Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

Tanácsok pénztárcája Vállalatok és termelőszövetkeze­tek szakemberei va­kargatják a fejüket, mert kevesek azok, akik az új közgazdasági szabályozórendszer előírásai között biztonsággal eligazodnak. Előbb-utóbb (bizonyára előbb) azért csak leszűrik a tanulságokat, s úgy indulnak ne­ki az idei esztendőnek, miként az a népgaz­daság jelenlegi helyzetében illik. A tanácso­sidon sem más a helyzet, hiszen a szabályo­zók pénzügyi gazdálkodásukban éreztetik hatását. Módosul egyebek között a pénz. alapok bevételének szerkezete, az állami hozzájárulás összege és aránya, s a meg­szűnő forrásokat olyanokkal kell pótolni, amelyet nagyban befolyásol az adott terület gazdasági fejlettsége. A megyei tanács tavaly év végén megtar­tott ülésén — ahol elfogadták az idei fenn­tartási és fejlesztési költségvetést — ki­tűnt, hogy összességében nem lett vékonyabb 1980-ban a tanácsok pénztárcája. Ez fő­ként annak ' következménye, hogy a koráb­bi esztendőkben néhány területen feszültsé­gek keletkeztek, aminek mérséklését csak a tanácsi beruházásokra engedélyezett 588 millió forint maradéktalan felhasználása garantálhatja, A tanácsok még az elmúlt esztendő utolsó hónapjaiban a lebonyolítók­kal és kivitelező szervekkel egyeztették a feladatokat, s ennek alapján némi szokásos év eleji optimizmusra van is ok, mert a beruházások zöme jól előkészített, az idei terv végrehajtására reálisak az esélyek. Legfeljebb az árnyalja az idei esztendő tanácsi fejlesztési feladatainak taglálását, hogy a korábbi esztendők — különböző okokból bekövetkezett — elmaradásának pótlása aligha lehetséges. Érthető okokból továbbra is a lakásépítés szerepel a tennivalók listájának elején. Rész­ben azért, mert az állami lakásépítés üte­me elmarad a tervciklusra időarányosan megszabottól, másrészt a lakásigénylők szá­ma sem csökkent. Célcsoportos lakásépítésre az idén a megyében 224 millió forintot irá­nyoztak elő, s tovább tart a gazdaságosan már fel nem újítható bányakolóniák pótlá­sa is. A tanácsokkal szemben is követelmény, hogy amikor — ezekben a hetekben — ké­szítik községről községre az idei helyi költ­ségvetést, rangsoroljanak. Még akkor is, ha végül egy-egy dologra a tervciklus elején számítottnál kevesebb jut, vagy éppen sem­mi. Mondhatja erre a tanács elnöke, hogy akármelyik ujjam harapom, mindegyik egy­formán fáj. S, hogy ez mégsincs így, azt már korábbi példák is igazolják. Ahhoz aligha fér kétség hogy a társadalompolitikai szempontból leglényegesebb teendők ma­radnak továbbra is előtérben az idén. Az alapvető egészségügyi, oktatási, kommuná­lis teendők ellátása megelőzi az egyéb fel­adatokat. S ami a megyei fejlesztési, fenn­tartási lehetőségeket illeti, ugyancsak ezt támasztják alá. Az egészségügyi és szociális célokra a tavalyihoz képest 17,4 kommuná­lis feladatokra csaknem 10 százalékkal áll több rendelkezésre. A kulturális ágazat 18,5 százalékkal kap többet, mint egy éve, s ez még akkor is tetemes, ha az óvodák, napközik egyéb intézmények fenntartása megdrágult. Ez a nagyobb anyagi lehetőség valójában úgy lesz majd több, ha vele pár­huzamosan javul a tanácsi gazdálkodás szín­vonala, ha csiszolják az ehhez szükséges szervezeti formákat, ha az intézmények együttműködése fejlődik. De nemcsak a le­hetőségek közös kihasználása kívánatos, ha­nem a népgazdaság valamennyi gazdasági­gazdálkodó egységével szemben támasztott követelmények kielégítése. Ésszerűen takaré­koskodni energiával, eszközökkel, a munka­erővel, csökkenteni a mérsékelhető kiadáso­kat, elejét venni bárminemű pazarlásnak. A megyében a tanácsok fenntartási és fej­lesztési céljaira rendelkezésre álló összeg a megyei tanács véleménye szerint is biztosít­ja a legfontosabb társadalompolitikai célki­tűzések valóra váltását. S ez még lehet több is. Akkor, ha a tanácsok továbbra is számol­nak a közigazgatási területen tevékenykedő vállalatokkal, szövetkezetekkel, ha az együttműködés korábban gyümölcsöző. for­máit újakkal gazdagítják, ha a mindkét fél számára égető feladatokat az erőket egyesít­ve igyekeznek teljesíteni. S továbbra is jelentős tartalékot jelent a lakosság. Amikor közhasznú társadalmi munka kerül szóba — Nógrádban ez már hagyományos — a településeken élőkkel, a kollektívák erejével rendszerint számolhat­nak a helyi tanácsok. Rajtuk múlik, hogy az emögött rejlő energiát milyen célok szol­gálatába állítják, s itt is érvényes, hogy egy- egy akciónál az előkészítésből, szervezésből, a feltételek biztosításából is vizsgázni kell. A megyei tanácsok — városok­" r“QDan ^s falvakban — hama­rosan helyi törvény rangjára emelik az idei költségvetést. A testületi ülések jó lehető­séget kínálnak arra, hogy tartalmas eszme­csere bontakozzon ki a rendelkezésre álló javak oko6 felhasználásáról, s hogy az any- nydt emlegetett feladatrangsort kellő körül­tekintéssel és mérlegeléssel alakítsák ki. ’ Mert — bár tűnhet ez paradoxonnak — ez is vastagíthatja a tanácsok pénztárcáit. M. Szabó Gyula Nincsen csempe Romhány nélkül? Politechnikai oktatóközpont X 7—10 osztályos tanulók heti órarendjében két évtize­de szerepel a politechnikai oktatás. De nem az üzem jön az iskolába, hanem az iskola megy az üzembe. A fiatalok a politechnikai na­pon nem iskolába mennek, hanem abba a nagyüzembe, amely az ő iskolájuk poli­technikai oktatóközpontja. Az országban számos nagy­üzem vállalkozik erre a fon­tos feladatra. Ezek egyike a Berlin-Biesdorf-i Elektro- projekt gyár. Amint az isko­lások megérkeznek a poh^ technikai napon, munkakö­penyt húznak, és mesterük­höz sietnek- Egy-egy tanító­mester általában 15 tanuló­val foglalkozik. A napi fel­adatot egy táblán rajzok és ábrák mutatják. Az oktató elmagyarázza a munkaszer­számok kezelését, a munka- folyamatot, és azután hagyja tanítványait dolgozni, de ál­landóan figyeli munkájukat, jóváhagy vagy javíttat, dicsér vagy megismételteti a mun­kát. 13 éves fiúk és Mnj**. nyersanyag-megmunká- »nnalc legegyszerűbb módjaival ismerkednek elő­ször. A 14 évesek már szere­lőm un kát is végeznek, s az 6 feladatuk a késztermék el­lenőrzése és csomagolása is. Ez az egyéni felelősséget is szilárdítja, s beleoltja a hasznosság tudatát is a ta­nulókba. Ebben az üzemben például évente átlagosan 42 000 világítótestet és kü­lönféle lámpákat készítenek a tanulók. Pillanatfelvétel az R—Ill-ból. ...Hát, igaz, ami igaz: nem­igen. Hiszen a megyebeli gyár az ország csempeter­melésének jelentős hányadát adja, s bár nagy ez a meny- nyiség, de lesz ez még több. Nem is akármennyi, hiszen idén csupán a vadonatúj üzem, az R—III. hétszázezer mint kétmillió-hétszázezer négyzetméternyi csempe le­gyártása. S hozzá jön még a régi, az R—I. termelése és a pad­lóburkoló csempe tetemes mennyisége. — S mindez elkél? — Elmosolyodik Róka Mi­hály, « Romhányt Építési Kerámiagyár főmérnöke és legyint: — Kém tartnénfr annyi csempét „kiadni", ameny- nyit meg nem vennének. Ha­talmasan megnövekedtek iránta az igények, főként az utóbbi esztendőkben, mit egyébkéht az is bizonyít, hogy evéget kellett milliár- don felüli összegért létre­hozni új falicsempegyártó üzemünket, az R—III-at. Nincsenek értékesítési gondjaik, s egyelőre pem ..................................................muimii............................ A legutóbbi párttaggyű­lésen a tagság na­gyon szépen emléke­zett meg a vezetőség munká­járól. Elismerte, hogy jól dolgozott az elmúlt öt esz­tendőben. Természetesen, a párttitkárnak jólesett az el­ismerés, de arcának egyetlen vonása sem árulta el érzése­it. Komoly tekintetű ember a párttitkár, amihez az is hozzájárul, hogy fiatal kora ellenére őszbe fordult a ha­ja, gondolatoktól elmélyült a tekintete, és beszélni sem szeret fölöslegesen. Amikor a napokban Szabó Pista be­robbant hozzá a párti rodára, és szokásának megfelelően íelhevülten közölte vele, hogy a vezetőségválasztó taggyűlésen nem tud jelen lenni, mert vizsgáznia kell, olyan szépen lehiggasztotta, hogy azt öröm volt nézni. Te­kintetében nagy nyugalommal nézett Szabóra, és csak any- nyit mondott neki. — Majd lerendezzük, de onnan nem lehet elmarad­ni. .. — Azért szóltam-.. — Szabó hangjában megértés volt. Joggal mondják Pásztón, az Üvegipari Művek Szer­szám- és Készülékgyárában, hogy Veres Mátyásnak kö­télből vannak az idegei, öt nem lehet nyugalmából ki­forgatni. Tulajdonképpen a taggyűlésen is azért dicsérte a tagság a pártvezetőséget, mert megfontoltan irányítot­ta az alapszervezetet, és így sok segítséget tudtak adni a A taggyűlés elé állni... gazdasági munkához. A gyár alapszervezete szép számú, hi­szen nyolcvanhat olyan em­berről van szó, akik a mun­kában is, a tanulásban is, a magatartásban is azért pél­daképe a közel négyszáz dol­gozót számláló gyári kollek­tívának. Szóval szépen meg­dicsérték a vezetőséget, ami­ért jól dolgozott. Veres Mátyás visszaemlékezve erre nagyon őszinte: — Természetesen jólesett, de most már előre kell néz­ni. .. Abban nincs hiba, hogy ne volna mit tennie a párttit* kámak ezekben az esemény­dús napokban- Mindent meg­előz a mindennapi munka. A gyár egyik hegesztőbrigád­jának vezetője Veres Mátyás. Ha itt hiba volna, akkor a mozgalmi élete is sántítana. Azzal kezdődik tehát a nap, hogy a termeléssel kapcsola­tos munka példamutató le­gyen. Az igazság, hogy Ve­res Mátyást éppen a köteles­ség iránti felelőssége vezette el a pártalapszervezetbe is. Egyszerű földművelő család­ból származik, onnan a Mát­ra aljáról, a Bügéről. A munka az életet jelentette náluk. Indult tehát fiatalon a gyárak világa felé és a sík­üvegben kötött ki, ahol va­gonrakóként kezdte. Innen került aztán Pásztóra, az Üvegipari Művek gyárába. Oda került, dolgozott és ta­nult sokat, tiszta szívvel- A gyár udvarán belül szép üvegfalú, új csarnok fénylik. A csarnok vasváza hegesztő­iéként is ismerik a párttit­kárt. És a tanulás? Abban sincs megállás. Már öt esz­tendővel ezelőtt, amikor a járási pártbizottságon tartott értekezleten szót kapott, ar­ról beszélt, hogy milyen fon­tos a dolgozó ember számá­ra a műveltség. És hozzátet­te: — Én mindezt a magam életéből tudom leginkább le­mérni. Megfontolt szavai meggyő­ző hatással vannak az embe­rekre, akik egyébként is is­merik, látják szorgalmát. Amikor a síküvegből Pásztó­ra került, a pártcsoport élére választották, és onnan rövi­desen a pártvezetőségbe ke­rült, amikor Tóth József, az akkori párttitkár betegsége miatt már nem tudta a fel­adatot ellátni. Hét esztendeje annak. Ha felidéződnek az elmúlt évek, megenyhül a párttitkár arca, úgy mint amikor valaki a szép emlé­keit idézi- Őszbe fordult ha­ját is végigsimítja. — Volt elég tennivaló, de lesz még több is. Az embert a hasznos cselekvése élteti igazából... Most ismét a tagság elé készül állni Veres Mátyás, a párttitkár. A pártalapszerve- zet vezetőségének ötéves mandátuma lejárt. Az elkö­vetkező öt esztendőre vá­laszt vezetőséget a párttag­ság. Veres Mátyás sokat át­gondolta méltó maradt-e ar­ra, hogy ismét párttitkárnak, válasszák? Ha így kérdeznék, nem is tudna választ adni- Abban viszont egészen bizo­nyos, hogy amit rábíztak, tisztességgel elvégezte. Meg­fordult gondolatában, ami­kor Pádár Sándor igazgató­val az élen, a gyárért esté­ket töltöttek gondolkodva, hogy miként alakuljon a ter­melés, hogy a legjobbat nyújthassák a népgazdaság­nak, a dolgozó embereknek. Az alapszervezet a vezetősé­gével együtt támogatta a gyárvezetőséget, és íme, Pásztó egyik legjelentősebb üzeme lett a valamikori földbirtokos kúria helyén a szerszám- és készülékgyár. Aztán, amikor az emberek hozzá, a párttitkárhoz for­dultak tanácsért, nyíltan be­széltek egymással és ezért a munkások mindig hálásak voltak. B evallja őszintén, gyak­ran megfordulnak gondolatában, hogyan múlott az öt esztendő. Jó ér­zéssel gondol vissza az el­múlt évekre. És gondosan készül a taggyűlés színe elé állni. ,• Bobál Gyula is lesznek. Hatalmas felve­vőpiac a hazai és két-három éve, lassan, de biztosan, nő külföldi partnereik száma is. Ottjártunkkor éppen egy osztrák cég nagy kamionjá­ra raktak fel csempéket (Régi vásárló — mondják —, csak első osztályú, egy színű árut vesz, de azonnal, készpénzben, dollárban fi­zet.), de említik, valamelyik nap vonult el a gyárból a Hunganocamkmok hosszú so­ra, a Közel-Keletre. Elsőként még csak próba­képp vásároltak tőlük kül­földiek, a biztos üzletre ala­pozván: vajon kelendő lesz-e a magyar áru, azóta viszont már bizodalomraal fordulnak a romhányiakhoz újabb meg újabb megrendelésekkel. — Száll flottunk már Ausztriába, Dániába, Irakba, Szíriába, Pakisztánba, sőt, Egyiptomba is — mondja a főmérnök. — És a további kilátások? — Optimista vagyok: biz­tatóak. Már az idei három­millió-háromszázezer négy­zetméternyi termelésből öt­százezret szándékozunk tő­késexportra küldeni. Jövő­re, bízunk benne, ez a meny- nyiség még tovább nő. — S az olasz konkurren- cia? — ... Európa legrégebbi csempegyártási hagyomá­nyokkal rendelkező országa, amelynek hegemóniáját megtörni nem kis feladat. Igaz, a gyártóberendezése­ket, a technológiát tőlük vá­sároltuk, úgyhogy a kapcso­lat jó, de hát... Mindenütt a jobb minőségű és árfekvé­sű, a tartósabb, mutató- sabb terméket részesítik előnyben. Nincs más teen­dőnk, minthogy ezt produ­káljuk. — És sikeredik? — Megint csak azt mon­dom: bízunk benne. Esztendők óta sikerüzem­ként könyvelhető már el a Romhányj Építési Kerámia­gyár. Mert legutóbb is... Padlóburkoló lapból har­minckétezer, falicsempébői* pedig ötvenezer négyzetmé­terrel gyártottak többet az 1979-re előirányzott mennyi­ségnél, s a tervét hozó Rom­hány III-maI együtt egy­millió 791 ezer négyzetmé­ternyi árut adtak át a keres­kedelmi vállalatoknak, s más megrendelőknek. Akik közül legnagyobb „felve­vők” a TÜZÉP-ek és az ál­lami építőipari vállalatok. (Sajnálatosnak tartják, hogy éppen a „pozícióelőnnyel” rendelkező nógrádi cég a legkisebb vásárlójuk. Pedig, Kulcsár József felvétel« mint mondják, minden igé­nyüket még soron kívül is kielégítenék. De hát...) No, meg lennének magán- személyek is, akik nem res­tellnek — példaként — Za­laegerszegről is felkocsizni; hogy romhányi csempével díszíthessék lakásukat Mi­több : ismerős mesélte a múltkoriban, hogy bécsi ro­kona még tízesével is haj-; landó volna itt készült pádé lóburkoló lapot a határon át­szállítani, csak hát olyan nehéz hozzájutni. — Említette — mondom á főmérnöknek —, hincs az a mennyiség, amit el nem tud­nának adni. Nem azért „ka­pósak” termékeik? — Saó se róia: kőzrejáta»-' hat ez is. De mi azért a jó minőséget és a bő választó-; kot helyeznénk előtért«. Egyidejűleg tíz-tizenkét féle falicsempe és öt-hat fé­le padlóburkoló lap „fut” a szalagokon, maximum egy hónap időtartamig. S bár ilyen gyakori időközönként váltani nem kis_ feladat, mégis megteszik. Ügyhogy, az idén csak falicsempéből több mi’nt ötven termék­család áruiból lehet válogat­ni. S a cél továbbra is ez: nem megunttá tenni egyet­len szériát sem. — S még kedvezőbb lesz a , helyzetünk — folytatja Róka Mihály —, ha teljes kapacitással üzemel majd az új üzem. Jelenleg az IÍ—III. két gyártósora közül csak az egyik működik teljes kapa­citással a másik próbaüzemét a hónap második felére ter­vezik. S ha minden úgy sikerül, miként azt tervez­ték, a teljes „felfutás” a második hegyedévben vár­ható. — Persze, csak akkor, ha a kivitelezők valamennyi határidőt tartani tudnak. Igaz, nagy munkáik a szó igazi értelmében nemigen akadnak már, ám amelyek még hátravaímak, roppant munkaigényesek, apróléko­sak, időt követelők. Remél­jük, rendjén mennek a dol­gok. S ha igy történik, akkor már egyedül a Romhány III. több mint hárommillió négyzetméternyi ’ csempét gyárt majd. Szóviccet mond távoz­ónkban' a portás. Azt re­göli: Romhány 'nem lenne csempe nélkül, viszont ke­vés csempe lesz, mi nem romhányi. Rábólintunk: így legyen! « Karácsony György NóGRAD - 1980. január 13, vasárnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents