Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)
1980-07-08 / 158. szám
I A jő hangulat megteremtésében nagy szerepe volt a mihálygergei Ipoly táncegyüttes fiataljainak, kívül — a kastélypark füvén is táncra perdültek. akik — műsoron XlV. nemzetiségi napok Nézsai impresszió k „... Járásunk nemzetiségi jellegéből adódóan különös jelentősége van annak, hogy néhány együttesünk a szlovák és német anyanyelvű kultúra hagyományőrző szerepére vállalkozik. Rajtuk, tevékenységükön keresztül is érzékelhető valósággá válna pártunk nemzetiségi politikájának — határainkan is túlmutató — elvei, önzetlen politikai céljai. ..” — hangsúlyozta beszédében Sinka Sándor, az MSZMP Rétság járási Bizottságának csoportvezetője, az öntevékeny művészeti csoportok járási bemutatójának megnyitóján. A tizennegyedik alkalommal meghirdetett Nógrád megyei nemzetiségi napok június 6-i programja igazolta szavait. A nézsai kastélypark színpadán fellépő amatőr együttesek — táncosok, énekesek, muzsikusok — nemcsak fejlődésükről adtak számot, de arról is, hogy töretlen gondozói a nemzetiségi kultúrtyncs értékeinek. Több éve hagyomány, hogy július első vasárnapján Né- zsán is találkoznak a rétsági járás nemzetiségi községeinek csoportjai. Az idei találkozót — csakúgy, mint a korábbiakat —, a felszabadult, baráti 1 légkör jellemezte, melyben nem kis része volt a házigazdák mindenre kiterjedő vendéglátásának. Nem véletlenül írtuk le ezt a „közhelygyanús” megjegyzést. Meggyőződésünk ugyanis, hogy az ilyen jellegű találkozók akkor töltik be maradéktalanul funkciójukat, ha erősítik, baráti kapcsolattá emelik a csoportok egymás, közötti viszonyát. Kivált termékeny lehet a „családias” viszony nemzetiségi csoportok esetében, hiszen a már említett hagyományápolás nemes feladatát a feltárt értékek kölcsönös megismertetése teheti eredményessé. Másrészt az amatőr művészeti mozgalom is így erősödhet, a közös éneklés, táncolás, muzsikálás örömének jegyében. Ezt példázta az elsőként fellépő mihálygergei Ipoly táncegyüttes sikeres vendég- szereplése, amely — úgy hírlik — a jövőben is fenntartja kapcsolatát a Börzsönyvidéki ÁFÉSZ nézsai vegyes karával. A nézsai általános iskolások kalocsai ryermeklakodalmast mutattak be A nézsai vegyes kar egyéb- noha műsoruk — talán csak másik szólistája a nógrádsápi Végh Lajosné volt, aki magyar és szlovák népdalokat adott elő. ként másodikként lépett szín- a mihálygergeiek dinamiku- padra, s a több mint tíz éve sabb, harsányabb táncai miatt alakult kórus ismét bizonyította, nem érdemtelenül dicsekedhet kétszeres nívódíjjal és a „Szocialista kultúráért” kitüntetéssel. Műsoruk első részében magyar és szlovák népdalcsokrot, majd Bárdos — most kissé erőtlenebbnek is tetszett, méltán tekinthetők a járás iegfelkcszültebb csoportjának. Az idei nézsai bemutató „felfedezéssel” is szolgált a A XIV. nemzetiségi napok programjai az augusztus 3-1 bánki nemzetiségi találkozóval érnek véget, ahol ismét találkozhatunk a járási bemu. Lajos népdalfeldolgozásait diósjenői Csilling János sze- tatón legjobban szerepelt amaénekelték, a „gyengélkedő’ férfiszólam ellenére is maradandó élményt nyújtva. Ha a nézsai és a rétsági gyermektánccsoport produkcióján érződött is a vakáció hatása, mindkét együttes ígéretes erényeket villantott fel. Az 1977-ben „Szocialista kultúráért” elismerő kitüntetésben részesült legéndi . menyecskekórus korábban ugyancsak kétszer kapott kiváló minősítést. Most főleg helyi gyűjtésű magyar és szlovák népdalokat adtak elő, tisztán — és ami ugyancsak lényeges — kedvvel, derűsen, A rétsági Börzsöny tánc- együttes székely és ajaki leánytáncokat mutatott be, s mélyében, aki június 6-án mu- tőr művészeti csoportokkal, tatkozott be először a nagyközönség előtt. Citeráján ma- Kulcsár József (kép) gyár népdalokat szólaltatott Pintér Károly (szöveg) meg. A nemzetiségi találkozó riportja Ki lesz a bálanya ? Aki Ismeri Csurka István Szavai fénye mellett világoséi* sajátosan egyéni színpad- és dik meg az egész híres kompáírásművészetét, különösen ha látott már alkotásaiból megvalósult színházi vagy televíziós előadásokat. filmeket,- netán olvasta is drámáinak az idei könyvhétre megjelent kétkötetes gyűjteményét, maga. nia. Mondatát szívesen tenném szállóigévé, transzparensként függesztve ki gyárak, intézmények homlokzatára; „Mindenkinek utálnia keli ön_ magát, aki méltatlanul tölti a szabad idejét.” S lényegében biztos tudattal ült le pénteken ez, illetve a köréje csoporto- este a képernyő elé: gondolat, suló gondolatok mutatnak túl teli, fordulatos, szellemes két az alaphelyzelen. válik általáéra vár rá. Az előzetes vára- nos érvényűvé a dráma. Csur- kozást Dömölky János tévé- ka a ..hogyan éljünk"-gondo- filmje precízen igazolta. Mint latát — mely az utóbbi évli- ahogyan jól választott A ma- zedben annyi hivatalos párt- gyar dráma 30 éve sorozat és állami dokumentumban, po- szerkesztője, Almási Miklós is, litikai beszédben hangot káaki ugyan találhatott volna Csurka, tucatnál több drámája között jellemzőbbet, de olyan széles körű aktualitással rendelkezőt, amilyen a „bál- anya”, aligha. Ez az értelmiségi — sőt elit, élvonalbeli értelpott — a Ki lesz a bálanya? című drámájában művészi erővel és hitelességgel fogalmazza meg. Aki méltatlanul él, nem a tehetségének, egyéni, családi és társadalmi szükségleteinek, követelménveinelc miségi — körben játszódó drá- megfelelően, az végül is ma sokkal több annál, mint önmaga: hogy egyes értelmiségiek igazi, valóságos cselekvésre képtelenek, s a tettek helyébe a kártyát — pótlékként —, a szellemi onanizá- ciót állítják. Csurka István nagyon otthonosan mozog ebben a kör- nyezétben. Az íróknak, tanárnak, matematikusnak — lelki, fizikai, szellemi vonatkozásban egyaránt — minden por- cikáját ismeri, a bőrük alá lát. „bálanya” lesz, így vagy úgy megfizet az eltékozolt lehetőségekért. Akár a színdarab szereplői — valamennyien. Dömölky János nagy hozzáértéssel vitte képernyőre a Csurka-művet. Érezte, egy lélegzetre, csupán apró szússza- násra abbahagyva kell végigvezetni a pókerpartit, s nem szükséges különösebb húzás sem. Olvasata hűséges az íróhoz, annak ellenére, hogy a dráma elején olvasható szerepÉppen úgy, ahogyan a szerep- lói jellemzéseket figyelmen kilök, a kártyaszenvedélyükkel egymást gyilkoló, egymás pillanatait megkeserítő barátok. Ebben a körben tulajdonképpen már szavakra sem lenne szükség (persze akkor nem lenne dráma), mozdulatokból, vü] hagyja. Ez a felfogás megítélésem szerint erősíti a mondanivalót, annak hitelét, szélesíti érvényességi körét. Bor- nyi Gyula operatőri munkája szervesen igazodik a rendezői koncepcióhoz. Lágy fénnyel, jelekből is értik a másikat, is- sok-sok „szürkével” premier merik egymás rigblyáit, ri- plánnal dolgozik, ügyesen vá. pacskodását, vicceit, — mert lasztja meg a látószögeket, kisezerszer látták, hallották A legpontosabb színészi ala- egymást. Maguk között már az kításs^ Haumann Péter ruk- sem kérdéses: ki lesz a bál- kol ki. Játékának „újszerű” anya? Vagyis az a személy, vonása: a visszafogottság, a aki az egész játék költségeit fedezi, egyszóval, aki veszít. Kik Is valójában ezek az irigylésre méltó emberek? A házigazda, Czifra termékeny író, sikeres nőfaló — mára szenvtelen, de találó bemon- dogatás. Visszafogottságának azért is örülünk, mert az utóbbi időben mintha harsány- sága, vehemenciája kezdett volna eluralkodni alakításain. azonban inkább csak volt. kissé külsőségessé fokozva le Életfilozófiája: „amíg nem ké- az alakítást, öze Lajos fáradt. ső”, logikusan viszi beteljesülő végzete, a szappanos, borotvapengés, gőzfürdős öngyilkossághoz. A másik író. a fiatalabb, a pillanatnyilag sikeresebb Csüllögh képmutató, se- kélyes alak, szavaival, reflek- szeivel mindvégig — természetesen szándéktalanul — önleleplezést végez. Abonyi, a filozófusnak induló tanár született balek: nemcsak a kártyában, az életben sem volt szerencséje soha. A játék negyedik résztvevője, a nagycsaládos Fény Tamás matematikus, ö a legtisztábban gondolkodó, a legegyencsebb, .gerincesebb. .halálra ítélt”; valóban nincs más választása. Unokaöccse rámenőssége csupán kegyelemdöfés. Szilágyi Tibor helytáll csak alakításában —, bár alkati problérpa Is lehet —, nem érezzük a jobb sorsra érdemes tehetséget: baleksága hitelesebb. Cserhalmi Gvörgy rokonszenvesen buta és öntelt, éppen ezért veszélyesebb is. Takács Katalin apró szerepében szép volt és tehetséges. tv magyar drámasorozata a „bálanyáva!” újabb értékes művel gazdagodott. (sulyok) Monyecskekórus — Lcgéndrő! NÓGRÁD — 1980. július 8., kedd Bárány Tamás: Másfél szoba összkomfort (Regény) ;,A magaméban! — súgta, és csókolt, és simogatott. — Ahogy mindig is elképzeltem ... Szabadon és függetlenül”! Azt hittem, megbolondulok. „így igaz. De még nem ér. tesítettek! Az utolsó pillanatban is becsúszhatik valami gikszer! Egy protekciós, akit magas helyről támogatnak. Egy külföldre szakadt ha. Hát most fekete vagy fehér? zánkfia, aki disszidált, és az 49. „Nono! És a kislányod? öt magadhoz veszed, nem? Futás a bölcsödébe, az óvodába, az iskolába, tanulni vele, főzni, mosni, mosogatni rá... Hol lesz a mostani híres sza- embere!” — És az ajkát nyújbadultan. És most már mégiscsak odaléptem hozzá. „És velem? Nem félsz, hogy rosszul jársz?” Mosolygott. „Veled, té drága? Hiszen, te vagy a világ legtündéribb Igen vagy nem? A világ legtündéribb embere vagyok-e, vagy vén kéjenc, aki a fiatal beosztottja kiszolgáltatottságával visszaél? Csak néztem, néztem rá, összetörtén. „Ki tudja, hol van az még!” — legyintettem, aztán elkeseredve. „Azt mondtad, néhány hóirgalmas haza keblére öleli, a megbocsátás jeléül egy szövetkezeti lakással... Mit tudom én, az ördög nem alszik! És kezdhetjük elölről az egészet! Akkor addig vár. jak?” A szeme a? enyénvé mé- lyedt, nyúlt az üveg után, töltött a két kupicába, de nap... Most már kibírjuk, még mindig a szemembe né. badságod?” „Az más — legyintett. — Ha az ember a gyerekével bajlódik, az olyan, mintha magának tenné. Az ő kis kombinéját mosni, vagy a magamét: egy és ugyanaz!” „Szóval — mondtam jókedvűen és megint töltöttem — nincs az a hatalom, hogy megint férjhez menj?” — És tóttá. Rátapadtam és egyszer re kifogytam az erőmből. Eddig tartottam magam, iszonyú akarattal, minden moz. dulatomat, s szavamat a fejem irányította — de ez a gyönyörű vallomása most a szívemig hatolt, s egész valómat fölkavarta. Magamhoz öleltem, csókoltam, ahol ér- kiáltotta lángvörösen, tem, a pongyoláját húzkod- Ügy kívántam már, nem? Ha eddig kibírtuk?!” A vállát haraptam már, a nyakát. „Volna szíved addig gyö. törni?! — Hirtelen elengedtem, mert megint belém mart az az iszonyú kétely. — Ja, persze! — mondtam' bántóra hangolt gúnnyal —. most, hogy a lakás ' már megvan, minek is ...” Fölpattant. Hogy mondhatsz ilyet?!” hogy zett, ivott, letette a poharat, még mindig a szememet nézte, elvette az üres poharamat, letette, két karját a nyakam köré fonta, s úgy súgta: „Megőrülök érted!” — Aztán behunyta a szemét. Egyszer elébe mentem az intézethez. ahol dolgozik, mert örömhírt akartam vinni neki: az apámat jutalom, üdülésre küldik az üzemből, a muterral együtt, egy hétre, valahová a Bükkbe, és egy megkönnyebbülten ránevet- tam a válláról, és helyet ke- szinte fájt. Hát fájjon neki is hétig nálam lakhat, nem lesz tem. „Csodálod? — kérdezte. — Az ember, ha egyszer megégetté magát, vigyáz a forró vasalóval! Nincs annyi életem, hogy többször is elrontsam !” No, ezt akkor tisztáztuk — restem hátának a rekamién. A dereka ellenállt, nem hajolt. „Muszáj, Miklós? — kérdezte halkan. — Itt? így? idegen lakáson, ahogy sosem akartuk ... Se te, se én ...” „Hát hol?” — meredtem rá mondtam magamban fölsza. kétségbeesve. valami! gondja a lakással. Úgyis ezen És még közte is jöhet bármi! siránkozik mindig: hogy ml Az építőipar... vagy a hatóság, lesz vele? Hát mi lesz? Hoz- Arcából lefutott a vér; zám nem akar jönni, a kia. imént még pipacspiros volt, szobába, ezt már tisztáztuk, most hófehér. Az anyjához nem akar men„Ugyan... — szólt tétován, ni Vecsésre. Hát hová akar? — Azt mondtad, már a nevemen van!” (Folytatjukf Képernyő előtt 0
