Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-07 / 262. szám

NÓGRÁD Szüret, szünet nélkül Ktunfették lapunk munkatársait A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 63. évforduló­ja alkalmából a sajtó terüle­tén kifejtett eredményes munkásságuk elismeréséül a Parlamentben megtartott ün­nepségen újságírókat tüntet­tek ki, köztük lapunk mun­katársait. Bajnok Zsolt ál­lamtitkártól, a Miniszterta­nács Tájékoztatási Hivatala elnökétől Somogyvári László, lapunk főmunkatársa a Mun­ka Érdemrend bronz fokoza­tát, Szendi Márta munkatár­sunk a Kiváló munkáért ki­tüntető jelvényt vette át. Az ünnepségen részt vett Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhe­lyettese és Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottságá­nak osztályvezetője. Kelendő szakleönyvek A műszaki könyvhónap ren­dezvényeiből jelentősem ki­vette a részét a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat sal­gótarjáni pavilonsori 354. számú boltja. Az időszakban 380 ezer forint értékű szak- fcönyvet adtak el. Az SZMT könyvtárával ko­sosén 20 üzemnél, intéz­ménynél, gazdasági egység­nél rendeztek vásárlással egybekötött könyvki állítást a könyvhónap kiadványaiból. Ezek keretében a salgótarjá­ni gépjárműboltban 14 ezer, a VEGYÉPSZER-nél 11 ezer, az AFIT-nál 7,5 ezer, az öt­vözetgyárban 3,5 ezer, az SKÜ kisterenyei üzemegysé­gében 2,5 ezer forintért vá­sároltak műszaki könyveket A legkelendőbb Ihlimg Wart­burg című könyve volt, mely­ből 500 példány fogyott. Mé­száros Vizsgára készítjük az autót című kötetéből 400, Skodowy: Házi mindentudó­jából és az Elektronika — hobbi ’80 című kötetből 3—300, Cesky Rádió és tv műsorvé­teli ismereteiből 150, Sevcsik Fényképezés című kötete 100 példányban kelt el. Sok áram fogy Az energiatakarékosságra vonatkozó intézkedési tervét a Nógrád megyei Élelmiszer­kiskereskedelmi Vállalat va­lamennyi üzletének meg­küldte, s a tervek valóra vá­lását rendszeresen figyelem­mel kíséri. Legutóbb az óv harmadik negyedének végén vizsgálta meg a vállalat a ter­vek teljesítését. Megállapította, hogy a villamos energia ki­vételével valamennyi ener­giahordozó tekintetében év végére elérik a kitűzött célt. Ami a villamos energiát il­leti, már fél év záráskor is túlfogyasztást észleltek. Az áramfogyasztás nagyrészt az emberi figyelmességen mú­lik, a vele való takarékos­ságra most külön felhívták a dolgozók figyelmét. November 7-én is szüretel­nek a pásztói Béke Termelő- szövetkezetben —, ha az idő­járás engedi — mert még harminc hektáron több tíz vagon szőlő vár a szüretelők- re. Szerencsére a jó termést ígérő gyümölcs épségben át­vészelte a szokatlanul zord A szécsényi SKALA Áru­ház élelmiszerosztálya bonyo­lítja le a kereskedelmi egység forgalmának csaknem felét Idei tervük 56 millió forint volt, amelyet október utolsó napjaira teljesítettek. A há­rom szocialista brigád vállal­ta, hogy az élelmiszerosztály november eleji időjárást, és remélhető, hogy az elkövetke­ző napok szorgos munkájának, eredményeként épségben biz­tonságba kerül a termés. Több mint százan ezen fára­doznak majd az ünnepek alatt is. az év hátralevő időszakában még további tizenkétmillió fo­rint forgalmat teljesít Ehhez jelentős mértékben hozzájá­rul az új kezdeményezés, amelynek keretében az or­szág tájegységeinek húskészít­ményeit mutatják be. Naptár 1980. november 7., péntek Októberi Szocialista Forradalom A Nap kel 6.37 —. nyug­szik 16.18 órakor. A Hold kel . 5.47 — nyugszik 16.37 órakor. 1930. november 8„ szombat Zsombor napja A Nap kel 6.39 — nyug­szik 16.17 órakor. A Hold kel 6.48 — nyugszik 17.05 órakor. ______ 1 980. november 9. vasárnap Tivadar napja A Nap kel 6.40 — nyug­szik 16.15 órakor. A Hold kel 7.50 — nyugszik 17.38 órakor. Százhetven évvel ezelőtt, 1810. november 7-én szüle­tett Gyulán és 83 éves korá­ban, 1893 júniusában halt meg Budapesten Erkel Fe­renc zeneszerző, karmester és zongoraművész. * Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1895. november 8-án a késő éjszakai órákban látta meg először Wilhelm Conrad Rönt­gen saját kezének „röntgen­képét”, Würzburgban, a su­garak útjába helyezett bári- um-platincianürrel bevont képernyőn. * Kilencven évvel ezelőtt, 1890. november 9-én szüle­tett, és 64 éves korában, 1954. november 28-án halt meg Kállai Ernő művészeti író, kritikus, a XX. század euró­pai és magyar művészetének kiváló ismerője, az avantgar­dista irányzatok szakembere. — OLVASÓINK FIGYEL­MÉBE! Lapunk legközelebbi száma november 10-én, hét­főn jelenik meg. — Nyitott ház. A kétnapos ünnep alatt sem csukja be kapuit a salgótarjáni Ifjúsági Művelődési Ház Zagyvapál- falván. A kötetlen foglalkozá­sokhoz, szórakozáshoz minden játék rendelkezésre áll. Szom­baton délután tartja megösz- szejövetelét a jógázók klub­ja, a szokott vasárnapi prog­ram helyett. Félrevezetés — KERAVILL-módra A pásztói fiatalasszony indu­latosan adja elő a történetet, s az elbeszélés végén ott a kérdőjel: „Másodrendű állam­polgár volnék?" Az egész egy rádióreklámmal kezdődött. Érdeklődéssel hall­gatta az automata mosógép di­cséretét, meg a mézes invitá­lást: az új reményében érde­mes lemondani a régiről, a KE­RAVILL megnevezett budapesti üzletében az automata árába beszámítják a régi, leadott mo­sógépet. Ahogy mondani szokás: tör­ténetünk hősét levette lábáról a reklám. Az új. a korszerűbb mellett döntött: régi mosógépét berakta a személygépkocsiba és elindult vele a reklámozott bu­dapesti KERAVILL-üzletbe. A mindentudó csodamasina azóta már ott is áll a pásztói lakás­ban — a régi társaságában. A fiatalasszony legnagyobb meg. döbbenésére ugyanis az üzlet­ben közölték: tőle ugyan el nem fogadhatják a régi mosó­gépet. Nem lévén ugyanis bu­dapesti lakos, ez a kedvezmény pedig csak a fővárosban élők­nek jár. _ A kereskedő szavait okkal követte a csodálkozás, hiszen az unos-untig hajtogatott rek­lám e kivételezésnek bizony egy árva szót sem szentel. A KERA­VILL talán úgy gondolja, hogy száz-kétszáz-háromszáz kilo­méterről is a kijelölt üzletébe bolonditja az előnyös beszámí­tás kecsegtetésével a vevőket -, akik talán mégsem mennek ha­za üres kézzel, azaz, új árucikk nélkül. Nem tisztességes ez így. Vagy úgy gondolja a hirde­tés megszövegezője, hogy a Magyar Rádió csak Budapest­nek szól? Akkor bizony nem is ok nélkül emlegeti a póruljárt vevő azt a bizonyos másodren- dűséget.- kele ­Eső, havas eső Várható időjárás ma estig: to­vábbra is túlnyomóan borult idő. Az ország nagy részén ismétlődő eső, az északnyugati országrész­ben az időszak vége felé már ha­vas eső, havazás. Északkeletire, a Dunántúlon északira, északnyuga­tira forduló, többször megélénkü­lő szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet, általában 5 és 10 fok között, északnyugaton 5 fok alatt kevéssel. Távolabbi kilátások szombattól keddig: folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. A felhőzet csak időnként szakadozik fel, további havazás, havas eső, a délkeleti or­szágrészben eső várható. A leg. alacsonyabb hajnali hőmérséklet 0, mínusz 5 fok között. A legma­gasabb nappali hőmérséklet 0, plusz 5 fok között. Jelentős meny. nyiségű (legalább 5 mm) csapa­dék az ország területének 100 szá­zalékán várható az időszak felé­ben. — ünnep a Tátrában. A kétnapos ünnepet kihasznál­va, kétszáz nógrádi utazik öt különautóbusszal, kétnapos szlovákiai körútra az IBUSZ szervezésében. Rajtuk kívül több száz egyéni utazó is igénybe vette csütörtökön a salgótarjáni iroda szolgálta­tásait. GYÁSZJELENTÉS Szomorúan tudatjuk, hogy fiúnk, TÓTH BALÁZS temetése 1980. november 10-én, 15 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben, a római katolikus egyház szertartása szerint. A GYÁSZOLÓ CSALÁD gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, DAGI SANDOB életének 69. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Teme­tése 1980. november 9-én, 13.30 órakor lesz, a zagyvapálfalvai felső temetőben. < A GYÁSZOLÓ CSALAD GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, testvér, KLENOCZKI JÓZSEF 61 éves korában tragikus hir­telenséggel elhunyt. Temetése 1980. november 10-én, hétfőn 13.30 órakor lesz a salgótarjá­ni központi temetőben. A GYÁSZOLÓ CSALAD — Tömegsportnapot ren­dez ma a nézsai területi KISZ-bizottság az MHSZ he­lyi vezetőségével és a műve­lődési házzal közösen. A fia­talok 4 kilométeres akadály- versenyen indulhatnak, les* lövészet és a pingpongozók is összemérhetik erejüket. — Falugyűlés. Kis térén yén, a Hazafias Népfront nagyköz­ségi bizottsága november ló­én, hétfőn délután öt órai kezdettel falugyűlést szervez, melyen újjáválasztják a helyi népfrontbizottságot A Petőfi Filmszínházban megrende­zendő gyűlés után filmvetítés lesz. • — Törzsgárdisták elisme­rése. A Lampart ZIM sal­gótarjáni gyárában kedves és értékes ajándékot kaptak azok a dolgozók, akik évtizedeken át hűségesek voltak a gyár­hoz. Harmincéves munkavi­szonyért 12 nőnek adtak át aranyláncot, 35 év után 4 férfi kapott aranygyűrűt. Orvosi ügyelet Salgótarjánban a Vöröshad­sereg úti rendelőben tartanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és fogorvosi ügyele­tet is. (Bejárat az MHSZ* székbáz melletti kapnn.) Be­teghez kihívás a 11-166-os számon vagy a lO-222-es kór­házi számon lehetséges. A közvetlen ügyelet száma a 11-141. A balassagyarmati központi ügyeleti szolgálat Balassa­gyarmat, Rákóczi u. 66. szám alatt működik. Telefon: 521. A gyógyszertári figyeletet Salgótarjánban a Pécskő Üz­letházban levő gyógyszertár látja el. A salgótarjáni Balassi Bálint megyei könyvtár után most a váci járási-városi könyvtár részére készítettek stúdiópultot a Nógrád megyei Szolgáltatóipari Vállalat központi anten­naszerelő és hangosítócsoportjának szakemberei. A zenei hangtárban használható berendezéssel egyszerre húsz lehall­gatóhelyen öt műsorprogram vételére van lehetőség a be­épített lemezjátszók, magnetofonok és rádió segítségével. A salgótarjáni tapasztalatokat hasznosítva a szakemberek a korábbinál korszerűbb híradástechnikai készülékegyüttest adtak át a váciaknak, ahol az ünnep alkalmából avatták fel a könyvtárat. Képünkön Boldvai Béla szervizvezető, Sepsei Albert, Egresi István, Loós István és Skuta Miklós a stú­diópult elszállítás előtti ellenőrzését végzik. — kulcsár — Fasirató Romhány szép, új úttal gazdago­dott. Ez öröm. Az már talán ke­vésbé, hogy az út két oldalán addig őrtálló fáknak obsitot adott a zümmö­gő gyilkos, a Sthyl fűrész. Saj­nos, ez az obsit az örökkévaló­ságnak szól, azok a fák legföljebb tárgyainkban bukkanhatnak elő igen megválto­zott fcfrmában, vagy épp tüzelő­ként röppennek ki a kéményen. Búcsúzom tőle­tek Felszabadu­lás úti fák, talán sosem találko­zunk többé. Pe­dig én emlékszem meleg nyári na­pokra, amikor le­veleteken vasta­gon ült meg a szállongó por: tor­komat óvtátok az ingerlő kö­högéstől. A te­mérdek autó bü­dös füstjét ma­gatokhoz szip­pantottátok és a kerámiagyár fe­lől érkező min­denféle szállon­gó haszontalan- ságot is fölfogta megannyi leve­letek. Búcsúzom tőletek Felszaba­dulás úti fák, le­gyen nektek kOny- nyű a föld. Másutt, más vidéken az a szo­kás, hogy ha a kényszer kivágat ártatlan fákat, he­lyükre, vagy he­lyettük újat ültet a gondos emberi kéz. Ha lombos barátainkra igen nagy szükség van, akkor gyakran földlabdástul szállítják őket új szolgálati he­lyükre. Ott —, más vidéken — a sudár derekú fa bólint felénk, nem az értetlen tuskó mered ránk. — h — Patyolat-szolgáltatás Nagybátonyban A Nógrád megyei Patyolat Vállalat két évtizede végez szolgáltató tevékenységet Nagybátonyban. A nagyköz­ség felvevőhelyének fo*galma az utóbbi években ellentmon­dásosan alakult A vállalási idő betartását illetően idén is javulás következett be, s az új technika és technológia alkalmazásával emelkedett a szolgáltatás minőségének színvonala. Olyan tény is bi­zonyítja ezt, mint a korábbi, évi 3—4 minőségi reklamáció megszűnése. A most záródó ötéves tervben különösen a mosás iránt mutatkozott Nagybátonyban nagy érdeklő­dés, olyannyira, hogy ennek növekedési üteme a vállalatit Madárvohulások A korai tél, a váratlan havazás beköszőntével nagy csapatokban érkeznek a vonuló madarak a Hortobágyi Nemzeti Park rezer­vátumába. A szakemberek nagyon régen figyelhették meg olyan nagy tömegű daruvonulást, mint az idén, s a vadlibák valóságos inváziója tapasztalható a Hortobá­gyon. A Skandináviából, a Szov­jetunió északi vidékeiről indult vadlibacsapatok egymást érik, és a pusztán jó legelőt, bőséges élel­met találnak. — Munkában a TEMPRESS. Ezekben a napokban több helyen lépett fel ünnepi iro­dalmi összeállítással a salgó­tarjáni öblösüveggyár sikeres amatőrcsoportja, a TEMP­RESS játékszín. Saját üze­mükön kívül a síküveggyár­ban, a vízműnél mutatták be többek között megemlékező műsorukat. Ezután legköze­lebb Mátraverebélyben lép­nek fel 13-án meseszínházi programmal. is meghaladja. A vegytisztí­tásban, a textiljavításban azonban jelentős a megyei át­lag mögötti elmaradás, s bér­ágyneműkből sem sikerül ki­elégíteni az igényeket A Pa­tyolat-szolgáltatás színvo­nalának emelését jelentős mértékben egy mosó- és vegytisztító szalon létesítése jelentette volna, ez azonban megfelelő anyagi erőforrások híján a terveik ellenére elma­rad, s a vállalatnak nincs re­ménye a megvalósításra a következő tervidőszakban sem. Ily módon a nagyközségi ta­nács más szervek segítségé­nek igénybevételével igyek­szik teljesíteni a lakosság jo­gos igényét A réti sasok Is tanyát ütöttek a puszta legtávolabbi részein. A zord idő elől költöztek a horto­bágyi rezervátumba a kékes réti héják, a gatyás ölyvek és a nagy csapatokban repülő sarkantyús sármányok. SKODA s 100-as el­adó. Salgótarján, Arany J. út 15. IV/33. Telefon: 13-350. R—69 BMV oldalko. AKNÄS garázs el- csival eladó. Tóth, adó a Damjanich ut- Mátraszőlős, Tanács cában. Irányár: 35 000 út 5. Ft. Cím: Cserjés!, Pécskő út 9. Telefon: 10-633-as központ kap- cso«a a lakást. SKODA 110 L típu­sú személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Mali- novszkij út 4. Szlova- csek. IG rendszámú Tra­bant 1982-ig vizsgá­zott, felújított motor­ral eladó. Érdeklődni: Szőröspuszta (Bárnai elágazó). Kökény. IV-s 1200-as piros Zsiguli, 1983-ig érvé­nyes műszakival el­adó. Érdeklődni: dél­után 4—7-ig. Salgótar­ján, Kemerovo krt. 12/a Lórin ez. WARTBURG 353, CR rendszámú személy- gépkocsimat elcserél­ném Trabant Combira. Salgótarján, Beszter- ce-lakótelep, Kilián- krt 39. II/2. KEMEROVO körút alatt garázs eladó. Ér­deklődni: Salgótarján, Aknász utca 2. Kovács Béla. 15—19-ig. IDEGÉRBEN levő villannyal és szerelő­aknával ellátott ga­rázs eladó. Cím a 10-977 telefonon. DAMJANICH úton 420 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklőd­ni: Salgótarján, Ki­lián György krt. 20. GARÁZS eladó a Beszterce-telepen. Ér­deklődni: Salgótarján, Kilián krt 66. GARÁZS eladó a Schuyer F. u. 33. sz. ház mellett. Érdeklőd­ni egész nap a 10-339- es telefonon. balassagyarma­ti Magyar Autóklub pályázatot hirdet egy fő autószerelői állás­ra, katonai idő letöl­tése mellett legalább 3 éves szakmai gyakor­lattal. Jelentkezés azonnal, legkésőbb XI. 15-ig. Balassagyar­mat, Rákóczi út 68. GARÁZS kiadó vál­lalatnak is a Mali- novszkij úton. Érdek­lődni: S.-tarján, Bá- thorj u. 8. I. ern. 2. Pi’áth. 80 literes fürdőszo- ba-olajbojler és 5 li­teres villanybojler el­adó. Salgótarján, Hu­nyadi krt 12. Teljesítették a tervet NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Nógrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTYAR GYULA Szerkesztőség: Salgótarján Palóc? imre tér ft. Telefon: io-m. Főszerkesztő: 11-504 Sportrovat: 14-596 Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján. Paldcz Imre te* ft, lei et on j 12-542 Telex: tZS 109. Irányltószám: S101 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahtvaraiokban és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra J6 forint, negyedévre 90 formt, egy gvsB ttá forint. Előállítja; • Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre tér ft. Pf.j 96. felelős vezető: KELEMEN GÁBOR igazgató. Indexszám; 25 072. HU ISSN 0133—UM.

Next

/
Thumbnails
Contents