Nógrád. 1979. november (35. évfolyam. 256-280. szám)

1979-11-30 / 280. szám

♦ Zenei krónika A salgótarjáni városi szim­fonikus zenekar megkezdte idei hangversenysorozatát. Egyelőre november-december folyamán négy koncertet ad­nak, többnyire olyan közsé­gekben, ahol u zenekari hang­verseny ugyancsak / ritka kul­turális esemény. November 26- án Diósjenőre és Rétságra lá­togattak, majd december 3-án és 17-én Magyarnando’. illet­ve Pásztó lesz úticéijuk. Műsorukon Vivaldi A Négy évszak című hegedűversenv- ciklusának ősz és Tél című 'darabjai (szólisták: Sándor László és Torják Vilmos) és Klurinétversenye (Becze La­jos. Mozart Egv kis éji zene. Smetana Moldva című- szim­fonikus költeménye, illetve Weber 3űvős vadász című nyitánya -szerepel. A zene­kart Róna Frigyes és Virág László vezényli. Ismét nagyszerű hangver­senyre került sor a salgótar­jáni zeneiskola hangverseny- termében. Az Ifjú Zenebará­tok zeneiskolai szervezete két fiatal müvészjelöltet 'látott vendégül. Szendi Emma (he­gedű) és a Nagybátonyból el­származott Szüls Katalin (zon­gora) mutatkozott be a kö­zelmúltban a ^szépszámú kö­zönségnek. Mindketten a bu­dapesti Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola hallgatói, akik egy zeneakadémiai hangver­senyük ..főpróbájaként” lép­tek pódiumra a salgótarjáni közönség előtt. Érett, össze­szokott muzsikálásnak lehet­tünk tanúi. Különösen a Bach f-moll szonáta lassú té­telében és a Schumann a-mol! szonátában érződött az, hogy Kurtág György irányítása alatt huzamosabb ideje karma- ra partnerekként dolgoznak. Kifejező, biztos technikai lei- készültséget bizonyító előadás­ban hullhattuk Beethoven Esz-dúr zongoraszonátáját Szüts Katalintól. Ez a hangverseny újabb bi­zonyítéka annak, hogy a ze­neiskola működése beérik, amit az idén már több hang­verseny közönségének szép száma önmagában is igazol. A televízióból jelentjük Terrorizmus szatírában Az utcai eszpresszó teraszán, a színes ernyők alatt hárman ülnek, Aldo Nicolaj darabjá­nak három főszereplője, a rendkívül csinos anya. a nem- kevésbé szép és fiatal lánya, és a szimpatikus, tettre kész ifjú... A tv-játék végén, amelyben semmi sem tisztá­zódott az utolsó mondat va­lahogy így hangzik: „hát ak­kor a terrorizmus nem is léte­zik!” Am a kővetkező pilla­natban fegyverropogás veri fel a délutáni utca álmos csend­jét, s a hősök szerteszét ug­ranak, védelmet keresve a cizellált kerti székeli mögött, és kezükben teltűnnek a fegy­verek. — Szatíra vagy dráma? , -a- Szatíra a javából — mondja fellélegezve a léyeg iz­galmak után Málnay Levente rendező. — A szerző az olasz Aldo Nicolaj a Magyar Tele­vízió dramaturgiai osztályá­nak felkérésére írta a Me­rénylőket! — Nekem éppen ka-' pora jött. A terrorizmus kér­dése ugyanis régóta foglalkoz­tat. A terrort zmusképviselő- nek fejében zavaros ideológi­ák keringenek, valójában csak pótlékok az eredeti eszmék helyében. Kielégülést aligha adhatnak. Az Író éppen ezt érezte meg. amikor ebből a sajátos, nagyon is napirenden levő társadalmi jelenségből irt elegáns szatírát. — Az utolsó jelenetből, amelyet most vettek fel, úgy tűnik nincs' megoldása a já­téknak? — Valóban így van, a da­rabból nem derül ki, ki ki­csoda, ki az igazi terrorista, s. hogy egyáltalán ki a terroris­ta! Aldo Nicolaj kicsit mész; szirő) nézve járja körbe a kérdést. A cselekmény egy távcsöves puska titokzatos megjelenésével kezdődik, amelynek nincs gazdája, s amelyet két nyaralásból ha­zaérkező leányzó talál a la­kásban. A továbbiakban a já­téknak mindvégig ironikus a hangvétele, a fegyver csak ap­ropó, hogy a szerző eljátsza- dozzon velünk egy órán ke­resztül, úgy" hogy a három sze­replő közül a jelenlevő kettő mindig a távollevőt, a harma­dikat gyanúsítja. * — Mit tudunk a szerzőről? — Számomra nem ismeret­ién. Mélg főiskolás koromban találkoztam egy kitűnő játé­kával, Az éljen az ifjú pár­ral, amelyet meg is rendez­tem. A televíziónézők pedig láthatták képernyőn a Hár­man a pádon című kitűnő ko­médiáját. Az írót Olaszország­ban, mint remek tv-játék- szerzőt tartják számon. — ... És a játék végén a nagy lövöldözés? — Bevallom mi találtuk ki, nincs benne az eredeti játék­ban. Számomra is az újságok, a hírek adták az ötletet. Re­mélem, hogy A’mássy Éva, Kubik Anna és Balázsovits Lajos játéka szórakoztatni fogja a terrorizmus szatírájá­nak nézőit. / Szémann Béla Az Ifjúsági hangversenyek beindulása után december tű­én a felnőttek részére is meg­kezdődik a hangversenyidény Salgótarjánban. Ezúttal két miskolci együttes, a Bartók Béla kórus és a miskolci Szimfonikus Zenekar szere­pel a programban, akik Hän­de! Messiás című oratóriumát a'dják elő. A Bartók kórus már isme­rős a helyi közönségnek, az elmúlt évadban a salgótarjá­ni szimfonikusokkal közösen szerepeltek Mozart Requiem- jének előadásával. Az est kar­mestere Mura Péter, a mis­kolci - Szimfonikus Zenekar karmestere lesz. Kár. hogy a falragasz „eltit- •kolja” a hangverseny kezdési időpontját — 1B óra — és a közreműködő szólistákat is csak a „Magvar Állami Ope­raház énekművészei” gyűjtő­névvel ielzi. — * Még tart a gyermekek éve. A salgótarjáni állami zene­iskola tanárai ennek jegyében rendezik meg soron következő, december 8-án 5 órakor tar- ‘■'indó hangversenyüket, me- •jen az elhangzó művek első­sorban a gyermekekhez szól­nak. Olyan darabokat hall­hatnak ezúttal a tanulók, melyeket ők maguk is tanul­tak, vagy tanulmányaik so­rán valamilyen formában már találkoztak a szerzőkkel, mű­vekkel. A hangversenyen köz­reműködik a- pedagóguskó­rus is, hisz’ a gyermekek és pedagógusok „összmunkája'’ nélkül nem valósulhatnának meg azok a szép eszmék, me­lyek a gyermekek éve célkitű­zéseiben szerepel. * A salgótarjáni állami zene­iskola megyei versenyt hirde­tett a zeneiskolák hegedű sza­kos növendékei részére. A verseny meghirdetésének és lebonyolításának időszaka egybeesik két nagyszerű ma­gyar muzsikusnak kerek év­fordulójával. mostanában em­lékezünk meg Zarthureczky Ede. világhírű hegedűművész halálának 20., s Járdányi Pál, fiatalon elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző-pedagógus születé­sének 60. évfordulójáról, A kiírt kötelező művek is e két muzsikus darabjait reprezen­tálják. A verseny -döntőjére a háziversenyek után március­ban kerül sor Salgótarjánban, ahol iskolánként már csak 10—10 versenyző szerepel há­rom különböző korcsoportban. Szakpárok egyetemeken és főiskolákon Balassagyarmati honismereti híradó A Madách Imre városi és járási könyvtár gondozá­sában Podlipszky Ervin szer­kesztésében jelent meg a ba­lassagyarmati honismereti híradó első száma. Ahogyan azt a bevezetőben Lombos Márton, Balassagyarmat nyugdíjas tanácselnöke, a város díszpolgára írja „Múl­tunkba tekintve tájékozot­tabban tudjuk a jövőt látni. Haladó hagyományaink őrzé­se, ápolása a ma élő nemze­dék megtisztelő kötelessége. Biztatni kívánjuk a fiatalo­kat, a város lakosságát, hogy a birtokukban levő különbö­ző tárgyi emlékeket bocsás­sák a honismereti kör ren­delkezésére. . Nem többre és nem keve­sebbre vállalkozik a kiad­vány, mint arra, hogy a vá­ros közel húszezer lakosa megismerje Balassagyarmat múltját, ahová jelenük gyö­kerezik; hogy jobban érez­zék és megértsék a mát; vi­lágosabban lássák a holna­pot, az előttük álló feladato­kat: annak megvalósításán együtt közösen fáradozzanak. A kis alkotóközösség szándé­ka: a múlt megismerésén keresztül a holnap építésére serkenteni. Az első számban Kmetly Kálmán az 1976-ban megje­lenő városi monográfia előz­ményeiről ír. Dr. Szabó Ká­roly Mikszáth és Balassa­gyarmat kapcsolataival fog­lalkozik. Az írás sok új, ed­dig nem publikált színes adalékkal egészíti' ki a nagy palóc író és a palóc város kapcsolatát. Nagy Imre az Ipoly menti tájak természeti értékeit elemzi. Dr. Molnár Pál a Rákóczi és Jókai utca sarkán klasszicista stílusban épült, felújított épületben helyet kapott fiókkönyvtárat és a helytörténeti kiállítást mutatja be. Bacsúr Sándor munkájában a több mint százéves városi és szövetke­zeti énekkar főbb állomásai­ról emlékezik meg( Megta­láljuk a kiadványban Koval- csik András Utcák, műemlé­kek vallanak című írását, Reiter László Fotó és honis­meret című munkáját, vala­mint Horváth Endre mun­kásságáról egy elemző dialó­gust. — Sz. F. — A tudományegyetemeken és a tanárképző főiskolákon vá­lasztható szakpárokról, illetve a keretszámokról közzétett oktatási minisztériumi tájé­koztató arról tanúskodik, hogy a különböző szakokon a kép­zés folyamatos, és a nappali tagozatok első évfolyamára jövőre felvehetők számában sincs’ lényeges változás. 1930. szeptemberében a tudomány- egyetemek bölcsészkarain csaknem félezren, a termé­szettudományi karokon rtnint- egy 800-an az öt tanárképző főiskolán pedig 2200-an kezd­hetik meg tanulmányaikat. A lövő évtől ismét szakpár­ként választható az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a filozófia és a matematika. A hazai felsőoktatás történeté­ben nem először társul a fi­lozófiához természettudományi tárgy, de a filozófiát hosszú évekig alapvetően a társada­lomtudományi képzés kereté­ben oktatták. A hagyományos filozófia—magyar, filozófia- történelem, filozófia—idegen nyelv szakpárt természetesen jövőre is választhatják a diá­kok. A társadalom- és a termé­szettudományok közelítésére utal az is az egyetemi okta­tásban, hogy a szegedi Jó­zsef Attila Tudományegyetem men az 1980—81-es tanévre is­mét meghirdették a történe­lem—földrajz szakot. így a hallgatók egyidejűleg két olyan tudományág egyetemi szintű ismereteit sajátítják el, me­lyek a mindennapi gyakor­latban elválaszthatatlanok egymástól. E kettőt a debre­ceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetemen •— a felsőbb évfolyamokon — jelenleg , is egymáshoz kapcsolva oktat­ják, elsőéveseket ózonban az utóbbi időben nem vettek fel. Korábban ugyanis gondot oko­zott a történelem—földrajz szakos tanárok elhelyezése. Magyar—történelem szakpár választható Jövőre az ELTÉ-n élé a KLTÉ-n, és összesen 50 hallgatót vesznek fel az első évfolyamra. A magyar—orosz szak iránt érdeklődők mind a három tudomáhyegv’etemre pályázhatnak, az ELTÉ-n 38, a KLTÉ-n ésaJATÉ-n egya­ránt 31—31 elsőéves kezdheti meg szeptemberben a tanu­lást. Az orosz szak az ELTÉ-n és á KLTÉ-n a történelem­mel, mindhárom egyetemen pedig más idegen nyelvvel is társul’. A József Attila Tu­dományegyetem 32 fiatal szá­mára nyújt lehetőséget az orosz, illetve az angol for­dítói ’szak elvégzésére. Kétszáznegyven elsőévest vesznek fel a tanárképző fő­iskolák a magyar—orosz szak­ra és meghirdették az orosz nyelv és irodalmat más szak­kal párosítva is. A keretszám megállapításánál figyelembe vették, hogy 1981.-től az orosz nyelvet az általános iskolák negyedik osztályától oktatják. A ^ nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar—gyors- jés gépírás szakpárosításban is képez fel­ső fokon szakembereket, s a legsikeresebben pályázó 15 fiatalt veszik fel. . ’ A nemzetiségi nyelvek kö­zül a szlovákot és a románt a szegedi Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskolán, a hor- vát—szerbet, valamint a né­metet a pécsi tanárképző fő­iskolán oktatják, más válasz­tott szakokkal társítva. Kép a Zenés tv-színház — I. műsor) Sztravinszkij Navra című vígoperából (XI. 30. — 22.20 h. 4 NÖGRÁD - 1979. november 30., péntek | leeeeeeeeneeeBieeeeeeeneaeeeeeseeeeB Szaícntai Mihály: 5 | Az utolsó nap ••■■■■■«■■■■■■■■•■•■eeeaooeaoooiaoooooaoaeoeeejoooeeeooBioooaeoaB^aoaonaHaaM Állandóan azt képzelte, hogy hátába villan az őrtorony reflektora, és ez újabb dühödíebb víZ alatti kar- csapásokra, energikus rúgásokra sarkallta. Ismerte a víz természetét, hogy sodrás ellenében csak gyors, elapró­zott, folyamatos, nagyon energikus úszással lehet tért nyerni. Legszívesebben sprintéit volna, de félt, hogy ak­kor nagyon kiemelkedik a vízből, nagy zajt csap, s ezért inkább megmaradt a mellúszásnál. Előtte Juszti bukdá­csolt, már túljutva az utolsó drótakadályon is. Mély volt a víz, azért nem törődve Robi figyelmeztetésével, kicsit hátrább húzott a part felé, hátha ott sekélyebb a víz, le tud állni. A kerítés fölött olyan öt-hat méterre végre ta­lajt kapott lába. Ha éppen ágaskodva is, nagy nehezen, de gyalogolni tudott az iszapban. Jusztit, mint egy rongyzsákot tolta maga előtt, meg­állás nélkül, nem törődve semmivel, csak azzal, hogy mi­nél gyorsabban, minél távolabbra kerüljön a kerítéstől, őrtoronytól. Húsz-harminc méterre aztán a vékony iszap­réteg alatt keményebb agyagföld húzódott meg, ami ha iszaposabb is volt — többször bele-belebukdácsolt arc­cal, fejje] a koszos vízbe —, de jobb elrugaszkodást adott, gyorsabb haladást. Itt állt meg tulajdonképpen először egy pillanatra, szinte levegőt Is itt vett először, itt érzékelte, hogy az egész eddigi manővert úgy csinál­ta végig, mint valami víz alatti úszást. Ránézett Jusztira, nem sokat látott belőle, de a svájci­sapka valahol elveszett, haja kibomlott, szorosan ráta­padt, merev páncélsisakként borítva fejét, nyakát. Baljá­val az ő jobb kezét markolta, de olyan szorosan, olyan görcsösen, hogy szinte fájt. Most már valamivel gyor­sabban haladtak — a víz itt csak derékig ért —, igaz, kicsit zajosabban is, de az is lehet, hogy mostanra jutot­tak el a saját mozgásuk keltette zajók meghallásáig. El­érték a bokros részt, ahol kövekből, földhányásból, kis sarkantyú volt a Dunában, lehet, hogy természetes, le­het, hogy emberkéz műve, mindenesetre Miki megállí­totta Jusztit, behúzódtak a bokrok közé, még ugyan bo­káig vízben, de azért már a parton, s hallgatózni kezd­tek. Mikinek csak most ötlött föl, hogy tulajdonképpen osztrák határőrökkel is találkozhatnak, s neki azt sem szabad, hiszen ő( vissza akar kerülni. Kétszáz-kétszázöt­ven méterre lehettek a drótkerítéstől, semmi nem moz­dult, csak a víz loccsant-toccsant egyet-egyet, ahogy va­lami hal feldobja magát, madár csapódhatott a felszínén, vagy a kis kósza hullám nekiütközött a parton kőnek, fának, bokorvesszőnek. — Na most merre? — suttogta a fülébe Juszti. — Csak tovább a parton. Térdig, bokáig vízben, nyo­munk ne maradjon. Ázzál kézenfogva, csendben dagasztották a sarat, ener­gikus, gyors menésben, mert amikor a part megmagaso­dott, s olyan négy-öt méteren meredeken zuhant homo­kos, füves szakadékként, szinte egyszerre álltak meg, és fújták ki magukat, igyekezve lehámyni magukról azt az űző türelmetlenséget, amely vaktában kergette őket. Nem sikerült. Mikor újra elindultak, ugyanolyan ide- ges-erőltefcett menetben, a menekülés félig menő, f^lig futó állapotába kerültek. Miki úgy érezte, a melegítő legalább kétszáz kilót nyom rajta, s1 nyilván Juszti is ki lehetett, zihálása egyre hangosabb, egyre staccatosabb lett. — Mennyit jöhettünk? — kérdezte Miki. Juszti nem is tudott válaszolni, csak ingatta a fejét, hogy fogalma sincs. — Talán egy kilométert — válaszolta meg ő maga. De hogy tényleg annyit — többet-e, kevesebbet-e, soha meg nem fogja tudni. 31. Ahol egy kis bevágás volt a kimosott partoldalban, ott felkapaszkodtak, hátha többet látnak, jobban tudnak tá­jékozódni. Mivel azonban a sötét, sötétként borult a táj­ra, csak az ég csillagjait látták, maradtak a part men­tén, mint egyetlen biztos iránytű mellett. S mentek a víznek felfelé. Tíz percet ha mehettek, de ezt már fű-, bokorcsomón bukdácsolva, gyorsan és mégis bizonytalanul, amikor az első fény a szemükbe csapódott, Balra messze olyan hat- hétszáz méterre egy utcai lámpa magányos körtéje volt. Csendesen, gyertyaerősségűen pislákolt, fel-felvillarrt, el­eltűnt a lomhán mozduló meleg, mocsári légben. Amikor egyVonalba értek vele, Miki töprengeni kez­dett, mit csináljanak. Érezte a legjobb az lenne, ha Jusz­tit egyedül küldené tovább, ő meg rögtön visszafordulna, hogy az első őrségváltás idejére visszaérjen. Megnézte óráját, de nem is igen látta, de fölösleges is volt, nem ketyegett, riiegállt. Jusztié is. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents