Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)

1979-12-07 / 286. szám

I

Á „könyvpárhaj" alapjai

Beszélgetés a szakszervezeti könyvtárakról

Az „Olvasó munkásért” pályázaton túlnyomórészt a szakszervezeti könyvtárakból pályáztak. A részvétel — az egyéni eredményektől függetlenül is — minőségi változásokat eredményezhetett. Erről beszélgetünk Andre Miklóssal, a SZOT kulturális, agitációs és propagandaosztályénak politikai munkatársával.

— A művelődést, önművelést elősegítő-ösztönző mozgalmak — mondja ' André Miklós — a könyvtárüggyel kapcsolatos szemléletváltási folyamatot is gyorsítják.- Így volt ez az „Olvasó munkásért” pályázattal is. Hatása azonban nem minden esetben fejezhető ki számokkal. S ne feledjük „csak” egy állomása a szakszervezeti könyvtárak folyamatos fejlődésének. A SZOT elnökségének a szakszervezeti könyvtárak távlati tervezésének alapelveiről és követelményeiről kiadott állásfoglalása óta javultak a működési körülmények, Az önálló helyiséggel rendelkező könyvtárak száma ma már 1151. A könyvállomány növekedése is nagyarányú, a könyvbeszerzésre fordított összeg megduplázódott, 268-cal éöbb a főfoglalkozású könyvtáros. Az olvasók összetételében is jelentős a változás. Nőtt a fizikai dolgozók aránya: 45,1 százalékról 55.2 százalékra.

— Mindezek általános képet mutatnak a szakszervezeti könyvtárak jelenlegi helyzetéről. De nem mindenhol egyértelmű a fejlődés.

— Valóban. Az összesített

adatok közül sem mindegyik mutat növekedést. Sajnos elég sok helyen nem kap még kellő anyagi és erkölcsi támogatást a könyvtár. Ahol baj van a gazdálkodással, ott a könyvtár támogatása háttérbe szorul. Másrészt szemléleti problémák is hátráltatják egyes könyvtárak fejlődését. Egy jellemző példa: a néhány éve megalakult vállalati művelődési bizottságoknak csak egy- harmadában találhatók

könyvtárosok.

— Nem tekintik sok helyen partnernek a könyvtárost?

— Előfordul, hogy például

a létszámba nem fért bele, mert több képviselőt választottak a szocialista brigádokból . . . Egy-egy művelődési bizottság vezetője sokszor úgy gondolja, a munkatervüket úgyis megkapja a könyvtáros . . . Szerencsére nem mindenhol van ez így. Ugyanakkor több megyénkben megindult jó irányú törekvés. Különböző vállalatoknál, ahol a más-más hálózatba tartozó, szakszervezeti és a műszaki könyvtárak egyenként erőtlenek, gyengén működnek. összevonják. Nagyobb helyiséget kapnak, összeadják a könyv beszerzési keretet és minden más anyagi dologban összefognak. így főfoglalkozású szakképzett könyvtárost is alkalmazhatnák! Borsod,

Csongrád, Vas és Veszprém megyékben élnek ezzel a lehetőséggel. Hellyel-közzel más megyékben is. Ezt sugallja a közművelődési szemlélet is. Az anyagi és a szellemi erők összpontosítása minőségi

munkát eredményez, növeli a hatékonyságot. ■

— Hogyan álakul a könyvtárak és a szocialista brigádok kapcsolata? Formaság-e még sok helyen a könyvtári tagság?

— Pontos adatunk van erről. 1970-ben a könyvtári tagoknak 30,1 százaléka volt brigádtag. 1978-ban már 52,7 százalék ez az arány. Egyre inkább háttérbe szorul, hogy valaki csak a pontszerzés miatt iratkozzon be a könyvtárba. i Nagyon sok szocialista brigádtag él a többféle forrásból beszerezhető ismeretek, a műveltség gyarapításának különféle lehetőségeivel. Legyen a brigádoknak több közös kulturális programjuk, de az egyén művelődését, önművelését is értékelni kell. Hiszen egy jól működő szocialista brigádon belül ki kell cserélődniük a kulturális élményeknek, tapasztalatoknak. Ezért kell támogatni, elősegíteni az egyénre szabott kulturális vállalásokat. A könyvtár sajátos szolgáltatásaival segíti a szocialista brigádokat a kulturális vállalásaik teljesítésében. A brigádok, pedig társadalmi munkával viszonozzák: a könyvtárak helyiségeinek kialakítását, felújítását, berendezéseinek korszerűsítését.

A gyermek és a könyv

December 3-tól 8-ig immár második alkalommal kerül megrendezésre az országos gyermekkönyvhét, amelynek célja: a gyermekek olvasóvá nevelése. Az iskolák, ifjúsági szervezetek, könyvtárak egész biztos színes, változatos programot állítottak össze, amely közelebb hozza a gyermekeket a könyvekhez: kedvet ébresztenek sok-sok ifjúban az olvasás iránt.

A nevelési tényezőkből a szülők sem maradhatnak ki. A család az az intézmény, amely a legtöbbet tehet a gyermekek olvasóvá neveléséért, azért, hogy a gyermekkönyvhét, gyermekkönyvévvé, sőt évekké táguljon; az ifjú nemzedék egy életre megszeresse a könyvet, az olvasást.

Gorkij mondta: Mindent amit tudok, a könyvnek köszönhetem. Napjainkban a tömegkommunikáció előretörésének évtizedeiben, az ismeretszerzés „csatornái” növekedtek. Ennek ellenére az ismeretszerzésben még mindig a könyv élvezi az elsődlegességet, úgy gondolom, hogy sokáig még meg is tartja.

Mint mindenre, a könyvek használatára is meg kell tanítani gyermekeinket. Fel kell kelteni az érdeklődésüket a könyvek szeretete iránt. Minden szülő tisztában van azzal, hogy az olvasás egy belső komplex rendszer. Az ismeret bővítése, látókör szélesítése, szókincs fejlesztése, a gondolkodás csiszolása, az érzelmi világ finomítása, egyszóval az egész személyiség fejlődését meghatározzák a könyvek, a rendszeres olvasás.

Mikor vegyen a gyermek először könyvet a kezébe? Mikor még olvasni sem tud! A színes képeskönyvek adják az első találkozását a szellemi táplálékkal. Mikor megtanul olvasni, meséskönyveket adjunk a kezébe. Sok szülő panaszkodik, hogy első, második osztályos gyermeke nem szeret olvasni, s felteszi a kérdést: mit tegyen? Olvasson fel neki mesét és a legérdekesebb résznél hagyja abba. Innen olvassa tovább a gyerek.

Mint a nevelés bármely ■területére, az olvasóvá nevelésre is igaz, hogy a legjobb nevelési forma a személyes példamutatás. Ha a szülő könyvet vesz a kezében, olvas, a gyermeke is ezt fogja tenni. Hallgassuk meg őt, hadd mesélje el olvasmányait. Hívjuk fel a figyelmét, hogy a könyv egy-egy szép kifejezését jegyezze meg. Szakítr sunk rá időt, s beszélgessünk el gyermekünkkel arról, hogy egy-egy könyv miért tetszett neki.

Egészen pici korban kezdjük el a gyermekkönyvtár létrehozását. Az első években csak képeskönyvek kerülnek a polcra. Később meséskönyvekkel, majd ifjúsági és szakkönyvekkel bővül ' gyermekünk könyvtára. Vigyük őt el a könyvesboltba, vásároljon a szülő együtt könyvet a gyermekével. Vigyük el a könyvtárba, hogy megismerje a könyvkölcsönzés formáit, lehetőségeit. A karácsonyi és egyéb családi ajándékozásokkor bővítsük gyermekünk könyvtárát.

Nagyobb korában tanítsuk meg őt a szakkönyvek, a lexikonok kezelésére, használatára.

Hpgy a könyv, az olvasás életformává, belső szükségletté váljon, az a szülő, az iskola, ifjúsági szervezet, a könyvtár együttes tevékenységének az eredője.

Sz. F.

— Hirdetnek-e újabb „Ol. vasó munkásért" pályázatot?

— Az „Olvasó népért” mozgalom folyamatosan több akciósorozatból épül föl. Egyik kiemelt törekvése a munkások rendszeres olvasóvá nevelése. Ez év november közepétől csaknem egy éven k2- resztül „Könyvpárbaj” címmel nyilvános vetélkedőt hallhatunk a Kossuth adón. A tizenhárom fordulóból álló vetélkedősorozaton szocialista brigádok mérik össze tudásukat. A műsorvezető Rapcsányi László. A vetélkedő célja a kortárs irodalom legjobbjainak, a szocialista országok életének, kultúrájának jobb megismerése, népszerűsítése. Nem a lexikális tudás a fő, hanem az összefüggések keresése, megtalálása, a logikus gondolkodásra késztetés. Tavaly lezárult egy olvasói pályázat. Az idén alapvetően azonos célokkal útjára indult a másik. Mindez a folyamatosságot teszi lehetővé, elősegíti, hogy elmondhassuk: olvasó nép vagyunk!

B. G.

Kiss Koóz Ilona Munkácsy-díjas keramikusművész kiállítása november 29-éii nyílt meg a Csók István Galériában.

Nászajándék utólag

Egy nászúton levő angol ílgv váratlanul nászajándékig jutott: a Torbayhoz kö- ■li tengerparton sétálva agylókat keresett, és egy ré* karperecre bukkant. A létről szakértők megállapították, hogy a vikingek idejéből származik. A londoni Sotheby cég árverésén azután 7000 font sterlingért kelt el a karperec, s az összeg nagy részét a szerencsés nászutas kapta.

NÜGRAD - 1979. december 7., péntek

Szalontai Mihály:

Az utolsó nap

— Akkor már nincs is nyoma. Akármilyen is volt, gazdag, szegény, a halott mán csak halott.

— Nem gazdag a magünkíéle — mondta az Öreg —,

csak olyan lótó-futó. ' ,

— Jó az, akinek tetszik az ilyen élet — mondta a traktoros. — Hiszen azt csinálnak, amit akarnak. Hun itt van, aztán meg mán ott van.

— Jó dolog lehet újságírónak lenni — szólt bele a gyerekember is.

— Jó a/ fenét! — mondta az öreg.

— Hát biztos jobb, mint forgatni egész nap, éjszaka a sarat.

— De levegőn van — nevetett az Öreg. v

— Levegőn? Az, ott, a fene egye meg!

— Biztos nem megy magának olyan rosszul!

— Nem- a fenét.

— Nem hiszem én azt. ,

— Hát idefigyeljen! —fordult az öreghez. — Hagy. juk a sódert! Most is vannak, akik fenn és most is, akik lenn. Mindig huh talp, hun kerék.

— Dehát azért csak más most, mint amikor a grófé volt ez a határ.

Bibircsók koma is megszólalt.

— Hát más... ami igaz, az igaz. Akkor grófét loptuk a határban, most a magunkét.

— De akkor is. a szegényen verték el a port. Aki közel volt a tűzhöz, akkor is megmelegedett. Ki meg nem, az most is csapkodhatja a térdit, combját fagyban, hóban is munka a munka neki...

— Olyan rossz maguknak?

— Rossz egy nyavalyát! — szólalt meg a gyerekember is —, csakhát ezen a vidéken az a szabály, hogy sírni kell. Mert a sírótól, ha még annyija van is, nem veszhek, hanem adnak neki. A dicsekvőtől, meg ha semmije se nincsen, azt is elveszik.'

— Hát avval csak ^jól jár. Mert, akitől a semmit elveszik, annak lesz valamije.

— Há .?

— Mef, hogy a semmit csak úgy lehet elvenni valakitől, hogyha adnak nekije valamit.

*

Fflmjegyzel

A Márványember

Andrzej Wajda lengyel rendező arra vállalkozott, hogy „mélyfúrást” végezzen a közelmúlt történelmében. Filmjében —, mely két évvel ezelőtt készült és most jutott el hozzánk — egy tipikusan szocialista karrier hátterét vizsgálja a megélt drámai konfliktusainkra irányítja a figyelmet.

Alapállása hasonló a Kovács Andráséhoz ,és a Gábor Páléhoz. A mi két alkotásunk, a Mé'nesgazda és az Angi Vera is azzal a szándékkal született, hogy a művészet eszközeivel segítse a társadalmi valóságfeltárás folyamatát. A világszerte ismert — és elismert — Wajda így nyilatkozott koncepciójáról: „Az egész lengyel ifjúság meg akarja ismer, ni apáik történelmét. A fiatalok bőségesen hallanak a középkor, vagy a XIX. század történelméről, de nem beszél, nek nekik, vagy csak igen keveset a közelmúlt történelméről, amelyből mindannyian közvetle'nül származunk, az ötvenes évekről, amelyek kiformálták mai társadalmunkat. Ezért szeretnék szócsövet adni a mai fiataloknak a mai fiatal lánynak a személyében. Az a fontos, hogy a jelen kommunikáljon a múlttal. Számunkra az ötvenes évek nemcsak a történelmet képviselik... Ami Birkutot illeti, ő mindig hitt abban, amit tett. Csak az a társadalom képvisel értéket, amelyben az egyéneknek elveik és céljaik vannak! Birkutnak, a kőművesnek voltak elvei. Agnieszka, a rendem zőnő, ebben az értelemben rá hasonlít”.

Azért idéztem ilyen hosszasan a Márványember szerzőjének vallomásából, mert a mű minősítéséhez feltétle'nül ismernünk kell a rendezői indíttatás gyökereit is.

Foglaljuk össze Wajda legfontosabb téziseit.

A Márványember a történelemszemlélet „fehér foltjai^ nak” eltüntetésére irányul. Főként —. bár nem kizárólagosan — azokhoz szól, akik nem voltak, nem lehettek cseleké vő részesei az új társadalmi rend születésének. A fiatal lá'ny egyébként — Agnieszka, a diplomamunkáját készítő rendezőjelölt. Ö rekonstruálja az eseményeket, szemlélete és meggyőződése határozza meg az igazság keresésének jellegét.

És akiről mindvégig szó van: Birkut, a sztahanovista,' aki a munkásbrigád segítségével egy nap alatt 30 ezer téglát rak fel. • Fantasztikus teljesítménye hírnevet biztosít számára, ő lesz a kor igazi hőse, alakját márványba faragják. Mint Wajda hangsúlyozza: a faluról érkézén ember tiszta hittel vállalja, amit végeznie kejl. Ragyogóbb karriert el sem lehetne képzelni, hiszen a szocialista mu'nka bajnoka kivételes elbánásban részesül.

Aztán tragikus események lavinája zúdul az ünnepelt kőművesre. Elfogy körülötte a levegő és kicsúszik lába alól a talaj. Az egyik gyakorlati bemutató során valaki „megtréfálja” : izzó téglát nyom a markába. A gyanú munkatársára és barátjára irányul; Birkut azonban képtelenségnek: tartja a vádat és meggyőződését mindenütt hangoztatja. Ez lesz a veszte. Öt- is a „nemkívánatos személyek” közé sorolják, majd — nyilatkozatai és kiállása miatt — becsukják. Szabadulását követően már nincs energiája és kedve a további szerepléshez.

Ami a Márványembert kivételes teljesítménnyé avatjaj kíméletlen őszinteséggel párosuló művészi hatékonyságai Wajda nemcsak Birkut jellemét „járja körül”, hanem a Birkut-jelenség valamennyi összetevőjét. Felvonultatja a szóban forgó időszak jelieszetes típusait és nyíltan beszél valamennyi ellentmondásról, hibáról, politikai és taktikai tévedésről.

Ne higgyük azonban, hogy mindezt a kívülálló ‘kényei! mes pózából teszi. Értünk haragszik, nem ellenünk —, s hozzá tehetném: magára is! Bizonyítéknak talán elég annyi, hozzátehetném: magára is! Bizonyítéknak talán elég annyi, rájelehtés az ötvenes évekből. Asszisztense — olvasható a főcímen — maga Andrzej Wajda.

A Márványemher a felelősséget ébresztgeti. Arra figyelmeztet. hogy „mindent be kell vallani”. Egyszerre nehéz is,' könnyű is együtt élni a filmmel. Nehéz, hiszen súlyos tényezőket mond ki —, s könnyű, mert megajándékoz a kivételes élmény megrázó-felkavaró erejével. s. f.

Ezen nevettek, a koma meg látva, hogy értő ember ez az autós idegen, mondta:

— Csak az igazsággal van baj. Csak az igazságot ne kelljen az embernek keresni, mert akkor aztán a fene megette. Én már egyszer lemondtam az iharosi örökségemről. Az ide a harmadik falu. A dédikém volt odavaló. De már kétszer megbüntettek, hogy nem fizettem adót. Ugyanazok küldtek már kétszer papírt is, hogy rendben van, elfogadták a lemondást. Mert,, hogy a szőlőhegyen volt nem kebelezte be a tsz, megtetszett a fő. könyvelőnek, volt benne egy takaros présház is, olyan Eélpince, félház, berendezte magának és ő használja. Azt mondja, tanácson keresztül megvette a tsz-től. Aztán nekem küldik az adót, meg a büntetést, őneki meg nem.

— Hát ez úgy van — köpött egyet az öreg Bibircsók —, ahogy a nagyapám mesélte, még az ő nagyapja korában, de lehet, hogy annak is a nagyapja idején esett, amikor még a török volt az úr ezen a vidéken. Sok török lakott itt, már én is szántottam ám ki korsóból ezüst, pénzt, a megyei múzeumban van, meg is nézheti. Csupa török ezüst volt, az. Amikor már égett a talpuk alatt a föld, aztán menni kellett, akkor dughatták el a basák meg a bégek. Szóval akkor történt ezen a vidéken, itt a mi falunkban, biztos igaz, mert nagyapám mesélte, hogy annak nagyapja tán, vagy még az előtte valók, hogy az ű török szomszédja — szegény volt, mert mi már akkor is szegénysoron laktunk —, valami török ünnepre készült, mert ezeknek a törököknek is biztos volt ám ün- r.epjük, de osztán olyan szegény volt, nem volt neki kemencéje, osztán elment a török komájához, aki pék volt és úgy hívták, hogy simindzsiás. mer, hogy ezeket az ünnep előtt fűtött kemencéket simi'ndzsiának hittak és azt mondta neki, hogy: idefigyel. Ali koma! Ihol ez a bárány. (De lehet, hogy malac volt —, mert azt már mégsem hiszem ám, hogy a szegény török is olyan buta legyen, mint a gazdag, és ne egye meg a disznóhúst.) Szóval azt mondja: idefigyelj, keresztkoma! Neked van egy szép nagy kemencéd, ihol ez a szép állat, szépen megspékelve, süssed ki nekem ün'nepi ételnek! — Szívesen koma, mondta a török pék, simindzsiás és avval sütni kezdte a bárányt, a török meg békességgel elment haza. Hanem akkor, hogy hogy nem, éppen arra járt a falu fő-fő török basája, a kádi. Mert, hogy akkor úgv hívták a bírót, mint ahogy a templomunk' is. vagy ami előtte volt, török templom volt az. s a jámbor keresztény magyar titokban imádhatta az ő istenét.

— Csakúgy, mint az 50-es években — szólt közbe a szalon'názó nagybaiuszos.

— Csiba te! Egy frászt úgy! Nem úgy. Titokban, de másképpen úgy.

(Folytatjuk!