Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
A pásztói ÁFÉSZ ki varróüzem ében a textíliák „kozmetikáját” végzik a vanyarci lányok- asszonyok. Egy műszakban harminckctten dolgoznak. Képünkön: Kocsis Mihályné és Men- celesz Etelka csoportvezető VANYARC Kukucska Anna (vanyarci), Lami Anna (orosz!) „balassisok” Hugyecz Andrásné tanácséi*1 nők • Ssiia.m Csányi Pál községi párttitkár Szlovák, magyar együtt él Vanyarcon. Az élet folytonosságát mégis a szlovák nemzetiségiek XVIII. századi idetelepedése jelentette, hiszen a kutatások szerint valamikor, még a törökdúlás, pestisjárvány előtt nem Is a mai helyén állt a község. Vanyarc, amelyet legalábbis a nevében, készen kaptak az északról letelepedő, több hullámban érkező szlovákok. Az Uzsa nevű puszta volt a régi elpusztult község helye, ott a hegyen állt a fatemplom is, ezért azt a hegyet ma is Templomhegynek nevezik. Azt tartják, hogy a ré- dei ági Szentmártoni-Rédei Vanyarc János birtoka volt egykoron, nevét is innen vehette, amelyet ma kétnyelvű felirat hirdet á község határán, az út mellett. Itt élt Veres Pálné, a magyar történelem, a nőnevelés nagy alakja. Nála gyakorta megfordult, kastélyába;) szívesen . megpihent, sőt, alkotott is — Madách Imre, a „szomorú tekintetes”. A kastély a magyar kastélyok sorsára jutott, egy részét már lebontották, és a másik sem sokáig kerüli el ezt a sorsot. Nagy kár érte. A másik kastély, amelynek bővítésével, hozzáépítéssel kétszer négy tantermes iskolát alakítanak majd ki a következő időkben, azonban részben átveszi a hagyományt, Veres Pálné szellemi örökségét, emlékét (itt helyben van eltemetve is). A felépülő új Iskola nevében őrzi majd emlékét —, így szól erről a községi tanács elnöke, Hugyecz Andrásné és Csányi Pál, a községi pártalapszervezet titkára is. A vanyarciak szép törekvése: megőrizni, tovább vinni minden helybeli és hozott hagyományt, úgy együttélni, hogy megmaradjon a megőrzésre méltó — legyen az szlovák, vagy magyar, de mégse legyen semmi önmagába zártan. Éljen-létezzen a nyitottság egymás dolgai, szokásai, kultúrája iránt. Megmutatkozik ez úgyszólván mindenben Va- nyarcon. A dalokban, amelyeket népviseletes lányok, asszonyok énekelnek, vagy a folytonosság egyik helybeli biztosítékát jelentő irodalmi színpad fiataljainak vállalkozásaiban például. A»kiszejárást is nagy sikerrel adták elő, a szlovák nyelvi kultúrát megőrző betétekkel. Gond is van azért, nem is csekély. Elsősorban abból következve, hogy a néhány évvel ezelőtt elhunyt és életében szlovákot tanító pedagógus helyett nem sikerült újat telepíteni. Pedig itt a lakosság hatvan-hetven százaléka ma is, vagy beszéli, vagy érti a nyelvet, s ebben nagy része lehetett éppen az iskolának! A megoldást folytonosan keresik, természetesen nem mondtak le arról, hogy meg is találják. Most is tárgyalnak egy rövidesen végző fiatallal, aki más megyéből telepedne ide. Vagy maguk közül nevelnek ki valakit, aki már ezzel a községi megbízással indulna útnak a főiskola felé. Mert csak ez hiányzik, a nyelvoktatás rendszeressége, folytonossága, hiszen az iskola egyéb szakos ellátottsága minden tekintetben megfelelő! Élő-eleven kapcsolatot tartanak fenn a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségével, sőt, a tanács elnöke egyben tagja is a szövetség választmányának. A Vörös Csillag Termelőszövetkezettel közösen kapcsolatban állnak (üdülési, nemzetiségi) a szlovák nováki szövetkezettel, de szoros szálakat fűztek egy másik magyarországi nemzetiségi község, a Békés megyében levő örménykútiakkal, s ugyanígy kapcsolatban állnak például —, hogy egy magyar hagyományra is példát mondjunk — a budapesti Veres Pálné Gimnáziummal, az iskola diákjaival. A népfront kereteiben külön nemzetiségi klub működik Vanyarcon, az egykori községházában, amely, nek egy részét szépen berendezett, felszerelt anya- és csecsemőtanácsadó helyiséggé is átalakították. Ma mintegy 1720 lakosa van Va- nyarcnak, ahol például a húszas években nem volt szabad az iskolában szlovákul beszélni, ahol a mai választáskor 110 új szavazó indul az urnákhoz, ahol nem 1« egy, de több „új VanyarcotT, házsorokat talál az Idelátogató, ahol Jogos felháborodást váltott ki az egyik országos hetilap Vanyareról szóló cikkének címe, amelyben „isten háta mögötti helynek” nevezték a községet. Vanyarcot pedig éppen ennek az ellenkezője jellemzi. És nem csak mai életére, a korábbi évtizedekre Is ez a Jellemző. Itt mindig került olyan ember (több is) a község élére, aki meg tudott felelni a nemzetiségi politika gyakorlatának. Talán ezért is tartja a mai vanyarci ember mindennél előbbre az egységet, amelyben nem csak rejlik az erő, hanem meg is mutatkozik! Járdaépítésben, sportöltöző-építésben, vagy iskolabővítésben, közös éneklésben csakúgy, mint együttgondol, kodásban; község-, szülőföldszeretetben. És abban a nagyszerű törekvésben, hogy a nemzetiségi múlt értékeit átadja az idősebb a fiatalnak. Vanyarc nem öregszik, nem kallódnak el tehetségei sem, nem pusztulnak el házai, sőt, egyre újabbak épülnek, a épülnének talán még nagyobb számban, ha bőven lenne hely új telkekre. Kijelölték, talaját fel is töltötték, a társadalmi összefogással megépítésre tervezett játszótérnek; újabb felmérést terveznek —, milyen erőkre lehet majd számítani jövőre, amikor az iskolaépítésbe belefognak. Azt is megalapozottan latolgatják, hogy mekkora összegre számíthatnak a lakosságtól önkéntes községfejlesztési hozzájárulásként (há. rom esztendeje egy ilyen irányú felmérés szerint háromszázezer forintra lehetett számítani I). Felelős jelenbenilés, a jövőért munkálkodás — ez jellemzi ezt a szlovák—magyar lakta, munkásai, termelőszövetkezeti parasztjai, politikusai, nemzetiségi kapcsolatai, hagyományokat őrző élete révén nyitottá vált községet, ahol ma 21 tanácstagot választanak, ahol olyan természetességgel élnek együtt az emberek, s alakulnak ki a képviseleti arányok, hogy az mindenki számára megnyugtató. Csakúgy, mint szerte az országban ezen a jövőre szavazó napon. T. Pataki László Kép: Kulcsár József Híres-szép a vanyarci népviselet, amelyet sokan megcsodálnak, amikor a nemzetiségi dalosok fellépnek Egy kis séta a vanyarci utcán a i
