Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-15 / 268. szám

« A por útja <3 ) Déltájt, ha vár a busz Á csarnok hosszanti két oldalán a kemencék. Közöt­tük sínek, amiken ide-oda vándorolnak a rpegrakott ko­csik — látszólagos összevisz- szaságban. Pedig itt precíz rend van, semmi nem törté­nik véletlenül — a véletlene­ket leszámítva. A síneken úgy mozognak a kocsik, hogy időben ériének a megfelelő helyre. Szárítótól be a biszk- vit-kemencébe, onnan a má- zazókhoz, onnan meg ismét egy másik kemencébe, ahon­nan már a kész csempe ke­rül a csomagolok keze alá. Párizs János hatalmas ter­metű ember, kerámiaégető szakmunkás­— Végignéztem, ahogy az olaszok megépítették ezeket a hatalmas gázkemencéket. Akkor szerettem bele. idekér­tem magam. Különféle diagrammokon ellenőrzi a hőmérsékletet, a páratartalmat, a nyomást, és még mi mindent. Sok múlik rajta. Ha nem figyel, eldob­hatják azt, ami a prések alól kikerül. Két biszkvit-kemen- ce — ebben égnek ki a nyers csempék —, és egy ikerszá­rító ura. — Ebből a nagy zajból en­gem a kocsim ment ki. Itt lakom Romhányban, és ha időm engedi, én máris úton vagyok a kocsimmal. Az egész család szeret kirándul­ni­Az órájára pillant, megy a szárítóhoz. Mintha rendelés­re, ott áll a nyitott ajtóban egy teli kocsi. Tolja a szom­széd kemencéhez égetni. Se­gítenék. A kocsi forró, ő puszta kézzel irányítja. Korita Istvánná adogatja ötvenesével az égetett nyers lapokat az éhes szalag egyik végén. Már nem is gondol a korai kelésre. Itt a norma az úr. Máté Lajos bácsi szemét vérerek hálózzák, már több mint fél órája lesi a gyor­san suhanó lapocskákat- Meg kell látnia minden kis hibát. Koritánéval óránként vált­ják egymást. — Tizenhét és fél kocsi a norma, mi néha húszat is megcsinálunk! — dohog az asszony. — ' Mégis filléres prémiummal szúrják ki a szemünket! Gyanítom, hiba lehet a kréta körül, ha nekem mondja és nem a művezető­nek. All a szalag. Nincs kocsi a végén, a mázas csempéket nem tudják hová rakni, így várni kell, amíg lesz. Oraveczné addig kapja a slagot, odaveret a festékcsur­gató edényeknek, az adago­lóknak, hogy a lerakódást föloldja. Hatalmas fazekakban áll a máz, vastag csövön ér­kezik a mázüzemből. Már minden edényünk teli, Ora­veczné kétségbeesetten néz valaki után. aki kiszaladna elzárni a csapot. Szakállas fiatalember kapja föl a fe­jét. aztán szó nélkül inai át a csarnokon. Látszik: össze­szokott a két ember a baj­ban. A szakállas eltűnik egy vasajtó mögött, a máz suga­ra vékonyul, majd eláll. A vendéglőbeli ember sze­rint vannak furcsa dolgok. Ilyen ez a mázügy is- Miért nincs a mázazóknál valami jelző, amivel értésére adnák a kintieknek, hogy elég az áldásból? Egy csengő is meg­tenné. Az atomizerben télen pocsék hideg van, az anyag­előkészítőnek még fala sincs- Nem mondom neki, hogy a masszakészítőben már szere­lik a nagy hőlégbefúvókat, az előkészítőt is elviselhetőb­bé akarják tenni. Oraveczné elindítja a sza­lagot. vékony mázat kap a lap, a szita alatt minta ke­rül rá. ha a megrendelőnek olyanra van gusztusa. Aztán újra eltűnik a kemencékbe a csempe, hogy áruként buk­kanjon elő. Peregnek az órák, számol­ni sem kell. Az elvégzett munka pontosabban jelzi az időt, mint a műszerek. Köz­ben néhányan már afeletti mérgüket is kifújták, hogy a védőitalból — a tejből — gyűjtögető szakik jóvoltából nekik nem jutott. Ropognak a derakak, fáradtságot jelez­nek a lábak. Majoros János- né mégis mosolyogva ül a válogató szalag mellett. Fe­hérkesztyűs kezével végigsí- mít minden egyes darabot, gyors mozdulatokkal löki he­lyére a hibás, osztályos árut­— A Magyamándori Álla­mi Gazdaságban volt olyan hónap, hogy ötezer forintot is megkerestem, de kemény munkával ám! Ez itt sokkal könnyebb. Most válogatok, rövidesen megyek csomagol­ni. A párommal óránként cserélek. Számoljon csak! Egy dobozba negyvennégy csempe kerül és megtöltünk hatszáz dobozt. Az mennyi? Sok ugye? Kell a pénz. a kislányom egyetemista. Böl­csész. Neki keresek tulajdon­képpen. Holnap megyek hoz­zá, meglátogatni, viszek egy kis hazait. Odakint nagy nehezen ki­tornássza magát a felhők mögül a nap- Fölragyognak a porszemek. Az öreg farmo­toros Ikarus beszuszog a parkírozóba. Munkásokra vár. Alig valamivel múlik két óra, amikor az első ember kilép a csarnokból és hunyorogva elindul. Hazafelé. Vége Hortobágyi Zoltán küldöttértekezlet Városi r (Folytatás az 1. oldalról.) társadalmi feladatok megol­dásában. Af. értelmiség több­sége a köz<j!et fontos terüle­tein vállalt és végez munkát A mozgalomban megtalálha­tók a pedagógusok, orvosok, jogászok, közgazdászok, ipari és agrármérnökök. Salgótar­ján város népfronttestületei- ben, a munka- és lakóbizott­ságokban száz értelmiségi munkálkodik. Eredményesen tevékeny­kednek a városkörzetek a nő­politikái feladatok megoldásá­ban. Rendszeresen figyelem­mel kísérik a nők helyzetét, a háztartással, a gyermekneve­léssel, az ellátással kapcsola­tos kérdéseket. Kezdeménye­zésekkel, jól sikerült fóru­mokkal, kerekasztal-beszélge- tésekkel, időben elküldött ja­vaslatokkal segítették a keres­kedelem és a szolgáltatások színvonalának javítását. Az is örvendetes, hogy a nők igen nagy számban vesznek részt a mozgalom munkájában. Sal­gótarjánban közel négyszáz asszonyra, lányra mindig szá­míthat a népfront, ha közéle­ti munkáról van szó. Kiemelkedő társadalmi munkát végeznek a városi nőklub tagjai a már három éve folyamatosan nyitva tartó belvárosi gyermekmegőrző működtetésében. ötvenkét asszony ez idáig közel hatezer órát felügyelt a gyerekekre, teljesen ingyenesen, közel két­ezer kisgyermekre vigyáztak, amíg a szülők ügyes-bajos dol­gaikat intézték. Egyre több városkörzeti népfrontbizottság és nőklub próbálkozik a gyermekgondo­zási segélyen levő kismamák foglalkoztatásán. Szabás-var­rás tanfolyamokat, kézimun­ka-szakköröket szerveznek, hasznos egészségügyi beszél­getésre hívják a kismamákat. Az ifjúságpolitikai munká­ban is fejlődés mutatkozik. A peremkörzetekben — Csizma­dia-telepen, Somlyón, Rónafa­luban, Rónabányán, Somos­kőn és Saigon — a bizottsá­gok segítik a lakóterületi KISZ-szervezeti munkát, az ifjúsági klubok működését, to­vábbítják a fiatalok javasla­tait. A testületekben több mint huszonkét százalékos a fiatalok aránya. Az idős emberek szociális gondjaival, napi ügyeivel rendszeresen törődnek a nép­frontosok. Hasznos javasla­taikra, tanácsaikra szükség van, igen nagy számban je­lennek meg a tanácstagi be­számolókon, bgkegyűléseken, lakóterületi fórumokon. Elis­meréssel szólnak a városépítés sikereiről, felfigyelnek, és szó­vá tesznek kisebb-nagyobb problémákat, gyakran szemé­lyes segítséget ajánlanak. Épp ezért a városi népfront­bizottság minden eszközzel tá­mogatja a Vöröskeresztet a salgótarjáni szociális otthon létrehozásában. Nyílt fórumok A népfrontbizottságok tevé­kenyen vettek és vesznek részt a város közéletének fejlesz­tésében, a szocialista demok­rácia kibontakoztatásában. Olyan nyílt fórumokat bizto­sítanak, amelyeken a válasz­tópolgárok véleményt cserél­hetnek a politikai, a gazdasági, a kulturális élet vezetőivel, szóvá tehetnek kritikai észre­vételeket, megfontolandó ja­vaslatokat Egyúttal összegez­ték, minősítették a felveté­seket. Megszervezik a tanács­tagi beszámolókat, a sürgető kérdésekben azonnal megke­resik az illetékes ügyintézőt és gyors segítséget kémek. A fó­rumokon rendszerint a lakó­körzet fontos közérdekű kér­dése kerül napirendre, ezáltal tekintélyük egyre inkább nö­vekedik, az emberek bizalom­mal fordulnak a városkörzeti bizottságokhoz. A városfejlesztési társadal­mi munkából a népfront ki­vette részét. Kezdeményeznek, szerveznek, irányítanak; gond­juk van az elismerő okleve­lek, jelvények, jutalmak oda­ítélésére. A társadalmi mun­ka Salgótarjánban segítette a tanács ötéves tervének meg­valósítását. Az óvodák kar- bentartásához, korszerűsítésé­hez például hatmillió forint értékű munkát adtak a szülői munkaközösségek, a patronáló vállalatok, a Kemerovo-lakó- telepen nyolc tantermes isko­la épült, további tízmillió ju­tott az általános iskoláknak. Mindent összevetve, a megye­székhelyen az elmúlt öt év­ben több mint hetvenegy millió forint volt az önzetle­nül létrehozott alkotások ér­téke. Mindez példamutató a januárban kezdődő ötéves tervre is. A beszámolót vita követte, melynek során nyolcán mond­ták el véleményüket, javasla­taikat, tanácsaikat. Bállá Fe­renc a társadalmi munka szükségességéről és tervszerű­ségéről, ifj. Könnyű József a béke-telepi városkörzeti nép­frontbizottság munkájáról adott számot. Klagyivik Pál a magán-kiskereskedők és -ipa­rosok nevében beszélt, akik szívesen vállalnak részt a köz­életből. Ponyi Artúr reformá­tus lelkész a béke megőrzésé­nek fontosságáról, a hatékony együttműködésről, míg Dehény Zoltán a közös politizálás hasznosságáról, a felelősség- vállalásról szólt. Dr. Fancsik János. Salgótarján ország- gyűlési képviselője a közös munka jobb szervezésére, kör­nyezetünk hatékonyabb vé­delmére, az idős emberek gon­dozásának szükségességére hívta fel a figyelmet. Szalai László, a városi pártbizottság első titkára a tanácskozás résztvevőit köszöntötte, majd elmondotta, hogy a küldöttér­tekezlet része annak a közös politikai párbeszédnek, ame­lyeken 'lehetőség nyílik a vé­lemények cseréjére. A továb­biakban arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy előbbre lépé­sünknek szilárd alapja a szo­cialista nemzeti’ egység. Inzsel Ottó, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa gazdasági és településfejlesztési osztályve­zetője kért ezt követően szót. A küldöttértekezlet a to­vábbiakban megválasztotta a hatvanöt tagú új városi bi­zottságot, az elnökséget, majd harminc küldöttet delegált a decemberben sorra kerülő megyei küldöttértekezletre. A népfrontbizottság elnökévé Gellérthegyi Gyulát, titkárává ismét Szabó Ferencet válasz­tották. A küldöttértekezlet fontos javaslatot fogadott el a városfejlesztés érdekében és a társadalmi munkaakciót „ötvenezer munkanapot Sal­gótarjánért” mozgalomra mó­dosította. I Ősz az acsai határban Munkában a Claass—Dominá tor. A ponyvás ARO-terepjáró úgy ficándozik alattunk, mint megvadult csikó, pedig a vo­lán biztos kezekben van. Bog­dán Lászlónak, a fiatal „piló­tának” nem okoz különösebb gondot, ha az országúti autó­zás után rodeózni kell egyet a dombok között a tengelyig érő sárban. Most éppen Ácsán aratják a Magyarnándori Állami Gaz­daságban a kukoricát, oda igyekszünk. Marjai Endre kerületi igazgató és Széles La­jos főágazatvezető társaságá­ban. — Két napig még havunk is volt — mondja Marjai Endre — most már csak sár van. Ennek ellenére nem so­kat álltunk, hála a Claas— Bominátor kombájnoknak, meg vezetőiknek. A sáros földúton egy MTZ- vontató várakozik, hogy vas­tag láncával fölcibálja a ku­koricáért érkező tehergépko­csikat a tetőn dolgozó kom­bájnokhoz. Metszőén hideg szél fogad bennünket mikor kikászáló­dunk a strapától még mindig méltatlankodva hörgő terep­járóból. A négy kombájn ép­pen teli tartállyal várakozik a szállítójárművekre. — Mindjárt jönnek — nyug­tatja meg Széles Lajos a tü­relmetlenül és némileg fázó­san toporgó kombájnosokat. Megérkezett a meleg tea? — Meg — válaszolja Mé­száros István, az egyik Claas „gazdája”. — Bár egy kis hi­deg szíverősítő jobb lett vol­na. Ezen aztán jót derül az egész kompánia, annál is in­kább, mert hallani, ahogy az emelkedőn kínlódik felfelé a traktor—teherautó kettesfo­gat. Míg felérnek, eltelik egy kis idő, addig Pleva János be­mutatja a megyében unikum­nak számító kombájnja tehet­ségét. — Az egész országban' há­rom ilyen hegyi kombájn van — mondja, miközben felkászálódik a fülkébe. Az­után csak lesünk. A hatalmas zöld masina előbb felágasko­dik, majd hátulját az ég felé fordítva, mélyen »-meghajol, jobbra billen, balra billen és egy utánozhatatlanul elegáns törzskörzéssel befejezi a szo­katlan tornagyakorlatát — Tökéletesen alkalmaz­kodik a legvadabb terepviszo­nyokhoz is — mondja a kerü­leti igazgató. — A hidrauli­ka berendezés révén a lejtős területeken is mindig vízszin­tesen dolgozik a gép és csak a vágószerkezet követi a talaj egyenetlenségeit A megérkező pótkocsis IFA beáll az űrítőcsigák alá és máris vastag sugárban ömlik az aranyságra folyam a gé­pekből. Mire Gyurek László, a fiatal ágazatvezető kiállítja a szállítójegyet, indulhat a 10 tonnás rakomány a ma­gyarnándori szárítóba, s a kombájnok máris támadásba lendülnek a kukoricatáblák eilen. A hatsoros adapterrel felszerelt gépóriások szinte falják a területet, miközben magukban dörmögve morzsol­ják belsejükben a kukoricát — Hol tartanak? — kérdem a főágazat-vezetőt. — Túl vagyunk a felén, egy hét múlva már el is felejtjük. Nem úgy, mint annak idején, mikor hónapokig tartott a kukoricatörés meg a -morzso- lás. Még az árvagyerekek is a tengerit bújták... — Vigyázzanak — húz el minket az egyik zöld monst­rum elől Mészáros László, az egyik éppen pihenőben levő kombájnos. — Mi van, nem férsz el mellettünk a háromszáz hek­táron? — fenyegeti meg Szé­les Lajos a toronymagasban ülő vezetőt. Fentről csak egy mosoly a válasz, s a puha ta­lajba süppedő hatalmas ke­rekek alig egy méterre forog­nak el mellettünk. — Mennyi lesz a termés? — Hat tonnára számítunk, hektáronként. Ha meglesz, elégedettek lehetünk. — A búza meg az ápra is szépen hozott, úgy hallottam. — Búza 5 tonnán felül, az árpa valamivel alatta volt hektáronként Pedig ez a vi­dék nem kényezteti el a gaz­dálkodókat. Néhol több a kő, mint a föld... A négy kombájn, egymás nyomában haladva, országút szélességű sávokat hasít ki a sűrű kukoricatáblákból. Alig fél óra elteltével már a har­madik tehergépkocsit rakják: színültik a sárga terménnyeL — Kevés a nyolc szállító- jármű — csóválja a fejét Marjai Endre. — Ha ezek a kombájnok egyszer megindul­nak... — Azért vagyunk itt. hogy dolgozzunk — vágja rá Mé­száros László — jobb lenne, ha mindig javítgatnánk? Látva a lendületes munkát még a nap is előbújik a fel­hők mögül, bár sugarainak ereje nem képes megbirkóz­ni az egyre hidegebbre fordu­ló széllel. Amikor lefelé csúszkálunk az ARO-val, érkezik éppen a gazdaság tartálykocsija, az üzemanyaggal. Sötétedésig elfogy már pár hektoliter gáz­olaj, cserébe a földtől nyert kukoricáért. A Pest megyébe is átnyúló nógrádkövesdi üzemegység­ben végéhez közeledik az egyik nagy munka, hogy az­után átadja helyét a soron kö­vetkezőnek. Néhány nap múl­va itt is feketébe fordul a föld az ekék nyomán, s csak a szél által elsodort száraz le­velek emlékeztetnek az egy­kori kukoricatáblára. zilahy Energia — forró vízből Az Észak-Kaukázus sok la­kott településén a föld mé­lyéből feltörő forró vízzel lát­ják el az ipari létesítménye­ket, a hőközpontokat és a la­kóépületeket. Az egyik új le­lőhely körzetében, Sztavropol- ban egy 10 ezer kilowatt tel­jesítményű kísérleti berende­zést építenek. Ez az első új típusú berendezés a szovjet geotermikus energetikában. Az újítás lényege a zárt föld alatti cirkulációs rendszer. A tervek szerint az energiaszol­gáltató blokkot 1984-ben he­lyezik üzembe. A tudományos kutatóprogram befejezése után egy 100 ezer kilowatt teljesítményű komplexum fel­építését tervezik. Erdők a Tien-Sanort Kirgíziában az erdőgazdál­kodást úgy szabályozták, hogy az erdők évente mint­egy 25—30 millió fával gya­rapodnak majd. Kirgizia er­dői, amelyeket a harmadkor óta a Tien-San-hegység koszo­rúja védelmez, nem csupán az egyedi fafajták miatt ér­tékesek. A hegyi erdők és a bozótos részek biztosítják a csapadék és az olvadás utáni víz egyenletes lefolyását, vé­delmet nyújtanak az erózió, a földcsuszamlás és a hegy­omlás ellen. A Tien-San-hegy- ségben mintegy negyven vé­dett terület van, ahol tilos mindennemű fakitermelés. A köztársaságban az erdők össz­területe meghaladja az egy­millió hektárt. NÓGRÁD — 1980. november 15., szombat / f ‘ > I i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents