Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-18 / 219. szám

Filmjegyzef Picasso kalandjai ;,A művészet hazugság, mely leleplezi a valóságot" — bocsátják előre jelmon­datukat a svéd film alkotói, s aztán kezdetét veszi az életrajzi mű, azaz, hogy nem is életrajzi mű, hanem a Ptcasso-biográfia adatai­ból csemegéző vígjáték, sőt, burleszk, amely a ki­robbanó sikerű hazai be­mutató után külföldön is nézők millióit vonzza — s nem is csak egyszer — a mozikba. Ritkán láthatunk ilyen végig egyenletesen magas színvonalú, olykor harsány, kemény, s gyak- tan nagyon is mély tartal­mú komédiát. A Picasso ka­landjai igazi modern film. Annak, aki a mű tartal­mára kíváncsi, azt taná­csolnám, olvassa el a lexi­kon idevágó címszavát, de csak a nagybetűvel kezdő­dó szavakat vegye komo­lyan. Ilyen formán: Malaga — Madrid — Páris —Lon­don — New York — Pá­rizs. Gondolja át a kort, amelyben a nagy művész élt, idézze fel azokat a hí­res kortársakat, akikkel ta­lálkozott, vagy találkozha­tott, Engedje szabadon a fantáziáját, de feledje, „a művészet hazugság”, Hans Alfredson és Ta­ge Danielsson, akiket Svéd­országban egyszerűen csak „Hassentage”-ként emleget­nek, remekül, érezték meg, mi az, ami Picasso ürü­gyén filmre vihető, Meg­találták a kellő szerkezetet, az alkalmas színészeket, gondot fordítottak a techni­kára, a zenére. Hangjuk­ból mindvégig érződött a tisztelet Picasso s a többi művészelőd iránt. A szerkezetről. Mesesze­rű keretet ad a zseni szel­lemét rejtő palack át- nyújtása — a művészi pálya indulásakor — és vissza­adása, amikor a festő eltű­nik az emberek közül, bar igaz, nem hal meg. A mú­zsa ihlető és búcsúcsókja között eltelt sok évtized gyorsan váltakozó, rövid, hangulatos snittekben Je­lenik meg. A szereplők alig beszélnek, annál többet gesztikulálnak és haland­zsáznak Vegyünk két pél­dát; „Pá-áblo mlió, gheni- al. mortadella, Pá-ábló” — így lelkendezik az ifjú Pi­casso anyja mondván; drá­ga fiam, micsoda tehetség vagy. Később a festő sem kerül zavarba, amikor be­kopog szerelme, a finn di- zőz otthonába. „Paavo Nurmi” (Jó napot) fogadja i zord atya, Sirkka pedig elénekll egyetlen dalát: „Sze jelke kálá kukuá, szé kálá vajvátán..,” Hogy az epizó­dok folyamatosan egésszé rendeződjenek, azt Gertru­de Stein, Picasso első mecénása, a film narrátora biztosítja számunkra. Ha a filmet a húszas-harmincas évek néma burleszkjei mo­dern örökösének tekintjük, akkor a narrátor szövege az ottani magyarázó mon­datokat helyettesíti. A történelem egyébként, eredeti fotók és dokumen­tumutánzatok formájában szintén jelen van a film­ben, bevezetőül szolgál vagy hangulatot teremt egy-egy újabb epizódhoz, A színészekről. A fősze­replő Gösta Ekman tökéle­tesen azonosult a figurával. Legemlékezetesebb a mimi­kája. Fest — mi csak az ar­cát látjuk, s ebből tudjuk, mi készül a vásznon. Gro­teszk, szögletes az arca: a kublzmus születik. Kidülle­dő szemek, torz grimasz; a szörnykorszak nyitánya. Egy embert ábrázolni tel­jes életén keresztül nem könnyű dolog (Michael Sacs-től láttunk nemrég ha­sonló nagyszerű teljesít­ményt. Az ötös számú vá- gódhíd-ban). Ekman eset­len, félszeg, öreg korára is gyerekesen rövidnadrágos Picassot formál. Olyan erű­ben, bevezetőül szolgál vagy a körülötte zajló eseménye­ket, akit csak bábuként ki­használnak. Igaz, „a hideg­háború hideg szelén” szét­röpítette békegalambjalt az egész világba. A színészek közül feltét­lenül szólnunk kell Hans Alíredsonról, aki Picasso apját játssza (6 egyébként a forgatókönyv-társíró), s e minőségben egyengeti művészfia sorsát, jól vi­gyázva arra. hogy közben ő maga se járjon rosszul. A film egyik legnagyobb ötlete a párizsi művészvilág hiteles megjelenítése, ahol a képből nem hiányzik Rous­seau, a meg nem értett fes­tő, Apollinaire, a filozófus költő vagy, a kötögető He­mingway és mások. S ha Picasso gyengélkedik, ki másnak esne áldozatául, mint a jó öreg Albert Shweitzernek. Az animációs elemek já­tékfilmbe vitelével már töb­ben próbálkoztak, a Picas­so kalandjai is méltán em­líthető lesz majd e kísérle­tek . sorában. Technikailag jól megoldott az orosz ba­lett botrányba fulladó elő­adásának epizódja Is. Han­gulatosak és jól Időzítettek a zenei betétek. A Picasso kalandjai tehát nem életrajzi film, hanem a svéd Hassentage fantáziá­jának szabad áramlása ar­ról, ami Picasso életéről, képeiről és koráról eszébe jutott, s amit — szerencsé­re — nekünk is el akarnak mondani. — ko — Az igazán értékes formák az amatőr művészeti tevé­kenységen belül azok lehet­nek, amelyek a lakosság, a dolgozók kezdeményezésére születnek — vethető fel. Eb­ben sok igazság van, ám az esetek többségében az intéz­ményvezető akkor sem érheti be az ötletek kivitelezőjének szerepével (ami ugyan nem mindig egyszerű feladat, hi­szen, a hiányzó feltételeket kell megteremteni!). Tapasztalat a pásztói járás­ban, hogy az amatőr művé­szeti tevékenység nem közügy Megtorpanó amatőrök Játék és önkifejezés, közös­séghez tartozás, szórakozás és művelődés, örömszerzés, gyö­nyörködtetés — lemondhat­nak-e az emberek minderről? Rohanó az élet, semmire sem jut idő .még a passzív műve­lődésben is csupán a legké­nyelmesebb formát, a televí­ziót tudjuk rendszeresen be­illeszteni a mindennapokba) — ám ez mégsem gyűrheti le mindenkiben az igényt képes­ségei kibontakoztatására. Vagy mégis ez a „jövő”?... Hiszen országszerte csökken az amatőr művészeti csopor­tok létszáma, régi gárdák fel­bomlásáról hallunk, másokat pedig vészesen kerülget ez a veszély, sok a megtorpanás, Az amatőrtevékenység, amely egyaránt feltételezi és elősegíti a befogadás és alko-, tás mozzanatait, az izlésfor- málást, a közösségi magatar­tást, semmivel sem helyette­síthető! Ezt felismerve, mérte fel a pásztói járási művelő­dési osztály a közelmúltban az amatőrmozgalom eddigi ered­ményeit, gondjait, a hiányos­ságok okát — egyben az elő­relépés útját is keresve, „KADERKÉRDÉS?” A sajnálatos tény: évek óta stagnál az amatőr művészeti tevékenység — esetenként ala­kulnak ugyan olyan csopor­tok, melyek egy-két évig szín­vonalas, jó produkciókkal sze­repelnek. Hiányzik azonban a folyamatosság munkájukból, ritka példa erre az erdőkürti és vanyarci népdalkor (bár több lenne „belőlük”!). Az okok között legelőször a szakemberek, káderek hiányát szokták említeni. Kevés a szak­képzett csoportvezető (ének­zene, tánc terén különösen). Súlyosbítja a gondot, hogy maguk az intézményvezetők is gyakran cserélődnek. Több esetben a vezetők kényelmes­sége miatt marad el egy-egy csoport szervezése. Elmulaszt­ják felmérni, mire van reális igény, nem túl sok energiát fektetnek a lehetőségek feltá­rására, az érdeklődés felkel­tésére. a falvakban, bármennyire ál­talános igény van is rá, A működő csoportok tevékeny­ségében Inkább a szereplési vagy dominál és nem az Iz- lésformálás, a „tiszta forrás” megismerése. Ebben szerepe van a szakképzett vezetők hi­ányának isi Összefogáson mülik? A csoportok számának csök­kenése azt is mutatja, hogy nem minden községben keze­lik megfelelő súllyal azt a kérdést, nem fogtak össze ér­dekében a falu társadalmi, állami és gazdasági vezetői Sokak szemében még ma la kicsi a presztízse ennek: fel­tűnési viszketegségnek, bohóc­kodásnak titulálják a csoporl munkájában való részvételt és több gárdától hallhattunk ar­ról is, már két-három faluval arrébb mennyivel nagyobb az érdeklődés műsoruk, munká­juk iránt, mint otthon.... A megtorpanás okait keres­ve, megállapították azt is, nem mindenütt kapnak megfelelő és elegendő segítséget a köz- művelődés emberei a helyi ér­telmiségiektől sem. Köztudott, hogy elsősorban a pedagógu­sokra lehet számítani ebben a munkában is, bizonyítják ezt az évek óta egyre szívonala- sabban szervezett úttörő kul­turális szemlék. A közműve­lődési intézmények azonban sok esetben kimaradnak a szemlére való felkészülésből, nem ismerik megfelelően az iskola csoportjait, pedig ha javulna az együttműködés, kö­zösen ®is működtethenének csoportokat (ahogy szeren­csére számos példa van erre; Pásztón és Palotáson több si­keres gyerekcsoport működik). HOGYAN TOVÁBB? A pásztói járási művelődé­si osztály a helyzetelemzés után — és ennek tanulságait alapulvéve — meghatározta a legfontosabb intézményi fel­adatokat, Mivel az okok, hiá­nyosságok túlnyomó többsége másutt is hasonló, ezek a cél­kitűzések sem csupán a pász­tói járás népművelőire vonat­koznak. Elsőként azt fogalmazták meg: a függetlenített vezető mérje fel az igényeket, keltse fel azokat különböző módsze­rekkel, eszközökkel. Ez csak kiindulás — de már több, mint egyszerrű „íróasztal-tá­masztás”, hiszen ehhez a la­kosság ismeretére van szükség, Második fontos teendő: az el­képzelések egyeztetése a fenn­tartó tanács vezetőivel, az Intézmény társadalmi vezető­ségével, (Ehhez persze szük­séges az Is, legyen valóban működő, ütőképes társadalmi vezetőség!...). Ezután követ­keznek a szakmai jellegű ten­nivalók : csoportvezetőkről, azok kénzéséről (beiskolázásá­ról), honorálásáról, a műkö­dés feltételeinek, a szereplés, szakmai feilődés lehetőségei­nek biztosításáról kell gon­doskodni többek között. Mindez részben a jelenleg is dolgozó (dolgozgató) csopor­tokra és az igények alapjan hamarosan megalakíthatókra egyaránt vonatkozik. Pásztón, a Lovász József Művelődési Központban kisugárzó erejű, jó) működő csoportokra van szükség — a jelenlegiek mel­lett reálisan megszervezhető lenne a pedagóguskórus, fel­nőttekből, fiatalokból Irodalmi színpad, tánccsoport, asszony­kórus, a hangszerek megvan­nak egy fúvószenekarhoz. Vannak helyek a járásban, ahol egyetlen fajta amatőrte­vékenység sem bontakozott ki; Kálló körzetében például csak Erdőkürtön vannak jó színvo­nalú csoportok. Az amatőr művészeti tevé­kenység a közművelődési in­tézmények munkájának csu­pán egy területét jelenti, -De olyan területet,- amely meg­határozhatja a többit is — a kultúra megkedveltetéaét, a közművelődés más formáinak hatékonyságát, Érdemes hát törődni fejlesztésével! G. Kiss Magdolna A kölEő — az olvasóhoz A versolvasásról általában Századunk elején, s a len­dület által még jó ideig, rend­kívüli igény élt a magyar ol­vasókban — a versre, Olvasott az ország apraja- nagyja, erőse és gyengéje, fia­tal lányok szívéből omlott ver­seskönyvekre a friss, szép vér, halvány arcú, bajuszos urak lőtték szíven magukat könnyes szemmel végigolvasott verses- kötetek fölött. Egy új Ady-költemény ese­mény volt és lehetett (Igaz, Szabolcska is ilyen hatással volt olvasóira), éhes tudatok várták, jóllakathatatlanul, az újabb és újabb táplálékot, Ma mintha megfordított kö­pönyegben rónánk irodalmunk most sem kevésbé rögös ut­cácskáit. Mert a vers nem ese­mény, a legnagyobb vers sem várt, valós igény által szükség­letet betöltő, hanem csak az olvasóra rátukmált munka. Az irodalom persze hivatko­zik a szűk (értő, vájtfülű, mű­velt stb.) érdeklődő közönség­re, ám maga is pontosan tud­ja: baj van, s a gyógyír más­felé keresendő. író-olvasó találkozók ta­pasztalatából mondom: olyan kérdések váltak e konfliktus alaptételeivé, melyeknek va­lójában fel sem rzabadna me­rülniük. Melyek ezek? „KINEK ÍR A KÖLTÖ?” Ezt a kérdést, rétegezett tár­sadalomról lévén szó, minden­ki felteszi és felteheti. Hát ki­nek is? Mondhatnánk, mindenkinek, de ez túl általános megközelí­tés. Mondhatnánk, hogy a szakmának, de a kijelentés igaztalan voltán kívül elké­pesztő felháborodást váltana ki. A megoldás e kettő között van: a versolvasónak. Nem kell mosolyogni, kérem, a versolvasó fogalmaim szerint, rendkívül bonyolult figura. Mert verset olvasni is tudni kell, csakúgy, mint megírni azt. Elemzésünk éppen ezért a másik alapkérdésen keresztül visz tovább. NÓGRÁD - 1980. szeptember 18., csütörtök „MIÉRT ÉRTHETETLENEK A MAI VERSEK?” Ezt a kérdést a nem versol­vasók teszik csak fel, s meg kell mondjuk: megválaszol­hatatlan. Egyszerűen azért nincs válasz rá, mert sem a mai, sem a régebbi versek nem ért­hetetlenek. Legfeljebb: ver­sek. A versnek ugyanis nincs fogalmi nyelven meghatároz­ható, leírható tartalma. A legtöbb félreértés ennek a ténynek a fel nem ismerésén alapszik. Ha pedig tartalma nincs, a köznapi nyelven hasz­nált érthetősége sem létezik. Természetesen fogódzóink vannak, melyekbe bele kell kapaszkodnunk, nekünk, ol­vasóknak. Többnyire formai eszközök­ről van szó, költői képekről, hasonlatokról, stb. Valamit ezek az eszközök kifejeznek. Valami többet, mint azok a szavak külön-külön, melyek alkotják őket (ez fon­tos). Tehát, mert kifejeznek, s nem jelentenek, nem meg­értenünk kell a verseket, ha­nem megéreznünk. Megérzéseinkkor ösztönein­ket annyira szabadjára kell engednünk, hogy belsőnkből elő tudjanak olyan helyzete­ket, emléknyomatokat bá­nyászni, melyek analógok (megérzésünk szerint!) a vers- béli konfliktushelyzethez, szituációhoz. Mivel a vers kifejeződés, és a saját érzelemvilágunk is ki­fejeződés (kifejeződik tuda­tunkban), az írott szöveg és a megélt sors talál kapcsolódási pontokat egymással. Amikor a személyes sors és az Irodalmi alkotás-vers kö­zötti kapcsolódás, még szá­munkra elég homályosan, de létrejött, próbáljuk meg, a rezonőr szerepkörét felvál­lalva, a nem kapcsolódó pon­tokat megfigyelni, tehát az eltérésekre, különbözőségek­re koncentráljunk! Két dolgot ismét megfigyelhetünk. Egyik, hogy mennyiben különbözik a lírai én személyes sorsa a miénktől. A másik: mennyit manipulál a pontosság érde­kében a költő, az adott élmé­nyen. Ha idáig elértünk, nem fog nehezünkre esni, hogy kü­lönválasszuk a költőt és a vers főszereplőjét: a lírai ént, Mert hiszen belátható, hogy a költő annyira, és éppen csak annyira szereplője a versének, mint az olvasója. Így az olvasó teljes joggal, főszereplőként hatolhat a versbe, a versbéli történés ve­le és csak vele történik, az érzelmek csak és kizárólag az ő érzelmei — azaz, birtokba veszi, feléli a verset. Ha tehát birtokba vettük a verset, már csak az marad hátra, hogy élvezni kezdjük (immár érdek nélkül), . a megérzett versben újabb finomságokat, vonatkozásokat, rejtett szála­kat fedezve fel. Időnktől s kedvünktől függően, no, meg persze, a verstől. Zalán Tibor NAPLEMENTE DÉLBEN Színes magyar film, készült 1980-ban a Budapest Stúdióban. Irta: ILLÉS ENDRE Rendezte: HINTSCH GYÖRGY Fényképezte: SOMLÖ TAMÁS Főszereplők: Huszti Péter, Bordán Irén, Bálint Márta, Kálmán György, Lohinszky Loránd. „Ebből a témából nagyon régi években színdarabot írtam, a dráma elég tekintélyes sikert ért el, túljutott a 150. előadá­son. Mezey Mária és Ajtay Andor játszotta a két nagy sze­repet. Erre a »Méreg« című drámára lett figyelmes Hintsch György. »Aktuális téma«, biztatott munkára, »minden máso­dik ember ilyen alattomos, gyors haláltól retteg ma«. Abban állapodtunk meg, hogy a drámát átemelem a mai napokba... Huszti Péter játssza a halál elől futó, megjelölt embert... Megrendítő ebben az új szerepében. Olyan átéléssel Játssza hősömet, hogy az angliai tengerparti jelenetek közben — tudjuk, olvastuk — átfutó, de nagyon súlyos betegséggel erő­sítette még hitelesebbé játékát, Megkapóan egyszerű, s még­is felhasító erejű az embert formáló művészete,” (VENDÉGÜNK: ILLÉS ENDRE, Filmszem, 1980/9.) Megyei bemutatók: Salgótarján, IX. 18., 21. Balassagyarmat, IX. 23., 24.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents