Nógrád. 1980. szeptember (36. évfolyam. 205-229. szám)

1980-09-16 / 217. szám

iáSEB

if j jk

M

v jam

V

II

4L HH

IH Hl

^ j

ÜBK&.

f HH

HM H

■ M

■a m

, 11

Riy

WSÍi i I

rna

mm m

.1

k 11

8W

a mm

mm

HMH ■

i i i

Kr-m

■ wem

A*u. mi

ma a

lk M

UH

■ IHM

B6HMH8

MA

■ HMHI

4MÜ

HL

■3RH

■ mm

■HU

SÍM

H HM

M

IBsífö?

m mm

HHHT H

UHM

um ■

Hl HM

MM

tÖSä

■i MH

mm m

hmhhs

■v ■

Hi HH

Hl

■BEST

W Y

m

r

t ▼

Hn i

Erőre kap a televízió

A nyári hónapokban gyengélkedő televízió, mint a csodaszertől talpra álló aggastyán, kezd erőre kapni, kezdi visszanyerni kiégni látszott igényességét, színvonalát. Az elmúlt hét műsorainak végig- tallózása bizonyító érvanyaggal szolgál. Különösen a hét vége mutatkozott rendkívül erősnek. Páskándi darabja szenzációs élmény volt színházban, annak bizonyult a képernyőn is; Peter Weiss Ma- rat-Ja Peter Brook kezén az 1984-es esztendő színházi di- namitja, nem csalódtunk a két évvel későbbi, a szombati éjszakai előadásban látott filmes változatban sem. Vasárnap aztán jött René Claire, aki hírnevét igazolta vissza, másrészt fogadtatta el új nézőivel. a New Orleans angyala (Marlene Dietrich-sorozat) és az Eladó kísértet láttán. A francia rendezőnek tényleg helye van a film világtörténetében.

Páskándi Géza írja a Rádió- és Televízióújság hasábjain: a Vendégség 1969 karácsonya és szilvesztere között született Kolozsvárott. A magyar színházi élet vérbeli mestere, a kitűnő színész, rendező és színidirektor, Vár- konyi Zoltán mihelyst lehetett lecsapott rá. s két évvel később már a háromfelvonásos történelmi dráma bemutatóját tapsolták a Pesti Színházban. A televíziósváltozat 50 percre zsugorodott, ez azonban puszta ténymegállapítás, semmint minősítés, már csak azért sem, mert a rövidítéssel a dráma egyáltalán nem vesztett értékéből, erejéből, s ez egyéb dramaturgiai beavatkozások — például a befejezés megváltoztatása — szintén dicséretesek. Dávid Ferenc veje leszámol a besúgóval. Az eredetiben Socino, (aki ugyanúgy unitárius, mint

Dávid és az őt besúgásra bíró Blandrata György) „csupán” erkölcsileg szenved vereséget vendéglátójától, a tévésváltozatban viszont fizikailag is. Mihályi! Imre rendező és Zahota Mária dramaturg ezzel mintegy azt sugallva a nézőnek, hogy a* árulást teljességgel kell megtorolni, kiirtani úgy, hogy írmagja se maradjon. Mert az árulás, a besúgás a legszörnyűbb erkölcsi bűnök egyike, meggyilkolja a lelket, a hitet, ocs- mány, szennyes köpetekkel hinti be, mérgezi meg a levegőt. Az elárultnak egyetlen öröme, elégtétele marad: árulójának emberi összeomlása. A dráma és a tévéváltozat Dávid Ferenc, az erdélyi unitárius püspök beéri ennyivel, mert 6 a klasszikus értelemben vett humanista, vejét azonban már a gyűlölet is fűti az ellenséggel szemben, nem elégszik meg általános emberszeretettel, a szó erejével, a személyiség, az egyén fölényével, felsőbbrendűségével. A keletkezés óta eltelt időben ennyivel lett gazdagabb a mű, pontosabban ezt a vonalát ragadta meg és bontotta ki érzékeny művészi, képi eszközökkel a rendező és vezető operatőre, Zádori Ferenc.

Jobb szereposztást nehéz elképzelni. Kállai Ferenc Dávidja, Darvas Iván Socinoja (ő volt a Pesti Színház premierjén is), Avar István hatalmat szomjazó Blandratája, Kiss Mari tudatlan, nőiségét latba vető „második vonalbeli” árulója, Horváth László Lukácsa egyformán hiteles, meggyőző alakítás.

Az elismerés hegycsúcsokig szálló hangján szólhatunk Peter Brook színészeiről, a londoni Királyi Shakespeare Társulat művészeinek alakításairól is. Adott esetben talán nem is alakításról, többről

van szó. A Marat-t megölő Charlotte Corday szerepét megformáló, azóta világhírűvé lett Glenda Jackson említette, hogy amikor a Weiss- drámát próbálták és játszották, attól- tartottak, valameny- nyien bediliznek a végére. A Marat halála ugyanis őrültek házában játszódik, illetve előadói a charrentoni elmegyógyintézet kezeltjei — skizofrénok, paranoiások, erotománok stb. — akiket De Sade márki tanított be terapikus szándékkal. Magát a rendezőt is elsősorban az Őrültek, azok viselkedése, a különféle szituációkban tanúsított magatartása. viselkedése foglalkoztatja. Brook színészeivel alaposan kidolgozza az egyes figurák mozgását, mimikáját, valóságos Hyeronimus Bosch- féle torzszülöttekkel népesíti be a színpadot.

Weiss drámájából cikkek sokaságát írták, elemezték Brecht hatását. Brook előadása is elsősorban az elidegenítéssel hat, de nem mellékes nála az artaud-i előadásmód elemeinek felsorakoztatása sem, vagyis a néző sokkoló bekapcsolása a játékba. A dráma és a színházi előadás, valamint a látott film —, mely önálló műalkotás, nem csak eredeti igényében, hanem tényleges megvalósulásában — elemzéséhez jelen lehetőségeink között aligha tehetünk hozzá valamit, csupán milliókkal megegyezőén megállapítjuk: elgondolkodtató, többsíkú, sokrétegű remekmű színháztörténeti jelentőségű filmadaptációját láthattuk. Peter Brook csodákra képes színészeivel, korunk kétségtelenül egyik legsajátosabb, legsúlyosabb színházi rendezője.

Brook-műveket szívesen látnánk máskor is.

(sulyok)

Egész évi feladaí

Egyenlő tanulmányi esély

Hol van már az az Idő, amikor a műveltség a kiváltságos társadalmi osztályok monopóliuma volt hazánkban! Alkotmányunk minden magyar állampolgár számára biztosítja a művelődéshez való jogot, s hogy a műveltség megszerzése valóságos lehetőség és nem írott malaszt, mutatja az Is: a felszabadulás óta eltelt évtizedekben munkások és parasztok tízezrei, váltak értelmiségiekké, lettek vezetőkké.

Népünk műveltségének fejlődésvonala fölfelé ível, mégsem lehetünk elégedettek, mert alatta megoldásra váró problémák Is feszülnek, például az, hogy az iskoláztatásban a merész ívű fejlődés ellenére sem Judtunk mindenki számára az egyenlő jogokhoz egyenlő feltételeket teremteni.

Kik vannak hátrányban? Leginkább azok a tanulók — túlnyomó többségükben fizikai dolgozók fial, leányai,—, akiket környezeti tényezők gátolnak az adottságaikhoz viszonyított előrehaladásukban. A munkás- és parasztcsaládok egy része ugyanis még ma sem tud olyan művelődési igényeket ébreszteni gyermekeiben, de ha tud is, nem segíthet nekik a tanulásban úgy, mint az értelmiségi környezet, A statisztika szerint az értelmiségi szülők gyerekeinek 69 százaléka értelmiségi pályát választ; ez a mutató a szakmunkás rétegnél csak 30, a segédmunkásoknál pedig mindössze 13 százalék.

Társadalmunk egészséges fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy a különböző foglalkozási rétegek között meglevő műveltségbeli különbségek lépésről lépésre csökkenjenek, majd megszűnjenek. Ennek érdekében javítanunk kell a munkás- és parasztgyerekek tanulási körülményein. Nyilvánvalóan összetettebb feladat ez annál, hogy csupán pedagógiai eszközökkel megoldhassuk. Már az MSZMP VIII. kongresszusa megfogalmazta, hogy a gazdasági, társadalmi, művelődéspolitikai, pedagógiai tényezők együttes megteremtése szükséges.

Oktatási kormányzatunk azóta számos lépést tett ennek jegyében az egyes általános iskolák közötti — elsősorban a munkás- és parasztfiatalok tanulását befolyásoló — színvonalbeli külöbségek mérséklésére. Az utóbbi öt évben például az általános iskolák központi céltámogatásból, a megyei és a helyi tanácsok költségvetéséből több mint félmilliárd forintot kaptak a taneszközállomány gyarapítására. A külterületeken élő mezőgazdasági dolgozók általános iskolás korú gyerekeinek nyújtanak jobb tanulási körülményeket a tanyai diákotthonok. Két évtized alatt jelentős társadalmi összefogással 128 ilyen kollégiumot építettünk; ezekben évente 11 ezer kisdiák tanulhat megfelelő körülmények között. Sok millió forintra rúg az az ösz- szeg, amelyet a tanácsok és az üzemek juttatnak ösztöndíj, tanszer-, tanulmányi és szociális segély címén á munkásgyerekeknek.

Az általános és a középiskolák pedagógusai már régóta megkülönböztetett feladatuknak tekintik a kétkezi munkások gyerekeinek felkarolását, tanulásuk módszeres segítését- A tanórán, a szakkörökben, a napköziben, az ifjúsági szervezetben egyaránt Igyekeznek a differenciált segítésre. Különösen a tanév második felében élénkül meg a „korrepetálás”: ilyenkor

széliében hosszában olvashatunk a munkásszármazású diákoknak szervezett felvételire előkészítő tanfolyamokról, olvasótáborokról, s más helvl vagy országos akciókról Ezekre a vállalkozásokra a jövőben is szükség lesz — jóllehet elsősorban nem tőlük várjuk a feladat megoldását.

Szeptembertől júniusig tart az a céltudatos nevelő munka, amelyet új keletű pedagógiai szakszóval felzárkóztatásnak hívnak. Ezeknek a tanulóknak főleg magyarból, matematikából és oroszból van szükségük támogatásra és erre jelentős pedagógiai erőket vettek be az iskolák. A tanárok erőfeszítése csak akkor lesz gyümölcsöző, ha a diák és a szülő Is mindent megtesz azért, hogy a tanulmányi előmenetel különbségei megszűnjenek.

P. Kovács Imre

am

....................................................- FANTASZTIKUS REGÉNY2

1.

„Egy csillag játszik a végtelennel...” Jones a legújabb slágert dúdolja, kicsit még kalimpál is hozzá az ujjaival. Jonesen látszik, hogy szereti a munkáját. A jelentéseket — az általános szokástól eltérően — nem elektronikus úton diktálja, hanem kézzel írja.

— Jones, Jones... miért szeretsz te ennyire kömmölni? — kérdezi most is az egyik kollégája. Vörös hajú, mozgékony arcú, minden mókára kész ez a fiatalember, 6 Jones

helyettese.

— Azért, kedves Charlie, mert így hallom a szöveg zenéjét.

— Én Is hallom, amit írok.

— Az értelmét azt igen, azt hallod. De a zenét, a dallamot, az értelem mögötti sejtelmeket már nem hallhatod.

— De ettől még nem leszek szomorúbb... Jones, Jonest Hív a központi videotelefon.

— Megyek.

Jones hosszú, nyugodt léptekkel halad el a kollégák íróasztalai közti keskeny folyosón. Néha köszön, biccent. Odaérve a videotelefonhoz, lenyom három gombot.

— Tessék, itt Jones. Itt Jones. — Üjra nyomja a három gombot. Ekkor a képernyőn felragyog egy fiatal, lelkes arc.

— Itt Jones. Mondja, Dán, hallgatom.

— Főnök okvetlenül találkoznom kell magával.

— Itt vagyok. Tessék, mondja.

— De ez nem videotéma... Nagyon szeretném, ha...

— Idefigyeljen, Dán. Ha azt hiszi, ha attól fél, hogy lehallgatják beszélgetésünket, megnyugtathatom: lehallgatják Persze, hogy lehallgatják. A mi ügynökségünk is lehallgat mindenféle beszélgetést, különösen a másik két ügynökség munkatársainak beszélgetését. Ne féljen, fiatalember, semmi újat nem fog tudni mondani. Se nekem, se nekik. Mondja csak nyugodtan. Hallgatom.

— Főnök, ez most más. Találkoznunk kell.

— Itt még van egy kis dolgom. De félóra múlva elsétálhatok a Feltalálók Kertjébe. Rendben?

NOGRAD - 1980. szeptember 16., kedd Ä

— Rendben.

— Dán, akkor félóra múlva Einstein szobránál leszek.

— Köszönöm, főnök. Sietek.

A Feltalálók Kertje. Einstein szobira előtt egy üres pad. A parkban idősebbek, fiatalabbak, s legfiatalabbak sétálnak, napoznak, élvezik a tavasz fényeit. A kicsik csúszdán játszanak, krétával firkálnak az aszfaltra: sok rajzon felismerhető az űrhajók valamelyik típusa.

Jones érkezik. Leül a padra, noteszt vesz elő, jegyzetel. Néha fürkészve körülnéz, erősen megnézi Einstein arcát. Így, ebben a fényben, ebből a szögből keserűnek látszik ez az arc. Csalódottnak.

Dán világos ruhában, színes nyakkendőben tűnik fel. Jones, noha leköti a jegyzetelés, azonnal felüti a fejét, elteszi a jegyzetfüzetét, tollát, kicsit felemelkedik ültében: jelzi magát. Dán kicsit liheg, kapkod, de láthatóan boldog, mint egy kölyökkutya.

— Elnézést, Főnök. Siettem, de elakadtam a forgalomban.

— Jöjjön máskor gyalog.

— Igenis, Főnök.

— No, rendben. Akkor mondja, ha már ilyen szépen iderendelt.

Dán óvatosan fészkelődik a pádon, láthatóan ruhája tisztaságára ügyel. Közben elkezdi mondani:

— Főnök, nagy hírem van. Megmozdult az MGB-ügy- nökség, a Motor General Black.

— Ismerem a rövidítéseket, kedves Dán. Mondja tovább.

— Nincs tovább, ennyi. Megmozdult az MGB.

— Ejnye, Dán. Ejnye. Tudja maga, hogy mit mondott ki ezzel?

— Tudom, főnök. Pontosan tudom.

— Akkor azt Is kell tudnia, hogy nekünk most nem szabad csinálnunk semmit

— Nem értem. Ezt nem értem, Főnök.

— Nézze Dán. Egy ügynökség, amely ügynökeivel, komputereivel, lézereivel, lehallgatóival behálózza az egész világot, nyugodt lehet afelől, hogy a világban semmi sem történik a tudta nélkül. Tehát marad nyugodtan a fenekén. Hiszen nem az a célja, hogy beavatkozzon a világ menetébe, hanem az, hogy figyelje és értékelje ezt a működést, Eddig világos?

— Világos.

— Helyes. Akkor azt is meg kell értenie, fiatalember, hogy se az MGB-nek, se nekünk, se a harmadik ügynökségnek nincs igazából saját tevékenysége. Elég, ha ügyesen hasznosítjuk a másik fél által szerzett információkat. Igaz, ő is használja a tőlünk szerzett híreket, de ez nem baj: híreink rendszeresítve, új szempontok szerint csoportosítva kerülnek vissza hozzánk.

— Világos.

— Akkor miért nem érti meg, kedves fiatalember, hogy igyetlen ügynökség sem mer csak úgy... hogy is mondta?... „Megmozdulni”. Ez nagyon veszélyes. Hiszen számolnia kell azzal, hogy a másik két ügynökség azonnal észreveszi ezt, és szinte kiszipolyozza belőle az új híreket. Egyetlen nap előnyre sem tehetnek szert... azonnal be tudjuk hozni őket.

— Világos. De most mégis megmozdultak.

(Folytatjuk)

Válogassunk!

A tömegkommunikáció és az olvasás

Vajon elősegíti, vagy gátolja a tömegkommunikáció a könyvolvasást? Vajon az újság, a rádió, a televízió, barátja vagy ellensége az irodalomnak? A vita évtizedek óta tart. Ugyanolyan biztonsággal hangoztatják némely szakemberek azt, hogy például a televízió eltávolít a könyvtől, mint, ahogyan mások az ellenkezőjét állítják, mondván: a televízió olvasásra, művelődésre késztet. Milyen egyszerű lenne, ha az' egyik vagy a másik tnegáílá- pítás egyértelműen Igaznak bizonyulna! Egyrészt azért lenne egyszerű, mert nem kellene tovább vitatkozni, másrészt az olvasó emberek Iel- kilsmeretfurdalás nélkül bekapcsolhatnák vagy kikapcsolhatnák a televíziót. (Csak az olvasókról szólok, hiszen a nem olvasóknak nem okozhat szorongást, hogy egy arra érdemesnek tartott könyv kézbevétele helyett középszerű, vagy annál is rosszabb té- véfilrnet néz.)

A két álláspont között azonban nincs szakadék, sajnos, mind a kettő igaz. Sajnos,

— írom —, mert ez a kettős igazság sokkal bonyolultabbá teszi ' a helyzetet és ezzel együtt a sok évtizedes vitat.

A tömegkommunikációs eszközök ugyanúgy gátolhatják, mint amennyire elősegíthetik az olvasást. Nyilván az olvasott, hallott, látott műtől függ

— mondhatnánk —, hogy elvezet-e a könyvekhez, vagy elvisz azoktól. És gyorsan néhány példával meg is erősíthetnénk ezt a gondolatot. Jogosan. Hiszen váló igaz: a Gyökerek vagy az Anna Karenina képernyőre kerülése után, e könyvek olvasóinak száma rekordmagasságokba szökött míg a Colombo- vagy a Kojak-sorozat filmjei —, hogy finoman fogalmazzak — nem ébresztettek bennünk ellenállhatatlan vágyat a betű Iránt.

Az újságban olvasott, rádióban hallgatott, vagy ,a televízióban nézett művek tartalma tehát önmagában nem határozza meg az emberek viszonyát a könyvolvasáshoz. Azt is tudnunk kell, hogy ki a befogadó, — az újságolvasó, a rádióhallgató, a tévénéző. Vissza kell térnünk tehát az írás elején említett olvasó és nem olvasó emberekhez. Sőt! Még ennél is tovább kell lépnünk és az olvasók táborában különbséget kell tennünk értékes irodalmat olvasó és értő, értékest és értéktelent vegyítő, valamint csak könnyű könyvekhez — krimikhez, szentimentális regényekhez — vonzódó embertársaink között. Ezen a felosztáson belül még sokféle finomítást végezhetnénk. Különösen annak a szempontnak a figyelembevételével, hogy egy könyvet is sokféleképpen lehet olvasni: műveltségünk; világképünk, érzékenységünk szerint. De ezeknek a felosztásoknak az elvégzése már túlnő egy cikk keretein. Maradjunk most csak annál a megállapításnál, hogy az adott tömegkommunikációs alkotás "és a befogadó, személye együttesel! határozzák meg a_z olvasáshoz való viszonyt.

Ebből a bonyolult helyzetből következik, hogy a tömegkommunikációs eszközök, munkatársai nehéz helyzetben vannak. Ok — reméljük

— mindenkinek értékes, de legalábbis színvonalas szórakoztató élményeket szeretnének nyújtani. „Mindenki” azonban nem létezik, csak a különböző befogadói Rétegek összessége. Ezért általában megpróbálnak sokfélét adni és rábízzák a befogadóra, hogy válassza ki a maga számára a legmegfelelőbbet. Csakhogy ez nem könnyű feladat. A puding próbája az, hogy megeszik. De például, a televízió esetében, egy címből vagy a kétsoros ismertetőből nemigen derül ki, hogy a megnézés: e szánt mű éppen a mi pudingunk-e? S gyakran előfordul, hogy az „értékes” könyvek olvasója értéktelen tévéjátékkal találja szemben magát, ami csak elrabolja az olvasásra szánt időt, míg a könnyű olvasmányok kedvelője egy általa kevésbé érthető művön bosszankodik, s szintén nem olvas. A cél az lenne — ideális esetben —, hogy mindenki azokkal a tömegkommunikációs alkotásokkal randevúzzon, amelyek műveltségének megfelelnek és amelyek továbbművelődés- re ösztönöznek. Ezt a célt a különböző társadalmi rétegeknek szóló képeslapok és magazinok, valamint a rádlő napi hatvanórányi széles választékú műsorával elősegíti. (A televízió esetében a csatornák száma, illetve a programok színvonala is kisebb a kívánatosnál.) A felelősség

— megfelelő kínálat esetén

— az egyes embert terheli: vajon van-e önismerete? Tud- e válogatni a felkínált tömegkommunikációs lehetőségek között? Ha tud, akkor az élmények világképe szerves részévé válnak és ezáltal új olvasmányok iránti igények ébredhetnek benne. Ha nem tud válogatni, akkor időt, élményt

— életet veszteget el.

Nógrádi Gábor