Nógrád. 1980. január (36. évfolyam. 1-25. szám)
1980-01-27 / 22. szám
''%GÓT Víráfiiyílás Serény munka folyik az üvegtáblák védelme alatt a balassagyarmati kertészetben. A kellemes hőmérsékletű virágházakban már a tavaszra, a nyárra készülődnek. Ötezer tő szegfű szökken szárba ezekben a napokban, hogy a lányok, asszonyok üdvözlésére március 8-án már szirmot bontsanak. Filyó Lászlóné, Sze- nográdi Gáborné, Kovács Istvánná szakértelme biztosíték a vi- rágnyílásra. A Balassagyarmati Városgazdálkodási Vállalat zöldterület-gazdálkodási üzemének szocialista brigádja - Balázs Vilmosné vezetésével - kétezer cserép jácintot, tulipánt, nárciszt és egyéb virágot is szán a nőnapra. Ezen kívül 3000 cserép magról kelt palántát is ápolnak. Csordás Istvánné, Oláh Andrásné és a többiek emellett dísznövényeket gondoznak. Az aranykoszorús kollektíva nemcsak termeszti a lakásokba, parkokba kerülő virágokat, hanem különböző ikebanákat, díszcsokrokat is készítenek. A virágkötészet már versenyszerű közöttük. A decemberben általuk rendezett megyei vetélkedő sikere - remélhetőleg — az idén országos találkozóra serkenti őket. Hegedűs Józsefné üzemvezető és kertésztársai már egy évszakkal előbbre járnakKulcsár József képriportja t/ilág proletárjai, egyesüljetek! OGRA P .-s * v? XXXVI ÉVF., 22. SZÁM ARA: 1,60 FORINT 1980. JANUAR 27., VASÁRNAP A munkásörök szocialista hazánk tudatos, hűséges védelmezői Ünnepi munkásőr-egységgyűlés Pásztón és Réfságon A szombati napra különösen nagy szorgalommal, még nagyobb fegyelmezettséggel készültek a pásztói járás munkásőregységének tagjai. Már ismerték a Munkásőrség Nógrád megyei Parancsnokságának parancsát: a munkásőrség keretében szervezett szocialista versenymozgalomban A területparancsnokság legjobb önálló egysége címet, a velejáró oklevelet és a serleget nyerték el. A tegnap délelőtti ünnepségen —, amelyet a Lovász József Művelődési Központ nagytermében rendeztek — Vincze István, a pásztói járási pártbizottság titkára köszöntötte a személyi állomány valamennyi tagját, a meghívott vendégeket, szülőket, családtagokat, a fegyveres testületek tagjait, a járás párt-, állami és gazdasági életének képviselőit. Köszöntötte Géczi Jánost, az MSZMP Központi Bizottságának tagját, a megyei pártbizottság első titkárát, Pilinyi Sándort, a Munkásőrség Országos Parancsnoksága osztályvezetőjét, az ideiglenesen hazánkban tartózkodó egyik szovjet katonai alakulat magas rangú tisztjeit, Lőrincz Péternét, a névadó testvérét és a Budapesti Rendőr-főkapitányság küldötteit. Robotka János, az egység bizottság első titkára és bízatásuk alól a - leszerelő és parancsnoka adott számot az Robotka János adta át. tartalékállományba menő elmúlt év munkájáról, az Sor került az ünnepi eskü- munkásőröket és köszöntötte idei év feladatairól. 1979-ről tételre. Tizenegy új munkás- az újakat, a többi között kijelentette: őr hangsúlyozta a többi kö- Az ünnepi egységgyűlés az — Személyi állományunk, a zcjtt • • -fegyverrel, munká- Internacionálé hangjaival ért törzs csoportvezetői, a szolgá- Vclk felvilágosító szóval min- véget. latvezetők, a beosztott törzs- dj§ szocialista hazám felvi- a pásztói ünnepi munkásőr- tagok, az alegységparancsno- rágzását szolgálom. Az ün- egységgyűlésen a Munkásőr- kok politikailag, erkölcsileg nepelyes pillanatot növelte, ség Vörös Csillag Érdemrendszilárdak. Pártunk politikai amikor Kajzinger Erasmus, del kitüntetett központi férfiirányvonalát mindjeikor egy- a leszerelők nevében a több adott műsort, értelműén követik, hirdetik, mint két évtizeden át őrzött Beosztásuk ellátására a fele- fegyvert átadta az esküt te- ^ lősségvállalás, a közéleti te- v°, új munkásőmek, Sipos a rétsági járás munkás- vékenységükre az aktivitás a Lászlónak. őrei az Asztalos János Művejellemző. Az úttörő munká,sörök kö- lődési Központban rendezték Az egység parancsnoka szoruése után Juhász Sándor, ünnepi egységgy ülés ükét, szólt a kiképzésről, a szolgá- a járási pártbizottság első amelyen részt vett Devcsics lati feladatok ellátásáról, titkára üdvözölte az ünnepi Miklós, a megyei pártbizott- majd a különböző társszer- egységgyűlésit, gratulált a ki- ság titkára, dr. Dósa Ferenc, vekkel való együttműködés tüntetéshez és beszámolt a a rétsági járási pártbizott- értékelése után elemezte a pásztói járás párt-, gazdasá- ság első titkára. Az elmúlt munkásőrség keretében szer- gi és állami életéről, a XII. évi munkát és az idei félvezett szocialista verseny- kongresszusba való felkészü- adatokat Balázs Sándor, az mozgalom eredményeit. Az lésről. Felmentette pártmeg- egység parancsnoka értékelte. 1980. évi feladatokról szólva kijelentette: — Dolgozó népünk elvárja, hogy a munkásőrök a jövőben is legyenek szocialista hazánk tudatos, hűséges védelmezői, vállaljanak részt a népgazdasági feladatok megoldásában, az ifjúság eszmei, politikai, kulturális nevelésében. Ezután parancskihirdetésekre került sor. A területparancsnokság legjobb önálló egységének járó serleget és oklevelet Géczi János és Páter Balázs, a munkásőrség megyei parancsnokságának helyettese adta át. Kiváló parancsnoki kitüntetésben három, kiváló munkásőr jelvényben kilenc munkásőr részesült. Szolgálati érdemérmek átadására is sor került. Munkásőr-emlékérmet kaptak a. leszerelők és a tartalékállományba vonulók. A kitüntetéseket Juhász Sándor, a pásztói járási pártCsilcós-Nagy Béla hazaérkezett Moszkvából Szombaton hazaérkezett Csikós-Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke, aki Nyikolaj Gluskov miniszternek, a Szovjetunió Állami Árbizottsága elnökének meghívására Moszkvában a két hivatal közötti további együttműködés módozatairól tárgyalt. Csikós-Nagy Béla részt vett a KGST anyagi-műszaki ellátási és együttműködési bizottsága 10. ülésén, ahol a magyar delegációt vezette. A tanácskozáson megvitatták a tagországok javaslatait az energia- és fűtőanyag- takarékosságra, programot dolgoztak ki a tűzálló anyagokkal történő hatékonyabb gazdálkodásra és meghatározták egy újonnan létesítendő nemzetközi ágazati anyagiműszaki ellátási együttműködési tudományos információs rendszer irányelveit. Amatőr színjátszók és képzőművészek konferenciája Számvetést készít és fejlő- A konferencia résztvevői át. désének irányát vizsgálja az tekintik az amatőr képzőmü- amatőr művészeti mozgalom vészét helyzetét, fejlesztésének a szombaton a SZOT központi lehetőségeit, az amatőr színiskolájában kezdődött kétna- játszók tevékenységét, szerve- pos konferencián. Az amatőr zeti és jogi kérdéseit, szakmai színjátszó csoportok és ama- képzésének formáit. A csopor- tőr képzőművészeti körök kül- tok műsorpolitikájáról, a döttei az irányító és fenntartó munkás-színjátszók, a falusi szervek képviselői, összesen színjátszók tevékenységéről, mintegy 400-an vitatják meg a falusi mozgalomról, a já- az eredményeket, tennivalókat, tékstílusról, a kollektív alko- Vitányi Iván, a Népművelési tásra vonatkozó tapasztalatok. Intézet igazgatója és Ács Mik. ról is véleményt cserélnek a lósné igazgatóhelyettes heve- résztvevők. Többelc'között elö- zetőjükben hangsúlyozták: az adást tartanak a salgótarjáni amatőr művészeti csoportok és _ , , . .... ,, körök jelentős szerepet tölte- munkas szinlatszók> a szegedi nek be a közművelődésben, a medikus és a debreceni alföl- társadalmi életben. di színpad amatőr művészei. Ezúttal valóban nem okoz sok gondot a hétvégi szabad idő eltöltése a megyeszékhelyen. Salgótarján művelődési intézményei ugyanis jóformán semmilyen kulturális programot nem biztosítottak vasárnapra. Mozis vasárnap Valamivel bővebb lesz a választék hétfőn, a hét első napján. A megyei művelődési központ színháztermében a „Camerata Hungarica” együttes hangversenye ígér színvonalas zenei programot. A „Rét a tűin Si magyar muzsika” című ősz. . f. - ' szeállitást délelőtt az általános mozielöadása jelent némi új- es a Kohász Művelődési Koz- isko ások hallgathatjuk meg. donságot. Az intézmény szín- Pontban is. Tálán a munka- Hétfőn tartja idei első foglalháztermében ez év ianuáriá- tervkészítés időszaka az oka, kozasat a szocialista bngadvefA1~ ogy e két népszerű intéz- zetők klubja — a Kohász Műolyan filmeket mutatnak be, menyben szintén csak filmve- velödési Központban Az Ä“ Ä 1°Ss°zZeTektem:izási joga Ma például a? ,,Elő- ”ek’ az°k, konyára a _ _város kalmazája^ nyújtja^ a legeredFelhívás Az Egyesült Államok Kommunista Pártja felhívással fordult az amerikai dolgozókhoz a közelgő elnökválasztásokkal kapcsolatban. Az amerikaiam milliói elvesztették bizalmukat a vezető burzsoá pártok politikai személyiségei iránt — állapítja meg a felhívás. Pártállásától függetlenül egyetlen elnök sem tett komoly lépéseket az áremelkedések és az infláció megállítására, a munkanélküliség csökkentésére. Helyette milliárdokat költenek az amúgy is felduzzasztott katónai költségvetés to.- vábbi növelésére, miközben egyre kevesebb jut lakásépítésre, oktatási, egészségügyi és más célokra. kelő alvilág” című olasz poli tikai bűnügyi filmet tekinthe- filmszínházat keresik fel. központját, a „November 7.” ményesebb segítséget a kulturális vállalások végrehajtásá- . ... . hoz?” Ugyancsak a Kohász tik meg azok, akik utoljára Szerencsére a télies időjá- Művelődési Központban nyílik meg a ni s ere ne e meg e ^ — minden kellemetlensé- az a — két hétig látható — hetosen kommerszizu produkciót ge ellenére — természet adta kiállítás, melynek anyagat a auKcioi. ........... , Petőfi Altalanos Iskolában muH asonlóan szegényes a kul- oromo e ts szo 9a - es a ködő barkács-, KRESZ-, kéturális kínálat a salgótarjáni fódli- és sípályák sok sport- zimunka-, báb- és rajzszak- Ifjúsági Művelődési Házban szeretőt csalnak a szabadba. kör anyagából válogatták. Waldheimnyilatkozat A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben bármiféle idegesség csak tovább rontaná a helyzetet. Higgadtságra és határozottságra van szükség — jelentette ki pénteken az ENSZ székjházába'n tartott sajtókonferenciáján Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára. Waldheim kifejezte reményét, hogy lehetséges elejét venni a jelenlegi feszült helyzet további romlásának és ebben a világszervezet fontos szerepet játszhat. A teheráni túszok ügyével kapcsolatban kijelentette: folytatja közvetítő tevékenységéta 83 napja fogva tartott,, 50 amerikai túsz szabadon bocsátása érdekében. A főtitkár reményét fejezte ki, hogy a létrehozott tárgyalási mechanizmus a válság békés megoldásához vezet. Sikerült megtalálni a megegyezés lehetséges területeit. A jelén! eg napirenden szereplő tervezet szerint az iráni sérelmek és a túszok szabadon bocsátásának ügye egy vizsgálóibizottság elé kerülne. Mindehhez azonban idő szükséges, figyelembe kell venr ni az iráni elnökválasztást, és a jövő hónap közepén sorra kerülő parlamenti választásokat. Amilyen hamar csak lehetséges folytatjuk a tárgyalásokat — hangsúlyozta a világszervezet főtitkára.