Nógrád. 1980. április (36. évfolyam. 77-100. szám)

1980-04-17 / 89. szám

Nem mindegy, hogy mit mondanak rólunk — Heten vagyunk, de nem hiszem, hogy azzal kellene folytatni: — mint a gonoszok, — bár valójában nem nekem kellene ez ellen tiltakoznom, hanem azoknak ezt mondaniuk, akik régóta ismernek bennünket, — kezdi beve­zetésképpen Kemecsei Sándorné, a nagvbátonyi harisnyagyár Kiváló brigád címet nyert kollektívájának vezetője, majd így folytatja: — Én kilencedik éve dolgozom itt. Hegymegi Istvánná, Kecskés Jánosné és Gaskc Imréné alapító tagok, Tari Józsefné, a mostani Salgótarjáni Ruhagyárból jött át az indulás­kor. ketten hat-hét éve tagjai a brigádnak, Benus Irénke pedig 14 éves volt, amikor közénk került. Így hát nem osoda, ha ismerjük egymás gondolatát, tu­dom, kire, mit lehet bízni, kitől, mit lehet kérni. Mint egy igazi, megértő család Akkor jó dolga van a brigád vezetőnek. — Lényegesen könnyebb, mint másoknak. Nálunk nincs olyan gond, miként értessük meg egymással a társadalmi munka szükségességét, a kong­resszusi műszakon való rész­vételt. Ez utóbbihoz a felhí­vás után azonnal csatlakoz­tunk. '— szól ismét a brigád­vezető. Kemecsei Sándomé, a kötő­dében dolgozik, 25 gép kiszol­gálása, folyamatos munkája a feladata. Ha jó a fonal ke­vésbé. ha rossz, vagy nagyon száraz az idő, akkor nagyon elfáradva tér haza az ottho­nába. A többiek a konfekció­részlegben dolgoznak. Tavaly 122 százalékos átlagteljesít­ménnyel zárták az évet, a mi­nőségi előírások betartása mellett. Arra is büszkék, hogy a minőségi bérezés bevezetése óta, á konfekcióban, egyikük­től se vontak le selejtbér cí­mén. Ellenkezőleg: minden esetben a maximális prémiu­mot kapták, pedig ők sem ke­rülték el az átszervezéssel já­ró gondokat, problémákat. Er­re az esztendőre a tavaly el­ért teljesítményszint megtar­tását vállalták a növekvő mi­nőségi követelmények betar­tása mellett. — Ügy érezzük, hogy ne­künk az előbb említett kö­vetelmény második részének téljesítése a legfontosabb. Az idén szigorú intézkedések szü­lettek a minőség javítására. Gyakoribbá váltak az ellenőr­zések. Ráadásul több új gyárt­mány előállítását is megkezd­tük, aminek kifogástalan el­végzéséhez begyakorlás! idő is kell. ön is tudja, hogy az újat nem szívesen fogadja az ember. így vagyunk ezzel egy kicsit mi is. De be fogjuk bizonyítani, hogy az új fel­adatokat is becsülettel telje­sítjük. Addigra eltelik néhány hónap, közben feloldódnak bennünk is a mostani feszült­ségek. A cél érdekében gyak­rabban ellenőrizzük magun­kat, nehogy hibás árut ad­junk ki. Ez persze így volt ed­dig is. Ez nálunk lelkiismeret kérdése. De az sem mind­egy, hogy mit mondanak ró­lunk munkástársaink. Mos­tanában úgy leszünk, mint annak idején a minőségi bére­zés bevezetésénél: éjszaka is sokszor arra gondoltunk, hogy másnap lesz-e hibás ter­mékünk. De ez is elmúlik, Ami pedig a mennyiséget il­leti, úgy érezzük, hogy a maximumot adjuk. — És ezt tudják teljesíte­ni? — Sajnos, a varrók az első negyedévben 5—7 százalékkal elmaradtak a tavalyi szinttől. A tennivalókat brigádgyűlé­sen beszéltük meg. Ügy dön­töttünk. hogy az új technoló­gia mielőbbi elsajátítása ve­zet el bennünket a tavalyi mennyiségi szint eléréséhez, — állítja határozottan Keme- csedné. Nem lesz könnyű, de öt jó képességű szakember dolgo­zik a kollektívában, Tariné pedig 48 évesen vállalkozik a kötő- és hurkolószakma el­sajátítására, a már magáé­nak vallott nőiszabó szakmun­kás-bizonyítvány mellett. Ha már szóba került a neve, hadd folytassa 6. Mondja el, mi kovácsolja össze, mi tartja egybe a brigádot. — Brigádvezetőnk — mond­ja Tariné — ügyes, kedves, dolgos, rendes. Példát mutat a munkahelyén, a családban, a közéletben. Olyanok vagyunk, mint az igazi, megértő testvé­rek. — Valószínű, azért véleke­dik így, mert elnézi a brigád hibáit. — Nincs mit elnéznie, mert tudjuk a kötelességünket. Szégyellnénk, és nagyon rosz- szul éreznénk magunkat, ha ennyi év után valamiért ránk­szólnának. Nem vagyunk mi eldugva több száz dolgozó­társunk elől. Tudják, mivel foglalkozunk, milyen eredmé­nyeket értünk el, mit teszünk a köz érdekében. Emiatt ne­künk nem kell ■ szégyenkez­nünk... — Remélem nem is fogunk a jövőben sem — kapcsoló­dik a beszélgetésbe Benus Irénke, aki az elmúlt eszten­dőben 134 százalékos átlagtel­jesítményével brigádelső lett. Ennek kapcsán az" mondja: Nincs különösebb titka. Ke­veset járok ki, kidolgozom a napi munkaidőt. A brigádve­zetőm pedig a második anyu­kánk. Mindent meg tudok ve­le beszélni. Nem sokkal később Gaskó Imrénével váltogatjuk a szót. — Nagyon jó brigád a mi­énk. Megértjük és szeretjük egymást. Én már nem vagyok egészen fiatal, de kifogástala­nul érzem magam köztük. Egy pár pillanatig vár, aztán hosszan sorolja azokat a kö­zös, emlékezetes akciókat, — a magatehetetlen öregek se­gítésétől kezdve a véradásig, — melyek valóban azt mu­tatják, hogy a kollektíva tag­jainak minden morális alap­juk megvan ahhoz, hogy nyu­godtan mondják: úgy dolgoz­nak, élnek, mint egy igazi, megértő család. Talán azért is mert hatan a könnyűipar kiváló dolgozói, emellett mindegyiküknek megvan a Vállalat kiváló dol­gozója kitüntetése is. (venesz) A ferméksxerkezet-váltás parancsa Famunkásokból üvegcsiszolók Tavaly, az év utolsó nap­jaiban jelent meg egy rövid cikk a Népszabadságban: „Üveggyárral gyarapodott Szabolcs-Szatmár legfiata­labb városa, Vásárosnamény. Ä Budapesti Üvegipari Mű­vek megvásárolta az ÉRDÉRT korszerűtlenné vált, gazda­ságtalan ládagyárát és meg­felelő átalakítása után az ólomkristály és a közúti fényvisszaverő üveggyöngyök gyártására rendezi be...” A rövid írásban arról is szó esett, hogy a vásárosnaményi régi üzem dolgozóinak egy részét az ajkai és a salgótar­jáni üveggyárban átkópzik. A vásárosnaményi lányok és asszonyok átképzése ez év elején elkezdődött Salgótar­jánban. s a tervek szerint az üvegcsiszoló betanított mun­kássá nevelt dolgozók április végén visszatérhetnek Vásá- rosnaményba, ahol időközben megfelelő ütemben haladt az új üzem berendezése. A salgótarjáni öblösüveg­gyárban 23 vásárosnaményi lány és asszony immár több mint három hónapja tanulja az üvegcsiszolás fortélyait, Földi Jenő és Venczel Ru­dolf egykori mesterektől. Szá­mosán közülük üveggyárat sem láttak, most meg már úgy viselkednek, mintha évek óta a csiszol ókorong mögött ülnériek. Vajon milyen gondolatok­kal jöttek Salgótarjánba, ho­gyan emlékeznek a múltbeli foglalkozásukra és miként gondolnak a jövőjükre? Er­ről kérdeztünk közülük hár­mat. Elsőként Győri Jánosné — ahogyan ők szólítják, Er­zsiké —, a bizalmijuk fogal­mazta meg a véleményét: — Néhány hónappal ezelőtt még a forgácslapgyárban dolgoztam — mondta, — Hűtőládákat, Szabolcs ládát, fagyapotot készítettem, S amikor megtudtuk, hogy meg­szűnik a vállalat, nagyon megijedtünk, hogy mi lesz velünk. A több hónapos bi­zonytalanságban, az ellent­mondó információk között csak egy volt biztos, hogy nem maradunk kenyér nél­kül. S amikor megkérdezték, kinek lenne bátorsága üveg­csiszolónak tanulni, több mint százan belevágtunk. Mindezt olyan fesztelenül mondja el, mintha a világ legtermészetesebb dolga len­ne, hogy a nemrégen még lá­dát gyártó betanított munkás és segédmunkás asszonyok, lányok ezentúl egy egészen más kvalitású munkát -vé­geznek majd, egy sokkal ér­zékenyebb anyaggal bánnak. Tóth Nándor Ottóné, há­romgyerekes családanyaként vállalta a családtól félór- szágnyi távolságban zajló be­tanulást. Vajon miért? — Lett volna nekem más elhelyezkedési lehetőségem is, de semmiképpen nem akartam elszakadni a meg­szokott kollektívától. Elvégre szocialista brigádban dolgo­zunk. Nagyon nehéz volt az új feladatra hangolódni szel­lemileg is, fizikailag is. Sze­rencsére a gyerekeim hetes iskolába járnak. A vásárosn aményi kis cso­port egyik legfiatalabb tagja Nyistyák Zsuzsa. — Én varrodában, automa­ta gépen dolgoztam. Anyago­kat kellett ragasztanom, s ez nagyon unalmas, fárasztó munka volt — magyarázta. — Meghallottam, hogy van egy ilyen salgótarjáni lehető­ség, így én is jelentkeztem a főnöknél, hogy vállalnám az új munkát. Nézze meg — mutatott — egy félig kész poharat —, ez olyan munka, ami betanítottjellege ellené­re is alkotónak mondható. Meg kell vallanom, hogy ne­hezen állt rá a kezem, de úgy érzem, megtanultam, amire vállalkoztam. Földi Jenő, végighallgatta a véleményeket, s ő is a többiek előtt fogalmazta meg a véleményét: — Előre kell bocsátani, hogy a lányok és asszonyok nem üvegcsiszoló-szakmun- kásképzést kaptak, betanított csiszolók lesznek. S ahhoz képest, hogy kívülről sem láttak soha üveggyárat, rö­vid, néhány hónap alatt na­gyon szép eredményt értek el. Szerencsésen sikerült a kiválogatásuk, mert többsé­gében fogékonyak erre a nagy figyelmet követelő munkára. Nem hiányzott azonban a kitartásuk és a szorgalmuk sem. A vásárosnaményi huszon­hármak rövidesen végleg ha­zatérnek, hogy a régi helyen, egy felszerelt új üzemben megkezdjék új munkáséletü­ket. Jó három hónap feszes munka áll mögöttük, amit mestereik — az öblösüveg- gyári szakemberek —, meg­tetéztek, rendszeresen okta­tott elméleti ismeretekkel is. Ennek a munkának az idő- igényességét és szigorát bi­zonyítja, hogy eközben Sal­gótarjánt is alig csak, hogy megismerték. Megkinlódtak, megszenvedtek új tudásukért, s bőrükön érzik a termék­szerkezet-váltás embert át­alakító parancsának hatását. Most már azt mondják: megérte vállalni, szép mun­kára szegődtek el. Köszönik mestereiknek, oktatóiknak, hogy vesződtek velük, s az otthoniaknak, hogy tűrték a nehézségeket és bíztak ben­nük. Ámde nekik is köszönet jár a bátorságukért és a szorgalmukért. Megszerzett tudásuk, egy nagy múltú gyár formálta erkölcsi ere­jük, tartásuk jó biztosíték lesz a tőlük várt munkasike­rekre. — p. a. — A z első igazi tavasza nap­sütés izzadtságcseppeket csal az ember homloká­ra. ráadásul lassan eloszló porfelhőket kavarnak a te­hergépkocsik, autóbuszok, olyan a forgalom a községben, mint a fővárosban csúcsidőben. A romhányiak világhírű csempéje teszi-e, ami nem is annyira csempe már, mint ki­váló minőségű burkolólap, vagy csupán egyidőben érkez­nek a járművek? Az előbbi, ' hiszen az építési kerámia- gyár nagy múlttál, biztos jö­vővel rendelkezik, s ugyanaz mondható el magáról Rom- hányról is. Aki egy fél évig nem jár arra, utána kapkod­hatja a fejét, az ismerősök mindig mutatnak valami újai Hol az öregek napközi ottho­nával, hói' egy új torna csar-- nok'kal, szép lakásokkal dicse­kednek. — A gyár, úgy érzem, meg­határozó a falu életében. Ön­zetlen mecénása a település- fejlesztésnek — mondja Vas­tag Ottilia, a kerámiagyár fia­tal csoportvezetője. Kinéz az ablakon, bele a délelőtti nap­sütésbe, nyugtatja a látvány. Ilyenkor dolgozni szokott, in­tézkedni, sürögni munkatársai között. Magyarázat helyett író­asztalára mutat, kötetre való lap szétteregetve. — Tanulmányi szabadságon vagyok. A szakdolgozatom ké­szítem mondja mosolyogva. — A Bánki Danát Gépipari és Műszaki Főiskola rendszerszer­vező szakára járok. Remélem, mór nem sokáig, az utolsó ál­lamvizsgák májusban kö vet­kező ek­Izgalmas a staakdoigozat té­mája. Az R—1 gyáregység re­konstrukciójával foglalkozik. Arra a véleményre jutott, hogy eiöbb-utóbb gazdaságo­sabb lesz 15x30-as méretű burkolólapok gyártása a régi falicsempék helyett — Egyelőre nem! Hiszen nagy a kereslet iránta — fi­gyelmeztetett hogy messze Harminc ember dolgozik a keze alatt. Űk válogatják a gyár termékeit aztán csoma­golják, hogy -a megrendelők­höz kerüljön. A termelés utol­só mozzanata ez. Ha a sele.jt burkolólapot nem veszik észre, s belekerül a szállítmányba, csappanthaitják a , gyár jó hírnevét. — Szerencsére ilyen eset nálunk még nem fordult elő! a társaság, s ezért hiányaik a gyár, még a tanulmányi sza­badság ideje alatt is... A férje — hol is lenne, mint a kerámiagyáirban — fejlesztő- mérnök. ö is tanul, s mellet­te olyan fontos feladatot ka­pott, mint az R—III-as üzem automatizálása. — Kevés a szabad időnk. A hét végét általában ismerő­Szakdolgozatírás közben még a tanulmány a gyakorlati hasznosítástól. Amikor a gyár szóba kerül, a fiatalasszony szeme különös fényben csillog. Szereti. A ré­git, az újat, a most. készülőt, s persze a munkatársait is. Ifjú kora ellenére jó néhány dologgal próbálkozott. Helyben kezdte a gimnáziumot, majd amikor az megszűnt, Kétságon fejezte be. Építészmérnöknek jelentkezett, nem vették fel. Fél esztendeig műszaki rajzo­ló volt Budapesten, majd a Váci Híradástechnikai Anya­gok Gyára romhányi telepén kooperátor, művezető. Űjabb kiruccanás, egészen más terü­letre. Boltvezetői állást vállalt, s melléje kereskedelmi szak­munkás-bizonyítványt szer­zett. Aztán megállapodott a kerámiagyárban. — Rájöttem, hogy a közös­ség nélkül nem megy, vá­gyódom iránta, s ami egy bolt­ból esetleg hiányzik, megvan a gyárban — teszi ho2aá. — jegyzi meg Vastag Ottilia. — Amit ránk bíznak, igyek­szünk pontosan véghez vinni... A fiatalasszony szívesen vál­lal társadalmi megbízatásokat is. Hosszú éveken keresztül az ifjúsági mozgalomban tevé­kenykedett, a gyári KISZ-bi- zo-tteág tagjaként, korábban volt alapszervezeti titkár is. Most a Mikszáth Kálmán ne­vét viselő szocialista brigádot patronálja. Lelkesen meséli, milyen gazdag a programjuk. Legutóbb a fővárosban jár­tak, színházi előadást nézitek meg. Ha társadalmi munka ke­rül szóba, szinte kivétel nélkül megjelennek. Volt rá példa, hogy a válogatógép üzemza­var miatt egy hétig állt. A brigád tagjai társadalmi mun­kában hozták be a lemaradást. A nők négy órával a műszak­kezdés előtt már megjelentek és dolgoztak, utána tisztessé­gesen teljesítették az újabb m’olc órát is. — Nem kell győzködni sep- Lit, igazán összekovácsolod ott seinkkel együtt töltjük. El­eilátogatunk 'a Budapesti Mű­szaki Egyetem klubjába, st sze­retünk kirándulni is — mond­ja Vastag Ottilia. G ondok is foglalkoztatják. Nem a sajátjai, az ő legnagyobb gond­ja most az államvizs­ga. A többieké. Mert min­dig akad elintéznivaló. Egyszer segítségkerítés egy leszakadt tető javításéhoz, aztán ügyelni rá, hogy a kismamák munka- időrbeosztása kedvükre való legyen. Panaszkodik a közle­kedésre. gyakran késnek- a buszok, az is előfordult, hogy a munkások meg sem érkez­tek, mert a meghibásodott já­rat helyett nem küldtek má­sikat. Ilyenkor is elindítják a gépeket, gyors átcsoportosítás­sal küszöbölik ki a zökkenőt, de a probléma ezzel nincs megoldva, s addig Vastag Ottilia sem lehet nyugodt. Csak akkor, ha segíthetett... M. Sz. Gy. A könnyűipari üzemek után egy gépipari gyárban Is meg. vetette lábát az úgynevezett 3 M-módszer. A ZIM salgótar­jáni gyárának szereldeiében már az új, termelékenyebb el­járással állítják össze a tűzhelyeket. Képünkön Rajos János­né és Túrái Nándorné meósok az összeszerelésre kerülő al­katrészeket ellenőrzik. , kép: bál>—

Next

/
Thumbnails
Contents