Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)
1979-10-07 / 235. szám
3 barátság nyomvonalán III. Moszkva Olimpiára készül a metropolis Egy ötletbörze ürügyén »Szállj Moszkva vizén, amis csak a friss hajnali fény nem habzik. . ” (Bulat Okudzsava) Fogadta önt már Moszkvában fúvósmuzsika? Béke és barátság vonatunk Utasai a moszkvai kurszki pályaudvaron rezesbanda zenéiére szálltak ki és foglalták el helyeiket az Intourist autóbuszaiban. Először azonban vendéglátóink rövid gyűlést rögtönözitek a pályaudvaron. Makarov elvtárs. a Szovjet— Magyar Baráti Társaság elnökségi tagja, aki tavasszal a magyarországi Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Salgótarjánban járt, baráti szívvel köszöntötte a nógrádiakat. Szívélyes jókívánságait vonatunk politikai vezetője, a salgótarjáni járási pártbizottság titkára, Pópity József köszönte meg, kifejezésre juttatva egyben örömünket és hálánkat a nem mindennapos fogadtatásért, az ott-tar- tózkodás lehetőségéért. Az őszinte szavakba parázs dallamok, mint varázspálca, egy csapásra feledtették velünk az éjszakai kimerítő utazást. Elégedett büszkeség dagasztotta mellünket, ámikor kézicsomagjainkkal elvonultunk a szünet nélkül játszó zenekar előtt... Aztán kitárulkozott előttünk Moszkva, a közel magyaror- szágnyi lélekszámú metropolis. Moszkva Leningrádhoz képest sokkal zajosabb, zsúfoltabb, zaklatottabb város, szerényebb történelmi emlékekkel. Viszont páratlan értékű valamennyi; például a Kreml épületegyüttese, a Blazsennij székesegyház, a Bolsoj Tyeátr, a cári lovarda, a KGST-palo- ta, az 520 méteres tévétorony —, meg a többi építmény. A hőmérséklet az előző esti tévéműsor által ígértnek megfelelő, rendkívül kellemes. Nyugodtan ingujjban sétálhat az ember, nem kell félnie a megfázástól. Ideális idő a várossal való ismerkedésre. Idegenvezetőink, a szovjet In- tourist munkatársai ezúttal is, mint utunk eddigi állomásain annyiszor, kitűnő kalauzunknak bizonyultak. Lelkiismeretes részletességgel ismertettek meg bennünket a legfontosabb tudnivalókkal, lehetőséget teremtettek a kérdezésre, az önálló szemlélődésre is. Moszkva műemlékeiről, látványosságairól — Leningrádé- hoz, Kijevéhez hasonlóan —, könyvek sokasága szól, ezért róluk most nem beszélnék. Ejtsünk inkább néhány szót azokról a nagyszabású építkezésekről, amelyeknek a világváros utcáit, kerületeit járva lépten-nyomon szemtanúi lehetünk. Nem titok: Moszkva a világ legjelentősebb sport- találkozójára készül, az olimpiára. Több ezer sportolót, több tízezer szurkolót és hétezer újságírót várnak jövő nyárra a világ minden tájáról. Fogadásukról, elszállásolásukról, étkeztetésükről, kényelmükről a szovjet államnak, a szovjet népnek kell gondoskodnia. Biztos vagyok benne, hogy a szovjetek alaposan kitesznek magukért. Ezt sejtette a leningrádi Pribaltyinszkaja Szálló, vagy a moszkvai Kozmosz Hotel, amely az előzőhöz hasonló színvonalú, s éttermében fogadott bennünket valamennyi étkezésre. Az újak mellett csinosítják a régi szállodákat, éttermeket, áruházakat, rendezgetik a parkokat. A legendás hírű nagyáruház, a GUM, ahol a magunkfajta, tömeghez nem szokott ember meglehetős körülményességgel tud vásárolni, szintén megszépül a következő évre: külső karbantartása már elkezdődött. S gyors ütemben formálódik az olimpiai falu, melyet 18 darab 16 emeletes lakóház’ és a hozzájuk tartozó kiegészítő épületek alkotnak majd. öt napot töltöttünk Moszkvában. Kezdeti elfogódottságunk a hatalmas méretek, az óriási tömeg, a százassal száguldó autók láttán napról napra feloldódott. Kezdtük egyre magabiztosabban, otthonosabban érezni magunkat, önálló sétákra is vállalkoztunk, nem tartva az eltévedéstől. Néhány biztos pontot: például a Vörös teret, az osz- tankinói tévétornyot kiválasztja az ember, aztán mehet nyugodtan, ha mégis eltévedne, bemutatja bármelyik moszkvainak szállodai kártyáját, nincsen veszélyben. A moszkvaiak, bár mindig sietős az útjuk, a külföldivel szemben rendkívül előzékenyek, segítőkészek. Külföldön gyors szárnyakon repül az idő. Hamarosan bekövetkezett a moszkvai búcsúzás pillanata is. Az Intourist a modem Kozmosz Szállóban szervezte meg az eseményt, amelyre eljött ugyanaz a Makarov elvtárs, aki fogadásunkra megjelent a pályaudvaron. Űjabb kedves szavak hangzottak el, melyre őszinte válaszként zengett: a druzsba (barátság) ütemes szavalása. Ekkor hirdették ki a vonaton szervezett Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő végeredményét. Az első dijat — a vele járó pezsgőt és apróbb emléktárgyakat — a Gólián Andrásné—Kovács Sándomé—Botka Miklósné salgótarjáni trió érdemelte ki hibátlan válaszaival. Aztán diszkózene és tánc következett csaknem éjfélig. Moszkvától Salgótarjánig újabb 36 órás utazás. A vonatban bőven van időnk élményeinket összegezni. Mindenkinek akad egy-egy kedves emléke, amit majd otthon elmesél szeretteinek. Góliánnét, a megyei élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat Április 4. Szocialista Brigádjának vezetőjét az Ermitázs, Petrodvo- rec, a Kreml, a borogyinói panoráma ragadta meg, Ka- járik Sándor, a vízmű nagy- bátonyi üzemének művezetője különösen szívesen emlékezik a moszkvai zenés fogadtatásra, az IBUSZ és az Intourist precíz, példás szervezésére, Lőrincz Vilmos, a megyei sütőipari vállalat gépkocsivezetője a moszkvai színházi estét, melyen a Volgái • Népi Együttest láttuk, dicséri, valamint a szovjet emberek egyszerűségét határozottságát és határtalan fegyelmét. — Mindenütt arról győződhettünk meg, hogy a szovjet emberek őszinte, igaz barátaink. — Gyönyörű út volt, csodálatos tizenkét nap — ujjong Medve Ágnes salgótarjáni egészségügyi dolgozó. Sulyok László {Vége) Hangos írógép Japán kutatók olyah készüléket szerkesztettek süketnémák számára, amelynek segítségével érthető hangon közölhetik mondanivalójukat. Az új készülék elektronikus megoldású emberi hangszimulátor, amely az emberi hangképző szervek mintájára állítja elő a hangot. Hozzátartozik egy áramkört szabályozó rendszer, továbbá egy írógép — ez a jeladó berendezés —, amellyel a szavakat betáplálják a gépbe. Ha a süketnéma az írógéppel leírja a szót, amelyet mondani akar, a szimulátor a jeleket emberi hangokká alakítja át. Az írógépnek 23 billentyűje van, öt a magánhangzók, 14 a mássalhangzók számára, kettő a japán beszédre jellemző magas és alacsony hanglejtés kifejezésére, további kettő pedig a mondatközi szünetek és a mondat végének jelzésére. Ezenkívül használója három gomb segítségével utasítást adhat a szótagok összeállítására, a beszéd előkészítésére és megkezdésére. Aki a gép útján egy mondatot kíván „elmondani”, a következőket kell tennie: megnyomni a beszéd előkészítésére utasítást adó gombot, leírni a szótagokat és a magas és az alacsony hanglejtésre való utasítást. A szünetnek és a mondat végének jelét akkor kell leütni, amikor arra a szöveg közben szükség van, végül lenyomni a beszéd megkezdésére utasítást adó gombot. Ezek után a betáplált mondat egy hangszórón keresztül emberi hangon hallhatóvá válik. Néhány hibája még van a készüléknek: a hang minősége például még nem elég jó, továbbá a mondat gépelése közben elkövetett hibát csak úgy lehet kijavítani, hogy a gépelést elölről kezdik. BEVALLOM, JÖ IDEIG AZON TÖPRENGTEM: munkaidőben írjam ezt a cikket, vagy pedig, az est leszálltával szabad időmből áldozzak föl egy-két órát. Hogy végül az előbbi mellett döntöttem, abban szerepet játszott a megyeszékhelyi ötletbörzén való részvétel, ahol a jelenlevő fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa tagjai, egyebek között e „kardinális” kérdésről is szóltak. Fölmelengetve, a sajnos' örökzöld témát, kiderült — a gyakorlatban — még most sincs közös nevező. Tetszetős az ellenérv: a munkahelyi csellengés helyett hasznosabb á mozgalmi ténykedés; a tétlen lófrálást célszerűbb, mondjuk FMKT munkával fölcserélni. Még tovább: — Munka után nehéz befogni a fiatalokat, elfoglaltak — mondta az egyik nagy-, üzem újdonsült műszakija, miután többen megjegyezték, hogy ilyesmikkel, bizony „kénytelenek” munkaidőben foglalkozni. Ám néhányan másképpen vélekedtek, s mint mondták ez nem csupán jóindulat kérdése, hanem a munkaszervezés helyi lehetőségeiből fakad. Mert, ahol a munka nyolc órára méretezett — netán, még teljesítménybérezés is van —, ott csellengésre, vagy munkaidő alatti mozgalmi munkára nem sok idő jut. * De adódnak itt egyéb kérdések is. Salgótarjánban kevés híján másfél száz FMKT-tag van, s közülük az előzetesen kitűnő, fórumnak tetsző ötletbörzére mindössze tizenegy- néhányan mentek el. Azt hiszem, akik viszont ott voltak — javarészt a mozgalommal most ismerkedő, információra vágyó fiatalok őszintén érezték annak szükségét, hogy ilyen találkozások, beszélgetések gyakrabban és szélesebb körben kellenek. Tudvalevő, hogy e fiatalok kikerülve a főiskoláról; egyetemről, korszerű szakmai és politikai elméleti felkészültséggel rendelkeznek, viszont alig-alig van gyakorlati tapasztalatuk. Akarnak és tudnak is tenni, s nem is keveset szűkebb vagy tágabb környezetük jobbításáért, ha erre lehetőséget és segítséget kapnak. Meg kell küzdenünk a pályakezdés nehézségeivel, az újat, a változatosságot nem szerető vezetőkkel, beosztottakkal, az esetleg fölmerülő családalapítási gondokkal stb. Egyszóval sornyi sajátos probléma adódik számukra, melyeknek megoldására jött létre a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa. Természetesen, a fő terület a munka, a termelés, annak könnyítése, szervezése, jobbá tétele pályázatok kidolgozása, vetélkedők, kiállítások szervezése és a szakmait politikai képzések támogatása, különös tekintettel az értelmiségi fiatalok efféle törekvéseire. Azonban, sokszor bármennyire is dicséretes a szándék, egymástól messze járnak a lehetőségek papíron és valóságban. A feladatok, amelyekkel őket megbízzák eleve nem igényelnek komolyabb próbatételt, vagy túl magasak, netán munkaköri kötelességnek számítanak. így aztán a megmérettetés sem hiteles. Talán egyedül a megyei pályázatok, vetélkedők tudnak ilyenféle „rangsort” készíteni. # Elhangzottak e fórumon sokféle kérdések, tág területeket felölelve, mégis kitűnt az egyértelmű irányelvek értelmezése (vagy nem értelmezése) komoly hiányosságokat okoz. Mint például az, hogy munkaidőben, vagy azon kívül vegezzék-e a mozgalmi munkát? Aztán, mély vagy sekély víz kell-e a pályakezdőnek? Vagy: a síküveggy-áriak mellett mit kezdjenek a kisebb lehetőséggel bíró üzemek, ahol csak „toldozni-foltozni” lehet? (Csalafinta volt a kérdés, mert a föltevő éppen a megyeszékhely harmadik legnagyobb üzeméből jött...) Egy dolgot azonban föl színre hozott ez az „ötletbörze” mégpedig azt, hogy a városban (és talán másutt is) nagy szükség lenne rendszeres FMKT-s találkozókra, összejön vetelekre, tapasztalatcserékre. Amelyekre meghívást kaphatnának gazdasági, tömegszervezeti vezetők is, akik bi zonyos kérdésekben válaszokat is közölnék. Egységben az erő, mondhatnánk, hiszen valóban arról van szó, hogy az egymástól távol eső üzemekben, gyárakban munkálkodó fiatal értelmiségiek az FMKT szervezeti formájában tömö- ríthetnék városi érdekeiket. ERRE, HA NEM IS RÉSZ-i LETESEN, de hangzott el jaJ vaslat. „Csak” a folytatásra kell várni. T. L. Ismét lesz „szabadegyetem ” Több éves szünet után az 1979/80-as tanévben ismét lesz szabadegyetem Salgótarjánban, a TIT városi szervezetének szervezésében. Az előadások várhatóan október második felében kezdődnek. A TIT salgótarjáni szervezetének szabadegyetemén — megfelelő létszám esetén —, ezúttal öt tagozat indul. Egy-egy tagozaton tizenkét előadás hangzik el, ezen belül néhány előadás témáját a hallgatók maguk választhatják meg. Az előadásokra kéthetes időközönként kerül sor, a TIT salgótarjáni székházában. Külön előadássorozat foglalkozik az atomtechnika fejlődésével, az űrkutatás eredményeivel és hazánk szerepével az űrhajózási programban. A biológia és az orvostudomány témakörében olyan kérdésekre kapnak választ a hallgatók, mint a genetikai polimorfizmus, a pacemaker alkalmazása és a környezetvédelem kérdései. A két pedagógiai tagozat közül az egyik a 3—10 éves gyermek neveléséhez ad szakszerű tanácsokat, a másik a személyiségfejlődés szakaszain vezeti végig hallgatóit. Hazánkban évek óta sikerrel szerveznek szabadegyetemeket a fővárosban és vidéki városokban egyaránt. Az előadássorozatok a korszerű ismeretek iránti igényeket kívánják kielégíteni, a tudományos ismeretterjesztés egyetemi színvonalán. A szabadegyetemek jelentőségét talán felesleges hangsúlyoznunk, hiszen köztudott, hogy az iskolai tanulmányok befejeztével senki számára nem ér véget a tanulás. Aki lépést akar tartani a tudományok, a technika fejlődésével, érteni és élvezni akarja az új művészeti irányzatok alkotásait — az önképzéshez folyamodik. A szabadegyetemek ehhez az önművelődéshez nyújtanak hatékony segítséget. Előnyük, hogy tagozataikra bárki jelentkezhet, a hallgatók — iskolai végzettségtől függetlenül —, minden „iskolás kötöttségtől” mentesen, mégis szervezett formában és rendszeresen juthatnak hozzá szabad idejükben, az új ismeretekhez. A szabadegyetemek előadásait egyetemi és főiskolai tanárok. tudósok és művészek tartják,' akik úgy dolgozzák fel az adott témákat, hogy az előadások egyúttal tájékoztatást nyújtsanak a legújabb tudományos eredményekről, az adott tudomány vagy művészeti ágban folyó szakmai vitákról. Áttekintést adnak egy-egy tárgykörről vagy korszakról, segítik az összefüggések felismerését, elmélyült gondolkodásra, további tanulásra serkentve. A tanulmányi év végén — az előadásokat rendszeresen látogató hallgatók — a szabadegyetem elvégzését igazoló oklevelet kapnak. 4 NÓGRÁD — 1979. október 7., vasárnap S zegények voltunk mint a templom egere — emlékezik Kovács János. Hiába dolgozott az édesapjuk éjt nappallá téve: túrta a földet, pásztorkodott, a vízválasztói erőműben dolgozott. Ám 12 éhes száj várta a mindennapi betevő falatot. — Ennyien voltunk testvérek. Én csak hetet ismertem közülük, mert a többiek korán elmentek. A hét közül már csak én élek. A szegénység az elemi iskolából öt osztály után száműzte Kovács Jánost. Csipkét szedtek a tanítónak, hogy ritkán feleltesse őket. A gyermekek a nappalok zömét a várhegy oldalában töltötték. Sokat éheztek. — Leggyakrabban rántott levest ettünk és pirítás kenyeret. Szüleim egyszerre hathét kenyeret sütöttek, amely több hétig is elegendő volt. A munkába hamar belekóstolt. A zagyvái kertészetbe — amely a bányabáróké volt — tizenegy éves korában szegődött el. Almát szállítottak a bányai részvényeseknek a jelesebb ünnepekre. Az acélgyárba 1918-ban került. A szegények sanyarú sorsa, és igazságérzete sodorta a munkásmozgalomba. Még ebben az esztendőben tagja lett a KIMSZ-nek. A munkásoknak már csak a csontja, a bőre meg a kö- högős tüdeje maradt meg, melyiket adja még oda — mondogatták tanítómestereik. A Tanácsköztársaság leverése után — mint baloldali érzelmű sihedert, elbocsátották. — Gondoltam egy nagyot. Kőműves akartam lenni. Elszegődtem Tordai mesterhez, maltert keverni. Ám édesapjának nem tetszett a dolog. — Télen a kőműveseknél nincs munka. Menj fiam inkább az acélgyárba vagy a bányába — mondogatta. Így került vissza az acélgyárba, ahol villát készített. Jött a nagy világgazdasági válság, és 1930-ban Kovács János ismét munka nélkül maradt. — Boray művezető behívatott és azt mondta, hogy János, el vagy bocsátva. — Tudni szeretném, hogy miért? — Nem kötöm az orrodra. Így kell lenni.. És ezzel el volt intézve a dolog. Letelt a két hét felmondás, elment kőbányásznak, később a salgói erdészethez került. — Csak egy-egy hétre vettek fel bennünket. Utat építettünk, fát vágtunk. De egyszer itt is megfogyott a munka. Tóth Sándor fővadász javaslattal állt elő. — Hamarosan szénégetők jönnek a Mátrából. Segítségre van szükségük. Így kóstolt bele Kovács János a szénégetés mesterségébe, melyet 1936-ig végzett. Mozgalmi munkáját titokban tartotta. A szociáldemokrata pártnak 1923—32 között volt a tagja. Az illegális KMP-be 1932-ben lépett be. Mégpedig az acélgyárban dolgozó Kovács József és Szabó Lajos ösztönzésére. 75 — Kovács József kőműves, Szabó Lajos suszter volt. Átjártak a határon Szlovákiába, ahonnan röpiratokat hoztak. A várban volt a találkozóhelyünk. Átadták a röpiratokat és titokban terjesztettük. A lebukás 1937 nyarán következett be. A csendőrök éjjel zörgettek. Megbilincselték, vitték Baglyasaljára a esendőríakí anyába. Pestről érkezett politikai nyomozók váltatták és verték. — Bizonyítékot nem találtak a lakásban, így két nap után elengedték. De megfenyegettek, hogy ne próbáljak szólni a verésekről, mert különben tényleg agyonvernek. Azután jött az idézés, hogy jelenjek meg a tárgyaláson Budapesten a Markóban. Hu-, szonegyen voltunk vádlottak. Hoffmann ügyvéd védte őket. Kevés sikerrel. — Tagadjatok le mindent — tanácsolta nekik. Kovács Jánost elítélték egy hónap börtönre, de három évre felfüggesztették, Visszatért Zagyvarónára, és tovább folytatta illegális tevékenységét. Részt vett a Vörös Segélyben, a le- bukottak anyagi támogatásában. A felszabadulás után munkában töltött két évtized már számos örömet hozott Kovács János életében. Volt személyzetis a kiskereskedelmi vállalatnál, 1956 után pedig ürítőbrigád-vezető a salgói bányában, — A nyugdíjasévek nyugalomban telnek. Zöldséget, krumplit termesztek a kertben. Olykor találkozók az illegális barátaimmal: Földi Józseffel, Földi Pistával, Rainer Sándorral. Már csak nér gyen maradtunk, bár hatan voltunk. mozgalmas életút jelentős állomásához érkezett Kovács János. A zagyvarónai veterán hétfőn ünnepli 75. születésnapját. — Nem csinálok nagy felhajtást. Olyan nap ez mint a többi. A lényeg, hogy egészség legyen — mondja búcsú-, zóul kemény kézszorítás kíséretében. i r. i.
