Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-01 / 257. szám

*

fl»

A minőség ideje

„Termelj többet — jobban élsz” — így hangzott a néhány évtizeddel ezelőtti jelmondat. Félő azonban, hogy nemcsak a szlogen avult el azóta, hanem a hozzátapadó Bzemlélet is. Legalábbis akkor, ha a világpiac mércéjén mérjük termékeinket. Évente 3—4 millió magyar utazik külföldre, akik nem csukják be a szemüket a fejlett ipari országok nagyvárosaiban, ha kirakatok elé érnek. Igaz, a jobb és korszerűbb áruknak az ára is magasabb, de többet tudnak a régieknél, műszaki paramétereik megbízhatóbbak.

Ma még sok vállalat monopolhelyzetben van, tehát hiába keresünk például másik lábast, vagy hűtőgépet, azon ugyanaz a márka áll, hiszen profilgazda nincs másik. Igaz, mondhatja bárki, de vannak azért területek, ahol már többen versenyezhetnek (bútor, televízió), mégis sok baj van a minőséggel, s még ez a verseny scan az igazi.

Optimizmusra csak akkor lehetne ok, ha az áruellátás már olyan színvonalon állna, hogy a rossz vagy a gyengébb minőségű termékekre rá sem néznénk. De amíg örülhetünk annak is, ha megkapjuk a régóta várt szekrénysort, vagy kiegészítő bútort, netán a padlőszőnyeghez illő gyerekágyat, addig igazán nem lehet számítani arra, hogy válogatni fogunk. így van ez a legkorszerűbb műszaki cikkekkel (Colorion, Videocolor, három- csillagos hűtőszekrény), a divatos játékokkal, és még tovább sorolhatnánk a példákat. Ha valaki hozzájut ilyen készülékhez, annyira megörül neki, hogy minőségi kifogásait gyakran inkább elhallgatja, „majd kijavítja a szerviz” — felkiáltással.

Egészen más a helyzet, ha termékeink külföldre kerülnek, és baj van a minőséggel. Hogy érzékeltessük a dolgot; exportunk értéke egy évben megközelíti a 300 milliárd forintot, így ha csak az áruk egy százalékára érkezik minőségi reklamáció, már akkor is 3 milliárd forintos tételről van szó. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a veszteség ennél is több, amit sok vállalat egyszerűen kénytelen „leírni”.

Miből ered a hiba? Vagy nem tökéletes a termék, vagy baj van a csomagolással, esetenként a szállítással. A jogos kifogásokat a legtöbb helyen a termelésre lehet visszavezetni, legalábbis ezt állapítják meg a vizsgálatok, jelentések, hiszen innen ered a hibák nyolcvanöt százaléka. A dolog hátterében pedig az áll, hogy a vállalatok inkább „engedékenyen” kezelik a minőségi előírásokat, mintsem veszélyeztessék a szállítási határidőket. Ebből aztán az következik, hogy a magyar termékek árszínvonala sok esetben még a közepes kategóriába sem kerül. Ha viszont nagyobb gondot fordítanának a minőségre, többet kérhetnénk termékeinkért, amelyekben nincs kevesebb anyag vagy kevesebb munka, mint a konkurrens cikkekben. Legfeljebb „lazább” a munka. Sok esetben aztán nehezen megszerzett hírnevünket is elveszítjük, ami persze együtt jár azzal, hogy az eladási árak is lejjebb csúsznak.

A minőségellenőrzés ma már a termelési folyamatnak szerves része. Érzékeny műszerek vannak, amelyek kimutatják a hibákat. Mi az oka annak, hogy ennek ellenére még mindig kevés javulás észlelhető a minőségben? A magyarázat a hibás szemléletben keresendő, a piac — legyen az hazai vagy külföldi — lebecsülésében s abban, hogy az eredmények értékelésénél még ma is a meny- nyiségi mutatók játsszák a főszerepet. Pedig nemcsak a közgazdászok és a gazdasági szakemberek tudják és érzik, hogy ezen változtatni kell, hanem mindenki, aki egy személyben termelő és vevő. Mert a rossz minőséget végső soron úgyis a vevőkkel fizettetik meg.

e. p.

Vállalati jövedelmek

£z elmúlt években gyakran fagy ítéltük: az államháztartás és a vállalatok osztozkodásából az utóbbiak járnak jól, s miközben az állam vállalatai gazdagok, a költségvetés szegény. Az idei év eddig eltelt hónapjainak tapasztalatai alapján bátran kijelenthetjük, hogy változott a helyzet. Az új szabályozók, a versenyárrendszer átcsoportosította a vállalati jövedelmeket, — a költségvetés javára. Egyes vélemények szerint olyannyira, hogy most már nemcsak az államháztartás szegére, ha "’em a vállalatok is azok. Igaz-e ez ilyen általánosságban, van-e alapja az effajta megállapításnak?

Legutóbb a Parlamentben Is fölvázolták a gazdasági helyzetképet, az esztendő első nyolc hónapjának tapasztalatait. Témánk szempontjából is fontos az a megállapítás, hogy a népgazdaság alapvetően a terv követelményeinek megfelelően fejlődött, javult az egyensúly. Az alapvető folyamatok a kívánt irányban mozdultak el, bár még kezdetén vagyunk annak az útnak, amelyet választottunk. Az általános megfogalmazás mögött érdemes megvizsgálni a változásokat: pontosabban,

hogy miként is alakult a vállalatok jövedelme.* A Pénzügyminisztérium adatai azt mutatják, hogy a korábbi évekhez képest nagyobb a jövedelmek szóródása. Akik nemrég még „jók” voltak, ma akár „rosszak” is lehetnek és fordítva, bár a valóban hatékony területeket épp az jellemzi, hogy az új körülmények között is megtartják a kedvező helyüket

Igen nagyok az eltérések egy-egy szakágazaton belül. Kezdjük érzékelni, hogy azzal az objektív mércével, amellyel a gazdaság mérhet, kik „jók”, kik járulnak hozzá a gazdaság fejlődéséhez, és kik „rosszak”, kik hátráltatják a gazdasági fejlődést. A villamosgép- és -készülék- gyártás például sok hellyel hátrább került a szakágazatok jövedelmezőségi sorrendjében, de az elmúlt évi helyzetéhez képest lényegesen hátrább van a közlekedési- eszköz-gyártás, a híradás- és vákuumtechnika, a gyapjú- és a cipőipar is. Az eddigiekben is jövedelmező területek közül a háztartási- és kozmetikai vegyipar, a textiruháza- ti ipar megőrizte helyét, sőt pozícióját is javította. Lényegesen jobb helyzetbe az alumínium-kohászat, a fűrész és lemezipar, vagy a városigázgyártás került.

A vállalati nyereségek szóródása különösen a fejlesztési alap feszültségeiben mutatkozik meg. Egy korábbi állami fejlesztési banki felmérés szerint „az 1980. évi fejlesztési alapot terhelő kötelezettség az 1979. évi amortizációból és nyereségből képzett fejlesztési alap 100 százalékát 15 vállalatnál. 75 százalékát pedig 17 vállalatnál haladja meg. Az első csoportban 6, a másodikban 4 olyan vállalat van, amelyet 1978- ban a gazdaságtalan vállalatok kategóriájába soroltunk, de többnyire mindegyik gépipari, illetve textilipari vállalat”összességében a vállalati nyereségek az állami költség- vetésben a tervezett körül alakulhatnak. Ugyanakkor számítani kell arra, hogy a korábbi éveknél jóval nagyobb lesz a vállalati nyereségek szóródása, s az év egészét tekintve a megszokottnál több lehet a fejlesztési alaphiányos, esetleg veszteséges vállalat. Mivel ez a változás a valós helyzetet tükrözi — nem lesz általános adósságrendezés. Ezért fel kell készülni a veszteség okozta problémák elkerülésére, illetve rövid idő alatti áthidalására.

A tények azt mutatják, hogy az a bizonyos kívánt elmozdulás valóban megkezdődött — ám tény az is, hogy jó néhány vállalat, — ha szigorúbb követelményrendszerrel találja magát szembe — ennek kevésbé tud megfelelni. Ez sok helyütt jelentősen mérsékli jövedelmeiket. A népgazdasági helyzetkép ugyanakkor azt is elárulja, hogy a szabályozórendszer változása jótékonyan hatottak a belső és a külső egyensúlyi helyzetre. Az államháztartás pozícióinak ilyen javulása pedig végső soron a vállalatok számára szintén kedvező —, még ha a jövedelem, a nyereségcsökkenés nem kis gondok forrása is. M. I.

Ünnepség. A méltató beszéd után következnek az izgalmas percek. Jutalomosztás. Az elnöklő vagy az erre külön felkért személy név szerint szólítja az asztalhoz a jutalmazottakat. Szívélyes mosoly, baráti kézfogás, gazdát cserél a boríték.

Odalenn a széksorokban súgnak-búgnak. Egyetértést kifejező bólogatás, értetlenkedő homlokráncolás avagy éppen méltatlankodást jelző, felvont szemöldökök. Valaki odahajol a szomszédjához:

— Csak tudnám, ezt a dohányt, hogyan osztották el!

Mire a másik:

— Én is szerettem volna ott lenni!

X

Kukkantsunk hát be egyik salgótarjáni gyárunk szakszervezeti irodájába, ahol főbizalmiak, illetve helyetteseik a szakszervezeti aktivisták jutalmazása felől döntenek. Oda- kinn tábla lóg az ajtón: szb- ülés! Odabenn először a szak- szervezeti titkár mondja el a javaslatot.

— Nézzük a munkaügyi döntőbizottságot! Az elnök új, nem akadt még munkája, részére nem javaslok jutalmat. A tagoknak (név szerint felsorolja) 3—400 forintot. Vélemény?

Ám előkészítők

A nagybáto- nyl harisnyagyár Madách Imre nevét viselő aranykoszorús szocialista brigádjának tagjai végzik a durvaáru előkészítését. Ezek az áruk a gyár Lucfalván létesített üzemébe kerülnék, ahol a termékeket minősitik, illetve csomagolják. A képen Vasicsek La- josné, a kollektíva vezetője, Kiss Jó- zsefné és Ispán Istvánné a szállításra kerülő árut készíti elő.

— B L —

önként vállalt nigrádiság

Kandidátus — hegymenetben

gyök? Azt, hogy önként vállaltam a nógrádiságot hosz- szú esztendőkkel ezelőtt? Vagy azt, hogy tökéletesen beleszerettem ebbe a környékbe, ami — maradjunk a szakmámnál — geológiailag annyi érdekeset tartogat még most is a kutató számára, hogy bőven kiélheti magát benne az ember?

— Igen. Ezekről beszéljen.

— Nos . . . Zólyombrézó- ban születtem, alapfokon kiiskoláztam magam, s hogy vitt a tudásszomj, végigcsináltam aztán Pesten az Eötvös Tudományegyetemet is. Olyan sikerrel, hogy bent- marasztottak tanársegédnek, így kerültem meglehetősen szoros baráti kapcsolatba Vitális Sándor professzorral, akinek elévülhetetlen érdemei voltak, s vannak, a magyar szénbányák államosításában, ö kérdezte meg tőlem 1946- ban: lenne-e kedvem, mint geológusnak, vidékre menni ? Persze, volt, így kerültem a talán akkor még Nógrádi Szénbányászati Tröszt nevet viselt vállalathoz. Harminchat tárna és akna működésével, meg a környező területekkel kellett elsődlegesen megismerkednem.

— KÖNNYEN MENT?

Gondolok arra, hogy a szlovákiai rész is hasonlít Nógrád- hoz . . .

— Két, vagy még több évbe is beletelt, míg úgy, ahogy tisztába jöttem az itteni viszonyokkal, s munkatársaimmal nekifoghattunk a kutatásoknak is.

— Sokat jött, ment?

— Meglehetősen. Nem volt ritka a napi húsz-huszonöt kilométeres gyaloglás sem, ami —, mert a terep, a mozgás, a természet iránti kíváncsiság az én életem —, puszta gyönyörűségnek tűnt. Hiszen állítom, e sok év alatt, amelyet a megyében töltöttem, mindenféle fellengzősség nélkül elmondhatom: jobban ismerem Nógrádot, mint a bennszülöttek. Mátracser- és Nyírmed-pusztától Ipolytar- nócig, a Mátra hozzánk tartozó részéig tudom már valamennyi tájegység jellegzetességét, ismerősként csengenek fülemben völgyek, dűlők, hegyhátak nevei . . . Tudja, például, hol van a Szarufavölgy?

— Nem.

— Most itt volnánk. A hajdani főtáró felett, ahol látja, nagy sebességgel ömlik ki, s megy Szlovákia felé egy percenkénti háromszáz liter vizet adó forrás patakja. Ezt saját kíváncsiságomból vizsgáltattam meg, s kiderült: jelentős mennyiségű vaskarbonátot, mészoldatot, és kénhidrogént tartalmaz. Mindez olyan koncentrációban van benne, hogy egy leveles faágat másfél-két órán át bele- tartva gipszszoborszerűen vehetünk ki. Látványnak is csodálatos a természet egy ilyen remekműve.

— Élvezi az ilyen kuriózumokat ?

— Nem! Akkor örülök igazán, amikor a hivatásomnak; a szénbányászat jelenének, jövőjének fedezek fel valamit. Ámbár sajnálom is, hogy a mai geológusoknak egyre kevésbé adatik meg az, ami még nekünk lételemünk volt: a sok gyalogolás. Elhiszi, sokkal könnyebb, bér testileg fáradságosabb az eredmények „felmutatása” ily módon . . . A mostaniak meg . . . Elnézem szegényeket az irodájukban: szinte betemetik őket a papírhegyek, s munkaidejük jelentékeny hányadát töltik kimutatások, jelentések, beszámolók, tervek, tervezetek megírásával . . .

Bartkó Lajosnak nagy érdemei vannak a nógrádi szénbányászat fejlesztésében. Valaha, hajdanán Vadász Elemér professzor biztatására írta meg kandidátusit disszertációját Nógrád bamakőszén- vagyonáról, amelynek akkori megállapításai mostanság is helytállók. Sőt, az ősz hajú kandidátus hetvenéves korában is számtalan bányanyitási lehetőséget ajánl, amelyekből a közeljövőben egy-két fontos meg is valósul, j

— Pesti lakos, de mini elébb mondta, tiszta nógrádinak vallja magát.

— ÍGY IGAZ. S vélem, ettől a tájtól csak valami nagyon különleges dolog választhat el . . .

Elhallgat, nézi az alattunk elterülő vidék ködösödő képét. A fák barna leveleiről könnycseppként gördülnek alá az esőcseppek ; . .

Karácsony György

Á lengyel hajógyártás

LASSAN PERMETEZ alá

a csípős, őszi eső, s hiába húzzuk fel gallérjainkat: a nedves cseppek csiklandóskellemetlenül csorognak be ingünk alá. Lábunk alatt puhán hajlik a hatalmas bükk- erdő vörös levélszőnyege, amin sétálni kellemes, de gyalogolni rajta órák hosszat . . .

— A fáradtság érzéketlenné tesz a természet szépsége iránt — mondom partneremnek, aki csak legyint:

— Eh! Az kishitűség. Orvossága van annak, hogy az ember kimerültén is rá tudjon csodálkozni egy-egy hatalmasra nőtt fára, tudja élvezni a gyorsan leszaladó hegyipatak hullámainak csobogását, s ejtse újra, meg újra ámulatba az a rettenetes gyönyörűség, amit a hegyek, fák, bokrok, kövek, növények adnak. Meg kell állni olyankor egy percre, vagy rövidebb időre, s ha a szem látósugarában megjelenik az első szép, az már maga a felüdülés a muszájmenetelés-felej- tés. Én így vagyok vele.

Kidőlt fatörzsnek vetjük a hátunk, de mielőtt szusszannánk kétpercnyit, a Nagy öreg már feláll. Öklömnyi szikladarabot vizsgálgat kezei között, hunyorítva, megmegforgatva, s midőn ezzel végzett, rákoppint kalapácsával. Szivárványszínben tündökölnek tenyerén a körömnyi rögök.

— Szép — mondja, s rögvest magyarázza, mely ásványok találhatók benne, s hozzávetőleg meg is állapítja keletkezésének idejét. Százezer, meg millió évekről beszél, elképzelhetetlen nagyságú idő- intervallumok emlegetésével ejt bámulatba, valaha tanult földtörténeti korok nevét idézve fel emlékezetemben. Mint zsonglőr játszik a hajdanvolt nagy történések jellegzetességeivel, s nyomozóként vallatja, bírja szólásra a hegy- hasadékból letört vulkanikus kőzetet.

— Andezit — mondja — Abesszin eredetű az elnevezés. Jelentése: fekete kő.

— Csak nem tanult bennszülött nyelveket?

— De igen! Egyszer, hajdanán úgy volt, expedícióval megyek Afrika néhány vidékére. De aztán közbejöttek események, s nem lett belőle semmi.

— Helyette járja Magyarországot.

— Inkább csak Nógrádot. Ez lesz már életem végéig az én vadászmezőm. De nem bánom. Amennyi élmény hozzáfűz már a maguk tájaihoz, két életre is elegendő lenne.

Bartkó Lajossal, a geológiai tudományok kandidátusával járjuk a Salgó környéki hegyeket. Öt a kőzetek érdeklik, engem az élete.

— Mit mondjak magának, ami érdekes lenne? Azt, hogy hetvenéves öregember vaAz utóbbi 12 évet a szakemberek úgy jellemzik, mint a nyugati hajógyártás legnagyobb háború utáni válságának időszakát. A londoni Lloyd’s Register Shipping társaság adatai szerint új hajókra tavaly 20 százalékkal kevesebb megrendelés érkezett, mint 1978-ban.

Ugyanakkor a lengyel hajógyártás évek óta nem panaszkodhat a megrendelésekre. Egyre újabb megrendelések érkeznek és valamennyi hajógyárnak van mit csinálnia. A Lloyd’s Register Shipping adatai szerint Lengyelország tavaly a gyártott hajók tonnatartalmát tekintve (1,7 millió topna), a harmadik helyet foglalta el a világlistán Japán (9,3 millió tonna) és Brazília (2,5 millió tonna) mögött

Jutalaanaszfés

— Olvasd csak fel még egyszer, légy szíves!

A titkár újra felolvassa, kinek mennyit gondolt

— Na, ez az! — mondja a főbizalmi. — O. miért kap? Most került csak oda!

— Ez igaz, de régi bizalmi is. Ezen a címen.

— Az más — egyezik bele a főbizalmi.

— Akkor lépjünk tovább — folytatja az szb-titkár, — a következő főbizalmi felé fordul: — A te csoportod évek óta a legnehezebb, gyakori a sértődés, a harag, összesen 2100 forintot oszthattok szét de nagyon figyeljetek oda! Ne legyen utólag apelláta!

— Sanyi bácsira gondoltatok? — veti közbe valaki.

— Hogyne! — válaszol a titkár. — Évek óta vállalja a beteglátogató tisztét, nyugdíjasként is csinálja Nyugdíjas aktívaként jutalmazhatjuk. Nem felejtettük el.

Átlag 300 forint jut egy-egy szakszervezeti aktivistára. De nem az átlagot kell borítékolni. A titkár többször hangsúlyozza:

— Érdem szerint differenciáljatok! Az átlagon alul ne kapjon senki, hisz az nagyon kevés lenne. Ügy osztjátok el, ahogy jónak látjátok, de beszéljétek meg! Ha úgy érzi- tek, hogy valaki többet érdemelne, mint amennyire futja, szóljatok. Más lehetőséggel is megpróbálkozhatunk.

— Az „A” üzemrész nem szerepel. Oda nem adtok pénzt? — jelentkezik egy fiatalember.

— Nálatok hárman jöhetnek szóba. Az egyiket nem javaslom, a másik hosszabb ideje külföldön van, a harmadik viszont valóban megérdemli. 300-zal emelkedik tehát a kereted. Ami az első személyt illeti, meg kell fontolni a leváltását Semmit nem csinált még. Nem is igen akar. Már beszéltem vele, ő maga is elismeri. Vitassátok meg! Ezzel nagyjából a végére értünk Van még észrevétel?

_— Nekem igen — szól egy főbizalmi. — Az elején olvastad T-nét. Neki magasabb ösz- szeget javaslok. Sokat dolgozik.

— Valóban — bólint az szb- titkár. — De vedd figyelembe, hogy év közben külföldi jutalomüdülést kapott. Ezért nem vettük figyelembe most megkülönböztetett összeggel.

— Rendben van, jogos — egyezik bele a fölszólaló.

Több meglátás nem lévén, a jutalomosztásról szóló napi- lendnek vége van. Az összegek végleges meghatározása a főbizalmiak dolga.

— Köszönöm mindenkinek, végeztünk — mondja a titkár. — Arra kérlek benneteket, hogy az összegeket jövő hét szerdájáig adjátok le, hogy legyen idő az intézkedésre.

X

Ez történt hát a zárt ajtó mögött. Nem titok, nincs benne semmi misztikum. Ami a jutalomosztás további sorsát illeti, abban még úgy sem, hiszen az előbbitől nagyobb nyilvánosság előtt döntenek benne. Több szem többet lát alapon, hogy mindenki fáradsága és eredményessége szerint kapja jutalmát.

— szénái — ,

NÓGRÁD = 1980. november 1., szombat^ ___ $

1