Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)
1979-11-09 / 262. szám
Hatolok a mezőgazdaságban A népgazdaság minden ágában égető szükség van fiatal szakemberekre. Különösen vonatkozik ez a mai, egyre rohamosabban fejlődő mezőgazdaságra, és még inkább megyénkre, amely adottságai révén távolról sem képezi álmai vágyát a pályakezdőknek. A mezőgazdasági munka sehol sem könnyű. Itt csak elvétve akadnak vasárnapok, ünnepek. Az ünnep itt a búzáé, a kukoricáé, a tejé, a munkáé. Keményen meg kell küzdeni minden talpalatnyi föld felszántásáért, elvetéséért, és minden szem termény betakarításáért. Verejtékes, nagy munkáért parányi siker a jól végzett munka öröme. Ez csak annak adatik meg, aki eltölt a hegyek, a köves dombok, a vízmosások között néhány évet. Pedig itt is ugyanúgy kell vetni és aratni, mint másutt, és itt is mind többet és többet várnak a mezőgazdaságban dolgozóktól. Nem véletlen, hogy Nógrád megyében megkülönböztetett figyelemmel fogadják a pá- lyekezdő agrár szakembereket, nagy erőfeszítéseket tesznek a szakmunkások számának növelésére és az ágazatban dolgozók szakmai továbbképzésére. A mezőgazdaság állandóan korszerűsödik, és az ezzel lépést nem tartók menthetetlenül lemaradnak. Az oktatási intézményekben sok . területen előbbre járnak az elmélettel, mint az üzemi gyakorlat, de ami még ma csak papíron létezik, maholnap bevált technológia, eljárás. vagy létesítmény lesz. Olyan, amelyben bizonyítani kell a rátermettséget. A mezőgazdasági technika fejlődésével együtt jár az egyre növekvő értékű eszközállomány. Napjainkban egy-egy alsóbb szintű vezetőre is több érték van bízva, mint ami néhány évvel ezelőtt egy egész gazdaság rendelkezésére állt. Ez a tény fokozott felelősséget ró a vezetőkre. A milliós értékekkel jól kell tudni gazdálkodni, s ez a feladat egyre inkább a fiatalokra is hárul. Az idősebbek sokéves tapasztalatát ötvözve saját magas szintű elméleti fel- készültségükkel, akaraterejükké' és kitartásukkal, a jövő kulcsa, a fejlődés záloga. Ez a munka nem könnyű. Egész embert, áldozatvállalást, sok lemondást kívánó feladat. Az eredmények mérhetők. Literben, mázsában, hektárban, s az ezekből származó bevételben. A feltételeket mind több helyen biztosítják a fiatalok számára. Az üzemek többségében megfelelő lakások állnak rendelkezésükre, rendszeressé tették a továbbképzést, adott a szabad idő kulturált eltöltésének lehetősége. Sajnos, akadnak ellenpéldák is, ahol nem bíznak eléggé az agrárfiatalokban. Egyes helyeken sok fiatal szakember fordít hátat a mezőgazdaságnak, vagy keres más munkahelyet. Ahol nem veszik észre, hogy elmúlt már a kézi fejes kora, ahol még mindig a kapát tartják a legjobb gyomirtó szemek, ahol még azt mondják, nem kell egyetemet végzett mezőgazdász, elég megnézni, mit csinálnak a szomszéd termelőszövetkezetben, és csak utánozni kell, ezek a gazdaságok saját magukat hozzák nehéz helyzetbe. Még szerencse, hogy kevés ilyen kerül. Az sem előnyös, ha a fiatal szakembereket mindjárt. a mélyvízbe dobják. Aligha hi- hihető, hogy akad olyan tehetség, aki az iskolapadból kikerülve képes több ezer hektáros gazdaságot, vagy nagy létszámú szarvasmarhatelepet, sertéskombinátot, juhásza tot irányítani. Az emberekkel való törődést nem tanítják az iskolában. Ehhez a több éves tapasztalat, gyakorlat nélkülözhetetlen. A kezdeti időszakban segítségre, támogatásra van szükség, mert itt egy elhibázott lépés túl sokba kerülhet. Ezen a területen mutatkozhat meg elsősorban az idősebb és a fiatalabb agrár szakemberek összefogása, mindenkinek hasznos együttműködése. A mezőgazdaságban dolgozó szakemberek munkaideje —. ha jól értelmezik hivatásukat — nem telik le a napi munka végeztével. Mint a falusi értelmiség legnagyobb bázisának fontos kötelezettségei vannak a közéletben is. Mindent el kell követniük — szakmai feladataik mellett — a falu fejlesztéséért, kulturális színvonalának magasabbra emeléséért. Ebben nincsenek egyedül, mert az itt élő és dolgozó pedagógusokkal, orvosokkal karöltve végezhetik falufejlesztő feladataikat. Agrár szakembernek lenni nehéz hivatás. Korántsem biztos, hogy mindenki elvégezte tanulmányait, megfelel a követelményeknek. Ezt évek múltán a gyakorlat dönti el. Hogyan tud valaki beilleszkedni a környezetbe, a munkahelyi és a társadalmi életbe? Mit tud nyújtani a mező- gazdaságnak és a közéletnek? Ezen múlik minden. M egyénkben sokat tesznek a mezőgazdaságban dolgozó fiatalokért, de sokat is várnak tőlük. Segítik az első lépések megtételét, de- számítanak is rá, hogy munkájukkal, társadalmi tevékenységükkel hozzájárulnak a nagy és nehéz feladatok megoldásához, a kitűzött célok eléréséhez. Ez mindnyájunk érdeke és elsőrendű kötelessége. Z. T. Kohászéjszakák (I.) Zaklatott nappalok után Ott jártunkkor csaknem hatszázan dolgoztak éjszakai műszakban, a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Hosszan sétáltunk a hatalmas gyár útjain, s mintha meghalt volna az élet: menet közben senkivel sem találkozunk. Ám bent az üzemcsarnokban zúgtak, dübörögtek a gépek, s kemencéből jött fények vontak glóriát — vélte akkor a látogató — az este tíztől reggel hatig talpon állók feje fölé... Berkes Péter, az ötvenhét esztendőt megélt, jelenlegi íődiszpécser, vagy úgy is lehet mondani: éjszakai termelésirányító, esetleg ilyenkor mindenható, akármilyen ügyben igazgatói jogkörrel felruházott, személy, most úgy fél tizenegy tájban még nyugodt. Azt mondja: „Eddig még semmi különleges esemény nem történt, s úgy tűnik, kevésszer keil majd intézkednem. Rendben mennek, minden üzemegységben a dolgok, van anyag, munka is, s ha csak valami váratlan esemény nem jön közbe, simán telik el ez az éjszaka is.” Ezt reméli a gyárban 1942 óta dolgozó, a nagy tudású, sok szakmával rendelkező, különböző fontos pozíciókat betöltött ember — kinek hajában keresve sem találna senki nem ősz szálakat. — S ezt tudva invitál bátran gyárlátogatásra. mondván ■ „Sokkal másabb a nappalitól az éjszakai élet.” Hát, tényleg másabb. .. Ügy éjszakai (hajnali?) két óra tájiján Lantos Miklós is azzal fogad a köszöntés után: „De elálmosodtam! Legszívesebben lefeküdnék, egy óra hosszat, nagyot jót aludni!” — De hát, nem lehet — mondom neki —, hiszen teljesítménybérben dolgozik... — Ha olyan lennék, itt hagyhatnám tényleg kis időre ezt a szalaehengerlő gépet. De nem teszem, mert igencsak hajtani kell, hogy összegyűjtsem azt a néhány forintot, ami erre a műszakra nekem kell. Nézze! Ez a marha nagy guriga megvan vagy kétszáz-egynéhány kiló — üt védőkesztyűs kezével a mellette súlyosodó acélszalag tekercsre, —, ezt muszáj kétfelé vennem, s ha két milliméterről másfelesre le- hengerlem, kapok érte egy" hetvenet, vagy egy forint nyolcvanat. Nyomni kell a gombot — érzékelheti — ha valamicske pénzt akarok keresni. Néhány lépésnyire távolodik el a géptől, míg beszélgetünk, hogy odagörgesse a következő tekercset, s közben, bár nem szokása, elereszt egy nyomdafestéket nem tűrő káromkodást. Amit aztán — megmagyaráz... — Régebben voltak kiszolgálók, akik ettől a művelettől mentesítettek minket. De, hogy — azt mondják, bár én kétlem —. létszámhiány van, mi magunk vagyunk a magunk urai. Mindent, amit kell, egyedül végzünk. S igaz, látom, hogy itt is, ott is cselleng néhány ember, s jó lenne, ha a nagyobb teljesítmény érdekében segítenének, de nem teszik. Lehet, a főnökség is úgy van vele, hogy nem akarják: ne szoktassuk magunkat újra hozzá az ilyetén „kéz alá dolgozáshoz.” Persze, franc megeszi az egészet: csináljuk így is, magunkban. Illeg-billeg két kemény keze között a megmunkálandó guriga, a több mint két mázsa súlyú, s amikor felhelyezi a gépre, jó ízűén köp egyet — csupán csak megszokásból, védőkesztyűs markába. Néhány cseppnyi eső áztatta meg az imént a környéket, s mintha a város főutcáján járnánk, verődnek visz- sza fényesen a neonok, s villanylámpák fényei a kohászati üzemek közlekedő utalnak betonjáról. A hengermű csarnoka mellett viszonylagos csend van. csupán a gyári tolatómozdony monoton dübörgése, s éles füttye hasít bele a levegőbe. Vasúti vagonok hosszú. lepányvázott sorát tologatja, rendezgeti, s látom egyiken az útirányt jelző cetlit: Suomi— Finland. — Fogaskerekeket exportálunk oda, északra -r mondja a fődiszpécser —, jélentős mennyiségben. S a finn fogaskerekek miatt tudunk csak néhány szót váltani Balogh Géza művezetővel. .. (Folytatjuk) Karácsony György Személyes részvétel HAGYOMÁNYAINKHOZ híven, a beszámoló taggyűlések előtt, számos pártszervezetben ismét mérlegre teszik a kommunisták személyes részvételét a párt politikájának valóra váltásában, a határozatok végrehajtásában. Felelősségteljes mozzanata ez a közelgő pártkongresszusra való felkészülésnek. Hiszen a párttagok cselekvő részvétele, személyes közreműködése semmi mással nem helyettesíthető, alapvető fontosságú tényezője annak, hogy a párt törekvései, állásfoglalásai minden'napi életünk gyakorlatában érvényre jussanak. Ez alkalommal is bizonyára elhangzik az, amiről az utóbbi időben gyakorta szólunk: az építőmunka feltételeinek nehezebbé válásával fokozódnak a követelmények a párt tagjaival szemben, az élet még nagyobb felelősségérzetet, tettrekészséget igényel tőlük. Helyénvaló és indokolt ezt az igényt hangsúlyozni, tudatosítani. Ám azt is jól tudjuk, hogy ez még önmagában nem viszi előbbre az ügyet. A követelmények fokozódásáról szólni csak akkor érdemes, ha a pártszervezet ezzel együtt azt is meg tudja mondani, hogy az egyes párttagok miben, hók hogyan tegyenek többet és jobbat, ha tehát meg tudja jelölni személyes helyüket, szerepüket, konkrét tennivalójukat a közös fáradozás ménetében. Enélkül ugyanis a követelmények fokozódásának hangoztatása könnyen üres szólammá silányulhat, melyet elvben mindenki elfogad, de önmagára semmiféle következtetést nem von le belőle. Hadd tegyük azonban mindjárt hozzá: ez az igény semmiképp sem jelenthet olyasmit, mintha a kommu'nisták politikai-közéleti cselekvésének minden mozzanatát „az első csavartól az utolsóig” be kellene szabályozni, mintha pontosan előírt „szerepkönyvet” kellene kapniuk a politikai munkához. Erre lehetőség sincs, szükség sincs, mi több, ez elvileg ellentétes lenne mindazzal, amit a pártról, mint eleven, élő politikai mozgalomról vallunk. Csak találomra ragadva ki egy-két példát gondolatunk szemléltetésére: Előfordul, s nagyon helyeselhető, hogy az alapszervezet, vagy a pártcsoport egy-egy kommunistának megbízatásul adja. hogy törődjön a kollektívába most bekerült pályakezdőkkel, egyengesse útjukat szakmai tanácsokkal, a munkahely megismertetésével. Ám jelentheti-e ez, hogy az adott területen dolgozó többi párttagnak —, kik ilyen személyes pártmegbízatást nem kaptak — nem kell az új munkatársakkal törődniük, hogy az ők ez iránt közömbösséget tanúsíthatnak? Nem lenne-e ez a legrosszabb fajtájú „nem az én asztalom” szemlélet megnyilvánulása? Ezért, ha a pártcsoport vagy az alapszervezet különös gonddal mérlegeli is a pályakezdőkkel való törődést annál, aki ezt kifejezetten feladatul kapta, a többi párttag politikai tevé- kénységének megítélésénél sem hagyhatja figyelmen kívül. Hiszen akármi is az ő konkrét pártmegbízatásuk, a fiatalokkal való törődés, azok nevelése kommunista kötelezettségük. Más területről véve a példát: városainkban mind-több a szövetkezeti lakás, s a tulajdonosaik által választott, a közös ügyeket intéző bizottság. E testületek politikai Irányításának, a bennük dolgozó kommunisták összefogásának szervezeti formáit, módszereit jobbára még csak keresik az érintett párt- szervezetek. Ám ahol ez még nem alakult ki, ott is kötelességük a párttagoknak a párt politikájának szellemében tevékenykedniük. Hiszen külön útmutatás nélkül is meg lehet ítélni a felmerülő esetekben, hogy mi szolgálná, illetve sértené az össztársadalmi érdeket, melyik észrevétel tekinthető jogos kritikának, s melyik mögött húzódik kicsinyes önzés vagy intrikaszagú érvényesülési vágy. Ha a párttagok nem is kaptak megbízatást a pártpolitika érvényesítésére ezekben a testületekben — munkahelyük pártszervezete, ahova tartóknak, ilyen megbízatást adni voltaképpen nem is illetékes —, enélkül is természetes kötelezettségük az elvszerű állásfoglalás. Mindez nyilvánvalóan nem kisebbíti a konkrét, személyre szóló pártmegbízatások jelentőségét. Hiszen a közös cselekvésben elfoglalandó helyet, tevékenységi kört mégis csak meg kell határozni, az elérendő célt, a megoldandó feladatot meg kell jelölni. A kommunistáknak tudniuk kell, hogy rájuk elsődlegesen miben és hol számít a párt- szervezet, miért felelősek annak kollektívája előtt. Az utóbbi években örvendetesen nőtt a kézzelfogható megbízatásokkal ellátott párttagok számaránya. Ám bármennyire is jóleső érzéssel nyugtázható ez majd a beszámoló taggyűléseken, a puszta .statisztika még nem ad teljes képet. Azt is elemezlni kell, hogy megfelelő segítséget kaptak-e a párttagok a megbízatás teljesítéséhez, folyamatosan megadták-e nekik a szükséges információt, s vajon a kapott feladat összhangban áll-e egyéniségükkel, képességeikkel, adottságaikkal. Maradjunk most csak az utóbbinál. Á pártfegyelem nyilvánvalóan arra kötelezi a kommunistákat, hogy a feladatok vállalásánál a közös érdeket, a politikai szükségleteket tekintsék irányadónak. Ám a mai körülmények között, amikor a párttagság tekintélyes létszámú, a hajlam és az érdeklődés pedig sokirányú, szinte minden feladatra meg lehet találni azt az embert, aki képes azt ellátni és örömmel is csinálja. Nincs tehát szükség arra, hogy erőnek erejével kötelezzünk valakit nemszeretem feladatok elvállalására. E sorok írója nemrég találkozott egy olyan esettel, amikor valaki keserűen panaszolta: a pártszervezet mindenképpen ragaszkodik hozzá, hogy a KISZ patrohálása legyen a feladata, holott ehhez sem kedve, sem érzéke, viszont nagyon szívesen végezne propagandamunkát. Nos, a jelenlegi értékelések segíthetnek abban, hogy minden párttag ilyen értelemben is „a helyére kerüljön”, a közösség olyan megbízatással lássa el, ahol örömmel adja képességei legjavát. PÁRTUNK politikai tevékenysége az egyéni és a közösségi cselekvés összhangjára, harmóniájára épül. A kommunisták személyes részvételének gondos elemzése sokat segíthet abban, hogy a XII. kongresszusra készülve még jobb feltételeket teremtsünk ennek az összhangnak az érvényesüléséhez. Gyenes László Vasűt-villamosítás A koreai vasútvonalak nagy része elpusztult a felszabadító harcok során. Ezeket viszonylag rövid idő alatt helyreállították, majd az első ötéves tervben hozzákezdtek a vasútvonalak villamosításához is. így az első hétéves terv kezdetére már több mint 850 kilométer hosszúságú vasútvonalat villamosítottak. A további programot 1977- ben, a Munkapárt XIII. teljes ülésén szabták meg. Az Utóbbi két évben újabb 500 kilométerrel gyarapodott a villamosított vasútvonalak hossza. Megépült a 180 kilométeres Taedonggang—Szing- szoncspn—Csanszang vonal, a 140 kilométeres Kilju—Hje- szan, a .100 kilométeres Szi- nanju—Hujcson vasútvonal stb. A legújabb határozat alapján tovább korszerűsítik a vasúti szállítást. Minden ágazatban Szovjet—kubai együttműködés Dinamikusan fejlődő kapcsolatok alakullak ki a Szovjetunió és Kuba között. A szovjet—kubai együttműködés kiterjed a gazdaság és a tudomány minden ágazatára, a kereskedelemtől a népgazdasági tervek egyeztetéséig. Jelenleg a Szovjetunió Kuba első számú külkereskedelmi partnere. Részesedése a kubai külkereskedelmi forgalomban eléri a 60 százalékot Ugyanakkor Kuba a hatodik helyet foglalja el a szovjet külkapcsolatokban. 1978-ban a szovjet—kubai külkereskedelmi forgalom értéke elérte a 4,1 milliárd rubelt, ami 25 százalékos növekedést jelent 1977-hez képest. A szovjet gépi berendezések és közlekedési eszközök kivitelének csaknem 10 százaléka Kubába irányul. Szovjet segítséggel a szigetországban közel 170 ipari létesítmény épült fel, és körülbelül ugyanennyit helyeznek üzembe a mostani tervidőszakban. A gyorsan fejlődő kubai gazdaság termékei viszont nagyon keresettek a Szovjetunióban. 1960-tól például közel 40 millió tonna nyerscukrot importáltak Kubából. Ezenkívül a Szovjetunió jelentős mennyiségű nikkelt, citrusféléket és dohányterméket importál a szigetországból. ...1 A z exportra kerülő termékek gyártásában figyelemre méltó eredményeket ért el a salgótarjáni öblösüveggyárban a Szenes Károly vezette Béke Szocialista Brigád. A nyolctagú — üvegfúvókból álló — kollektíva napi tejesítménye meghaladja a 100 százalékot, így az évi vállalásukat már teljesítették. A »épen — balról — a brigádvezető és munkatárul az NSZK részére készíti a kelyheket, — (babj —
