Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)

1980-08-23 / 197. szám

ötéves munka eredménye Az „aranyos" AGROFA Minden rossz puskásnak...? Keveseknek adatik meg, hogy beleülhetnek aranyéremmel díjazott termékeik egyik pél­dányába. Gergely Sándor, a karancslapujtői termelőszövet­kezet elnöke ezen kevesek kö_ ze tartozik és valljuk meg, duplán is jólesik helyet fog­lalni a puritán módon be­rendezett tárgyalóban. Egy­részt, mert kint ugyancsak meleg van, másrészt mert a Karancs Termelőszövetkezet AGROFA üzemének termékeit aranyéremmel jutalmazták a kiállításon. — Mikor tudta meg az örömteli eseményt? — kér­dezem az elnöktől. — A bíráló bizottság már a megnyitó előtt kihirdette az eredményt. Hadd tegyem hoz­zá mindjárt, nem ért várat­lanul minket, öt évvel ezelőtt már részünk volt hasonló el­ismerésben, bár akkor még in­kább csak az ötletet díjazták. — Mi volt az ötlet? — A korábban értéktelen, nek, nehezen feldolgozható- nak kikiáltott akácfa gazda­ságos felhasználása állattar­tó épületek, tárolók, színek céljaira. — Előnyei? — Olcsó — a mostani épület feleannyiba kerül, mint az öt évvel ezelőtti — élettarta­ma szinte korlátlan, könnyen szállítható, összeszerelése, felállítása nem igényel külö­nösebb szakértelmet, vagy gé­pi berendezést. — Ennyi, azt hiszem, bőven elegendő indok egy aranyérem­hez. Miközben beszélgetünk, az érdeklődők szüntelenül adják egymásnak a kilincset és a tárgyalóban — stílszerűen, ez is házi készítmény — megfor­dulnak minisztériumi osztály, vezetők, AGROBER-vezetők, termelőszövetkezeti elnökök, főállattenyésztők, vásárolni szándékozók, érdeklődők és gratulálók egyaránt. — Az elismerésen kívül mit jelent a szövetkezetnek ez a szép eredmény? — Az itt kiállított könnyű- szerkezetes épületeinket már meg is vásárolták a HUNG A- HIB, a TAURINA és a HUNGEXPO. De nem csak az itteniek kelendőek, hanem ez­évi kapacitásunkat is lekötöt­ték. A jelekből úgy tűnik,’ ha ki akarjuk elégíteni az igénye­ket, jövőre jelentősen bőví­tenünk kell a termelésünket. — Ez mit jelent? — Az idén tízezer négyzet- méter épületet gyártottunk, jövőre negyvenezret szeret­nénk előállítani. Ehhez az elő­készületek természetesen nem most kezdődtek — teszi hozzá az elnök, csodálkozásom lát­tán. — Közel húszmilliós be­ruházás közeledik befejezés­hez Karancskesziben, ennek eredménye a termelésbővítés. — Az ötlet — mint már em­lítette — nem új. Az ember, ben óhatatlanul felmerül a kérdés, mit csinálnak a ve- télytársak. vagy nincs kon. kurrencia? — Akad — mosolyodik el Gergely Sándor —, de egyrészt az ötéves előnyünket nem könnyű behozni, mert ez idő alatt mi sem ültünk a babér­jainkon, másrészt a kon- kurrens vállalatok által elő­állított épületszerkezetek drá­gábbak, munkaigényesebbek. — Ha jól értem, céljuk a lépéselőny megtartása és a szüntelen fejlesztés, moderni­zálás. Mondana erről valamit? — Egyenlőre nem. — Akkor nem marad más hátra, mint az, hogy mi is gratuláljunk az aranyéremhez, és ahhoz, hogy tovább öreg­bítették Nógrád megye hű-ne­vét ezen- a rangos, nemzetközi eseményen is. zilaliy Takarékosság a cementfel Nem is oly rég csak a fo­gyókúrázók számítgatták, hogy hány kalóriát fogyaszta­nak naponta. Ma már nem üt­közünk meg azon sem, ha összehasonlítást olvashatunk arról, hogy mennyi energia szükséges 1 kg sertés-, mar­ha-, vagy csirkehús előállítá­sához. És minél drágább lesz az energia — már csak a lehetséges megtakarítás mi­alatt is — annál több termék­nél kényszerülünk megvizs­gálni, hogy mennyit tartal­maz ezen természeti erőfor­rásból. Nincs ez másként az építőipar anyagainál sem. Ez­úttal vegyük példának a ce­mentet, és leggyakoribb fel­használási módját a betont A Norvég Betonszövetség összehasonlító adatai szerint: 1 tonna acél előállításához 700 liter, ugyanannyi tégláé­hoz 200, míg cementéhez 130 liter olaj szükséges. Ha a ce­mentből betont keverünk és funkcionálisan nézzük, hogy azonos igénybevételnél meny­nyi az acél, a tégla, és a be­tonszerkezet energiagénye, az előbbi arányok akkor is iga­zak maradnak. Így várha­tóan tovább növekszik a be­ton alkalmazási köre. tehát még inkább, fontos, hogy az egységnyi mennyiségbe ne ke­rüljön több cement annál, mint amennyi feltétlenül szük­séges. Hazánkban az idén körül­belül 12 millió köbméter be­tont állítanak elő. Igaz, hogy ennek nagyobb hányada ma már különböző betonüzemek­ben készül — innen szállítják az építési helyekre, vala­mint az előregyártókba —, de ennek ellenére nemcsak a maradéknál (a kisüzemeknél, a magánépítőknél) lehetne ce­mentet megtakarítani. Az ÉGSZI-gyorsjelentés egyis. múlt évi száma beszámol ar­ról, hogy a budapesti beton­üzemek átlagosan 16,7 szá­zalékos cement-túladagolás­sal dolgoznak. E többlet mint­egy 40—50 forinttal drágít­ja a beton minden egyes köbméterét. Miért van ez így — szükségszerű-e a többlet­felhasználás, vagy nemtörő­dömség okozza? A cement tulajdonképpen speciális ragasztóanyag. A kavics- és a homokszemeket — szaknyelven az adalékanyagot — köti össze. Annál kevesebb kell belőle, minél kisebb a ragasztandó felület, vagy­is ha a nagy kavicsok közti űrt kisebb kavicsok töltik ki. így a Cementnek valóban csak ragasztania kell, nem pedig adalékanyagot pótolni. Ráadásul így lesz erősebb a beton, mivel a túladagolt ce­ment — a vastagabb ragasztó- anyag — nemhogy növeli, el­lenkezőleg inkább csökkenti a szilárdságot. Mindebből az következik, hogy a homokos kavicsot osztályozni kell, majd a betontechnológus elő­írja, hogy melyik szem­nagyságú — szaknyelven frakciójú — anyagból, meny­nyi keli 1 köbméter beton­ba. Az optimálisan előké­szített adalékanyaghoz az­után újra csak a technológus által előírt cementmennyisé­get kell hozzáadagolni. Ha minden ilyen egysze­rű, akkor miért fogyasztanak a szükségesnél több cementet a betongyárak? (Mert a ma­gánépítőknél ez „természe­tes”, hiszen ők ritkán jut­hatnak osztályozott kavics­hoz). Először is. kevés üzem­ben található megbízható, vi­zes osztályozóberendezés, Gyakoribb a vibráló rosták­kal működő úgynevezett, szá­raz rendszerű osztályozó, amely a nedves adalékanya­got már nem választja szét tökéletesen. Így a betontech­nológus a rosszabb körülmé­nyeket veszi alapul a recep- túrák összeállításánál. Ha ehhez meg hozzávesszük, hogy a munkások se tartják be mindig azt' az előírást, hogy melyik szemnagyságú kavicsból mennyit tegyenek a betonba, akkor újra csak nö­velni kell a cementhányadot. És biztos ami biztos alapon inkább több kerüljön bele, mint kevesebb. A túlbiztosí­tást erősítik a pontatlan mér­legek és az elromlott auto­maták is Ha a kezelő nézi a mutatót, akkor gyakran meg­esik. hogy túlfut az előírt ponton, mire ujját leveszi az adagolást vezérlő gomb­ról. Hasonló „szubjektív ok”, amikor a betonüzem oda is erősebb betont küld, aho­vá gyengébb is elég lenne. „Egy kocsiért nem érdemes változtatni a programon” — de naponta hány kocsi viszi a felesleges többletcemen­tet? Persze, létezik „elismert” többletfelhasználás is — de a gazdaságosságot ilyenkor is vizsgálni kellene. Például, ha a technológia folyós betont kíván, akkor a hígítás történ­het vízzel és vegyszerrel is. Ha vízzel teszik, akkor a szi­lárdság miatt növelni kell a cementadagot. Kérdés, hogy mi olcsóbb: a pótlólagos ce­ment vagy a plasztifikáló vegyszer ? A kérdés: mi olcsóbb: a be­tongyárak technológiájának tökéletesítése, a munkafegye­lem megkövetelése vagy az elpocsékolt cement megfize­tése? Az évi 12 millió köb­méter beton, megszorozva a 40—50 forint többletköltség­gel 500—600 millió forintot jelent. V/iImim! vagy sikerül, vagy nem. Ha ▼ uiumi igen, az nem szorul különö­sebb magyarázatra, legfeljebb útját érdemes végiggondolni, hogy a siker ismétlődésére leg­közelebb is számítani lehessen. Ha pedig fi­askót vallunk, akkor — ahogy a tréfa mond­ja — még mindig két eset lehetséges: vagy elismerjük benne saját mulasztásunkat, vagy lázas igyekezettel keressük a számunkra fel­mentést ígérő körülményeket, az úgynevezett objektív nehézségeket. Ez utóbbiak mértéken felüli elszaporodá­sa azt engedi sejteni, hogy a mentségek ke­reséséhez, a dolgok megmagyarázásához szük­séges képességeinket igen gyakran magas tö­kélyre fejlesztettük, tizemen, gyáron kívüli körülményeket, feltételeket sorakoztatunk fel — igazolván ezzel minden balsikert. Az már viszonylag ritkábban történik meg. hogy — kalkulálván, természetesen a nehézzé ' váló külső tényezőket is — elsősorban a saját Il­letőségek által kínált felső határhoz mér­nénk az elért eredményt. Azért teszem mindezt szóvá, mert az üze­meket, gyárakat járva, igen sűrűn van al­kalmam tapasztalni a külső akadályok, ob­jektív nehézségek miatti panaszkodást. Egy ízben például a világpiacot tették meg bűn­baknak, mondván: egyszerűen lehetetlen hely­zetbe hozzák a vállalatot kiszámíthatatlan változásai. Már-már megszántam a vállalat tehetetlen vergődését, ám nem tehettem még­sem. Hiszen végül is nem dísznek találták (ki a marketing munkát, a külkereskedelmi vállalattal való szoros együttműködést, az ár­politikát, s mind a többi módszert, melyek­kel átgyúmi e nemzetközi küzdőteret termé­szetesen nem lehet, de indomulni hozzá, azaz kitapintani a változások tendenciáit, alkal­mazkodni azokhoz, igenis lehet. És ezek már mind saját, kapun belüli lehetőségek. Minden rossz puskásnak van jó kifogása — tartja a mondás. Csakhogy a jó kifogások meglelésétől és hangoztatásától még nem válik pontosabbá a találat. A korábbi sirán­kozások után most üdítő változatosságként hat, hogy e nem is túl bonyolult igazságot egyre több gazdálkodó egység elfogadja. Te­szi ezt minden bizonnyal azért is, mert volt már alkalma tapasztalni: nem megy a pa­nasszal semmire. Jó példa volt e plasztikusan változó szem­léletre a salgótarjáni síküveggyár legutóbbi műszaki tanácskozása. Itt ugyanis több száz ember előtt kerek-perec megmondták: a gyá­ron kívüli okok nem adnak felmentést sen­kinek a gyatra minőség, a felelőtlenség, a trehányság alól. Igaza van annak a munkásnak, aki a beér­kező alapüveg sokszor igen halvány minő­ségét szóvá teszi. Kár is lenne tagadni e körülményt, jóllehet a gyár igyekszik ebben javulást elérni. De ennél is messzebbre hang­zó annak a munkásnak az igazsága, aki nagy plénum előtt felháborodottságtól fűtött han­gon tette fel a költői kérdést: hogy lehet az, hogy csak több ezer négyzetméter lehúzása után veszik észre, hogy az üveg selejt, mert karc húzódik végig a szélén?! S ebbői a több ezer négyzetméterből már csak kisebb érté­kű, rosszabb feltételek mellett eladható ter­mék készülhet. Ki fizeti meg a kárt? Tény és való, elhasználódott a gyár szál­lítóparkja, s joggal kifogásolja ezt mindenki, akit érint. De ez még nem ok arra, hogy az öreg targoncákkal közlekedési versenyt ren­dezzenek a gyárj utakon, arra sem, hogy figyelmetlenség, felelőtlenség következtében összetörjék azokat. S ha már a szállításnál, rakodásnál tartunk: nem illő a külső nehéz­ségeket okolni, azért sem, ha a haladéktalan, gyors kirakodást a kártyaparti kimenetelétől teszik függővé, mint ahogy azért sem, ha késve érkezik a darus és italszagú a le­heleté. Saját lehetőségek ezek? De mennyi­re! Kapun belüli és nem egyszer parlagon he- vertetett tartalék a keresetek differenciálá­sa, melyről rengeteget beszélünk ugyan, ám ezzel nem egészen arányos a felmutatható eredmény. A halvány különbségek megtételé­ig már mindenütt eljutottak, s az is csak­nem általános, hogy a határozottabb fellé­pés elmaradásáért a bérfejlesztési lehetősé­gek csekély voltát teszik meg vétkesnek. És elfeledkeznek arról, hogy éppen azokban az években differenciáltak legkevésbé, amikor a lehetőségek a legbőségesebben csorogtak. Holott, ha a legkiválóbb és leggyengébb mun­kások keresete közt csak jelentéktelen a kü­lönbség, az sem az élenjárót nem ösztönzi újabb erőfeszítésre, sem a lazításra hajlamo­sat a fegyelmezettebb, komolyabb murikéra. Senki nem köti meg a vállalatok kezét; med­dig mehetnek el a differenciálásban. Saját jo­guk, de felelősségük is, mennyire tudják e lehetőséget céljuk szolgálatába állítani. S L _ már a saját porta körül min- den rendbe van, bizonyára más színban tűnnek fel az úgynevezett ob­jektív nehézségek is. Ezt a fajta magatar­tást tenni mindennapos gyakorlattá — jó be­fektetés valamennyi gazdálkodó egységnek Olyan, amelynek kamatait nem csak a mos­tani viszonyok közt, hanem hosszú távon él­vezhetik. Szénái Márta Közéletiség és megítélés TALÁN a legbonyolultabb, BESZÉDES példák sora bj- alakítja, természetes magatarí legnehezebben mérhető és elő- zonyítja, hogy ez így van ma tásmércévé nemesíti lassan azt relátható jelenség az értékíté- még. Kezdve onnan, amikor a közéletiséget, amely élet­letek alakulása egy társada- egy faluban többen kifejtették: módja szerves részévé vált lom életében. Egy bizonyos: X az igazán „okos ember”,; az idők során. Anélkül, hogy minden korszaknak megvan a aki szépen hallgat, nem vesz a tudatos példamutatás sze­maga elfogadott értékrendje, részt semmiben, csak arra repét lebecsülném, azt hiszem amely azonban jobbára az ügyel, hogy minden jóból ré- ott alakul gyorsabban való­általánosítások összessége, kö- szesedjék, hát nem ő csinálja ságkövetővé a megítélés is, zös tapasztalatok s tovább- jól? Amikor vitáztam, hogy ahol ez a magatartásforma örökölt, vagy továbbadott vé- hiszen magukkal kapartatjaki természetessé válik a hétköz­lemények összegzése. Ebből a gesztenyéjét, magukkal, akik napokon. És az ilyen közössé- adódóan a konkrét megítélés- már válallnak egyet-mást, gekben korszerűsödik hama- re váró dolgok elbírálásánál többletet, vagy akárcsak a köz- rabb az értékrend, itt válik ez a fajta kialakultság köti ügyeket alakító vélemény- a köztiszteiét alkotóelemévé is, és különösen a gyors tár- mondás ódiumát, az volt avá- egyre több tényleges társadal- sadalmi változásokat nem tud- lasz: hát ez az ügyes benne, mi érték. Ott a köztisztelet az ja elég rugalmasan követni, nem? igazán jó vezetőt övezi, le­A valóságérzékenység persze Vagy folytatva ott, hogy a gyen az tanácstag, gyárigaz- nem hiányzik az értékrendből, közös ügyekben következete- gató, brigádvezető, vagy or- az erkölcsi megítélés spontán sen megszólalókat és részt ve- szággyűlési képviselő. Itt nem alakulásából, de természetéből vöket jó néhány helyen hal- csak az elintézett ügyek, a fakad, hogy először az új je- lottam „notórius felszólaló- kiharcolt kedvezmények, az lenségeket is megkísérli asa- nak”, „nyüzsgőnék” és „min- igazságos döntések — tehát ját — örökösnek és állandó- den lében kanálnak” minősí- nem csupán a tényleges és nak vélt — skatulyáiba gyö- teni. Ez is egy torz skatulya- kézzelfogható produkciók — möszölni, s csak mikor ez majd maradvány, ha van is rá miatt tisztelik a közéleti em- végképp nem sikerül, akkor mentség és magyarázat: kr>- bért, hanem a társadalomért, hajlandó újítani a megítélés rábban elég sok karrierista a többiekért élés magatartás- normatíváin is. használta előmenetele eszkö- formája miatt önmagában is. Az elmúlt három és félév- zéül álközéieisegét, aki az- S egyszerűen azért, mert az tized alatt jó néhány alapve- tán a nehezebb helyzetekben ilyen közösségek legtöbb tag­tő dolog tényleges társadalmi hirtelen könnyűnek találtatott, jában, kisebb vagy nagyobb értéke többet változott, mint s .ma is vannak, akik ilyas- mértékben megvan ugyanez a ezelőtt ezer évig. A közösség- jta magatartással hátrál- szándék, ugyanez a készség, ben végzett munka, az emberi tarják e rossz tapasztalatok S EZÉRT könnyebben épül fee élet végső nagy céljai, s ve- eltűnését az értékrendünkből, a közéletiség megbecsülése a lük a magatartásformák, a s ezze! a megítélés gyorsabb hétköznapi értékrendbe. Alap­tisztesség erkölcsi alapfogai- változását is. vető erkölcsi mércévé kell ma, vagy a hasznosság kate- Az azonban napjaink egyre válnia, tudatosulnia kell an- gőriája; mind az átértékelő- erősödő folyamata, hogy a kö- nak, hogy a mai, ebben a vi- dött dolgok közé tartoznak. De ügyekben javító szándék- lágban önmagáért és a többíe- talán semmi nem változott ka’ ®s cselekvőén részt vevő kért is élő ember egyik leg- oly gyorsan, mint a közéleti- eSYre több ember, egyre több jobban becsülendő tulajdonsá- ség fogalma, amelyet az ül helyen elfogadott szokássá ga éppen a közéletisége. társadalmi rend lényege alakí­tott ki, s ugyanez „futtatta be” vele villámgyors karrierjét: mostanára alapvető társadalmi erővé, az emberek megítélésé­nek egyik alapvető kritériu­mává rangosítva ezt a kate­góriát. Ezért nem lehet csodálkozni azon, ha a hétköznapi, spontán értékrendben a közéletiség még nem foglalta el azt a helyét, amely tényleges társa­dalmi rend értéke szerint megilletné. Azaz: valóságos anyagi-politikai és társada­lomformáló szerepe jóval na­gyobb annál, mint amekkora megbecsülést élvez arányosan a kisebb-nagyobb közösségek­ben kialakult megítélésben. Magyar—jugoszláv kereskedelem A jugoszláv—magyar ke- egy kétmilliárd . dollárnyi ér- reskedelem várható idei ossz- téket érnek el. értéke mintegy 670 millió Az idén nagyobb szerepet dollár az elmúlt évi 532 mii- kap már e kapcsolatokban a Hó dollárral szemben. Ha a gazdasági együttműködés, tervezett kölcsönös szállítá- Az ez évi — 340 milliós — soknál az idei emelt színvo- jugoszláv export keretében nalat sikerül tartani, ez azt Magyarország többek kö- jelenti, hogy a két ország kö- zott műtrágyát, cellulózt zötti kereskedelmi kapcsola- kokszot, gépjárműalkatré- tok 1976. és 1980. között mint- székét kap partnerétől. NÓGRÁD - 1980. augusztus 23., szombat 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents