Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

„Nyitott múzeum—nyitott Csak a zeneszerzésnek élek Beszélgetés Durkó Zsolttal A zeneszerző munka közben Ú jszerű fogalmak, ame­lyek azonban egyre In­kább általánossá, és ami a legfontosabb, élővé vál­nak. A közoktatás és a múze­um „egymásra találása” első­sorban a két terület fejlődé­sét meghatározd közoktatási és közművelődési párthatá­rozatnak köszönhető. Addig is voltak már kísérletek, pró­bálkozások e két szakág ösz- szekapcsolására, de az átgon­dolt, tervezett, metodikailag is egymásra épülő cselekvés csak az utóbbi évektől vált intenzívvé, de még nem elég gördülékennyé. A megyei múzeumi szerve­zetben is az elmúlt esztendők­ben indult az ilyen jellegű tevékenység, mondhatni kez­detben csak ösztönösen és el­sősorban a múzeumoktól in­díttatva. Olyan hátráltató té­nyezők mutatkoztak, mint egyfelől például a múzeum- pedagógus hiánya, másfelől pedig az iskolák érdektelen­sége az oktató-nevelő munkát segítő tevékenység e lehető­ségével szemben. Általában a múzeumok tették meg az első lépéseket olyan módsze­rek alkalmazásával, amelyek máshol esetleg már beváltak, nálunk azonban még újsze­rűén hatottak. Az iskolák aktivitása csak tt legrégibb és leggyakoribb módszerben, a múzeumi órák tartásában jelentkezett. Ezek­nek az óráknak két típusa alakult ki. Egyrészt a múzeu­mok kiállításait építik be a pedagógusok a tananyagba, azok megtekintésével teszik szemléletesebbé az órán ta­nultakat. (Például régészet képzőművészet, biológia, élő­világ stb.) Ez a kevésbé ha­tékonyabb forma, alig számít a tanulók aktivitására, bekap- csalódására az ismeretszerzés folyamatában. A másik típus az időigényesebb, amely el­várja a tanár és a tanuló fo­kozott együttes cselekvését. Ennek színtere a múzeum, szemléltetőeszközei múzeumi tárgyak (kézbevehetők!), ki­adott részfeladatok vannak, a tanulók aktívan vesznek részt a felkészülésben és a közös órai munkában. Ez a fajta tanóra azonban ritka a való­ságban, éppen az elsorolt kö­vetelmények miatt. Általában bemutató tanításokra került sor ebben a formában. E tevékenységet segítendő, Úgynevezett egységcsomago­kat állítottunk össze (példá­ul Szécsényben), amelyekben az egyes általános iskolai osz­tályok tantervi követelménye­ihez kapcsolódó eredeti tár­gyak, dokumentumok szere­pelnek. (Például a céhes ipar, az 1848—49-i események stb.) Ezeket a jegyzékeket meg­kapták az iskolák, s ha ki­rándulásaik során eljutottak Szécsénybe, ott órát tarthat­tak. Erre minden feltétel ren­delkezésre állt, hiszen nem­csak itt, de minden megyei múzeumban is (most már az új salgótarjániban is) talál­ható klubterem tökéletes tech­nikai felszereléssel. Ezek aki­sérietek multimedia néven is ismertek, de még nem vál­tak eredményessé. Kevés az igény irántuk, és ez nem csu­pán helyi jelenség, országosan is még csak barátkoznak ezzel a formával. Az idekenkedés oka az értetlenség, amin csak egy közös pedagógus—muzeo­lógus eszmecsere segíthetne. Ez az eszmecsere már csak azért is indokolt, mert arány­lag ismeretlenek azok a mód­szerek, amelyeket a pedagó­gusok alkalmazhatnak oktató munkájukban a múzeumok adta lehetőségek felhasználá­sával. Márpedig az új tanter­vi követelmények a koráb­bi időktől eltérően erre na­gyobb lehetőséget adnak, sőt elvárják az ismeretanyag el­sajátítása folyamatának ki­bővítését, e lehetőséggel, s ez már a „nyitott iskola” fo­galmához vezet el. Ugyanak­kor a muzeulógusoknak job­ban be kell kapcsolódniok eb­be a folyamatba, jobban meg kell ismerniük az új oktatási dokumentumokat, az iskolai követelményrendszert, s a ren­delkezésre álló eszközöket eh­hez kejl alakítani. így például ezt a szándékot Jelzik a vándorkiállítások, amelyeket a múzeumok az eaves iskolákhoz visznek el, hogy ott a tanulók közvetle­nül felhasználhassák az abban látottakat a tananyag megfe­lelő fejezetéhez. (Például Az ősi szerszámok című kiállítás, az őskorral foglalkozó tan­anyaghoz kapcsolódóan.) En­nek ott van jelentősége, ahol nehezebb egy múzeum meg­közelítése. A szakkörök működtetése is sablonos még ma, ahol erre egyáltalán sor kerül. Az új le­hetőség az úgynevezett törté­nelmi-múzeumi szakkör, amely ugyan ráépül a tan­tervre, de bizonyos vonatko­zásokban többet is ad annál, a muzeológusi, kutatói munka mélyebb rétegeibe vezeti el a diákokat. Egy-egy szakterü­let alaposabb megismertetését segíti elő, pályázatokra ké­szíti fel őket, példa erre a szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola ilyen jelle­gű szakköre, amelynek tag­jai például az elméleti fog­lalkozások után rendszeresen vesznek részt a „Hazánk me­zőgazdasága diákszemmel” című oályázaton, és agrár- történet, mezőgazdasági gép­történet területén a tananyag­nál sokrétűbb ismereteket szereznek. D e ugyanilyen kísérleti jellegű szakkör műkö­dik ugyancsak Szé­csényben általános iskolások részére. Itt a pedagógus és a muzeulógos közreműködésé­vel egy ötödikes osztállyal foglalkoznak nyolcadikos ta­nulmányaik befejezéséig, megfigyelve azt, mennyiben és miben jelent újat számuk­ra személyiségük fejlődésében az intenzív múzeumi tevé­kenység. Életkori sajátossá­gaiknak megfelelő szintű fel­adatokat kapnak, amelyek­nek nagy része önálló cselek­vést igényel. Megismerkedtek a múzeumi szakterületekkel, kiselőadásokat tartottak a te­lepülés történetének egy-egy eseményéről, utcaneveket gyűjtöttek, restaurátori mun­kát végeztek, foglalkoztak a legfontosabb szakirodalom­mal, az abban való tájékozó­dással, műemléki séta kereté­ben a nagyközség múltját és emlékeit idézték fel. Színez­te mindezeket kirándulás más múzeumokba, tájakra, s az év végén zárófoglalkozáeon számot adtak szerzett isme­reteikről. Munkájuk az új tanévben Is folytatódik- Ter­mészetesen nem új muzeoló­gusok képzését szolgálja ez a forrna, bár az sem lesz baj, ha kerül ki majd közülük ilyen is. Nyitott, a művészet­re, a kultúrára- érzékeny be­fogadóképes embert kívánunk nevelni belőlük a múzeumi eszközök-lehetőségek segít­ségével Is. Más közkedvelt forma a ve­télkedő. A jól előkészített, szervezett játékok, amelyek­nek feladatnehézsége, isme­retszerzési köre behatárolt tananyagban, életkorhoz kö­tött eleve sikeresek. Ilyen volt a salgótarjáni úttörő­vetélkedő, s ilyenek az októ­beri hagyományos múzeum­baráti vetélkedők. (Nem mel­lékes eredmény, hogy ezek so­rán a múzeumok gyűjtemé­nyei is gyarapodnak az egyes akciók jóvoltából.) * A rajzpályázatok szerepe sem elhanyagolható, bár ilyen­re csak egy esetben került sor 1979-ben a nemzetközi gyermekév alkalmából. (A legjobbak munkáiból kiállitás készült a Palóc Múzeumban.) A pályázat sikeréhez hozzá­járult illetve annak alapja volt, hogy a muzeológusok is elkísérték a gyerekeket a ki­állításokra, s nemcsak az ott látottakat mutatták be, ha­nem arról bővebb ismerete­ket is adtak, kitérve például egy paraszti szobabelső lát­tán az egykoron abban lakók­nak életmódjára, munkájára stb. így tették élővé a kiállí­tásokat, így segítették hozzá a gyerekeket mélyebb össze­függések megismerésére és azoknak grafikai megjeleníté­sére. Ezt a tevékenységet szol­gálják még a muzeológusok speciális tárlatvezetései is — sajnos, igen ritkán —, amikor egy tárgyat mutatnak be, de azt teljes részletességgel, s egyúttal sokkal több ismeretet adnak, mint amennyi a tan­anyagban szerepel, így segít­ve a tantervi követelmények teliesítését. Bizonyos fokig ide sorolha­tók az úgynevezett kreativi­tási foglalkozások is, ame­lyekkel most Szécsényben kí­sérleteznek Lényege, hogy egyes diákcsoportok a mú­zeumi látványt, az ott ka­pott mélyebb ismereteket, vagy csupán a környezet ad­ta hangulatokat manuális tevékenységgel adják vissza. Rajzolás, festés, gyurmázás, papírvágás, figurakészítés, makettkészítés, stb. a lehet­séges módszerei ennek. S mindezeknek a csúcsa, a honismereti tábor, amely iga­zi célja szerint az ezekkel a formákkal, módszerekkel elő­készített diákok legmagasabb szintű képzését adná. Hogy ez nem így van, annak több oka is lehet. Elsősorban az, hogy a felsorolt múzeumpedagógiai tevékenységek a múzeumok­ban nem jelentkeznek komp­lexen, egymásra épülve, és így nincs megfelelő alapja a diákoknak. Másrészt a ta­nulók nagy része tanári ki­jelölés útján érkezik a tábor­ba, különösebb ilyen jellegű ismeretek és érdeklődés nél­kül. E pedagógusi mentalitás mögött ott érezhető a törté­nelemtanítás és a történelmi szemlélet utóbbi években ta­pasztalható háttérbe szorí­tottsága, amely sokszor páro­sul túlzott aggodalommal a magyar nemzeti múlt (mely­be a szűkebb szülőföld múlt­jának ismerete Is beletarto­zik) kutatásával szemben. E helyzet ellen kíván cselekedni a múzeum a táborok jobb előkészítésével, a legalkalma­sabb diákok kiválasztásával, a múzeumpedagógia segítségé­vel. Ezek csak a kezdetek. Sok feladat van még előttünk. Például ki kell dolgozni a múzeumlátogatás, múzeum- pedagógiai hatékonyság ellen­őrzésének módszereit. (Fel­adatlapok, felmérések, azok összesítése, értékelése, hasz­nosítása stb.) Rendkívül fon­tos a már említett múltime- dia anyagok még részletesebb, változatosabb összeállítása. Törekedni kell még e kis te­rületű megyében is a múzeu­moktól távol eső iskolák jobb múzeumi ellátására. A m ezek a törekvések továbbra is csak a mú­zeum szempontjából fogalmazódtak mag. Még min­dig hiányosnak érezzük a pe­dagógusok ilyen irányú tevé­kenységét, mint arra más vo­natkozásban már utaltunk. Pedig a helytörténetírással, -kutatással foglalkozó Paióc- föld-vita során megszólaló pedagógusok is — sajnos, nem sokan — egyöntetűen megfogalmazták és rendkívül szemléletesen mutattak rá: a helytörténeti kutatás eredmé­nyeinek felhasználása, konk­rét formájában az iskola és a múzeum kapcsolata ki­emelkedően fontos az Iskolai nevelőmunkában. Majdhogy­nem előírt követelmény e ku­tatómunka hasznosítása, amelynek eredményeként a hazafiságra nevelés, a szocia­lista tudat formálása erősö­dik és válik még hatékonyab­bá. Dr. Praznovszky Mihály A dolgok mindig összefügg­nek, a kezdet, a továbblépés, a folytatás, s ami a legfonto­sabb, a végcél. Hogyan indul el az ember? — ebben min­dig a véletlenek dominálnak. Durkó Zsolt zeneszerzőnek legelőször azt a kérdést tet­tem fel, hogyan emlékszik vissza a kezdetre? — Egész kis kölyök korom óta bennem motoszkált a mu­zsika. Apró gyermekként már tudtam: zeneszerző leszek. Komoly formában csak 13 éves koromban kezdtem el zenét tanulni Szegeden, szü­lővárosomban. Szatmári Géza összhangzattan tanárom „sza­badította fel belőlem a zenei erőket”. Budapestire, a Bartók Béla Szakközépiskolába egy orszá­gos válogató után kerültem. 1950-ben Sopronban meghir­dették az országos improvizá­ciós versenyt, amelynek har­madik legjobbja lettem. Ez a helyezés már belépést jelen­tett a szakiskolába, ahol Sut gár Rezsőnél zeneszerzést, Vásárhelyi Magdánál zongo­rát tanultam. Innen egyenes út vezetett a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskolára. Far­kas Ferenc tanítványaként végeztem a zeneszerzés sza­kot. — 'Ezután mi következett? — A. római Santa Cecilia Akadémia ösztöndíjasaként 1960-tól két esztendőt tölthet­tem Petrassi neves olasz ze­neszerzőnél. Ezek az évek alapvetően meghatározták to­vábbi zenei világomat — Az olasz időszak mit eredményezett életében? — A fanatikus munkát. Tel­jes erőmmel dolgoztam. Mű­veimet a Boosey and Hawkes kiadók jóvoltából Európa, Amerika és Ausztrália közön­sége is ismeri már. Durkó Zsolt művészete egy­aránt nevezhető analitikus és szintetizáló művészetnek. A zene Időtlen ősi elemeit ku­tatja a tudós rendszerető lo­gikájával, hogy ezekből az elemekből építse fel a maga sajátos hangzású, öntörvényű muzsikáját Ilyen jellegű kom­pozíciója például az Altamira című zenekari műve, egy a sok közül, amely az emberi kultúra legidősebb dokumen­tumai és a mai művészet kö­zötti összefüggést boncolgat­ja. Az altamirai barlang fa­lán reánk maradt történelem előtti korból származó fest­ményre utal művének címe, tartalma pedig a szépségigény egyetemességét, időtlenségét fejezi ki. A történelmi ma­gyar múltba nyúlt vissza té­máért a Magyar Rapszódia, a Magyar díszítőelemek (Fio- riture) s a Halotti beszéd — az első vokális darabja is. Ez az alkotása 1967-ből való, s 1972-ben kiegészült egy ba- riton áriával. A Halotti be­szédet Durkó Pest—Buda egyesítésének 100. évforduló­jára komponálta. A nagy nemzetközi sikert aratott I. vonósnégyes, az 1971-es II. vonósnégyes, a Concerto, a Colloides, a Tur- ner-illusztrációk, valamint film és színpadi kísérőzenék egész sora vezetett el a csú­csig, a zenedrámáig. — Művei sorában majdnem minden megtalálható. Van-e munkásságában valamely ze­nei fonnának kitüntetett sze­repe? — Van. Számomra a legiz­galmasabb feladat, a legtöbb lehetőséget rejtő kifejezési forma, pontosabban műfaj: az opera. Olyan sokrétű, any- nyiféle eszközt kínál, hogy a legbonyolultabb történést, ér­zelmi közlést képes hordozni a színpadi látvány segitségé- vel. — Operáját, a Mózest, 1977-ben mutatta be a Ma­gyar Állami Operaház Miké András rendezésében. Mi vott az első impulzus a téma ki­választásában? — Michelangelo Mózese. No meg a bibliai téma: vezető­vezetettek. problematikája. Hosszú, izgalmas és sokrétű munka után sikeres bemuta­tónak örülhettünk mindany- nyian. Most, három évvel a premier után valószínűleg Brémában mutatják majd be operámat — Ha jól tudom, hét év után a főiskolai tanítást ab­bahagyta, miért? — Csak a zeneszerzésnek élek. Jelenleg egy zongora- versenyt írok Ránki Dezső számára. Szeptember utolsó napján volt önálló szerzői es­tem a Zeneakadémián. Tele vagyok témákkal, ötletekkel és munkával. — Ilyen feszített tempó mellett mi jelenti önnek a pi­henést? — Szeretem a természetet: Feleségemmel — aki zene- történész — s fiaimmal járjuk az országot Kedvelem a vi­rágokat Rózsákat nemesí­tek, a rózsatöveket gondos szeretettel nyesegetem. Bodor Éva tálában Itáliára irányult s nem is ok nélkül, de a rene­szánsz zenéje „északi művé­szet, vagy legalább az észa­kiak művészete”. Tény, hogy: „A XV. századnak és a XVI. század elejének összes nagy zeneszerzője a mai Észak- Franciaország, Belgium és Hollandia területén született. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Itália zenei élete pro­vinciális, vagy éppen posvá- nyos lett volna, ellenkezőleg: a reneszánsz Itália ragyogó és virágzó zenei kultúra köz­pontja volt.” A későbbiekben, vagyis a XVI. században az­tán ez a viszony fokozatosan megfordult, Észak és Dél mintegy „helyet cserélt”, 1600 körül már ismét olasz, zene­szerzőket találunk az élen.’ Howard M. Brown könyve átfogja az egész hatalmas és fényes zenei» korszakot a kez­detektől a reneszánsz alko­nyáig, a barokk csíráinak megjelenéséig. Forrásjegyzék, színes és fekete-fehér képek sora, bibliográfiai jegyzetek egészítik ki a művet, s külö­nösen szákemberek számára hasznos, válogatott kottapél­dák. T. E. 8 NÓGRAD — 1980. november 23., vasárnap ffiifiiftiiiKwffiiiiiiiiiiifiniintniHr r * reneszánsz zene/e A zenekedvelők számára szép ajándékként, könyvésze­ti leg is elegáns köntösben ad­ta ki a Zeneműkiadó Howard M. Brown: A reneszánsz ze­néje című könyvét, Karasszon Dezső fordításában. A szerző e korszaknak világviszonylat­ban legismertebb szakértője, áttekintése tehát a magyar ol­vasóközönségnek is élménye­ket kínál, azzal együtt, hogy például Szabolcsi Bence és mások zenetörténeti írásaik­ban erről a korszakról szintén szóltak. Howard M. Brown azonban elsősorban olyan könyvet írt, amelyből — mintegy „tankönyvként” for­gatva — szakterületen dolgo­zók, főiskolai hallgatók tanul­mányozhatják a reneszánsz kor zenéjének korszakait és alakjait, de a zenekedvelők is élvezetet találhatnak olvasga­tásában. Jóllehet a könyv nem könnyű olvasmány, ha a szű­kebb értelemben vett szak­könyveknél és tankönyvek­nél nagyobb örömmel tanul­mányozható is. A tavaly meg­jelent Peter Gülke-kötethez hasonló kivitelben látott nap­világot (Szerzetesek, polgárok, trubadúrok, A középkor zené­je), amely egy kultúrtörténeti sorozat részeként széles körű olvasóközönséghez szólt az NDK-ban, s magyar kiadása is rendkívül sikeresnek bizo­nyult Minden bizonnyal így lesz ez Howard M. Brown köny­vével is, amely a reneszánsz részletes bemutatásával vá­laszol, többi között arra a kérdésre, miért eleven ez a zene a mai fül számára is. A könyv választ ad arra, mikor és hogyan alakult ki ez a zene, milyen előzményei voltak, milyen szerepet ját­szott egy korszakon át Európa zenei fejlődésében stb. Eköz­ben felvonultak a zenetörté­net, egyúttal az egyetemes művészet kiemelkedő alakjai, elsősorban a muzsikusok, át­fogó és ragyogó elemzéseket kapunk nagy életművekről, kompozíciókról, azok születé­séről és hatásukról a művé­szetek birodalmában. „Európa első nagy, öntuda­tos zenemozgalmá”-ról írta Szabolcsi Bence: „A zene re­naissance-a..; északi virág, « dél nosztalgiájával áthatott északé... Az európai észak ma­gához akarja ölelni az euró­pai délt. A mozgalom körének sugara így Angliától Szicíliá­ig ér; akkora életkörzetben, akkora hullámlökéssel, s oly magas feszültséggel szólal meg benne az európai ember ze­néje, mint egységes szellemi mozgalom, ahogyan eddig so­ha.” Howard M. Brown ugyancsak e gondolattal ve­zeti be hatalmas művét. Töb­bi között, szól itt a reneszánsz kifejezés elsődleges értelmé­ről (klasszikus eszmék újjá­születése), de hangoztatja, hogy ez a zenére nem alkal­mazható. Valóban nem. Hiszen igaz, hogy a XV. és a XVI. században a zene is — mint minden művészeti ág — sze­mélyesebbé, emberközpontú­vá vált, szabadult a középko­ri gondolkodásmódtól, de ki­alakulásában az ókori zene nemigen játszott jelentős sze­repet. Brown is beszél arról, hogy a reneszánsz kort tanul­mányozók figyelme Burck- hardt és Huizinga korától ál­i 4

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents