Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-21 / 222. szám

ŰJ KÖNYV

Vajmi keveset ismerhet a mai portugál irodalomból a magyar olvasó. Még hír vagy antológiákban egy-egy novella vagy esszé is alig-alig jut el hozzánk. Éppen ezért meglepő, hogy a spanyol és portugál irodalom jó ismerője, Benyhe János nem prózai vagy netán versantológiát szerkesztett, hanem a mai portugál dráma- irodalomból adott válogatást az Európa Kiadó jóvoltából Az aranykezű csavargó címmel. Mintegy két évtized drámatermése fölött tart szemlét ez a kötet, s ez a 20 év volt a portugál irodalom legvajúdóbb időszaka, azé a lassú művészeti-politikai erjedésé, amely végül is az 1974-es fordulathoz vezetett. A műfaji irányzatokat, iskolákat tekintve megtalálható itt az abszurd vagy a szatirikus drámairányzat, vagy a népi expresszioniz- mus eszközeivel élő épp úgy, mint a lorcai vagy brechti színházi hagyományokat folytató. A kötet hat drámaírójának neve nem sokat mond első hallásra, kivéve talán az egy Rebellot, akinek Holnap című művét Hubay Miklós lefordította korábban. A mai portugál valóságról kapunk képet ezekből a drámákból, legyen az a klérust, a kispol- gáriasságot bíráló vagy asala- zari titkosrendőrség zsaroló módszereit leleplező darab. Joggal várhatott volna el az olvasó egy hosszabb, eligazító tanulmányt a mai portugál irodalomról eligazításul, iránytűként.

Günter Kunért a mai német Irodalom egyik vezető képviselője. A magyar olvasó elsősorban mint vers- és prózaírót Ismerheti, 1969-ben Emlékezés egy planétára című válogatott versei, 1971-ben Kicsi zöld emberkék címmel novellás kötete, majd 1977-ben A kalapok nevében érdekes, amolyan simplicissimus-regénye jelent meg magyarul. Kunért gj'ako- ri témája az ember és a társadalom viszonya, panaszolja az elembertelenedést, magányo- sodást. „Tulajdonképpen csak az olyan irodalmi termék nevezhető realistának — írja, —, amely emancipálja magát attól a realitástól, amelyből fakadt, hogy más realitásokra is érvényes lehessen”. A vers és a próza mellett írt filmet, tv- és hangjátékokat, melyek közül többet hazai tömegkommunikációs intézményeink is műsorra tűztek. HangJátékai közül ötöt adott ki a Modern Könyvtárban az Európa Kiadó Játék az árnyakkal címmel. Korabeli hiteles, dokumentumokra támaszkodva idézi meg a múlt három nagy szellemét Dürert, Heinét és KleisteL „Mindhármuk közös vonása, hogy eszméik haladóbbak, mint amilyeneket korunk hajlandó elviselni, és mindhármuknak fizetniük kell ezért: Dürernek megaláztatással, Heinének száműzetéssel, Kleistnek az életével. „A kötet első darabja A lólábú angyal elüt a többitől: szatirikus parabola a mindenható bürokráciáról. E darabokban, miként prózájában is az el- idegenkedés ellen harcol.

Ugyancsak a Modern Könyvtár újdonsága egy ritka gazdagságú antológia, a Szavak a szélben című kötet. A mai amerikai költészetet egy modern könyvtári kötetben, de még annál jóval vaskosabban is bemutatni lehetetlenség. A kötet szerkesztője, összeállítója és válogatója Kodoiányi Gyula azokat a költőket mutatja be — szám szerint tizenötöt —, akik , a világháborút felnőttként, vagy a felnőttkor küszöbén érték meg. Kodoiányi kitűnő eligazító utószava szerint további három hasonló antológiában kívánja bemutatni az amerikai költészetet. Ügy véljük, szükséges volt, hogy a beatnemzedék lírája után megismerjük annak előéletét is. Kodoiányi remek portrékban, kis esszékben mutatja be a költőket, Allen Ginsbergtől James Merrillig, Robert Lowelltől Theodore Roethkeig, akik minden bizonnyal kedveltek lesznek hamarosan a magyar versolvasók táborában is.

A Modern Könyvtár harmadik újdonsága egy kitűnő szovjet írót mutat be, Vjacseszlav Sugajevet, három elbeszéléssel, Sugajev azon szibériai írók közé tartozik, akik a hatvanasévek végén új szint vittek a szovjet irodalomba. Az irkut- Bzki írócsoportban olyan ma már nálunk is jól ismert kiválóságok dolgoztak együtt, mint Vampilov, Szkop' és a világhírű Valentyin Raszpu- tyin. Sugajevet elsősorban fiatal kortársai érdeklik, mindenekelőtt a barátság kérdései, s ebből a szempontból némelyik kritikusa Sugajevet a nemes puskini hagyományok folytatójának tekinti.

Régi építőmesterek tervrajzai

A korai középkorban az építészek már pontos vázlatokat, tervrajzokat használ* tak- Erre a következtetésre jutottak a szovjet archeológusok a Pendzsikent (Tadzsik SZSZK) környéki ásatásoknál: Egy lakóház belső fala* in rajzot találtak, amelyen az épületboltozatra vonatkozó számítások voltak.

A középkori mérnökök tudásának másik bizonyítéka a Pendzsikent körzetében immár két és fél évezrede működő öntözőrendszer. A víz- vezeték-alagút itt egyenetlen terepen vezet, ennek ellenére egész hoszában megtartja az optimális lejtést.

Jelenben élni!

V

agy ahogyan Kassák Lajos írta: Éljünk a mi időnkben.

Ez követelmény. S nem is olyan egyszerű teljesíteni, mint amilyennek első pillanatra látszik. Mert valóban az élést, és nem a vegetációs létezést jelenti. Ebben az értelemben beszélhetünk arról, hogy vannak, akik gondolkodásukban, magatartásukban megelőzik saját korukat, mások utána kullognak, mint az árnyék. Ilyenből, olyanból is akad jócskán napjainkban, csak míg az egyiket derűs szívvel viseli az ember, addig a másikat sehogyan sem akarja elfogadni. Gyakran hallottuk brigádvezetőktől, a kollektívák különböző rendű-rangú tagjaitól, mennyire nehéz dolog egy-egy társukat meggyőzni arról, hogy bizonyos kérdésekben hamisan gondolkodnak, tetteikkel tévedéseket izmosítanak. A szocialista brigádverseny-mozgalom egészében lassan gyökerezik a korszerű szemlélet, még inkább az ennek megfelelő cselekedet. Akadnak jócskán, akik formálisnak, kényszerűségnek tekintenek egy-egy vállalást, különösen a kulturálódás, a művelődés területén. Hallottunk olyan szocialista brigádokról, amelyek tagjai egyöntetűen vállalták, hogy elvégzik az általános iskola nyolc osztályát, s örültünk neki. Csak az értékeléskor derült ki, a brigád felének már a vállalás pillanatában teljesített volt a vállalása. Mi ez? Fintor,

szemléleti éretlenség vagy torzulás ?

A jelenben élni — gyakran és sokak számára — szemléletmódosítást is jelent.

Pártdokumentumainkban egyre felerősödően hangzik el „a szubjektív tényezők szerepének növekedése a társadalom életében. „S ez korántsem véletlen, valaki agyából isteni szikraként kipattanó gondolat. A társadalomépítésben, a gazdaságban elért eredmények, a fejlődés extenzfv szakaszáról az intenzív szakaszra való áttérés szükségszerű következménye. Amikor már nem a nyers erő, a „hórukk-munka” a mindenképpen célravezető, hanem a tevékenység, szellemi, tudati, érzelmi tartalma — annak ellenére, hogy a tudományos-technikai forradalom kibontakoztatásában mi még a kezdeteknél járunk.

Amikor nem tudtunk eleget enni, nem tudtunk választékosán öltözködni, termelni, gyártani kellett. Elérve célunkat azonban másként vetődnek fel ugyanazok a dolgok: a mennyiség mellett a „mit”, vagyis a választás és a minőség kérdése is megfogalmazódik. Meg a hatékonyságé! Bár némelyek legyint- hetnek e szavak hallatán, anélkül, hogy lényegében tisztázták volna magukban az értelmüket. A könyökünkön jön ki az egész — mondják —, pedig de jó lenne, ha a fejben maradna!

A jelenben élni az ismeretek elraktározását App úgy jelenti, mint alkotó felhasználását.

Ne laposodjanak jelszavakká a fogalmak: minőség, hatékonyság. Sokáig — gyakorta ma is — kizárólag termelésben használatos kifejezések voltak, mára polgárjogot nyertek a művelődésben is. Gyakorta még csak s/i irányítás szintjén. A munkahelyeken eléggé homályos az értelmezésük.

Mit jelent a kulturálódás, a gondolkodás minősége, hatékonysága?

Ezt adott lehetőségünkben csupán érzékeltetni tudjuk. A minőség — mint hallottuk a bányász kulturális hetek egyik előadásán — jelenti a

í ember nyitottságát, az új iránti készségét, kezdeményező kedvét és ereiét, a dialektikus gondolkodás és történelmi szemlélet igényét. Vagyis a gondolkodó, a művelődő ember reális látását, céltudatos, alkotó tevékenységét. S ez utóbbi már a hatékonyság fogalmához vezet el, s a műveltség, a gondolat cselekvőerővé válását fejezi ki.

A szocialista brigádmozgalom története során jelentős eredményeket ért el, s megbecsülését, helyességét mutatja, hogy hármas jelszavát — szocialista módon dolgozni, művelődni, élni a — párt, a társadalom egészére kívánja kiterjeszteni.

A mozgalomban azonban számos a kiaknázatlan lehetőség, mely éppen a minőség és hatékonyság kapcsán vetődik fel. Kísérletek igazolják

— egyik éppen Salgótarjánban, a ZIM-gyárban zajlott —, a kulturális vállalások jövőbeni kívánatos módszere az egyénié. Azaz, ha a közösségi vállalás mellé mind több egyéni „méretre” szabott vállalás sorakozik fel. Ismét hivatkozva a már mondott példára: ha a nyolc osztály elvégzését nem mindenki vállalja, csak az, akinek még nincs meg. A többiek legföljebb ebben segítenek. Vagy vállalják, őrködnek azon, hogy minden brigádtársuk gyermeke időben fejezze be a nyolc általánost. Ez amellett, hogy egyéni érdek, öröm, társadalmi hasznosságé is.

Évtizedek meggyökereztetett szemléletmódját máról holnapra nem könnyű feladat senkinek sem megváltoztatni. A sietségnek, türelmetlenségnek azonban se értelme, se haszna. Folyamatos, meggyőző, ideológiai, kulturális nevelő munkára van szükségmin- denütt. A művelődésben egyelőre még alig tudjuk mérni a minőséget és hatékonyságot, de keressük és keresnünk kell legkézenfekvőbb, legjobb módszereit. Ez sem reszortfeladat

— az egész gyári, vállalati, intézményi kollektíváé.

A jelenben élni ezt az együttgondolkodást, együttmunkálkodást is jelenti. Mert gazdagsága kimeríthetetlen, mint az élet maga.

S hogy jól érezzük magunkat: „éljünk a mi időnkben.” (ok)

A termelés társadalmi tényezői

A mukahelyi gazdasági problémák orvoslásánál ma már egyre nagyobb szerepet kap a társadalmi tényezők feltárása. Az így kapott információk megerősítik, s egyben kiegészítik a munkaszervezési és ergonómiai vizsgálatok eredményeit Vagyis például

munkaerő-átcsoportosításnál, továbbképzésnél, vagy új technológia bevezetésénél, a vezetőkön és szakértőkön kívül ajánlatos a munkások és közvetlen termelésirányítók megkérdezése, társadalmi helyzetük vizsgálata is. Gergely Attila, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa a közelmúltban végzett hasonló kutatást egy nagyüzemben. Magától fogalmazódik az első kérdés: milyen tapasztalatokat szerzett?

— Mindenekelőtt abban a hitemben erősödtem meg, hogy az így szerzett ismeretek semmi mással nem pótolhatók. A munka közvetlen tárgyi feltételei önmagukban még csak technikai problémákat teremthetnek, ám az a mód, ahogyan a gyakorlatban a

problémák létrejönnek, vagy ahogy ezekre a termelés különböző résztvevői egyénileg vagy csoportosan reagálnak, az már a termelésnek társadalmi problémája is. Mert más dolog megnézni, hogy valamelyik műhelyben hány decibel a zaj erősség és megint más, ha — mondjuk — tizenegy legfontosabb közvetlen tárgyi munkafeltétel közül a munkások éppen ezt kifogásolják a legjobban. A kettő között nincs semmiféle egyenes összefüggés, csak ha a társadalomkutatás eszközeivel kimutatjuk.

— Melyek azok a területek, amelyet a munkaszervezés, vagy ergonómia, egyáltalán nem vagy csak érintőlegesen vizsgál?

— Ezek éppen a termelés üzemen belüli viszonyrendszerei és a gyár falain túli társadalmi-kulturális környezet, Előbbiekben megkülönböztetett jelentősége van a bérezés, az ösztönzés problémáinak. A munkások döntő többségének ez a kívánsága, hogy

legyen érdemes többet és jobban dolgozni.

— Dehát a teljesítménybérezésben a nyugdijkort közelitő munkások nyilván nem képesek olyan teljesítményre, mint ereje teljükben levő szaktársaik.

— Pontosan ez játszik közre abban, hogy mihelyt valaki a pályája plafonját elérte, egyre nagyobb valószínűséggel kerül azok táborába, akik az egyenlősdit vallják. Én magam is azt tapasztaltam, hogy az idősebb-szakképzet- lenebb munkások amondók, hogy „munkás és munkás között nem szabadna akkora bérbeli különbséget hagyni”. A közvetlen termelésirányítók pedig azt hangoztatják, hogy „a bérezésnél jobban figyelembe kellene venni a társadalmi-politikai aktivitást és a szolgálati időt”.

— Az ellentmondás nyilvánvaló. Mi hát a kivezető út?

— Az adott munkástól vagy munkacsoporttól független tényezőknek a bérezésbeli szerepét - kellene csökkenteni. Mert bármit is csinálnak, nem tudják csökkenteni más részlegek, csoportok selejtjét, késedelmét, a termelést hátráltató állásidőket, s egyebeket.

— Valaki egyszer azt mondta, hogy a legtöbb vállalat tönkremenne, ha a kihasználatlan szellemi kapacitások után ugyanúgy járulékot kellene fizetni, mint az eszközök után. Vagyis, gondolom, a képességeknek a termelési folyamatokban való alakulása megint csak a szociológia eszközeivel érhető tetten.

— Sajnos, nem egy képességnek potenciálisan ez utóbbi a sorsa. Gyakorlatilag elsorvadnak, mert a termelés jelenlegi rendszerében alig kell felhasználni őket. Azt még meg lehet érteni, hogy egy adott munkában a fizikai állóképesség, a gyors mozgás, a türelem és a kézügyesség fontos szerepet kap, azt azonban semmilyen technológiai, műszaki, vagy gazdasági szempont nem indokolja, hogy nincs minden munkahelyen igény a szakmai fejlődésre, önálló döntésre, gondolkodásra, tanulásra, új feladatok elsajátítására, előrelátására, tervezésre, kezdeményezőkészségre. Pontosan azokról a készségekről van szó, amelyek a várható

gazdasági, munkapiaci, műszaki fejlődési körülmények között éppen a kritikus tényezők lesznek. Természetesen ellenkező előjelű példák is vannak már. Korábban egysíkú, primitív képességeket igénylő munkákat úgy szerveznek át, hogy azoknak a képességek fejlődésére kedvezőbben hat. Több hazai üzemben hoztak létre úgynevezett fészekszerelési rendszert. Ezen belül mindenki elsajátítja a másik munkáját, teljesértékű- en helyettesítheti a társát, a munkacsoport viszonylag autonóm módon dönti el, hogy a rotációnak milyen üteme legyen, k; hová kerüljön és így tovább. Mindez azonban a munka és a munkaszervezet kifejezetten társadalmi célú fejlesztését igényli.

— Most már csak az a kérdés. hogy felkészült-e a szociológia a bármely pillanatban felhangzó start jelre? Rendelkezik-e olyan készségekkel, kapacitásokkal, hogy a gazdaság segítségére siessen?

— Meggyőződésem, hogy a szociológia mint tudomány van azon a szinten, hogy konkrét társadalomfejlesztési programokat ajánljon és segítsen. És nem csak a termelés, hanem akár a lakóterületi közösségek vagy a társadalom bármely más területén. Erre megvannak a maga technikái, eljárási, elméleti eredményei. A probléma ott jelentkezik, hogy viszonylag kevés olyan hazai kutató van. aki erre a tudományág viszonylagos fiatalságából adódóan felkészült. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hovatovább nem válik kikerülhe- tetlenné a szociológia igény- bevétele. Ha például olyan dolgokkal kerül szembe egy vállalat, hogy teszem azt kétévente technológiát kell váltania. Vagy új termékre kell átállnia, esetleg átcsoportosítania a munkaerő nagy részét. Minden hosszabb távon gondolkodó fejlesztés elkerülhetetlenül szisztematikus társadalmi fejlesztést is megkövetel. Ezért a társadalmi téren való előrelépéshez nem elég az egyszeri átszervezés, a dolgozók kampányszerű megkérdezése, hanem a társadalmi fejlesztés hosszú távú kiépítésére és működtetésére kell berendezkedni.

K P,

Réti Zoltán: Lovas kocsi.

I

NÓGRÁD - 1980. szeptember 21., vasárnap 7