Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-16 / 88. szám
A Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat salgótarjáni központi ipartelepének lakatosüzemében a helyi szükségletek kielégítésén túl exportra is gyártanak külöféle vasszer- kezeteket. A képen Kazareczky László és Zuznai József az NDK-ba kerülő szelvényeket darabolják a lángvágó automatával. Józanító hatású nem-ek Mégiscsak forrón eszik a kását Mondják több helyen is a szakszervezeti titkárok: mostanában mintha ferde szemmel néznének rájuk az emberek. Mert igen-t mondanak olyan intézkedésekre, melyek — mi tagadás — nem túlzottan népszerűek. Itt vannak mindjárt a belső átcsoportosítások, melyek egyre inkább átvállalják a munkásfelvétel szerepét. Nagy úr a szokás, mozdulni régi helyükről kevesen szeretnek. — Épp velem szúrtok ki, mikor már hosszú évek óta itt dolgozom?! — és elsőként természetesen a szakszervezeti irodára vezet az útjuk. — Azért vagytok, hogy megvédjetek! Ilyesféle tapasztalatot bő- — Gyakran „verik” az asz- séggel szerzett az utóbbi két tálát? évben Rónay Tibor, a VEGY- — Előfordul. Ki azért, hogy ÉPSZER salgótarjáni gyárának miért a másik lett kiváló dol- szakszenvezeti titkára is. gozó, miért nem ő, ki azért, — Tény, hogy még két év- hogy miért kapott a másik — Azt. hogy jócskán alábbhagyott. Túlzás lenne azt állítani, hogy nem állnak szóba velem, de egy-két elejtett megjegyzésből — „na, mit vontok el már megint tőlünk?” — érthetek, ha akarok. Ügy gondolom azonban, be kell látni: a mostanitól többet adni csak akkor lehet, ha többet is teszünk le a közös asztalra. S ez nem népszerűség, hanem lelkiismeretes, igényes munka és fegyelem dolga Szondi Márta Napjaink témái A második gazdaság R ögtön elismerve: már az elnevezés vitatott, vannak, akik így, mások kiegészítő gazdaságként, megint mások árnyék-, háttérgazdaságként jelölik. Az azonban bizonyos: van, létezik, hat, tehát vitákra- vitákra is, töprengésekre is — okot adhat. A termelés és az elosztás egy sajátos — és: hasznos! — terepéről van szó, a szocialista szektor kiegészítőjéről, köz- napian fogalmazva, a szocialista szektor együttműködési réseinek betöltőjéről. Hiba lenne azonban mindent ide sorolni, ami „nem illik bele” a nagyüzemi tevékenységbe, ami furcsa, ami esetleg ellenérzést kelt, azaz: a második gazdaságnak — értelmezésünk szerint — semmi köze a borravalóhoz, a hálapénzhez, az üzérkedéshez, olyasmihez, amit jogtalan előnyöknek, munka . nélkül szerzett jövedelmeknek, vagy éppen törvényszegésnek nevezünk. Beletartozónak tekinthetjük viszont a magántevékenység olyan, féllegális, félillegális terepét, mint a hatósági engedély nélküli szolgáltatások — kontárkodás, fusizás, szobakiadás stb. — viszonylag kiterjedt körét, s természetesen elsősorban azt, ami valóban szabályozott jogi keretek között zajlik: a háztáji és kisegítő gazdálkodásit, a magánkereskedést, a magánkisipart, ebbe a magánépítő-mestert is beleértve, a fizetővendéglátást. S olyan, meglehetősen áttekinthetetlen cselekvési kör szintén beletartozik a második gazdaságba — áttekinthetetlen, mért jó néhány mozzanatában a szabályost, a majdnem szabályost — majdnem törvénytelent keverő, elegyítő kör ez —, mint az ún. házilagos építkezés. Más nem lehet a megítélés alapja, mint az: valós szükségletek kielégítője-e ez a tevékenység? Ha tárgyilagosak vagyunk, azt kell felelnünk: igen. Ráadásul: a szocialista szervezetek nem képesek — olykor nem alkalmasak — ezeknek a feladatoknak az ellátására, illetve csak rendkívül gazdaságtalanul hajthatnák végre azokat. Ilyen és hasonló tényezőkre figyelve kell mérlegelnünk, s akkor kiderül : természetes jelenség ma nálunk a gazdaságnak ez a szelete. Természetes és szükség- szerű kiegészítőről van szó, hiszen — példával élve — a háztáji, kisegítő és egyéni gazdaságok adják bizonyos mezőgazdasági termékeknek a felét, kétharmadát, — a sertéseknek több mint a fele nevelkedik, s kerül vágóhídra innét — de a hízott libáknak — a májnak! —, különféle bogyós gyümölcsöknek majdnem a teljes egészét. A mezőgazda- sági szövetkezeteknek ma már jelentős csoportja segíti ezt a tevékenységet, a nagyüzemi munka egyik — különleges — ágaként kezelve. Folytathatjuk a szerepkör illusztrálását: a magánépítés évente a tető alá hozott új otthonokból hatvan, hetven százalékkal részesedik — esztendőként 57—62 ezer lakás volt ez az 1976 és 1979 közötti időszakban —, s ennék döntő többsége a második gazdaság keretei között jön létre. Veszélyes az egyoldalú ítélkezés, s ezért hibás gondolati út a szocializmust a nagy vállalatokkal — azonosítani. S még nagyobb hiba, ha mindenkor és mindent csak szabályok közé gyömöszölten, központi rendelkezésektől „egyenesre nyírtan” tudunk elképzelni, s ami csak kicsit is szokatlan, nem illik a hagyományos képbe, azt elutasítjuk, sőt, gyanúsnak kiátkozásra érettnek tartjuk. Ez utóbbival már csak azért is vigyázni kell, mer becslések szerint a családok kétharmadának van valamilyen, a második gazdaságból származó jövedelemforrása. S itt ne gondoljunk rögtön a kiugró bevételekre — ez egyébként a szakemberek becslései szerint a második gazdaságban tevékenykedők csoportjának töredékére jellemző —, hanem sokkal inkább azokra akik nyugdijukat, alacsony egy főre jutó családi jövedelmüket így egészítik ki, így érik el, vagy közelítik meg az átlagos életszínvonalat. Ezzel már azt is kimondtuk, hogy a szóban forgó tevékenység bővíti a munka- időalapot, illetve a társadalmi termelésben addig részt nem vevő, de hasznos munkaerőt mozgósít, gondoljunk csak a háztáji — kisegítő — gazdaságokban dolgozó családtagokra. S ugyanakkor, ha a tevékenység formája tartalma nem sérti a közérdeket, hozzájárul a családi életszínvonal növeléséhez; többletjövedelem forrása, az életkörülmények javításának egyik lehetséges eszköze azaz harmonizál az össztársadalmi célokkal. R I ugalmas, a szükségletekhez gyorsan igazodó terepe ez a gazdaságnak, azaz tekintélyes nagyságú mozgósítható tartalékok rejlenek benne, s ezek a tartalékok, hasznosítva, nagyon is valós igények kielégítői lehetnek, olyanoké, amelyek máskülönben kielégítetlenül maradnának. Lázár Gábor vei ezelőtt is kényelmesebben éreztem magam a bőrömben — mondja. — Most kevesebbet tudunk adni és gyakrabtöbb jutalmat, s ő miért nem. Valamennyi kérdést türelmesen meg kell magyarázni, hiszen az elutasító választ is ban kell nem-et mondani, könnyebb megemészeteni, ha Meg aztán az emberek nagy része is azt hitte, hogy nem eszik azért olyan forrón a kását, ahogyan főzték, a hatékonyabb munkát majd valamikor csak nyugdíjazásuk tóján kérik számon tőlük, azaz ráérnek. Hát, nem így történt. Nem érünk rá, már most határozottnak, következetesnek kell lennünk, s ezt némelyek zokon veszik. Két éve hozta a döntést a salgótarjáni gyár, hogy fel kell mérni a munkaköröket, ésszerű összevonásokat, belső átcsoportosításokat kell végrehajtani. Hét alkalmazotti munkakört azon melegében megszüntettek — teljesítménybéres fizikai munkát ajánlva fel gazdáiknak. Négyen elfogadták — jól jártak vele — a másik három elment. — Hiába magyaráztuk, hogy többet keresnek majd uj helyükön. egyre csak azt hajtották; nem szolgáltak rá erre a „büntetésre”. Pedig az átcsoportosítás nem büntetés, hanem az ésszerűség diktálta ismerik az okot. Egyébként ezek a nemek sokszor kifejezetten józanító hatásúak. Ha fáj is, azért el lehet rajtuk gondolkodni, s az őszinte ma- gábaszállás eddig még senkinek sem ártott. * A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyárában 1978-ban „csúcsot” javítottak a fegyelmi ügyekkel. A tavalyi évet az apály jellemezte, s az idén most újra „csillaghullás” van. — Milyen ügyekben kell elmarasztaló döntést hozni? — Késés, határidőmulasztás, minőségi hiba a leggyakoribb. Most is van egy kínos esetünk. Célprémiumot tűztünk ki egy paksi készülék határidőre való elkészítésére. Az üzemből jelentették, hogy kész, a meós és a főtechnológus igazolta is a határidő betartását. Mikor azonban megkérdeztük, hogy hívhatjuk-e az átvevőt, kiderült, hogy a kész mégsincs kész. A dolgozók most várják a pénzüket, hivatkoznak felelős személyek aláírására, holott ezért ném követelmény! Nem engedhet- érdemelnek célprémiumot. nir mArf -morliin rnolu- Rortu _ _ jük meg magunknak, hogy „félemberes” munkákkal kössük le jobb sorsra érdemes dolgozóinkat. Nincs irigylésre méltó helyzetben a szakszervezet akkor sem, amikor meg kell magyarázni, hogy többleteredmény nyújtása esetén sem tudnák arányosan többet fizetni a dolgozóknak. — Nálunk is megkérdezték: hogy lehet az, hogy a gyár túlteljesítette nyereségtervét, és mégis kevesebb részesedést fizet, mint tavaly? Hát érdemes akkor többet dolgoz- teendöje gazdasági munka w a vele5'“ye- segítése, nem lehet elnézés a két Rónay Tibor. Hogyne szakszervezeti irodán sem. lenne érdemes? Csak meg kell _ nézni a többi gyárban fizetett ^ részesedést.... Nálunk azért — Mit tart jelenlegi néptöbb, mert jók az eredmé- szerűségéről? — kérdezem '»yéki Rónay Tibortól. Magam is jóváhagytam, hogy a két felelőtlenül intézkedő fegyelmit kapjon. Volt azonban példa arra is, hogy nem csak a fegyelmihez, hanem az eljárás lefolytatásához sem adtam belegyezést, mert nem tartottam jogosnak. Nem is kell valamennyi fegyelmi ügyet egyenként végigbogarászni, hogy megállapíthassa az ember: egyikért- másikért régente elég lett volna egy ejnye-bejnye is. Még két-három éve is eltusolták volna nagy részüket, most azonban nincs pardon. S mivel a szakszervezetnek fontos Bögrecsárda is volt Hogy szabadságon volt a munkavédelmi osztály vezetője, helyette a gyár munka- verseny-felelőse vette kézbe a telefont. „Hogyne! Jegyzőkönyvezzék — jutottak el hozzám a mondatfoszlányok —, mindenképp kell, hisz’ a fegyelem biztosítása...” — Két emberünk összeverekedett az este és a lecsillapításukra érkezett harmadik, egy asszony, húzta a ro- videbbet — mondja Farkas József. — Kórházba kellett vinni, de sérülése jelentéktelen. — Ilyen csehül állnak fegyelem dolgában? — ...Nem- rosszabbul, mint másutt. Igaz, ez a „sztori” bejött magának. Angyal Andor, a ZIM salgótarjáni gyárának személyzeti és oktatási főosztályvezetője és Bállá Géza munkaügyi osztályvezető is azt mondja: — Fegyelmi helyzetünk, ha még jónak egyértelműen nem is, titulálható, de az előző esztendőkhöz viszonyítva, már jelentősen javult. Persze, még ez a jelenlegi állapot sem tartható sokáig. Hiszen tapsolhatnánk, hogy amíg hetvennyolcban 140 dolgozót kellett felelősségre vonni, addig a múlt évben már „csak” 124-et;. hogy 79 helyett tavaly csak 65 fegyelmit adtunk ki igazolatlan hiányzás miatt. De nem tesszük; badarság is lenne! —, hiszen a múlt évben tizenkilenc, az azt megelőző- bén tizennégy gyárbéli kapott súlyos büntetést ittasság miatt, és sajnos, tíz esetben kellett eljárnunk munkamegtagadásért. — Miért? — Jól hallotta! Sokan vannak makacs, önfejűek, akik semmibe veszik a munkahelyen. belüli rugalmas munkaerő-átcsoportosítást, s hiába: ideig-óráig' nem tudunk nekik dolgot adni eredeti munkahelyükön, nem mozdulnak. Inkább veszik a kalapjukat, s köszönés nélkül távoznak. — Milyen indokkal? — Leggyakrabban azzal, hogy a másik munkahelyen biztos kevesebbet keresnének, még ha ideig-óráig is. Önös érdekeiket tartják szem előtt, nem számolva a következményekkel. Hiszen tudja, hogy ilyen fegyelmi büntetés utón nyereségrészemért intézkedések sorát hozták a „vándormadarakkal” szemben. Példaként, most március elsejétől már nem vesznek fel segédmunkásokat, kizárt, hogy ZIM-es lehessen, akinek az előző munkahelyén igazolatlan hiányzása volt, vagy már egyszer dolgozott a gyárban, vagy másként nem áll jól a szénája. — Persze — mondom beszélgetőpartnereimnek —, a gyári, belső indítéka is lehet a ki-belépők száma növekedésének. — Elbeszélgetőcsoportokat váltak meg mindennapi teendőjüktől. — De, hát — akadékoskodom —, egy gyárban, ahol fegyelem van, mindez szinte elképzelhetetlen. Magaslatuk milyen fokán állnak, azok a munkahelyi vezetők, kik mindezt eltűrik, elnézik...?! Hiszen, tudomásom van arról, hogy az öltözők- fürdők nyitási-zárási rendjével kapcsolatban már nem egy igazgatói utasítás látott napvilágot. — Ez igaz. És az elkövetkezendőkben még jobban számon kérjük a vezetők ténykedését, vagy mulasztását! Mert végre-valahára. Belépés — nem akárkinek sedóst sem kapnak. Annak összege viszont bizton sokszorosa a két-három napi, esetleg kisebb bérnek... De hát ők tudják... — Tudják, tudják — dohog a főosztályvezető. — És milyen fokon állt a felelősségérzet, a kötelességtudás, a munkához való viszony, abban a hat emberben, akiket tavaly el kellett bocsátani... Azonnali hatállyal, mert betelt a pohár. Higgye el — magyarázza —, a fegyelem ilyenségében erősen „betett” nekünk a múlt évek rettentő magas fluktuációja is. Any- nyi és — annyiféle ember megfordult nálunk, hogy... Volt, aki majdnem teljes egy műszak erejéig kitartott, mások tovább bírták, s ez a „hígulás” a fegyelmezetlenségek sorát vonta magával. — A ZIM tarjáni gyárában — néz kimutatásaiba a munkaügyi osztályvezető —, 1979- ben 285 embert vettek fel és 465-en számoltak le. És, sajnos, ez a folyamat nemhogy lecsillapodna, de 1974-tól még fokozottabban tart. Miként állítják, nem sokáig, hoztunk létre, akik a kilépni szándékozók körében kutatják, mi késztette őket erre a lépésre. Legtöbb esetben a bérekre hivatkoznak, s ez, szomorú tény: világszínvonalú termékeket állítunk elő ilyen alacsony fizetések mellett. A tarjáni nagyüzemek között bérszínvonal tekintetében utolsó előttiek vagyunk. .. Gyakorta fény derül munkahelyi összeférhetetlenségekre is, amit áthelyezéssel majd mindig sikerül megoldanunk, s akkor marad a dolgozó. De ez a ritkábbik eset... Nagyobb baj még a ZIM- ben, hogy sok erőlködés ellenére sem sikerült eleddig elérni, hogy aki bent van, becsülettel dolgozza ki munkaidejét. Főként a hidegüzemekben dívik a későbbi munkakezdés és a korábbi abbahagyás. Mondják: de sokszor is van, hogy háromnegyed kettőkor kimosakodva, szépen fésülten sorjáznak a porta felé a dolgozók. Ami szerény becslések szerint is azt jelenti, 'hogy több mint egy órával előbb Beszélgetés a ZIM munkafegyelméről egyszer csak e téren is helyre kellene rázódnunk. A ZIM salgótarjáni gyárának munkásgárdája sikerrel vette a múlt esztendő korántsem kicsiny akadályait. Termelési tervüket túlteljesítették, termékeik jól keltek el az igényes tőkéspiacon, s — belföldön is. Az idei év azonban még nagyobb feladatok megoldására ösztönzi a kollektívát. A szigoníbb gazdálkodós, szigorúbb munkafegyelmet is kíván, mi több: szükségeltet. * Mondják: öt-hat évvel ezelőtt fólkézen sem megszámolható bögrecsárda „üzemelt” a ZIM-ben. Szatyorban hordták a munkahelyre mások a liter borokat. Sok volt a baleset, melyek eredőjét ezekben kellett főleg keresni. És azt is mondják: a szocialista brigádokban dolgozók igen nagy segítséget nyújtottak ahhoz, hogy ez az állapot felszámolódjon. És bizonygatják: a vezetők is minden tőlük telhetőt megtesznek. Tényleg...? Karácsony György
