Nógrád. 1980. augusztus (36. évfolyam. 179-204. szám)

1980-08-14 / 190. szám

Tisztelt szerkesztőség * Kérem, közöljék le sorai­mat, mert azt hiszem, igen sokunkat érint. Ugyanis mi megértjük azt, hogy energia­takarékosság van, dé azt már nem, hogy Kisterenyén a Rá­kóczi út felső szakaszán a Nemti úton és a Hunyadi utcában már lassan egy hete nem égnek az utcai közvilágí­tást szolgáló lámpák, néha pedig egész nap versenyeznek a nappal. Azt hiszem, nem hiába panaszkodnak a mun­kából haza igyekvők (főleg hölgyek), hogy botorkálni kell a sötétben. Nem hiába félnek, hiszen sok minden megtörténhet. Például ha éj­szakás vagyok, a feleségem délutános, én is szorongó szív­vel hagyom a gyermekeimet még arra az egy órára is egyedül, míg feleségem haza­ér. Kérem az egész utca ne­vében, intézkedjenek, míg nem történik valami nem várt dolog. Előre is köszönöm, T. F. Kisterenye ♦ A »«erk. megjegyzése: Olva­sónk nem szól arról levelé­ben, hogy Jelentették-e aiuir » tanácsnál, akár »* EMASSE kirendeltségénél a fent jelzett hibákat, ezért közöltük az említett utcák lakúinak kéré­sét. Bizun« benne, mint aho. gyan eddig Is már oly sok n'kálómmal, segít a nyilvános­ság! Mikor adják át rendeltetésének ? Kisterenye-bányatelepen az üzemhez vezető út jobb olda­lán a múlt év decemberében lázas és eredményes építkezés kezdődött. Mint megtudtuk, gázcseretelep lesz. Igen sokan várták, s várják, hogy szol­gálja célját. Az épület elké­szült, tán a műszaki átadás is megtörtént már egy fél éve, de azóta árván álldogál. Több megnyitási Időpontról hallot­tunk, a legutóbbit június vé­gében jelölték meg. Azóta is várjuk, mikor mehetünk oda gázpalackért. Ez a tény an­nál is inkább bosszantó, mert ismertek a népgazdaság gond­jai, megtanultuk és megtaní­tottuk, hogy egy új beruházás akkor eredményes, ha minél előbb teljesíti funkcióját. A kisterenye-bányutolepl gáz­cseretelep üzembe helyezése vagy az épület további sorsa nem ezt mutatja. Sokszor be­szélünk mi is a felelősök fe­lelősségre vonásáról, ezért nem véletlenül vetődik fel a kérdés; — mikorra várható az átadás, vagy itt is megismét­lődik a somoskőújfajui példa? Cs. Béla Kisterenye Összeállította: Tóth Jolán Technikai oktatás— munkára nevelés Társadalmi fejlődésünkkel egyenes arányban nőttek tár­sadalmi igényeink is, amelyek magukkal vonták oktatás­ügyünk korszerűsítését. A technikai-tudományos előre­lépésünk szakaszában erre múlhatatlanul szükség volt. A tantervi koncepcióban egy új tantárgy született, a tech­nika, a politechnika jogutód­ja, amely az általános iskola 1. osztályától a gimnázium li. osztályáig elkíséri a tanuló­kat. A korábbi évek poli­technikai tantárgya nem tűn­het el, hisz az egész iskola- rendszerünket* átható neve-, lési elv. A technika tantár­gya a személyiség sokoldalú formálásán keresztül segíti az általános iskola nevelő, okta­tó és képességfejlesztő fela­datait, egységes technikai alapműveltséget nyújt. Arra törekszik, hogy a mindennapi életben ezek között el tud­junk igazodni (kisebb techni­kai javításokat elvégezni), a fizikai munkát megszerettet­ni és a munkásembert meg­becsülni. Másik törekvése, hogy a gyakorlati munkákkal a bar­kácsolással, az egyes háztar­tásokban olyan problémákat meg tudjanak oldani, amire kisiparosokat nem lehet kap­ni. Van egy mondás: „Ahány nyelvet tudsz, annyi em­ber vagy. Ez politechnikai fo­galmazásban: ahány mester­séget, tudsz, annyi em­ber vagy. Mindez társadalmi szinten felmérhetetlen, hisz fejlődésünket, jólétünket, ké­nyelmünket, több esetben egészségünket szolgálja. Az alkotó munkában sikerél­ményhez kell juttatni a tanu­lókat, hogy tudjanak örülni a saját készítésű munkadara­boknak. Mindez önbizalmat ad részükre, serkent az önálló munkára, és sok esetben be­folyásoló tényező lehet a pá­lyaválasztásra is. Még szerencsésebb és ered­ményesebb a technika okta­tása, ha a szakoktató, a mű- helyfűnök, a gyakorlati okta­tást vezető tanár meg tudja kedveltetni a gyurmázástól kezdve a fa, a fémek meg­munkálását, a műszak! rajz elemeit, és a mezőgazdasági, háztartási ismereteket, fogal­makat stb., vagyis a gyakor­lati életre való nevelést. Mindezekhez fegyelemre, hoz­záállásra, akaraterőre, önálló­ságra van szükség, ami a munkaerkölcs kialakításához vezet. A technikai oktatás kereté­ben érzékeltethetjük tanuló­inkkal az értéket teremtő mun. kát, vagyis, hogy a környezet tárgyai az emberi munka eredményei. Tudatosíthatjuk, hogy boldogulásunk, életszín­vonalunk megteremtésének alapja a munka, amit tisztel- hi és becsülni kell. összefoglalóan: a nem ré­gen bevezetett új tantárgy feladata, hogy alapozza meg a munkához és a szocialista tulajdonhoz való helyes vi­szonyt, továbbá értesse meg, hogy egész életünk alapja a munka! Korsós Nándor Jubileumi tábor Az elmúlt hetekben az em­berek ügyeimét az olimpia tar­totta fogva, A csoportban a világversenyek adják az ösz­tönző erőt, a felkészülés cél­ját, az erők összemérésének izgalmát. A hasonlatot, ha le is szű­kítjük, de elmondhatjuk, hogy az úttörőcsapatoknál ezt a sze­repet a nyári táborok töltik be. A táborozás az éves út- tórómunka sava-borsa, koro­nája. A jól előkészített, szer­vezett és vezetett tábor a fel- szabadultság, az önfeledt já­ték és versengés mellett —, de azon keresztül is — nagy­szerű lehetőséget nyújt az Ön­állóság, a közösségi érzés erő­södésére, hazánk egy-egy tájá­nak megismerésén keresztül pedig az ismeretek bővítésé­re is. A mátraverébélyi úttörők a rendszeres táborozásra 20 év­vel ezelőtt, 1939-ben tértekét. Ugyanis azelőtt 2—3 napos kirándulás volt a kialakult országjárás! forma. A táboro­zás azonban más, annál töb­bet nyújt, élménydűsabb, többoldalúan fejleszt. Ezt bizonyítja az eddigi 5—5 al­földi, balatoni, duna-kanyari tábor és az északi hegyvidé­ken tett túra tapasztalata. A ciklusos táborozás vonzó ha­tását, mély gyökerét mutatja, hogy azokon minden alka. lommal 60—80 pajtás vett részt, ami számszerűségében is jelentős. A táborozások meg­indítója Csukly László irodal­már volt, főtámasza pedig lel­kesedésével Gortva Sándor nevelő. Nyolc év óta a Tóth házaspár a méltó folytató és továbbfejlesztő Ökrös Katalin és Koós Edit nevelők hatha­tós segítségével. Alkalomsze­rűen természetesen miások is bekapcsolódtak, s amíg önál­lóan főztünk Annus és' Man­ci néni is szívesen tartott a csapattal. A mostani, július végi 10 napos váci tábor méltó volt a jubileumi évhez, A Duna­kanyarban nehéz táborhelyet biztosítani. A csapatvezető időbeni kérésére Vác város Tanácsa már harmadszor tet­te lehetővé a kellemes 10 na­pot, a környék megismerését, a minőségi táborhelyeken ke­resztül. Most a Pokol-szigeten kiépített, minden igényt ki­elégítő, természetes környe­zetben levő, vadregényes 100 személyes új tábort kaptuk meg 3B váci pajtással. Kö­szönet érte. Vác és környéke ideális táborozóhely. A Zagy­vához szokott úttörő nem tu­dott betelni a hömpölygő Du­nával, a forgalmát bonyolító különféle járműveivel. A vá­ci és leányfalui strand bizto­sította az elmaradhatatlan, rendszeres, kellemes fürdő­zést, úszástanulást. Visegrád látképe, történelmi levegője nagyban gazdagította a gyer­mek érzésvilágát. Vác múlt­ja és jelene jól érzékeltette a telepítő erők hatását, a ma­gyar államiság kialakulását, harcát a történelem folyamán. Műemlékeinek nagy száma, azok stílusa, állaga, intéz­ményei, új üzemei megint más oldalról fogta meg a táboro­zok alakította szemléletét. A pajtások megnyilatkozásai (már csak két nap van, ma­radjunk még), a váci pajtá­sokkal való barátkozás, a tő­lük való érzékeny búcsú is a táborozás sikerét mutatja. Az eredményes, jól sikerült szel. lemi vetélkedő a figyelmes szemlélődésről, a látókör bő­vüléséről tanúskodott. Úttö­rőink tájékozottsága, az elért magas pontszámok a velünk táborozó váciakat is meglepte, s elismerésül a győztes Vere- bélyi János pajtást tiszteletbe­li váci úttörővé fogadták. A természet is kegyes volt hozzánk. A sokakat megtré­fáló rendkívüli nyár nekünk kivételes 10 napot ajándéko­zott. A feltételek biztosítottak voltak. Ezeknek élettel, tar­talommal való megtöltése azonban a szabadságukat ál­dozó, fáradságot nem ismerő vezetők feladata volt. A ne­velők ezt Jól oldották meg. Nyugodt szívvel tölthetik sza­badságuk hátralevő részét. Verebélyl András Mátraverehély Köszönet és kérés... Somoskőújfalui utastársaim nevében köszönettel fordulok a salgótarjáni 2. sz. Volán ve­zetőségéhez. Ez abban nyil­vánul meg, hogy 19S0. május 30-ától egy 150 személyes csuklós autóbusz végzi ma­radéktalanul a megnövekedett utasforgalmat. Ugyanis meg­szüntettek egy néhány Sal­gótarján—Somoskőújfalu kö­zött közlekedő személyvona­tot, néhány utas elégedetlen­ségére. De. mint olvashattuk „A MÁV döntése helyes volt” c. válaszban, hogy 50—60 uta­sért nem lett volna gazdasá­gos a személyszállításnak ezt a formáját fenntartani. Gon­dolom, ezzel többségében egyetértünk. Tehát elmond­hatjuk, hogy az utasok na­gyobbik része elégedett. Mindezek mellett azonban vannak hiányosságok és kéré­sek, amelyeknek megoldása a 2. sz. Volán Vállalatra vár. Ezek pedig, hogy még min­dig elég gyakoriak a késések, vagy pedig már az is előfor­dult, hogy előbb indult a reg­geli járat. Ilyenkor pedig a munkába igyekvők nem a leg­szebb szavakat használják, mert, ha az egyik járat ki­marad, vagy valaki lekési a korábbi indítás miatt, akkor a következő járat csak egy óra múlva indul. Ehhez kapcsolódik a kérésünk is, amely nem más, mint az: ha a lehetősé­gek úgy engednék, sűrítenék ezeket a járatokat is! Tudjuk, hogy a jelenlegi géppark mel­leit ez nagyon nehéz, de kér* j'dk a felülbírálását. Balogh Tibor Somoskőújfalu Nyúltenyésztők és uborkatermesztők Szurdokpüspökiben Szurdokpüspökiben is ha­gyományai vannak a nyúlte- nyésztésnek. A Pásztó és Vi­déke ÁFÉSZ-hez tartozó szak­csoportnak itt 28 tagja van, akik ebben az évben 1810 há- zinyúi beadására kötöttek szerződést — tájékoztat Ta- maskó Zoltánná, aki a szak­csoport keretén belül egyben a felvásárlást is végzi. Az év első felében 789 nyulat vásá­roltunk fel, s megvan a re­mény arra. hogy az év má­sodik felében, csakúgy, mint a korábbi években, a leszer­ződött állományt leadják, il­letve átvesszük. Az első fél év során a nyúl tápellátás aka­dozott kissé, ez nehezítette a helyzetet, de ez a második fél évben már nem okoz problé­mát. Ezenkívül a bujáki ter­melőszövetkezettől vásárolt a szövetkezet 700 mázsa szemes takarmányt a szakcsoportta­gok számára. — A nyűltenyésztés mellett még szívesen foglalkoznak Szurdokpüspökiben az ubov- katermesztéssel is. Negyven­két taggal kötöttek szerződést 3300 négyszögöl területen. A termés nagyon jónak ígérke­zik, az Időjárás kedvezően ha­tott a mennyiség növekedésé­re, a minőségi követelmény­re kevésbé. Ha a konzervipar és a ZÖLDÉRT az uborka szedéséhez a ládákat időben biztosítani tudja, megvan a remény a zökkenőmentes és gyors átvételre — fejezi be a beszélgetést Tamaskó Zoltán­ná. Sz. F. „Szárítósok" az énektáborban Az énektábor Salgótarján­ban, a Nógrad megyei Tanács művelődési osztályának szer­vezésében került megrende­zésre. A csaknem 70 résztve­vő közül 16-an jöttünk a Balassagyarmati Szántó Ko­vács János Szakközépiskolá­ból, A tábor 5 „munkanapja" bizony erős próbatétel volt számunkra, hiszen itt kellett elsajátítanunk a tiszta együtt- éneklés tudományát, ami nem könnyű feladat. De a munká­ban szépen haladtunk a ki­tűzött anyagot sikeresen ma­gunkévá tettük. Megtanultunk 7 kórusművet, népdalokat. A kemény munka mellett azon­ban adódott szabad időnk is. Két ízben is érkeztek a tá­borba művészek, akik hang­versenyt adtak. Szabadidős­programunkban szerepelt kö­zös mozi-, szabadtéri kiállí­tás-, bányamúzeum-látogatás. Egy alkalommal táncházban, este pedig discóban táncol­hattunk, szórakozhattunk. Az itt lakó lengyel diákokkal sportversenyt rendeztünk. Az­tán elérkezett az ünnepélyes táborzárás, ahol a legjobb munkát végző szántósok könyvjutalmat is kaptak: így, JakuböVies Judit, Tóth Ma­riann, Pál Krisztina, Vasas Gyöngyi. Ez volt kiemelkedő munkájuk elismerése. Fegyel­met, közösségi magatartást, sok dalt tanultunk, s közben nagyon jól éreztük magun­kat. A tábor Iáitól nevében szeretnénk köszönetét mon­dani a tábor létrehozóinak, vezetőinek. Fekete Zsuzsanna Sz. K. J. Szakközépiskola tanulója Megkérdeztük Bedőlt a kerítés — fizet a biztosító Milyen biztosítási jogcímen igényelhet kártérítést a tulajdonos, ha családi házának kerítését ronibadönti egy idegen gépjármű — kérdezi S. G. olvasónk. A kár megtérítése kétféle jogcímen is igényelhető. Egyrészt amennyiben a károsult épület- és lakásbiztosí­tással rendelkezik, elsősorban ennek alapján, másrészt a gépjármüfelelősség-biztosítás alapján, amennyiben ismert a károkozó gépkocsi rendszáma. A kár kétszeres megté­rítésére azonban a biztosított nem tarthat igényt, mert az anyagi kár csak egyszeresen téríthető. * Nincs rendszám a csekken — bosszús az ügyfél M. I. olvasónk már több­ször írt arról, hogy a hiva­talos helyeken lassú és rend­kívül körülményes az ügy­intézés. Legutóbbi levelében azt írja: mivel gépkocsiját műszaki vizsgára kívánta vin­ni, felkereste az Állami B'i- tosítót, hogy a szükséges dij- igazoló lapot kiállítsák. Olva­sónk szerint ez a feladat mi­nimális időt vesz igénybe, mégis két hétig kellett várnia, amíg az igazolólapot megkap­ta. Szerinte ez felháborító. Panaszát vizsgálva megtud­tuk, hogy igen sok gépjármű tulajdonosa — így M. I. is — figyelmetlenül, rossz, vagy pontatlanul kitöltött csekken fizeti be a kötelező gépjármű- felelösség-blztosítási díjat. Emiatt előfordul, hogy 240 ezer befizetésen nincs rend­szám jelezve! Ezekben az ese­tekben a díjigazoló lap kia­dása a befizetés visszakeresé­se miatt rendkívül időigényes munka. A pontosan kitöltött befizetéseknél egyszerűbb a helyzet, mert a rendszám a'.tpján gépi nyilvántartásról lehet a befizetéseket igazolni. Ki állapítja meg a maradandó egészségkárosodás fokát? Z. Tamásné írja Pásztoréi, hogy férje tavaly augusztus­ban üzemi balesetet szenve­dett. A maradandó egészség- károsodás fokát az Állami Biztosító orvosszakértője más­képpen állapította meg, mint a Társadalombiztosítási Intézet. Olvasónk kédezi: melyik vé­leményt fogadja el helyes­nek. Lehetséges-e hogy az ÁB más véleményen van ebben az ügyben, mint a TBI? A baleseti állandó egész­ségkárosodás fokát — saját biztosítás alapján — az ÁB orvosa állapítja meg. Ennek a mértéknek a megállapítá­sánál a bármely munka vég­zésénél egyaránt figyelembe vehető általános funkcióki­esést kell értékelni. A TBI viszont egy adott munkakör­ellátásnál jelentkező munka­képesség-csökkenést állapít meg, amely százalékos mér­tékben természeteseerv eltér az ÁB megállapításától. Kélszázhúsz gyermek elhelyezését biztosítják a kisterenye! nevelőotthonban. Az intéz­mény a nyári vakáció ideje alatt a kis lakók Üdültetéséről is gondoskodik. Csehszlová­kiába és Lengyelországba, emellett hazai táborokba viszik a gyerekeket. Nyolcvanan a Bu­dapesti Miinnich Ferenc Gyermekotthonban vesznek részt csereüdültetésben, rendszeresen látogatják az egri és pásztói strandot is. Képünk Kisterenyén készült, az otthonmar»- dottak a parkban játszanak. — szegő — i

Next

/
Thumbnails
Contents