Nógrád. 1980. július (36. évfolyam. 152-178. szám)

1980-07-29 / 176. szám

Mind a négyen egészségesek Befejeződik Sikeres munka a Szaljuton * ’■ Sikerrel folytatja munkáját ti Szojuz—Szaljut űrkomplexu- mon a szovjet—vietnami űr­páros. Viktor Gorbatko és Pham Tuan számára a vasár­nap nem volt pihenőnap, hi­szen a nemzetközi együttes viszonylag rövid időt tölt s világűrben. s ezért minden percet ki- kell használnia. Érdekesség, hogy a két űr­hajós számára megadott prog­ramban egy vietnami növény- nyél is folytatnak kísérleteket. Ez a rizsföldeken honos nö­vény azért hasznos a kozmi­kus biológiai vizsgálatok szem­pontjából. mert rendkívül gvorsan szaporodik, fordul ter­mőre. A világűrben végzett vizsgálattal azt akarják meg­tudni, hogy a rövid tenyész­idejű növény hogyan fejlődik. Az eddigi kísérletek ugyanis egyelőre olyan eredményeket mutatnak, hogy a súlytalan­ság körülményei között a nö­vények fejlődése egy bizonyos ponton megáll, nem jutnak el a termés időszakába. Az új kí­sérlet most újabb adatokat hozhat. A vasárnapi programban igen sok olyan feladat szere­pelt. amely a Föld felszínét, a Földet körülvevő légkört vizs­gálta. Fényképezték például a légköri szennyeződéseket, az egyes meteorológiai jelensége­ket. s azt is vizsgálták, ho­gyan lehet tovább javítani a Föld megfigyelését a világűr­ből. Az ehhez szükséges kí­sérletek egy részét egymást követően több nemzetközi űr­expedíció is elvégezte, hogy a kapott adatokat össze tudják hasonlítani, s ennek alapián kidolgozzák a legmegfelelőbb vizsgálati elvárást. Az űrhajósok feladata volt néhány orvosi-biológiai kísér­let elvégzése is. A többi között vért vettek az állandó sze­mélyzet tagjaitól, Leanyid Po­po vtól és Valerij Rjumintól, hogy a mintákat visszahozzák a Földre, az orvosi vizsgálat céljaira. Légzés vizsgálatokat is foly­tattak az NDK tudósai által elkészített műszer segítségével. Popov és Rjumin sokban se­gíti a nemzetközi űrexpedíció munkáját. Ok végezték el pél­dául az űrállomás megfelelő irányba állítását a Föld fel­színének megfigyeléséhez és a fényképezéshez. A rádióbeszélgetések és te- lemetrikus berendezések ada­tai egyaránt arról tanúskod­nak, hogy mind a négy űrha­jós egészséges, közérzetük ki­tűnő. jól tudnak együttmű­ködni, s az űrkomplexum mű­szerei és berendezései is kifo­gástalanok. (MTI) Ellenállási frontot terveznek Bolíviában Ellenállási egységfront ala­kítását tervezik a bolíviai po­litikai pártok a július 17-én puccsal • hatalomra jutott ka­tonai juntával szemben — közölték vasárnap megbíz­ható La Paz-i forrásból. Hernán Siles Zuazo, aki a Demokratikus és Népi Egység (UDP) jelöltjeként a múlt hó­napban megnyerte az elnök- választást. a perui televízió­nak adó' interjújában beje­lentette. )gy az UDP a töb­bi nagv jolíviai párttal közös frontban kíván egyesülni a demokrácia védelmére. Az Európai Gazdasági Kö­zösség nem fogja ratifikálni ázt a kereskedelmi egyez­ményt, amelyet az ősszel köt­ne Bolíviával — közölte va­sárnap Limába érkezve Ri­chard Burke, az EGK képvi­selője, aki Fernando Belaun- de Terry perui államfő hét­fői beiktatására érkezett a pe­rui fővárosba. Burke hangsú­lyozta, hogy a kilencek „fenn­tartás nélkül elítélik” a bolí­viai államcsínyt. Limába sorra érkeznek a küldöttségek az új államfő be­iktatási ünnepségére. A szov­jet delegációt Mihail Geor­gadze. a Legfelsőbb Tanács Elnökségének titkára vezeti. A bolíviai katonai juntának a helyzet „normalizálódásáról” szóló állításai ellenére La Paz külvárosaiban a dolgozók to­vábbra is kemény ellenállást tanúsítanak a puccsistákkal szemben — írja a Jornal do Brasil című brazíliai napilap. La Paz utcáin éjszakánként gránátrobbanások és géppisz­tolysorozatok zaja hallható. Folytatódnak a sztrájkok. Na­ponta mintegy százötven ha­zafit tartóztatnak le a hatósá­gok. Az államcsínyben tevé­keny szerepet játszanak az úgynevezett bolíviai naciona­lista erőkhöz tartozó félkato­nai csoportok. Fasiszta su- hancok betörnek haladó poli­tikusok és szakszervezeti ve­zetők házába, elhurcolják és megverik őket. A főváros sta­dionját a katonák — chilei mintára — hatalmas koncent­rációs táborrá változtatták — írja a Jornal do Brasil. Ülésezett az ^pusztaszeri Emlékbizottság (Folytatás az 1. oldalról.) kap majd helyet a restaurálás alatt álló Feszty-körkép, ebben állítják ki a honfoglalással kapcsolatos régészeti tárgya­kat, a földosztással kapcsolatos emlékeket, és egy külön ter­mészetvédelmi kiállítás ren­dezésének a feltételeit is meg­teremti k. Az emlékbizottság döntött arról, hogy a felszahadulási- földosztási emlékművet Kiss Sándor szobrászművész és Vadász György építész pálya­műve alapján készítsék el. Jó­váhagyták azt az előter­jesztést is, hogy Lapis András, valamint Kligl Sándor szob­rászművész tervei alapján ké­szülő emlékérmekkel, illetve emlékplakettekkel jutalmazzák a park építésével kapcsolatos társadalmi összefogás kezde­ményezőit és résztvevőit. Az emlékbizottság köszöne­tét fejezte ki az országos tár­sadalmi és területi szervek­nek, a különféle főhatóságok- -nÄk az építkezéshez nyújtott eddigi támogatásáért, a szocia­lista brigádoknak azért a nagy értékű társadalmi munkáért, amellyel az emlékhely értéke­it gyarapították. A tanácskozá­son országos összefogást szor­galmaztak a további építkezé­sek anyagi feltételeinek meg­teremtésére. Demokraták Carter ellen Az amerikai demokrata pár­ton belül „palotaforradalom” bontakozik ki Carter elnök augusztusi újrajelölése ellen, ez azonban egyelőre nem nö­veli Edward Kennedy sze­nátor esélyét saját jelölésére. Michael Bames demokrata párti képviselő vasárnap egy televíziós interjújában közöl­te: a demokrata párti több­ség mintegy 100—150 képvi­selője ezentúl mindent meg­tesz azért, hogy megakadá­lyozza Carter jelölését az el­nöki tisztség betöltésére. A legfrissebb ok az, hogy Car­ter mind jobban belebonyo­lódik fivére, Billy, Líbiával kapcsolatos üzleti ügyeibe, illetve az ügy miatt terjedő botrányba. Közvélemény-ku­tatási adatok szerint a repub­likánus Reagan utcahosszal győzne, ha ma tartanák az el­nökválasztást. Szenátusi vizsgálat a Billy gate- ügyben Kedden tartja első ülését az a kilenctagú szenátusi bi­zottság, amely fényt kíván deríteni Billy Carternek, az el­nök duhaj fivérének Líbiával fenntartott kapcsolataira, il­letve arra, hogy milyen sze­repet játszott az ügyben a Fehér Ház. A korábban napvilágot lá­tott jelentésekre reagálva (amelyek szerint az elnök és környezete már régóta tudott Billy Carter titkos és jogelle­nes kapcsolatairól) Jody Po­well, a Fehér Ház szóvivője vasárnap ellentámadásba ment át. Kijelentette: ha a tör­vényhozás vizsgálatot akar in­dítani Billy Carter ügyében a Líbiától elfogadott összegek miatt, akkor legjobban tenné, ha mindjárt utánanézne né­hány képviselőnek is, akik szintén nem utasították visz­Kanada nem bojkottál Kanadában bejelentették, hogy az ország kilép az Egye­sült Államoknak a Szovjetunió elleni gabnnaembaraóiát tá­mogató államok sorából Hoz­zátették azonban hogv Kana­da egyelőre nem akarja nö- ve'ni gahonaeladásait a Szov­jetuniónak. Házén Argue, a kanadai búzabizo'tság mÍTűs7tere ki­mentette azt is, hogy az em­bargóhoz való csatlakozás ele­ve hiba volt, amelyet a ko­rábbi konzervatív kormány követett el. Utóbb kiderült, hogy Kanada volt az egyet­len nvugati ország, amely va­lóban csökkentette a Szovjet­unióba irányuló gabonaszál­lításait, miközben például Ausztrália rekordexportot °rt el — mondta Argue. (MTI) NOGRAO - 1980. július 29.. kedd sza a líbiai üzletemberek ál­tal juttatott pénzöszegeket. Powell egyúttal védelmébe vette az elnök fivérét, hang­súlyozva, hogy az semmilyen módon nem próbálta meg be­folyásolni az amerikai kor­mány Líbiával kapcsolatos po­litikáját. ÍJem úgy egyes kép­viselők és szenátorok, akik pénzt fogadtak el (kampány­hozzájárulás címén) a líbiai­aktól, s ennek fejében köz­benjártak 13 szállító repülő­gép Líbiának történő leszállí­tása érdekében. A Fehér Ház tűzoltóakciója mindenesetre már megkezdő­dött. Mivel pontosan két hét múlva, augusztus 11-én kez­dődik a demokrata párt el­nökjelölő konvenciója, a sze­nátusi vizsgálóbizottság elnö­ke, a demokrata Birch Bayh .szenátor máris sietett kijelen­teni, hogy az idő rövidsége miatt csupán a legrövidebb ki­hallgatásra van lehetőség a konvenció előtt. Carter elnök — Powell bejelentése szerint — Írásban foglal majd állást öccse ügyével kapcsolatban. Egyelőre nehéz megjósolni, hogyan végződik a vizsgálat: az viszont bizonyos, hogy a (demokrata többségű) kong­resszus és az elnök viszonyát nem a legjobbkor veti alá te- herpróbának a Billygate-ügy. Bizonyos palotaforradalom je­lei máris mutatkoznak a pár­ton belül, s ez alighanem to­vább gyengíti Carter pozíció­iát az elnökjelöltségért folyó küzdelemben. a szovjet csapat­csökkentés Befejező szakaszába lépett a Közép-Európában állomá­sozó szovjet csapiatok csök­kentésének folyamata. Az egyoldalú csapatcsökkentést, mint ismeretes, Leonyid Brezsnyev, az SZKP Közpon­ti Bizottságának főtitkára je­lentette be 1979. október fi­án. A Szovjetuniónak ez a lé­pése — amelyet összeegyez­tetett az NDK vezetőségével és megkonzultált a Varsói Szerződés más tagállamaival — azt tanúsítja, hogy a szo­cialista országok az európai katonai enyhülés előmozdítá­sára törekednek. Az NDK-ból kivont csapa­tokat, páncélosokat és hadi­anyagot a Szovjetunió eu­rópai területén helyezik el. Ezekben a napokban az NDK különböző városaiban — ahol szovjet katonák ál­lomásoztak — ünnepélyesen búcsúztatják a hazatérőket, kifejezést adva ezzel a Szov­jetunió és az NDK közötti testvéri kapcsolatok szilárd­ságának és a szocialista kö­zösség határai sérthetetlensé­gének. (MTÍ) Büntetőosztagok Salvadorban A salvadori junta csapatai a hét végén heves támadá­sokat intéztek az ország ke­leti részének több kis telepü­lése ellen, vadászbombázók­kal és nehéztüzérséggel tá­madtak a polgári lakosságra — közli a demokratikus for­radalmi front nyilatkozata. A Forradalmi Népi Had­sereg (ERP) elnevezésű bal­oldali politikai-katonai szer­vezet képviselői beszámoltak arról, hogy az utóbbi napok­ban több sikeres akciót haj­tottak végre a reakciós fegy­veres erők ellen, több helyütt megtámadták a laktanyákat. Unión tartományban több órás tűzharc folyt népi fegyveres csoportok és a hadsereg egy­ségei között. A felkelők rá­támadnak a nemzeti gárda büntetőosztagaira, stratégiai­lag fontos utakat és hidakat aknáznak alá. A büntetőosztagok az el­múlt hetekben több tízezer parasztot űztek el lakóhe­lyükről. A salvadori érseki hivatal közlése szerint mint­egy hatezer parasztcsalád templomokban keresett me­nedéket a katonák elől. Ugyancsak az érsekség adatai szerint a múlt hét folyamán 189 embert öltek meg a kato­nák és a halálbrigádok, tizen­heten pedig nyomtalanul el­tűntek. (MTI) mm Összecsapás A pakisztáni hadsereg egy­ségeit az afgán ellenforradal­márok oldalán vetették be Pa­kisztánban a helyi beludzs la­kosok és az afgán ellenforra­dalmárok között kirobbant fegyveres összecsapásban — jelentették Islamabadból. A beludzsisztáni Nushki város körzetében lezajlott összecsa­pásban több helyi lakost meg­öltek. Az említett iérségbe a hadsereg parancsnoksága gép­kocsizóosztagokat irányított. (MTI) Husszein Párizsban Husszein jordániai király, aki vasárnap délután nem hi­vatalos látogatásra a francia fővárosba érkezett, hétfőn dél­előtt az Elysée-palotában két óra hosszat tárgyalt Giscard d’Estaing köztársasági elnök­kel. A megbeszélésről távozó­ban a hasemita uralkodó új­ságíróknak válaszolva szüksé­gesnek mondotta a Biztonsági Tanács 242. számú határozatá­nak maradéktalan érvényesíté­sét, az Izrael által megszállt összes arab területek kiürítését és a palesztinok részvételét az átfogó és igazságos közel-kele­ti rendezést szorgalmazó tár­gyalásokon. (MTI) Heghalt Pahlavi Örömünnep Iránban — Szadat gondban Az iráni újságok rendkívüli kiadásban adták hírül a meg­buktatott uralkodó halálhírét. A képen ujjongó irániak. Reza Pahlavi volt iráni yralkodó vasárnap délelőtt Kairóban, a maadi katonai kórházban 60 éves korában meghalt — jelentették be hi­vatalosan Kairóban. A hír forrása Szadat egyiptomi elnök irodájának egyik munkatársa. A sah halálát a Mena egyip­tomi hírügynökség is jelentet­te egysoros gyorshírben. Csupán néhány órával a volt sah halála előtt Pahlavi egyik kezelőorvosa közölte, hogy a rákban szenvedő beteg kriti­kus állapotban volt Reza Pahlavit, aki az egyip­tomi elnöktől márciusban ka­pott politikai menedéket, júni­us 27-én magas lázzal és mell­kasi fájdalmakkal szállították ismét kórházba, miután huza­mosabb ideje már kezelték. Szadat egyiptomi elnök hét­napos gyászt rendelt el az országban Reza Pahlavi el­hunyta alkalmából. Az elnök rendelkezése értelmében a volt sahot államfőnek kijáró végső tiszteletadással temetik el kedden délelőtt, s a gyászme­netet maga Szadat vezeti majd. Richard Nixon volt -amerikai elnök közölte, hogy részt vesz a gyászszertartáson, mivel ennyivel tartozik Pahlavinak, aki „harminc éven keresztül az Egyesült Államok leghívebb és leglojálisabb szövetségese volt”. Kairó egyébként vonakodik hivatalos meghívókat küldeni a temetésre külföldi államfér­fiaknak. jogosan taírtva attól, hogy kínos helyzetbe hozhat­ja a jelenlegi iráni rendszer­rel jó kapcsolatokra törekvő országok vezetőit. Ez az aggo­dalom nem alaptalan, mint ér­zékletesen jelzi a japán kor­mányfő kijelentése is. Suzuki Zenko bejelentette ugyanis, hogy Tokió semmiféle hivata­los nyilatkozatot nem szándé­kozik közzétenni a bukott sah elhunyta alkalmából, mi­vel „a japán kormány elisme­ri a jelenlegi teheráni kor­mányzatot. és minden lehetsé­ges módón arra törekszik, hogy javítsa hozzá fűződő kap­csolatait”. Teheráni jelentések szerint az iráni fővárosban, Shirazban és Qumban a nép az utcákra tódult, és egész éjszaka tán­colva ünnepelte a volt diktá­tor halálának hírét. A teheráni rádió vasárnap este hírmagya­rázatában ismételten leszögez­te, hogy a sah elhunyta „jot­tányit sem változtat az iráni forradalom álláspontján, sem a túszként fogva tartott ame­rikai kémek sorsának alakulá­sán, sem azon, hogy az iszlám forradalom továbbra is elszán­tan küzd ellenségeivel”. Hasonló véleményt vall a londoni The Times is: hétfői írásában úgy véli, hogy a sah halóla semmiféle érzékelhető hatással nem lesz az iráni helyzetre, mivel Pahlavi már jó ideje csak gyűlölt jelkép volt, aki semmiféle tényleges politikai hatalmat nem képvi­selt. Derűlátó nyilatkozatot csak Richard Queen tett közzé, az Egyesült Államok teheráni nagykövetségének volt alkon- zulja, akit a túszokat fogva tartó „iszlám diákok” a közel­múltban betegségére való te­kintettel szabadon bocsátottak! Queen leszögezte: meggyőző­dése, hogy a sah elhunyta „megnyitja az utat a többi túsz kiszabadulása felé”, a túl­zott optimizmustól azonban ő is óva intette az amerikai köz­véleményt. * Reza Pahlavi halálhírére ezerötszáz iráni vonult vasár­nap este a Fehér Ház mellett fekvő Lafayette-parkba. A négy különböző politikai cso­portosuláshoz tartozó tüntetők egy része Khomeini ajatolla- hot éltette; mások halált kiál­tottak rá, ismét mások az ame­rikai túszok kivégzését köve­telték. A tüntető csoportok összeverekedtek, előbb egy­mással. maid — az utóbbi jel­szó hangoztatása miatt — amerikai fiatalokkal is. Több tüntető és egy rendőr is megsérült; egyes jelentések szerint száz, mások szerint százötven iránit letartóztatok. (MTI) Kínai kormányátalakítás Hua Kuo-feng kínai kor­mányfő, valamint öt minisz­terelnök-helyettes az országos népi gyűlés augusztusi ülésén állítólag benyújtja lemondását. A kínai kormányátalakítási tervek első hivatalos megerő­sítését az az interjú tartal­mazza. amelyet Li Hszién-nien miniszterelnök-helyettes adott pénteken Harrison Salisbury- nek, a The New York Times szerkesztőjének: Salisbury vasárnap közölte az AP hírügynökséggel, hogy az interjú szerint a követke­ző miniszterelnök-helyettesek mondanak le: Teng Hsziao- ping. Csen Jün, a pénzügyi és gázdasági bizottság elnöke, Hszü Hsziang-csien honvédel­mi miniszter, Vang Csen és maga Li Hszien-nien. Hua Kuo-fenget Csao Ce- jang miniszterelnök-helyettes váltja majd föl a kormány élén — mondotta Li. Hua megtartja pártelnöki tisztét, s Teng, Csen és Li is megma­rad pártalelnöknek — idézte Salisbury a miniszterelnök-he­lyettest. Salisbury szerint Li az egyik legkeményebb támadást intézte az interjúban Mao el­nök ellen, őt és társait téve felelőssé a kulturális forrada­lomért, az iparosítási erőfe­szítések sikertelenségéért, a nagy ugrásért, a párt munka­stílusának okozott károkért. „A kulturális forradalom tíz éve katasztrófát jelentett Kí­na számára” — idézte Salis­bury Lit. A szerkesztő közölte, hogy Li szerint a „négyek bandá­ját” az ősszel bíróság elé ál­lítják és az alkalmasint föl­merülő államtitkok miatt zárt tárgyalás lesz. Salisbury szerint a kínai vezetők elégedettek a kínai —amerikai kapcsolatokkal, de hozzátette, hogy Li közölte vele: ha Ronald Reagan el­nökké választása esetén ke­resztülvinné Tajvan elisme­rését, az „zavarokat okozna”. (MTI) I

Next

/
Thumbnails
Contents