Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)
1980-02-28 / 49. szám
Szovjet olajmezők küldöttei ’Ä tanácsteremben várakozó férfiak felkapják a fejüket, amikor nyílik az ajtó, megszakad a zsongás, melyből ismerős orosz szavak .hallatszanak ki — de tolmácsuk még nem a konzultációt vezető előadót kíséri, csupán egy kíváncsiskodó újságírót. Soltész Sándor mérnök-közgazdász, a VEOYÉPSZER salgótarjáni gyára KlSZ-bizottsá- gának titkára szovjetunióbeli tanulmányai során szerzett nyelvtudását és a fiatalok között összegyűjtött szervezési tapasztalatait egyaránt jól hasznosítja a tolmács szerepkörben, a programok lebonyolításának segítőjeként. A 11 szovjet olajipari mérnökből álló csoport vezetője, G. A. Burdenko a társakkal együtt válaszol a kérdésekre. A legfontosabb : hogyan értékelik ezt a vége felé járó, közel egyhónapos tanfolyamot, melyet a prover (kalibráló mérőberendezés, az olajmérő -.állomások ellenőrző berendezése; a VEGYÉPSZER gyártmánya) elméleti és gyakorlati tudnivalóiról tartottak? — Nem udvariaskodás: nagyon jól volt megszervezve, megszerkesztve, az elmélet és gyakorlat helyes arányában és mind a helyi gyár vezető szakemberei, mind a más helyekről érkező előadók felkészülten tartották az előadásokat, válaszoltak a kérdésekre. — És kérdeztek is sokat? A tolmács nélkül is értem a mosolyogva megadott választ. A mérnök rámutogat, mondván: Ezt Szásától kérdezze! Tehát sokat.,. — A legapróbb részletekig minden érdekelte őket. Sikeresek voltak a látogatások is. A tanfolyam második napján a mi üzemünkkel kezdtük — szó volt a vállalat egészéről, a salgótarjáni gyárról, majd végigjártuk az üzemcsarnokokat. A következő napokban a prover tervezésének elveiről, megoldásairól »(a tervező-fejlesztő iroda előadójával), a gyártásról, a hitelesítés elveiről (az Országos Mérésügyi Hivatal szakemberével), a mérőállomás és a turbinás áramlásmérők ismertetéséről, az üzemeltetésről hallhattak alapos tájékoztatókat, konzultációval egybekötve. Eljutottunk a nyfrbogdányi mérőállomáshoz, ahol egy üzemben levő berendezéssel ismerkedhettek meg, budapesti üzemünkbe, a lázbérci hitelesítő- állomásra, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, a tamási gyárunkba. — Az egész ittlétünk alatt éreztük: nágyon komolyan veszik vendéglátóink, hogy minél több ismeretet szerezzünk ezekről a fontos berendezésekről. Sok jó szakemberrel találkoztunk, akik ismerik ezeknek a készülékeknek a létrejöttét, működését, hiszen kezdettől foglalkoztak vele. Sári Endrét, Sándor Gyulát, Nagy Gyulát, Krudi Andrást említik többek között, ahogy az oroszosán visszaadott nevekből jegyezni tudtam. — Bár igen sok szakmai programot nyújtott a tanfolyam, azért bizonyára jutott idő „szabad foglalkozásra”, Magyarországgal való ismerkedésre is. Ebből mire emlékeznek vissza legszívesebben? A kollektíván születő válaszban benne van mindaz, amit a mintegy háromezer kilométernyi utat jelentő gyár- látogatások mellett láttak és a délutánok, esték élményei. Jártak Budapesten, a Balaton környékén, bebarangolták a Salgótarján környéki várakat, eljutottak a salgóbányai KISZ-iskolába, Egerbe. A gyár a Gagarin Általános Iskolát segíti — Itt kaptak lehetőséget a szovjet vendégek sportolásra, a' labdajátékoktól az úszásig. —. Hogyan értékelik: mit visznek haza innen? • — Azokat a tapasztalatokat, amiket Magyarországon szerezhettünk, jól tudjuk hasznosítani otthon, hiszen ilyen berendezések kerülnek hozzánk. Ismeretekben és élményekben egyformán, sokat kaptunk. Balogh László főmérnöktől, a gyárvezető helyettesétől hallottam, a nyáron még egy csoportnak lesz tanfolyam. — Kormányközi szerződés született ezekkel az új gyárt Hiányokkal kapcsolatban. Elkészítésük és használatuk megtanítása kontingensen belüli olajmennyiséget, dollárki váltást jelent a népgazdaságnak. Feladatunk az, hogy minden ismeretet átadjunk, ami szükséges ahhoz, hogy a szovjet olajmezőkön, a Ba' rátság kőolajvezeték vonalán biztonságosan működjenek gyártmányaink. Ahogy a beszélgetésekből kicsendült: ez a kurta hónap többet jelentett mindkét részről egy szakmai tanfolyamnál. A szovjet csoport vezetője mondta: a barátság szálait is erősítette, nemcsak a tudást. — GKM — Virágzó fazekasság Vitalij Jenes: Lényegére sűrített elbeszélés 1 Egyszer írtam egy humoros elbeszélést. Tizenkét oldal volt. Felutaztam Hóbele- banc városába, ahol a Sava- borsa című szatirikus folyóirat megjelenik. — Az ötlet jó — mondták a szerkesztőségben. — De kissé hosszú. Nyirbálja le a sallangokat, lényegére rövidítse. Hazatértem. Sokáig ültem íróasztalom mellett. Néhány mondatot kihúztam. Többet sehogy sem tudtam —, még ha megpukkadok is. Egy hét múlva megint oda- álltam a Sava-borsa szerkesztője elé. — • Bátorkodom jelentkezni •— közöltem humorosan —, utasítását teljesítettem: az elbeszélés sallangjait lenyirbáltam. A szerkesztő átlapozta kéziratomat ., Még három napig rövidít- gettem az elbeszélést. Még három mondatot húztam ki. Több azonban sehogy sem ment! Egy szó, mint száz — megsértődtenf és felhagytam az egész dologgal. Vagy három hónap telt eL Egyszer a telefonhoz hívtak. — Jó napot- Itt a Sava- borsa szerkesztősége. Nos, mi újság? Lerövidítette az elbeszélését? Igen? Remek! Éppen maradt egy kis hely a lapban. Sürgősen nyomdába kellene adni. Nyomtatványként küldi el?... Túl sokáig tartana. Siessen a postára, kérem és táviratilag továbbítsa a szöveget. Elmentem a postára. — Ez az?... — a távírász- nő rám nézett. — Ezt az egészet akarja sürgönyileg közölni? De nát tudja maga, mibe kerül ez? Fogtam a szöveget és megint hozzáláttam a rövidítéshez. Tizenkét oldalból mindösz- sze tizenkét mondat maradt. Másnap a szerkesztő megint felhívott telefonon. — Hát ez remek — dicsért. — Kitűnő humoreszk lett belőle! Gellert György fordítása Rí CSILLAGOK GÁRDONYI GÉZA MÜVÉNEK KÉPREGÉNYVALTOZATA Feldolgozta: MÁRKUS/ LÁSZLÓ Rajzolta: ZÖRÄD ERNŐ MÁSNAP REGGEL £vA MÁR IGENCSAK 'fLSZOMOftODOTT... Hogyan látja mestersége újbóli virágzását a fazekas* mester? Mert nincs az a köcsög, bokáiy, agyagból való bogrács, csöcsös korsó, (zalai nevén: bugyigás) — boros- kancsó, komaszilke, kacsasütő, ami mázasán, vagy máz. talanul el ne kelne hetipiacon, vásárban, népművészeti kirakodón. Veszik válogatva, válogatás nélkül a csicsásra festett agyagedényt, s veszik a móztalant, ki melyikben lótja-érzí-tudja az eredetibbet, a régebbit, a „hamisítatlant”, a népit. Mit keres bennük a kényelemhez szokott ember? Miért örül a kétfülű fedeles bográcsnak, ha úgysem teszi villanytűzhelyére? Miért kíván bugyigást, ha nem jár mezőre, ha nem merítheti meg tiszta forrósban, ha nem ássa be a földbe, hogy vize hús maradjon? Mit felel minderre a fazekasmester, aki nem győzi ellátni a piacot, ahol nem is olyan régen, Zalában, Somogybán még annyi kukoricáért, gabonáért adtak egy agyagedényt, amennyi belefért? A kérdezett: Németh Tibor zalaegerszegi fazekasmester. Abbók a nagy fazekasnemzetségből, amelyiknek őse id. Németh Gábor, a nagypapa, aki benépesítette a Dunántúlt szemes kályhákkal, kandallókkal, épületeket díszítő ke" rámiákkal, s fazekasedényekkel is, s tagja az érdemes művész kerámikus: Németh János. Németh Tibor és Németh János unokatestvérek, de testvérek a kifogyhatatlan ötletekben, s a hűségben, mely a zalai hagyományokhoz köti őket. Napjainkban küzdelem folyik a hagyományos fazekasság és az újítások sokszor modemkedő ízléstelensége között. Még sokan cifrázzák hagyományosan formált edényeiket, Németh Tibor megmaradt a zalai agyagedények egyszerűségéinél, a többségében máztalan edény szépségénél. Ott találjuk a heti piacokon cserepeivel, s az országos népművészeti találkozókon gyakran. Miért tartja magát a hagyományos, őseitől örökölt formákhoz? — A fazekasmesterség any* nyi volt, mint megtanulni azt az abc-ét, mely a különböző használati edények formáját jelentette. A fazekasgyerek már ebbe „született”. Álmában is tudta, milyen az az edény, amelyben szilvalek- vórt, zsírt, vagy tejet tartanak. Tudta, hogy milyen formában fő meg jól a tűzön a lakodalmi káposzta. Az egyik fazekas a másiktól csak abban különbözött, hogy jobb, vagy gyengébb volt-e a formaérzéke, és hogyan korongo- zott. Én az eredeti formáktól csak akkor térek el, ha olyan edényeket, vagy tárgyakat kémek tőlem, amelyeknek kialakult formája nem volt. Gondolok például a virágtartó cserépre. Zalai bugyigás Zalai lábasedény Tibor munkái — Németh Jellegzetes a terrakotta permetvizes korsó, fehér csíkkal a nyakán. A hegyi bogrács is egyszerű, szép formájú. A zalai vidék hegyes, dombos, agyagos. Mindenütt inkább a forma uralkodik. Ez jellemző a zalai edényekre. Divat ma a korongon készült agyagedény. De látja-e jövőjét alkotójuk? Kiszoríthatja-e a gyáripar? — A ma emberét tömeg- gyártásban készült tárgyak veszik körül, egyformák. Csoda-e, ha vágyakoznak kézművestárgyakra? Ha a forma szépségét mindjárt nem is érzik, tudják, hogy az valami más, aminek élete ván, ami az emberi kéz nyomait viseli magán. Jólesik nézni, megfogni. Egy régi fazéknak a hibái is szépnek hatnak, gazdagítják. A háziiparszerűen nagyban előállított „népművészeti tárgy” már nem Igazi. „Szobatiszta”. A máz, akár a lakk. Nem érezni az anyagot. Ez nagy hiba. Ezek a tárgyak messze esnek a fazekasmesterség tárgyaitól. Gyáripar- szérűén a fazekast, a gölön- • csért utánozni nem lehet. A ki® mesterek még csinálhatják, és az emberek igénylik munkájukat. Bár jobban, felkészültebben válogatnának a vásárlók! Németh Tibor az alkotó és benne élő ember szemével úgy látja, hogy a gyáripar és a kézművesség nem versenytársak és nem ellenségek, hanem kiegészítik egymást.' Amennyire szükségünk vaa Zalai bogrács — Miben látja a zalai fazekasság sajátos vonásait? — A zalai nép nem volt gazdag. Többnyire csak egy* szerű edényekre tellett. A cserépedényeket egyszerű díszítéssel látták el: a nagy lakodalmas kétfülű fazekat abroncsom díszítéssel, a bugyigást többnyire natúr színben, terrakottán, „parasztosan” hagyták, vagy fazekaszölddel mázolva. egyikre, úgy nem nélkülözhetjük a másik értékeit sem. Lehet, hogy az eredetileg másféle feladatot betöltő fazekasedények, dísztárgyak a mai lakásban, de mint ilyenekben, a feladatukat tőkéié? tesen betöltő szép formát, a gazdaságosság, hasznosság, szépség teljes értékét csodáljuk —, s ezt várjuk a gyáripar tárgyaitól is. Koczogh Ákos
