Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-13 / 10. szám
Brezsnyev nyilatkozata (Folytatás az 1. oldalról) bálkozások rossz szá’ndékúak, cé'juk az, hogy megkönnyítsék az imperialista tervek megvalósítását. Teljes mértékben hazugok azok az állítások is, amelyek szerint a Szovjetuniónak valamiféle terjeszkedési tervei lentiének Pakisztánnal, Iránnal vagy a térség más országaival szemben. Nem vágyunk mások földjére, nem kell nekünk mások gazdagsága, az olaj szaga a gyarmatosítókat vonzza. Egyszerűen farizeus magatartás minden olyan kísérlet, amikor azok kiabálnak a „szovjet fenyegetésről”, azok lécnek fel a nemzetközi erkölcs védelmezőjének szerepében, akiknek bűnlistáján ott van a Vietnam elleni „szennyes háború”, akik az ujjúkat sem mozdították, amikor a kínai agresszorok fegyveresen betörtek a szocialista Vietnamba, akik évtizedek óta katonai támaszpontokat tartanak fenn Kuba földjén az ország népe és kormánya akarata ellenére; akik a forradalmi iráni néppel szemben kardcsörtető kijelentéseket tesznek, blokáddal fenyegetőnek, 'nyílt katonai nyomást gyakorolnak rá, akik Irán partjaihoz nukleáris fegyverekkel- felszerelt haditengerészeti ármádát, köztük az Egyesült Államok repülőgép- anyahajéinak nagy részét küldik. És amit még utolsónak el kell mondani ezzel kapcsolatban. Valóban van beavatkozás A'ganisztán belügyeibe, és ere még az olyan magas és tiszteletre méltó intézményt is felhasználják, mint az Egyesült Nemzetek Szervezete. Vajon ml más volt az úgynevezett „afgán kérdés” megvitatása az ENSZ-ben, Afganisztán kormányának tiltakozása ellenére, mint az afgán állam szuverén jogainak durva megsértése? Hiszen az afgán kormány és felelős ENSZ-képviselője mindenki számára hallhatóan jelentette ki: hagyjanak minket békén, a szovjet katonai egységeket a mi kérésünkre, s a szovjet—afgán szerződésnek, valamint az ENSZ alapokmánya 51. cikkelyének megfelelően küldték. A kampányt emellett arra is felhasználják, hogy elleplezzék, miként fokozzák azoknak az elemeknek a segítését, akik behatoltak Afganisztánba, agresszív akciókat folytatnák a törvényes hatalom ellen. A Fehér Ház nemrég nyíltan kijelentette, hogy növeli az ilyen elemek ellátását hadfelszerelési eszközökkel, és mindennel, amire ellenséges tevékenységükhöz szükség van. A nyugati Baj tó beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok hadügyminisztere pekingi tárgyalásai során megállapodott a kínai vezetőkkel az ilyen tevékenység egybehangolásáról. Az afgán téma befejezéséül meg kell mondani, hogy az imperialista erők ellenséges reagálása az afganisztáni eseményekre korántsem váratlan. A dolog lényege, hogy itt olyan kártyát ütöttek le, amelyre az imperialisták és csatlósaik nagy téteket tettek. Az afganisztáni események nem jelentik a valódi okot arra, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzet bonyolulttá vált. Ha nem lenne Afganisztán, akkor az Egyesült Államok, a NATO meghatározott körei minden bizonnyal találtak volna más ürügyet a világhelyzet kiélezésére. Végül, az amerikai kormány minden olyan lépése, amelyet az afganisztáni eseményekkel kapcsolatban tett: a SALT—II szerződés befagyasztása, számos árucikk, köztük néhány megkötött szerződés alapján a Szovjetunió számára gabona szállításának megtiltása, a kétoldalú kapcsolatok számos kérdéséről a Szovjetunióval folytatott tárgyalások beszüntetése, és a többi, arról tanúskodik, hogy Washington ismét, éppúgy, mint évtizedekkel ezelőtt, a „hidegháború” nyelvén akar beszélni velünk. Carter kormányzata ezzel azt bizonyítja, hogy nem tartja tiszteletben a fontos államközi dokumentumokat, megsérti a tudomány, a kultúra, az emberi kapcsolatok terén létrejött kapcsolatokat. Nehéz lenne felsorolni, hogy Carter elnök kormánya a legutóbbi időben hány olyan, országaink között a kölcsönös viszony kérdéseiről a legkülönbözőbb területeken létrejött szei'ződést, államközi egyezményt, megállapodást és egyetértést sértett meg egyoldalúan és önkényesen. Mi természetesen megvagyunk az Egyesült Államokkal kialakított ilyen, vagy olyan kapcsolatok nélkül is — és általában sohasem erőszakoltuk azokat, mert úgy véljük, hogy az ilyen kapcsolatok kölcsönösen előnyösek és megfelelnek országaink népei kölcsönös érdekeinek, mindenekelőtt abban az értelemben, hogy a békét erősíti. Az azonban már elvi jelentőségű kérdés, hogy jogában áll-e Washingtonnak önkényesen azt a „jogot” követelni magának, hogy „megjutalmazzon”, vagy „megbüntessen független és szuverén államokat’*- Az Egyesült Államok kormánya ezzel a tevékenységével gyakorlatilag csapást mér az államközi kapcsolatok nemzetközi jogilag szabályozott rendszerének egészére. A Carter-kormányzat ilyen lépéseinek következtében a világon joggal mindinkább az a kép alakul ki az Egyesült Államokról, hogy a nemzetközi kapcsolatok terén nem megbízható partner, olyan állam, amelynek vezetése, valamiféle pillanatnyi szeszélytől, ötlettől vagy érzelmi megfontolástól vezettetve kész bármely pillanatban megsérteni nemzetközi kötelezettségeit, egy tollvonással semmissé tenni az általa aláírt szerződéseket és megállapodásokat. Kell-e külön is magyarázni, hogy ez milyen veszélyes, destabilizáló hatást gyakorol a nemzetközi helyzet egészére — annál is inkább, mivel egy olyan nagy, befolyásos hatalom vezetése viselkedik így, amelytől a népek joggal várnak átgondolt és felelősség- teljes politikát. Magától értetődő, hogy az Egyesült Államok kormányzatának ez a magatartása korántsem okoz nekünk olyan kárt, amilyenre kezdeményezői nyilván számítottak. Azok a cinikus kijelentések, hogy az Amerikai Egyesült Államok gabonaeladásainak elmaradása következtében a Szovjetunióban „megromlik” az élelmiszerhelyzet, a gazdasági potenciálunkról kialakított ostoba elképzelésekre alapozódnak. A szovjet népnek megvan a kellő lehetősége arra, hogy nyugodtan éljen és dolgozzék, végrehajtsa terveit, növelje jólétét. így például biztosíthatom, hogy egyetlen kilogrammal sem csökkennek például a szovjet emberek kenyér- és sütőipari termékekkel történő ellátására vonatkozó tervek. Az amerikai kormányzat ilyen tevékenységét nem tekinthetjük másnak, mint rósz. szül sikerült kísérletnek arra, hogy az afganisztáni eseményeket a katonai veszély csökkentésére, a béke megszilárdítására, a fegyverkezési verseny korlátozására irányuló nemzetközi erőfeszítések meggátolására használja fel — más szóval mindannak meggátolására, ami az egész emberiség érdeke. Az Egyesült Államok által foganatosított egyoldalú intézkedések alapos politikai számítási hibával egyenértékűek. Bumeránghoz hasonlóan, ha nem ma, akkor holúap, azokra ütnek vissza, akik elhajították. Ha ezekkel a politikánk ellen irányuló támadásokkal szilárdságunkat, akarják kipróbálni, akkor ez azt jelenti, hogy teljesen figyelmen kívül hagyják a történelmi tapasztalatokat. Amikor 1917- ben megszületett a világ első szocialista állama, népünk senkitől sem kért ehhez engedélyt. Ma is maga dönti el, hogy milyen törvényeknek megfelelően éljen. Az imperializmus mar a szovjet hatalom létrejöttének hajnalán megpróbálkozott ezzel, és mindenki tudja, mivel végződött a kísérlet: A fasiszta agresszorok az emberiség legvéresebb háborújában akartak bennünket szétzúzni, de vereséget szenvedtek. Próbának vetettek alá bennünket a „hidegháború” éveiben is, amikor a világot a pusztulás szélére taszították, az egyik nemzetközi válságot a másikkal váltották fel. De akkor sem tudott bennünket senki sem megingatni. Hasznos lesz, ha minderre ma is visszaemlékeznek. Kérdés: Milyenek az ön véleménye szerint az európai helyzet fejlődésének távlatai? Válasz: Az európai helyzet ma sokkal jobb mint például a hetvenes évek elején volt. Washington felelőtlen lépésének következményei azonban itt is megmutatkoznak. Az Egyesült Államok nem elégszik meg azzal, hogy jószerével mindent megtesz a szovjet—amerikai viszony meg- mérgezésére. Meg akarja rontani a nyugat-európai országok és a Szovjetunió kapcsolatait is — azokat a kapcsolatokat, amelyekben, mint ismeretes, az elmúlt évtizedben nem kevés pozitívumot értek el. Az Egyesült Államok arra törekszik, hogy aláássa a helsinki záróokmány szellemét és tartalmát, azét az okmányét, amely elismerten mérföldkövet jelent földrészünkön a biztonság megszilárdításában és a békés együttműködés fejlődésében. Végül Washington a nemzetközi helyzet kiélezésére irányuló lépéseivel arra törekszik, hogy maga alá gyűrje az európai országokat, mindenekelőtt saját szövetségeseit. Az európai országok érdekei azonban elválaszthatatlanul az enyhüléshez kapcsolódnak. Az európaiak már saját tapasztalatuk alapján ismerkedtek meg az enyhülés gyümölcseivel. Olyan földrész lakói, amelyet nemegyszer sújtott pusztító háború és meggyőződésünk, hogy nem akarnak a kalandok útjára lépni, csak azért, mert így akarnák ezt tengerentúli politikusok. Nem lehet elhinni, hogy Európában akadjon olyan kormány, amely késs lenne az enyhülés gyümölcseit azok lába elé vetni, akik készek szét- taposásukra. Az európai enyhülés a nyugati országoknak és magának az Egyesült Államoknak is nem kevésbé szükséges, mint a szocialista országoknak, a Szovjetuniónak. Derűlátóan tekintünk a jövőbe, s ez a derűlátás megalapozott. Tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzetközi helyzetnek az amerikai imperializmus által szándékosan létrehozott éleződése azt juttatja kifejezésre, hogy nincs ínyére a szocializmus pozícióinak megszilárdulása, a nemzeti felszabadító mozgalom fellendülése, az enyhülésért és a békéért küzdő erők megerősödése. Tudjuk, hogy a népek akarata minden akadály ellenére utat tör a világban annak a pozitív irányzatnak, amelyet az „enyhülés” szó foglal össze tömören. Ennek a politikának a gyökerei mélyre nyúlnak, ezt a politikát is nagy erők támogatják és minden esélye megvan arra, hogy vezető tendencia maradjon az államközi kapcsolatokban. Népünk, országunk szilárd léptekkel halad a kommunista építés útján, teljesíti a tizedik ötéves tervnek a párt által megjelölt feladatait. A szovjet emberek, külföldi barátaink bizonyosak lehetnek abban, hogy a lenini külpolitikai irányvonal megváltoztathatatlan. Ezt az irányvonalat az SZKP kongresszusai határozták meg, s ez testesül meg egész külpolitikai tevékenységünkben. Ez az irányvonal összekapcsolja a következetes béketörekvéseket az agresszió határozott visszaverésével. Ez az irányvonal az elmúlt évtizedekben igazolta önmagát, ehhez tartjuk magunkat a jövőben is. Erről az irányvonalról senki sem téríthet le bennünket. A hét három kérdése Hogyan alakultak a legújabb események a KözépKeleten? Az afgán fővárosban és az ország nagy részén az élet a rendes kerékvágásban halad, aminek szemtanúja lehet a Kabulba érkezett csaknem kétszáz külföldi tudósító is. A külső veszély még nem múlt el, hiszen változatlanul mozgolódni próbálnak a jórészt pakisztáni táborokban kiképzett, amerikai és kínai fegyverekkel ellátott ellenforradalmár lázadók, de a határozott intézkedések nyomán máris csökkent ez a fenyegetés. Csakhogy amint konszolidálódott az afganisztáni helyzet, annál több szó esett a héten Afganisztánról az ENSZ-ben. Először a Biztonsági Tanácsban, ahol a Szovjetuniónak, mint állandó tagnak ellen- szavazata vétójelleggel bírt, tehát az afgánellenes tervezet nem emelkedhetett a határozat érvényére, majd a közgyűlés kierőszakolta, rendkívüli ülésszakán. A recept egyébként nerri új: emlékezhetünk rá, hogy a „kambodzsai kérdés” is akkor került az ENSZ elé, . amikor megkezdődött a normalizálás, és befejeződött a népirtás. Az „afgán kérdés” bajnokai is azok közül kerülnek ki, akiknek nem tetszik, hogy végre helyreállt a rend. A haladó erők természetesen messzemenően szolidárisak az új afgán vezetés intézkedéseivel, és azzal a segítséggel, amit a Szovjetunió nyújtott. Ezt fejezte ki a magyar kormány nyilatkozata is. Az Afganisztánban történt fejleményeket változatlanul ürügyként használják fel a* amerikai héják, az enyhülés ellenségei. Washingtonban, miután a SALT—II. ratifikálását egyelőre levették a napirendről, hivatalosan bejelentették más tárgyalások felfüggesztését is, valamint nehezítik több kétoldalú megállapodás végrehajtását, például a Szovjetunió által megrendelt takarmánygabona szállítását. Mindez azonban kétélű fegyvert képez: a takarmánygabona adásvétele nem holmi ajándék, hanem kereskedelmi ügylet volt, a kölcsönös előnyök alapján. Lemondása zavart keltett az amerikai gabonatőzsdéken, elégedetlenséget váltott ki a farmerek között, s nem segíti az amerikai gazdasági gondok leküzdését. Ráadásul az elnökválasztási kampányban a következő Carter—Kennedyösszecsapás a közeljövőben éppen a gabonaeladásban különösen érdekelt Iowa államban lesz. Az amerikai kormány ennek ellenére sem hallgat a józanság szavára, sőt szövetségeseit • is fel akarja vonultatni álláspontjának támogatására. Ezek az országok nem takarékoskodnak az egyetértés szólamaival, de ugyanakkor vigyáznak, nehogy megvágják saját Ujjúkat. A heti nyilatkozatdöm- pingből kitűnik: főként azok támogatják Washingtont, akiknek ez nem ütközik közvetlen érdekeibe. (A Közös Piac például hajlandó részt venni a gabonaszankciókban, mert nem exportál gabonát a Szovjetuniónak, Argentina, Ausztrália és mások viszont annál óvatosabbak, mert a tényleges szállítók közé tartoznak.) Az afgán problémák körül fejlesztett ködfüggöny mögött a héten újabb amerikai fenyegetések érkeztek Irán címére. Ismét szóba került egy gazdasági blokád létesítése, például a Perzsa-öböl kijáratát képező Hormuzi-szoros amerikai hadihajókkal történő lezárása. Ez azonban Iránt az olajfegyver bevetésére ösztönözhetné, s alighanem súlyosbítaná a túszok helyzetét, akiknek kiszabadítását, a jelek szerint, csak nyugodt és türelmes tárgyalásokkal lehetne elérni. Valószínűleg ez is közrejátszhat abban, hogy a végső döntés bizonyos elhalasztására került sor. Amerikai lapok különben több-kevesebb nyíltsággal cikkeznek arról is, hogy az iráni belpolitikai feszültség (a nemzetiségi ellentétek; a két legtekintélyesebb vallási vezető, Khomeini és Sariat-Madari aja- tollah híveinek összecsapása; gazdasági nehézségek; az egységes rendfenntartó erők hiánya) fokozhatja a zavarosban halászni kívánók reményeit... Mit jelent Indira Gandhi pártjának győzelme? Valóságos politikai földcsuszamlás ment végbe az indiai választásokon. Indira Gandhi pártja fölényes győzelmet aratott, megszerezte a mandátumok kétharmadát a parlament alsó házában, a Lók Sabhában. Ellenfelei, az elmúlt két és fél évben kormányzó Dzsanata-szövetség és a Csaran Szingh vezette Lók Dal szinte felmorzsolódtak. A legerősebb ellenzéki csoportosulás a kommunistákat is magába foglaló, 51 képviselői hellyel rendelkező baloldal lett.. Indira Gandhitól korábban azért vonták meg a bizalmat, mert az általa meghirdetett rendkívüli állapot idején sok visszatetsző dolog is történt. Kitűnt azonban; hogy az In- dira-ellenes erőknek nem volt igazi programjuk; az ország helyzete rohamosan romlott; terméketlen belső viszálykodás folyt; állandósult a kormányzati válság. A világ legnagyobb választói testületének, a 650 milliós Indiának a szavazói most abban a reményben adták voksukat túlnyomó többséggel Indirára és pártjára, hogy a visszatérő miniszterelnöknő továbbviszi előző kormányzásának kedvező intézkedéseit és kiküszöböli a negatívumokat. Az indiai választási küzdelem középpontjában a belpolitika állt. Mégis felhívta magára a figyelmet Indira Gandhi több külpolitikai nyilatkozata (a Tv-híradó nézői tanúi lehettek annak a beszélgetésnek is, amelyet egy amerikai újságíró- nővel folytatott), különösen az a realista, pozitív megközelítés, amit Afganisztán és Kambodzsa esetében alkalmazott. S ami bizonyára nem lesz hatás nélkül más el nem kötelezett ázsiai országok magatartására sem. Mi a helyzet Rhodesiában? Egy hétéves háborút követőén soha sem könnyű megvalósítani a tűzszünetet, különösképpen a gerillahadviselés sajátos feltételei között. Ennek ellenére a rhodesiai „tűzet szüntess” lényegében megvalósult. Annál több agoddal- mat okozott a héten az a jelentés, hogy változatlanul dél- alrikai csapatok állomásoznak Rhodesiában, » a szomszédos afrikai frontállamok kénytelenek voltak tiltakozásukat beje- lénteni. Hasonlóképpen nem kedvező hír, hogy Dél-Afrika és különböző monopóliumok nagyarányú anyagi támogatásban részesítik a fajgyűlölőkkel együttműködő Muzorewát, választási kampányának megindítása során. (A brit Munkáspárt ennek nyomán kezdett gyűjtést a hazafias front segítésére.) A legnagyobb felelősség természetesen az átmenetileg ismét „védő hatalommá” lett Nagy-Britanúiét terheli, Londonnak biztosítania kellene a megfelelő kiegyensúlyozottságot. Vagy lehet, hogy a sokat emlegetett „fair play”, a tisztességes játék érvénye Afrika déli részében megszűnik? Réti Ervin Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy 1980. január 16-án 8 órakor megnyitjuk Salgótarján, Arany János úti gyorsjavító cipőszalon- egységünket, az alábbi tevékenységi körökkel: — cipő gyorsjavítás 2—1—8 órán belüli határidővel, — lábápolási cikkek árusítása, — cipőápolási cikkek árusítása, — cipőjavítási kellékanyagok árusítása, — barkácsoláshoz alkalmas, gyártásnál felmaradt természetes és műbőrök árusítása, — szabványon kívüli olcsó cipők árusítása, — munkavédelmi kesztyűk árusítása. A szalonban működő helyszíni tanácsadással készséggel állunk minden kedves ügyfelünk rendelkezésére. „SALGÖ” CIPŐIPARI SZÖVETKEZET
