Nógrád. 1980. november (36. évfolyam. 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

Magyar-kambodzsai kapcsolatok A hét három kérdése A 181 ezer négyzetki lomé­ren elterülő Kambodzsa la­kóinak száma mintegy 4—5 millióra tehető. A trópusi ég­hajlatú délkelet-ázsiai ország hosszú ideig francia, majd ja­pán gyarmati elnyomás alatt élt; 1953-ban kiáltották ki az ország függetlenségét A kirá­lyi uralmat 1970-ben a kor­mány élén áló Lón Nol jobb­oldali politikus államcsínnyel döntötte meg és bábkormányt hozott létre. Megszüntette a monarchiát és kikiáltotta a Khmer Köztársaságot A hazafiak ötéves fegyveres harca nyomán az Indokíná­ban kialakult kedvező helyzet körülményei között 1975 áp­rilisában megbukott a Lón Nol- rezsim. A várt haladó rend­szer helyett azonban Pol Pót népellenes, szélsőségesen na­cionalista, Kína-barát politikát folytató, s a Vietnami Szocia­lista Köztársaság ellen határ­háborút indító rendszere jutott hatalomra. 1973 de­cemberében létrehozták a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontját, amely 1979. január 7-én megdöntötte a Pol Pot-rendszert Nem sok­kal ezután kikiáltották a Kambodzsai Népköztársasá­got. A győzelmet követően a Kambodzsával szolidáris Viet­nami Szocialista Köztársaság segítségével sikerült megsem­misíteni a polpotista főerőket amelyek jelentősebb egységei thaiföldi területre vonultak vissza, s ott kínai fegyver­utánpótlásban részesülnek. A kambodzsai katonai helyzet visszafordíthatatlanná vált. A Thaiföld területén és a határ­zónában levő szervezkedő pol­potista és khmer reakciós csapatok azonban igyekeznek szabotázsakciókkal fékezni az ország újjáépítését A Kambodzsai Népköztár­saságban a rendkívíjh súlyos örökség, a meglevő nehézsé­gek ellenére is meggyorsult, a politikai-gazdasági konszolidá­ció. Kezdeti sikereket értek el a mezőgazdaság és az ipari­kereskedelmi tevékenység megszervezésében. Kambod­zsában megszűnt az éhínség, s a tervek szerint jövőre élel­miszerből már önellátó lesz az ország. Megindult az alap-, közép- és részben a felső fo­kú oktatás. Az egészségügyi ellátás biztatóan javul, a kór­házak vidéken is megnyíltak. Jelentősen előrehaladt a köz- igazgatás kiépítése és szerve­zése is. A soknemzetiségű kambodzsai nép nagy erőfe­szítéseket tesz a független, né­pi Kambodzsa népgazdaságá­nak helyreállításáért, s ebben maga mögött tudhatja a szo­cialista országok — köztük hazánk — politikai, diplomá­ciai és gazdasági támogatását is. Magyarország és Kambodzsa között 1956-ban történt meg a diplomáciai kapcsolatok fel­vétele. Az 1970. márciusi Lón Nol-féle puccs előtt kapcsola­taink barátiak voltak, de ér­demi együttműködés országa­ink között nem alakult ki. 1970-ben a magyar kormány nyilatkozatban ítélte el az USA Kambodzsa elleni ag­resszióját A Lon Nol-rezsimet a Ma­gyar Népköztársaság semmi­lyen formában nem ismerte el, azzal semmiféle kapcsolatot nem tartott A kambodzsai forradalmi erők múlt év ja­nuár 7-1 győzelmét a Kam­bodzsai Népköztársaság kiki­áltását követően hazánk az el­sők között ismerte el a kam­bodzsai népi forradalmi ta­nácsot A múlt év, augusz­tusában nagykövetünk átadta megbízólevelét s ezt követő­en nagykövetséget állítottunk fel Phnom Penhben. A Kam­bodzsai Népköztársaság első nagykövete a közelmúltban adta át Budapesten megbízó- levelét Hazánk én népünk messze­menően szolidáris Kambodzsa népével és az elmúlt két év­ben az ország vérkeringésé­nek megindításához, újjáépí­tésének meggyorsításához nélkülözhetetlen gyógyszer, orvosi műszer, élelmiszer- és más égetően szükséges segély­szállítmányok keltek útra Ma­gyarországról. A két ország vezetői között rendszeres tapasztalatcserék kezdődtek. A múlt évben Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja Ros Samay akkori KB-főtitkár, az idén Yos Por főtitkár vezette küldöttsége járt hazánkban. 1979-ben a Magyar Nők Or­szágos Tanácsának küldöttsége látogatást tett Kambodzsá­ban. Pártunk XII. kongresz- szusán delegációval képvisel­tette magát Kambodzsa Meg­mentésének Nemzeti Egység­frontja. Tavaly, s az idén is kambodzsai ifjúsági küldött­ségek jártak hazánkban a KISZ kb meghívására. Ez év áprilisában Meas Somnang el­nök vezetésével szakszervezeti küldöttség látogatott Magyar- országra. Ez év januárjában Markója Imre igazságügymi- r.iszter vezetésével magyar kormányküldöttség vett részt a kambodzsai győzelem első évfordulójának Phnom Penh-i ünnepségein. Ez év elején Tang Sárim kereskedelmi mi­niszter vezetésével kambod­zsai gazdasági kormánykül­döttséget fogadtunk Magyar- országon. Novemberben pedig Káplár József külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével magyar gazdasági és kereske­delmi kormányküldöttség járt Kambodzsában. Ez év máju­sában Oláh István vezérezre­des, vezérkari főnök, mi­niszterhelyettes tett rövid, hivatalos, baráti látoga­tást a Kambodzsai Népköztár­saságban. A dinamikusan fej­lődő kapcsolatok további szé­lesítéséhez cselekvőén járul­nak hozzá a társadalmi és tömegszervezetek. Az idén a Magyar Szolidaritási Bizott­ság kambodzsai ösztöndíjaso­kat fogadott magyarországi középfokú képzésre, s a SZOT harminc személyt gyógykeze­léssel egybekötött üdülésre. Kambodzsai úttörőcsoport ezen a nyáron első ízben vett részt magyarországi táborozáson. 1. Lehet-e (ordalatról beszélni az Iraki—iráni há­borúban? A nyugati hírügynökségek felfigyeltek arra a hangvál- tozásva, amely a teheráni rá­dió jelentéseiben jelentkezik: mind többször esik szó iráni ellentámadásról, amely Aba- dannál vagy Susanguerp mel­lett az iraki haderő visszaszo­rítására vezetett. Az iráni vezetők — így Ba- niszadr elnök is és mások — arra utalnak, hogy az ország ipara megkezdte a szükséges fegyverek gyártását, ezzel pe­dig az utánpótlás biztosított­nak látszik. A háború természetesen je­lentő* károkat okoz mindkét hadviselő félnek. A héten sok száz halottról szóltak a hadi- jelentések. Ami pedig az anyagi károkat illeti, egy Pá­rizsban közzétett becslés sze­rint a két ország együttvéve legalább 9—10 milliárd dol­lárnyi kárt szenvedett az olajkitermelő berendezések és olajfinomítók megsemmisülé­se folytán. Az olajszállítások elmaradásából keletkezett veszteséget további 7 és fél milliárd dollárra teszik. Érdekes, hogy a háborús kockázat ellenére mindkét or­szág az olajszállítások fel­újítására készül. Az United Press International hírügy­nökség tudni véli, hogy Irak már meg is kezdte Törökor­szágon keresztül az ottani csővezetéken át a Földközi - tenger partján fekvő olajki­kötőhöz az olaj szállítását. Az ezer kilométeres vezeték na­ponta 800 ezer hordónak meg­felelő mennyiséget tud át­ereszteni. A sokféle közvetítési kísér­let (el nem kötelezettek, a Palesztin Felszabadítási Szer­vezet közvetítései) után most az ENSZ küldötte próbálko­zik: Olaf Palme volt svéd mi­niszterelnök, a Svéd Szocia­lista Párt. elnöke, Waldheim ENSZ-főtitkár megbízottja­ként járt először Teheránban, majd Bagdadban. Egyelőre az iráni válasz ismert: semmi­lyen tüzszüneti javaslattal sem hajlandók foglalkozni mindaddig, amíg Iraki csapa­tok tartózkodnak az ország területén. szont kétségtelen, hogy han­gulatkeltésre, befolyásolásra felhasználható. 15 tagállam 172 parlamenti képviselőjéből áll, őket az egyes országok parlamentjei küldték. A héten Brüsszelben ülé­seztek az atlanti „honatyák”: zárt ajtók mögött a bizottsá­gokban, aztán nyilvános, ple­náris üléseken a hét végén. A nyilvánosság kizárásával minden problémát megvitat­hattak Afganisztántól az ame­rikai túszok ügyéig, tehát minden olyan kérdést, ami különben nem tartozik a NATO „hatáskörébe”. A ki- szivárgott hírek szerint a lengyelországi eseményekről szintén beszéltek — Luns NATO-főtitkár egy sajtókon­ferencián is nyilatkozott er­ről. Természetesen napirenden voltak az Észak-atlanti Szö­vetség gondjai: az amerikai nyomás a szövetségesekre a végből, hogy azok évente „tiszta” 3 százalékkal növel­jék katonai költségvetésüket — a görög—török ellentét egy­részt a törökországi katonai államcsíny, másrészt pedig ama görög döntés után, hogy Görögország visszatér a NA­TO integrált katonai szerve­zetébe —, a nyugat-európai nukleáris rakéták ügye és ez­zel párhuzamosan a Szovjet­unióval megindítandó tárgya­lások kérdése. A NATO parlamenti kép­viselőinek közgyűlése meg­ütötte az alaphangot a decem­ber második hetében ugyan­csak Brüsszelben megrende­zendő atlanti tanácsüléshez, amelyen már a tagországok külügy- és hadügyminiszterei vesznek részt, s amelyen az államokat elkötelező határo­zatok születnek. így aztán nyugtalanító jel, hogy a „NA- TO-parlament” ajánlásai a fegyverkezési hajsza fokozá­sát sürgették. 3. Milyen új döntések történtek Lengyelország­ban a társadalmi és a gazdasági helyzet konszoli­dálására? A Lengyel Egyesült Mun­káspárt különböző vajdasági vezető fórumain, továbbá a LEMP és az egyesült paraszt­párt vezetői között, végűi pe­dig a szejm, a lengyel par­lament ülésén fontos tanács­kozások folytak a héten. Ezek során jelentős személyi vál­tozások is történtek, így a kormányban, amelynek egyik minisZterelnök-helyettesi posztjára egy katolikus poli­tikus került (eddig az állam­tanács tagja volt), új minisz­terek kapták meg az építés­ügyi, a munkaügyi és az egészségügyi, tárcákat. Üj el­ső titkár áll a LEMP varsói bizottsága élén is. A szejm ülésén a mező- gazdaság és az élelmiszer­gazdálkodás helyzetéről tár­gyaltak a képviselők. Az idén — részben a kedvezőtlen idő­járás miatt — a tervhez ké­pest 3 millió tonnával keve­sebb gabona és 18 millió ton­nával kevesebb burgonya ter­mett. Jövőre a mezőgazdaság nagyobb segítséget kap ter­melőeszközök és más beruhá­zások formájában. (Egyébként a lengyel kormány szóvivője közölte: az ipari beruházáso­kat mintegy 103 milliárd zlo­tyval csökkentik, ami az össz- beruházásoknak mintegy egy­ötöde.) Változatlanul nehéz a hely­zet a húsellátásban, ezért át­meneti időszakra« be fogják vezetni a jegyrendszert. Azon­nali hatállyal felémelték a marha- és disznóhús, vala­mint a tej felvásárlási árát. Jagielski miniszterelnök- helyettes tájékoztatta a par­lamentet a szczeczini és a jastrzebiei megállapodások végrehajtásáról, hangsúlyoz­va, hogy a kormány a súlyos gazdasági helyzet ellenére is be akarja tartani a három hó­nappal ezelőtt létrejött meg­állapodásokat. A LEMP együttműködik mindazokkal, akik nem a szocializmus el­len, hanem a szocializmus ne­vében sürgetik a változásokat. Jagielski miniszterelnök- helyettes a szejm ülése után Párizsba utazott, ahol Giscard d’Estaing elnökkel, Francois- Poncet külügyminiszterrel és Monory gazdaságügyi minisz­terrel tárgyalt. A párizsi saj­tó értesülése szerint Francia- ország eltekint az 1981-ben esedékes lengyel törlesztések­től, a halasztással együtt pe­dig új hitelek nyújtására is sor kerülhet Pilfy József Ellentétek a NATO-tanácskozáson A Brüsszelben megrende­zett NATO-közgyűlés nyu­gat-európai képviselőkből ál­ló többsége nem fogadta el a katonai bizottságnak egy je­lentését, amelyet Klaas de Viers holland képviselő ter­jesztett elő. Ez a jelentés éle­sen aláhúzta a véleménykü­lönbségeket az USA és az eu­rópai NATO-tagállamok kö­zött, a védelmi kérdésekben is kifogásolta a konzultáci­ók Irányát Washington és a többi NATO-főváros között Érmek a jelentésnek az el­utasítása még inkább alá­húzta a péntek este befejező­dött N ATO-közgyűlés fő jellegzetességét: az amerikai nyomás erősödését az euró­pai szövetségesekre. A közgyűlés másik fontos eseménye volt, hogy most már teljesen nyíltan szakított azzal a korábban állandóan hangoztatott állásponttal, amely szerint a NATO hatás­köre csak egy meghatározott földrajzi területre terjed ki. Chilei valóság az ENSZ efőtt A tömeges letartóztatások, a törvénytelen bebörtönzések, a foglyok „nyomtalan eltűnése” jelenleg is részei a Chilei va­lóságnak — hangzik az ENSZ székhelyén közzétett beszámo­ló. amely az emberi jogok be­tartását vizsgálta Chilében. A jelentés rámutat, hogy az ország jelenlegi vezetőinek ki­jelentései ellenére Chilében az utóbbi időben még kevésbé tartják be az emberi jogokat mint eddig. Már hét éve rend­kívüli állapot van érvényben és a katonai junta újabb In­tézkedéseket hoz az embereié szabadságjogainak . korlátozá­sára. A beszárnoló szerint a ha­tóságok minden eszközzel el­nyomják a szakszervezeteket. A szakszervezetek gyűléseit feloszlatják, a vezetőket le­tartóztatják. Arab csúcskonferencia Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára szombaton bejelen­tette, hogy november 25-én, kedden a tervezett időben tartja meg ülésszakát. A kül­ügyminiszterek péntek este zárt ülést tartottak és ezen jóváhagyták a cionista ellen­séggel szemben követendő kö­zös akcióprogram tervezetét és a közös gazdasági stratégiát. A jordániai fővárosban szombaton hivatalosan közöl­té1' hogy Szíria és Dél-Jemen nem vesz részt a kedden kez­dődő arab csúcskonferencián. A péntek esti szavazáskor a szíriai küldöttség elhagyta a konferenciatermet. Ezen a két ország a csúcskonferencia elnapolásától tette függővé részvételét. Mint ismeretes, Szíria azért akarta elnapolni az ammani csúcstalálkozót, mert az arab országok ellentétesen ítélik níeg az iráni—iraki háborút. Algéria és a Palesztinái Fel­szabadítás! Szervezet még nem foglalt állást a részvételt ille­tően. 2 NÓGRÁD - 1980. november 23., vasárnap A közgyűlés felhívta a NA- TO-kormányokat, dolgozza­nak ki ,.katonai és politikai stratégiát”, amelynek segít­ségévei szembenézhetnek az atlanti térségen kívüli konf­liktusokkal. Az iraki—iráni háborúra történő hivatko­zással a közgyűlés felkérte a kormányokat, létesítsenek olyan szervezetet, amely ha­tásosan tud cselekedni „válsá­gok esetén”. A közgyűlésen az európai­aknak tett egyetlen enged­mény az volt, hogy egyik ha­tározatba belevették az euró­pai NATO-tagállamok ra­gaszkodását a SALT—II egyezmény ratifikálásához. Felajánlotta Irak és Irán között a közvetítést Algéria is, amely hat évvel ezelőtt egyszer már tevékeny szere­pet vállalt Bagdad és Tehe­rán kapcsolatainak rendezé­sében. 2. Mi is az a „NATO- parlament”? Gyakran van félreértés akö­rül, hogy mi is az a „NATO­parlament”, vagyis az Észak­atlanti Szövetség parlamenti képviselőinek közgyűlése. Af­féle tanácsadótestület ez, amely csupán ajánlásokat te­het az atlanti tanácsnak, vi­Tollhegyen Az angol hagyományok szerint a király (jelen eset­ben a királynő) uralkodik, de nem kormányoz... Ami­kor tehát a Westminsterben összeül az alsóház egy-egy új parlamenti ülésszakra, az uralkodó a megnyitó trón­beszédben nem a saját vé­leményét fejti ki, hanem a kormány programját ösz- szegzi. A trónbeszéd hallatán senkinek sem lehetett két­sége afelől, hogy Thatcher asszony, a miniszterelnök ezután is hajthatatlan kon­zervatív és a tőkések ér­dekeit szolgáló gazdaság­politikát akar folytatni. A kormány tovább csökken­ti az állami szektor ará­nyát az iparban és a szol­gáltatásokban. Mi sem jel­zi ezt szemléletesebben, mint hogy meg akarja szün­tetni a postának a levélto­vábbításban meglevő, im­már három évszázados ál­lami kiváltságát, továbbá a távközlésben, a modern idők e fontos tevékenységben él­vezett monopolhelyzetét — megnyitva az utat a „ma­szek posták" előtt. A közle­kedésben ís növelni kíván­ja a „tory" kormány a magántőke szerepét, végül pedig, de nem utolsósorban, hozzálát a nemzeti olaj­vállalat üzleti struktúrájá­nak átalakításához is, az­által, hogy részvényeket bocsát ki, e részvényeket persze, megvehetik magá­nosok, bankok és vetélytárs olajvállalatok egyaránt. Népszerű lehet-e ez az angol kormánypolitika? Ha hinni lehet az ismert köz­vélemény-kutató intézet­nek, a Gallupnak, ma már 60-an utasítják el minden száz megkérdezett közül. Megtörténhet, hogy a leg­közelebbi választások so­rán olyasfajta eredmények születnek, mint amilyene­ket most a Gallup jelzett. S akkor rájönnek a „toryk", hogy el-gallup-pirozták ma­gukat. .. P. J. A munkásosztály és értelmiség közeledése Befejeződött a szocialista országok kutatóinak salgótarjáni munkaértekezlete A munkásosztály és az ér­telmiség közeledése témakör­ben nemzetközi szociológiai kutatás folyik hét szocialista ország — Bulgária, Lengyel- ország, Magyarország, a t NDK, Románia és a Szovjet­unió — tudományos akadé­miáinak együttműködése ke­retében. Az empirikus kuta­tás első eredményeit ezen a héten Salgótarjánban^ munka- értekezleten vitatták meg. A tanácskozás befejeztével szom­baton Manfred Lötsch, a Né­met Szocialista Egységpárt Társadalomtudományi Aka­démiájának osztályvezetője, a témabizottság nemzetközi ko­ordinátora nyilatkozott az MTI munkatársának. — A téma nemzetközi ku­tatása — mondotta Manfred Lötsch — tudományos és po­litikai szempontból egyaránt fontos. A társadalmi struktú­ra fejlődési folyamata bonyo­lultabbnak bizonyult, mint ahogyan korábban elképzel­tük. Kiderült, hogy a szocia­lizmusban az egyenlőség ki­alakulása mellett újraterme­lődnek bizonyos egyenlőtlen­ségek is, A társadalmi egyen­lőtlenségek ugyanis a legrit­kább esetben mérséklődnek, tűnnek el maguktól, sőt a spontán folyamatok inkább az egyenlőtlenségek tovább­élésének, elmélyülésének ked­veznek. Az egyenlőtlenségek csökkentéséhez, megszünte­téséhez többnyire konkrét programok «végrehajtására, in­tézkedésekre van szükség. — Ez a közös kutatás új lépcsőfoka a szocialista or­szágok tudományos — ezen belül szociológiai — együtt­működésének. Most először történik meg, hogy a hét szo­cialista ország kutatói azonos témában, ugyanazon kérdő­íves módszerrel, a válaszok számítógépes összesítésével hajtanak végre egy rendkívül összetett vizsgálatot. A mos­tani salgótarjáni tanácskozó - son — az előző tíz előkészítő jellegű megbeszélés után mél­áz első vizsgálati eredmé­nyekről tárgyaltunk. Az eddi­gi kutatás során pontos és széles körű ismereteket sze­reztünk a hét szocialista or­szág munkásosztályának és értelmiségének munkakörül­ményeiről, anyagi helyzeté­ről, lakásviszonyairól, fogyasz­tási színvonaláról, az általá­nos és a szakképzettségi szint­jéről, a fizikai és a (szellemi munka jellegzetességeiről, másrészt a munkásság és az értelmiség társadalmi mobili­tásáról, de például a szabad • idő eltöltésével, a kulturális aktivitással összefüggő jelleg­zetes vonásokról is. Az elkö­vetkező időszakban elkészül­nek a végleges kutatási tólen- tések, amelyek majd a cula- tésban résztvevő országokra általánosítható összefüggés«» két mutatnak ki. /

Next

/
Thumbnails
Contents