Nógrád. 1980. október (36. évfolyam. 230-256. szám)
1980-10-26 / 252. szám
Útoniáró Nógrádi találkozások A cselekvés magvait is őszszel személgetjük. A nyár nyomait járva legerősebb emlék talán mégiscsak az a dinamizmus, amj mindig jellemezte a nyarakat. Munkában, kirajzásban, mozgásban, kalandban, jóban és rosszban, de még a tervekben is. Mi valósult meg ebből, vagy abból —, mi maradt meg magként a jövő tavaszra, vagy a nyárra, ez lehet az ősz egyik mérlege. /VWW^/WWW A lovak vonzottak (nem vittek, mert ahhoz már fel kellett volna ülni valamelyikre) nemrégiben Palotásra. De előbb még egy megye- székhelyi hír, miszerint az utazási iroda tervezett, Salgó környéki lovastúráinak lebonyolítására szakképzett edzőt keres. Más szóval (nem nehéz megfejtem magából a hirdetésből) meglovagolható lovakkal rendelkezik. A hír igaz. Valóban abrakol, vagy négy hátas, kellő felügyelet mellett, a közelben. Edző azonban azóta sincs. Egy másik hír még régebben jelent meg lapunk hasábjain. Arról volt benne szó, hogy Palotáson, kellő jelentkező esetén, lovasedzői tanfolyamot szeretnének indítani. A cselekvés magva tehát itt is, ott is megtermett, már csak össze kell kötni ,a szálakat és kész a kocsi, ahogy mondani szokás. A valóság azonban —, úgy tűnik —, mindig bonyolultabb, mint ami adminisztrálható belőle. Lovak vannak. Lovasok azonban továbbra sem nagyon nyitogatják az ajtót. A palotásiaknak amúgy is van elég dolguk a saját sportkörükkel, ami nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem tudnának, vagy nem akarnának bárkivel is összefogni, ha lovaglásról (más hasznos ügyről) van szó! Ki került itt lépéshátrányba, hol az akadály? Alighanem a lovak tehetnek a legkevesebbet a lovaglásért. Vl/WWVWWV' Régi nyarak nyoma Salgó- bányán. A száraz medrű strand, amelynek történetét és jövőjét érdemes lesz alaposabban I smert politikai, társadalmi, gazdasági hatásokra megyénkben is örvendetesen szaporodtak a termelőüzemek külföldi kapcsolatai. Nem is egy gyárunk — gondoljunk például a salgótarjáni ZIM-re, a síküveggyárra, a nagybáto- nyi FÜTÖBER-re, a balassagyarmati kábelgyárra — német, osztrák, japán, vagy svéd gépeket, berendezéseket használ, technológiákat alkalmaz termékszerkezetének és termelési struktúrájának korszerűsítése végett Mindez szükségszerű és jó dolog. A kapcsolatok új, szélesebb kapukat tárnak a fejlődés előtt, a vállalatok állandó, folyamatos személyes, vagy közvetett érintkezést tartanak fenn a technikát, technológiát szolgáltató külföldi cégekkel. Ám a kapcsolattartás nem olyan egyszerű. Mindenekelőtt bizonyos szintű nyelvtudást tételez fel a gazdasági vezetők, mérnökök, technikusok részéről, amely- lyel azonban csak kevesen rendelkeznek. Nem vették komolyan iskolai tanulmányaik során a nyelvtanulást, felnőttként sem tulajdonítottak különösebb figyelmet neki. Egyik vidéki gyárunkból való az eset. A déli szomszédunkból érkező gazdasági küldöttség tagjai beszéltek — természetesen anvanyelvükön kívül — németül, angolul, oroszul. franciául, s roppant fur- csálták, hogy a házigazdák között egyetlen vezetővel sem tudnak közvetlenül véleményt CS<=rplni. Szó, ami szó, mi nem furcsálljuk. Annyira hozzászoktunk ugyanis ahhoz, hogy saiát nyelvünkön kívül tisztességesen máson nem tudunk megszólalni. Sőt, egyesek odáig merészkednek, hogy a külföldi várják el a maavarul tudást, s ha várakozásukban megkutatni. Most csak azt teszem ide, amivel első benyomásként találkoztam. A strand két szezont már „kihagyott”. Persze, nem maga döntött így, hanem (mint a helybeliektől megtudom) az üzemeltető vízügyi vállalat. Egy salgóbá- nyai lokálpatrióta, maga is a strand egykori építői, társadalmi munkásai közül való, azt mondja: „Nem kifizetődő az üzemeltetése. Mi így tudjuk... ” Kezdetben, amikor még a szénbányák felügyeltek a telepre és a strandra is, minden helybeli ingyen járt a strandra, amelyet nagyon sokan építettek. Nagyon nagy kedvvel, örömmel, önmaguknak és a városnak. „Haj, az első tarjáni strand volt az igazi'. Nekem legalábbis az első, mert ott úsztam először ebben a városban, ahol a fürdő- és úszókultúra ma sem nagyon növekedett a csillagos égig!" — így emlékezik egy régi tarjáni, aki a fiatalabb éveit köti össze melengető emlékekkel a legendásan jéghideg (egykor volt) salgóbányai strand vizének hullámaival. Jó, legyen — nem kifizetődő a strand Salgóbányán, ahol egyre több az idős ember. Az üres medence azonban sokkal kevésbé érthető, mint a lovas nélkül abrakoló ló. Nyári emlék ez is: valahol morva földön járva láttam egy virágzó hegyi falut, elegáns étteremmel, presszóval, jó úttal, külföldi vendégekkel, szupermodem autóbuszokkal. A magyarázatot is az útról fedeztem fel. Kicsit a völgybe húzódva égszínkék vizű, fákkal keretezett, fűvel övezett, napernyőkkel tarkított, patyolattiszta strandmedence villant elő. A. Poppinger (Wien, Hüt- teldorf, Bergmiller gasse) az osztrák fürdőző csoport egyik tagja elmondta: a csehszlovák utazási iroda programjavaslatai között szerepel ez a „hegyi gyöngyszem" ... Egészen biztos különleges helyzet- felismerés, halált megvető bátorság és minden egyéb kellett ahhoz, hogy az utazási iroda (vagy irodák) ezt a programot bevegyék az attrakciók közé. Az attrakciók pedig sehol máshol nem kelletik úgy magukat, ha a természeti, tájbeli adottságokat nézzük, mint éppen Nógrád- ban. Ha az adottságból, ami nem kenil külön pénzbe, sem tudjuk kivenni a hasznot, ha a készen álló strand is olyan, mint a szárazra vetett hal, akkor miért lenne több anyagi erő az újabb beruházásokra? WtVWWWVrtA Maradjunk is ezen a környéken. Nyári nyomokon járva (talán azóta már változott a kempinghelyzet), bukkannak fel újra az emlékek útján a hollandusok. Húszán voltak, valamennyien fiatalok, egyetemisták, főiskolások. Július elején találkoztam velük a balassagyarmati kempingben. Aznap reggel indultak kerékpárral Győrből, a késő délutáni órákban pedig már az Ipoly-parti város kissé szomorkás kempingjében fújták szinte visongva a tusolóból záporozó jéghideg vizet. „Üvöltenek szegények, mert nagyon fel voltak hevülve, amikor megérkeztek” — mondja egy helybeli, aki jól ismeri a város egyéb szálláskörülményeit is. Csupa ismert dolgot hall az ember tőle. Hogy az Ipoly Szállót egyszerre renoválják (azóta nyilván előrehaladt a munka), hogy a város tulajdonképpen a kempinggel szolgálhat és a fizető-vendégszobákkal az utazónak. „Mondja, nem lehetett volna erre a szezonra legalább kölcsönadni, ide a kempingbe, egy olyan berendezést, ami meleg vizet csorgatna az idegenekre, ha már itt maradtunk szálló nélkül?!” Talán túlságosan sokba került volna egy boyler; talán az a gond (?), hogy más cég kezeli a szállót és megint más a kempinget; talán elképzelhetetlen valamiféle egészséges fúzió, mert (talán) a vállalatok kezét túlságosan megkötik a működésit előíró szabályzatok. Talán... Minek folytatni? Talán még annyit: mindenféle józan megfontolásnak ellentmond néha a gyakorlat, amelyben csak azért bosszantók a lépéshátrányok, mert végső soron nemcsak ezek a jellemzők! T. Pataki László Nyelvtanulás — lépéstartás csalatkoznak, képesek még fel is háborodni. Ezt nem egy szlovákiai utazás során tapasztalhatja az ember. A TIT megyei szervezetének nyelvi referensétől megtudtuk, hogy a tanfolyamok őszi beindítása előtt igen gazdag választékot kínáltak nyelvtanulásból. Minden lehetséges fokozatot, nyelvvizsgára előkészítőt meghirdettek, s három sikernyelv — orosz, német, angol — mellett alkalmat kínáltak a francia és a szlovák nyelv tanulására, de a lehetőséggel a megyeszékhely és vonzáskörzetének lakói, az üzemek dolgozói igen korlátozott mértékben éltek. Még az általunk sikernyelveknek ti- tuláltakból sem sikerült minden fokon csoportokat szervezni. és nem sikerült a francia és a szlovák nyelvtanfolyam tető alá hozása sem. Pedig gyáraink, vállalataink egy része régi szlovák kapcsolatokkal rendelkezik: csak példaként az SKÜ, a ZIM, a megyei moziüzemi, va^y nyomdaipari vállalat. Mivel magyarázható a korlátozott érdeklődés a nyelvtanulás iránt? Tapasztalataink szerint a hibás szemléletben, mely elméletben elismeri ugyan .a nyelvtudás mai szükségességét, előnyeit, a gyakorlatban azonban kisezer kifogást hoz fel ellene. Termelőüzemeink előszeretettel hivatkoznak arra, hogy, akik járthatnának a tanfolyamokra, nagyon elfoglalt, alig-alig nélkülözhető emberek, nem tudják biztosítani számukra a rendszeres járást. Némelyik gyár sokallja a tanfolyami költségeket, talán még a nyelvpótlékot is sajnálná vizsgázott dolgozójától. A nyelvpótlék kifizetésével — bár a rendelet szerint csak adható — általában nincs gond, megkapják azok, akik megérdemlik. Sokkal problematikusabb az ösztönzés hiánya, az elméleti felismerésnek a gyakorlati tetté alakítása Májusban a TIT megyei szervezete, vagy három tucat szívélyes hangú levelet küldött szét az üzemeknek, értesítve őket az intenzív német tanfolyam beindításának tervéről, működési mechanizmusáról. A kiküldött levelekre mindössze négy érkezett vissza:- kettő vállalt jelentkezőket, kettő nem, igaz, az egyik üzem pár nap múlva elutasító magatartását módosította. Tavaly a nagybátonyi FÜTÖBER-ben kihelyezett német nyelvtanfolyam működött. Óriási volt a lemorzsolódás. Mindössze hatan vizsgáztak, de olyan szerény tudást mutattak, hogy használható elismervényt nem is kaptak róla. A többség menet közben döbbent rá, hogy nincs nyelvérzéke — amiben egyébként nem hiszek —, s ezért maradt el a foglalkozásokról. Ügy véljük, a szemléleti fogyatékosságok mellett a kitartás hiánya, a lustaság, a rendszeres, megfeszített munkának a nem vállalása akadályozza a nyelvtanulásban való előrehaladást. Egy előítélef nyomában Mohamed és a hegy... Jóformán alig rakták sorba az iskolapadokat, épp hogy megszáradt az újrafestett táblán a festék az újdonsült intézményben, amikor illetékes helyről telefonüzenet jött: kérik, hogy a másnapi, megyei ünnepségen nyolcvan, egyenruhába öltözött diák képviselje a Pénzügyi és Számviteli Főiskola salgótarjáni tagozatát. Csupán az volt ' a bökkenő, hogy ekkor az intézet összlét- száma alig haladta meg az ötvenet, az uniformis pedig már régen nem volt divatban. Egyébként a többi stimmelt, mondhatnánk némi iróniával. Am a derűs sztori mögött egy kevésbé derűs szemlélet is meghúzódott, amelynek terhét az iskola viselte. Arról van szó, hogy főként a hetvenes évek második felében, ha bizonyos helyeken szóba került a város és az iskola kapcsolata, gyakorta intézték el azzal, hogy „nem kielégítő”. Ha cirádázni akarták, akkor: „nem érezzük eléggé az iskola jelenlétét a megyeszékhelyen”. És elhangzott ilyen „bizonyíték” is: a garzonház előtt ülő nénikék közül senki nem tudta megmondani, van-e Salgótarjánban főiskola? Míg. a „vita” csordogált, addig a főiskolán zajlott az élet. Szaporodott a létszám, készült az új épület, a diákok és a tanárok keresték, kívül-belül egyaránt az intézet érvényesülési lehetőségeit. Egyszóval: munkájukkal válaszoltak. Mielőtt szót váltottunk volna, néhány helyen érdeklődtünk, milyen a kapcsolatuk a főiskolával. Jellemző volt Márton József városi KISZ-titkár válasza: — Nem tudunk tőlük olyan dolgot kérni, amit ne csinálnának szívesen. Sutba kéne már dobni a velük kapcsolatos előítéleteket, amelyek mögött gyakran az rejlik, hogy egy-két intézmény a' saját gondok, problémák megoldását tőlük Várja, ami természetesen , irreális elképzelés! Tapasztalataim szerint az iskola és a város mai kapcsolata nagyon jó. És miként vélekedik az iskola? Igazságtalanok lennénk azonban, ha minden üzemet egy kalap alá vennénk. Akadnak élenjárók, kiknek példáját másoknak is érdemes lenne követniük. A Salgótarjáni Kohászati Üzemek, a ZIM-gyár önállóan tart fenn már harmadik éve egy-egy német nyelvtanfolyamot. A kitartók —, mert lemorzsolódás itt is előfordult — jövő tavasszal nyelvvizsgáznak. A FŰTÖBER sem vesztette kedvét kihelyezett tanfolyamának csekély eredményessége miatt, öt dolgozót küldött a megyei szervezet tanfolyamára. Természetesen folytathatnánk még a sort, hiszen Salgótarjánban körülbelül 350-en tanulnak nyelveket, Balassagyarmaton, Rétságon, Nagyorosziban pedig mintegy 150-en, jelentős részben vállalati, üzemi inspirációra, költségtérítéssel. M égis miért vagyunk akkor elégedetlenek? — kérdezhetné bárki. Csak megerősíthetjük korábbi vélekedésünket: mert a kihasználtnál nagyobbak a lehetőségek. Nagyobbak a szükségletek is! Lehet, hogy költségesnek tűnik egy-egy tanfolyam, de sokszorosan megtérül a kapcsolatokban, a mélyebb tudásban. Ma már — szinte közhely — a gazdasági, műszaki ember, ha nem akar lemaradni a szakmájában, nem nélkülözheti az idegen nyelv- ismeretet. Oroszul például csaknem minden technikai, technológiai újdonság hozzáférhető. mert —, ha nem saját felfedezésről van szó — lefordítják, jól tudva, hogy a lépéstartás egyik fontos eszköze. Tudjuk mi is. De nem eléggé ahhoz, hogy elégséges tettekben legyen mérhető! Sulyok László Sporteseménynek is beille- nék, míg valaki fölbandukol a hosszú lépcsőkön a hegyen álló iskolához, s turisztikai látványosságnak is beillő a panoráma. Az ember képte- Dr. Lonsták László len, nem assskociálni: Mohamed és a hegy. Ki menjen kihez? Az iskola a városhoz, vagy Mohamed a hegyhez? Föntről végigtekintve a városon és környékén, hatalmába kerít az érzés: érdemes a hegyre menni. Előbb az aulába jut az idegen, ahol hamar megtudja, itt próbál az Aula irodalmi színpad, nyilván innen a nevük. — Bő két esztendeje lendült föl a művelődési élet éppen az irodalmi színpad megalakulásával — vélekedik Bacskó Piroska adjunktus, pártvezetőségi tag. Kezében négyoldalas feljegyzés arról, merre járt és milyen sikereket ért el az ötvenfős csoport, melynek színjátszó-, kórus- és pantominkedvelői vannak. Fölsorolni is nehéz lenne szerepléseiket. — Nemcsak a színjátszás, az éneklés tart bennünket össze — egészíti ki Farkas Erzsébet harmadéves hallgató, az Aula színjátszója —, hanem a baráti kapcsolat is. A tanulás utáni kikapcsolódás, a játék, az irodalom sze- retete és a jé társaság ötvöződik az Aulában. Bacskó Piroska Az elmúlt év tanulmányi átlaga: 3,27. — Kicsit több volt az utóvizsgák száma a kelleténél — fűzi hozzá dr. Lonsták László igazgató —, de nem akarunk engedni a követelmény színvonalából. Ugyanis ez az államvizsgán „visszaüt”. Az iskola eddigi történetében csak három-négy diáknak nem sikerült ezt az akadályt átvinnie, ami a többi iskolához képest nagyon jó. Sorba vesszük az iskola és a város kapcsolatát. — A legjelentősebb ipari vállalatokkal együttműködési megállapodásunk van — mondja az igazgató. — Fogadják hallgatóinkat, akik a vállalati gondok megoldásában segédkeznek, az SKÜ- ben, a síküveggyárban tudományos munkát is végeznek. Mióta szélesedett a számítógép lehetősége és fölhaszná- lási területe, a mi munkánkra is nagyobb szükséglett... Aztán diákjaink részt vesznek a megye tudományos társaságainak munkáiban, sőt vezetői tisztségeket is betöltenek. A TDK versenyek gyakori és sikeres szereplői a salgótarjániak, mindig hoznak első helyezésekét. Egyébként tavasszal mi adunk helyet a TDK közgazdasági szekciójának. — Én úgy érzem — jegyzi meg végül dr. Lonsták László —, hogy lehetőségeinkhez és képességeinkhez mérten maximálisan igyekszünk részt venni nemcsak a város, hanem a megye gazdasági, társadalmi és politikai életében, s kapcsolataink is megfelelőek. Farkas Erzsébet Kenesei Gyöngyi Percze Erzsébet (Bábel László felvételei) való versenyen, megyein és országoson elindulnak. Kétszáznegyvenen járnak a főiskola nappali tagozatára, s a KISZ szervezettsége csaknem százszázalékos. Ez nemcsak a megyében egyedülálló, hanem országosan is ritka. Egyik „kiemelt” feladatuk a szabad idő hasznos eltöltése. A Furák Teréz kollégiumban működő, a 280 kollégistának is rendelkezésére álló ifjúsági klub munkáját Kenesei Gyöngyi irányítja: — Hetente kétszer van klubnap, s ezek jó alkalmat kínálnak a középiskolásokkal való kapcsolattartásra is — mondja. — Tízezer forint az évi költségvetésünk, mégsem a pénz a legfőbb gondunk. Szeretnénk kapcsolatot teremteni más városi klubbal ... Messze földön híresek az iskola sportolói. Versenyszerűen kosárlabdáznak, futballoznak, s minden valamiréPersze, a kérdés nemcsak úgy jogos: mit vár a város az iskolától, hanem fordítva is, mit szeretne az iskola a várostól ? — Többször kértünk társadalmi munkát. Nem mindig kaptunk... szeretnénk, ha valamivel több lehetőség kínálkozna a főiskolások „mellékfoglalkoztatására”, amivel egy kicsit szaporíthatnák zsebpénzüket... * Nyolc esztendő alatt egy emberke már fölcseperedik, iskolaéretté válik, s alapvető személyiségvonásai kialakulnak. Nyolc esztendő alatt a főiskola, joggal mondhatjuk „társadaloméretté” vált. Érezzük jelenlétét, látjuk munkájukat, segítő szándékukat, igyekezetük középpontjában a sokoldalú nevelés áll. Csak egy kicsit jobban oda kell figyelni rájuk. Még a kéréseikre is. Tanka László | NÓGRAD — 1980. október 26., vasárnap
