Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-06 / 81. szám
I A vegyipari gépgyártás mode rn üzemévé fejlődött a VEGYÉPSZER salgótarjáni gyáregysége, ahol különböző tartályokat, hőcserélőket, acélszerkezeteket, olaj. és atomipari berendezéseket is készítenek. A termékek összeállításához jól képzett hegesztők adják munkájukat, sokuk minősítése eléri az első osztályt. Dákai Mihály a gyárban végezte el a továbbképző tanfolyamokat, mely során a legnagyobb hozzáértést igénylő berendezések gyártásához is elsajátította a szükséges ismereteket és gyakorlatot. — kj — Nem mellékes üzemágak 'A termelőszövetkezetek gazdálkodása 1967-ig lényegeben csak mezőgazdasági jellegű tevékenységre korlátozódott. Az ekkor megjelent III. törvény tette lehetővé a tevékenységi körök bővítését, a melléküzemágak szervezését. A gyors ütemű fejlődés csak ezt követően indult meg^o i A gazdaságok a mezőgazda- sági termelés sajátosságaiból fakadó nehézségek miatt fordultak ez irányba. A fejlesztés viszonylagos lassúsága, a termelés idényszerűsége, nagymérvű függése az időjárástól, mind arra ösztönözték az üzemeket, hogy biztonságot nyújtó bevételi forrást találjanak. A melléküzemágak a folyamatos iparszerű tevékenység révén biztosítják az állandó foglalkoztatottságot, javítják a gazdálkodás eredményességét. Az innen származó nyereséget a mezőgazdasági tevékenység fejlesztésére lehet fordítani, azaz növelhető az árbevétel. Végül, de nem utolsósorban a nagyüzemekben nem, vagy csak gazdaságtalanul előállítható termékek gyártásával jelentős népgazdasági hasznot hajtanak. Tevékenységi körük igen sokrétű. Foglalkoznak fafeldolgozással, homokkitermeiés- sel, szörpkészítéssel, alkatrész-, harisnya-, fakanál- és kanna- tömítőpapír-gyártással. A sort még lehetne tovább folytatni. Sok termék exportra kerül, másokból az egész országot ellátják. A Vönszani A KNDK egyik legnagyobb és legkorszerűbb üzeme a Vönszani Vagongyár. A kombinátot, akár az ország más iparvállalatait, az 1953- ban befejeződött háború után csaknem teljes egészében újra fel kellett építeni. A termelést 1958-ban kezdték meg, amikor elkészült az első 500 darab 30 tonnás vagon. Egy év múlva már megkezdődött a különféle rendszerű vasúti kocsik, önkiürítő vagonok, tartálykocsik, nyitott pótkocsik sorozatgyártása is. Ugyancsak az üzemben szervezték meg a mozdonyok és személygépkocsik javítását is. Jelenleg a Vönszani Vagongyár évente 3000 darab 60 tom11 ^ teherkocsit gyárt, vaTöbb termelőszövetkezet csak most, a tavalyi kedvezőtlen év után ismerte fel a melléküzemágak jelentőségét és fontosságát. Ezt igazolja az is, hogy az alaptevékenységen kívüli munkák nettó árbevétele, az elmúlt esztendőben 24 százalékkal nőtt 1978-hoz képest a Nógrád megyei termelőszövetkezetekben. A megye mezőgazdasági termelésének 2,2 milliárdos termel őszövetkezeti árbevételéből a melléküzemágak 3»i) millió forintot hoztak. Ez a tevékenység különösen jellemző a kedvezőtlen adottságú, támogatott gazdaságokra, hiszen számukra szinte létfontosságú. Több termelőszövetkezetben csaK a melléküzemágakból származó árbevétel tudja pótolni a növénytermesztés és az állattenyésztés kieséseit. A tevékenységi körből M kell emelni, mint az egyik legfontosabbat, a feldolgozóipari jellegű üzemek munkáját. Ezek ugyanis olyan mezőgazdasági termékeket hasznosítanak, amelyek egyébként kárba vesznének, vagy csak áron alul lennének értékesíthetők. Így viszont, a magasabb feldolgozottsági foknak megfelelően többletjövedelmet nyújtanak, nem egy esetben keresett exportcikké válnak. Hasonlóképpen nagy jelentősége van a nagyüzemekkel való kooperációnak az alkatrészgyártás területén, és az olyan melléküzemági tevékenységnek, melyVagongyár lamint 150 felújított személy- kocsit és 200 mozdonyt juttat vissza a' forgalomba. A gyár húsz műhelyéber) korszerű hazai és szovjet .gyártmányú berendezések működnek. A szovjet szerszámgépek az elmúlt hét év alatt érkeztek. Ezekkel és a tarta- 'lékok hasznosításával a legközelebbi jövőben 20 százalékkal emelkedik a munka termelékenysége. A Vönszani Vagongyár kollektívája vállalta, hogy a jelenlegi hétéves tervet (1978— 1984.) másfél évvel a határidő előtt befejezi. Ez azt jelenti, hogy több mint háromezer új tehervagon határidő előtt fut ki a köztársaság vasútvonalaira. , nek révén hiánycikkeket pótolnak. A legtöbb termelőszövetkezetben ma már jól képzett szakemberek irányítják ezt az egyáltalán nem mellékes tevékenységet, hasonlóan kvalifikált munkásgárdára támaszkodva. Nincsenek viták)) kell-e, szükséges-e? Az eddig elért eredmények önmagukért beszélnek, és bebizonyították, hogy a megye kedvezőtlen adottságai között elsősorban ez szavatolja a termelőüzem biztonságát. Óhatatlanul felmerül azonban az a kérdés, meddig lehet fejleszteni, bővíteni az üzemen belül a melléküzemágakat? A válasz egyértelmű. Mindaddig, amíg nem megy az alap- tevékenység rovására, amíg nem gátolja a mezőgazdasági termelést. Mert azért termelő- szövetkezeteinknek ez a fő feladata. zilahy Ä vasasszakmák krémjének tartják a magukét a szerszámkészítők. Többnyire egyedi darabokat állítanak össze, az akkurátus mérettartás magától értetődő, műszaki fantázia, különfajta gépek és szerszámok mesteri használata úgyszólván természetes. Sokoldalúan képzett —.ahogy rút latin eredetű szóval mondják: kvalifikált — munkások képesek csak eleget tenni az e foglalkozás művelőivel szemben támasztott követelményeknek. Jószerivel természetesnek vehető, ha egy ilyen emberekből álló szocialista brigád sikert sikerre halmoz a munkaversenyben. Ezt igazolja az a tény is, hogy a salgótarjáni bányagépgyár József Attila Szocialista Brigádja —, amely tizenöt, szerszámkészítéssel foglalkozó szakemberből tevődik össze — idén ötödször terjesztetett föl a vállalati kiváló címre a brigádvezetői tanácskozás döntése alapján. SZÓLTAK: MI LESZ? A tizenkilenc éves múltra visszatekintő kollektíva első embere: Tóth Márton művezető. Megtermett, izmos férfi, délután találjuk bent a munkahelyén. Nagyobbik fia hozta számára az ebédet, haza- ugrani sem volt ideje a szakembernek. — öt-hat fő lehet, akik kezdettől fogva a ’„csapatba” tartoznak, a többiek később kerültek közénk — tudjuk meg tőle. A brigád abban a szerencsés helyzetben van, hogy A vezetői egzisztencia aranyalapja C ___II.. i'__ azokat a varázsszavao orolnarnam kat amiket kívülről tud minden rendű és rangú gazdasági vezető, s talán nincs olyan nap, hogy ki ne mondaná a különböző összefüggések, viták, véleményegyeztetések esetleg saját munkájának megítélése kapcsán. Af. előbbiek minden esetben összefüggésben vannak a termelés és gazdálkodás időszerű követelményeivel. Az előbbiek helyett inkább egy központi gondolat, a megújulási készség és képesség, valamint ezek néhány árnyalata köré csoportosítom mondandómat. A lényeg érzékeltetését példával kezdem. Egyik főmérnök barátom mesélte a következőket: Kint járt Nyugaton egyik versenytársánál. Az ottani gyár főmérnöke az egyik meghitt pillanatban félrehívta őt és kissé neheztelve mondta: — Látja ezt — mutat az ősz hajára, majd így folytatja: — Ezt magának köszönhetem. Barátom kérdően nézett rá, ő pedig a következőket mondta. — Az ön gyáruk, által előállított termékek tíz kilóval könnyebbek, mint a miénk. A főnököm azt mondta, ha fél éven belül nem produkálom azt, amit ön, kereshetek magamnak másik munkahelyet. Nem azért hozakodtam elő ezzel a valóságos, tíz évvel ezelőtti történettel, hogy bárkit is feleslegesen izgassak, hogy bárkiben olyan érzést keltsek, • mely szerint hazánkban holnaptól kezdve így lesz. Csupán figyelemfelhívásnak, s’egy kicsit mai valóságunk érzékeltetésének szántam. Megyénk üzemeinek, gyárainak, vállalatainak gazdasági vezetői egyre jobban érzik saját bőrükön, hogy a külső piacok szabta, máról-holnapra meglepetésként jelentkező, eddig elképzelhetetlen új követelmények menynyivel más munkastílust, felfogást és gyakorlatot követelnék, mint akár csak egy évvel ezelőtt. Nem ok nélkül jegyezte meg egyik gyárunk fiatal főmérnöke: — Csak addig tölthetem be ezt a posztot, amíg képes vagyok megújítani önmagamat, azt adok és úgy, ahogy az adott pillanatban követelik tőlem a megrendelők, A hetvenes évek elején a termelési terv teljesítése képezte a minden oldalú elismerés alapját. Ez viszont ma már a múlté. Az igazi biztonságot, a megalapozott egzisztenciát az új iránti érzékenység, az ebből táplálkozó, illetve fakadó rendszeres és folyamatos kezdeményezés, vállalkozási készség és képesség adja A VEGYÉPSZER salgótarjáni gyáregységének kollektívája akkor vállalkozott egyes atomipari berendezések előállítására, amikor az ország nagy múltú gyárainak vezetői is fanyalogva mondták: Nagyon bonyolult munka ez, nagyok a követelmények, hátha nem tudunk megbirkózni vele. A salgótarjániak másként gondolkodtak, s ennek megfelelően cselekedtek. Olyan termékösszetételt alakítottak ki, amely tavaly is a tervezettnél jóval nagyobb nyereséget biztosított. De itt sem álltak meg. Mivel hosszúnak tartják azt az időt, amíg az új gyártmány a megszületésétől kezdve az előállításig eljut, ezért az átfutási idő csökkentésére tervezőcsoportot hoznak létre. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben tavaly elért 20 millió dollárt« tőkésexport-bevétel nemcsak a kínálkozó piaci lehetőségek jó kihasználásának: tulajdonítható, hanem azoknak a termékeknek is, amelyek önmagukért beszélnek, színvonaluk eléri a legjobbikát. A Magyar Kábái Művek 'balassagyarmati gyávában a szakmai képzés sokoldalú és rendszeres megvalósítása révén eljutottak odáig, hogy a világban érvényben levő kábelgyártó szabványoknak megfelelően tudnak termékeket előállítani. Az új iránti érzékenységhez hozzátartozik az is, Hogy tudni kell, mikor szükséges valamit abbahagyni. Amikor a termelés gazdaságossága indokolta, akkor a balassagyarmati kábelgyárban bevezették a folyamatos munkarendet. Azon nyomban megszüntették, amikor a rekonstrukció során új nagy teljesítményű gépek kerültek a régiek helyére. Ugyanígy cselekedtek a Nógrádi Szénbányáknál is. Mint értekezletet járó ember, igen gyakran részese vagyok idejétmúlt, szemfényvesztő ígérgetéseknek is. Előfordult, hogy igen köztiszteletben, közmegbecsülésben, sok jó kezdeményezést maga mögött tudó, jó képességű gazdasági vezetők is széles gesztusokkal tarkítva, nyomatékosan kifejezik egyetértésüket a mai követelményekkel, s utána 360 fokos fordulatot véve arról beszélnek, hogy, hogy, hogy.. . Pedig eléggé köztudott, hogy soha. senki sem tett olyan ígéretet, mely szerint a jövőben könnyebbek lesznek majd a termeléssel és gazdálkodással kapcsolatos feladatok. Ellenkezőleg. Számtalan dokumentum arra figyelmeztetett, hogy a követelmények emelése fokozatos, rendszeres, hosszú távú folyamat. Mivel másfajta a követelményrendszer, ennek megfelelően módosul az értékrendszer is. Míg korábban a nagyság jelképe a gyors termelésnövekedés, a bőséges létszámgyara- pítás volt, addig ma az igazi nagyságot, az elismerést a már ismert gazdasági követelr mények teljesítésének nagysága adja. De ez 3 kor követelménye is. Aki a teljesítés elől ki akar térni, az zsákutcát választ magának. Az előbbiekből is látszik, ahol zöld utat kap az új iránti érzék, ahol a vezetői, irányító, ellenőrző munka gyakorlatába bevonult a minél előbb szabadulni a régi, visz- szahúzó erőktől, ahol a kezdeményezőkészség nem kicsikart kényszerűség, hanem állandó serkentője a messzelátó, jobbra és többre törekvő vezetésnek, ott nincs szellemi restség, a közvélemény nem fogadja el a tehetetlenségből táplálkozó indokokat, a munkások szívesen adják tudásukat, eszüket, két dolgos kezüket a nagyobb feladatokhoz. Mert egész életükön keresztül tapasztalják, hogy a nehézségek feletti siránkozás sohasem vitte előbbre a közösség ügyét. Igaz, a kezdeményezésekkel járó újabb,1 nagyobb követelmények elfogadtatása, gyakorlati megvalósítása, különböző jellegű, tartalmú és hőfokú összüt-közések után kapja meg a szabad utat Még ott is, ahol a dolgozok nemcsak megszokták, hanem átvették vezetőik alkotó nyugtalankodó kedvét. Hát még ahol nincs meg ez a légkör, ahol a fejlődésnek még ma is a melegházi módját választják —, ott bizony nehéz előbbre jutni. De ne szégyelljük már kimondani: az ilyen helyeken előibb-utóbb megszűnik a termelés, vagy más olyan termelő-, gazdálkodó egységekhez csatolják ezeket a részlegeket, ahol a vezetők képesek a mindenkori követelményekhez igazítani munkájukat, ahol gazdag; de reális fantáziával a szűkre szabott lehetőségeket is jól kihasználják és vállalják a sokat hangoztatott kockázatot OK megtartott pártértekezieteken a XII. kongresszuson arról, hogy min. den vezető csak addig maradjon a posztján, amíg képes feladatát jól ellátni. fvenesz) Ötődtzben kiváló Proletár kültő nevével mind a tizenöten a bányagépgyárban kezdték a munkát, sőt a szakma tanulását is. A pálfalvai üzemben váltak — ki-ki — lakatossá, esztergályossá, szerszámkészítővé. Sorsuk tehát összefonódott a gyáréval. Érthető, ha nem közömbösek üzemük viselt dolgai iránt. — Tavaly fejenkint ötven- hét óra társadalmi munkát végeztünk. Mi magunk gondoskodtunk róla, hogy legyen mit csinálnunk — így Tóth Márton. — Nem várjuk meg, hogy fentről szóljanak. Ha én nem vennék észre valamit, jelentkeznek a fiatalok. A Sziklai 'brigád felhívásáról például csak később kaptam hírt. De figyelmeztettek már a felhívás másnapján a srácok: Marci bácsi, mi larz? így aztán mi is az elsők közt csatlakoztunk . . . Mint megtudtuk: ez a kezdeményezőkészség észrevehetően hozzájárult ahhoz, hogy ismét ezt a kollektívát terjesztették föl a vállalat illetékesei elé a kiváló cím megítélésére. MINT A FUTBALL Ismervén a munkaverseny egyre forróbb légkörét, arra gondolunk: bajos lehet ötször elvinni a pálmát a gyár számos jó brigádja közül. — Olyan ez is, mint a futball — bólint Berindán László, lakatos, a brigád ötven- esztendős tagja. — Mindenki az elsőt akarja megverni. De hát a , feltételek mindenki számára egyformák, a lehetőségek mindenkinek adva vannak. — Mi kell ahhoz, hogy győzni tudjon itt egy csapat? — Nézze, ennek rengeteg tényezője van. Van az üzemi munka, a társadalmi munka, különféle patronálások, az újítások és így tovább. Nekünk sok a feladatunk, és ahhoz képest kevesen vagyunk. Azonkívül az üzemben kidolgozott újítások kilencven százaléka itt köt ki. Sokszor csak le van rajzolva valami, s mi találjuk ki, hogyan csináljuk meg. Mi magunk is újítunk... Berindán Lászlónak is volt egy fontos ötlete — ezt azonban nem tőle tudjuk meg, szerénysége tiltja a „dicsekvést”. Üjfajta görgőiket gyártott az üzem — 6600 darabot —, s nehézség támadt. Az eredeti terv szerint készítve levált róla minduntalan az úgynevezett előkamra. A koros szakember ötölt ki egy egyszerű —, de nagyszerű — módszert a gond kiküszöbölésére. „Kaptunk érte ötszáz forintot” — mondja így többes számban, jelezvén: nem tartja egyedüli érdemnek . . « FALAT EMELTEK Ötvös Ferenc 31 éves esztergályos a kulturális munkát is jelentékenynek érzi a cím elérése szempontjából. — Hagyományosak nálunk a családi összejövetelek — mondja —, de nem is ezek a lényeges dolgok. Hanem az, hogy a brigád hatvan százaléka szenszámtechnikus. Ebben a szakmában fontos a tanulás. Az elméleti is, a gyakorlati is. Ötvös egyébként esztergályos létére különfajta köszörűgépeket kezel. De, aki esztergályos náluk, nem jön zavarba, ha mondjuk marógépen kell megoldani valamilyen műveletet. A lakatos sem megy a szomszédba, ha gépen kell dolgoznia. Csaknem mindenki jól bánik a hegeszt őberendezésekke!. Akkor sem jönnek zavarba, ha kőművesmunka vár rájuk. Ez utóbbi gyakorlására egy társadalmi munkaakció kínált módot nekik: a közeli iskolában alakítottak ki egy tantermet. Ez is hozzátartozik brigádjuk életéhez ; J 5 M. P. NÓGRÁD — 1980. április 6., vasárnap 3