Nógrád. 1980. június (36. évfolyam. 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

Kicsinyek

A salgótarjáni öblösüveggyár Tempress irodalmi színpada — Molnár Ernő vezetésével — gyakorta mutatkozik be műsorával gyermekközönség előtt is.

Mesejátékukkal óvodákat, iskolákat keresnek fel, ahol a kicsinyek önfeledten szórakoznak a lelkes fiatalok játékán. A gyár művelődési központjában is fellépnek produkciójukkal, a színházterem ilyenkor zsúfolásig megtelik.

Az ifjú színházlátogatók már otthonosan mozognak a kulturális intézményben. Az előadások iránti igény felkeltése és megtartása a lelkes társulatnak köszönhető, mely önzetlenül, minden juttatás nélkül vállalja a szórakoztatást.

Mindennapos elfoglaltságuk után a színpad tagjai maguk is felüdülést találnak a próbák, előadások közben. A gyerekek csillogó szeme, a fel-felcsattanó tapsok, a viharos nevetések igazi élményt nyújtanak a „Tempresseseknek”!

— kulcsár józsef képriportja

4 NÓGRÁD - 1980. június 8., vasárnap

Gyermekmegőrző> vagy fanintézmény?

AZ APRÓSÁGOK KINT

„rajcsúroznak” az udvaron. Száguldoznak le, s fel, mint a karámból kicsapott csikók. Az óvónők szeme vigyázza játékukat.

A nagybátonyi I. számú óvodában május végén mind a három csoportban megtartották az évzáró foglalkozásokat- A kiscsoportosok műsorát Pál Ferencné vezető óvónő és Da- nyi Balázsné tanította be, s ők vezették le —, ahogyan a színházi ügyelők szokták — a bemutatót. Fiatal anyák és apák nézték szorongó, buzgó, büszke szívvel csemetéiket, mit és hogyan produkálnak életük első nyilvános fellépésén.

Az egyik apa, közelebb csusszanva a parányi székkel, könyökével oldalba bök: — öregem, bámulatos, amit ezekkel a gyerekekkel tudnak csinálni! Figyeld azt a mokány kiskölyköt! Igazi mackó!

S a gyerekek verselve, utánozva az erdei macik súlyos járását, kibattyognak a teremből, hogy újabb játékra társaiknak adják át a „színpadot”.

Találni ebben a műsorban szinte mindent: verset, éneket, bábszerű figurát, színjátékos és testügyességi , elemeket. Mindezek a gyerekek sokoldalú képességeiről árulkodnak, s egyben megmutatják a szülőknek, hogy az intézményben komplex nevelő-oktató munka folyik. Eredményeként három év alatt az önmagukkal jobbára még tehetetlen csöppségekből iskolai tanulásra érett gyerekek válnak. Persze, rengeteg munka, tengernyi türelem, vesződség és igyekezet árán.

Vajon kellőképpen átérez- zük, becsüljük-e ezt a munkát?

Az egyik óvónő meséli szelíd keserűséggel, hogy nemrégiben, amikor egykori gimnáziumi osztálytársaival találkozott és beszélgetés közben elmondta nekik, óvónő lett, leplezetlen csalódottsággal, s némi lekicsinyléssel jegyezték meg: „Amilyen jó tanuló voltál, azt hittük, többre viszed”.

— Mennyire általános szemlélet ez?

— Eléggé — feleli Bazsó Emma nagycsoportos óvónő. Mert az emberek nem ismerik eléggé a munkánkat- Hivatalosan pedagógusok vagyunk, de a gyakorlatban nem érter nek odatartozónak bennünket. Külön létezik az óvónő és külön pedagógus.

Ez szembetűnően mutatkozik meg a törvényes szabadságban. A tanároknak évente 48, az óvónőknek 24 jár. Most Nagybátonyban ebből — szabad szombatok címén — kettőt még levonnak. Az óvónők méltánytalannak tartják ezt az eljárást és keveslik szabadságuk idejét. Azt mondják: 36 napban szívesen kiegyeznének.

— Hivatalos körökben a szabadságon kívül érzik még a megkülönböztetést?

— Szerencsére nem — válaszolja Remenár Jánosmé, a középső csoport egyik vezetője. — Anyagilag és erkölcsileg is megbecsülik munkánkat- Csak éppen emberi kapcsolataink szegényesek, vagy egyáltalán ki sem alakultak a pedagógustársadalom más rétegeivel Jól lemérhető ez a

megyei pedagógusnapokon: általában egymás között társal- gunk, nem kezdeményezünk kapcsolatot tanárokkal, mint, ahogyan ők sem velünk.

— Munkánk megítélése elsősorban a nem szakmai közvéleményben kedvezőtlen — mondja Danyi Balázsné. — Sokan úgy gondolják, és ekként is viselkednek: az óvoda egyszerűen gyermekmegőrző és nem oktatási intézmény. Az óvónő itt csak játszik, meg beszélget a gyerekekkel. Nem érzi k-értik, hogy ami puszta játéknak látszik, az nagyon is átgondolt, tudatos nevelő-oktató munka. Képzelje el a hároméves gyermekeket, amikor bejönnek ide az óvodába. Nem egyszerű „beszoktatni” őket. Van, hogy 10—15 is egyszerre sír . Aztán játszunk, énekkel. ábrázolással, környezetismerettel, irodalommal, testneveléssel foglalkozunk. Kiscsoportban csak az utolsó kötelező. a többit kedvére választja a gyerek, mert ebben a karban még a kezdeményezésen van a hangsúly.. Középső csoportban pedig már matematikát is tanítunk. Azt hiszem, ezekből jól látható: tervszerű, összefüggő és egymásra épülő munka folyik az óvodákban.

A nagybátonyi 1. számú óvodába 105 kisgyermek jár az „előírt” 75 helyett, de a társadalmi igényt még így sem elégíti ki. A felduzzasztott létszám az óvónőkre, dadákra jelentős többletfeladatot ró. Mint a helyettesítés is- Mert, ha egy óvónő megbetegszik —, s ez az idén gyakran előfordult —, akkor a váltótársának kell helyettesítenie, akár hetekig is. A társadalmi kap. csői átok segítik ugyan a nevelő-oktató munkát, de közvetetten a szocialista brigádok társadalmi munkájának formájában. „Jövedelmezőek” ezek a kapcsolatok, bár az óvónői munkával szemben kialakult egyszerűsítő nézeteket nem tudják kellőképpen és pozitívan befolyásolni. Mert túlságosan egy feladatra, az anyagi segítésre-megtakarításra koncentráltak.

— Nagyon szép és nagyon nehéz pálya a miénk — mondja Danyi Balázsné, rá* gyújtva egy újabb cigarettára.

— Itt tanítjuk meg a gyerekekkel a logikus gondolkodást, a helyes viselkedést, itt rakjuk le erkölcsi, világnézeti alapjukat. De hogyan, az éppenséggel nem mindegy. Érezzük a felelősséget, de nem érezzük eléggé a társadalmi megbecsülést.

PANASZKODNAK AZ ŐVÖNÖK? Nem kiszem

Közérzetükről, mindennapos szorongásaikról, feszültségeikről vallanak. Idegi, fizikai túlterheltségüknek határa van. Egy ponton túl már a szakmai színvonal ellenére hat. Ideje volna leszámolnunk a tévhitekkel is. Akár úgy, ahogyan az iskolákban történt (a városokban van már erre példa): az óvodák kapuinak a társadalom előtti szélesebbre tárásával.

De már most jegyezzük meg: az óvoda tanintézmény — nem gyermekmegőrzőtök)

a televízióból jelentjük /\ sportosztály vezetője:

Radnai János

Már az olimpiai közvetítések előkészületének izgalmában ég a televízió sportosztálya Vonalpróbák, értekezletek, levelek, telefonok, megbeszélések zsúfolják Radnai Jánosnak, az osztály vezetőjének napjait.

— A napokban került sor Moszkvából az első próbaadásra. Több egyeztető megbeszélést tartottunk az im/ter- víziós programokról, valamennyi ország multi- és uni- laterális közvetítésének egyeztetésével A 28 szakemberből, riporterből, közvetlen rendezőből és műszakiakból álló gárda már Moszkvában tartózkodik. összeállítottuk az 50 fős budapesti olimpiai stábot is. Több százan dolgoznak a vonalak felújításán. Hónapok óta ezért nem lehet az északkeleti láncon — közvetlen műsort sugározni- A nemrégiben Miskolcról közvetített salakmotor-vb futamai la úgy kerültek képernyőre, hogy a helyszínen felvettük ée Budapestről sugároztuk.

— Máskor is feszített a

munkája?

— Nálunk nincs „holitszer *on”. A tél ugyanolyan ese- ménytell, mint a nyár. Korcsolya- és síversenyek, terembajnokságok, Képes Sport Kupa, Tenisz Király Kupa, asztalitenisz-versenyek. Műsoraink többsége — legalább a fele — külföldi átvétel Ennek megszervezése, műsoregyeztetése operatív feladatokkal jár. Azt, hogy a tévé sportműsorainak milyen hangulatteremtő ereje van, mindnyájan tudjuk, akik itt dolgozunk. Az emberek jő közérzetét, szórakozását biztosítja egy-egy sportesemény megtekintése. A televízió milliókat tesz részesévé ilyen élménynek. A tévé és a sport találkozása meghatározta egymás hatásfokát. Nem véletlen, hogy a sport- események a televízió fejlesztésébe is beleszólnak, a helyszíni közvetítések, sportkom- mentáiások, a színestévézés, a tengeren túli közvetítések. A Magyar Televízió történetében műholdon keresztül először sportközvetítést vettünk át — Amerikából, Japánból, Mexikóból először sporteseményt közvetítettünk. A sport jellegiénél fogva, nem elsősorban rajtunk múlik, a színvonal. El lehet rontani ugyan egy sportközvetítést, de a rossz mérkőzésből jót nem tud csinálni a legzseniálisabb tévésstáb sem. Miután az utóbbi időben kevés hazai bajnoki mérkőzés kerül képernyőre — igyekszünk minél több nemzetközi világeseményt, világ- verÉenyt közvetíteni- A közönség számára, azok az események az élvezetesek", ahol je-' len van, részese lehet a pillanatnak.

— Hogy került a tv «por**; osztálya élére?

— 1958-ig, harmincéves koromig az ifjúsági mozgalomban dolgoztam. De gyermekkorom óta vonzott a sport. A kísérleti adásokat sugárzó televízió éppen akkor Keresett valakit, aki a sportműsorokat meg tudná szervezni, amikora KISZ átirányított e területre, Amikor ide kerültem, még sportrovat és munkatárs se volt. Fokozatosain szerveztem meg a rovatot, azután osztály, majd önálló osztály lett a sporttal foglalkozó terület. Most huszonöt belső munkatárssal — rendezői, asszisztensi, vágói, gyártási és felvétel- vezetői apparátussal dolgozunk.

(kádár)

iiiiiiiiiiiitittiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiii

Bárány Tamás;

Másfél szoba összkomfort

(Regény)

24

„Az ötös lottó! Az előkészületeket már meg is tettem: megvettem, és csütör, tök reggelig megint bedobom a szelvényt..”

„Hát ez igy a pokol kedvesem! A maga problémájára egy megoldás van: az önálló lakás.”.

Bólintott hogy igen, így van. És mintha valami várakozás lett volna a pillantásába!), ahogy merőn rámfüggesztette. Nyomban széttártam a karom, nehogy valami ostoba, hiú remény ébredjen benne„Csakhogy ehhez én nulla vagyok, kedves Judit...”

Megint belemélyedt a szemembe, és nagy nyomatékkai mondta:

„Biztos?”

„Egészen biztos! — nevettem fel. — Ehhez még az Akadémia főtitkára is kevés! Talán még egy eleven miniszter is! — És Éti járt az eszembe, a hajlíthatatlan köztisztviselő elvei.

Judit most rágyújtott

„Egyem a lelkét, főnök!

— mondta, a szemembe fújta az első szippantás füstjét.

— Hiszi is ezt, vagy csak mondja?”

„Kedves, jószág maga, Juditka. És külön becsülöm érte, hogy ilyen körülmények közt van kedve humorizálni...-’”

Komolyan bólintott.

„Vagy az öngyilkosság, vagy az akasztófahumor!”

„Nem is tudtam eddig, hogy maga ilyen talpraesett teremtés... Pedig idestova három éve dolgoztunk együtt...”

Megint rámnézett, megint a szemembe mélyedt.

„És ha tudta volna?” — kérdezte halkan.

Mi ez, mondtam magamban idegesen. Mit akar ez a nő tőlem?

„Mit ha tudtam volna?” — kérdeztem gyámoltalanul

Mosolygott.

„Hogy ilyen kedves »-jószág« vagyok. . . Ilyen talpraesett... Mit csinált • volna?”

„Hogyhogy mit? — kérdeztem, most már egy kissé megjátszott bambasággal. — Hát jobban megbecsülöm!” „Csak?” — kérdezte csalódottan, és hátradőlt a székén.

Nekem hirtelen még a torkom is kiszáradt. Az arcát néztem, a holdívű homlokát, a mély tüzű szemét. S a korát számítgattam: huszonnégy? huszonöt? És a kor- különbséget köztünk: huszonöt? huszonhat?

„Miért? — mondtam aztán halkan. — Mit kellett volna csinálom?”

Fölvonta vállát „Nem én vagyok a férfi!” Egyszerűen nem mertem hinni a fülemnek.

„Ezt, hogyan kell értenem, Juditka? — kérdeztem vontatottan.

Megint rántott a vállán; most mintha csepp kihívás is lett volna a hangjában. „Nem én vagyok a férfi!” „Értem — mondtam rekedten. De erre fölcsattant- „Dehogyis érti! Nem értenek maguk, férfiak, soha, semmit!”

Most én mélyedtem jobban a szemébe.

„Én például mit nem értettem?”

Elfordította tekintetét, megint a csészéjét bámulta.

„Ha néha tovább maradt, és én is bent maradtam... — kezdte akadozva. — Pedig mehettem volna, lejárt a munkaidőm! Vagy, ha szama/-.

szét hagyta a jegyzeteit, másnap minden a helyén volt, gyönyörűen legépelve..* — Most újból rámejnelte szemét- — ezt például értette?”

Még mindig nem és nem akartam hinni abban, amit hallok. Ez itt valami félreértés. Valami felajánlás lesz, helyi kezdeményezés, afféle divatos KISZ-patronálás: törődjünk többet az öreg főnökökkel... Segítsünk az ar- terioszklerózisán: ne hagyjuk elkallódni a jegyzeteit, amelynek, a népgazdaságnak esetleg milliókat hoznak, de a vén hülye másnapra elfelejti, hogy föltalált valamit . . .

Fejemet ingattam.

„Nem értettem- De nem is feledkeztem meg róla, ne féljen: épp ezzel érveltem a maga érdekében a személyzetisnél!”

„Köszönöm — mondta jéghidegen. — Nem azért tettem, de így is jó.”

„Hát miért tette?" — kérdeztem nagysokára.

„Igazán nem érti?” — kérdezett vissza vádlón.

Megint nemet intettem.'

„Én csak azt értem, hogy szalad az idő, Juditka. Hogy egyetlen életem van. és az véges... Csak azt a szívszorító sajgást értem, amely otthon, bent az intézetben, vagy az utcán egy-egy csinos nő láttán meg-megállit, és belém dörömböl: tíz év, és vége-(Folytatjuk)