Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)
1980-03-09 / 58. szám
Szombaton délelőtt a XIII. kerületi pártbizottság székhazában 600 küldittt és több mint 100 meghívott részvételével megkezdte munkáját a budapesti pártértekezlet, Méhes Lajos az MSZMP KB tagja, a budapesti pártbizottság első titkára beszédét mondja. Vietnami—kínai tárgyalások Vietnam kész márciusban vagy áprilisban külügyminiszter-helyettesi tárgyalások folytatására Kinával, de ha Peking erre nincs felkészülve, akkor hajlandó elfogadni a kínai indítványt, hogy a tárgyalások harmadik. Hanoiban tartandó fordulója az év második felében kezdődjék, és az első ülés időpontjául július 15-ét javasolja. Vietnam az időpontjavas- Iatokkal ismét tárgyalási készségének jelét adta és Phan Hien szaval szerint „akár holnap is kész lenne fogadni a kínai delegációt”. A vietnami külügyminiszter-helyettes ugyanakkor határozottan visszautasította azt a kínai törekvést, amely Vietnamot próbálja felelőssé tenni a tárgyalások zsákutcába jutásáért Phan Hien hangsúlyozta, hogy „Kína harmadik országokat érintő kérdésekről akart tárgyalni, így a vietnami, kambodzsai, laoszi viszonyról, illetve Vietnamnak más országokhoz fűződő kapcsolatairól, és ezeknek a kérdéseknek a megvitatását mindenféle tárgyalási előrehaladás előfeltételévé tette”. Ami pedig a kínai tárgyalási módszert illeti, Phan Hien utalt rá, hogy Kína előbb a hanoi, most pedig a pekingi tárgyalási fordulónak vetett véget egyoldalúan. A pekingi tárgyalási szakaszban tudatosan nyújtották el az ülések közötti időt, utoljára „elfoglaltságra” hivatkozva, és végül nem adtak beutazási vízumot az új vietnami küldöttségvezetőnek. Phan Hien „nevetségesnek” minősítette a kínai indoklást, és azt mondta, hogy a kínai küldöttség ilyen jellegű hanoi tevékenységét Vietnam normális diplomáciai gyakorlatnak fogja tekinteni. Utalt egyben arra is, hogy a tárgyalások idején ' Kína változatlanul folytatta provokációit, „második leckével” fenyegetőzött, a Paracel- és a Spratly-szigetek feletti szuverenitásáról való lemondásra akarta kényszeríteni Vietnamot, megkísérelte egymással szembeállítani a délkelet- ázsiai országokat, és mind szorosabban együttműködve az Egyesült Államokkal, a feszültség növelésére törekedett, Phan Hien hangsúlyozta: „Vietnam változatlan türelemmel, tárgyalásokon akarja rendezni a két ország viszonyát, és azt kívánja, hogy ezek olyan hamar folytatódjanak, ahogyan csak lehet. Ezért várja Peking mielőbbi válaszát az időpontjavaslatokra”, ‘ Arra a kérdésre válaszolva, vajon a tárgyalások szünetelése nem növeli-e egy nagyobb konfliktus veszélyét, Phan Hien ezt mondta: „Vietnamban béke van, az ország népe nyugodtan dolgozik, de egyúttal teljesíti nemzetvédelmi kötelezettségeit. Vietnami helyzetelemzők szerint Phan Hien kijelentése érzékelteti, hogy Hanoiban gyakorlatilag nem adnak esélyt egy újabb kínai agressziónak, ugyanakkor nem tartják valószínűnek, hogy Peking belemegy a tárgyalások korai folytatásába. Ennek előfeltételéül Kína ugyanazt követeli Vietnamtól, amit eddig bármiféle tárgyalási előrelépés feltételéül szabott meg, így például a vietnami csapatok kivonását Kambodzsából. Atomtörvény Egy törvény megalkotása mindenkor többet jelent an. nál, mint, hogy eggyel növekedett a hatályos jogszabályok száma. Mindenekelőtt azt jelzi, hogy az ország számára a kérdéskör annyira fontossá vált, hogy nem fér bele többé a meglevő jogi keretekbe. Rendszerint jelez ezzel együtt változásokat, vagy változások szükségességét szemléletmódunkban is. Hogyan is állunk tehát a most megalkotott atomtörvénnyel? Szó sincs arról, mintha eddig nem alkalmaztuk volna az atomenergiát, a radioaktív anyagok által kibocsátott sugárzásokat — vagy ezek közeli „rokonát” a röntgensugarakat, a gazdasági, tudományos életben, vagy a gyó- gyítómunkéban. Ezek segítségével eddig is gyógyítottak nálunk betegeket, tenyésztettek ki új, nagyhozamú növényfajtákat, végeztek enél- kül el sem képzelhető orvosi és tudományos vizsgálatokat és műszaki méréseket. És ezek a tevékenységek, ezen anyagokkal való biztonságos bánásmód alapkövetelményei eddig is sznbáyozva voltak. Tizenöt évvel ezelőtt adott ki a kormány egy rendeletet, amely voltaképpen ma is megállja a helyét. Az eddigi és a várható fejlődés eredményeként mégis elérkezett most az ideje a kérdés legmagasabb szintű jogi rendezésére. Nem Is csak azért, mert m ' t építjük a paksi atoméi' vet. Hiszen szükségünk van nem is „csak” egy, vagy két ilyen erőműre, hanem arra, hogy birtokba vegyünk egy egészen új energiatermelő ágazatot, amely sokban különbözik a nálunk eddig ismertektől, megszokottaktól. Egészen más nagyságrendű problémákról van szó. Atomreaktorunk eddig is volt. De Pakson már az első reaktorok mindegyike is 280-szor több energiát szabadít fel, mint a csillebérci kutatóreaktor. Erőművet egyébként is más mércével mérnek: termelnie kell — éjjel és nappal. És a gazdaságossági követelmények súlya Is ennek megfelelően sokszorozódik. Biztosítani kell tehát, hogy az új energiaforrás alkalmazása közben soha, senki meg ne feledkezhessen az ezzel járó új felelősségről, a biztonsági követelmények betartásáról. Sokan felvetik! a kérdést, hogy kell-e nekünk egyáltalán atomenergiával villamos áramot előállítani? Kell, Nem tudunk megélni, nem tudunk termelni energia (és még jó sokáig: mind több energia) nélkül. Növekvő lakosságunkat enélkül még az alapvető mezőgazdasági termékekkel is bajosan tudnánk ellátni. És az sem megy, hogy sok energiát igénylő anyagok, ipari termékek előállításánál arra hagyatkozzunk, hogy a villamos áramot termelje csak más, ml pedig majd valahogyan beszerezzük. A baráti országok lehetőségei sem korlátlanok. Egyre több energia kell tehát, amelynek ára mind magasabbra szökik. Olajból: több idehaza nincs. Szénből : van — kell is! De a villamos energia előállításánál most már nem lehetünk ' fneg az atomenergia nélkül, és ráadásul ma már olcsóbb is a hagyományos energiaforrásoknál. Ettől, persze, még meglehetnénk új törvény nélkül, bár az új törvény azt is jelzi, hogy az atomenergiának tulajdonítunk legalább olyan jelentősséget, mint a gáznak, vagy a villamos energiának, amelyekkel külön törvények foglalkoznak. Most ezen a területen is megért az idő ar- ra, hogy törvény tekintélyével és súlyával hirdessük és biztosítsuk, hogy ez az új, ami most mindinkább belép Országunk életébe, csakis népünk javát szolgálhassa. A _ most megalkotott atomtörvény arra szolgál, hogy biztosítsa a rendkívül igényes biztonsági követel mény rendszernek a kellő jogi alátámasztást. Akkor is, ha ezzel nem könnyítjük meg az atomerőművek építőinek és üzemeltetőinek dolgát. Hú szén nekik sok gondot és fáradságot kell fordítaniok emiatt olyan feltételezett veszélyek elhárítására, amelyek a valóságban alig fordulhatnak elő — talán egyszer-egy- szer sok-sok erőmű több évtizedes üzemel tat közben. Nagy képzelőerővel előre kell látniok „lehetetlen” eseményeket is —, és gondos- kodniok arról, hogy ezek sem okozhassanak kárt. A törvény tudtára adja or*sá0 vjjágnak, hogy el va2 NÓGRÁD - 1980. március 9., vasárnap Á hét három kérdése Hogyan áll a világ a leszereléssel — Az atomso- rompó-szerzőflés tizedik évfordulója után? A mai feszültnek tűnő nemzetközi helyzetben a világ kevéssé figyelt oda egy évfordulóra: március 5-én volt tíz esztendeje, hogy életbe lépett az atomsorompó-szerződés. A népszerű elnevezés annyit jelent, hogy tíz éve tilalom áll fenn a nukleáris fegyverek elterjesztésére, azaz nem juthatnak atom- és hidrogénbombák birtokába újabb államok. Gyakorlatilag a szerződés eddig megtette a magáét, bár újra és újra híre járja, hogy hol a Dél-afrikai Köztársaságban, hol Izraelben, hol Pakisztánban egyes körök megpróbálkoznak nukleáris fegyverek megszerzésével. Továbbra is küzdeni kell azért, hogy az atomsorompó leeresztve maradjon, ne jusson át rajta tömegpusztító fegyver mások kezébe. Az évforduló kapcsán nem szabad figyelmen kívül hagy- ni, hogy annak létrejötte mindenekelőtt a szovjet—amerikai egyetértésnek volt köszönhető. A mai helyzettel ellentétben, amikor Washington a szembenállást keresi, a világbéke szolgálatéban minél hamarabb vissza kellene térni a két legnagyobb hatalom együttműködésének vonalához. A hét elején Genf ben — amint egy szűkszavú hír ezt tudtul adta — a vegyi fegyverek betiltásával kapcsolatos kétoldalú, szovjet—amerikai tárgyalásokon részvevő szovjet és amerikai küldöttség újabb találkozót tartott. Nem tudni, milyen eredménnyel, de a puszta tény is figyelemre méltó napjainkban. Bécsben Is folynak a haderőcsökkentési tárgyalások, persze, itt sincs más kézzelfogható pozitívum egyelőre, mint az, hogy a szokott ütemben, a heti egyszeri találkozók során kerülnek napirendre a fegyveres erők és a fegyverzetek korlátozásának kérdései. A múlt heti ülésen a Varsói Szerződés országainak képviselője megállapította, hogy a NATO-országok leggyunk szánva arra, hogy ezen a téren csak a lehető legjobbat, mindenkori ismerete- ink szerint legbiztonságosab* bat fogadjuk el. És ennek eredménye nem csak hazán-| kát érinti. Hiszen egy radioaktív-felhő nem állna meg az országhatárnál, és egy elszennyezett folyó is végigfut-, ná útját a tengerig. És ugyanígy nem 611 meg határainknál annak jelentősége, hogy e törvénnyel újból, és az eddiginél is nyomatékosabban, hitet teszünk az atomenergia békés felhasználása mellett. Az atomenergiával az emberiség 1898-ban ismerkedett meg, amikor a Curie házaspár előállította az első adag rádiumot. Aztóta máid több tapasztalatot szereztünk vele. De az igazán széles körű elterjedését és az atomerőműveket is csak az uránatomok hasadásának alkalmazása tette lehetővé. Ez viszont a világnak a Hirosimát és Nagaszakit elpusztító bombák formájában mutatkozott. be. Nem csoda, hogy azóta az emberek' különösen éberen figyelnek fel mindenre, aminek köze van az atomenergiához. így aztán az 1954: ben indult első atomerőműtől kezdve az atomipar számára minden más ágazatnál szigorúbb biztonsági előírásokat szabtak mindenütt. Ez úgy értendő, hogy mind az erőmű dolgozóinak, mind pedig a körzetében élő lakosságnak a védelmére mtn. den atomerőműben többszörös „falait” közé zárják a veszélyes anyagokat és ezek sugárzásait. Nem engedik kilépni Őket az ember környezetébe. Ezt szolgálja a most elfogadott törvény. utóbbi javaslatai tulajdonképp visszalépést jelentenek a korábbi nyugati álláspontokhoz képest. Nagy adag türelem keli ahhoz, hogy kivárja a világ az első bécsi eredményeket a 10 ország tárgyalásain... De a beszerelési kérdésék megvitatását újra és újra kezdeményezni kell. A szocialista államférfiak fáradhatatlanul ezt is teszik. A héten Edward Gíerek megismételte a LEMP VIII. kongresszusán előterjesztett és ott elfogadott javaslatát: Varsóban üljön össze az európai katonai enyhülési és leszerelési értekezlet. V»n-e egyetértés Washington és Bonn között a Carter —Schmidt találkozó után? Igen is, meg nem is..,. A Washingtonba látogató bonni kancellár nem tehette meg — nyilván nem is akarta —, hogy ujjat húzzon az USA elnökével, akiről egyébként megvan a véleménye. (S ennek szőkébb körben néha hangot is ad...). Nemcsak azért igyekezett az egyetértés látszatát kelteni, mert Carter ameriká- ja katonailag, gazdaságilag és politikailag természetesen még mindig erősebb az NSZK-nál, hanem azért is, mert a nyugatnémet közvélemény egy része az USA-hoz húz a kiéleződött nemzetközi helyzetben és az NSZK-ban az ősszel választások lesznek! Schmidtnek tehát egyszerre kellett az amerikaiak megbízható szövetségese szerepében fellépnie és a nyugatnémet gazdasági érdekek védelmezőjének, mi több: az NSZK önállósága, „felnőtt volta”, bizonyítójának is feltűnnie. Cartemak nemcsak látszateredmények kellettek, hanem szerette volna nyugatnémet vendégét rászorítani arra, hogy az csatlakozzék a moszkvai olimpia bojkottjához, helyeselje a Szovjetunió ellen szervezendő gazdasági korlátozásokat és növelje a Törökországnak nyújtandó nyugatnémet segély összegét. E három témában továbbra is fennmaradtak a véleménykülönbségek. Schmidt például kereken kimondta, hogy az NSZK-nak a Szovjetunióval folytatott kereskedelme nyolcszor akkora, mint a szovjet- amerikai árucsere. Bonn tehát ehhez alkalmazkodik álláspontja meghatározásakor. Ami az amerikai elnök és a bonni kancellár tárgyalásainak végén kiadott közleményt illeti, szavakban már egyetértést jelzett, megismételve például azt a NATO-véleményt, hogy a Szovjetunió afganisztáni lépése „a békét fenyegeti”. ezenkívül újra előhozva a közös piaci országok elképzelését a közép-keleti ország semlegesítésére, i 1 ■ -----------------------—1—■—■— „ Hogyan tovább” Zlmbabwéban? Bizonyos fokig meglepetést keltett, hogy Zimbabwében, az eddigi Rhodesiában úgyszólván teljesen tiszta választásokat tudtak tartani, s hogv ezekből végül is az abszolút többség birtokában a hazafias front egyik mozgalma, a Robert Mugabe vezette Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió került ki győztesen. Az utolsó pillanatig élt a gyanú, hogy a fehértelepesék, a velük rokonszenvező brit csapatok vagy akár a déli szomszéd Dél- afrikai Köztársaság katonái így vagy úgy befolyásolni fogják a választások kimenetelét. Az események ilyen alakulásában nyílván szerepet játszott Mugabe taktikája. Az utóbbi időben mind több nyilatkozatban tanúsított mérsékletet a „hogyan tovább” megválaszolásaként. Nem nyúlnak hozzá a tőkésvállalatokhoz, hajlandók még a Délafrikai Köztársasággal is együttműködni gazdasági téren, földreform helyett a műveletlenül maradt földekből elégítik ki a nincstelenek földéhségét, és így tovább. Amikor bekövetkezett az elsöprő választási győzelem, Mugabe tartotta magát ehhez az utolsó hetekben kialakított vonalához: felkérte például a rhodeslai hadsereg fehér ember vezérkari főnökét, Peter Walls altábornagyot, hogy maradjon a helyén, Lord Soames brit főkormányzóval tárgyalva felvetette, hogy Zimbabwe is a Brit Nemzetközösség tagja akar lenni. Egyébként ia arra kérte a Churchill-család tagját, Lord Soamesut, hogy maradjon még egy ideig Salis- buryben az átmeneti időszak békéjének biztosítása végett. A főkormányzó közölte, hogy Zimbabwe függetlensége kikiáltásának napját még ezután határozzák meg, ami lsedig a kormány megalakítását illeti, legalább két hetet jelöltek meg a koalícióban részt vevő miniszterek kijelölésére. Joshua Nkomót, a második helyre befutott mozgalom vezetőjét az új állam elnökének posztjára jelölték, de ő nem vállalta. Mugabe egyik nyilatkozatában azt mondta; semmit sem akarnak elsietni, Pálfy József Tollhegyen „Költő horudj, de rojt, ne fogjanak!” - Arany János tanácsa nyilván a diplomatáknak is szólhatna. Különösen, ha arra gondolunk, hogy egy híres-hírhedt francia diplomata, Talleyrand, azon o véleményen volt: „A beszéd a gondolatok eltitkolására való”. Az amerikai diplomácia most olyan zavaros helyzetbe bo. nyolódott bele, amelyből kikászálódnia még több Talleyrand tehetségével is nehéz lenne. Köztudomású maga a történtek magva: a Biztonsági Tanácsban az USA nagykövete is megszavazta az Izrael teiepüléspolitikáját elítélő határozati javaslatot. A határozat teljes jelentőségének biztos tudatában, hiszen éppen McHenry nagykövet volt az, aki washingtoni utasításra körömszakudtáig küzdött a szöveg enyhítéséért... Napok múltán aztán Carter elnök előállt a maga ellen- véleményével: ő nem ért egyet a BT-határozattal. Az Egyesült Államoknak nem is lett volna szabad ezt elfogadnia. Ha mégis úgy szavazott □ képviselője, akkor ez csak „tévedés" volt, „kommunikációs hiba” következménye. Az utóbbi homályos kifejezés azt jelentené, hogy - nem tudta a bal kéz, mit csinál a jobb. McHenry nagykövet félreérthette a washingtoni utasítást, vagy éppen oz lehetett félreérthető, és így tovább. Node, bocsánatot kérünk: Ilyen nagy jelentőségű BT-ha- tározatnál előfordulhatott volna a legcsekélyebb amerikai figyelmetlenség? Kizárt dolog. Inkább az történhetett, omit számos New York-i ENSZ-diplomata emleget: az USA két vasat szeretne a tűzben tartani.., Az arab országok rokonszenvére szüksége van, hiszen Irán és Afganisztán miatt most épp az Iszlámot szeretné maga mellé állítani. Ezt szolgálta a nagykövet voksa a Biztonsági Tanácsban. De Izrael is szövetséges ám! Meq közeleg az elnökválasztás, Carternak személy szerint szük'ége van az amerikai zsidó választópolgárok szavazataira. Nosza, „tévedésre” kell hát hivatkoznia, és el kell határolnia magát a Biztonsági Tanácsban volt amerikai állásponttól. Amelyet holnapután az arabok számára megint csak hivatalosnak fognak minősíteni. Mert okkor úgy kívánja az USA érdeke.
