Nógrád. 1979. október (35. évfolyam. 230-255. szám)

1979-10-21 / 247. szám

Folytatja-e jó sorozatát a Bgy. SE? Ezzel a kérdéssel kerestük fel a pénteki edzés előtt a csapat öltözőjét, ahol az ép­pen eligazítást tartó Dávid Róbert vezető edzőtől rövid tájékoztatást kértünk. — Hogyan készült a csa­pat a Lehel SC elleni talál­kozóra? ' — Nagyrészt a szokásos heti felkészülés szerint. Ked­den fizikai és gyorsaságfej­lesztő gyakorlatokkal, csütör­tökön délelőtt technikai jel­legű edzés, délután külön- külön csapatrészekkel való foglalkozás volt „műsoron”. Közben szerdán Esztergom­ban voltunk edzőmérkőzésen, ahol a helyi csapatot 2—1-re legyőztük. Pénteken a táma­dásvezetést gyakoroltuk, a védőkkel, illetve csatárokkal technikai gyakorlatokat vé­geztünk, végül szombaton atlétikus edzés van. — Sérült van-e a keret­ben. esetleg figyelembe nem vehető . játékos, vagy más változás? — Szerencsére mindenki egészséges. Egy sárgalapos játékosunk van Robb sze­mélyében. Újság még, hogy két hete a keretben van, il­letve szerződést kötöttünk a katonai szolgálatát letöltött Verbói Gyulával. Ö az SKSE játékosa volt. — Szóbeszéd a szurkolók körében Tóth Károly átiga­zolása. Hogyan áll ez az ügy? — A középpályás ügyében az átigazolás folyamatban van. Az STC vezetői megér­tőek voltak és nem gördítet­tek akadályt a kiadás elé. Véglegesen október 23-án tesznek pontot az MLSZ-ben az ügyre, mely reméljük, kedvező lesz számunkra. — A vasárnapi keretet ki­jelölte-e már? — Ti zen ötös keretem van. ebből egy fő esik ki, de azt csak a szombati edzés után jelölöm ki. A csapat az aláb­biakból kerül ki: Balázs — Bozó, Pribeli — Robb, Hor- nyák, Lajkó, Hugyecz, Tru- bin. Jelen, Erdélyi, Szűcs, Kovács J., Lucska, Kovács I., Szedlák. — Mit szeretne még el­mondani ? x — Szurkolóinktól kérjük a további buzdítást. Most úgy néz ki, egységes és sportsze­rű közönség van együtt, vár­juk a lelátóról a támogatást. Mi a tőlünk telhetőt meg­tesszük —, fejezte be nyilat­kozatát Dávid Róbert vezető edző. Végül a csapatkapitányé, Hornyák Pálé volt a szó: — Tisztában vagyunk a feladattal, egészséges önbi­zalommal készülünk. Nincs elbizakodottság a csapatnál. Jó és főleg, eredményes já­tékkal szeretnénk továbbra is az élbollyal lépést tartani. Köszönjük a nyilatkozato­kat. Bízunk abban, hogy a Bgy. SE vasárnap továbbra is idehaza százszázalékos ma­rad. Ma este már többet tu­dunk. Reiter László MHSZ-élet Lőtéravatós Űj lőteret avattak a közeli napokban Salgótarjánban, a bányagépgyár sportszerető dolgozói. A negyedmillió fo­rintot érő létesítmény nagy­részt társadalmi munkával épült. A fedett, nyolc lőállá- sos, lábazatokon álló épület­hez 8 négyzetméteres raktár is tartozik. A lőteret három évvel ez­előtt kezdték építeni Egyed József és Oláh Mihály kivi­teli tervei alapján. A mun­kálatokban a gyár szocialista brigádjai jártak elöl, élükön az Új élet nevű, 30 tagú la­katoskollektívával, melynek tagjai egytől egyig MHSZ- esek. Külön szólni kell Su- rányi Imre és Matuz Ferenc művezetők, valamint Megy­ÉRTESlTJÜK VEVŐINKET, hogy a az alábbi termékek ismét kaphatók: LÄBAZATI FARAGOTT KÖ NYERS CYKLOPKŐ ALAPKŐ Érdeklődni, üzemünk központjában, Rétság, Kossuth út 55. sz. alatt lehet. Telefon: Rétság 65. Az endrefalvai Aranykalász Termelőszövetkezet 3 keres felvételre. Bérezés a termelőszövetkezet bérsza­bályzata szerint. Jelentke­zés levélben vagy a rész­letek megbeszélése céljából személyesen a termelőszö­vetkezet állattenyésztési ágazatvezetőiénél. Telefon: Endrefalva 8. gyes Pál és Jávor Gyula la­katos szakmunkásokról; ők segítették a leginkább az építkezés mielőbbi befejezé­sét. A tervek megvalósítását a gyár gazdasági, szakszer­vezeti és pártvezetése anya­gilag és erkölcsileg segítette. Elismerés illeti a városi ta­nács és az MHSZ városi ve­zetősége illetékeseit is a lő­tér elkészüléséhez biztosított támogatásért. Az avató ünnepség után lövészversenyt rendeztek, s ezt a gyár tmk-műhelye nyerte meg. A győztesek — Gubecz László, Molnár Dá­niel, Simon Tibor és Pintér Gábor — a II. Rákóczi Fe­renc brigád és a Kilián KISZ-alapszervezet tagjai. A húsz, egyenként négytagú csapat közül ők lőtték ki leghamarabb (0,26 mp alatt) a hat bukóalakot a párbaj­lövészet során. v. f. Régiért újat Öltönycsere-akció a pásztói ÁFÉSZ-áruházban okt. 20—30-ig. Régi hasz­nált öltönyét 300,— Ft-ért átvesszük, ha újat vásárol. Sok öltönyből vásárol­hat, most keresse fel áru­házunk ' konfekcióosztá­lyát. Afész-igazgatösAg PÁSZTÓ Ö NÓGRÁD - 1979. október 21., vasárnap Kispest, 4000 néző, v.: Lau- ber. Bp. Honvéd: Gujdár — Paróczai, Kocsis, Varga I. — Pál, Garaba, Nagy — Bodo- nyi, Gyimesi, Weimper, Koz­ma. Edző: Tichy Lajos. STC: Kun — Kovács J., Kegye, Varga, Szíjjártó — Földi, Csi- ki, Kiss, Valuch — Berindán, Bíró. Edző: Varga László dr. Csere: Weimper helyett Daj­ka a 68. percben. Mohácsi a 74. percben Kiss helyeit. Csíki helyett Cséki a 82. perc­ben. Gólszerző: Bodonyi a 35. percben, Kozma a 67. perc­ben, Nagy a 80. percben, Bí­ró a 86. percben, Mohácsi a 88. percben. Sárga lap: Szíjjártó a 10. percben. Szögletarány: 7—3 (2—2) a Bp. Honvéd javára. Unalmas, lagymatag játék­kal indult a mérkőzés. Ese­mény jóformán alig történt a pályán. A 10. percben Szíj­jártó a földre rántotta a ki­törni készülő Kozmát, ezért sárga lapot kapott. Paróczai labdája Kozma lába előtt su­hant el, majd Gujdár kapuja előtt Berindán került helyzet­be, de kivárt. A 21. percben nagy helyzet maradt ki a Honvéd-kapunál. Kiss indította Berindánt, aki kiugrott a védők közül, és már csak Gujdárral állt szem- bén, de 8 méterről a kapu­jából kifutó kapusba lőtte a labdát. A Honvéd mezőnyfö­lényben játszott, változatlanul kevés esemény történt a pá­lyán. A piros-fehérek foko­zatosan átvették az irányítást. A 35. percben Gyimesi tört előre a jobb oldalon. Labdá­ját középen Bodonyi kapta, aki hat méterről laposan a kapu közepébe lőtt. 1—0. ' A félidő hajrájában telje­sen beszorultak a tarjániak. Szünet után a Honvéd lé­pett fel támadóan. Gyimesi bombája a kapu fölött zúgott vetkezett Kun kapuja elótt. Lábról lábra vándorolt a lab­da, s végül Gyimesi 10 mé­terről bődületes erővel a fel­ső kapufára vágta. Olykor elemi hibákat is láttunk, el­sősorban a tarjániaktól. A Honvéd újból sebességet vál­tott. A 67. percben Bodonyi lab­dájára Paróczai rajtolt, és el is érte a jobb oldali alapvo­nalnál. Okosan átvágta a labdát a védők fölött a másik oldalra, és a jól érkező Koz­ma 7 méterről a jobb sarok­ba fejelte. 2—0. A 80. percben Bodonyi ível­te előre a labdát, a tarjáni ötösre. Nagy remekül ugrott fel, s fejéről a bal felső sa­rokba hullt a labda. 3—0. Ä közönség tűzbe jött. Nem­csak a gólok miatt, de azért is, mert híre jött, hogy az újonc PVSK vezet a Fradi ellen. Mintha ezt a Honvéd­játékosok is meghallották vol-. na, és a biztos vezetés tuda­tában az utolsó öt percre tel­jesen kiengedtek. A lezser* séget a tarjániak ki is hasz­nálták. A 86. percben Bíró lövé­se után a labda először még kipattant Gujdár melléről, másodszorra a tarjáni csatár már nem hibázott. 3—1. A 88. percben újból Bíró tört előre. Labdája lepattant a védőkről’ Földi rácsápott, jobbról középre játszott Mo­hácsi elé, aki közelről a há­lóba pöckölte. 3—2. Közepes iramú, alacsony színvonalú küzdelmet vívott a bajnokság listavezetője, s a 11. forduló után most már se­reghajtó STC. A tarjániak a szokásos taktikával kísérletez­tek. Próbálták lassítani a já­tékot. olykor nyolc emberrel szállták meg a 16-os előterét, s ilyenkor elől csupán két csatár maradt. A kontratá­madások mindössze 20 percen át jelentettek időnként ve­szélyt, aztán már ezekben sem volt erő. A Honvéd ezen a találkozón mélyen tudása alatt játszott. Öregurasan. kényelmesen, félgőzzel, de még ez is elég volt a gyen­gén, különösebb lelkesedést sem mutató tarjáni csapat ellen. Az STC játékát figyel­ve időnként az volt az érzé­sünk, mintha a századforduló valamelyik mérkőzését lát­nánk. amikor az volt a jelszó: „El a kaputól a labdával, ha veszély van”. Legalábbis így védekeztek. botladoztak, fu­tottak egymást meg nem ért­ve a tarjániak. A Honvéd időnkénti fölényére jellemző volt, hogy Paróczait, a hátvé­det. egyszerűen nem tudták tartani. Gujdár partot dobott egy alkalommal, és Kocsis is vérszemet kapott a mérkőzés hajrájában, középen kígyózott előre, gólt akart lőni. * Sporthírek Rio de Janeiróban már csak egy forduló van hátra az egyé­ni sakkvilágbajnoki zónaközi döntőkön. A finálé előtt mind a férfiaknál, mind a nők'nél a legutóbb még továbbra is füg­gőben maradt két-két játszmát fejezték be. Ezek eredményei. Férfiak: Velimirovics (jugoszláv)—L. Bronstein (argentin) 1—0, Smejkal (csehszlovák) — Ha- randi (iráni) döntetlen. Nők: Fischdick (nyugatnémet)— Boriszova (svéd) 1—0, Miles (angol) Zatulovszkaja (szov­jet) 1—0. A magyar sakkozók tehát ezúttal sem voltak érdekelve. A férfiaknál az utolsó. 19. "Ä tarjáni csapat nagyon nehéz helyzetbe került, se­reghajtó lett a 18. helyről vár­ja a folytatást. Ügy érezzük, eljött a 24. óra, amikor el­keli végre dönteni, hogy aí NB 1-ben akar-e játszani a csapat, vagy sem. Ha igen. akkor sürgősen szakmai és egyéb vonatkozásban is ren­dezni kell a sorokat, mert az a produkció, amit hétről hét­re előad az együttes, az NB 1-re édeskevés. A BP. HONVÉDBÖÚ Paróczai, Pál, Nagy, Bodonyi, Gyimesi és Kozma dicsérhet?.' Az STC-ben Kegye, Varga és Bíró tetszett. Lauber játékvezető jól bí­ráskodott. A tartalékok mérkőzésén: Bp. Honvéd—STC 3—1 (1—1). Szokács László AZ NB I. TOVÁBBI EREDMÉNYEI: Debreceni MVSC—Volán 3—8 (3—0) Vasas—Pécs 2—1 (1—1) PVSK—Ferencváros 3— 1 (0—0) ' i Dunaújváros— Békéscsaba 3—0 (3—0) Tatabánya— Diósgyőri VTK I—0 (0—0) Rába ETO—MÁV Előre 4— 1 (2—0) VIDEOTON—MTK-VM 4—2 (1-1) ZTE—Ű. Dózsa 2—1 (1—0) fordulóban Portisch Lajos sötéttel az amerikai Shamko- vichcsal, Sax Gyula pedig világossal az iráni Harándival játszik. A nőknél a 17., utol­só fordulóban Verőci Zsuzsa — ugyancsak a világos bábu­kat vezetve — a svéd Boriszo- vával ül asztalhoz. Az élcsoportok sorrendje.' Férfiak: Hübner (nyugatné­met) 11.5 pont, Portisch La­jos 11, Petroszjan (szovjet) és Timrnan (holland) 10,5—10,5, Ivkov (jugoszláv) 9,5, Sax Gyula 9 pont. Nők: Joszeliani (szovjet) 14 pont, Verőci 11,5, Alekszandrija (szovjet) 10.5, Fischdick 10, Kozlavszkaia (szovjet), Lazarevics (jugo­szláv) és Polihroniade (román) 9,5—9,5 pont. Áz NB l-ben Újabb vereséggel az utolsó helyen Bp. Honvéd—STC3-2 (1--0) el, majd újabb tűzijáték kö­Edzett ifjúságért Adatok és feladatok Ha a szülőket megkérdez­zük: szeretnék-e, hogy gyer­mekük életerős, egészséges, edzett legyen, természetesen mindannyian helyeselnek. De ha azt tudakoljuk, mit tesz­nek ezért, legtöbbször bizony­talan a válasz, csak általá­nosságokat tudnak mondani. Pedig a testi nevelést már a legkisebb korban el kell kezdeni. Az óvodákban nem­rég vezettek be új progra­mot és módszereket ennek érdekében. Nógrád megyében is javultak a feltételek; a já­tékudvarok, tornaszobák kéz­zelfogható bizonyítékai en­nek. Az általános iskolák al­só tagozatában már nem ilyen kedvező a kép. Rendszertele­nek a testnevelésórák, kevés a szakos tanár. A felső ta­gozatban előrelépést jelen­tett a heti három „tornaóra” bevezetése. Emellett az út­törők versenyei, túrái, éven­kénti olimpiái, az iskolai baj­nokságok és az Edzett ifjú­ságért mozgalom rendezvé­nyei számtalan lehetőséget, alkalmat adnak a 10—14 éve­seknek a szervezett tested­zésre. Javult a helyzet a kö­zépiskolákban is. Gyakorib­bak a tanintézeti tömegsport­foglalkozások, bővül a diák- sportkörök létszáma. A moz­galomba egyre többen kap­csolódnak be, s népszerű a természetjárás is, bár ko­rántsem használják ki Nóg­rád megye nagyszerű adott­ságait a helyi fiatalok. Az óraközi testnevelésben résztvevők számát 12 000-re becsüli az a jelentés, amelyet nemrég tárgyalt a megyei testnevelési és sportbizottság. Az ifjúság testnevelése, tö­megsportja, az Edzett ifjúsá­gért mozgalom helyzete volt a téma. E jelentés szerint népszerűek a megyében a munkahelyi spartakiádok, s egyre több üzem kapcsolódik be a versenyekbe. Kispályás labdarúgásban, kézi-, röp- és tollaslabdában, tekében mérik össze erejüket a dolgozók. Ja­varészt férfiak; a „gyengébb nem” bevonása a tömegsport­ba még nehezen megy. Több mint negyedszázados hagyo­mánya van Nógrádban a falu­si dolgozók spartakiádjának is. Kár, hogy az évről évre megrendezett versenysorozat nem jelent rendszeres sporto­lást, testmozgást a résztve­vőknek, akik bizony nem bő­velkednek ilyen lehetőségek­ben. A fenti sportágakon kí­vül torna, sakk. asztalite­nisz, helyenként lövészet, ke­rékpározás, tenisz csatlakozik a „választékhoz”. A tavalyi statisztika 82 és fél ezer rész­vételt jegyzett föl. Ám a képbe beletartozik, hagy ugyanaz a sportoló általában több versenyen is indul és egyéb tömegsportakciókat is figyelembe vettek. Tavaly a legtöbben a pásztói és az az­óta megszűnt szécsényi járás­ban sportoltak. Az Edzett, ifjúságért moz­galom fokozódó népszerűségé­hez hozzájárult, hogy legr utóbb már a tanév befejezése előtt értékelték az eredménye­ket és kiosztották a jelvénye­ket az iskolákban, tanintéze­tekben. Az üzemi, lakótelepi sport akciók, -programok, a KISZ-rendezvények, helyi sportnapok, a pályaépítési ak­ciók résztvevői közül csak­nem 29 ezren kapták meg legutóbb az Edzett ifjúságért jelvény valamelyik fokozatát. A mozgalmat irányító, szer­vező apparátus, a koordináci­ós bizottságok munkája még hagy némi kívánnivalót ma­ga után. Különösen a köve­telmények teljesítésének ad­minisztrálása hiányos. Javul viszont a propaganda, az in­formációcsere, a mozgalom­ban résztvevők száma is gya­rapodik. Igaz: arányuk az érintett korosztályba tarto­zókhoz képest „stabilan” 40 százalék. A legmagasabb a szervezettség a két városban — mindössze —, 17 százalék a rétsági járásban. A statiszti­kához az is hozzátartozik, hogy eredetileg 8—10 ezerrel többen vállalták a mozgalmi év elején valamelyik fokozat elérését, de nem teljesítették a követelményeket, vagy az adminisztráció volt hiányos. Javulnak a tömegsport fel­tételei a megyében. Növek­szik — bár még mindig kevés — a képzett sportvezetők, versenybírók száma. Több az ilyen célra használható pá­lya, sportlétesítmény, ám gondozásuk, karbantartásuk és kihasználtságuk nem a leg­jobb. A fiatalok tömegsportjá­nak helyzetéből, az érvényes határozatokból önként adód­nak a feladatok. A legfonto­sabb a további szemléletfor­málás, a felelős vezetők és a gyermekek, a fiatalok köré­ben. A folyamatos sportolás­ra, a helyi rendezvényekre kell helyezni a hangsúlyt. Fejlesztendők a tömeges test­edzés feltételei mindenütt. Á sportegyesületeknek jóval több energiát kell fordítani­uk erre az eddiginél. Van mit javítani még a propagandán, a koordinációs és szervező tevékenységen is. Ösztönözni kell a fiatalokat a megye természet adta lehetőségeinek, túrisztikai adottságainak jobb kihasználására. Ha a Nógrád megyében található sportléte­sítményeket is összehangol- tabban, szélesebb körben használhatnák a fiatalok — ehhez persze a pályák és fe­dett helyiségek gondosabb kezelése, a folyamatos kor­szerűsítés és karbantartás el­engedhetetlen —, akkor talán a kihasználtságra sem lehetne panasz. A cél nemes. Min­denki könnyen beláthatja: ér­demes többet tenni az ed­zett ifjúságért. V. F. J

Next

/
Thumbnails
Contents