Nógrád. 1980. február (36. évfolyam. 26-50. szám)
1980-02-17 / 40. szám
Tv-műsorok a pártkongresszus előtt Hazánk közeli, jelentős eseményének, az MSZMP XII. kongresszusának előkészületeiről a következő hetekben sajátos eszközeivel tájékoztatja a nézőket a Magyar Televízió. Politikai adásainak programjában jelentős részt képviselnek a kongresszusi küldötteket bemutató portrék, az eltelt öt esztendő eredményeit összegező számvetések, vallomások, visszaemlékezések. „Számvetés” címmel ötrészes sorozatot készítettek a tv munkatársai az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, szállítás, a szociálpolitika, valamint a tudomány-kultúra területéről. Az epizódok képi eszközökkel illusztrálják az eltelt öt esztendőben elért eredményeket, a valóra vált terveket, s nem hallgatják el a gondokat, a nehézségeket sem. Március 23-án tűzi műsorára a tv az Előszó a XII. kongresszushoz című filmet, amelyben három, országosan ismert személyiség mondja el gondolatait. Dobozy Imre életünk emberi vonatkozásait vizsgálja az öt év tükrében. Boldizsár Iván azokról a tapasztalatairól számol be, milyen érzés külföldön magyarnak lenni, milyen a hírünk a világban. Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnök- helyettese belső helyzetünkről, elsősorban gazdasági dolgainkról szól. Újabb fölajánlások Az ÉLGÉP pásztói gyárának 15 szocialista brigádja a közelgő pártkongresszus és a felszabadulási évforduló tiszteletére március 23-án „kongresszusi és felszabadulási” műszakot tart. A munkáscsapatok fölajánlották, hogy a mozambiki megrendelésre terven fölül elkészítendő 220 darab kombájnfölhordót az exportelőirányzat végrehajtásának eredeti határidejére elkészítik. A ráadásmunkáért járó bért a pásztói új 12 tantermes iskola fölszerelésének gyarapítására szánják. Az új hatvan emberpalánta befogadására elegendő óvoda építésének vasas-szakipari műveleteihez 300 óra társadalmi munkával járulnak hozzá. • Kiveszi részét a kongresz- szusi munkaversenyből a Ganz-MÁVAG mátranováki gyáregységének teljes munkáskollektívája is. A 32 szocialista brigád fölajánlásainak középpontjában a termelési föladatok határidő előtt^ kiváló minőségben való megoldása áll. Naptár 1980. február 17., vasárnap. Donát napja. A Nap kel: 6,48, nyugszik: 17.09 órakor. A Hold kel: 7.27, nyugszik: 18.43 órakor. Ki a bolond ? u'Wr Pisi,4,a 1980. február 18., hétfő. Bernadett napja. A Nap kei: 6.46, nyugszik: 17.11 órakor. A Hold kel: 8.01, nyugszik; 20.02 órakor. Rendezvények a mezőgazdasági könyvhónap alatt Tél végi kedvezményes vásár A korábbi évekénél szerényebb árualappal, időben a szokásosnál később, február 18-án kezdődik és március 1- ig tart a ruházati kereskedelem kedvezményes téli vására. A Belkereskedelmi Minisztérium tájékoztatása szerint a ruházati kereskedelem tavaly 44,4 milliárd forint értékű árut adott el, 9,9 százalékkal többet az előző évinél. Az év utolsó hónapjaiban az átlagosnál nagyobb keresletet elégítettek ki az áruházaik, a ruházati szakvállalatok. A 20, 30, 40 százalékos kedvezményt figyelembe véve, a lakosság 330—350 millió forintot takaríthat meg a téli vásáron. A kereskedelmi vállalatok, a szövetkezetek a kiárusításba bevont cikke körét, a boltokat saját hatáskörben jelölik ki, így a választék, az árengedmény mértéke területenként, vállalatonként eltérő lehet. Pásztón és Balassagyarmaton is két-két előadást tartottak már a februári mező- gazdasági könyvhónap alkalmából. A rendező könyvtárak és közművelődési intézmények közös törekvése, hogy a mezőgazdasági szakemberek és a mezőgazdaság iránt hobbiból érdeklődők ismereteit bemutatókkal, gyakorlati tapasztalatszérzési le- íetőségekkel is elmélyítsék. Pásztón, a helyi művelődési íözpontban például február 8—20-a között mezőgazdasági kisgépek bemutatóját rendezik meg, s ez idő alatt megszervezik a megyei mezőgazdasági munkavédelmi vetélkedőt is. A háztáji gazdaságokban használható korszerű gépekről egyébként február 18-án filmvetítéses előadást is tartanak. Balassagyarmaton ugyancsak február 18-án a kömyei mezőgazdasági kombinát szakemberei tartanak előadást a nyúl- és galambtenyésztésről, a járási-városi könyvtár és a helyi ÁFÉSZ közös szervezésében. Tász matuzsálem Századik születésnapját ünnepelte szombaton Jászárok- szállásoi}, a Dózsa György út 19. szám alatt Bakos Bálint nyugdíjas, a hajdani jász kubikusok egyik képviselője. Munkáséletének nagyobbik hányadát nehéz földmunkával töltötte el. A ma is jó egészségnek örvendő, jókedélyű idős embert hét gyermekének családja, a rokonok, az ismerősök köszöntötték, ajándékokkal, jókívánságokkal halmozták el születésnapján. ÚJFAJTA „LÁBTYŰ” Újfajta cipő gyártását kezdte meg a napokban a Salgó Cipőipari Szövetkezet. A salgótarjáni egység Gallus férficipőjének tervezői elsősorban a kényelmi szempontokat tartották szem előtt: hajlékony anyagból készült, jó lábtar- , tást tesz lehetővé. Ám a bőr ' minőségétől függően félezer forint körül mozog. A lábbelik kiszállítása a szövetkezettel kapcsolatban álló boltokhoz — az ország minden részébe — holnap kezdődik. Fílmnapok falun Csütörtökön a Heves megyei Detken, a Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben — Vi- tézy László „Békeidő” című új alkotásának bemutatójával — veszi kezdetét a „Filmnapok falun” ezúttal negyedik alkalommal megrendezendő eseménysorozata. A szervezőelőkészítő múnkába az idén először bekapcsolódott Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, továbbá a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa és a MOKÉP . közös rendezvényén — február 21- től április 3-ig — 235 állami gazdaságban, illetve termelő- szövetkezetben lesznek vetítések, s 5 új magyar film ősbemutatójára kerül sor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1905. február 17-én született a sziléziai Teschenben és 1966 februárjában, 61 éves korában halt meg Budapesten dr. Beér János ■ kiváló jogász, egyetemi professzor, az állam- és jogtudományok doktora. ☆ ☆ ☆ Harmincöt évvel ezelőtt, 1945. február 18-án — a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére — megalakult hazánkban a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, az MNDSZ, amely 1948- ban az összes nőegyesületet egyesítette. Mint a párt irányítása alatt álló egyetlen női tömegszervezet működött 1956-ig, feladatait 1957- ben a Magyar Nők Országos Tanácsa vette át. Párás idő Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás, délen és keleten tartósan ködös idő. Túlnyomóan borult ég, több helyen kisebb havazással, nyugaton ónos esővel, majd esővel. Megélénkülő délnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet: nyugaton 5, keleten 0 fok körül. * — Pásztón a Pázmán! A Népszínház egyik utazó társulata február 18-án a pásztói Lovász József Művelődési Központban vendégszerepei. Délután a gyerekeknek mutatja be A bűvös erdő című mesejátékot, este Hollós Korvin Lajos Pázmán lovag című vígjátékával szerepel a felnőtt közönség előtt. Nincs ötös A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 7. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 51 fogadónak volt, nyereményük egyenként 153 847 forint, 3 találata 5498 fogadónak volt, nyereményük egyenként 714 forint, a 2 találatos szelvények száma 179 076 darab, ezekre egyenként 27 forintot fizetnek. ff Az farsangnak idején" Egykor meghatározott ideje volt a farsangi vigasságnak. A pogány eredetű népszokás a keresztény világban is tovább élt és hamvazó szerdáig — a böjt első napjáig — se szeri, se száma nem volt a vidám mulatságoknak. Mára ez az ünnep is sokat veszített eredeti jellegéből, de mert az emberek ma sem ellenzői a vidámságnak, a farsangi hagyomány bizonyára még sokáig tartja magit. Bizonyítja ezt az is, hogy ma már jóval eltolódott az ünnep ideje, január elejétől március elejéig rendeznek farsangi bálokat. Ezekben a napokban persze elsősorban azok a hazai városok, községek vonzzák a legtöbb érdeklődőt, melyekben az ünnep leginkább megőrizte ősi szokásait. A megyei művelődési központ klubvezetőképzö- tanfolyamának harmincfős cső- . portja például Mohácsra látogatott, ahol szombaton a sokácok híres busójárását tekintették meg. Sokan keresték fel a hajdúsági farsang központját, Debrecent, és bizonyára akadtak megyénkbeliek. akik Balatonfü- reden vettek részt. a farsangi rendezvényen, melynek egyik látványos eseménye volt a Balaton jegén rendezett görkorcsolya- és „görhoki”-verseny. Nógrád megye sajnos kevésbé büszkélkedhet farsangi tradíciókkal, bár Rimó- con, Hollókőn és még néhány községben a farsangi bál szintén számon tartott esemény. / Salgótarjánban a Karancs Szálló rendezkedett be hét végi bálokra, melyeket különböző gazdasági egységek, intézmények szerveznek dolgozóik részére. Tegnap például a kisiparosok bálját tartották meg a szálloda éttermében. Első alkalommal mutatta be termékeit Budapesten a Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztériumban a Karancs Húsipari Szövetkezeti Közös Vállalat. A vásárlással egybekötött termékbemutatót dr. Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezési miniszterhelyettes nyitotta meg, majd Bíró Miklós a Karancshús igazgatója adott rövid tájékoztatót a vállalat munkájáról. A teljes termékskálát fölvonultató bemutató iránt nagy érdeklődés nyilvánult meg. Ezen a héten a tarjáni cég látta el húskészítménnyel a MÉM dolgozóit. *A legközelebbi bemutatót megyeszékhelyünkön, illetve Pásztón tartják. (Bábel-felv.) Salgótarján, egy álmos reggel, a 6-os buszjárat: az apa ölében fia, ki Ákos névre hallgat, s korához híven kíváncsi. A rafinens apa, hogy kivédje a nyilvánosság előtt különösen kényes kérdéseket („miért bántottad anyut? azt mondtad, nem szabad a poharat a földhöz vágni? És így tovább...), tehát, hogy kivédje e kérdéseket, inkább mond egy föladványt, íme: — Én vagyok én, te vagy te, ki a bolond, én, vagy te? — hangzik a kérdés, s a kissrác meg sem várja a végét tüstént rávágja: — Te! Te! Te! — De hát te vagy a „te” — magyarázná az apa, de a fia rá se hederít, csak fújja a magáét, hogy bizony az édesapja a bolond. Az utasok többsége szemlátomást a gyermek védelmén áll; az apa megalázva, szülői privilégiumából kifosztva, elkeseredetten magyarázza a föladványt, de a gyerek hajthatatlan. Ö győz, sőt még egy kegyelemdöfésre is telik erejéből: — Nekem van igazam, apu — mondja, — tudod, anyu is megmondta, hogy bolond vagy...- (ta—) — Egy mondat címmel mutatta be produkcióját a Népszínház táncegyüttese tegnap a salgótarjáni József Attila megyei Művelődési Központban. Az együttes művészeti vezetője Győrfalvay . Katalin, zenei irányítója Rossa László. — Strauss-estet tartanak holnap a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban. A felnőtt bérleti hangverseny első előadásán a Budapesti Postás Szimfonikus Zenekar mutatkozik be Bol- beritz Tamás vezényletével. — Propagandistakonferenciát rendezett a minap a KISZ Salgótarján városi bizottsága mintegy hatvan fő részvételével. Napirenden szerepeltek az időszerű .teendők, valamint az alapszervezeti életmódviták témái. — Csökkent az ifjúsági klubok száma Nógrád megyében. A korábbi időszak 116 helyiségével szemben — egy felül- viz'sgálat hatására — 101-re csökkentették az engedéllyel rendelkező ifjúsági klubok számát. — Egy héttel később kerül sor azokra a megyei első osztályú futballmérkőzésekre, amelyeket a tegnapi „Hét végi sportműsor” című közleményünkben — tévedésből — mára ieleztünk. — Nemzetközi labdarúgómérkőzésen, STC—Unia Tar_nov 4—1 (1—0). — Országos kézművesvásár lesz március utolsó vasárnapján Pécs új vásárcsarnokában. Mivel munkaszüneti napokon üresen tátong a hatalmas építmény, a Mecsek Tourist és a vásárcsarnok igazgatósága meghívót küldött az ország neves kézműves kisiparosainak és népi iparművészeinek, hogy húsvét előtt jöjjenek Pécsre portékáikkal. — Űjabb koprodukciós film készül a MAFILM Dialóg Filmstúdiójában. Svéd és NSZK-beli partnerekkel együttműködve Bacsó Péter forgatja. A svéd, akinek nyoma veszett című ironikus krimit. Az első fölvételeket májusban veszi cellujpidszalagra Andor Tamás operatőr. — ,.A világ legveszélyesebb állata” fölirat olvasható a New York-i állatkert eevik ketrecén. A kíváncsi nézőket, a fölirat elolvasása után meglepetés várta: a ketrecben tükröt helyeztek el. Jáfszó'éri tervek Nógrád megyében — egv közelmúltba^ végzett fölmérés szerint — jelenleg 190 a játszótér, csupán Salgótarjánban összesen mintegy 35 ezer négyzetméternyi területen. A tervek szerint ez évben a Gorkij-telepen parkosításra, Beszterce-lakótelepen- terep- rendezésre, míg a Zöldfa utcában egy új játszótér építésére kerül sor. Ezeken kívül társadalmi összefogással szocialista brigádok, munkahelyi közösségek is végeznek parkosítást, fásítást és játszótél“ felújítást, -építést. Vetélkedőt rendez a pásztói járási közlekedésbiztonsági tanács február 23-án, 9 órától a palotási művelődési házban. A járás termelőszövetkezeteiben dolgozó vontató- és tehergépkocsi-vezetők vesznek részt a vetélkedőn. Közlekedési, biztonságtechnikai és munkavédelmi ismeretekből bizonyíthatják felkészültségüket. Egyéniben és csapatban az első három helyezett értékes díjazásban részesül. Pásztón február 27-én a Dózsa György Általános Iskolában rendezi meg a járási közlekedésbiztonsági tanács az iskolai kerékpárkupa-ver- senyét. Az izgalmasnak ígérkező vetélkedésre a járás nagyobb létszámú iskoláiból érkeztek nevezések. Az első nyolc helyezett március 8-án Salgótarjánban, a megyei döntőn vesz részt, ahonnan a legjobbak számára ' megnyílik az út az országos és nemzetközi döntőn való szerepléshez. Tanulók Tanzániából Tanzániai szakemberek, szövetkezeti szervezők vizsgáztak szombaton a vépi mezőgazdasági szakmunkásképző és munkástovábbképző intézetben. A 22 hallgató a magyar-tanzániai műszaki tudományos eevüttműködés kereté* ben. a MÉM és a Tesco szervezésében öt hónapig ismerkedett a magyar mezőgazdasággal, tanult a jól felszerelt vépi oktatási intézményben. Az elsajátított ismeretekről valamennyien eredményesen adtak számot a vizsgán, amelyet követően ünnepélyesen kiosztották a magyar—angol nyelvű bizonyítványt, oklevelet a hallgatóknak. A vépi szakiskolában jelenleg hathónapos továbbképzőn iraki szakoktatók tanulnak, márciusra pedig újabb tanulócsoportot várnak Tanzániából és Jamaicából is. Halálos gázolás — bányászbaleset Mátraverebély és Nagybá- tony között Bogdán József 30 éves gépkocsivezető, salgó- •tarjáni lakos tehergépkocsival elütötte Villányi Árpád, 20 éves segédmunkás, nagybátonyi lakost, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Bogdán József nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezetett: a rendőrség bevonta vezetői engedélyét és folytatja a baleset vizsgálatát. ☆ Komlón a Mecseki Szénbányák Béta-aknájában Veres István 49 éves vájár, komlói lakos a csillék összekapcsolása közben két csille közé szorult és a helyszínen meghalt. A baleset vizsgálatát szakértő bevonásával folytatja a rendőrség. Orvosi iipefet Salgótarjánban ma a Vöröshadsereg úti rendelőben tartanak ügyeletet, egyben itt látják el a járási és fogorvosi ügyeletet is. (Bejárat az MHSZ-székház melletti kapun.) Beteghez kihívás a 11-166-os számon vagy a 10-232-es kórházi számon lehetséges, a közvetlen ügyelet száma 11-141-es. Balassagyarmaton a városi kórház rendelőintézetében (Szontágh Pál u. 2. telefon: 344-) működik ügyeleti szolgálat A gyógyszertári ügyeletet Salgótarjánban, a Pécskő Üzletházban levő gyógyszertár látja el. ÉRTESÍTÉS Értesítjük a November 7. Filmszínházunk látogatóit, hogy a kiadott műsorunktól eltérően ma délután fél 4-től A kismanók furulyája című színes belga mesefilmet vetítjük. NOGRAD * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága is a Ndgrád megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTTáB GYULA Szerkesztősre: Salgótarján. PalOcz Imre tér 4. Teletop: 10-977. Főszerkesztő: 11-504 Sportrovat: 14-596 Kiríja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóca Imre tér & Telefon- 12-542. Telex: 229 109 Iránvltószmn: 5101 Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivatalokban és a kézbesítőknél. Előfizetési dfj egv hónapra 30 forint, oegyedévre 90 forint, egv évgQJ 560 forint Elöiiiitja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat 3101 Salgótarján. Palóca Imr* tó* 4, pl.; 96. Felelős vezető: KELEMEN GAßOP igazgató Indexszám: 25 072. HU ISSN 0133—1558. \