Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)
1980-05-06 / 104. szám
Takarmánytermelés — abrakfelhasználás (7.) Ahol nem A takarmánytermelés, -ellátás és -felhasználás helyzetét 1976-ban vizsgálták a népi ellenőrzési bizottságok. Az alapvizsgálat fontos következtetése volt, hogy célszerűbb takarmánygazdálkodás igen jelentős megtakarításokat eredményezhet- és számottevően csökkentheti a takarmányfelhasználás költségeit, mely köztudottan a mezőgazdasági termelés egyik legjelentősebb költségtényezője. KEDVEZŐ IRÁNYBAN Mezőgazdasági nagyüzemekben, ÁFÉSZ-ekr.él és élelmi- szeripari egységekben, valamint a mezőgazdaság megyei irányító szerveinél' a közelmúltban lefolytatott utóvizsgálat során a népi ellenőrök arra kerestek választ, hogy az alapvizsgálat ideje óta milyen változás történt a takarmány- gazdálkodásban, megvalósultak-e az akkor megfogalmazott javaslatok? Időszerűségét aláhúzta, hogy a változó közigazdasági környezet nem közömbös a takarmánygazdálkodásra sem, a takarékosság érvényesítése a tekarmányf elhasználásban is alapvetően fontos feladat. 1975 óta a megyében nőitt a szarvasmarha- sertés- és juhállomány, a termelési mutatók is többségében javultak. Az egy tehénre jutó fajlagos tejtermelés csaknem 1000 literrel lett több. Módosult a takarmánytermelés szerkezete, csökkent a szemes takarmányok, viszont nőtt a szálas és lédús takarmányok termelésének területe. Az állománynövekedés és a termelési mutatók kedvező alakulása mellett az utóbbi években csökkent az abrakfelhasznáelőbbre lépni lás. A megyei adottságoknak megfelelő termelési szerkezetmódosulás, az állatlétszám és termelés növekvő tendenciája alátámasztja az utóvizsgálatnak azt a megállapítását, mely szerint a megyében az 1976. évi alapvizsgálat óta kedvező irányú változás állt be a takarmánygazdálkodásban. Meg kell azonban jegyezni, hogy az összesített eredmények mellett az egyes gazdaságok eredményeit külön- küiön értékelve igen jelentős a differenciáltság termésátlagok, fajlagos termelés, termékegységre jutó takarmányozási költség és más eredményességi mutatók, tekintetében. Összességében kedvezően alakult az abrakfelhasználás hatékonysága a megye gazdaságaiban. A legfontosabb, legnagyobb volument képviselő állati termékek (tehéntej, értékesített vágómarha és sertés) meghatározott egységére jutó abrakfelhasználás az utóbbi években folyamatosan csökken és kedvezőbb a MÉM által elvárt irányszámoknál. Ennek eredményeként 1978- ban 1220 tonnával, 1979-ben 5460 tonnával kevesebb ab- raktakarmányt használtak fel megyei szinten, mint a megelőző években. Ezek a számok meggyőzően bizonyítják, hogy a megye gazdaságai mind szélesebb körben arra törekszenek, hogy az állattartásban fokozzák a saját termelésű tömegtakarmányok felhasználását. Ugyancsak figyelemre méltó eredmény, hogy a gabonaforgalma és malomipari vállalat 1979-ben már mintegy 800 tonna import fehérjetakarmányt hazai alapanyaggal helyettesített a keveréktakarmányok készítésénél. ALACSONY HOZAM A mezőgazdasági nagyüzemekben az alapvizsgálat óta eltelt időszakban javult a t; karmányszükséglet tervezése. Általánossá vált az állatállomány összetételének és termelési színvonalának figyelembevételével történő szükséglétszámítás. A tervezett és betakarított termésmennyiség — főként tömegtakarmányok esetében jelentkező — különbözet« azonban minden évben megakadályozta a kívánt mértékű tartalék takarmánykészlet megteremtését a legtöbb gazdaságban. A tömeget adó takarmányok terméshozamában ugyanis jelentősebb növekedés nem történt MIÉRT? A takarmányfélék alacsony terméshozamának okai közt agrotechnikai, betakarítási hiányosságok, a takarmánynövények silányabb ■ minőségű területekre vetése még széleskörűen szerepelnek. E téren az ismert szemléleti hiányosságok felszámolásában előbb- rejutás alig történt a takarmánytermelést fontossági sorrendben az árunövény-terme- lés általában megelőzi. Igen kedvezőtlen a magas takarmányozási értékű lucerna, vöröshere termőterületének csökkenése az értéktelenebb szálas takarmányok területének növekedésével szemben. Tar! János megyei NEB főrevizora (Folytatjuk.) Építés — kapcsos eljárással — Nekünk Székesfehérváron első pillantásra megtetszett a Clasp-iskola — mondta Grédula László, a NÁÉV munkása. — Az épület szebb is, az építés gyorsabb is... — És drágább is... — Drágább, drágább, V-r de amondó vagyok: megéri. Mert nézze, lehetett akármilyen hideg, a legkényesebb műveleteket februárban végeztük el. Ez a technológia erre is lehetőséget ad... Január közepétől építik megyeszékhelyünk északi lakótelepén a majdani tizenhat tantermes iskolát. A munka egy brit licenc alapján, úgynevezett Clasp — magyarul kapocs, csat — eljárással zajlik. E módszer előnye, hogy viszonylag hamar összeállítható a ház, s az elkészült épület az átlagosnál jóval muta- tósabb. Ám mindennek az árát is meg kell fizetni. A — tornatermestül, mindenestül — összesen száztizenhárom méter hosszú, kétszintes épület ára várhatólag mintegy hatvanöt—hetven millió forintra rúg majd. A gyorsaság jórészt annak köszönhető, hogy a fölszerelt elemek úgyszólván azonnal kész falat képeznek, vakolás, festés vagy egyéb felületi kezelés fölösleges. Az egy-más- fél négyzetméteres kéregpanelok, illetve a — fából, üvegből, fémből álló — FEN- FAPLASZT-elemek pénzbeli ellenértéke azonban korántsem csekély: darabonkint több tízezer forintot kérnek el értük a gyártók, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat illetékesei. ☆ Erős három hónap telt el az építés kezdete óta, s az avatatlan szem ma már jószerivel kész iskolát vél látni a Beszterce-lakótelep toronymagas házai közt. A művezetőtől, Mester Józseftől ellenben azt tudhatjuk meg, hogy bőven akad még tennivalója a NÁÉV építőgárdájának. — A szerkezetépítésnek csak az első és a második üteme van kész — mondta a szakember. — Hátravan még a harmadik ütem: a tornaterem összeszerelése. Nem ál! azonban a munka az összeállt szerkezetű épületrészekben sem. Zajlik a tető- és a belső szigetelés; betonozzák a második szint al- jazatát. Ezenkívül a mélyépítők csatornákat alakítanak ki. összesen mintegy félszáz ember tevékenykedik — két műszakban — az iskola körül. Ami a szerkezetépítés harmadik ütemét illeti: már annak is befejezéshez kellene közelednie. Ám a tizennyolc méter széles, harminc méter hosszú tornateremnek egyelőre csak a fémből készült pillérei állnak a helyükön. A leendő terem közepén, lent a földön sorban hevernek a tartóvázak. Ezeket nem tudják a helyükre szerelni — legnagyobb fájdalmukra — a szakemberek. Ugyanis a dunaújvárosi szállítók elfelejtették a „csomagba” beletenni az úgynevezett csomóponti lemezeket. Tizenötször huszonöt centiméteres alkatrészekről van szó, nem nagy dolog. Mégis hiányuk hetekre megbénította a szerkezetépítést. Az effajta akadályok az építőipar jellegzetes nyűgei; csaknem óhatatlan, hogy így vagy úgy minden építkezésen elő ne forduljon hasonló. Egyéb akadályok, gondok is adódtak, de meg tudták oldani az építők. Körülményesen zajlott a különfajta szerszámok beszerzése. A fehérváriak, a technológia hazai gazdái mindent megkaptak az angoloktól, s négy hónapig tanulmányozták odakint az eljárást.1 -A tarjániak viszont csak listát kaptak a kellő holmikról, s csupán két hétig voltak tanulmányúton Fejér megyében. Menet közben azonban mind az eszközöket, mind a gyakorlatot megszerezték. — A következő iskola már feleannyi idő alatt elkészülne, mint ez a mostani — vélte Mester József. Megjegyzendő, hogy a közelmúltbeli esőzés — amelynek a mezőgazdaság annyira tapsolt — nem váltott ki örömöt az építőkből. Ha a hideg nem is, a víz a munkáknak abban a stádiumában hátra vetette az építést; nem tudták az ütemterv szerint szigetelni a tetőt. Mindezek dacára az illetékes szakemberek szerint — egyelőre — nincs akadálya annak, hogy a kitűzött határidőre: december huszonkettedik napjára átadható állapotba kerüljön az iskolaépület. Csakhogy addig is minden ap- róbb-nagyobb anyagnak, alkatrésznek meg kell érkeznie idejekorán. Molnár Pál Az alkotás öröme Levelet kaptam egy aggódó apától. A foglalkozása elektroműszerész, imádja a szakmáját, s — mint írja — rendkívüli módon örült annak, hogy fia is ezt a foglalkozást választotta. A minap azonbah, egy bensőséges családi beszélgetés közben, az érettségi előtt álló szakközépiskolás ifjú töredelmesen bevallotta apjának, hogy kifejezetten utálja az elektro- műszerészséget, s a háta is borsódzik arra a gondolatra, hogy életét ebben a szakmában kell majd leélnie. Levélíróm mélyen megdöbbent ezen a vallomáson, s nem is akart belenyugodni. Kikérdezgette a fiát, s megdöbbenve fedezte fel, hogy a gyerek három és fél esztendei tanulás után szinte semmit sem tud leendő szakmájáról. Tovább nyomozott, s kiderítette, hogy a fiúnak a szakmai gyakorlatok vették el a kedvét leendő foglalkozásától. Annál a vállalatnál ugyanis, ahol a szakközép- iskolások gyakorlati felkészítése folyik, nagy a munkaerőhiány, s a gyerekeket mindig azokon a területeken foglalkoztatják, ahová leginkább elkél a munkáskéz. így aztán a legtöbb esetben anyagmozgatással foglalkoznak, hozzáértést, szakmai tudást egyáltalán nem igénylő széria- és rutinmunkákat végeznek. Természetes — vallja levelében az apa—, hogy minden szakmának, minden foglalkozásnak Vannak rutinfeladatai, amelyeket jól be kell gyakorolni. De a munka lényege — bármely foglalkozásban — az alkotás, az a tevékenység, ami megadja a munka szépségét, örömét. Miért nem igyekszünk erre is megtanítani gyermekeinket? Miért nem vezetjük rá őket az alkotás örömére? Miért nem adunk nékik olyan feladatokat, amelyek próbára teszik kitartásukat, tehetségüket? A kérdésekre nemigen tudok válaszolni. Legkönnyebb lenne egy kézlegyintéssel — „nem általános eset” — elintézni, s talán így is tettem volna, ha az elmúlt hetekben nem találkozom szembe ugyanezekkel a kérdésekkel. A kongresszusi felszólalások között meglepően sok foglalkozott a fiatalok és a munka kapcsolatával, a munkára neveléssel, az alkotó ember jobb erkölcsi és anyagi megbecsülésével. Vékony Judit, a pécsi tudományegyetem hallgatója az oktatás színvonalát és az élet követelményeit elemezve több ellentmondásra mutatott rá. Themesz Vilmos, a Budapesti Műszaki Egyetem pb-titkára ugyanezzel foglalkozva kijelentette: „Ügy tetszik, a vállalatok nem érdekeltek abban, hogy a szakemberekből a maximumot hozzák ki”. Peják Emil, a XVIII. kerületi pártbizottság első titkára arról beszélt, hogy mennyi tartalékunk van a dolgozó ember teremtő-, alkotóképességének, -készségének kibontakoztatása terén. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára pedig a többi között hangsúlyozta, hogy társadalmi fejlődésünk érdekében kapjanak nagyobb megbecsülést a feladatukat kiemelkedően elvégző, a közösség ügyét eredményes munkájukkal segítő, céljainkat szolgáló százezrek. Tudom, a négynapos kongresszus több mint félszáz felszólalásából kiragadott néhány mondat, gondolat nem arra valő, hogy bármit eldöntsön, bárki igazát bebizonyítsa. Az azonban a felszólalásokból is látszik, hogy a problémakör — az alkotó munkára nevelés és az alkotó ember nagyobb megbecsülése — társadalmunk élő, létező gondja. Hogyan is bánunk tehetségeinkkel? Néha egy-egy szélsőséges eset kapcsán az az érzése támad az embernek, hogy elbánűnk velük. Jó és hasznos felfedezések, találmányok, újítások megvalósításának elszomorító kálváriája, a meg nem értéssel, a közömbösséggel való találkozása, vagy egy-egy tehetséges ember pozícióféltésből való félre- állítása időnként joggal borzolja fel a közvélemény kedélyét. Számos példát találhatunk arra is, hogy a jól végzett alkotó munka nem kapja meg azt az anyagi és erkölcsi elismerést, amelyet megérdemelne. Azegyen- lősdi, a munka szerinti, differenciálás hiánya miatt arra érdemtelenek juthatnak viszonylag jó keresethez, s nem azok, akik tényleg megérdemelnék. Az ilyen esetek joggal keltenek felháborodást, s mutatnak rá arra, hogy társadalmunkban még nem tettünk meg mindent tehetségeink buzdítására. Baj az is — s ebben igaza van az aggódó apának —, hogy nagyon sokszor az alapokkal, a tehetségek kibontakoztatásával van a baj. A munkára, alkotásra nevelés feladata már az iskolában kezdődik és a munkahelyen folytatódik. Meg kell adni a fiataloknak a megfelelő segítséget, ösztönzést ahhoz, hogy megismerjék jövendő szakmájuknak, foglalkozásuknak ne csak elméleti és gyakorlati alapjait, hanem ráérezzenek szépségeire, értelmére is. Csak így válhat belőlük munkáját szerető, munkájáért élő, alkotó ember. Az éremnek azonban két oldala van. Főleg a fiatal értelmiségiek körében hallja gyakran az ember azt a panaszt, hogy a kezdő szakemberek nemigen kapnak tudásukhoz, szakmai felkészültségükhöz illő komoly feladatokat, így aztán nem is áll módjukban megmutatni, mit tudnak, nem bontakoztathatják ki a tehetségüket. Ha ugyanerről idősebb, tapasztaltabb kollégákat kérdez az ember, ők már némiképp másként vélekednek. Azt mondják, hogy kettőn áll a vásár, jó, ha értelmes, tehetségéhez mért feladatot kap a fiatal, de nem ajánlatos ezt tétlenül megvárni. A feladatoknak elébe kell mennie, meg kell keresnie őket. Az igazán eredeti gondolatok, alkotások legtöbbször így születnek. Azért szükséges ezt most hangsúlyozni, mert minden korábbinál nagyobb szükség van arra, hogy mindenki a maga területén, a maga munkájában többet és jobban dolgozzon, a köz javára bontakoztassa ki képességeit. Ez a követelmény azonban csak jókívánság, marad addig, amíg nem sikerül mindenhol összhangba hozni az egyéni képességeket a munkahely elvárásaival. X m a munkahely — legyen fizikai, vagy ”szellemi — csak akkor várhat el többet a dolgozójától, ha megfelelően támogatja, ösztönzi alkotóképességének kibontakozását. De sok múlik az egyénen is, akinek munkájára, alkotásra nevelését már az iskolában el kell kezdeni. Karcagi László Ekék a mazahua indiánoknak Az eddigi legszokatlanabb Vöröskereszt-szállítmány indult útnak nemrégiben távoli tájakra a Német Demokratikus Köztársaságból: a mexikói mazahua indiánok számára becsomagolt hajóküldemény 115 korszerű, váltva forgató ekét tartalmaz. Velük váltják fel az indián törzsnél használatos faekéket. Az NDK Vöröskeresztjének és a mexikói indiánoknak a kapcsolatai nem új keletűek. A segélyszolgálat „szerzője” az NDK orvosa, dr. Theodor Binder, aki — Albert Scljweitzer lambarenei dzsungelkórházának példájára — már 1973 óta segíti az itt élő indián törzset. ■ 1 Egyszerűbb szabályozás A dolgozók választják a munkaügyi döntőbizottságokat Az Idén január 1-én hatályba lépett új Munka Törvénykönyve módosította a munkaügyi döntőbizottságok szervezetére, eljárására vonatkozó szabályokat. Ezek a változások elsősorban a döntő- bizottságok demokratikus jellegének erősítését, működésüknek egyszerűbbé tételét szolgálják. A döntőbizottságok az utóbbi években társadalmi megbecsülést vívtak ki maguknak. A munkahelyeken kialakult szervezetük és működési gyakorlatuk. Ezért lényeges, hogy a törvényi szabályozás csupán keretül szolgáljon, de ne nehezítse a munkaügyi viták helyszíni döntését. Ezt az elvet tükrözik a Munka Törvénykönyvének vonatkozó rendelkezései, amelyeknek száma csökkent, ugyanakkor — a változások révén — nagyobb teret engednek a helyi sajátosságok érvényesítésének. Fontos tartalmi változás, hogy az idei évtől a munkaügyi döntő- bizottságok elnökét, elnökhelyetteseit és tagjait — a munkáltató és a szakszervezet munkaügyi szervének együttes javaslata alánján — a dolgozók választják. Korábban lényegében adminisztratív módon történt a döntőbizottságok létrehozása, mert a tisztségviselőket és a tagokat a munkáltató és a szakszervezet vállalati vezető testületé jelölte ki, tevékenységük pedig a munkaügyi bíróság . jóváhagyásától függött. Az új rendelkezés jelentős mértékben megváltoztatta a döntő- bizottságokra vonatkozó illetékességi szabályokat is. Növekszik a vállalatok központjában választott döntőbizottságok szerepe, mert a jövőben ezek járnak el akkor is, ha dolgozójuk más járás vagy megye területén dolgozik. Eddig ugyanis ilyen esetekben a területileg szervezett döntőbizottság elé került az ügy, amely azonban nem ismerhette a vállalati sajátosságokat. Az eljárás rendjét a szabályozás módosításáig sok formai szabály kötötte gúzsba, alakiságai indokolatlanul közel álltak a bírósági eljáráséhoz. Ezt egyszerűsítik az új rendelkezések, amelyek mind a bizonyítékok megítélésében, mind a tárgyalás egész menete során egyetlen rendező elvet követnek; az igazság kiderítését a legcélszerűbb módon. Az új szabályozás alapján működő döntőbizottságokat a szak- szervezet munkahelyi vezető testületének választásával egyidőben 1980. május 1-től július 15-ig kell létrehozni minden olyan munkáltatónál, ahol szakszervezeti szerv működik. Automata lángvágóval készíti a BSZ 4-es szállítószalag tartószerkezetének. alkatrészeit Fodor Simon hegesztő szak. munkás az Országos Bányagépgyártő Vállalat salgótarjáni gyárában. Az üzem korszerű gyártócsarnokában ezenkívül még' számos modern berendezés segíti a termékek előállítását. • s- kj —
