Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)

1980-04-17 / 89. szám

Ülést tartott a Hazafias •r Népfront Országos Tanácsa (Folytatás az 1. oldalról) nyugszik. Rámutatott: ügyel­ni kell arra, hogy a jelölő- gyűléseken, s a választásokat megelőző egyéb összejövetele­ken semmiképp sem ismétel­gessék a már frázisokká ko­pott, számtalanszor hallott igazságokat. Az a legfonto­sabb. hogy mindenki tudja, az emberek milyen körével találkozik, s mipdig a részt­vevők nyelvén, az őket iga­zán érdeklő kérdésekről, örö­mökről és gondokról, váltsa­nak szót. Az ülésen felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára is. Elöljáróban arról szólt, hogy közvéleményünk, s a nemzet­közi visszhang egyaránt elvi, reális és nyílt tanácskozásá­nak minősítette társadalmunk vezető erejének. a Magyar Szocialista Munkásoártnak XII. kongresszusát. Elvinek, mert eszméinkhez, politikánk­hoz és céljainkhoz ragaszkod­va vizsgálta helyzetünket, és a további tennivalókat. Reá­lisnak. mert eredményekről és gondokról egyaránt szólt, kö­zeli és távolabbi szocialista céljainkat szem előtt tartva, s nem vágyainktól vezéreltet­ve határozott. A fejlődés üte­mének. a céljainkhoz vezető utaknak és módoknak a felku­tatásánál a valóságos helyzet­ből kiindulva foglalt állást. S végül joggal tekinthették nyíltnak a kongresszust azért, mert ország-világ előtt zajlott. Ez a nyíltság pártunk politi­kájából. munkastílusából, munkamódszeréből, s abból a nagyon fontos elvből követke­zik, hogy a pórt csak a töme­gekkel együtt tud és akar ha­ladni népünk történelmi út­ján. A kongresszus nagyon fon­tos eredménye — hangsúlyoz­ta a Központi Bizottság első titkára —, hogy megerősítet­te és továbbfejlesztette poli­tikai irányvonalunkat a párt munkastílusát és munkamód­szerét. Tükrözte a párt egy­ségét, a párt és a tömegek összeforrottságát. Sikeréhez az Irányelvek tapasztalatokban gazdag vitája is hozzájárult, amelyben hozzávetőleg egy- millióan — párttagok és pár- tonkívüfiek — vettek részt. Ebben aktív szerepet játszott a Hazafias Népfront is; irá­nyító testületéi, aktivistái ér- társadalmi változások korát él - demi segítséget nyújtottak a tűk: a nép megteremtette sa- határozatok kidolgozásához. A ját hatalmát, bevonult az al- népfront sokat segített abban kotmány sáncaiba. A magyar is, hogy a pártunk XII. kong- nép századokra is visszatekint- resszusának és hazánk felsza- ve e három és fél évtized badulásának 35. évfordulója alatt vált először egységes tiszteletére indított szocialista nemzetté. Vigyázzunk erre az munkaverseny hatásosan moz- egységre, gyarapitsuk, erösit- dítja elő országépítő terveink sük tovább. Amióta népünk a megvalósítását. történelmi haladás útjáia lé­pett, felemelt fejjel nézhet a Kádár János a továbbiak- szemébe barátnak és ellenfél- bán kiemelte, hogy a Haza- nek egyaránt. Népünk becsüle- fias Népfront sok-sok éve te és tisztessége nagy érték, eredményesen dolgozik népünk olyan kincs, amelyet vala- szocialista egységének, ősz- mennyiünknek őriznünk, gaz- szeforrottságának erősítésén, dagítanunk kell. Jelentős a szerepe abban, Kádár János nemzetközi kér- hogy népünk politikailag éret- désekről szólva hangoztatta, tebbé, felelősebbé vált, ismeri hogy az emberiségnek nincs az ország ügyeit és részt vesz elfogadható távlata, mint azok intézésében. Ez a fej- az hogy békében és rendezett lődés pártunk szövetségi po- világban éljen. Mi továbbra is litikájának köszönhető. an- az enyhülés vívmányainak nak. amit vallunk, s kongresz-* megőrzéséért és megszilárdí- szusunk megerősített: a fej- tásáért, a különböző társa­iéit szocialista társadalom d^imi rendszerű országok bé- nemcsak a kommunistáknak, kés egymás mellett éléséért hanem az egész népnek épül, küzdünk, s meggyőződésünk, s csak az egész nép műveként hogy nincs olyan erő a vilá- valósulhat meg. Szövetségi po- gon, amely meg tudná akadá,- litikánkat, amely megtestesíti lyozni az emberiség haladá- a dolgozó osztályok és rétegek, sát. a békéért vívott világmé- a párttagok és pártonkívüliek, retű harc végső győzelmét, a materialisták és a hívők Kádár János ezek utón a összefogását. a jövőben is közelgő választásokról szólva folytatni fogjuk. Ennek a po- aláhúzta annak nagy belpoli- litikának távlatai vannak: az tikad fontosságát, hiszen az osztálynélküli, társadalom határozza meg legfőbb állam­megteremtése,' a város és a hatalmi testületünk, az or- falu, a fizikai és a szellemi szággyűlés, s a helyi népképvi- munka között meglevő kü- seletd szervek, a tanácsok ösz- lönbségek megszüntetése. E szeleteiét. Közös érdek tehát, feladatok megoldásában a párt, hogy a választói összeiövetele- amely történelmi küldetésének ken még jobban kiteljesedjen tekinti az osztálynélküli tár- a szocialista demokrácia, s az sadalom felépítését, a jövőben ország vezető testületéibe a is épít, számít a Hazafias legrátermettebbeket jelöljék. Népfrontra. Kádár János nagy Végezetül, eredményes munkát elismeréssel szólt a Hazafias kívánt mindazoknak, akak Népfront aktivistáinak tévé- részt vállalnak a képviselő- és kenységéről. a mozgalomban tanacstagvalasztasak élőké- dolgozó párttagokról és pár- sütéséből, sikeres lebonyolí­tón kívüli szövetségesekről, s Jésábó-l, önzetlenül munkál- tolmácsolta a párt Központi ko^ak a koz érdekében Gazdasági aktíva Salgótarjánban Alapvető feladat az évi terv teljesítésef Salgótarjánban, a Kohász kaerő-gazdálkodásra. intézke- ságának mindenoldalú növe- Müvelődési Központ ottho- déseket tesz az anyag- és lese. naban tegnap gazdasági aktíva- energiatakarékosságra. A bér- Huszák Arthur beszámolója ülést tartottak, amelyen részt gazdálkodást nagyfokú óva- után Szalai László, az bZMi vettek a járási, városi pártbi- tosság jellemzi. Tovább foly- titkára foglalkozott a , zottságok titkárai, gazdaságpo- tatódik az exportárak emelésé- resszusl és a felszabadulási litikai csoportvezetői, a megye re irányúig munka, néhány munkaverseny aktuális tenm- kiemelt üzemeinek pártbizott- biztató kezdeményezés tör- valóival. A vitában reszt vett sági, pártvezetőségi, alapszer- tént a külkereskedelmi válla- Sára János, a salgótarjáni va- vezetí titkárai, a szakszervezeti latokkal való nagyobb, közös rosi pártbizottság titkára, és KlSZ-bizottságok titkárai. érdekeltségű társulások lét- Fábri István, a Romhányi Epi- L _ rehozására. A módosított sza- tésd és Kerámiagyár igazgato­A résztvevőket Devcsics ds árrendszerhez kap- ja, Szoó Béla, a 2. sz. Volán Miklós, a megyei pártbizott- csolódva a gazdálkodásban ki- Vállalat igazgatója, Ürmössy ság titkára koswmtotte, majd emejt helyet kap az ármunka. László, a Salgótarjáni Kohá- Vass János, a SZOT ütkara Az ipari beruházások Jnegva- szati Üzemek vezérigazgatója, tájékoztatta a jelenlevőket a |ds(tdsa alapvetően tervszerű- Mindannyian foglalkoztak az szakszervezeti választások en ío]yik úgy néz ki, hogy eddig elért eredmények elem­tartalmi feladatairól dzembe helyezésük határidő- zésével, megemlítették azokat re megtörtént A jelenleg fo- a gondokat, amelyek zavair- Iyó fejlesztések terv szerinti ták a folyamatos munkát.-kö- befejezését a beruházási fel- zölték további elképzeléseiket A vitában részt vett Dev­csics Miklós, aki bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a XII. kongresszus szellemében kell Bizottságának őszinte köszöne­A 'vitában elhangzottakat tét munkájukért. Sarlós István foglalta össze, majd a Hazafias Népfront Őr- Nehéz belső és nemzetközi szagos Tanácsa — Kállai Gyu- feladatok várnak megoldásra — la javaslatára — elfogadta az .folytatta a párt első titkára —, országgyűlési képviselő- és ta- s ennek megfelelő szigorú, ke- nácsitagválasztások előkészí- mény munkaprogramot hirde- téséről. a mozgalmi feLadatok- tett meg a XII. kongresszus, ról szőlő beszámolót. Ugyan- Mi bizakodóak vagyunk és bi- csak jóváhagyta a „választási zakóriásunknak megvan a reá- felhívás”-t, s megbízta a Ha­bs alapja. A felszabadulás 35. zafias Népfront országos tit- évfordulóját ünnepelve ismét kórságát, hogy tegye közaé a megállapíthattuk, hogy óriási dokumentumot. A Hazafias Népfront választási felhívása Honfitársak! Választópolgárok! Közéletünk fontos eseményéhez érkeztünk: 1980. június 8-án képviselőket és tanácstago­kat választunk. Mi, a Magyar Népköztársa­ság választópolgárai felelősséggel döntünk arról, kik képviseljenek bennünket az or­szággyűlésben és a tanácsokban. Hazánk három és fél évtizede szabad. A magyar nép élni tudott a szabadsággal: ma már a fejlett szocialista társadalom meg­valósítása a feladatunk. Népünk egységben, közös akarattal munkálkodik a külső és a belső eredetű nehézségek leküzdésén, érté­keink gyarapításán. A Magyar Szocialista Munkáspártnak vál­tozatlanul világos, közérthető, és a feladatok megoldására lelkesítő nemzeti programja van. A XII. kongresszus évekre szóló politi­kai, gazdasági és kulturális tennivalókat adott mindnyájunknak. A Hazafias Népfront egyet­ért e programmal, magáénak vallja és al­kotmányos kötelességének tesz eleget, ami­kor megvalósítására is felszólít minden ál­lampolgárt. Meggyőződésünk, hogy a kong­resszuson vállalt feladatok megoldása jól szolgálja népünk jelenét és jövőjét, az em­beri haladást és a világbéke ügyét. Választópolgárok! Támogassuk a Magyar Népköztársaság kül­politikáját, amelynek célja továbbra is a béke megóvása, a társadalmi haladás térhódí­tásának segítése. Nemzeti érdekeinknek megfelelően erősít­sük szövetségünket és barátságunkat a Szov­jetunióval, a szocialista országokkal. Hagyo­mányos törekvéseink szellemében szilárdít­suk és bővítsük kapcsolatainkat a haladást és a béke védelmét képviselő nemzetközi erőkkel. Támogassuk az enyhülés politikáját, képviseljük a békés egymás mellett élés el­vét, hogy az imperialista körök próbálkozá­saival szemben a népek akarata érvényesül­jön. Ez a biztosítéka annak, hogy gyermeke­ink, unokáink és mi magunk is békében és •zabad, szocialista társadalomban éljünk. Honfitársak! Társadalmunk alapja a munka. Népünk szorgalmas és tehetséges. Céljaink világosak és Ielkesítőek. Rajtunk múlik, hogyan alakul a jövő. Jól és gondosan végzett munkánk a legfontosabb feltétele annak, hogy szándéka­inknak megfelelően teljesítsük terveinket. Legyen a jó munka minden dolgozó ember éltető eleme, mai és holnapi boldogulásunk forrása. Meggyőződésünk, hogy a nemzet egésze által vállalt feladatokat a munka- és a la­kóhelyi közösségek, a családok és az egyé­nek összefogásának erejével megoldjuk. Né­pünk akarata, tudása, hazaszeretete tovább­ra is képes eredményeink növelésére. Tegyünk meg mindent azért, hogy társa­dalmunk a szocialista szellemiségű emberek közössege legyen. A legnagyobb megbecsülés a legjobban dolgozókat illesse meg. Tartsuk tiszteletben a közérdeket, s -a közösség hű szolgálatát. Célunk a müveit, önmaguk, csa­ládjuk, a haza és a világ dolgaiban felelő­sen gondolkodó és cselekvő állampolgárok, magyarok és nemzetiségiek, materialisták és vallásos emberek nemzeti összefogásának erősítése. Szélesítsük és a közélet minden te­rületén érvényesítsük a szocialista demokrá­ciát. Választópolgárok! Felhívunk minden választót: vegyen részt gyűléseinken, véleményével, javaslataival já­ruljon hozzá terveink valóra váltásához. A június 8-i választásokon szavazatával is tá­mogassa a Hazafias Népfront programját. Jelöljünk és válasszunk országgyűlési kép­viselőknek és tanácstagoknak olyan nőket és férfiakat, akik önzetlenül vállalják a köz szolgálatát, a nép képviseletét. Szavazzunk a Hazafias Népfront jelöltjei­re! Dolgozzunk szeretett hazánkért, a Magyar N épköztársaságért! Őrizzük a békét, építsük a szocializmust! Budapest, 1980. április 10. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa időszerű és szervezeti változásairól, kü­lönös tekintettel a bizalmiak megnövekedett szerepére. Ez­után Húszak Arthur, a megyei tételek szigorodása pillanatnyi- partbizottság gazdasagpoliü- ] nem akadályozza, kai osztályának vezetője, a s ... , . megyei párt-végrehajtótyzott- Az eddigi eredme­cjSd állásfoglalása alapién fog- nyel altalaban jónak ertekel­lafkozott a° tervkészítés és év- hetők, figyelembe veve. hogy átalakítani felfogasunkat es kezdés tapasztalait»!val a to- különböző bizonytalansági té- jelenlegi gyakorlatunkat. Vi- «SVal nyezők akadályozták a céltu- lágosan látnunk kell. hogy a vabbi tennivalókkal. dalosabb, következetesebb külső helyzeten nem tudunk Megállapította, hogy az év- munkat, változtatni, csak hozzá tudunk kezdést megelőző politikai és A jelenlegi gazdasági és igazodni. A figyelmet a válla- gazdasági munkában kedvező gazdálkodási követelmények laton belüli feladatokra kell alapot teremtett, hogy a párt- minden termelőegység veze- irányítani. A munka közéj>- szervezetek a korábbinál na- fjétől és a dolgozóktól megkí- pontjába a gazdálkodás köve- gyobb figyelmet fordítottak a v£nja, hogy terveiket gyorsan telményeinek teljesítését kell hatékonyabb gazdálkodás po- és rugalmasan igazítsák a vál- állítani, hogy hozzájáruljunk á litikai feladatainak kialakitá- tozd körülményekhez, rendsze- legalapvetőbb népgazdasági sara, a belső tartalékok fel- resen elemezzék tevékenysé- követelmény megvalósításához; tárására és mozgósítására. A giiket; és késlekedés nélkül az egyensúlyi helyzet javításá- cselekvési programok végre- tegyék meg a szükséges in- hoz. Befejezésül a politikai hajtásának tapasztalatai pedig tézkedéseket. Alapvető fel- munka tartalmi feladatairól, azt mutatják, hogy a politikai adat az i980 évi terv teljesi- és formai jegyeinek alakulá- munkában egyre nagyobb sze- tése, a gazdálkodás hatékony- sáról beszélt, repet kap a helyi konkrét fel­adatok megjelölése, végrehaj­tásuk, ellenőrzése, a szabályo­zó és árrendszer módosításából adódó külső hatások elemzése, megértetése, illetve alkalma­zása. Az 1979. esztendő ösz- szességében jó alapot teremtett az 1980-as átmenethez. Az év­kezdést nem akadályozták energiagondok, az alapanyag­ellátás hiányosságai, valamint vagonhiány. A tervező munka tapasztala­tai azt tanúsítják, hogy az ipari termelésben tovább foly­tatódik a differenciálódás, az iparvállalatok többsége a ko­rábbinál lassabban realizálha­tó rendelésállománnyal rendel­kezik. Az évkezdet-: tapasztalatai a következők: nagyobb törekvés tapasztalható a gyártmánysaer- keaet korszerűsítésére. A nép- gazdasági kívánságoknak meg­felelően az üzemek jelentős exportnövelést terveztek, mely­nek gazdaságosságát is nagy figyelemmel kísérik és több intézkedést tesznek. A gaz­dálkodás főbb területein a következetesebb munka körvo­nalai bontakoznak ki. Az üzemeli többsége intézkedése­ket tesz az importanyag csökkentésére, teljes körű vizs­gálatot folytat az ésszerű mun­Kambodzsa nemzeti ünnepén Ma van a Lón Nol-rendszer képesztő csődtömeget örökölt bukásának ötödik évfordulója: a bukott Lón Nol•rezsimtől: 1975. április 17-én sokéves, szétzilált gazdaságot, káoszt, hősi küzdelem után Kambod­zsa nemzeti felszabadító erői — a szomszédos Vietnam hat­hatós katonai, anyagi és erköl­csi támogatásával — felszaba­munkanélküLieket, prostituál­tak, kábítószeresek ezreit. . Bármily hatalmasak is vol­tak a gondok, megoldásuk nem volt lehetetlen, hisz a Szíria függetlenségének napja A hazánknál mintegy két­szer nagyobb Szíriái Arab Köztársaság ma ünnepli a függetlenség napját. A közel- keleti ország «több mint hat­millió lakója büszke arra, hogy 34 évvel ezelőtt kihar­colta a megszálló francia és angol katonák távozását. Ezek a csapatok még a második vi­lágháború idején, röviddel azelőtt vonultak be az ország­ba. hogy Franciaország nép- szövetségi mandátuma 1941. szeptemberében lejárt. A megszálló erők még évekig meggátolták a tényleges füg­getlenség kibontakoztatását: csak 1946. április 17-én, a szí- íiai tömegek a kommunista párt és a haladó polgári pár­tok, a nemzetgyűlés és a kor­mány követelésére hagyták el az országot. Négy évszázados török és negyedszázados fran­cia uralom után ekkor vehet­te végre ténylegesen is saját kezébe sorsának irányítását az ország. Szíria mindennap­jai azóta sem mentesek a megpróbáltatásoktól. A klasz- szikus gyarmattartó hatal­mak, Franciaország és Nagy- Britannia mellett megjelent a térségben az Egyesült Álla­mok is, hogy érvényesítse gaz­dasági és politikai érdekeit. dították Phnom Penht, szét- hatalomra került kambodzsai verték az amenkabarat báb- vezetés, miként a felszabadító ne2Sllneit- _ háború folyamán, úgy most is A négy eaemány akkor 11- számíthatott természetes szö- leszicedett, vagy legalábbis 11- vetségesednek, Vietnamnak, leszkednd látszott az indokínai Laos znak, s a többi szociális- népek felszabadító harcának ta országnak a támogatására, történelmi ívébe, amelynek to- Sajnos, az események kínai vábbi állomásai Saigon fel- nyomásra tragikus irányt vet- szabadulása, az egységes szó- tek. Pol Pót brutális kormány­éi alista Vietnam meg teremi té- aa/ta, megcsúfalva az indokínai se, s a laoszi forradalmi át- testvér-népek közös harcának alakulás volt Maga Kambod- ügyét visszaélve a sasociaUz- zsa meggyötört népe is abban mus nevével és eszméjével, bízott hogy vége a szenvedés, példátlan diktatórikus, véres a pusztulás éveinek, s hoz- rendszert teremtett. A győze- zá láthat nagy múltú országának lem semmivé foszlott, ismét újjáépítéséhez. Kambodzsa el- káosz és pusztulás lett úrrá a szerencsétlen indokínai or­szágon. A Kínára támaszkodó, maoista ihletésű Pol Pot-re- zsim nemcsak saját népének üzent hadat, hanem egykori szövetségeseinek, Vietnam és Laosz népének is. Amikor ta­valy januárban Kambodzsa va­lódi hazafias erői, Vietnam újbóli segítségével másodszor is felszabadították Phnom Penht, a térség, s a világ minden béke- és igazságszere­tő népe fellélegzett. Szíria rövidesen e három ve­télkedő tőkésország céltáblája lett. Az amerikai imperializ­mus — az arab országokat, köztük nem utolsósorban Szí­riát fenyegető terveihez — Izraelt használta s használja fel. Szíria — különösen 1970. óta, a Hafez Asszad elnök ne­vével fémjelzett, politikailag stabilabb korszak beköszöntő­vel — antiimperialista külpo­litikát követ. Szövetségeseinek tekinti a szocialista országo­kat, amelyekkel kölcsönösen előnyös együttműködést ala­kított ki. Határozottan szem­behelyezkedik az USA köz­vetítésével Egyiptom és Izra­el között létrejött különmeg- állapodással, amely az átfogó és tartós közel-keleti rendezés legfőbb akadálya. Független­ségének 34. évfordulóját külö­nösen nehéz helyzetben ün­nepli a Szíriái nép, hiszen az utóbbi időben megszaporod­tak Izrael provokatív lépései. Magyarország változatlanul szolidáris a bonyolult körül­mények közt is haladó kül­politikát folytató országgal, s sok sikert kíván a társadalmi előrehaladást célzó program­jai végrehajtásához. Ezzel a második felszabadu­lással nyílt meg az út azok­nak a céloknak a valóra váltá­sa előtt, amelyeket Kambodzsa néjpe 1975. áprilisában, a nagy áldozatok árán kivívott győ­zelem után fogalmazott meg. Az ország ma ismét célul tűz­heti ki aiz újjáépítést, a civi­lizált, haladó társadalmi-gaz­dasági rend megteremtését. Az élet normalizálásának feltéte­lei nem könnyűek: Pol Pót szétvert bandái még mindig szervezkednek, a kambodzsai konszolidálódással szemben­álló külső és belső erők vál­tozatlanul tevékenykednek. Kambodzsa baráti néj>e azonban nincs egyedül. Harcá­ban Vietnamon túl mellette áll a Szovjetunió, a szocialista országok közössége és a világ más haladó politikai erői, ame­lyek készek hozzájárulni a sebek begyógyításához, a szebb kambodzsai jövő kialakításá­hoz. Ehhez a nehéz, történel­mi küzdelemhez kíván a ma­gyar nép is sok sikert Kar» bodzsa. népének.

Next

/
Thumbnails
Contents