Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-10 / 83. szám
f L Salgótarjáni Kohászati Üzemekben Mit várnak a dolgozók a vezetőktől? A SALG0TARJÄNI Kohá- séggel több mint 19 millió tést sem, azért ezt tovább szati Üzemekben az elmúlt dollár bevételre nyílik lehetőesztendőben mintegy 250 millió forintos nyereséget értek el, de az új gazdálkodás körülményei között a 130 'millió forintos nyereséget is csak fiség a tőkéspiacokról. A minőségi törekvések is sikerre vezettek. A vállalati öss2selejt 0,29 százalékra csökken#. Az viszont már ügyeimet kell szorgalmazni. Az a kialakult vélemény, hogy jobb munkaszervezéssel, körültekintőbb irányítással mérsékelni lehetett volna a túlórafelhasználást. Ezt tapasztalatgyelmesebb és gondosabb érdemel a jövőre nézve, hogy ként figyelembe kell venni az munkával lehet megszervezni. Pedig 1980-ban az elmúlt évi 19 millió dolláros exportbevétel helyett 22 millió dollár bevételt akarnak elérni, tera késztermékek helytelen tá- 1980. évi gazdálkodásnál, rolása több esetben minőségi Soknak találják a teljesít- romlást, vagy többletkiadást ménybérben foglalkoztatott okozott. Ez nem mindegy dolgozók kényszerű órabér- azoknak a dolgozóknak, akik ben töltött idejének arányát, melési költségeik 36-—38 millió teljes odaadással és lelkiis- amely meghaladja a 11 százaforintos csökkentése mellett. Ebben a feladatban nem lehet nélkülözni, sőt igényelni kell mindenfajta kritikai megjegyzést és észrevételt, amely időben helyreigazítja a gazdálkodás hatékonyságát veszélyeztető problémákat. A vezetőknek hivatalbeli kötelességük napról napra rangsorolni és minősíteni beosztottjaik munkáját, de viszonzásul nagyon is komolyan kell venniük a dolgozóknak azokat a kritikai megjegyzéseit, amemeretességge] szolgálták a jő minőség biztosításának ügyét. A dolgozók véleményezésében helyet kapott az is, hogy a technológiai fegyelem megszilárdítása érdekében határozott intézkedésre van szükség. Szerintük érvényre kell juttatni az anyagi felelősséget, a kártérítést, sőt feltétlenül szükségesnek látják a számonkérés rendszeressé, folyamatossá tételét. A sikeres gazdálkodásban lékot. De ehhez hozzátették, hogy nem érvényesül kellőképpen a minőségi bérezés ösztönző hatása sem. Nem léptek előre a bérszerkezet korszerűsítésében. Az elmúlt évi bérszerkezet a növekvő követelmények és a szabályozó rendszer változása mellett nem garantálja a megfelelő ösztönzést, vagyis ennek hatás® nem elegendő a vállalati eredmények kedvezőbb alakítására'. A célfeladatok kitűzésé és a mozgóbérek felhasz-. lást. Figyelmet érdemel az is, hogy szót emelnek a fegyelem megkövetelése mellett. Igaz, az utóbbi időben vállalati rendelkezés jelent meg a ______ ___________, ___ fontos feladatuk van az újí- ^ u l yeket a napokban összegeztek fásoknak. Érthető hát, ha szót náiása sem mindenkor irá- a vezetők munkájának minő- emeltek az ellen, hogy az újí- nyui kellőképpen a legége- sítése címén. tások késedelmesen kerülnek több és a legszükségesebb A vezetői munka vélemé- óe a termelés folyamataiba, s tennivalókra. S hozzáteszik, nyezését a szákszervezeti bi- jelenleg is mintegy 93 rende- hogy jelentős mértékben ér- zalmiak, munkatársaik meg- zetlen újítás fekszik el az il-. vényesült korábban az egyen- bízása alapján közösen alaki- letékeSeknél. Felhívták a fi- jősdi szemlélet. Ezért szüksé- tották ki, ezért azt minden gyeimet az egyszemélyi elbí- gesnek tartják a körültekin- vezetőnek mértékadónak kell rálók felelősségére, miután a több és a teljesítményhez igatekinteni. Korrekt megítélés- huzalmunel 6, az üzemfenn- 7jxJq fokozottabb differenciá- nek, amely a munkások tartásnál 5, a hideghenger- szemüvegén érzékeli azokat a-» műnél 4, a munkavédelmi vezetői tennivalókat, ame- csoportnál 3, míg az anyag- Jyekkel eredményesebbé, ha- ellátási főosztálynál 2 újítás tékonyabbá és szervezettebbé vár megnyugtató elintézésre, tehetik a tisztességes nyere- SZÓVÁ TETTÉK, hogy az ség fokozására való törekvést, ésszerűbb munkaerő-gazdái- munkafegyelem megszilár- A gyár dolgozóig szerint ősz- kodas es a meglevő munka dítására. Ennek megfelelően szességében pozitívan lehet erő racionálisabb felhasználá- a fegyelmi jogkörrel felruhá- megítélni a gyár gazdasági sa érdekében kiadott intézke- zott vezetők valamivel gyak- vezetoinek munkáját. Kedve- dések nem bizonyultak eléggé rabban éltek jogkörükkel, zó volt a gazdálkodásra, hogy hatékonynak. Nem oldottak gyakrabban nyúltak a szigor sikeres üzletszerző munká- meg az alkalmazotti terüle- eszközeihez, azonban nem vol- val, kereskedelmi tevékeny- ten tervezett létszámcsökken- mindenkor következetesek. Az elmúlt évben 201 fegyelmi határozat született, de ennek fele az igazolatlan hiányzás ügyében erheli szót. Nem tartják elég példásnak, hogy összesen 12 esetben hoztak elbocsátó ítéletet, ebből is 8 ízben felfüggesztették a határozat végrehajtását. A DOLGOZÓK ilyen megítéléséből egyértelművé vált, hogy .következetesebb és körültekintőbb munkát várnak 1980-ban. Olyat, amelyben méltó anyagi és erkölcsi elismerést kap a fegyelmezett, lelkiismeretes, jó munka és megkülönböztetett elmarasztalást a közömbösség, felelőtlenség és hanyagság. // keresére. Hogyan fogadja ezt a tagság, támogatja ezeket a lépéseket? — Sok kérdésben elsőként „Á mű dicséri mesterét Szécsényi törekvések Interjú dr. Hütter Csabával A szécsényi termelőszövet- fokozott figyelmet fordítót- tozók arányának növelésékezet évek óta a megye élen- tünk feladataink jó végre- ben és az utóbbiak számának járó mezőgazdasági üzemei hajtására. Hetente áttekintet- fokozatos. csökkentésében. közé tartozik. Esztendőről esz- tűk munkánkat, napról napra _ A szécsényi termelőszöt endőre javulnak eredmé- értékeltük a ráfordításokat és nptkp?pfrp ipllemzn a kezdp- nyei, még az olyan nehéz'idő- hozamokat Ahol lazaságot, ményezőkészség, az új utak szakban is, mint a tavalyi vagy lemaradást tapasztal- volt. Mi a titka ennek a! di- tünk, ott gyorsan, határozot- namikus fejlődésnek, hogyan tan intézkedtünk. látják saját munkájukat? TŐb- Az aszály miatt kevesebb _ ^Vlö>lral bek között ezekre a kérdé- burgonya termett, mint vársekre kért választ munka- tűk, de többet adtunk el, mint na<Jyon tehetséges követőkre társunk dr. Hütter Csabától, rnás években. Kisebb volt a ;ó "versenytársakra találtunk' a II. Rákóczi Ferenc Terme- búza hozama is, de az eddigi Szív^ váHWk fel a iót a loszovetkezet elnoketol. legnagyobb mennyiséget ér- jobbaI< az idejét múl,tata kor_ — Az eredményes munka ^ékesítettük fémzárolt veto- szerűvel. A megyén belül és sok tényező harmonikus Jogként Tejertekesitesünket ^il js minden új kezdeménye- együttlétét igényli. Közülük 2°, százalékkal növeltük es z£st gondosan tanulmányo- legfontosabb az ember szere- szamo* területen javítottuk a zunk Egy-egy feladat megol- pe. Az üzemen belüli közös- termeiles fajlagos - mutatóit is. dúsában, annak jellegétől füg- segek a tervek valóra váltói, Bővítettük az ipari tevekeny. gfen a vezetők meriett a fizi- ezért nagyon fontos, hogy ér- s®get, a faiparét négyszerese- kaj dolgozók is részt vesznek, dekeltek legyenek a jó vég- ye’ a soderbánya-termelest képzésükre sokat fordítunk, rehajfásban. A termelés min- íobb, P? k . ™as félszeresére. Emiatt általában az új meg- den szintjén egyetemes, ren- Igyekeztünk jobban gazdal-' ismertetését és elfogadását ér- dező elvünk az eredményes K°am> s ez , f kedvezőtlen (em Szakembereink tudják, hatásokat mérsékelni. hogy továbbképzésről, tanul— Jelentős beruházásokat mányútról hazatérve első kovák, személyek anyagi, er- adtak át a gazdaságban és telességük a látottak, hallot- kölcsi megbecsülése együtt most újabbak létesítését tér- fok alapján javaslatot tenni érvényesüljön, ne egymástól nézik. Mennyit fordítottak a házon belül kialakult ter- elsziakítva. Azt hiszem, ennek ezekre a tervidőszakban? melési módszerek javítására, köszönhető, _ hogy sikerült _ A beruházási lehetősége- A mezőgazdasági dolgozómunkára való ösztönzés, hogy a teljesítmények, a k.űiektí olyan alkotószellemet terem- :„k t ]5h eénesítés kat jó példákkal könnyű megfeni, amelyben vezetőink, fi- fejiSztésére a komplex ki gy6zni’ a hosszü agitációk hezikai dolgozóink a közösség alakítás^ ’fordítottuk.' Sokat “-----— é rdekéivé!es céljaival azo- áldoztunk meliorációra. Szak- nos irányba fejtik ki teve- emberhelyzetünk javítására ken ys egüket. szolgálati lakásokat építetNyereségünk évről évre tünk. Ez évben adjuk át saját lyett a tettek, a meggyőzés legfőbb eszközei. Fizikai dolgozók körében egy-egy újdonság bevezetésével kevés ellenállásra találunk. Annál Vöröskeresztesmozgaiom- A csehszlovák Vöröskereszt országok állampolgárainak a közvetlenül az első világba- háború idején eltűnt rokonaború után alakult meg, több »k, megtalálásában. Például a - , . felszabadít» harcokban elesett mint hatvan éve működik. Ma 10 ezer szovjet kato. a nemzeti front egyik szerve- n® sírjának felkutatását tette zete. önkéntes alapon 1 mii- lehetővé hozzátartozóik szálló 40 ezer tagot számlál; mára. ezeknek 30 százaléka 15—30 A legszorosabb kapcsolatot év közötti fiatal. a csehszlovák Vöröskereszt a A szervezet egyik legfon- szocialista országok testvér- tosabb feladata a véradás szervezeteivel tartja fenn. szervezése. Tavaly például ' 456 ezer csehszlovák állampolgár adott vért az országszerte működő véradó állomásokon. Míg 1974-ben a véradóknak csak 60 százaléka vett részt az ingyenes véradómozgalomban, tavaly már 90 százalékuk. Ez a jól szervezett propagandamunka eredménye. Az aktív donorokat különben igen nágy megbecsülésben részesítik, érdemérmekkel tüntetik ki őket. Az érdemérmet Jan Janskyról, a prágai Károly egyetem professzoráról nevezték el, aki felfedezte a negyedik vércsoportot. A véradómozgalom szervezése mellett a csehszlovák Vöröskereszt részt ve íz az országos egészségügyi ellátás munkájában is. Aktivistái segítséget nyújtanak az egészség- ügyi dolgozóknak, ' a fertőző betegségek idejében történő észlelésében és felszámolásában, szükség esetén elsősegélyben részesítik a rászorulókat, gondoskodnak az idős korú állampolgárokról és a rokkantakról is. Sok külföldi szervezettel is együttműködik a csehszlovák Vöröskereszt. Támogatja a szabadságukért és függetlenségükért küzdő- népeket, valamint segítséget nyújt az elemi csapások sújtotta országok népeinek. A legutóbbi öt év alatt 17 milliárd cseh korona értékű anyagi segélyben részesített más államokat, gyógyszerek és közszükségleti cikkek formájában. A csehszlovák Vöröskereszt ezenkívül segítséget nyújt más O. B. megfelelő alapul szolgált az kivitelezésben épülő 680 férő- b>bb 1®lkes aktív támoga- anyagi, műszaki bázis bőví- helyes tehenészeti telepün- tolla számíthatunk, téséhez, a műszaki színvonal két. Jelentős költséget fordí- — Végül egy ,személyes jel- emeléséhez, a korszerűsítés- tunk gépjavító és oktatóbá- legű kérdés. Mint országgyű- hez. Javuló munka, jobb esz- zisunk kialakítására. Az ötö- lési képviselő, hogyan tudja közellátottság és növekvő ha- diik ötéves terv ideje alatt megosztani ezt a tevékenysé- tékonyság, ezzel jellemezhető eddig több mint 50 millió fo- gét a termelőszövetkezet ve- üzemünfcben az utóbbi évek rinttal nőtt állóeszközeink ér- zetésének nem könnyű mun- tendenciája. teke és több mint 20 millió kájával? — Tavaly ritkán tapasztal- forinttal emelkedett a forgó- _ N-agyon nehéz feladat az ható kedvezőtlen időjárás eszkoz-allomanyunk. önmagában is teljes embert sújtotta a mezőgazdaságot. — Nemrégiben említette, kívánó gazdaságvezetői munitit tettek annak érdekében, hogy a mezőgazdasági üze- kát a hasonlóan egész em- hogy csökkentsék a várható meknek rekorderedményeket bért követelő közéleti tevé- kieséseket? , kell elérni ahhoz, hogy az V. kenységgel összeegyeztetni- A múlt esztendő valóban ^avZianak e™nyei H“ik ** d^ozom a merő vallanak. zogazdasagben, azóta meg— Rekorderedményekre szoktam és szívesén vállalom most a népgazdaságnak is, a a mezőgazdasággal együttjá- min- ró hosszú elfoglaltságot. A nem minden évben jelentkező nehézségeket mért ránk. Meg kellett birkóznunk az egyesülés okozta gondokkal mezőgazdasági ágazat és már kora tavasszal szá- dfn uzemenek igen naj molnunk kellett a termeszei f>ge, Yf1- A termelés legtöbb meghaladja a 12 urat es ezen szűkmarkúságával. A helyze- területen nem e eg másnap- folul_ mmden estere jut egylet mérlegelve fő feladatként teltM az eddl©1 le8tebb ered- két oras kőtelező” onkepzé- a meglevő termelési ágakban menyeinket, hanem felül kell sí, vagy különböző testületi rejlő lehetőségek jobb kihasz- mukli önmagunkat. Tudjuk, munkákká! kapcsolatos fel- nálását jelöltük meg. Ügy bogy a mezőgazdászi terme- adat, tettük, hogy év köziben szer- lesfc>?n, a hatékonyság es a A gazdasági munkában a kezetet változtatni a „megvál- minőség mellett a menny isív rendszeresség az eredményestás” reményében nem lehet, de jobban dolgozni, a költségekkel takarékosabban, meg- gondoltabban bánni, a megtermelt termékeket jobb minőségben, magasabb áron éris fontos meghatározó marad, ség kulcsa. Olyan életritmus- Minden eddiginél magasabb na van szükség —, s erre a hozamokat irányoztunk elő fiatal kollégáiknak mindig fel- gyeptermésből, gyümölcsből, hívom a figyelmét —, amelytejből, baromfiból és több ben egész életvitelünket a __; __o___________ ipart termékből. Ezek a re- korai keléstől a munkaidőn t ékesíteni igenis lehet. Ezért kardok is kevesek önmaguk- kívüli programig összhangba ban. A gyorsan növekvő hoza- kell hozni a napi feladatok- mok mellett is csak nagyon kai. Közéleti tevékenységem- átgondolt gazdálkodással tud- re rajtam kívül álló okok mijük a. tavalyi nettó jövedel- att nem jellemző az előbbi met, a tervciklus végéye elő- rendszeresség. A választópol- irányzott eredményt- elérni. gárok közül sokan megkeres- — Egyes vélemények szerint a gazdálkodás színvonalát döntően a vezetés határozza meg. Egyetért ön ezzel? A Balassagyarmati Építőipari Szövetkezet központi telepén új' asztalosműhely épül. A saját beruházású létesítmény jobb munkakörülményeket biztosít -majd a dolgozóknak, mint elődje, s a munkálatokat mqdernebb gépek segítik. A képen Huszárik László fűtésszerelő az új műhely fűtését biztosító radiátorok egyikét készíti. — (báty — nek ügyes-bajos dolgaikkal, egyre többen tesznek közérdekű javaslatot, egyszóval olyan feladatot adnak, melyek — Minden nyelven ismert vcmzóak, hasznosak, figyel- mondás, hogy „műve dicséri es intézkedést érdemela mestert”. A gazdálkodás nek‘ színvonala természetszerűen Képviselői beszámolókat minősíti a Vezetést, viszont tartok, különböző fórumokon a vezetés is kézjegyét hagyja fejtek ki a képviselői tisztsé- a gazdálkodás minden terű- gémből fakadó, agitatív mun- letén. Jó irányítás nélkül csak kát, rendszeresen reszt veszek időlegesen és véletlenül jut- a parlament mezőgazdasági hatunk színvonalas gazdái- bizottságának munkájában. A kodásra utaló eredmények- közéleti munka természetéből hez. Amikor vezetésünkről be- fakad, hogy gyakori a „mun- szélek, akkor nagyon szélesen kacsúcs” és néha - nagyon heértelmezett csapatmunkára ■ gyesek ezek ,a csúcsok, amigondolok, s a végrehajtásban kor talán az egész ember érdekelt összes vezetőt, az sem elég. A szabad szombategyüttműködni tudást, a mun- hoz még nem szoktam hozzá, kamorált, a feladatokkal való így nem hiányzik, de a vasárazonosulást, a beosztottakkal napok kétharmada is vala- való bánni-tudást értem. mely kötelesség teljesítésével Természetesein a vezetésben telik, dolgozók nem egyformán ré- összességében nem mond- szesei a gazdálkodás eredmé- hatom el, hogy jól megtalál- nyeinek. Vannak olyan niun- tam a közéleti és gazdasági katársaim, akik a napi tévé- munka összhangját, gyakran kény ség ükét tartósan jókedv, küzdők időhiánnyal. Bár oly- vel, nagy szívósággal végzik, kor eltölt a sikeresen megol- szervezik, irányítják, ellenőr- dott feladat feletti öröm, de zik a munkákat. Mások sze- gyakran elégedetlen vagyok rényebb szellemi és fizikai önmagámmal. Azt hiszem, a kapacitásnak megfelelően feladatok ésszerű szelektálá- dolgoznak, de vannak olya- sával. munkamódszerem ja- nok is, egyre’ kevesebben, akik vitásával még többet tehet- csak alig érik el a mércét. Az nék társadalmi, gazdasági előrehaladás egyik tartaléka céljaink megvalósításáért, rejlik az első csoportba tar- Zilahy NÓGRAD - 1980. április 10., csütörtök