Nógrád. 1980. március (36. évfolyam. 51-76. szám)

1980-03-22 / 69. szám

Örökösei vagyunk a Magyar Tanácsköztársaság harcosainak Politikai nagygyűlés Salgótarjánban Á Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség központi és Nógrád megyei bizottsága, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága a Tanácsköztársaság megalakulá­sának és a KISZ újjászervezésének évfordu­lója alkalmából pénteken Salgótarjánban egész napos ünnepi rendezvénysorozatot szer­vezett. Délelőtt a megyei pártbizottság szék­hazában tudományos emlékülésre került sor „A munkásmozgalmi, ifjúságmozgalmi hagyo­mányok ápolása, a KISZ nevelő munkájában” témakörből. A város KISZ-szervezetei ünnepi taggyűléseken, helyi megemlékezéseken, nem­zedékek találkozóin emlékeztek az évfordu­lókra. „A Tanácsköztársaság a filmművészet­ben” címmel több filmszínházban bemutatóra is sor került. Megrendezték a Művészet és if­júság amatőr művészeti seregszemle megyei döntőjét. A megye más településein ugyan­csak koszorúzási ünnepségeket tartottak. Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LA P J XXXVI. ÉVF., 69. SZÁM ARA: 1,20 FORINT 1980 MÁRCIUS 22., SZOMBAT Ott voltak a fáklyás felvonuláson és az esti nagygyűlésen a Lamport ZIM salgótarjáni gyárának ifjúkommunistái is. — kép: kulcsár — A történelemformáló idők tetteit őrzi az emlékezet Az 1919 márciusában Ma- — A 19-es ifjúkommunisták gyarországon kialakult helyzet a negyvennyolcas ifjak örö- parancsolóan követelte — és kébe léptek; 1848 egyengette a vártnál korábban lehetővé az utat, előkészítette a talajt tette — a szocialista forrada- a Tanácsköztársaság győzel- ményeként pénteken délelőtt lom győzelmét. Hazánk pro- méhéz. Természetesen a tartottak Salgótarjánban. Az letariátusának és fiatal kom- szellem átvételéről van szó; munista mozgalmának tör­ténelmi érdeme, hogy az ob­„A Tanácsköztársaság és az ifjúság” — ez volt a mottója annak a tudományos emlék­ülésnek, amit a forradalmi if­júsági napok kiemelkedő ese­Hétfőn kezdődik a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa Március 24-én, előtt 10 órakor Rózsa Ferenc Művelődési Há zában megkezdődik a Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa. A párt szerve­zeti szabályzatának megfe­lelően az elmúlt hetekben-hó- napokban rendben megtör­téntek az előkészületek: a kongresszusi irányelveket beszámol a kongresszus ese­ményeiről. A Kossuth adón hétfőn délelőtt 9.55 órától egyenes adásban közvetítik az ünnepélyes megnyitót és az MSZMP Központi Bizottságá­nak beszámolóját, amelynek járási és a megyei pártértekez­letek. A kommunisták tanács­kozásain megválasztották a vezető testületeket és a kong­hétfőn dél- resszusi küldötteket. A párt az Építők legfőbb testületének tanács­kozásán az MSZMP több mint 800 ezer tagjának képvisele­tében 767 küldött vesz részt. A kongresszus megvonja az 1975-ben megtartott XI. párt­kongresszus óta végzett mun- Kádár János az előadója, majd ka mérlegét; számot ad a ha- naponta a déli krónikában, az tározatok végrehajtásáról, az esti magazinban és a 22.00 órás elért fejlődésről. Kijelöli a híradásban hangképekkel, tu- megvitatva tanácskoztak az következő időszak teendőit, dósításokfeal, összefoglalókkal alapszervezetek, s lezajlottak útmutatást adva a feladatok tájékoztatják a hallgatóságot, a budapesti kerületi, a városi, végrehajtásához. Az MSZMP A televízió hétfőn rendkívüli Központi Bizottsága — koráb- adásnapon jelentkezik: 17 bi határozatának megfelelően óra 30 perckor felvételről a — az alábbi napirendet java- megnyitót, valamint az solja a kongresszusnak: MSZMP Központi Bizottság első titkárának előadói be­1. a Központi Bizottság beszámolója, szódét közvetíti. Este _ 21.15 2. a Központi Ellenőrző Bizottság beszámolója, órai kezdettel a hozzászólások­3. a Fellebbviteli Bizottság jelentése. ból sugároz összefoglalót. Keddtől csütörtökig minden A kongresszus feladata to- A nemzetközi kommunista este kongresszusi tudósítással vábbá, hogy megválassza a és munkásmozgalom megtisz- jelentkezik a televízió, az ösz- párt vezető szerveit. telő figyelemmel kíséri _ majd szefoglalókat másnap délelőtt A kongresszuson — amely pártunk XII. kongresszusának megismétli, nemcsak a párttagság, hanem munkáját. A hagyományokhoz egész népünk érdeklődésére ^fveu számos testvérpárt kép- számottartó esemény — a kül- viselői is részt vesznek a ta- dötteken kívül sok meghívott nácskozáson. A szocialista or­is részt vesz. A párt legfőbb szagok testvérpártjainak dele­kor- gációin kívül Budapestre vár­ják a többi európai ország kommunista és munkáspártjai­nak küldöttségeit is. A kongresszus felelősségtel. jes, nagy munkáját figyelem­mel kísérheti egész közvéle­ményünk; a sajtó, a rádió, a televízió naponta részletesen beszámol a tanácskozás min­den jelentősebb mozzanatá­ról. A rádió folyamatosán fórumán ott lesznek a mány tagjai, több országos fő­hatóság vezetője, a tömegszer- vezietek és mozgalmak vezetői. Meghívták a tanácskozásra a magyar munkásmozgalom szá­mos régi harcosát, valamint a tudományos és művészeti élet több jeles személyiségét, a szocialista építőmunkások élenjáró képviselőjét. Köztük jó néhány párton kívülit. A nemzetközi közvélemény szintén élénk érdeklődéssel tekint az MSZMP XII. kong­resszusa elé. A tanácskozás alkalmából számos külföldi sajtóorgánum, rádió- és tévé­állomás, hírügynökség kül­dött Budapestre külön tudósí­tót, akik — a hazánkban akk­reditált állandó tudósítókkal együtt — rendszeresen beszá­molnak majd a magyar párt legfőbb fórumának eseményei­ről. (MTI) emlékülést ,dr. Nagy Sándor, a KISZ központi bizottságának titkára nyitotta meg, s a jektív szükségszerűséget fel­meghívott veteránok mellett az elnökségben köszöntötte Vass Henriket, az MSZMP KB tagját, a Párttörténeti Inté­zet igazgatóját; Pothornik Jó­zsefet, az MSZMP KB tagját; dr. Gordos Jánost, a megyei pártbizottság titkárát, vala­mint Füssy Józsefet, a KISZ ismerve, teljesítette hazafias és nemzetközi kötelességét: bátran magához ragadta a ha­talmat, s így eleget tett a történelem parancsának. E megállapítások után az előadó részletesen elemezte azokat a törvényszerűségeket, amelyek a Tanácsköztársaság — 1919 történelemformáló tetteit őrzi az emlékezet, erre az alaposan megváltozott kö- tanúbizonyság a mai emlék- rülmények közötti, még soha ülés is. • nem volt társadalom kivívá- Ezt követően négy hozzászó- sához a szív, a lélek és az jásra került sor. Kövest atmoszféra kellett 1848-ból László a szocialista ifjúmun- — mondotta Svéd László. házigazdák nevében pedig Vonsik Ilona azt foglalta ösz- sze: a Tanácsköztársaság ha­gyományai hogyan éltek to­vább a Nógrád megyei ifjú­sági mozgalomban. Mint em­lékeztek rá, a tanácshatalom Nógrád megyei bizottságának kikiáltásához vezettek. Az ag­első titkárát. Vitaindító előadást Vass Henrik tartott, aki elsőként rárkérdés kezelésének ismer­tetése után azt világította meg Vass Henrik: a Tanácsköztár­Az előadó szólt a korabeli nemzedéki vitákról; a KIMSZ, mint egységes szervezet, meg­teremtésére irányuló törek­vésekről, valamint a KIMSZ autonómiájáról. A nagy ér­deklődéssel kísért korreferá­tumot Svéd László a követke­Gábor Andor sorait idézte: saságra is teljes mértékben ér, „Időben tőle egyre távolabb / vényesek Marxnak a Párizsi idején még csak 10—12 éve­kás mozgalom Vas megyei ki- sek voltak azok az ifjak, akik bontakozásáról beszélt; az az ellenforradalmi évek alatt ifjúság szerepét a Tanácsköz- az illegális harc kiválóságai társaság Somogy megyei ese- lettek. menyeiben Andrássy Antal — A salgótarjáni fiatalok foglalta össze; Békevári Sán- mindennapjai sok szálon forr­_________ _________ d ór pedig „Adalékok az if- tak egybe a munkásmozgalom- s'.~ Szellemük,”'kitartásuk, júsági mozgalom kecskeméti mai — mondotta többek kö- erejük példaadó lehet ___ mai' t örténetéhez, 1918—1919” cí- zött az előadó. — Minden te- munkánkban is. mű hozzászólásával vett részt vékenységük, akciójuk össze­az emlékülés munkájában. A kapcsolódott egy távolabbi cél (Folytatás a 2. oldalon.1 elérésével, a proletárforrada­lom követelésével. A hozzászólások után feltett kérdésekre Svéd László vá­laszolt, majd dr. Nagy Sándor zárszavával véget ért az em­lékülés. Rendhagyó, színvonalas tör­ténelemórának nevezte a KISZ központi bizottságának titkára a tanácskozást. Ez a történelemóra pedig a fiata­lok elé idézte a történelemfor­máló idők ifjú hőseit, mártír­ző szavakkal fejezte be: r* A*********************************** *******•*********•****•******-***** ******************* Lélekben hozzá egyre köze­lebb!” Az első szocialista for­radalmunkra való emlékezés, s néhány — máig ható — fontos kérdésének taglalása sokatmondóan „rímelt” a köl­tő soraival. Kommünről mondott szavai, miszerint nemzetközi és egyben mélységesen nemzeti is volt. Vitaindító előadását végül így fejezte be: — A Tanácsköztársaságot a nemzetközi imperialisták túl­Vass Henrik felidézte az ereje — a belső ellenforra­1918—19-es forradalmi perió­dus előtt felgyülemlett és megoldásra váró ellentmon­dásokat, utalt a kibontakozó események közös ihletőjére. az októberi szocialista forrada­lomra. Beszélt a polgári de­mokratikus forradalomról. dalmárok és a jobboldali szo­ciáldemokraták közreműködé­sével — vérbe ’ fojtotta. De történelmi mértékkel mérve — Lenin szavaival — nincse­nek bukott forradalmak, mert a harcosok széles táborát ne­velik ki, emlékük ott él to­amely az első lépést jelentette vábbra is a dolgozók szívé­,a szocialista forradalom felé vezető úton. A hatalmi viszo­nyok elemzése után méltatta a KMP 1918. november 24-i megalakulásának jelentőségét. Az új forradalmi pártnak ugyanis rövid időn belül nagy ben, a mártírok . vérével meg­termékenyített föld pedig ké­sőbb tízszeres termést hoz. Ez történt Magyarországon is! Korreferátumában Svéd László, á Párttörténeti Intézet tudományos főmunkatársa tömegekben akadtak követői, utalt a korszakos küzdelmek­s a párt tényleges vezetője, szervezője lett annak a harc­nak. amelvet a magvar doteo- zók az. isazí nénbrtalbm meg­teremtéséért vívtak. ben résztvevő ifjúság rokon­vonásaira, valamint a lénye­gesen megnőtt társadalmi, szeren következtébeni kü­lönbözőségekre. Nagy gonddal készült a napra. El. végre a fiatalok kérték fel a szereplés­re és eléjük állni felelősség. Az ünnep alkalmából kérték meg a régi emlékek felidézésére. Reggel, amikor kinézett az az utcára, friss márciusi hó borított mindent, de olyan igazi télvízi módra. Még a cinke is visszatért és bekopogott az ablakon. És akkor akaratlanul a jó öreg tanítómestere, Harmath Mihály, a kőfaragó szavai jutottak eszébe: — Meglásd, fiú, a tavasz mindenkép­pen eljő... A Tanácsköztársaság híres katonája volt a kőfaragó és ilyenkor, március kö­zepén, mindig ünnepélyesen jelent meg és idézte a tavasz eljövetelét. Ez jutott eszébe Mrázik Ferencnek, a bátonyi öreg harcosnak, ahogyan a telet idéző havat nézte. Ott lakik a maconkai úton, az emeletes házban, ahol egy kis szo- bácska szolgálja nyugalmát, meg a ked­ves élete párja, aki tudja, mikor ké­szítse el az erősebb feketét és mikor a gyengébbet. Ott keresték fel a fiatalok, hogy men­jen velük találkozóra, emlékezni a va­lamikori, nagy népeknek nyíló tavasz Ifjú szempárok füzében... évfordulójára. Ennek a sokat megért embernek a mozgalomra emlékezve me­legre fordul a vére. Feledi, múló éveit. Hát még amikor érdeklődő fiatalok elé áll, mondani emberi próbákat kiálló történeteket. Azt, hogyan szórták az ébresztőt kiáltó röplapokat a Tanács- köztársaság gyilkosai leleplezésére. És azt, amikor a pesti lovarda tág terén szabadságot kiáltva egyszerre szakadt fel ezrek ajkán: „Fel, fel, ti rabjai a földnek...” — Fiatalok voltunk, tűzben égők...— suttogja. A forró emlékektől lüktető vére las­san megnyugszik. Arcán elsimul a fel­zaklatott indulat. Megnyugvó tekintet­tel a mához tér vissza, oda, ahol a fiatalok helytállva végzik munkájukat. Ö igazán, mert ott élnék vele a nagy- bátonyi forgatagban, látja a fiatalok al­kotókészségét. • ö az, aki szerényen jegyzi meg nekik: — A fiatal, ünnepen és hétköznapon legyen mindig lelkes... Eljött a délután, amikor érdeklődő ifjú szempárok függtek rajta. Tekintete átölelte őket, és mondta, szépen idézve a múltat, de a mát formálva: — Ne feledjétek, harminc esztendő múltával úgy fogtok emlékezni ezen napokra, mint emlékeztem én régmúlt dicső időre... Zúgott a köszönet tapsa, amitől átme­legedett a vére Mrázik Ferencnek, a mozgalom hű fiának. És este, amikor a fiatalok hosszú fáklyás serege tisztelegni a dicső Tanácsköztársaság emlékére és az ifjú erő összefogásának évforduló­jára elindult, ott állott a pódiumon, szíve boldogságtól telve és talán nem is érzékelte, de ezt suttogta: — Igen, a tavasz mindenképpen el­következett. Nem látták, amikor a szeméhez nyúlt és eltörölte a legördülni készülf könnyét..* Bobál GyuMt j

Next

/
Thumbnails
Contents