Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)
1980-11-15 / 268. szám
Holnaptól NYOMOZZ VELÜNK! n FOGALOMZAVAR" Városi reitvényiáték hot héten át Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek még, hogy két évvel ezelőtt a Magyar Televízió „Ti és Mi” című vetélkedőjének apropójából, a vetélkedő salgótarjáni előkészítő bizottsága és a NÖGRÁD Szerkesztőség közös rejtvényjátékot hirdetett meg. mely a salgótarjáni nők — salgótarjáni férfiak szilveszteri vetélkedésével zárult. A városi vetélkedő kedvező visszhangjára tekintettel tavaly is meghirdettünk egy többfordulós társasjátékot. Ennek sikere — mármint a játékban részt vevők magas száma — arról győzte meg a szervezőket, hogy a megyeszékhely lakosai tudnak és szeretnek is együtt játszani, és akár hagyoinány- nvá is válhat ez a fajta közösségi játék. (Ilyen jellegű tradíciója tudomásunk szerint egy hazai városunknak sincs.) Jóllehet, immár harmadik alkalommal invitáljuk játékra olvasóinkat. nem titkoljuk, ismét várakozással tekintünk az idei társasjáték elé. Nem tévedünk-e akkor, amikor feltételezzük: meglevő igényt, meglevő játékos kedvet igyekszünk kielégíteni...? Célunk változatlanul az, hogy a közművelődési elemeket tartalmazó játék során összébb kovácsolodiék Salgótarján lakossága! Társasjátékról lévén szó, ehhez nem elegendő a szervezők szándéka. A játék sikere olvasóinkon is múlik...! Két évvel ezelőtt .Salgótarjáni agytorna”, tavaly pedig „Nyomozz velünk!” összefoglaló címmel hirdettük meg a rejtvényjátékot. A legnagyobb érdeklődés mindkét alkalommal főjátékunkat kísérte, melynek során egy tárgy, illetve egy személy hollétét kellett játékosainknak felfedezniük. A szervező bizottság —némi vita után — úgy döntött, hogy idén csupán egy, ám önmagában összetett rejtvényjátékot indít. Abban kezdettől egyetértettek a bizottság tagjai, hogy . — a bar- kochbajáték menetét követve — tárgy és személy után, idén, egy fogalom „kitalálása” legyen a feladat Salgótarján _ FOGALOMZAVAR _ Idei rejtvényünk előkészítésekor természetesen figyelembe vettük előző játékaink tapasztalatait, és igyekeztünk azok leginkább bevált elemeit ötvözni az új ötletekkel. Ennek ellenére úgy véljük, idei játékunk még mindig kísérletnek tekinthető, mely — ha beválik — végleges formáját adhatja az évenkénti társasjátékoknak. Ennek megítélésére olvasóink hivatottak, akiket ezúton is kérünk, — írják meg véleményüket, javaslataikat a játékkal kapcsolatban ! Ezek után ismrkedjünk meg közelebbről a „FORGALOM- ZAVAR” című játékkal! — Holnapi, — azaz november 16-i számunktól kezdődően, lapunk vasárnapi számainak utolsó oldalán hat héten át jelennek meg a játék feladványai. Az első öt fordulóban olvasóink egy-egy rejtvénykártyát találnak, melynek felső felén a játék emblémája, alsó részén egy fénykép található. A fényképeken a megyeszékhely egy-egy ismert — vagy kevésbé ismert — Intézménye látható. Azok, akik felismerik az intézményeket, és a helyes megfejtéseket — az emblémával együtt — beküldik szerkesztőségünk címére, azok között hetente egyegy társadalmi tömegszerv által felajánlott értékes díjat sorsoljuk ki, melyeket az ajándékozó szervek képviselői személyesen adnak át a szerencsés nyerteseknek, — a kétszemélyes szilveszteri belépőjeggyel együtt. Azoknak azonban. akik nemcsak Fortuna kegyeire akarják bízni szerencséjüket, további nyomozói képességeikre is szükségük lesz Az említett kártya mellett ugyanis hetente egy-egy rejtvényt is közlünk. melyek megfejtését a fényképeken található — téglalap alakú — rubrikákba kell beírni! Minden fényképhez tartozik egy-egy szám is. Ezt azonban csak a fényképen látható intézményben lehet ..kinyomozni”. Az intézményeket, ahol a számokra vonatkozó rejtvények találhatók, csak személyesen lehet felkeresni a megadott időben! A lapban közölt öt rejtvény megfejtése egy fogalmat, a számok pedig — helyes sorrendbe állítva — egy salgótarjáni telefonszámot adnak meg. Ezt a telefonszámot kell a rejtvényfejtőknek a hatodik fordulóban megadott időpontban felhívniuk ahhoz, hogy hibátlan megfejtés esetén megtudják, hol vehetik át kétszemélyes belépőjegyeiket a vetélkedő szilveszteri végjátékára. (Annyit már most elárulhatunk, hogy mindenki máshol...) A játék tisztaságát ellenőrizendő idén is kibocsájtunk „nyomozói igazolványokat” melyeket az első helyszínen kapnak kézhez a játékosok. A nyomozás befejező aktusára idén is december 31-én, késő délután, a salgótarjáni József Attila Megyei Művelődési Központban kerül sor, ahol sok meglepetés és további értékes nyeremény várja a legeredményesebb „nyomozókat”. A játék fődíját ezúttal nem árulhatjuk el, tekintettel arra, hogy összefüggésben van a „kinyomozandó” fogalommal. Kétségtelen, hogy idei játékunk — az első fordulót leszámítva — lényegesen nehezebb az előzőknél, no de azóta nyomozóink egy évvel ismét idősebbek lettek...! Szemlélet' és közművelődés A lermelőszövefkezeti művelődési bizottságok elnökeinek tapasz'a lat cseréjéről TULAJDONKÉPPEN nem az a célom, hogy tájékoztatót írjak egy továbbképzéssel egybekötött tapasztalatcseréről, bár az ilyen tudósítás is jelentős lehetne, hiszen e téren alig büszkélkedhetünk sok hasonlóval. Mégis elsősorban, és ezen túl a továbbképzésen felvetett problémák és ezek kapcsán született gondolatok közreadását tartom szükségesnek. A mezőgazdasági termelő- szövetkezetek és társulásaik számára készült feladatterv óta közel három év telt el. Az elmúlt évben a párt megyei bizottságának agitációs és propagandabizottsága vitatta meg a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kulturális nevelő munkáját. A tapasztalat szerint a fejlődés csak lassú léptekkel halad előre. E tény és a jövő tennivalói sürgették, hogy találkozzunk azokkal, akik a termelőszövetkezetekben, a községekben szószólói, előbbre vivői lehetnek a közművelődésnek. \ ilyen előzmények után szervezte a TESZÖV és a József Attila Megyei Művelődési Központ a tapasztalatcserét Palotáson és Magyarnándor- ban. A kezdet biztató volt, hiszed az induló csapat 16 fővel érkezett a termelőszövetkezetbe, ahol találkozni kellett volna a megye többi termelőszövetkezeteinek művelődési képviselőjével. A várakozás reménye szertefoszlott és ismét tudomásul kellett venni, hogy az előrehaladás lépteit még nem sikerült megnyújtani, szaporázni. De mi az oka a részvétlen-, ségnek, az egynapos „ingyen” kirándulásról való távolmaradásnak? A feszített munka, a hirtelen támadt jó idő és a háztáji kapcsolata, a vezetői szemlélet? Vagy tán el sem jutott a bizottsági elnökökhöz a munkájukat segíteni szándékozók hívó szava? Sokukban felvetődtek e kérdések, melyeknek az ecsegi termelőszövetkezetből érkezett Almási Jánosné adott hangot. Elmondta, hogy náluk jó a kapcsolat a községi tanáccsal és a művelődési intézményekkel, de ezt mindkét félnek akarnia kell. Igen sok múlik a termelőszövetkezetek elnökeinek szemléletén is, de ez alakítható. A mi véleményünk is az, hogy a termelőszövetkezeti vezetők közművelődésről alkotott véleményére, cselekvőkészségére kedvező hatással lehet egy agilis, a művelődés ügyét szívén viselő ember, aki „kovásza” a tsz, társulás művelődéseinek és kapocs a lakóhely és a termelőszövetkezet között. IGEN AM, de ehhez képzett, függetlenített közművelőre van szükség! — vetik fel sokan, igyekezve a labdát visszadobni. Erre nincs feltétlenül szükség, mert nem kell új közművelődési formákat kitalálni, új módszereket bevezetni, csupáp az ismereteket, a meglevőt úgy hasznosítani, hogy abból mindenkinek valami jó f legyen, hogy mindenki megtalálja a művelődésének, kultúrálódá- sának, a kikapcsolódásának legjobban megfelelőt — és mindezt nem egyedül kell kialakítania, hanem közösen a lakóhely, a tanács, a művelődési intézmény hasonló feladatokkal megbízott embereivel. A megtekintett két helyen ezt igyekeztünk érzékeltetni a résztvevőkkel, és azt, hog; nem a nagy rendezvényeken van a hangsúly, hanem a kiscsoportos, az azonos érdeklődési körű emberek igényeinek kielégítésén. Ez rögtön azt is sugallja, nem elsősorban pénz kérdése, hogy egy termelőszövetkezetben, egy községben pezsgő művelődési élet folyjon. A kötetlen beszélgetések kapcsán ezt erősítette a két település tanácselnöke és a tsz elnöke is, példázván a közös felelősség, a közös munka nélkülözhetetlenségét. És még valamiről. Szinte észrevétlenül lopakodott be a beszélgetés témájába az óvodás és iskolás korú gyermekek kérdésköre. „A művelődés megszerettetését, szokássá válásának kialakítását a gyermekeknél kell kezdeni, és ha e hatás közösen történik a tsz-szel, a kötődés is nagyobb lesz a mezogazdaságnoz” — mondotta Vájná Tamás, a palotási szövetkezet elnöke. Ezért is rendeznek most már több éve rajz- és irodalmi pályázatot a palotási és környékbeli gyermekeknek. Természetesen ezt jól szervezett és előkészített üzemlátogatás előzi meg, hogy legyen miből meríteniük. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy évek óta nem küszködnek munkaerőgondokkal. A hallottak és látottak elgondolkodtatták a csekély számú résztvevőt és a sóhajokon túl annak is hangot adtak: jó volna, ha ezt vezetőink is látnák, talán ez is segítene a szemléletváltoztatásban. DE AZT BÁRKI megteheti: Mind a palotási, mind a ma- gyarnándori községi, vagy művelődési intézmény vezetői örömmel mutatják meg a közös munka eredményét és mondják el, ők hogyan csinálják. Lehet belőle tanulni, lehet meríteni, hogy minél több, a palotásihoz és ma- gyarnándorihoz hasonló pél-; da születhessen.' Ivitz Zoltán, a TESZÖV főmunkatársa-FANTASZTIKUS REGI 57. József cigarettázik. Most a füstkarikák mögé idézi meg Máriát. Mária majdnem meztelen, csak egy ritkásan horgolt fehér kendő takarja a mellét, a combját. Hosszú haját megdobja, a haja előrehullik az arcába. Mária is cigarettázik. Kacéran Józsefre fújja a füstöt. József előrehajol, az előtte ülő kopaszodó urat kérdezi: — Bocsánat... a füst nem zavarja? — Nem. — Akkor jó. — Megkönnyebbülten sóhajt, közben Mária visszatér. Ha lehet, még szebb. — Tettél púdert az orrodra? — Igen. Látszik? — Nem. Csak olyan szép vagy. — Köszönöm, édes. És köszönöm azt is, hogy anya lehetek. Köszönök mindent. Te olyan jó vagy... — Te is, édesem. Hány óra van? Mielőtt Mária a karjára nézne, József megdöbbenve látja, hogy Mária órája akkor is világít, ha nem néz rá Mária. Egyáltalában: úgy érzi, hogy Máriából valami idegen hatalom ereje sugárzik. — Hány óra van? — ismétli meg a kérdést. — Dél van. Éppen dél. Itt a szívemben is harangoznak. Hallod? — Hallom, szerelmem. Hallom. — Apa leszel, Józsefem. — Tudom. NÓGRÁD - 1980. november 15., szombat — És jó? — Jó, nagyon jó. — És szeretsz? — Szeretlek, Nagyon szeretlek. „Egy csillag játszik a végtelennel...” Jones megint a legújabb slágert dúdolja, most is kalimpálgat az ujjaival, de nagyon szomorúan intonálja kedvenc dalocskáját: a hangja mély, fátyolozott, szakadékos. A többiek is nagyon letörtek. Az ólomkamra „berendezése” roppant egyszerű: egy hosszú asztal mellett ül mindenki. Az egyik sarokban, a „lakberendező” csúfolkodása miatt, feltehetően, egy hatalmas ólomkristály váza áll. Aki dohányzik, abba hamuzhat. — Jones! Beszélhetek? — Igen. — De nem mindenkit ismerek.; — Nem baj. Én mindenkit ismerek. Kezdd el! Mindenki Lilianra néz. Lilian megint szép, a vonásai ebben a gyöngült világításban nagyon karakteresek, határozottak. Főleg a száját nézik ámulattal a jelenlevő férfiak, talán azért, hogy a hangját, mely suttogó és mély tónusú, jobban hallják: — Uraim! Aki nem ismer: a nevem Lilian. Az volt a feladatom, hogy az MGB ügynökségbe beépüljek, és időnként Jonest, az önök főnökét tájékoztassam az ott folyó munkáról. Munkám alighanem véget ért, aminthogy az MGB munkája is véget ért abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy főnököm, Bertram agyában leadóberendezés van. — Az semmiség! Van az enyémben is... Mégis dolgozunk! — Jones keserűen mosolyog. — Dolgozunk, dolgozunk, de a munkánk egy fabatkát sem ér! Bármilyen információt gyűjtünk be, bárhogyan kódoljuk, bárhogyan, bármilyen elv szerint rendszerezzük, a harmadik ügynökség — mert csak hozzá futhatnak be a telepatikus információk — azonnal, egyetlen percnyi késedelem nélkül jut új ismeretekhez. — Nem értem... Jonestől én úgy tudtam, hogy a három ügynökség eddig is figyelemmel kísérte egymás munkáját... hogy „titkok”, a szó igazi értelmében legalábbis... eddig sem voltak. — Dán, ne vitatkozz! Egészen más dolog, hogy megtudunk-e valamit az ellenfélről, ha akarunk, mint információhoz juttatni az ellenfelet, akaratlanul. — Dán... ti ismeritek egymást? — Jones, bocsáss meg, ez nem ide tartozik — mondja Lilian. (Folytatjuk) Ötvenéves a Szalmáskórus A díszes műsorlapon a „VIGADÓ DÍSZTERMÉBEN” sor alatt fénykép: fehér blúzos, fehér inges nők és férfiak csoportja, előttük kistermetű, rövid hajú, vékonyka asszony. Énekelnek. Az asszony vezényel, ók a Szalmás-kórus. Nem tudom, a felvétel hol és mikor készült, de biztos: tavasz vagy líyár lehetett. Az énekesek árnyéka keményen rajzolódik ki, körülhatárolható és pontos, akárcsak dalaik voltak- A dalok, amelyekkel igent, vagy nemet mondta, a dalok, amelyek az elhallgattatott munkásmozgalom számára nemegyszer szinte az egyetlen éietben- mara-dási esélyt, vagy^ az életjéladás egyetlen lehetőségét jelentették. Az együtt éneklés a kollektív művészeti funkción túl az erőmegmutatás lehetőségét is magában hordozta. Ma, az ötvenedik évfordulóján rájuk. Szalmás Piroskára és tanítványaira emlékezünk. Mit jelentettek a szervezett magyar munkásmozgalomban a munkáskórusok, dalárdák? A századforduló után. főleg a Szociáldemokrata Párt égisze alatt tevékenvke- dő különféle egyletek (Alkoholellenes Munkásszövetség, a Munkásegyletek Szövetsége) adtak helyet és lehetőséget az ilyen jellegű szervezkedéseknek. Igaz. a haldokló monorchiában mégcsak tanulták a forradalmat, a harcos eszméknek megszelídített változatát terjesztették. Inkáb csak elviselni segítették az elnyomást, nem megszüntetni. A Tanácsköztársaság bukása után, amikor magasra csaptak a fehérterror hullámai, jó évtizednyi idő kellett ahhoz, hogy tetszhalálából feltámadjon az elnémított munkásdal. Az 1929-es nagy világgazdasági válság után kezdett újjáéledni a mun- káskórus-mozgalom. Ehhez az újjászületéshez sok minden kellett: költők és zeneszerzők, bátor, tehetséges munkásifjak, s nem utolsósorban vezető egyéniség, akiben minden szükséges tulajdonság megvan, aki motorja és lelke az egész tevékenységnek, a hangzó forradalomnak- Szalmás Piroska ilyen egyéniség volt. S ma,’ kézbe véve a Szalmás-kórus albumát, a „Vonuljatok ki, chansonok”-at, a lapokról ismerős címek és melódiák köszöntének bennünket: a Bún- kócska, a Bécsi munkásinduló, a Warszawianka, a Carmagnole és a többiek, neves és névtelen költők, zeneszerzők alkotásai és természetesen újra meg újra Szalmás Piroska, zeneszerzőként, költőként, rendezőként egyaránt. A kórus 1930 nyarán alakult. Igazi születése pillanata azonban 1931 februárjának végére esett, amikor a pest- erzsébeti Csili közönségének tapsvihara felavatta őket. A francia forradalom Car- magnole-ja eljutott az erzsébeti és soroksári munkásokhoz is, hiszen a korszak változott csak. az elnyomottak és elnyomók viszonya nem. A kórus énekelt. lázított,’ lelkesített. Talán Majakovszkij híres ROSZTA-ablakai egyesítették ennyire szervesen magukba a forradalmi propagandát és a művészetet. A Szalmás-kórus művészete a munkásmozgalom hétköznapjainak művészete volt. Hogy milyenek is voltak valójában a dalaik, azt csak a kortársak elbeszéléseiből, leírásaiból tudjuk, hiszen ma, 1980-ban ugyanazok a dalok még a legkiválóbb, -össze- forrottabb énekkar előadásában sem hangzanak, nem hangozhatnak ugyanúgy a megváltozott történelmi és társadalmi viszonyok között- Fél évszázaddal ezelőtt harcra buzdítottak — ma emlékeztetnek. Emlékeztetnek egy korszakra. a forradalmi múltra, arra. hogy a harcban nem szabad megállni, hogy mindig voltak Geyer Flóriánok, akik élére mertek állni az elnyomók elleni küzdelemnek. Megilletődve nézem az elegáns műsorlapot, az illusztris közreműködőket és a hallgatóságot a Vigadó termében. Az egykori Szalmáskórus nem énekelt, nem énekelhetett az ország legszebb hangversenytermében. Az hogy most itt énekel egy, a nevüket viselő kórus, az elégtétel mellett jelkép is: „a kunyhókból a palotába, a kalapácstól a hatalomba’* jelképe. Koffán Zsófi» I 1 ' t
