Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)
1980-04-27 / 98. szám
Kerek- Városaink — ma és holnap asztal **««•••*•«*• » ♦ ♦ A A A A a*. A A A A»*» A»*» A Az utóbbi időben széles kő. rű viták folynak várospolitikáról, területrendezésről, településtervezésről, mivel a lakosságot is egyre jobban érdekli, hogyan alakul környezete. Érthető, hisz a jelen és a jövő emberének élet- körülményét jelentős mértékben a települési viszonyok határozzák meg. Az ország népességének fele városokban él, s a falvak lakóinak nagy része városokban dolgozik, tehát az urbanisztika fejlődése közvetlenül, vagy közvetve mindenkit érint, kihat egész társadalmi-gazdasági életünkre. E témában öt szakembert — település-, környezet-, várospolitikusokat, építészeket — hívtunk meg kerekasztal-beszélgetésre. A tanácskozáson Paksy Gábor, az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium főosztályvezetője, Laár Árpád, a Környezet- és Természetvédelmi Hivatal főosztályvezető-helyettese, Finta József, a Lakó- és Kommunális Épületeket Tervező Vállalat állami díjas főépítésze, Fazekas Péter Vas megye Ybl-díjas főépítésze, Kerényi József, a Bács megyei Tanácsi Tervező Vállalat Ybl-díjas építésze vett részt. A Központi Sajtó- szolgálat szerkesztőségét Horváth Anita képviselte. KS: Lassan egy évtizede, hogy a kormány hosszú távra meghatározta az ország településhálózat-fejlesztési politikáját, s egy koncepciót hagyott jóvá, melyet a közelmúltban vizsgáltak felül. Városaink fejlődésére milyen hatással volt a koncepció megvalósítása, a továbbiakban szükség lesz-e módosításra? PAKSY G: Az ország településhálózata a koncepciónak megfelelően alakult — állapította meg a felmérés. A központi tervező szervek a népgazdaság fejlesztésének tervezésében alapul vették a koncepcióban foglaltakat, s a helyi tanácsok is eszerint osztották el fejlesztési eszközeiket, határozták meg céljaikat. Az ország lakosainak egyenletes ellátásához viszonylag arányos városhálózatra van szükség. Korábban sok város- hiányos térségünk volt, s az ott élők az egészségügyi, oktatási intézményeket, kereskedelmi létesítményeket csak a nagyon távoli városokban találták meg. Az OTK jóváhagyásakor 74 városunk volt, azóta 23 település alakult várossá. Persze, majd csak akkor lehetünk elégedettek, ha minden egyes lakos 30—40 perces utazással elérheti azt a települést, ahol az ipari munkahelyek koncentrálódnak és városias az ellátási színvonal. Majd, ha 130 nagyobb városunk lesz, akkor beszélhetünk kiegyenlített városhálózatról. Az utóbbi évtizedben kétségtelen mérséklődtek az eltérő nagyságú városok közötti különbségek,' de ezzel még a várt eredménytől messze vagyunk. Itt van péiSaul Budapest és az öt kijelölt felső fokú város esete: a mai napig nem sikerült a főváros túlzott központi — országos döntési, tudományos, kulturális, oktatási stb. — jellegének csökkentése, mivel az ellen- súlyozására kijelölt városok még nem fejlődtek a kívánt szintre. Viszont rendkívül dinamikus és a vártnál lényegesen nagyobb az a fejlődés, amelyet a megyeszékhelyek elértek, de azt sem szabad elhallgatni, hogy némelykor a közép- és kisvárosok rovására. A múltban, sajnos túlsúlyban volt a mennyiségi szemlélet. Azt tartották: akkor lesz igazán város a város, ha növelik a népesség számát. A megyeszékhelyekhez is sokszor talán nem eléggé átgondolt módon csatoltak más településeket, s ezzel csökkentették a város ellátási színvonalát, s újabb fejlesztési gondokat vettek magukra. A feszültségek elkerülése miatt sürgősen összhangot kell teremteni a városok és a közvetlen közelükben levő települések között, hogy egységes fejlesztési-rendezési tervek alapján fejlődjenek. FAZEKAS P: A gondolatot folytatva: Vas megye telepü. léshálózat-fejlesztési koncepciójában kiemelten szerepel a városhálózat fejlesztése. Még tizenöt évvel ezelőtt megyénk kifejezetten város- hiányos térség volt. Szombathely és Kőszeg után 1968-ban Sárvár is városi szerepkört kapott. A megye nyugati részére koncentrálódott a három város. Felismerve a helyzetet a megyei vezetés tizenegy települést jelölt meg kiemelt fejlesztésre. Eredmény: 1979-ben Körmend és Celldömölk is városi rangot kapott, s jelenleg Szentgott- hárd és Vasvár igyekezik a cím felé. Ezzel megteremtődik a városhálózat egyenletes el- osztódása, mely apró falvas szerkezetű megyénk népességének ellátása szempontjából nagyon lényeges, épp ezért a közép- és kisvárosok fejlesztése nálunk előtérben áll, a falvak rendkívüli módon rájuk utaltak. A mennyiségi szemléletre vonatkozóan: Szombathely 85 ezer lakójával ma tart ott, ahol 2000- ben kellene tartani. Ezzel a fejlődéssel nem tudott lépést tartani az infrastruktúra, ami természetesen feszültségeket okoz. A városba áramlás mérséklésének egyik lehetősége valóban az agglomeráció fejlesztése, amely Szombathely és Kőszeg között egyre erősödik. Kőszeg a Rába folyó kavicsteraszáról nyeri a vizet, mely a Szombathelyen keresztülmenő vezetéken jut el az osztrák határ menti városba. A megyeszékhelynek korszerű szennyvíztisztító rendszere van, s kapacitása még nincs leterhelve. Meg akarjuk oldani a kőszegi szennyvíz Szombathelyen való tisztítását. A két város közötti települések — Lukácsháza, Gencsapáti és a kisebb falvak — még szabad beépítésű területek, kiváló közlekedési adottságokkal: vasút és közút köti őket össze az egymástól mintegy 20 kilométerre fekvő két várossal. Tehát mérsékelhető lenne a lakosság városba áramlása. KS: Sokan helytelenítik urbanizációnk fokozódását, azt állítva, hogy á gyors város- fejlesztés nincs összhangban a természeti, társadalmi, gazdasági adottságokkal . . . LAÁR Á: Az urbanizáció fejlődése nem ellentétes társadalmi' berendezkedésünkkel, sőt egyik feltétele, hisz góljainkat úgy tudjuk megvalósítani, ha az emberek többsége városias környezetben lakik. A városfejlesztésben az üzemek, a közlekedési létesítmények, a lakások stb. elhelyezésekor figyelembe kell venni a környezeti, a környezetvédelmi szempontokat. Elhanyagolásuk urbanizációs ártalmakat szül, s ez később egyre nagyobb terheket ró a népgazdaságra. Az egyik ilyen gond a szennyvíztisztítás, mely 97 városunk legtöbbjében korántsem megnyugtató, lassan már egészségügyi problémává nő. A városok, főleg az ipartelepülések levegőjének tisztaságával sem dicsekedhetünk, bár az elmúlt négy évben sikerült a szilárd szennyezőanyagok levegőbe jutását mérsékelni, néhol megszüntetni, de nem mondható ez el a gáznemű anyagokról. Ha Magyarországon az iparban, mezőgazdaságban betartanák a technológiai fegyelmet, körülbelül 25 százalékkal csökkenne a gondunk. Technikailag megoldható a környezet megmentése, a technikát azonban az ember teremti meg, tehát minden tőle függ. Nem kilátástalan a helyzet, várhatóan a hatodik ötéves tervidőszak végére már lényegesen kedvezőbbek lesznek a környezetvédelmi eredmények, mint most. Persze, mindehhez az kell, hogy szigorúan megköveteljük a környezetvédelmi törvény, a termőföld használatát szabályozó előírások betartását. FINTA J: így igaz. A városok fejlődése megfelelő szabályozás nélkül oda vezetne, hogy végül nem lehetne használni a várost Csak néhány törvényt említve: laksűrűség, gyalogos-, és járműközlekedés, általános területfelhasználás, infrastruktúra, a munkahelyek kérdése, a kommunális ellátás, a kereskedelem problémái. Vagy például a házakhoz „tapadó” törvény: az épületek magassága, egymástól való távolsága, bena- pozásuk, a tűzoltás stb. Persze, az is bizonyos, ha egy városrendező, egy településtervező e töménytelen meny- nyiségű törvényt be is tartja, azzal még nem teremt várost. Kell az a plusz, ami jóval nehezebben fogalmazható meg, nevezzük használható- sági törvénynek. Vagyis, hogy egy város a benne élő emberek testi és szellemi befogadására alkalmas legyen. Ebben a tekintetben még sok a tennivalónk. PAKSY G: Közbevetőleg: lehet, hogy a törvények látszatra gúzsba kötik, szabályozzák a városépítést, de az egész népesség érdekében történik, például a területgazdálkodásra vonatkozóan. Elismerem, túlságosan mereven, úgyszólván általános érvénynyel próbáltuk szabályozni a lakásépítések, beruházások előkészítését, megvalósítását, ugyanakkor társadalmi méretekben fellazult a területbeépítésre vonatkozó állampolgári fegyelem, tízezerszámra építettek házakat olyan helyekre, ahová nem lett volna szabad. LAÁR Á: Nem beszélve arról, hogy legszebb természeti tájainkat is már-már veszélyezteti ez az önkényes építkezés és a jövőben, a társadalom érdekében sokkal határozottabban kellene eljárni a szabálysértőkkel szemben, legyen az egyén, vagy közűiét. KS: A másik véglet: a takarékosságra hivatkozva sűrűn beépítettek egyes városrészeket. A magas, sorba állított, unalmas, erkély nélküli házak most már évtizedekig rontják a városképet. FINTA J: A lakástermelés mennyiségi szemléletére vezethető vissza. Sokan pedig úgy vélték: minél komolyabb egy város, annál magasabbak a házai. Nemcsak a 40 ezer lakosú városok karikatúrának beillő toronyházaira gondolok itt, hanem a 11 szintesre emelt kisvárosi lakótelepekre is. Hogyan érezheti jól magát egy olyan család, amelyik falusi környezetben élt eddig? A levegősség, az épület magassága, a terület józan felhasználása között nincsenek szoros összefüggések. Nemcsak magas beépítéssel lehet megfelelő laksűrűséget létrehozni. A városépítésben a használat és a lépték változatosságának összhangját kell megteremteni, s jobban kellene figyelnünk a város- szerkezet törvényszerűségeire. Arra, hová kell egy magasabb, vagy alacsonyabb ház, hová egy családi házas zóna, s még valami: az építészek az elmúlt 25—30 évben a teret valósággal kidobták eszköztárukból. Az épített tér, a közösségteremtő tér, amely évezredes találmánya az emberiségnek — a múlté. Talán most kezdjük újra felfedezni . . . Űj városaink nagyon egyhangúak, nincs meg a település hierarchiája. Ezzel szemben a régi városok óriási előnye, hogy az elkövetkező korok tudták korrigálni, ha az elődök valamit elrontottak: a lebontott épületek helyébe újat építettek, kifejezhették saját elképzeléseiket E nőtt városokban a terek és utcák szövevénye, a parkok folyamata a rangsornak megfelelőé» épült fel, voltak ennek alárendelt kis utcák, megvoltak a díszes terek, a nyugalom, a kereskedelem zónái . . . tehát a városlakó igényeihez alkalmazkodott a város. Sajnos új építkezéseink nem nagyon felelnek meg e kívánalmaknak. A mi korunk lényegében megalkotja a magyar városokat és korrekciójukra hosszú ideig nem lesz mód. Akad, ahol monotónia jellemzi a városközpontot is, tulajdonképpen az ilyen településnek nincsen centruma. Így járt például Dunaújváros. Bár használatában kialakította saját központját, de máig sincs tere. Jó ellenpélda Salgótarján, ahol a városépítést egy sajátos, máshol nem látható központtal kezdték. Rendkívülien fontos a különbözőség a városrészek között, mert a környék sajátos levegője visz- szahat az ott nevelkedő, élő, dolgozó emberek kedvére, mentalitására. Olyan város- központ, ahol jól érzem magam, például Kecskemét, de ilyen Szekszárdé is és a történelmi városok közül — Sopron, Kőszeg, Szeged, Pécs —, szinte valamennyi. Nem véletlenül keresi az ember a történelmi ' városmagvakat, mert az új, tervezett központok nem érik el ezt a színvonalat. KS: 1980-ig milliós lakás- építési program megvalósítására vállalkozott a népgazdaság, s ezzel tovább for«r4Jó- dik városaink képe. A jövő nemzedéke előtt nem hozhatjuk fel mentségül a kevés időt, a kevés pénzt, a sürgősséget, ha netán nem sikerül jót és szépet alkotni . . . KERÉNYI J: Valóban itt az ideje, hogy megszűnjön a beruházó, a tervező és a kivitelező egymásra mutogatása. Mert a városrendezés és városépítés ma már nem kiragadott részfeladatok kérdése, a témát összefüggéseiben, a döntéstől a megvalósulásig kell nézni. S ebben nagy felelőssége van az építészetnek, amely kettős jellegű. Egyik oldala a tudomány, a technika, a közgazdaság szférájába tartozik, a másik: a művészet, a kultúra, a társadalomtudományok, a pszichológia stb. körébe. Általában eddig az elsőt vették figyelembe, például a tömeges lakásépítésben a közgazdasági mutatók alapján bírálják el az építészeti munkát. Pedig már a feladat meghatározásában benne kellene, hogy legyen a kettős jelleg: Ne csak a lakásszámot határozzák meg egy bizonyos területre, mert ez egyhangúságot szül és nyomot hagy településeink karakterén. 1990-ben az ország lakásállományának 70 százaléka olyan lakás lesz, amely már a szocialista építés korszakában létesült. Félő, hogy nem tudunk szabadulni a mennyiségi szemlélettől. Közgazdászok kimutatták: egy lakás minősítése a darab- számon túlmenően azt is jelenti, hány négyzetméteres, hány személyes, tehát ténylegesen ez határozza meg a lakás fogalmát S ebben sok lehetőség rejlik. Tételezzük fel, hogy építünk 100 garzonlakást, egyenként két személyre. Tehát összesen 200 lakónak. (Megjegyzem: a legdrágább lakás a kislakás, mert ugyanarra a lakóterületre, ugyanazok a berendezési tárgyak, kiszolgálóhelyiségek szükségesek, mint a nagy lakásban). Száz garzon árából építhetünk negyvennégy hét személynek alkalmas lakást! Így 308 férőhelyet nyerünk. A tanácsok többnyire mégis az első lehetőséget választják, 100 garzonlakást építenek, mert így teljesítik a lakásdarabszám- ra vonatkozóan előirányzott tervet. Pedig ugyanazért a pénzért 108-cal több lakót lehetne elhelyezni. Nem azt mondom, hogy csak nagy lakásokat építsünk, csupán felvetettem az ésszerűbb lakásállomány-összetételt. Építjük a lakásokat az országban, s mégsem csökken az igénylők száma, mert az általában kétszobás otthonokat gyorsan „kinövi” a család, főleg ott, ahol több generáció él együtt. PAKSY G: Egyetértek a gondolattal, lakásépítésünkön valóban nyomot hagyott ez a paraméter-kötöttség. Túlságosan mereven fogták fel a tanácsok, nem használták ki a lehetőségeket, mert ha meg is adják, hogy átlagosan 53 négyzetméteres lakásokat kell építeni írttól még készülhetnek hét férőhelyesek is. Tehát ugyanabból az összegből lehet építeni kicsit is, nagyot is, sűrűn is, ritkán is. Városa válogatja. Salgótarján, annak ellenére, hogy szigorú feltételek között épült, mégis jól sikerült, mert a beruházó, a tervező, a kivitelező egyaránt célratörően akarta és jó volt köztük az együttműködés. Minél jobban sikerül bevonni az előkészítésbe, a tervezésbe, a végrehajtásba és az ellenőrzésbe a széles társadalmi rétegeket, annál emberibb lesz a város, s egymástól eltérőek lesznek a települések. Nincsenek általános elvek, a város több száz éves fejlődését alapul véve, a meglevő eszközökkel és technikával sajátos módon kell építését továbbfolytatni. KERÉNYI J: Igen, őrizzük meg a meglevő településekből az anyagi és szellemi értékeket — nemcsak a műemlékeket — és úgy tegyük hozzá a mi korunk alkotásait, hogy azok ennek a nagy egységnek szerves részeivé váljanak. A városrendezés és városépítés egymástól elválaszthatatlan, eg/ik sem hanyagolható el a másik javára. Városaink többségének szerkezete jó, a már megvalósult produktumok jelzik a további lehetőségeket. Egyre nagyobb felelősség hárul az építészetre épp ezért csak demokratikus alapokon képzelhető el városaink jövőbeni formálása. A várospolitikusok és a lakosság párbeszéde nélkülözhetetlen a jó városrendezési tervek készítéséhez. Kell ez a nyíltság, hogy mindenki felelősen érezze: saját városának jövőjéről dönt. KS: Amikor várospolitikáról beszélünk — ösztönösen, vagy tudatosan — optimista színezetet kapnak a szavak. Mennyi ebből a realitás most, amikor különösen meggondolandó, hogy hová költsük az építésre szánt forintokat? PAKSY G: Optimizmusunk nem jelenti azt, hogy függetlenítjük magunkat a népgazdaság teherbíróképességétől. Bizakodásunk megalapozott, hisz társadalmi méretekben elismert településeink fejlődése. A városok fejlesztésére ezután is meglesznek forrásaink: az építésben az állam, a vállalatok, a szövetkezetek és a lakosság is saját erejével részt vesz, hozzájárul társadalmi munkával. El kell gondolkoznunk azon, ami eddig történt, hogy jobban élhessünk anyagi lehetőségeinkkel. Vannak igényeink, a lakosság szeret városiasán élni, e feltételek megteremtéséhez viszont fontos, hogy mindenki részt vállaljon a környezetalakításban, hogy jobban magáénak érezze városát. Városaink fejlesztése csak egységes irányítással képzelhető el, az ágazati, vállalati, vagy egyéni elgondolások ötvöződjenek a városi gazdasági és társadalompolitikai, környezetvédelmi célokkal. Csak ezek képezhetik alapját a rö- videbb, vagy hosszabb távra szóló rendezési-építési terveknek. Most a beruházási színvonal kisebb mértékű visszaesésével a mennyiségi szemlélet helyett a tartalmi követelmények, a minőség és az esztétika kerül előtérbe. A testületeknek is igényesebben kell dönteniük, s mindez visz- szahat a tervezés módjára. A holtponton túlvagyunk, elindult egy folyamat. Bizonyos, hogy néhány év múlva sokkal nagyobb eredményekről beszélhetünk, legalábbis az előkészítésben, majd később a városépítésben. Ezért vagyunk optimisták. NÚGRÁD — 1980. április 27., vasárnap 7 ✓
