Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)
1980-05-13 / 110. szám
Minőség és tisztesség A jó minőség fontosságát mindenki elismeri. Nemcsak a felhasználók, hanem a termelők is azt vallják, hogy a kielégítő, stabil minőségi színvonal több szempontból kifizetődőbb, mintha esetleg a minőség „hígítását” választják üzletpolitikának. Az csak rövid távon hozhat hasznot, ha egy gyár ugyanazon ár mellett úgy csökkenti ráfordításait, hogy az eredeti minőséghez képest gyengébb, vagy kevesebb anyagból állítja elő termékeit. Amíg a piac nem észleli a romlást, nő az eredmény. Amint elterjed azonban a romló termék rossz híre, úgy csökken majd az eladott mennyiség. így a logika. A gyakorlatban viszont változatlanul sok a gond a minőséggel. Az utóbbi évek erőfeszítései a minőség javítására csupán azt eredményezték, hogy — a termelés növekedése mellett — a minőség nem romlott, a javulás azonban csak igen kis mértékű. Egyszerűsítené a helyzetet, ha ennek oka általában a vállalatok tisztességtelen üzletpolitikája lenne. Csakhogy ez —szerencsére nem így van. A vállalatok mindegyike jól ismeri a fenti gondolatmenetet, a hozzátartozó pontos kalkulációval együtt, tehát, hogy minden gyárnak jól felfogott érdeke — különösen hosszú távra — mégőriznie jó hírét, vigyázni arra. hogy termékeiről ne alakuljon ki elítélő vélemény a fogyasztók körében. A szakemberek egy része inkább abban látja a lassú javulás okát, hogy vállalatnál úgy gondolkodnak, hogy a mai korszerű gazdaságban, a szerteágazó kooperációs folyamatok egyetlen résztvevőjeként, egyetlen vállalat úgysem tehet sokat. Napjainkban a minőség alakulását már nem az egyes ember tisztessége, a „kézművesmester becsülete”, hozzáértése határozza meg, hanem egy-egy termelési folyamat egészének technikai, technológiai, szervezettségi színvonala. Ebben sok is az igazság. Nem annyi, azonban hogy valóban indokolhatná a vállalatok tétlenkedését, formális intézkedéseit. A termelési folyamat egészének színvonala valóban objektíve megszabja egy-egy termék lehetséges, elérhető minőségét, de a folyamatokban résztvevők törekvése, tudása erőteljesen visszahat a termelési lánc egészének produktumára. Látszólag apró jelentéktelen intézkedésekre van csak lehetősége egy-egy vállalatnak, ezek összessége azonban mégis felgyorsíthatná a fejlődést. E lehetőségek egyike például a vállalatokon belüli minőségellenőrző rendszerek ésszerűsítése. Jelenleg általában a késztermékek ellenőrzésén van a hangsúly mindenütt. A rendeletek is erre ösztönöznek, hiszén például hatósági előírás, hogy a vállalatoknak minőségi tanúsítványt kell adniok, osztályozniok a kiszállított gyártmányaikat. A végtermék-ellenőrzést hangsúlyozó meózás viszont azt a látszatot kelti, hogy csak a vevő védelme a fontos, hogy a meó csak a vevők érdekében született intézmény. Milyen egyszerű lenne pedig elérni, hogy a vevő és a termelő egyazon szinten érzékelje a minőségellenőrzés hasznosságát. Ehhez csupán annyi kellene, hogy az utolsó — a „kijárati” — meót, hátrább helyezzék: be a termelésbe, a gyáregységek. üzemrészek,' sőt: az egyes munkahelyek közé. És még tovább — jelenleg ez lenne a legfontosabb — a termelés elé, a „bejárathoz”, ahol a kooperációs társak termékei belépnek a vállalathoz. Könnyű belátni ugyanis, hogy a beérkező áruk ellenőrzése sokkal hasznosabb funkció, mint a kimenők közül kidobni azt, ami — például az alapanyag minősége miatt — vált használhatatlanná. Felvetődhet a kérdés: ha állandóan ellenőrzik a minőséget, akkor ehhez nem kell-e túl sok ellenőr — amikor a termelésben is kevés az ember? Erre az aggályra is létezik korszerű, s jó hatásfokú megoldás (a japán ipar stabil minőségének egyik magyarázata), nevezetesen: a gyártásközi ellenőrzést a dolgozókra kell bízni, a termelőkre. A jelenleginél sokkal szélesebb körben alkalmazhatnák a vállalatok az önellenőrzés módszerét: hogy ne csak általában szóljanak a felhívások: javítsák mindenütt a minőséget, hanem a brigádok, munkások, műhelyek kapjanak konkrét megbízást, felelősségteli jogot, hogy saját maguk ellenőrizhessék saját munkájuk minőségét, s az előttük dolgozókét. Ehhez kellene szabni természetesen a normákat, a minőségi prémiumokat, de a se- lejtkárok összegét is. A gyártásközi önellenőrzési rendszer általánossá válása (amihez természetesen tökéletesíteni kell a vállalaton belüli érdekeltségi rendszert, s ezzel együtt erősíteni az önellenőrző munkások technológiai ismereteit is) a jelenlegi nyersanyag- és energiaárak mellett jelentős megtakarításokat hozna a vállalatoknak és a népgazdaságnak. Ily módon nagy valószínűséggel csökkenne a selejt mennyisége, s ezzel párhuzamosan — növekedne a termékek széles körénél az üzembiztonság és az élettartam. Csökkenne a garanciális költség, a pótalkatrészigény, a javító-karbantartó szolgáltatások iránti kereslet és így tovább. Ha a javuló minőséggel elérhető szervizbővítési költségek csökkenthető- ségét is a megtakarítások közé számíthatjuk, akkor elfogadható az a vélemény, miszerint az intenzív minőségellenőrző rendszerrel néhány év alatt több milliárdos nagyságrendű ráfördításcsökkenéshez juthat a népgazdaság. S ez már társadalmi ügy. Ezért kár, ha bárhol ölbe tett kézzel várják, hogy másutt javítsanak a munkán Javítanivaló, s lehetőség a javításra mindenütt van. S hogy élnek-e ezzel, vagy kifogások mögé bújnak, az már tisztesség dolga, még a korszerű nagyipar szerteágazó kooperációs folyamataiban Energiatakarékosság A kohászati és gépipari vállalatok az év eleje óta több mint 74 millió forintnyi energiát takarítottak meg, zömét, az év első negyedében. Ez a megtakarítás az egész évre vállaltnak 41 százaléka. Egyebek közzött szénből 7500 tonnát, tüzelőolajból 1300 tonnát, villamos energiából csaknem 18 ezer megawattórát takarítottak meg, s fűtőolajból a megtakarítások értéke az egész évre vállaltnak több mint 90 százaléka Az KGM-vállalatok — mint azt egy legutóbbi miniszteri értekezleten is megállapították — a tartalékok feltárásával, műszaki és szervezési intézkedésekkel fokozzák az energiatakarékosságot. A múlt évben kiemelkedő eredményt értek el, 3,5 százalékkal csökkent a tárcához tartozó vállalatok energiafelhasználása, az egy évvel korábbihoz képest. A vállalatok idei tervükben mérsékelt ütemű, mintegy 3,3 százaléknyi növekedéssel számolnak számos új létesítmény, beruházás üzembe lépése miatt. A tárca és az érdekelt vállalatok ismét felülvizsgálják terveiket és további intézkedéseket tesznek az energiatakarékosság érdekében. összességében az V. ötéves, tervidőszakban az 1971—75. közötti évi átlag 4,5 százalékos növekedést 1,2—1,5 százalékra mérsékelték az energiafelhasználásban. Öngyújtók — múzeumban Egy Weimard gyűjtő, Hasso Heydenreioh, tűzszerszám- gyűjteményének mintegy kétharmadát a közelmúltban bemutatta a nyilvánosság előtt is, a weimari városi múzeumban. Hasso Heydenreich az elmúlt másfél évtizedben 600 darab öngygújtót gyűjtött össze, különféle korok különféle tűzszerszámait, az egyszerű kis készülékektől az elektromos gázöngyújtóig. A nem mindennapi „muzeális” gyűjtemény egyik érdekes darabja egy hüvelykköröm nagyságú japán gyújtó a húszas évekből. A bemutatott tárgyak közül a legrégibb a X. századból, a legújabb pedig 1929-ből való. Többszakmások — A munka folyamatosságának biztosítása megkövetelte, hogy alapszakmánkhoz, az épületszerkezet-laka tosság- hoz megszerezzük még azt, ami szervesen hozzátartozik, ami nélkülözhetetlen — a hegesztéssel kapcsolatos tudnivalókat — vélekedett Szuh Viimos, az Ágazat kiváló brigádja címmel kitüntetett tíztagú kollektíva vezetője, az AGROFIL Építőipari Szövetkezetnél. Szerencséié megyénk jelentősebb önálló és kevésbé önálló termelő-gazdálkodó egységeiben, főleg a régi, nagy múltú, hagyományokkal rendelkező gyárakban, vállalatokban, egyre többen vállalkoznak a második szakma elsajátítására. Nem mondják, nem hivatkoznak rá, nem használnak nagy szavakat, de jóleső érzéssel nyugtázzák: értékesebbnek tartják magukat, mint amikor még csak egy szakmát vallhatták magukénak. A második, vagy harmadik szakma elsajátításával kapcsolatos belső igények felkeltését, kialakulását, a vállalatok, gyárak vezetőinek többsége eiő is segíti a rendszere-, sen megszervezett különböző tanfolyamokkal. A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalatnál jól megfér egymással a kőműves és a vasbetonszerelő, az ács- és az asztalosszakma párosítása. A vasasüzemekben szinte kívánkozik az esztergályosszakma mellé a marós-, vagy a gyalustudomány elsajátítása. A mai gazdálkodási követel- mi’yek nemcsak megkívánják, hanem szinte kikénysze-. rítik a gyárak, vállalatok vezetőitől, hogy a termékszerkezet előnyös, és eredményes megváltoztatása édekében, az ezzel járó új követelmények mielőbbi elsajátítása céljából, általában is, de egyes területeken pedig különösképpen ne elégedjenek meg az egy szakmával, hanem az ésszerűség hatarain belül növeljék a több szakmával dolgozó munkások számát. De ebbe az irányba szorítja a gazdasági egységek vezetőit a hatékonyság követelménye, annak teljesítése. A többszakmások sokasága a jelenleginél jobban megteremti a rendelkezésre álló munkaerő jobb kihasználását. Jótékony hatást gyakorolhat a szervezetlenség mérséklésére, ugyanakkor hozzájárulhat a fegyelmezettebb termelés megvalósításához, az egészségesebb versenyszellem továbbfoko- zásához. Mindezeket felismerve megyénk könnyűipari üzemeiben is, a szakmunkások számának gyorsabb ütemű növelése mellett arra törekszenek, hogy a jelentős erőt és létszámot képviselő betanított munkások ne csak egy, vagy két, ennél jóval több reszorton tudjanak egvorma hatékonysággal dolgozni. Nemcsak a vállalat, hanem a dolgozók jól felfogott egyéni érdeke, jö közérzetének biztosítása is megkívánja az ilyen vezetői magatartást és gyakorlatot. Mert a több szakma, a több reszortfeladaton való termelőtevékenység nagyobb, de mindenesetre kiegyensúlyozott keresetet biztosít. Ez pedig nagyon fontos ösztönző erő. A mai, gyorsan változó világunkban igen gyorsan alakulnak az igények. Ami tegnap jó volt, nem biztos, hogy ma is ilyen minősítést kap. A Budapesti Finomkötöttárugyár balassagyarmati gyárában egy negyedév alatt 52 fazonban gyártott ruhák kerülnek le a szalagról. A Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregységében előfordult, hogy hetenként háromszor kellett más termék gyártására átállni. Az ilyenkor jelentkező igények sohasem alacsonyabbak; ellenkezőleg; mindig magasabbak az előzőeknél. Éppen ezért az előbbi két helyen is a szakmai sokoldalúság jelenleginél nagyobb arányú kiterjesztésére törekednek. A lehetőségiekhez képest nem sajnálják sem az anyagi elismerést sem pedig a fáradságot. az ezzel járó szervező munkáért. Kár tagadni; ma még erős gyökerei vannak, s bizony igen sokan még nehezen tudtak és tudnak megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a napi munkában való helytállás rendszeres, • folyamatos, tervszerű, szakmai továbbképzést követel meg, hogy a jövőben az eddiginél gyorsabban bővül azoknak a munkaterületeknek a száma, ahol egy szakma ismerete és gyakorlása kevés a kiegyensúlyozott jövedelem megszerzéséhez. Az alacsony szakmai követelményekhez való görcsös ragaszkodás pedig egy idő után — amennyiben a differenciálódás természetessé válik — az illető dolgozó, vagy dolgozók életszínvonala emelésének fékjévé válik. A jelenlegi helyzet, a jövő kilátásai nyomatékosan arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben kinek, miként, mikor és milyen mértékben alakul az életszínvonala, az nem az igényeitől, a kívánságaitól, a tartalmatlan üres kiabálásaitól, a megalapozatlan, esetleg vádaskodó kijelentéseitől függ, hanem attól, milyen értékes gondolatokat forgat a fejében, azokat miként tudja két kezével, a saját maga javára fordítani, úgy, hogy közben a közösséget is szolgálja vele. A mai társadalmunk mindenkinek biztosítja a sokoldalú kibontakozás lehetőségét. Ezért a kényeimeskedőfenek, a resteknek, akik többet beszélnek, mint cselekszenek, akik csak másokat ösztönöznek az újabb ismeretek megszerzésére, azoknak meg kell elégedniük a mindenkori képességeiknek megfelelő anyagi és erkölcsi elismeréssel. Ha ezt kevésnek tartják, ha ezért méltatlankodnak, egyedül és kizárólag saját magukat okolhatják. Az ilyen helyzet bekövetkeztét azonban meg lehet ejőzni, mert régi igazság, hogy a tudást senkitől sem lehet elvenni. De jól kamatoztatni, azt igen! Venesz Károly Gyakorlat nélkül mit sem ér... Az elméleti ismereteket szervesen egészíti ki a különböző mezőgazdasági üzemekben végzett gyakorlat, melyeken rend. szeresen vesznek részt a szécsényi Nógrádi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola, valamint szakmunkásképző tanin. tézet diákjai. A Magyarnándori Állami Gazdaság szügyi - tehenészeti telepén az állattenyésztő szakmunkásjelöltek foglalkozását látogattuk meg, az első évfolyamos Ivánszki Ödön — képünkön — és társai az újszülött borjak gondozásában vettek részt. Heti három alkalommal végeznek a fiatalok hasznos mun. kát a gazdaságban szaktanáraik vezetésével, eközben megismerkednek R2 alkalmazott gépekkel, a takarmánykeveréssel, a tenyésztési, gondozási módszerekkel, az állattartás rendszerével. A fejőházban Oláh Zoltán és .Medve Sándor másodévesek a fejőberendezések karbantartását, íertőtlení. tését is elsajátítják. Legszívesebben az elletőben, valamint a fiatal borjak korszerű istállóiban végzik soros teendőiket a diákok" Az ál. latok etetése, egészségügyi vizsgálata valamié nyi k: k kedves elfoglaltság. Görcsi Lajos, Kökény István is n „borjú, óvodában” tevékenykedik. —kulcsár józseí k ja — NÓGRÁD - 1980. május 13., kedd 3 ,
