Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)
1980-09-09 / 211. szám
ADAR Menetiránnyal szemben, járdán is Figyelmeztető sárga fény Iskolások! Vigyázat! Üj tanév kezdődött, reggelente és délidőben az utcák, járművek megtelnek hátitáskát cipelő kisdiákokkal. Évről évre számtalan baleset következik be iskolába menet, vagy onnan jövet. A tanórák helyhezkötöttsége alól felszabaduló féktelen gyermekindulat gondatlansággal, késői helyzetfelismeréssel társul és balesetet okoz. Ha százszor. a gyermek a felelős, a tragédiát ez nem teheti meg A közúti közlekedésben fi- ga fény? Ezek mellett elha- forgalmat nem veszélyezteti n€m történtté. Vigyázzunk gyelmeztető jelzésül a villo- ladva senkinek sem jut eszé- és lényegesen nem akadályoz- gyermekeinkre. Magunkéra és gó sárga fény szolgál. A meg- be lassítani, elővigyázatosab* za, nem köteles az általános másokéra is. A baleset „eredengedett hosszúsági, vagy szé- ban hajtani. Erre viszont ki- jobbra tartási szabályoknak nrényein”, a sérüléseken nem algótarján és Somoskőújfalu között történt a baleset, ősségi méretet lényegesen fejezetben szükség lenne a eleget .tenni. Ugyanő — 22 és lehet segíteni. A jó amelynek során egy személy könnyen megsérült. Az ok: a meghaladó járműveken kell nagy méretű és súlyú közúti 06 óra között, megfelelő biz- megelőzés mindig hatásos.----:-----.s - ...ii------..-.i ilyen figyelmeztető jelzést szerelvények, túlméretes, ne- tonsági intézkedések mellett m űködtetni, valamint az út, héz fuvarok láttán, eseten- és legfeljebb 10 km/óra sevagy közmű építésére, fenn- ként még a félrehúzódást is bességgel — egyirányú fartartására (javítására), illetve megkísérelve, vagy éppen meg- galmi úton és osztott pályás tisztítására szolgáló járműve- állva. út bal oldali úttestjén a mellen, ha munkát végeznek. Az A 2,5 méteres szélességi ha- netiránnyal szemben is közelromlott jármű vontatását tárt túllépő járművek (sze- lekedhet. A figyelmeztető jel- . ____ v égző járművön is sárga fény relvények) csak elő- és után- zést használó jármű — az út- kost. aki a tulajdonát képevillog. futó kocsival — elöl és hátul ügyi hatóságok engedélyével, ző IL 94—08 frsz.-ú személySok országban olyan nagy a haladé. figyelmeztető jelzést de legfeljebb 10 km/óra se- gépkocsival Balassagyarmat . , .. , ... , ... sárga fény tekintélye, mint használó gépkocsi kísérettel bességgel — a járdán is köz- belterületén úgy kanyarodott Társadalmunkban a kozle- a jarmuvezetestol eltiltás nálunk a megkülönböztetett — közlekedhetnek. Az elő- lekedhet. Mindamellett élve- a Rákóczi útrói balra, »Recedes valamennyi aga jelen- mellékbüntetés alkalmazásá- járművek által használt kék és utánfutó kocsik, valamint zi azt az előnyt Is, hogy olyan vész Gábor útra, hogy a ve£<nak lehetősége. Míg a kofáb- fényé- A utakon köz- maga a vontató jármű és a helyen Is megállhat, ahol le szemben és egyenesen haha ban csak mellékbüntetésként lekedöket viszont semmilyen bal hátsó oldalán a vontat- egyébként ez tilos. A villogó ladó segédmotoros kerékpáel kepzel he tét len lenne a nép- csa mellékbu teteskent fokozott figyelem nem szállja mány is villogó sárga fényt sárga fénnyel közlekedő Jár- ros részére nem biztosított gazdasági feladatok vegrehaj- —, tehat más büntetessél meg a sárga villogó fénnyel köteles használni. Különle- műveknek egyébként a töb- elsőbbséget és összeütköztek, tása. Kiemelt erdek tehat, együtt — lehetett kiszabni, közlekedő járművel való ta- ges szállítmányok egyébként bi járművekkel szemben az a segédmotoros kerékpár vehogy valamennyi közlekedő- addig az uj büntető törvény- lálkozáskor. Ez valószínűleg a magyar előírások szerint általános szabályoktól eltérő zetőle könnyű sérülést szensi terület biztonságosán mu- könyv ennek önálló bünte- azért van, mert nálunk a sár- közútjainkon csak éjszaka elsőbbségük nincs. vedétt, A szabálysértési haködiék- téskénti alkalmazását is lehe- ga fény sókkal inkább a jár- közlekedhetnek, lehetőleg el- Bulgáriában, ahol igen nagy tőság Korbely Józsefet 300« Közlekedésünk minden ága tővé teszi. A gyakorlatban er- mű különlegességét jelöli, kerülve az egyjegyű főútvo- a sárga fény tekintélye, sok- forint pénzbírsággal büntette jelentős fejlődésen ment és re általában olyan közlekedési mintsem a közlekedés vészé- nalakat, a nagyvárosokat és szór áttételesen még veszély- és a személygépkocsi vezetémegy keresztül. A járművek, vétséget elkövetőkkel szem- íyességét. Joggal vetődik fel a mindenekelőtt a fővárost. helyzetet is teremt, hogy a sétől 3 hónapi időtartamra az útvonalak, a biztosító, va- ben kerülhet sor, akik sem kérdés, hogy miért kell pél- Nem árt tudni, hogy a sár- felvillanó sárga fényre hirte- eltiltotta ' lamint a jelzőberendezések keresettel, sem vagyonnal nem dául a normál méretű, 40 ga villogó jelzést használó jár- len fékeznek, blokkolnak a korszerűsítésére és üzemel- rendelkeznek. Természetes, km/óra tempóban haladó lo- mű vezetője —, feltéve, hogy járművek. Nem árt ezt tudni- Oláh Gábor salgótarjáni tetősére nagy összeget áldó- hogy főbüntetés mellett szín- csolókocsira, vagy a járdán ez a munka végzése érdeké- uk az autótúrára, nyaralásra lakost, aki az általa vezetett gépkocsivezető a volán mellett — elaludt! Az új büntető törvénykönyv a közlekedési bűncselekményekről Megrójuk Korbely József szügyi laha a induló autóvezetőknek. VP 54—63 és XV 48—62 frsz-ú nycrgesvontatóval Bu • (lapest belterületen a XIII. kér., Rajk László és Csanády utca kereszteződésében a for galomirányító jelzőlámpa tilos jelzésére tovább hajtott és egy személygépkocsinak ütközött. A szabálysértési hatóság 2000 forint pénzbírságzunk. Mindezek ellenére gya- te valamennyi közlekedési cammogó seprő járműre sár- ben elkerülhetetlen koriak azok a nem kívánatos bűncselekmény kapcsán al- emberi magatartások, ame- kalmazható a járművezetéstől lyek gondatlanul, de nem rit- eltiltás. Az új szabályozás sze- Ti- ___ crnhnft/cÁrfÁc ká n szándékosan is zavarják rint e büntetésnek az alsó ha- *'* SZOOaiyseneS közúti közlekedésünket. Ezek- tára a korábbi 6 hónap he- _ kel szinte mindig együtt jár az lyett 1 év, felső határa 10 év, mm M*. i Mw ■ Z I emberi elet és testi épség ve- de lehetőség van bizonyos IVI||ST lIClKUI szélyeztetése is. esetekben arra is, hogy a bfA társadalom egészének ér- róság a járművezetéstől vég- deke, hogy az ilyen cselekmé- leges hatállyal tiltson el. Még ma is foglalkoztatja tekkel ballagtak a túlsó ol- jezze be az átkelést, lelépni gTl"\üntette*"és" az"*E ” kale nyék lehetőleg ne fordulja- A büntetés legrövidebb tar- az ország közvéleményét az dalra. „Csak” épp arról fe- viszont már nem szabad góriába tartozó járművek ve nak elő. Megelőzésük, illetve tama tehát 1 év. Ezzel kap- a tragikus baleset, amely ledkeztek meg, hogy a zebra, Néhány siető gyalogos még zetésétől négyhónapi időtarmegszüntetésük érdekében — csolatosan azt is tudni kell, néhány hete történt Siófo- mintegy 50 méterrel arrébb a piros megjelenése után is tamra eltiltotta egyéb jogterület mellett — a a kapcsolódó szakmi- kon, amikor egy helyi járatú van. A parkolókocsi veze- lelép. Szerencse, hogy valabüntetőjog eszközeit Is igény- niszterl rendelkezés szerint busz vezetője nem vette fi- tője „csak” arra nem figyelt, kinek mégis eszébe jutott Baranyai Pál azécsényfelbe kell venni. Mindamellett csak új és sikeres vizsga lété- gyelembe a fénysorompó tilos hogy ahol áll, ott még érvé- a villogó zöld, a gyalogos pl- faIui lakost, akl az általa vetermészetesen csak azokat a tele után kaphatja vissza ve- jelzését. Szabálysértés olco- nyes az építkezés elején ki- ros sziluettje. A lámpa prog- zetett Is 48—00 frsz.-ú gépközlekedéssel kapcsolatos zetőt engedélyét, illetve iga- zott rendkívül" súlyos balese- tett „megállni tilos” jelzés, ramozója ugyanis az automa- kocsival Balassagyarmat belszándékos, vagy gondatlan zolványát az, akit a bíróság tét viszont körülbelül 20 méterrel tát úgy állította be hogy a területén a Temető utcában magatartásokat fenyegeti a ko^ekedesi btoc^e anény Szabálysértés. Érdemes vé- tovább ott kéklik a parkoló- gyalogosforgalmat ’ megállító Reimen kívül hasyva az toveny bimtetojogi értelem- miatt a járművezetéstől el- gigsétáini Salgótarján köz- helyet jelölő tábla. piros után néhány másodperc- ..tlsobbségadás kőtelező” Jelben ve,t büntetése ‘ pontján, s figyelni, hogyan Forgalomirányító lámpa a cel jelenik meg a járműfor- z?tablat- közúti balesetet lyek ellen egyeb utón éde- A miniszteri rendelet sze- közlekednek a gépkocsiveze- Centrum Aruház előtt. Sok Balom számára a piros—sár- »Kozott. A szabálysértési hakeA11wuSIh SCköz rim a vez*t6i engedélyt, il- tők, és. hogyan a gyalogosok, gépkocsivezető sajátosan ér- ga- Ám amint megjelenik,""az ‘«ság 600 forint pénzbírságÄÄ « letVe heI^zí: Kezdjük a sétát a Rákóczi út telmezi a sárga, de még a autóforgalom - a zöld bevá- gal buntette es » weme,ygal büntette és a személy- gépkocsi vezetésétől 6 hóna Ifi büntetőStörpényiTönyv^ ha- f1® el kel1 Y,ennÍ .“ .többe|k páratlan oldalán (vasút felőli piros jelzést is! Vált a lámpa, Iása nélkül — sokszor megtalyba lé’iése 1979 július 1. közöU —, attt’k.akl íl.11/1!" oldalon) a Kossuth Lajos ut- megjelenik a sárga fény. Tér- indul. Így a mindkét fél ál- Pl 3 1 0 *a" óta szabálysértést jelentenek’. =i=°tf Yátó1 a városközpont felé. mészetesen, aki féktávolságon tál elkövetett szabálysértés- Hegedűs Mihály szurdokA szabálysértési hatóságok — ®°‘“ag ^ha tású j^üvet Építkezés zajlik m majdnem belül van már, áthalad. De bői könnyen baleset adódik, püspöki lakost, aki a helyi a cselekmények súlyától fog- kÖ2Úton. go-en — 3—5, illetve 10 000 Ft- engedélyt ig terjedhető pénzbírságot, a rendőrhatóság a - .. . ^ legdurvább esetekben és az it- , ^, ioaerős befejezéséig tebat az úttesten közieked- jelenésekor, s ismét láthatóan dlS már rahaladt a zebrára. sóit állapotban vezette. A tas vezetőkkel szemben a ve- visszavonja és az ítéleti ren- nek szabálytalanul. Sokszor gyorsulni kezd kocsijuk, — Pécskő utcai keresztezés, szabálysértési hatóság 2400 zetői engedély kétévi idő- deikezéstői függően kezdő- 3—4 ember halad egymás aztán átsuhannak a piroson. Néhány napja kitették a be- forint pénzbírsággal büntette tartamra történő visszavonó- járművezetéstől elül- mellett vidáman beszélgetve. Érdemes megállnia a sétáló- sorolás rendjét jelző táblát, és vezetői engedélyét kétsát is elrendelhetik. ^ arneiybe beszámítják a Ezzel a külső forgalmi sáv- nak, s egy kicsit a lámpát fi- felfestették a záróvonalakat, hónapi időtartamra v isszaA közlekedési bűncselek- y^^vonás teljes idótartamát. ban haladó gépkocsik veze- gyelni. Abban a pillanatban, Az utca elején ott a megáll- vonta, menyek miatt az eljárások a _ tőjét sávváltoztatásra kény- amint az úttestet zárja a pi- nl tilos. Mégis sok gépjármű , . ... bíróságokhoz tartoznak. Ezek- A bevezető és a buntem azerítik. A következő percben ros, a gyalogosok számára áll meg a bekanyarodás után, ®zabo *slvan herencsenyt nek az eljárásoknak az ered- törvénykönyv általános ren- elhaladó gépkocsi a kiemelt megjelenik a zöld. A járdán hogy utasai kiszálljanak, ményeként szabnak ki bünte- delkezeseinek, ^ valamint a járdaszegélyről hirtelen leié- sietni vágyó tömeg. Autónk S a kocsi, amely azt kövemenyekent szabnak ki ounte- aeisezeseines, vaiaiumt a járdaszegélyről hirtelen leié- sietni vágyó tömeg. Autónk S a kocsi, amely léseket, amelyek nagy részé, gepjarmuvezetoket pő gyalogos által keltett ve- épp, hogy elsuhant egy szabá- ti? Vagy kénytelen megállni z.uánJJ ,t,a8Zl^gVfZ^;t Utón ?*lyhelyzet miatt haladási Iyosan lelépő gyalogos előtt, (nem teszi) vagy átlépi a zá- Jelzőtábla érvényé lakost, aki Rétság község belterületén a 40 kfn óra megengedett sebességet jelző javító-nevelő munka, a pénz intézkedjek ismertetne után irá ának megváltoztátására aki ha csak egy kicsit lépett fővonalat, s elhalad a szemfő- és mellekbuntetes vala- a következő részben a kozle- kínv„priiI „varva p„pl a „p,pa h„„,ah>,af bejövő, balra mellett, az általa vezetett PT 88—40 frsz.-ú személyménnyi bűn^etókmenyt el- kedési bűncselekmények tör- ké"yfe.rü1’ zavarva ezzel a volna hosszabbat... ^20Vö balra kanyarodni, 01^/6*^^ “tővel szemben alkal- vény! tényállásait kívánjuk is- ^áslk fo.rga‘m; safa" hala' Most villogni kezd a gyalo- ^ jenesen haladni ki- séggel kiizlekKde„. A s2a mazhatók, míg a járműveze- mertetni, megtörtént bűncse- Jármüvek forgalmat. gosokat irányító zöld. Szín- 4fbálysértési hatóság 1500 fősével jelentősen megváltozott jogi bizottsága sok léptek le, s komótos lép- hát aki az úttesten van, feMEGDICSÉRJÜK A salgótarjáni öblösüveggyár „Közlekedés” Szocialista Brigádjának tagjait, akik elsőként csatlakoztak a Nógrád megyei Közlekedés-biztonsági Tanács és a Volán 2. sz. Vállalat forgalombiztonsági osztálya közös versenyfelhívásához. Lelkiismeretesen készültek a nyári közlekedés- biztonsági hetek alkalmával megrendezett megyei KRESZ-vetélkedőre. A brigádot a házi és a városi versenyen legjobban szerepelt Kreizinger Miklós, ifj. Chikán Gábor és Puruczki Sándor fiatal gépkocsivezetők képviselték, velük tartott tartalékként Horváth Antal gépkocsivezető is, aki több mint félmillió kilométert vezetett baleset- mentesen. Gépkocsijuk mindig kifogástalan, a kisebb javításokat maguk elvégzik, állandóan képezik magukat. Jó eredményeket értek el a járműüzemeltetés gazdaságossága terén. A megyei vetélkedőn teljesítménnyel előzték meg az ugyancsak jól zült 2. sz. Volán MÁVAUT csapatát. T ' i sikereket és balesetmentes közlekedést kívánunk a brigád tagjainak. kozó tehergépkocsit talál. A Várakozni tilos táblát, a be- Orcskai János dorogházai sorolás rendjét jelző táblát, lakost, aki az általa vezetett és a záróvonalat ez a veze- OS 71—95 frsz.-ú motorkelő tisztán látta, de a teher- rékpárral Nemti község bel- gépkocsi vezetőjét nem. Nem területén a megengedett Is láthatta, mert mire átlép- 50 km/óra sebességet 25 ve a záróvonalat, majd visz- km ®ra sebességgel túllépte, a szatérve a jobboldali sávba szabálysértési hatóság 2500 bekanyarodik, előkerül a te- íorint pénzbírsággal büntette hergépkocsi vezetője is a *“s a motorkerékpár vezetésé- Pécskő Üzletház valamelyik tő1. np?yhonapi időtartamra raktárában volt. Tolatni kezd, elliIͰtta. befordul, kezdődhet a rakó- Reviczki János héhalmi lax. .■ kost> ak* a munkahelye tuA séta alig volt 10 perc. lajdonát képező FI 31—97 Az elmondottakat talán senki frsz.-ú tehergépkocsit Buda- nem vette észre, hiszen nem pest belterületén XVI. kér. volt szerencsére baleset. Ne Veres Péter úton 50 km/ó se- ís legyen! De figyeljen fel besség helyett 76 km óra se- ezekre az „apróságokra” bességgel vezette, a szabály- mindenki, s akkor nem fog- sértési hatóság 3000 forint ja a közvéleményt napokig pénzbírsággal büntette cs a foglalkoztatni egy, a város- tehergépkocsi vezetésétől há- központban történt baleset. romhónapi időtartamra el- — avas — tiltotta. NOGRÁD — 1980. szeptember 9., kedd r