Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-09 / 211. szám

Ezt láttuk a moziban ... Ki eszi meg a filmművészet áldozatait ? Visszopil ontás az augusztus' filmbemutatókra Havonta jelentkező rova­tunk egyfajta összegzést kí­sérd adnj egy-egy hónap fii mes eseményeiről. összeállt fásunkat — a teljesség igé nye nélkül a salgótarjáni November 7. és a balassa­gyarmati Madách Filmszínház műsora alapján készítettük, de remélhetőleg azok is szí­vesen tekintik át velünk az augusztusi repertoárt, akik csak később találkoznak az érintett filmekkel. KI ÖLJ MEG EUROPA NAGY KONYHAFÖNÖKE- IT?. FÉLELEM A VÁROS FELETT, HINTŐ GÉPPUS­KÁVAL, RAGADOZÓ MA­DARAK, FOLYTASSA COW­BOY, AZ ÁLDOZAT. —íme a salgótarjáni November 7. Filmszínházban augusztus 15-ig bemutatott filmek tel­jes listája. A címek úgy vé­lem, önmagukért beszélnek. Ha ezekhez még hozzáadjuk A KATONA ÉS AZ ELE­FÁNT, A HÉT MESTERLÖ­VÉSZ és a BOSSZÚVÁGY filmcímeket, a lekor mindösz- sze hét filmcím marad, amely kétségeket hagy mű­faja felől. A tájékozottabbak azonban tudják, hogy a JO­SEPH ANDWERS és a KONVOJ címek hasonlóan kalandos történetet takarnak. De ide sorolhatjuk az AN­NIE HALL, A KENGURU, a SZERELEM SZIESZTA IDE­JÉN és a FÉRFIAK PÓRÁZ NÉLKÜL című filmeket is, melyek alapvetően ugyan­csak a -szórakoztatás jegyé­ben. fogantak. Sőt — hogy teljes legyen a lista — tu­lajdonképpen Bertolucci so­kat vitatott filmeposza — a HUSZADIK SZÁZAD — Is sok hasonlóságot mutat az „étlapon” szereplő filmekkel, hiszen az ezúttal éjszakai előadásokon vetített kétszer kétrészes olasz film is ko­moly engedményeket tesz bizonyos közönségigény ki­elégítésére. Tévedés ne essék, magunk !s rendszeres fogyasztói va­gyunk a vígjátékoknak és kalandfilmeknek, de mintha ez az augusztusi menü kissé diétásra sikerült volna! A filmszínházak első szá­mú ajánlata ebben a hónap­ban a KI ÖLI MEG EURO­PA NAGY KONYHAFÖNÖ- KEIT? című amerikai— NSZK bűnügyi komédia a’ la Ted Koteheff. A neves rendező olyan kiváló színé­szekkel tálaltatta a történe­tet, mint George Segal, Jacciueline Bisset, Robert Morley, Jean-Pierre Cassel és Philippe Noiret. A film savát-borsát a humor adta volna, de ez jobbára csak szóviccekből, szellemes vagy kevésbé szellemes „beköpé- sekből” táplálkozott, mint ahogy a krimiben sem az volt az Igazán érdekes, hogy ki öli meg a híres szakácso­kat, hanem, hogy hogyan... Nos, e tekintetben valóban stílszerü halál jutott osztály­részül a konyhák specialis­táinak, akik ha nem is attól haltak meg, amit főztek, de úgy haltak meg, ahogy főz­tek. Sajnos — dacára az Ínyenc szakácsoknak — a nézőknek hiányérzettel kel­lett távozniuk a moziból. A film sem krimi-, sem hu­moréhségünket nem elégítet­te ki. Saját főztjük lett a végze­te azoknak a kihívó viselke­désű csinibabáknak is, akik AZ ÁLDOZAT című magyar krimiben tévedésből egy kéj- gyilkosra vetették ki hálói­kat, a jó fogás reményében. Hogy ez mekkora melléfogás volt, arra csak akkor jöttek rá, mikor a szálka, pontosab­ban a gyilkos kése megakadt torkukon. Fordult tehát a kocka, és a férfiakat főző széplányokból átmetszett torkú „tyúkok” lettek. A Re­viczky Gábor alakította nyo­mozó fejében viszont az a gondolat fordult meg, hogy ezek „cukorfalatok” talán nem is tekinthetők címsze­replőknek ... Dobray György kétségkívül újszerű krimit készített. Kár, hogy filmjé­nek legfőbb szereplője a vé­letlen volt, mert est már nem vette be a gyomrunk. Megfeküdte gyomrunkat a SZERELEM SZIESZTA IDE­JÉN című spanyol film tévé­szerelő főhőse is, aki másod­állásban a falusi szép és ke­vésbé szépasszonyolc „kar­bantartását” is elvállalta. Önnön szavatosságának meg­őrzésére azonban nem ügyeit eléggé, mert ténykedése nem bizonyult tartósnak. Hamaro­san ő is az áldozati asztalra került, és mint pörköltet tá­lalták fel egy ünnepi va­csorán. A, morbid humorú filmet nyugodtan tekinthet­jük gasztronómiái perverzi­tásnak, hiszen a főhőst való­ban elfogyasztották. Jorge Grau rendező mindenesetre elérte célját; nemcsak étvá­gyunkat vette el, de a film férfinézői bizonyára jó ideig meggondolják, kikezdjenek-e férjes asszonyokkal. Ez az erkölcsnemesítő fogyókúra azonban kevés ahhoz, hogy a film bevonuljon a filmtörté­net csemegéi közé. Ahhoz, túl gyorsan romló ... Nem így az ANNIE HALL, Woody Allen filmje, amely az augusztusi filmtermés ki­magaslóan legjobb alkotása volt. Az emberi kapcsolatok szövevényében csetlő-botlí kisember úgy fakasztott ne­vetést a nézőtéren, hogy köz ben mélységes humánummá fűtötte fel a levegőt. Hasonló értékek emelnek az átlag fölé két másik víg­játékot is, Tony Richardson angol kalandfilmjét, a JO­SEPH ANDWERS-et és Ma­rio Monicellá olasz rendező FÉRFIAK PÖRÁZ NÉLKÜL című alkotását, mely Pietro Germi ötletéből készült. Richardson filmjének egyetlen szépséghibája, hogy mér láttuk. Igaz, akkor TOM JONES volt a címe, de nem­csak a rendező és az eredeti mű szerzőjének (Henry Fiel­ding) neve azonos a két filmben. Ez azonban aligha zavarhat bárkit a sziporká- zóan szellemes kalandfilm nézése közben. BOSSZÚVÁGY hajtja Charles Bronsont a Michael Winner rendezte amerikai filmben. A hónap utolsó be­mutatója kellemes csalódást okozott azoknak, akik a film első harmada után szokásos befejezésre számítottak. A film főhősének — a tisztes polgári életet élő építész­mérnöknek — azonban esze ágában sincs keresgélni fe­lesége gyilkosait. Nem. 0 az egész New York-i alvilággal készül leszámolni. Estéről estére „kivon a forgalomból” néhány utcai támadót, míg­nem a statisztikai adatok, nos és a közvélemény a rendőrséget is meggyőzi az önkéntes tisztogató eljárásá­nak hasznosságáról Sokan talán túlzásnak tartják, hogy a „Büntetőnek” minden este akad oka az „önvédelemre”, de az amerikaiak számára ebben nincs semmi szokat­lan. Ahhoz, hogy megértsük, milyen jelentősége van an­nak, hogy Charles Branson a film végén — immár a ka­merába nézve — sokaimon- dóan megfenyegeti a mozik nézőterén ülő valódj ameri­kai garázdákat (akik melles­leg az ő nevéért váltottak je­gyet), talán elegendő utalni arra, hogy a magyar mozik nézőterén gyakorta Idétlen- kedő vagányok is néma csendben ülték végig az elő­adást. Ez is ritka élmény.., — pintér — Nagyságokkal randevúzunk Képzőművészeti világhét előtt Évről évre jelentős esemé­nye kulturális életünknek _ a képzőművészeti világhét Nóg- rád megyei eseménysorozata. A rendezvények változatos so­ra módot kínál arra, hogy to­vább erősítse ily módon is a művészeknek, illetve a mű­vészetnek a társadalomban el­foglalt szerepét, nem utolsó­sorban a vizuális kultúra szín­vonalának emelkedését. Nógrád megye sajátosságai közé tartozik, hogy az utóbbi évtizedekben az e tájon élő képző- és iparművészek fo­kozatosan bekapcsolódtak a képzőművészeti élet országos vérkeringésébe, különösen azért, mert hiszen a társadal­mi, gazdasági viszonyok, s a művelődéspolitika is ez irány­ban fejtette ki elsősorban ha­tását, támogatását. Amint azt egy legutóbbi minisztériumi vizsgálódás tapasztalatai _ ki­mutatták, például a tanácsok az utóbbi öt évben saját erő­ből is mintegy egymillió fo­rintot költöttek képzőművé­szeti alkotások vásárlására. A fent említett viszonyok, s az erőteljes mecenatúra, termé­szetesen, meghozta gyümöl­csét, így a képzőművészeti ágazat megizmosodott. Mindazonáltal szükség van arra, hogy a továbbfejlődés útjait keressük, s még inkább: növeljük az esztétikai kultú­rát, a művészet és a közönség kapcsolatát, amely vonatko­zásban távolról sem lehetünk elégedettek. Az utóbbi évek­ben különösen elburjánzott megyei —, sőt, országos — kiállításdömping nem biztos, hogy meghozza a kívánt ered­ményt, időnként követhetet­lenné is válik az úgynevezett befogadó számára is. Ha a rengeteg' kisebb-nagyobb tár­lat hatását vizsgáljuk, azt kell mondanunk, időnként bi­zony a kevesebb több lenne. Nem ünneprontásnak szán­juk e pár vázlatosan érintett gondolatot a képzőművészeti világhét előtt. Annál kevésbé, mert a világhét megyei ese­ményeit tanulmányozva úgy látszik a tárlatok mennyisé­gét tekintve némileg szeré­nyebbek vagyunk. Ezáltal jó rendezéssel egy-egy alkotó- művész megismerésére több lehetőség nyílik, ha ezt a szervezők az adott helyen jól kihasználják. Néhány jelentősebb tárla­tot említünk most, a teljesség igénye nélkül. A megyei meg­nyitó Salgótarjánban lesz, szeptember 13-án nyílik meg a megyei József Attila Mű­velődési Központban Holló' László festőművész kiállítá­sa. Ugyancsak a központban, a klubban nyitják meg szep­tember 17-én az idei amatőr képzőművészeti tábor anya­gából rendezett hagyományos tárlatot. Salgótarjánban még Szabó Gáspárnak, Farkas Andrásnak, valamint Kulcsár Józsefnek nyílik kiállítása, utóbbi fotókiállítás lesz. Eze­ken túl, a megyei könyvtár NÓGRÁD - 1980. szeptember 9., kedd képzőművészeti jellegű aján­ló bibliográfiát ad közre, dia­programot mutat be és könyv­kiállítást rendez. Balassagyarmaton négy ki­állítást terveznek ebben az időszakban (Köröskényi End­re, Réti Zoltán, Szabó Miklós tárlatát és egy kisplasztikái gyűjtemény bemutatását). Az egyéb programok között lesz sárkánydíszítő és sárkányere­gető verseny, több ismeret- terjesztő előadás, homokvár­építő verseny „Nyitott műte­rem” akció. Pásztón idős Rácz Endre fotóművész tárlatát rendezik meg, valamint egy szoborki­állítást Vasas Károly, Lesse- nyei Márta és Kiss Sándor munkáiból. Palotáson Ham­za Tibor és Barabás Edit ki­állítása nyílik. Rétságon Föl­di Péter tárlata várja majd az érdeklődőket. Szécsény- ben Tomay Endre, Nagybá- tonyban Farkas András mű­vei várják az érdeklődőket a világhét idején. Ezeken túl, iskolákban, köz- művelődési intézményekben szeptember 13. és szeptember 20. között előadásokat, diave­títéseket tartanak, reproduk­ciós anyagokat mutatnak be stb. Az említett események egyúttal azt is jelzik, hogy ai idei világhéten számos me­gyei művész nem lép közön­ség elé, a nógrádi képzőmű­vészeti élet jelen állásáról, a művészek munkásságáról ez­úttal sem kaphat a közönség átfogó képet. T. E. A televízió jóvoltából rend­szeresen filmes sztárokkal ta­lálkozhat újra á néző, is­merkedhet meg a fiatal. Jean Gabin filmjei — melyekből sorozatot szerkesztettek a képernyőre — mozijainkban az ötvenesévek közepétől egy évtizeden keresztül gyakor­ta feltűntek, s a Nyomorul­takban nyújtott Jean Valjean alakítását aligha felejtik el a korabeliek. Játékát kifejező egyszerűség, érzékeny termé­szetesség jellemezte, mint azt annyiszor megfigyelhettük mostanában, a tévébeli soro­zatban vetített darabokban. Legutóbb a csütörtök este su­gárzott Bűn és bűnhődésben Az 1985-ben készült film Igazi sztárparádé volt. Olyan nagyságok szerepeltek benne, mint Robert ,Hossein, egykori felesége, Marina Vlady, a Ga- binnal számtalanszor együtt szereplő. Bemard Blier, vagy a svédek híressége, aki „egy nyáron át táncolt”: Ulia Ja­cobsson. S a rendező, Geor­ges Lampin sem ismeretlen, hát még a „forgatókönyv­gyáros”, Charles Spaak, vagy az operatőr, Claude Renoir. A film további érdekessége, hogy az alkotók a mese lé­nyegét és az alakokat Doszto­jevszkijtől kölcsönözték, s az egészet áthelyezték egv későb­bi. a második világháború utáni világba, az ötvenes­évek Franciaországéba. A Bűn és bűnhődés azonban több puszta filmtörténeti ér­dekességnél, jó érzékkel elké­szített, ma is élvezhető al­kotás. Igaz, a sorozat névadó­ja, Jean Gabin háttérbe szo­rul mások mellett, de szeren­csénkre remek színészek va­lamennyien, s játékukkal hi­telesítik a megformált fi­gurát. A Marlene Dietrich-sorozat eddig látott filmjei, noha nem remekművek, időtállók, az úgynevezett jó mozi skatulyá­jába sorolhatók. A negyven évvel ezelőtt forgatott Bizsu (magyar írók ötletéből szüle­tett Tay Garnett rendezésé­ben) szakállas igazságokat je­lenít meg társadalmi hovatar­tozásról, szerelmes vágyakról, emberi kapcsolatokról, bár­mikor elő vehető, bármilyen korban felhasználható jel- lemsablonokkal dolgozik, mégsem riasztja el az eszté­tikailag igényesebb közön­séget sem. Nem, mert arra kínosan vigyáz a rendező, hogy ha már szellemi izgal­mat nem, de szórakoztatást nyújtson a nézőnek. A kocs­mai verekedések látványosak, s szándékosan annyira hitel­telenül vannak megcsinálva, hogy egy pillanatig sem tud­juk komolyan venni, sőt egy csipetnyi iróniát is beleér- zünk a mulatságos izgalmas- ságába. S ha ez mind kevés, akkor ott van a kincset érő Marlene Dietrich gyönyörű lába, melyet diszkréten fény­képezve, be lehet mutatni bi­liárdozás közben, vagy riksa­kulin ülve, démonibbari he- verőre hemperedve. A női közönség számára pedig ké­szen áll egy másik bálvány, a délceg tengerész hadnagyot megformáló Joh Wayne. S ennél több aztán már nem is kell a sikerhez. Ha az említett két film­színész-sorozat színvonala egyenetlen is — mert egészé­ben szemlélve tagadhatatla­nul az —, megvan az elfogad­ható több szempontú haszna. Nagy színészeket elevenít fel, őriz meg az emlékezet­ben, Ifjabb generációknak szolgáltat friss élményt, is­metetet, nagypapa-nagyma­ma korú nézők nosztalgikus érzéseit elégíti ki. Aztán el­gondolkodhat a néző azon is: miért nem tudtunk mi, magyarok színvonalas, jó filmet csinálni 40—30 évvel ezelőtt, amikor sokan mások már tudtak; mi lehet annak az oka, hogy a régi rendezők igyekeztek a közönség kedvé­ben járni? Ez utóbbiak azon­ban csupáncsak ráadások, a sorozatok nem elsődleges cél­meghatározásai. Kedden hatrészes angol té- véfílmsorozat kezdődöttt Will Shakespeare címmel. Az iga­zi nagyságokat ebben meg­személyesítik: Tim Curry, a címszerepet formálja meg, Jan McChane, a zabolátlan életű, ünnepelt drámaköltőt. Marlowet. A forgatókönyvet saját regényéből John Morti­mer írta, akinek nem jelent­hetett különös gondot ennek az életrajznak a megírása, mivel Shakespeare életéről nagyon kevés pontosat tu­dunk. Közismert az is, hogy évszázadokon át akadtak olyan neves szakemberek, tu­dós férfiak, akik még a léte­zést is kétségbe vonták, má­soknak tulajdonítva a Sha­kespeare-mű veket. A hiányos ismeret a kép­zelet szárnyait segíti, de az első részben ezek a szárnyak alig emelkedtek, csalódást okozva így várakozásunknak. Az a vigaszunk azonban meg­maradt, hogy a további öt rész jobb lesz, ha nem is ro­bog be a halhatatlanságba, úgy, mint William Shakespe- aret (sulyok) Pillanatképek Palóc fúvós fesztivál — esőben Délelőtt még reménykedhet­tek a muzsikusok — az ónos színű égen időnként fel­sütött a nap. Kettő és három között újra borús idő lett, de Szécsény lakóit pattogós, vi­dám fúvószene csalta az abla­kokba, majd néhányukat a kastélykertbe a megyei fúvós­találkozóra. — Kevesen vagyunk — nem értem a szécsényieket, miért nem jöttek el többen — do­hog mellettem egy bácsi. — Jó közönsége van ennek a koncertnek a rossz idő el­lenére is — mondja egy né­ni. Hogy kinek van igaza? Mint mindig, valahol a ket­tő között találunk rá... * A kastély csodaszép épülete előtt félkörben lerakott szé­kek — elfoglalják helyüket a zenészek. A köszöntő szavak után — Szlasi András megyei KÓTA-elnök említi a tervet: minden második esztendőben, és valószínűleg újra itt sze­retnének találkozni — kez­dődhet a hangolás, majd a közös muzsikálás, Erkel Ün­nepi zenéje. Az öt megyei zenekar együttes megszólalása imponáló hangzású — és nem csak hangerőben — minden hangszerfajtánál van­nak jobb felkészültségűek és gyengébbek — itt kiegyen­lítődik ez. ☆ Elsőként a vendégek, a le- onbergi LYRA fúvószenekar tagjai mutatkoznak be. So­kan felkapják a fejüket: szo­katlan kissé zenéjük, las­súbb, „komolyabb” a nálunk ismertnél. Nagy siker a Sze­rencse fel! című bányászegy­veleg, Löwe My fair Lady- jének népszerű dallamait is komoly tapssal köszönik meg. Szerencsés volt a meghívás — hallom később a szakmai értékelésen — a muzsikálás tisztaságával, a játéktechniká- val példa lehet a „hazai’ ze­nekaroknak a LYRA, még ha magyar fülnek kissé erősen visszafogottnak is érződik já­tékuk. •ár A németek után a nagybá- tonyi bányászfúvósok, majd a helybeliek kétéves ifjú ze­nekara lép fel, a „rezesek­től” megszokott műsorszá­mokkal zömmel, amit a bá- tonyiak rutinosan „hoznak”. — Végre összejött ez a zenekar! — hallom a sommás véleményt a szécsényiekről. Valóban, ma még ennek le­het legjobban örülni — sok még a tanulnivalójuk, lehet­nének többen is — de vala­hogy el kell kezdeni! A ba­lassagyarmati városi fúvósze­nekar muzsikusainak még úgyahogy kedvez a szerencse, csak cseperészik az eső. Szí-_ nes, változatos a műsoruk: induló és polka, operarészlet, zenekari darab egyaránt he­lyet kap — jogos a taps és elcsípem a „kollégák”, a sal­gótarjáni bányászfúvósok el­ismerő szavait is. ☆ A salgótarjáni kohászfúvó­sok készülődésekor már egy új hang is belép: kattannak az esernyők, kopognak az esőcseppek. Visszavonhatat­lanul eleredt... Rövidebbre kell fogni a műsort, de így is hallható, érezhető — ki­sebb hibáival jó zenekar ez. A salgótarjáni bányászok fú­vószenekaráról sajnos, jófor­mán csak annyit tudhatott meg az idegen, hogy nem hátrálnak meg a zuhogó eső­től sem — állva, a vállalko­zó kedvű többi muzsikussal közösen szólaltatták meg Schweitzer Vidám ifjúság cí­mű művét. A hangzáshoz ek­kor már távoli mennydörgés is csatlakozott. A közönség négy-öt részre oszlott (már aki bátran maradt...) két csapat a kastélykert göcsör- tös fáinak lombja alá, mások az árkádos részekre mene­kültek. Jogos volt a taps az első, esőbe fulladó nógrádi fúvóstalálkozó után: ha nem is tudott mindenki kellően bemutatkozni, ha érződött is némelyik zenekarnál a har­madik napja tartó bányász­ünnep fáradalma; sokszor fel kellett lépniük, érdekes, hasz­nos kezdeményezés volt a ta­lálkozó. A Kubinyi Ferenc Múze­um klubszobájában a zuhé nyomait viselő egyenruhák­ban ülik körbe az asztalt a karnagyok, vezetők, művelő­dési szakemberek. Hollós La­jos, a KÓTA fúvószenekari bizottságának titkára a mű­sort lezáró közös muzsikálás dirigálása közben szintén megázott. De nem ezt saj­nálja, hanem az elmaradt számokat, fellépést. A hallot­tak és a korábbi tapasztala­tok alapján adott rövid ér­tékelése valószínűleg hasznos a zenekaroknak — erényeket és hibákat egyaránt felsorol.. Baj van néha a tempóval, a kottafejek lejátszásának tisz­taságával, a műsorválasztás esetenként a régi „bevált”, de gyengébb művek felé hajlik. De a rutinos, hagyományt folytató muzsikusok többsé­gének a stílusérzéke jő, ál­talában „helyén van” a rit­mika és lelkesen vállalják az amatőr zenéléssel járó plusz­terheket. Azt hihetnénk, hogy Nógrád megye ezzel a találkozóval „régi adóssá­got törleszt”, utolsók között rendez hasonlót — de a sik­lósi kétévenként megtartott országos találkozón, a három évenkénti minősítőn, néhány területi, regionális és ágazati fesztiválon kívül csak két me­gye tart rendszeresen ilyet Az előrelépéshez —, hogy a .fú­vós szív”, a térzenéken, ün­nepélyeken erősödött „fúvós tüdő” mellé mind több ta­pasztalat, tudás társuljon, ér­demes folytatni ezt ,a kezde­ményezést. Talán az időpont megválasztását módosítani le­hetne, bányásznap előttire.... G. Kiss Magdolna *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents