Nógrád. 1980. május (36. évfolyam. 101-126. szám)
1980-05-23 / 119. szám
Hangszóró mellett Kérdések rr ridegtartáson // A rádió Csak arra vagyok kíváncsi . . . című műsorában a héten ezúttal egy ízig-vérig hivatásos kérdező — Moldova György író „kellemetlenkedett” á hivataloknak. Kérdéseit ő maga mondta „tollba” a stúdió üvegfalai mögött, hogy azután azok nyomán elindulva a rádió munkatársai, név szerint: Bán László, Er- dei-Grünwald Mihály. Lukácsi Béla és Mihancsik Zsófia az illetékesek körében a válaszokat is megtalálják. Már az is érdekes-elgondol- kodtató, sőt. bizonyos nemes indulatokra sarkalló volt, ahogy a kérdésekről, általában véve a kérdezésről, annak ér• leiméről az író vélekedett a műsor legelején. Akár pesszimizmusnak is beillett volna ez a mondata: — Az a kérdés, nem válik-e puszta gimnasztikává, szellemi tornává maga a kérdezés . . ■ A kérdések ridegtartásra vannak csapva, és hát senki sem törődik velük... Más 6zóval: minden marad a régiben. A kérdést, a gond felvetését az illetékesek esetleg megköszönik (bár ez sem általános gyakorlat, sőt, esetleg éppen ellenkezőleg, nem köszönik meg!), de ami sokkal fontosabb, alapvetően nem változik semmi. Ilyet csak egy makacsul kérdező (gyakran egy könyv terjedelmében kérdéseket feltevő, vá* laszokat, értelmet, megoldást kutató) közéletiségéről közismert író állíthat. Olyan író, mint amilyen Moldova. Minden keserves tapasztalata ellenére megőrizve „harcos pesszimizmusát” kérdezett ezúttal is. Mirőil? Csupa lényeges dologról. Népesedéspolitikáról, éjszakai műszakról, sportról és tömegsportról, ráfizetéses gyárakról. Nem lehet ugyanis belenyugodni, hogy a legfontosabb kérdésekre ne kapjunk, ahogy a kérdező fogalmazott: „érdemi válaszokat". Addig kell kérdezni, amíg a kérdésekben a leginkább érdemi részt, a cselekvést is sikerül elérni' Körülbelül ez vezetheti a rádiót ezzel a műsorával, s ez vezérelte az írót — mondjuk — legújabb, most megjelenő kötetének megírásában is, amelyben a textiliparban dolgozó nők helyzetét tárja fel egyetlen nagy riport keretében, s nyilván, nagyon sok lényegre mutató kérdés segítségével. (A szent tehén). Más kérdés lenne, hogy a jegyzetíró tapasztalatai sok ponton megegyeznek ezzel a harcos pesszimizmust árasztó véleménnyel; hogy nagyon sokan vannak olyanok, akik úgy vélekednek, miként a költő Váci Mihály, aki egyik versében (Utazás bürokronéziá- ban) azt írja — mindig annak van igaza, aki jobban tud beszélni. Vagy „kibeszélni”, akár a tehénből a borjút is, hogy azután visszakanyarodva Moldova György kérdésekkel kapcsolatos mezőgazdasági hasonlatához: ridegtartásra csapják a már elválasztott borjút (sokszor és sokféleképpen feltett kérdést). A műsort hallgatva, bizonyos jogos türelmetlenség mindenképpen indokoltnak látszik a gyakorlati változtatás — gyakori elmaradásai miatt. Például a klasszikus értelemben vett (biztatásra) népesedéspolitikai gyerekekkel kapcsolatban, kezdve a születéstől (nem mindenben megfelelő tárgyi feltételektől) a kisruhák választékáig. Pontosabban a választék hiányáig. Vagy a bölcsődei, iskolai férőhelyek aránytalanságáig, már, ami a valós igényeket és a valóságot, a meglevő helyeket illeti Fekete Gyula is kapcsolódott a kérdéshez, és írótársként valóban találó hasonlattal világította meg a kérdés lényegét: ha az íngecs- ke kevés — nem bizonyítja azt, hogy sok a Jánoska! A hivatalos vélemény ezzel kapcsolatban hangsúlyozta; a zsúfoltság miatt erőteljesen fejlesztették a szülészeti osztályokat, és ez tényleges eredmény! De például a'segélyek összegének, a családi pótlék növelésének végrehajtása (közismert gondok miatt) még várat magára, s tény az is, hogy nincs igazán választási lehetőség aközött, hogy otthon, vagy bölcsődében nevelkedjék-e Jánoska? A népesedéspolitikai intézkedésekre mindenképpen szükség volt — így a hivatalos, miniszteriális válasz — az viszont indokolt kérdés, hogy az időzítése megfelelő volt-e? Most már, a gyakorlatból kiindulva, ugyanis úgy tűnik, hogy vagy előbb, vagy később lett volna célszerűbb megho- zataluk-bevezetésük. Hullámvölgyek. hullámhegyek alakultak. alakulnak ki — kritizálni utólag nem helyes. Inkább arra kell törekedni, hogy a lefelé húzódó görbét minél jobban „elhúzzuk”. Tények vannak. A kérdésekre pedig a valóság válaszolt, válaszol. Nem más kérdés, hogy, sajnos. ezek a válaszok újabb kérdéseket indukálnak, váltanak ki — nem csupán a notóriusan kérdező íróból. A régi megállapítás, az ugyanis, hogy „ki mivel dolgozik. az tapad a kezéhez”, további Moldova-kérdések' tartalmára is érvényes- A már említett (könyvheti) új riportkötetében a textiliparban dolgozó nők helyzetével foglalkozik, így a rádióműsorban is érzékelhető volt. Moldova most „textilben utazik”. A nők harmadik műszakban történő alkalmazása, éjszakai munkája a textiliparban valóban „rázós kérdés”. A gyakorlatban erre szükség van. De szükséges is a nagyobb figyelem, a törődés sokoldalú megvalósítása —, amelyre az író ellenpéldái, csakúgy, minit a többi kérdésben, elsősorban arra jók. hogy a változtatás igénye ne csupán igény maradjon 1 (T. Pataki) Révész György dokumentumfilmje Magyarok a prérin SZOKATLAN SZOCIOLÓGIAI KÍSÉRLET JAPÁNBAN Negyvenkét japán család beleegyezett, hogy szokatlan szociológiai kísérletben vesz részt: vállalták, hogy egy hónapig nem néznek tévét- A feltétel azonban mindenkinek meghaladta az erejét. Az egyik család egy hétig bírta, négy pedig már nem sokkal a határidő letelte előtt adta fel. Voltak olyan családok, amelyek valóban nem kapcsolták be a tévét, de a csalód fériii- tagjai aikalmankint az éttermek és bárok televízióin nézték a sportközvetítéseket. A gyerekek nyafogtak, hogy nem nézhetik kedvenc adásaikat. Képaukció Az aukció, a műtárgyak nyilvános árverésen való eladása évszázados múltra tekint vissza. 1616-ban Hollandiában tartották az első ilyen rendezvényt. Magyarországon 1910-től rendszeresített művészeti aukciókat a Magyar- Gyűjtők Egyesülete, az úgynevezett „Szent-György Céh’.’. HtSZ ÉV ALATT AZ ÖTVENEDIK A felszabadulás után a Bizományi Áruház Vállalat rendezett aukciókat először 1957-ben. Ezek még úgynevezett művészeti nagyaukciók voltak, amelyéken képeken kívül iparművészeti tárgyak Í6 a kalapács alá kerültek. A mostani aukciókon festmények, grafikák kerülnek árverésre — évente három alkalommal. Az első képaukciót 1960 októberében tartották és a közelmúltban ünnepelte a Bizományi Áruház Vállalat ötvenedik képauciójának megrendezését. „Ez idő alatt mintegy 10 ezer festmény cserélt gazdát — írja Kissné Sinkó Katalin, a BÄV ellenőrző becsüse. — Bizonyára a magyar festmény állomány jelentős és jellemző része.” Az árverés anyagát a Bizományi Áruház felvevőhelyein gyűjtik. Az aukciót megelőzően hirdetések útján hívják fel az eladni szándékozók figyelmét e lehetőségekre, de ezen kívül is felvehetnek a becsüsök jó kvalitású, művészi értékű képeket aukción való értékesítésre. ZSŰRIZIK, VÉDIK A képeket a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum munkatársaiból álló zsűri bírálja el, amelynek feladata a mű valódiságának megállapítása, a minőségi válogatás. Sokszor ilyen alkalommal kerül elő lappangó, egy-egy festŐjéletmű vagy nemzeti mű- kincsállományunk szempontjából fontos mű. A múzejxmi zsűri ilyenkor védetté nyilvánítja a műtárgyat — amelyet nem vihetnek ki az országból (az országon belül bármikor eladható!), g amelynek adatait a múzeumok tudományos célra nyilvántartják. Az aukció az eladók és vevők, a gyűjtők, az érdeklődők, a művészet kedvelőinek találkozási helye. Az árverést megelőző kiállítás — amelyet a MOM Csörsz utcai Szaka- sits Árpád Művelődési Központjában rendeznek — igazi kulturális esemény. Hiszen olyan, magántulajdonban levő művekkel ismerkedhetnek itt a látogatók, amelyek megtekintésére máskor nem nyílik alkalom. évente háromszor M Folyik az árverés A budapesti és vidéki múzeumok is gyakran vásárolnak az aukciókon — gyűjteményük hiányait kiegészítve. Rendszeres vásárló a Szép- művészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria, csakúgy, mint a pécsi, a kaposvári, a hódmezővásárhelyi, a szegedi, a szolnoki múzeum. képek Cs Arak Az árverésen a piac törvényei — a kereslet és kínálat viszonya, s a divat közvetlenül alakítják, változtatják az árakat, itt vevő és eladó egyaránt megbizonyosodhat afelől, hogy a műtárgy valóban a keresletnek megfelelő áron cserélt gazdát, A kikiáltási ár csak irányt ad. az az összeg, amelyen alul nem értékesítik a tárgyat. Már a Bizományi Aruház Vállalat által rendezett ötödik, hatodik képaukciótól kezdve általában megduplázódtak a kikiáltási árak. 1960-ban, az első képaukción 119 festményt árvereztek, s közülük 75 talált gazdára, a 161 milliós kikáltási ár helyett 221 millió forintért. Húsz évvel később 230 képből 202 kelt el, 2 371 millió forint kikiáltási ár helyett 4 477 millióért. Az első képaukció legdrágább képe — 18 ezer forint! — Benczúr Gyulának a Budavár bevétele című festményéhez készített tanulmánya volt. De annak Idején nem vették meg Egry József Balatoni tájképét, sem Csók István Virágcsendéletét. S mindössze kikiáltási áron, 2200 forintért kelt el Koszta József Vlrágcsendélete. Húsz év telt el, e Egry József Napsütéses Balaton című olajpasztelljét 110 ezer forintra „verték” fel a 65 ezer forintos kikiáltási árról. Csók István festményéért 90 ezer, Fényes Adolf Csendéletéért 65 ezer és Gulácsy Lajos Önarcképéért ugyancsak 65 ezer forintot ajánlottak. Az általános gazdasági tényezőkön kívül a tudományos kutatás eredményei, a szakirodalom publikálásai, a kiállítások, a művészek „felfedezése”. mind-mind befolyásolják az árakat, a kereslet alakulását és a divat változásait. Egy-egv festő életműkiállítása vagy monográfiája után érezhetően felszöknek az árak, (így a magyar nemzeti galériabeli Mednyánsz- ky-kiállitás után is.) KALLÓDÓ MŰKINCSEK Képet nemcsak esztétikai indítékból, hanem értékmegőrzés céljával vásárolnak világszerte. Egy amerikai közgazdász összehasonlította az arany, az olaj és a műkincsek árváltozásait, értékállóságát. A legrövidebb időn belül a legnagyobb — sőt — fantasztikus és állandó értéknövekedést a műtárgyak körében tapasztalt. Nagyon gyakori, századok óta js ismétlődő jelensége a művészeti élethek, hogy egy- 'egy kiemelkedő tehetséget életében vagy még azután is hosszú ideig nem ismernek fel. Műveiket nem értékelik, nem tartják becsben. Egyik legismertebb késői felfedezés Greco művészete. Vagy közismert, hogy Csontváry évekig kallódó ouevrejét nem tekintették értéknek, holott ma már legbecsesebb nemzeti kincseink között tartjuk számon. Paál László 1877-ben így írt öccsének: „amióta festő vagyok, még soha ilyen nyomorúságos helyzetben nem voltam.,. Olyan képeket, amiket egy évvel ezelőtt 1000 frankért adtam el, alig tudok most 200—300 forintért eladni.” Ma pedig erdei tájképéért a Bizományi Áruház ötven aukciója során a legmagasabb árat — 270 ezer forintot — fizeti ekl Kádár Márta • ....Nllllllllllllll.....Ilii......I......."Illll"lll II.....mill.....IIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII................Ili.......................................................................................1.............IMI......IIIIIIIUIII......IIIIIIIIIIIIM „ Amerikés” magyarok. Sokáig tabu volt beszélnünk róluk, és mindazokról, akik valamilyen oknál fogva elhagyták az országot. Pedig a hallgatás, nem tesz meg nem történtté dolgokat, nem enyhíti a lelki feszültségeket sem. Régóta tudjuk már ezt, s televízióban, rádióban műsorok bizonyítanak a helyes szemlélet, az okosan kimondott szó igaza mellett- Révész György számos játékfilm, kitűnő rendezője egész estés dokumentumfilmet forgatott az „amerikás” magyarokról, pontosabban a kanadaiakról. A film — dr. Dojcsák Győző kutatásainak és Ungvári Tamás filmnovellájának — felhasználásával készült — az első kanadai telepesek leszármazottéit faggatja a kivándorlás és az otthonteremtés viszontagságos körülményeiről. Dojcsák Győző egyébként olajkutató mérnök volt, Kanadában egyetemi tanár lett, de nem tudta megszokni az idegen földet, szíve, családi és baráti kapcsolatai hazahozták : visszatért Magyarországra. A Magyarok a prérin el- mű filmet a megyei mozik stúdióprogramjában vetítik, elsőként május 21-én a salgótarjáni November 7. Filmszínházban mutatták be. NÓGRAD - I960, május 23., péntek Bárány Tamás: Másfél szoba összkomfort (Regény) 10 így aztán kivettem egy nap rendkívüli szabadságot. és Gyurival lesbe álltunk az aluljárónál. Kilenckor megérkezett a Trabant, negyed tízkor az én szívszerelmem, Futó puszi, és indulás. Ezúttal egyenesen a Rómaira mentek. Gyuri — sosem felejtem el neki — végig kivitt utánuk, csak a strand bejárója előtt tett le a motorról, amikor már láttuk, hogy jegyet váltottak és bementek. Tíz perc múlva én is követtem őket. Lassan levetkőztem, aztán végigsétáltam a strandon. Ott ni, ott feküdtek a drágalátosok, a medence sarkánál 1 Komótosan odaballagtam, s leereszkedtem Csuti mellé a fűbe. Nem vett észre, behunyt szemmel feküdt, átadva magát a vadul tűző napfénynek. A krapek ott hevert mellette, s ahogy mindig is elképzeltem magamnak: őt nézte. Félkönyökére támaszkodott, s a napszemüvege mögül a mellét bámulta. Engem pillantásra sem méltatott, nyilván észre sem vett, annyira elmerült a pompás látványban. „Szervusz, Csutak 1 — szólaltam meg végül halkan. — Mit szólsz. hogy találkoztunk?” Kinyitotta szemét, aztán fölült, rámmeredt. „Hát te? Hogy kerülsz ide?” A krapek most már rámnézett, de nem szólt, „Kaptam egy nap szabit.,. — Körülnéztem. — Hát itt unatkozol, szegénykém . . . Milyen a nap? „Isteni — mondta vontatottan, aztán intett a mama kedvence felé. — Képzeld, kivel talákoztam itt! Hadd mutassalak be egymásnak , , . Nyújtottam a kezem, olyan barátságosan, ahogy csak tellett tőlem. „Csató Ákos”. „Tatár Béla. örvendek”. Arcába bámultam, mintha az emlékeim közt motoznék. ,,Nem te voltál egyszer nálunk, a Bocskai-telepi pinceklubban? — kérdeztem ártatlanul. — Talán egy éve, tavaly nyáron . . - Nem? „De — mondta a krapek fülig veresen. — Én voltam”. „És képzeld — szólt élénken Csuti —, itt most összefutottunk!” „Fantasztikus! — bólin- tottam. — Na és a KK 45-47- es számú Trabant? Azzal ki érkezett?” A krapek az előbb tűzpiros volt. most hirtelen falfehér lett. „Izé — mondta krákogva — a helyzet az, hogy nem is itt találkoztunk, hanem már bent a városban, és én hoztam ki Jutkát . . „Igen — mondta Csuti mohón —, éppen mentem a Közértbe. képzeld, és akkor Béla meglátott, és lestoppolt mellettem . . „Érdekes — mondtam nyugodtan, s arra gondoltam: tagadnak, tehát még fontos vagyok. Még nincs veszve minden 1 — A Közértet kerested, és mégis az aluljárónál kötöttél ki, éppen ellenkező irányban . . Csönd volt, hosszú csönd. „Hát igen — szólt aztán Csuti. — Együtt jöttünk. Szóval: figyeltél?” Biccentettem. satrom hete fi^allek”. „Értem — mondta elgondolkodva. — értem.” Megint a csönd, talán még hosszabb, mint az imént. Én arra vártam, hogy a krapek föláll, és elkotródik. De nem; maradt ülve, s a füvet bámulta. „Hát nézd — sóhajtott Csuti. s rámnézett —, ha már így történt... Nem, akartam szólni, mert minek bántsuk egymást ... De ha' már leskelőd- tél utánam, hát -udd meg: Bélának komoly szándékai vannak ...” Csak ültem, és fülemben zu. bogott a vér. Fölál.lni, a jobbal behúzni a mama kedvencének, aztán a ballal. És ahogy elterül a fűberv a hasába taposni. Aztán jönetnek a, mentők. Igaz. a'rendőrök is jönnek, és annyit már ez a riba ne nem ér meg! Ültem még egy darabig né» mán. aztán lassan föltápás**- kodtam. „Hát akkor sok szerencsét — mondtam. — Legyetek na- gyob boldogok!” . (FotyiutjuK) l 1
