Nógrád. 1979. december (35. évfolyam. 281-305. szám)
1979-12-16 / 294. szám
Utal« és ösvények r Találkozás Kardos Évával Nemrégiben megyénk több helyén tartottak a szó szó* ros értelmében rendhagyó (és emellett nagy sikerű), író-olvasó találkozókat. Dékánná Kardos Évával. Hogy miért nevezhetjük rendhagyónak? Először is azért, mert Kardos Éva nem tartja magát írónőnek, másodszor pedig egy igen egyszerű Indokot tudok felhozni: csak nagyon kevesen kapták meg azt a könyvet, melynek kapcsán a beszélgetések folytak, mivel hamar szétkapkodták. — Valójában mi is történt? Férjemmel, Dékán Istvánnal közösen írtunk egy könyvet Utak és ösvények címmel. Két ember sorsát igyekeztünk megrajzolni, útjukat az ellenállási mozgalomig, felidézni a háborús időknek ezt az oldalát. A KGST-országok tavaly az öt legjobb háborús témájú mű közé sorolták be, fordításban megjelent külföldön is. Olvasmányosnak mondják. Regényes és dokumentumelemek, történelem, krimi ötvöződik benne. A két fiatal közül az egyik nagyon-na- gyon távolról ér el a mozgalmi munkához, a másik Moszkvában nevelkedett magyar. Aztán emberileg és elvekben is összetalálkoznak, együtt dolgoznak az ellenállási mozgalomban. Azt a részt (mintegy 200 oldalt), ami a szlovák nemzeti félkelés, a Salgótarján környéki partizánharcok időszakát ! - séri nyomon, én írtam. Kardos Éva sikere a kevesek által elolvasott könyve mellett egyéniségének is köszönhető; olyan típusú szerző, aki nem csalt a saját munkájáról tud beszélni, hanem mgnyilatkozásra készteti hallgatóit, feloldja a kérdezés görcsét. — Sok élményt hoztak számomra ezek a nógrádi ankétok. Érdekes volt nekem, a Nógrádi Sándor-partizán- csoport egyik volt rádiósának ezen a vidéken találkozni az emberekkel. Az írás során arra törekedtem, azt vessem papírra, ahogy én láttam az eseményeket, körülményeket. Van olyan pont, ahol ez eltér az erről a korszakról korábban megjelent írásoktól — én úgy láttam, egy már meglevő —, de szervezetlen —, ellenállási mozgalomba csöppentünk bele, aminek a csoport szervezője, összefogója lehetett. A Salgótarján környéki lakosság sokat segített munkánkTörténelem és érettség t száz esztendeCppen je annak, hogy a Kármán Mór-féle tanterv jóvoltából a történelem „önálló arculatú tantárgy” lett. Az 1883-as középiskolai törvény pedig az érettségit is általánossá tette hazánkban. Egy évszázad után sem mondhatjuk el azonban, hogy történelemtanításunk, történelemszemléletünk alakítása kielégítő színvonalú lenne. Ennek megszámlálhatatlan oka közül ezúttal csupán kettőre hívnám föl a figyelmet: a tantárgy a szüntelenül változó politika áramkörében maga is állandó változásban volt, a tankönyvírók ugyanakkor „vigyázó szemüket” kizárólagosan Nyugat-Európá- ra vetették. Még az ötveneshatvanas évek tanterveiben, tankönyveiben is háttérbe szorult poldtikai-társadalmi- gazdasági életterünk: Kö- zép-Kelet-Európa. A néhány esztendeje megjelent Keleti Golf-áram című kötet fiatal írói nem minden ok nélkül figyelmeztettek tehát arra, hogy szomszédainkról vagy semmit, vagy csak alig-alig tudunk. Ismerjük meg egymást, s azt keressük, ami összeköt — állították a Németh László-i gondolat mellé Tamási Áronét is. Hogy a kötet milyen színvonalon szolgálta a elmében és tartalmában helyes törekvéseket, az most nem érdekes, de azt megjegyzem, hogy akkoriban átlapoztam érvényben levő általános iskolai és középiskolai tankönyveinket. Igazat kellett adnom a szerzőknek: történelmi — és irodalmi, művészeti, tudományos — ismereteink túlságosan egyoldalúak, nyugat-európaiak. E hibák korrigálására, a hézagok kitöltésére persze nem egy efféle kötet hivatott, ezt csak intézményes — iskolai — képzéssel lehet majdan megvalósítani. Ezzel egyidőben kezdődött a vita korszerű műveltség- eszményünkről, s mivel éppen a tananyagcsökkentés idejét éltük akkoriban, szinte naponta hallottunk újabb s újabb ötleteket, elképzeléseket arról, hogy mi kerüljön be a tankönyvekbe s mi nem, mi legyen kötelező érettségi tárgy, s mi nem. A természettudományok és a társadalomtudományok képviselőinek ugyan nem első, de talán a korábbialtnál hevesebb összecsapását követően egyfelől megfogalmazódott az igény a világnézetnevelés, a politikai, közösségi szemléletmód erősítésére, másfelől viszont éppen akkortájt került le a történelem a kötelező érettségi tárgyak ^istájáról. Becsületben megőszült történelemtanárok tucatjai tiltakoztak a tárgy degradálása ellen, mondván, mi más lenne világnézeti tantárgy, ha nem a történelem. S bár ez önmagában nem helytálló, hiszen világnézetet lehet alakítani — mondjuk — irodalom-, fizika-, vagy biológiaórán is, néhány jogos észrevétel mellett nem mehettek el az illetékesek szó nélkül. Be kellett látnunk, hogy az érettségivizsga-tárgyak számának csökkentése könnyítette ugyan a tanulók terhelését, de például „a történelem- érettségi eltörlése a történelmi-társadalmi ismeretek, gyengüléséhez vezetett, és nem biztosította a világnézeti felkészültség és - tudatosság kívánt szintjét”. Az igaz, hogy egy tantárgy sorsa nem azon áll vagy bukik, hogy kötelező-e vagy sem az érettségi, hiszen a pedagógustól függ, kívánnak-e érettségiz- ni tárgyából a tanulók vagy nem. Áz is igaz, ugyanakkor hogy a diákok szemében napjainkban csak az a „komoly” tárgy, amiből kötelező az érettségi vizsga. Arról pedig soha nem volt szó, hogy valaki, aki akart, nem érettségizhetett történelemből. Emiatt is helyteleníthetők azak a közszájon forgó hírek, hogy 1981-től ismét érettségi tárgy lesz a történelem. A valóságban ugyanis mindössze ismét kötelező vizsgatárggyá emelkedett. Történelemszemléletünk zavarait útón-útfélen emlegetjük mostanság. A mindenki számára kötelező történelemérettségi vizsga talán segít abban, hogy ezeket a hiányosságokat előbb vagy utóbb megszüntetjük. Attól azonban, hogy a történelem ismét kötelező vizsgatárgy lett, senki nem várhatja e hiányosságok gyökeres orvoslását. Egyetemi tanárok panaszkodnak ugyanis, hogy a történelemből fölvételizők, csupán az „összefüggéseket” tartják fontosnak, és alig ismerik a tényanyagot, vagyis a frázisok, a történeti koronként behelyettesíthető panelek bűvöletében élnek. S azt egyetlen tantárgy sem nyújthatja, amit a történelem, ami tudatosítja, hogy miként a régi görögöknél a város, a polisz közös érdekeiért való fellépés jelentette a politikát, akként az ma is csupán közösségi érdekvállalás lehet. IVlnry szerint a törI IUIA ténelem olyan dráma, amelynek az emberek nemcsak szereplői, hanem szerzői is. Hogy valóban azzá váljanak, ahhoz azonban érettségre van szükségük, politikai, világnézeti érettségre, ami ugyan nem egyenlő, a történelemérettségivel, de az egyik feltételezi a másikat. R. Gy. ban —, többet, mint máshol. Pedig a veszély ugyanaz volt, az életével is fizethetett, aki a kommunistákat támogatta. Mégis vállalták jó páran! — Kik vettek részt ezeken a találkozókon? — Ahány község, annyiféle ösázetételű közönség jött el. Nem voltak nagy számban — 25—30 fő általában —, de órákon át beszélgettünk majdnem mindenütt, barátként váltunk el. Volt, aki a címemet is elkérte és megkeresett azóta. Legtöbben fiatalok voltak — bár. Hollókőn az idősebb korosztály volt éppen túlsúlyban. Volt, akit azért érdekelt, amit tőlem hallhat, mert történelem (és homályos képekkel) számára ez az időszak, az öregeket pedig azért, mert éppen a fronton voltak, nem ismerhették meg, mi történt valójában, mi is az az ellenállás, volt-e egyáltalán-.. — Ezzel kapcsolatban hadd kérdezzek én is vala. mit: reális kép megrajzolására törekvő történészek írták le, milyen sokan voltak, akik utólag „nevezték ki magukat” ellenállónak. Mi erről a kérdésről a véleménye? — Vannak ilyen esetek, illetve voltak — ez azonban nem változtat a tényen, hogy sokan részt vettek a munkában, szerintem többen is, mint a hivatalosan becsült adatok mutatják. A túlbecsülés és a bagatellizálás egyformán reális veszély! — Milyen kérdéseket kapott? — A legizgalmasabb, legértelmesebb kérdéseket Tárcái hallhattam, a Dankó klub tagjaitól. Nemcsak a történelem, a mai helyzet kapcsán is születtek kérdések — a SALT-ról, a béke megőrzésének esélyeiről. Többen megkérdezték: milyen érzés, hogy a mozgalom harcot hozó időszakában már kommunista voltam, akkor vagy most jobb kommunistának lenni, egy asszony hogyan tud helytállni —, és még sorolhatnám mindazt, amivel a szocializmusba vetett hitemről, a kitűzött célokról faggattak. — Köszönöm a beszélge. téstl G. Kiss Magdolna A Videoton és a Nyomdaipari Fényszedö üzem szakembereinek közös fejlesztésében elkészült az első magyar gyártmányú szedő-szerkesztő display. Ezzel megteremtették az alapjait a hazai számítástechnikai eszközökre épülő fényszedés továbbfejlesztésének. Az első két berendezés megkezdte a próbaüzemet a Nyomdaipari Fényszedő üzemben. Segítségükkel meggyorsíthatják a kiadványok átfutási idejét. A TELEVÍZIÓBÓL JELENTJÜK Készül a „szilveszter" Forgatják a televízió szilveszteri műsorát. — Az idén sok ember ösz- szefogásával valósul meg a szilveszteri szórakoztató műsor, — mondja Kalmár András, a szórakoztató osztály vezetője, aki egyúttal a műsor egyik rendezője is. Szilveszteri összeállításunk ezúttal blokkokból áll majd, több szerkesztő, illetve rendező közös munkájának eredményeként. — Milyen blokkok, műsorrészletek alkotják a programot? — A műsort úgy állítottuk össze, hogy a blokkok között helyet kapnak a Hónap és a Parabola szerkesztőségének kü// lönkiadásai. Lesz discópará- dénk, amelyet nagy nyugati rendezvények mintájára Bednay Nándor rendez; pixil- lációs módszerrel készült filmet forgatott Varsányi Ferenc, a Pannónia Filmstúdióban felkérésünkre; helyet kap Alfonzó világszínháza; a Gúnya együttes kis magyar burleszkje; külföldi filmtekercsekből válogatott arfis- taszenzációk; továbbá az általam, itt a stúdióban most forgatásra kerülő öt dudás egy csárdában című, kísérleti jellegű összeállítást. — Ehhez a műsorrészhez kitűnű komikus vénájú szí. nészeket alkalmazunk: Kör- mendy Jánost, Bodrogi Gyulát, Agárdy Gábort, Bérezd Ferencet és Sztankay Istvánt. öt nagy jelenet és öt nagy színész. Emellett va-j lamennyien kisebb epizódé szerepekben is játszanak a blokkon belül. De hadd mond-, jam el, nemcsak nagy sztár rokkal lépünk színre, nagyoni sok fiatal színész is közreműködik szilveszteri prograJ munkban. — A blokkokat majd egy tv-bemondó konferáiásával vezetjük be, ilymódon is lazítani kívánjuk a máskor rendkívül összesűrűsödötl tv-programot. S mint hallottuk, éjfél utált ismét, sokak kívánságára^ mulatós nótacsokorral folytat^ ják az adást. Szalontai Mihály: Áz utolsó nap Hát persze, hogy mindig a főnöknek van igaza! Mert nálunk mindenki nő. Beszorította Julikát a sarokba, meg a falhoz, meg nyúlkált. Az én vőlegényem az egyetlen férfi a tantestületben. Tornatanár. Engem nem is mer bántani a vén szarházi. De Julikáró] csak azt hitte, hogy szabad préda! Szegény meg csak sírt, meg dulakodott ezzel a Kalángyival. Aztán mondta ám Zsuzsika neki... — E én vagyok.... — mondta a cigányasszony. — ... sose félj, akkor kell kiborítani a szaros küblit, amikor ünneplőben van mindenki! Ügy is történt. Amikor ünnepség volt nálunk, s itt voltak a járástól is, akkor állt fel Julika, s akkor mondta ott mindenki előtt, hogy a Kalángyi nem hagyja békén, pedig ő gyászol, és amikor a Kalángyi felesége —, mert az is a tantestületben van — közbevisított, .......hogy nem szégyelled mag ad, te igazgatók szajhája!” akkor csinálta azt Julika amit csinált! — Mit? — kérdezte az öreg. — Hát ezt ni! — mondta a cigányasszony, azzal felhúzta a fenekén a szoknyáját — így e! ahogy én most. Julika is megmutatta nekik, asztán megmondta, az én nagyapám meg az anyám is — mármint a Julikáé —, utolsó cseléd volt itt a gróf birtokán, de senki szajhája soha nem volt, és mindig azt tartották: „Kedvemmel, farommal én rendelkezem”. Aztán azt mondta még ez a lány itt — bökött Julikára: — A testem nem áru, sem pénzért, állásért, jólétért, sem békességért, semmi megalkuvásért”. Azzal otthagyta őket. följött ide a szőlőhegyre, van itt ez a négy lánc szőlő, kettő az anyjától, kettő az én nevemen, és azóta feléjük se ment! Pedig küldtek ám azok papírost mindenfélét, fegyelmit, meg könyörgő prosekciót. Jöttek már mindenfélével, de tudja, nem megy vissza, minek, csak tojásból megvan ám az a napi négyszáz. — A mezőgazdasági vásárban láttam, teljesén modem tyúkfarm, nem is volt drága, 34 ezer forint. Megvettem. Már többszörösen visszahozta az árát. A nagynénikém lánya a BARNEVÄL megyei vezetője, nekik adom le az árut. Nagyon jól megélünk. / — Kivel? — kérdezte az Öreg szelíden. 39. Nagy csönd lett, nagyon nagy. Csak a cigányasszony az hézett vissza éppoly szelíd ártatlanul, mint az Öreg. — Hát mink itt... — Kik az a mink? — Maga most a Julika dolgában jött, arra a levélre, amit ez a lány írt itt a megyei újságnak, a Jóskával, vagy ugyan miért? Tán csak nem a Kalángyi küldte? Az Öreg nagy levegőt vett. — Hát először is. Elmegy maga Zsuzsika... Tudja-e hova...? — Szégyöntelen! — Másodszor is. Ha még egyszer szóba hozza nekem ezt a Kalángyit, esküszöm az ő embere leszek. Az almaképű kislány majdnem sírva fakadt. — Hát pedig én úgy bíztam már, mert Jóskával mi mindenhova írtünk, nemcsak az újságnak, a minisztériumnak. a pártközpontnak... Az öreg nézésére lemondóan legyintett. — Á, a Jóska, az a mélák, a vőlegényem. Jaj, nagyon rendes fiú, bár ne lenne olyan rendes! Dehát akkor meg mit altar Julikától? — Keresek valakit — mondta az öreg. — Oszjá'n kit? — kérdezte a cigányasszony. Az Öreg dühbe gurult. — Maga ne népieskedjen nekem itt hallja, mert nincs rá semmi szükség! És ne kérdezzen olyat, amit már egy órája tud. Azzal megfogta a Wiener Mode ung Theaterzeitung 1822-es kötetét, kiemelte belőle a Picasso-galambos könyvjelzőt. megfogta Julika jobb kezét, beletette a kék bőrdarabkát a tenyerébe, és azt mondta neki: — Azt keresem, akié ez volt. Hol van? Csönd lett és sötét. Besötétedett, s a présház kicsiny ablaka, a színes üvegfal deréngő sokszínűségben tartotta a szobabelsőt, és ezt a derengést szinte a benne levő emberek hangulata fénve erősítette és tompította, mikor hogy. Ezért aztán az Öreg nem látta pontosan, de esküdni mert volna rá, hogy Julika szeme párás lett most valamitől, mert nagyon elfúló hangon kérdezte az öreget: — Minek jött? — Mondtam. Beszélni azzal az emberrel, akié itt ez a könyvjelző. — Az az ember meghalt. Nagyot fújt az Öreg, és sokáig volt csend megint. Az örökkévalóságig. — Úgyis jó, akkor szeretném látni, hol van eltemetve, a halotti levelét, az orvosi bizonyítványt, és a többi... satöbbi... (Folytattuk]
