Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)

1980-04-09 / 82. szám

A vásárlók körében igen népszerű a 'balassagyarmati IPOLY Bútorgyár által ké­szített Nógrád szekrénysor. A gyár dolgozói nagyon ügyelnek a minőségre, s a tetsze­tős kivitel is hozzájárul, hogy a megyehatáron túl is keresett ez a bútorcsalád. A ké­pen Lajkó László és Tari István a közkedvelt szekrénysor végszerelését végzi. (báb-) Üfabb szovjet csapatkivonás az NDK-bél Kocsis Tamás, az MTI tu­dósítója jelenti: Űjabb szovjet alakulatok indultak haza hétfőn a Né­met Demokratikus Köztársa­ságból. A lipcsei körzetben levő Oschatz városban ünne­pélyesen búcsúztatták a né­metországi szovjet hadsereg­csoportnak azokat a katonáit, akiket — a Leonyick Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke által bejelentett egyoldalú kö­zép-európai szovjet csapat­csökkentés keretében — fegy­verzetükkel együtt — kivon­nak az NDK-ból. A szovjet államfő éppen fél éve, ta­valy október 6-án közölte Ber­linben, hogy a Szovjetunió — egyetértésben az NDK-val és a Varsói Szerződés többi tag­államával — az enyhülés és a leszerelés érdekében 1980 ok­tóberig húszezer szovjet kato­nát és ezer harckocsit kivon a Német Demokratikus Köz­társaságból. A kezdeménye­zés végrehajtásaként először december elején, majd febru­ár végén-március elején tér haza egy-egy szovjet ala­kulat korszerű fegyvereivel együtt a Szovjetunióba. A mostani, újabb „forduló” alkalmából Vjecseszlav Gor- gyijanko altábornagy, a né­metországi szovjet hadsereg­csoport főparancsnokának el­ső helyettese hangsúlyozta, „hogy további kontingensnek a Szovjetunióba való hazaté­résével, a bonyolult nemzet­közi helyzet ellenére követ­kezetesen megvalósul a Szov­jetunió kormányának az egy­oldalú közép-európai haderő­csökkentésre hozott elhatáro­zása”. Hozzáfűzte „a Szovjet­unió, a többi testvérország­gal együtt egyben mindent megtesz annak érdekében, hogy biztosítsa a szocialista közösség népei számára a bé­kés élet feltételeit”. A szovjet egység búcsúzta­tásán és hazaindulásakor nagy számban ott voltak az NDK-ban működő külföldi tudósítók, köztük a NATO- tagországok különböző sajtó­szerveit képviselő újságírók is. Az NDK külügyminisztériuma a nemzetközi sajtót meghívta a szovjet csapatkivonások kö­vetkező „fordulójára” is, amelyre április 16-án kerül sor. Az USA megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal Súlyos aggodalmak Japánban TTeltai András, az MTI tu­dósítója jelenti: Az Egyesült Államok hét­főn megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal és meg­tiltotta -a maradék kereske­delmet, tiltakozásul a tehe- réni amerikai túszok további fogvatartása ellen. Az intéz­kedések, amelyeket Carter el­nök jelentett be, aligha hoz­nak érdemi változásokat eb­ben a helyzetben, de növekvő bel- és külpolitikai nehézsé­geket jelenthetnek az ameri­kai kormánynak. A teheráni amerikai nagy- követség november 4-i elfog­lalása után Washington meg­szüntette olajvásárlásait Irán­ból, később pedig jelentősén lecsökkentette az Egyesült Ál­lamokban működő iráni dip­lomaták létszámát. A maradék 35 főnyi személyzetnek ked­den el kell hagynia az orszá­got, a washingtoni nagykö­vetséget és Irán négy konzu­látusát bezárják. Az Egyesült Államok no­vemberben befagyasztotta Irán amerikai bankokban el­helyezett hatmilliárd dollár értékű deviza- és arany lété­téit. Carter hétfői bejelentése szerint az iráni vagyonnal szemben érvényesíteni - akar­ják majd az amerikai cégek, valamint magánszemélyek (köztük a túszok) követeléseit. (Irán már korábban jelezte, hogy a túszok szabadon enge­désének egyik feltétele az, ön­kényesen lefoglalt óriási arany- és pénzkészletek fel­szabadítása. Teherán annál is felháborítóbbnak tartotta a lépést, mert az összegek je­lentős része a volt sah és amerikai bankházak szoros együttműködése eredménye­ként volt egyáltalán letétben. A David Rockefeller, a sah egyik fő támogatója vezetése alatt állott Chase Manhattan bankházban például 400 mil­lió dollárnyi iráni betét van.) Az amerikai kormány ér­vénytelenített mintegy 150 000 iráni állampolgároknak ko­rábban kiadott vízumot és közölte, hogy irániak csak kivételes esetben léphetnek be az Egyesült Államokba. Cartej elnök szokatlanul éles hangon jelentette be yz intézkedéseket. Ha azok ered­ményeként nem engedik „azonnal” szabadon a túszo­kat. Washington további lé­péseket tehet, közölte. A Fehér Ház nem volt haj­landó pontosabban megha­tározni. mit ért „azonnalon” sem pedig arról nyilatkozni, milyen lépések várhatók még. Carter az elmúlt hónapok­ban ismételten megpróbálta, hogy közvetítők — legutóbb ENSZ-bizottság — útján kompromisszumot kössön az iráni vezetéssel. Az amerikai elnök fő érve az volt, hogy az — állítólagos — szovjet ve­széllyel szemben Iránnak szük­sége van az Egyesült Államok támogatására. Carter hóna­pokkal a túszok foglyul ejté­se után még, arról beszélt, hogy Washington hajlandó gazdasági, sőt, katonai segít­séget nyújtani Iránnak, miu­tán kiszabadultak a -túszok. Az elnök, választáspolitikai meg­gondolásokból, ismételten úgy állította be, hogy küszöbön a megállapodás: legutóbb a (Folytatás a 2. oldalon.) Világ proletárja!, egyesüljetek! 'X v,! ‘ • r NŐGRAD AZ MSZMP. NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA ’ XXXVI ÉVF 82. SZÁM ÁRA: 1,20 FORINT 1980. ÁPRILIS 9., SZERDA Brigádok sikerei a ZIM-ben 36 volt a *79, jobb lesz a "80 A ZIM salgótarjáni gyárá­ban az ötven szocialista bri­gád, melyeknek csaknem ezer tagja van, igen-igen sikeresen tevékenykedett a múlt eszten­dőben. Eredményeiket még csak fokozták a pártkongresz- szus, és hazánk felszabadulá­sa tiszteletére tett sorozatos pótfelajánlások, amelyek tel­jesítése révén régen látott jó évet zártak. A teljesítések minapi sum- mázasakor hivatalosan is megerősítették: a múlt évre vállalt négymillió-hétszáz­ezer forintos gazdasági ered­ményt —, melyek java főként jobb munkából, anyag- és energiamegtakarításból, újítá­sokból származik — több mint ötmillió forinttal teljesí­tették túl. Egyetlen „szépség­hiba”, hogy az ígértnél keve­sebb társadalmi munkaórát dolgoztak le, minek oka egyébként, hogy az év közben átszervezések miatt megszűnt brigádok vállalásai is szere­peltek még az értékelésben. A ZIM tarjáni gyárának szocialista brigádjai fő fel­adatuknak tekintették az im­portanyagokkal történő taka­rékoskodást, s keresték a le­hetőségét a külhonból szár­mazó alkatrészek hazai gyár­tásának. Törekvésük sikerrel járt, hiszen a gyáron belüli újítások és főként a 750-es típusú tűzhely egyes darabjai­nak „honosítása” révén több mint másfél millió forintot takarítottak meg. Jelentős nagyságrendben csökkentet­ték a selejtet egyes munka­helyeken, ellenben a zomán­cozó I. és a szerelde I. üze­mekben 500 ezer forintra rú­gott a hibás munka „értéke”. Kiemelkedő teljesítmény vi­szont, s említést érdemel, hogy a hidegüzemnél dolgo­zók a zománciszap összegyűj­tésével 150 ezer, a sajtolásnál kiszakadt alkatrészekből más berendezés készítésével 350 ezer, a rezsianyagokkal tör­tént fokozott jó gazdálködás- sal több mint 600 ezer forint értékű megtakarítást értek el: De a munka egyéb, terüle­tein is jellemző volt a szocia­lista brigádok tagjaira az „odafigyelés”. Eképpen sike­redett, hogy 520 ezer forinttal csökkentették az energiafel­használást, a szállításnál dol­gozók pedig a járművek fo­gyasztásának beszabályozásá­val, gondos kihasználásával, a fáradtolaj összegyűjtésével több mint 150 ezer forinthoz juttatták a gyárat. Népgazdasági szempontból is igen fontos — ismerve köz­tudottan szűk vasúti szállítá­si kapacitásunkat —. hogy meggyorsították a vagonok gyors ki- és berakását, miál­tal 115 ezer forinttal sikerült csökkenteni a kocsiállásért ki­rótt bírságot. Ugyancsak fi­gyelemre méltó, hogy a ga­ranciális javítási költség — a gázbiztonsági előírások betar­tatásával, a gyártmányok mi­nőségi átvételének megszigo­rításával — csaknem 530 ezer forinttal csökkent 1978-hoz képest. Idén újabb nagy feladatok végrehajtásán munkálkodnak a ZIM-es szocialista brigá- • dók, melyek közül múlt évi jó munkája alapján két kol­lektíva kapja meg a Válla­lat kiváló brigádja kitünte­tést, 18 brigád lesz arany-, 13 ezüst-, 17 pedig bronzkoszo- és nyolc munkacsapat édemli met. ki a szocialista cí­A fejlődés jelentős állomásai Szolgáltatóházak, lakásépítkezés Bokros teendőnk teljesítő- A megyében dolgozó ipari rási székhely politikai és ál- sén fáradoznak az ötödik öt- szövetkezetek fejlődésüknek lami szerveinek összefogásá- éves terv utolsó esztendejé- jelentős állomásai felé köze- val épül, a szolgáltatóüzle­ben is a megye ipari szövet- lítenek az idén is. Még az év kezetei. Az előző évihez ké- során befejezik a nagybátonyi pest idén 3—5 százalékkal autójavító üzem rekonstruk­cióját, melynek segítségével gyorsabbá, kulturáltabbá vá­lik a gépkocsik javítása. A rekonstrukcióval megoldják gépkocsik festését is. tek fölött OTP-lakásokat ala­kítanak ki. A balassagyarmati és a pásztói szolgáltatóház viszont már csak a következő ötéves tervidőszak témája, az épít- a kezés előkészítése azonban már .az idei tennivalók közt növelik a szolgáltatások 'érté­két. Ezen belül kiemelkedő a lakossági szolgáltatások di­namikus növekedése: 10—12 százalékkal tetézik meg a ta­valyi értéket. Az építőipari Várhatóan még az esztendő szerepel. szolgáltatások értéke várha- első felében befejezik a dré- Az idei terveknek megfele­tóan 3—4, az ipari szolgálta- gelypalánki szolgáltatóház lően alakul a szövetkezeti lá­tásoké 3—5 százalékkal gya- építését. A házban többek kásépítés. összesen 140—150 rapodik. között férfi-női fodrász, kép- lakást adnak át várhatóan az A KISZÖV elmúlt évének keretező, üveges kap helyet, év során a megye építőipari jelentős eseményeiként adták Saját kivitelezésben a Balas- ■ szövetkezetei. Az új otthonok át rendeltetésének a kistere- sagyarmati Szolgáltató Sző- nagy részét a megyeszékhelyen nyei szolgáltatóházat, a sál- vetkezet építi a szolgáltató- építik fel. részint a Beszter- gótarjáni cipőgyorsjavítót és házat. ce-lakótelepen, részint a Ke­-felvevőhelyet, valamint Régi adósságot törlesztőnek merovo-lakótelepen. Adnak át ugyancsak a megyeszékhelyen a rétsági szolgáltatóház fel- lakásokat az idén Pásztón a vegyesipari javító vállalat- építésével is. Előreláthatóan tál közös lakásszerviz-felvevő- még az idén elkészül, s egy helyet. Ezeken kívül több ki- sor olyan műhely költözik sebb szolgáltatóüzletet bo- bele, mely eddig korszerűtlen csátottak a lakosság rendel- körülmények között, apró kis kedveltebb kőbejon, részben kezésére, másokat felújítót- helyiségekben, elszórtan mű- pedig nagyblokkos technoló- ták, korszerűsítettek. ködött. A szolgáltatóház ajá- giával folyik. térségében, valamint Balas­sagyarmaton és Érsekvadker- ten is. A szövetkezeti lakás­építkezés részben az egyre A cserhátsurányi még havat hozó vetették az árpát SzetUák István, kerültek ki. Szabadság nevet viselő termelőszövetkezetben Is megzavarta a kora tavaszi munkákat a napokban hideg szél, a vetési munkálatok azonban jól haladnak. Képünk készítésekor az Erdőalja-dűlőbcn vörösherével — az utóbbi majd aratás után kezdi növekedését —, a négy traktort Bacskó László Szlobodnyik Tibor és Bednár József vezették. A „farosok”, a vetőgépen dolgozók, a fogatosokból — kulcsár —

Next

/
Thumbnails
Contents