Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-06 / 208. szám

UAZ 41ALALT

Az egyszerű, dolgos emberek les tője

Példátlan dolog történt a múlt hét csütörtökjén Nagy- bátonyban — örömünkre és megelégedésünkre pozitív értelemben. Orosz László, maconkai születésű festőművész kiállításának megnyitóján körülbelül 290—300 ember vett részt. Sokan nem fértek be a Bányász Művelődési Ház előcsarnokába, melynek falát kétoldalt Szür- csik János és Kontár Gyüla egy-egy nagyméretű, mozgalmas festménye díszíti. A kiszorulók a bejárati ajtó előtt hangszórón hallgatták végig a nyitó ünnepség műsorát, a népviseletbe öltözött maconkai kisiskolások dalait, Mátyás Zsuzsa helyi irodalmi színpadi tag szavalatát — és df. Losonci Miklósnak, a Magyar Iparművészet! Főiskola főtitkárának a tömegesség látványától külön inspirációkat kapó, tüzes, méltató szavait. A megyéből kaffiaszfővél elszármazott Orosz László utoljára tizenhat évvel ezelőtt állított ki szülőfalujában, joggal mond- ' hatjuk hát mostani tárlata alkalmából: hazatalált.

— Az itthoni szálak eltép- fietétlenek — vallja a rendkívüli egyszerűségű, közvetlen, megnyerő modorú művész, miután már a rokonok, barátok, ismerősök egy részével több ízben is végigjárta, végigmagyarázta a kiállított képeket. — Nagy öröm számomra, hogy ennyien eljöttek a megnyitóra, s érezhettem: szeretnek itthon. Gyakran hazajártam és járok most is, édesanyám márciusi halála után. S mivel mindenkiről a jót

feltételezem, jószándékkal vannak irántam is az emberek.

Orosz László édesapja a bányai kőzúzóban teljesített szolgálatot, közben két és fél holdnyi földjét művelte. A

legszegényebb bányász-paraszt családok közé tartozott az

övé; igás állata sohasem volt,

a Szántást, a termények beszállítását a rokonok segítségével oldotta meg.

Tragikus sors jutott a család részeként. Orosz László négy testvére közül kettő fiatalon vízi halált szenvedett. Az eredet, az átélt szomorúság, gyötrelem formálta ki jellemző festői látás- és ábrázolás- módját. Vásznainak'* főszereplői a mindennapok munkásai, alkotó erejük teljében feszítő férfiak, anyaságtól duzzadó asszonyok, életük alkonyán csendesen szemlélődő öregemberek. Nagyon sok képen jelenik meg a táj; Maconka, Nagybátony, Pásztó egy-egy jellegzetes utcarészlete, Lov- ran sikátorai, Késmárk behavazott tetejű házai.

— Hogyan él emlékezetében

a pályakezdés?

— Jól rajzoló elemista Voltam, amikor egyszer Kistere- nyéről átjött hozzánk Szabó Pista bácsi, a Kossuth-dljas szobrászművész és jól rajzoló gyereket keresett műhelyébe segíteni, rám esett a választása. Mint kíváncsi kisgyerekben, mély nyomot hagytak bennem gyönyörű szobrai.

— Mégsem lett szobrász?

—- Mindig törékeny, gyenge alkatú voltam, bár azóta kissé meghíztam — mosolyodik el elől domborodó ingére pillantva. — Többször megkerestek a betegségek is. Mindezek miatt gondoltam úgy, hogy a festészetet választom, könnyebb lesz nekem,.. Főleg olvasmányaimhoz, • például a Kőmíves Kelemen című népballadához rajzoltam illusztrációkat. Tanárom,

Alaxai Béla addig-addig nézegette, míg elvitte a jobban sikerűiteket az egri főiskolára, ahol javasolták, hogy jelentkezzek az Iparművészeti főiskolára. Két évig tanultam ott, majd a negyvenes évek végétől a Képzőművészeti Főiskolára jártam. 1954-ben diplomáztam a festő szakon,

— Milyen művészi hatásokat tart saját művészetére vonatkozóan meghatározónak ?

— Bernáth Aurél, egyik mesterem sokat beszélt a természetelvű festészetről, s én ebbe a vonulatba tartozom. A régebbi festők közül, bár a kollégák egy része nem sokra tartja, Munkácsy Mihályt nagyra becsülöm. Nagyon sze*- retem Ferenczy Károlyt, Nagy Istvánt, Nagy Balog Jánost, Egri Józsefet, Derkovitsot, hogy néhány nevet említsek. Ha némelyikük stílusához nem is hasonlít az enyém, a szemléletük mégiscsak hatott rám.

— Festményein általában az úgynevezett hideg színek uralkodnak. Van ennek Valami tartalmi vonatkozása?

— Nem hiszem. Noha sokat betegeskedtem, nem vagyok szomorú, pesszimista. Érnber- és természetszerető ember vagyok. Nagyon tisztelem és szeretem az egyszerű, dolgos embereket, akiket gyermekkoromban egészen közelről ismerhettem meg./A gyermek- köri élmények ma már ka- varodnak bennem a budapesti, nagyvárosi élét tapasztalataival, olykor a falusi témát is Városi modellel festem meg, de azt hiszem, hogy nem ez, hanem a szemlélet a lényeges. Szívesen festem a mindennapok dolgos embereit.

Orosz László kiállítása szeptember 23-ig várja az érdeklődőket a nagybátonyi Bányász Művelődési Házban. Ezt követően Pásztó közönsége ismerheti meg a hűséget és szépséget sugárzó képeket.

Sulyok László

Igénytelen emberek

Iskolaundor — életfogytiglan

A napokban egy tanácskozás kapcsán a felnőttoktatás salgótarjáni helyzetéről számoltunk be lapunkban. Ügy véljük, hogy e téma — jelentőségénél fogva — megérdemli, hogy visszatérjünk rá. Az említett tanácskozásra a megyeszékhely üzemelnek, gyárainak és nagyobb intézményeinek oktatási felelősei és párttitkárai voltak hivatalosak. Az érintett vállalatoknál, összesen több mint ötezer dolgozó nem rendelkezik az általános iskola nyolc osztályának elvégzését igazoló bizonyítvánnyal. A tanácskozás tehát cseppet sem „mellékes” probléma megvitatását tűzte célul, a jelenlevők is egytől egyig érdekeltek voltak, hiszen kinek-kinek a maga „háza táján” kell (kellett volna, kellene ?!) hatékonyabb segítséget nyújtania a felnőttoktatás javítása érdekében. A város párt- és állami szerveinek minden erőfeszítése ellenére azonbpn szinte bizo- nvosra vehető, hogy jelentős előrelépés ebben az évben sem történik ezen a téren. Hogyan Is történne, mikor a tanácskozáson a meghívott oktatási felelősöknek és vállalati párttitkároknak mindössze kétharmada vett részt. Olyan jelentős vállalatok képviselői maradtak távol, mint a NOTÉV, az ÍRÓSZER, az AG- ROF1L, vagy a vendéglátóipar! vállalat.

A Magyar Népköztársaság — közelmúltban ünnepelt és oly sokszor idézett — alkotmánya kimondja: a munkához és a tanuláshoz való jogot, vagyis a munkavállalás és a tanulás lehetőségének biztosítását. Ügy tűnik harminc év elteltével többen nerp érzik a „tanuláshoz való jog” jelentőségét, pedig az Idősebb korosztály tagjai még bizonyára emlékeznek arra, hogy nem mindig volt ez így, s hogy alkotmányunk eme pontja, mekkora „fegyvertény” volt az új társadalmi rend megszületésekor.

Hja, ami nines azért köny- nyebb harcba szállni, mint élni a meglevő lehetőségekkel!' A tanulás, a továbbtanulás ma már mindenki számára reális lehetőség, sőt a tankötelezettségi törvény jóvoltából az

elemi Ismeretek megszerzését mára kötelező érvényű rendelet írja elő.

4. -»yolc osztályt — 16 éves i «i» - el nem végzettek száma - - törvény ide, törvény oo» jc mégis újratermelődik. Na**’» lelnőttoktatásról be- s. akkor is elsősorban

a uíi-jzók általános iskoláiban .olyó munkáról szólunk.

Alighanem annak a kollégámnak van igaza, aki a felnőttoktatás problémáját abszurd, legalábbis groteszk problémának tartja. Ha jobban, meggondoljuk, van is abban valami érthetetlen, hogy

felnőttek ezrei „nyűgnek” érzik a tanulást. Persze nem az a legfőbb baj, hogy — különböző kedvezmények ellenére — Úgy kell „becsalogatni” a dolgozókat az iskolába, hanem az, ha ez a tartózkodás igénytelenségből fakad, a azok, akik önmagukkal szemben igénytelenek, azok munkájukban sem valószínű, hogy igényesek. S, ahogy az igénytelen emberek számára nyűg a tanulás, éppoly visszahúzó erőt jelentenek a társadalom számára az igénytelen emberek!

— p. — i

BOLGÁR

f*

FILMNAPOK

SALGÓTARJÁNBAN 1979. SZEPTEMBER 6-9.

(32.)

Edit akarattal vonta ki magát a nyüzsgésből. Figyelt. Beérte annyival, hogy szótlanul nyomon kövesse, elképzelése szerint alakulnak-e a dolgok. Félix kérdésére minden beszéd nélkül ajtót nyitott a bal oldali szobába, amelynek közepén régimódi, testes asztal állt, amilyennél hajdan a jómódú kispolgári családok szoktak étkezni. Félix Eleknek elegendő volt megpillantania az ebédlőasztalt, táskájával odasietett és minden ceremónia nélkül kezdte kirakni belőle a horgolt abroszra a pénzkötegeket. Kilenc halványlila tömböt, csupa ötszáz forintost markolt elő, de semmivel sem izgatottabban, mint, ahogy a háziasszonyok

szokták kiszedni — vásárlásból hazatérve — szatyruk tartalmát. Amikor ott halmozódott az asztal közepén a tekintélyes pénzgúla, Félix a legcsekélyebb ihletettség nélkül, ahogy a sokszor ismétlődő, egészen hétköznapi teendőkre szokás utalni, felszólította a jelenlevőket:

_ — Szíveskedjenek megszámolni.

Paula a száját harapdálta. Gyomrában görcsös fájdalom állt. Tovább nem volt képes türtőztetni magát. Rózsi és Zoltán között az asztalhoz préselte fonnyadó testét.

— Majd én!... rikácsolta,és amolyan macskapofon-moz- dulattal elkapta a pénzhalom tetején levő köteget. Kezében tudva a pénzt, némiképp megnyugodott, s türtőztetni

Á NOGRAD — 1979. szeptember 6„ csütörtök )

tudta magát, míg le nem ült Ezt is megcselekedte. Végre hozzáláthatott a számoláshoz.

Eksztázisa senkinek nem tűnt fel, csupán Félixnek, a ftyugódtnak. Azt is egyedül ő vette észre, hogy az öreg kint maradt a középső szobában.

Legyőzötten, hátrahagyottan nézte Burján Péter a tárt ajtón át, hogy mi történik a csődüleies szobában. Már Dezső is, Zoltán is a pénzes asztal mellett ült, s pergették ujjaik között a bankókötegek sarkát. Az egész oly valószínűtlen, oly lidércesen idegen volt. S épp ilyen volt az ’az erő is, amely akarata ellenére lökte a belső szobába az öreget, és ellenállhatatlanul a megalázkodó rimánkodásra kényszerítette:

— Könyörgöm. 1. ne tegyetek csúffá. Szeretném megtartani a barátaimat. Szeretném megtartani a becsületemet. Azt akarjátok, hogy el- bújdossam?... Hogyan magyarázzam meg | a cimboráknak? Mivel tudnám megindokolni, hogy eladtuk a verejtékünket? Csupa olyan régi kenyerespajtás, aki pénzért már nem is hajlandó dolgozni. Csakis a kedvemért... a barátságunkért nyúltak szerszámhoz. Gyengék. Rokkantak. Beteg a szívük. Sípol a tüdejük és recseg-ropog bennük a csont. Mit mondjak ezeknek a fáradt Öregeknek?. .,

Dühbe gurult Zoltán, amiért megzavarták. Elvétette, hol tart a pénz számolásában. Apjára kiáltott;

— Semmit! Ne mondjon semmit!

Paula is felvétette a számolást. Zoltán példáját követve pulykaméreggel rikácsolt apósára:

— Vegye végre tudomásul,

hogy pénz beszél, a kutya ugat!

Rózsi rákiáltott.

— De Paula!...

Szinte sercegett a levegő, annyira megtelt feszültséggel egyetlen pillanat alatt. Inak, idegek rángtak, halántékok horpadtak ebben a feszültségben, csak az öreg maradt sérthetetlen, Mint a madár, amelyik gondtalanul repülhet a távvezeték tízezer voltjára, s kedvére tollászkodhat olyan veszedelmen állva, amitől a földön Járó szénné _ izzana. Burján Pétert sem bántotta a villámtörvény. Lazán mozgott, kedve mind jobban felderült, és szelíd szeretettel kérdezte Paulától:

— Hogyan is mondtad, kislányom?

A púderes arcú meny először nyögdécselve tátogott, szeme kidülledt, mintha valami megakadt volna a torkán. De azért elismételte re- begőn, a mentegetődzés szándékával:

— Csak úgy mondtam, ahogy az a régi közmondás. Pénz beszél, a kutya ugat.

Megfoghatatlanul viselkedett Burján Péter. Senki nem tudhatta, alakoskodásból enyhült-e meg. avagy valóban fordított a véleményén. A bizonytalanság miatt hol feszengve, hol reménykedve figyelték, Mert akar alakoskodott, akár őszintén vldámult meg a kedve, lehetetlenség volt szabadulni különös hatása alól.

— Akkor hát rendben Is lennénk — mondta egyetértőn. •— Ha ugat a kutya, akkor én most elhallgatok. Megyek a dolgomra. Jó lenne beszélgetni a barátaimmal, de nincs bátorságom hozzá. Na ez sem baj már. Megteszi egy kis levegőzés

is. — Indultában meggondolta magát, fél fordulattal a bi- zsust kereste. — Félix úr. Négy lakásra kössön alkut. Már nem bánom, az egész ház legyen az öné. Hiszen láthatja mennyire akarják. '

Felszabadult, vidám zajongással hálálták meg beletörődését. örák óta először húzódott mosolyra Edit klslá- nyos szája.

— Na végre!... — sóhajtott pilledten;

Dezső parancsnoki határozottsággal adta tudtul akaratát.

—- Aztán több sértő szót nem akarok hallani az öregemre.

Teljesen ellágyult Rózsi különben sem szigorú szíve. Ö nem annyira az engedélyért volt hálás apósának, hanem mert a hozzájárulás egyúttal a családi békét is visszaadta.

— Papa, én szeretnék gondoskodni magáról...

Bátyja modorában hőskö- dött Zoltán, aki roppant módon élvezte, hogy hirtelen felszökkent az ázsiója.

— Ml az, hogy gondoskodunk! Ügy tudom, ez eddig eem volt vitás. Majd meg;

mutatom én, hogyan kell bánni egy nyugdíjas apával I

És mindannyian körbe sü- rögték, körbe udvarolták aa apát, Paula és Félix kivételével. Bux’ján Péter gyengéd meneküléssel keresett utat magának a sok szerető kar között. A saját fái alatt búj- káló, ágakat ide-oda hajlítga- tó kertész igyekezetével Húzódott ki a szobából.

— Kedvesek vagytok... De most jobb lesz nekem egyedül. — Az ajtóban még megállt, s bizalmat ébresztő mosollyal visszaszólt Paulának. — Csak számold nyugodtan azt a rengeteg pénzt. Én meg kigondolom, hogy mit is felelhetnék arra a régi közmondásra.

Aztán elment. Senki nem értette, mért csukta be maga után az ajtót, méghozzá oly nagy vigyázattal, mintha szökni készülne. Edit határozottan érezte, hogy utána kellene szaladnia. De csak egykét pillanatig. Maradt, mert részt kellett vennie a rengeteg pénz számolásában.

Majd az érzés után, hogy követnie kellett volna apját, sokkal erősebben kerekedett felül benne az öröm. Szívóssága minden akadályt elhárított tervei útjából, férje es apja ellenállását ő törte meg, akarattal és szeretettel. Kimerítette, elcsigázta a küzdelem, de megérte. A bizonyíték ott volt az asztalon. Csak rá kellett néznie, s márnám is gondolt az apjára.

íFohjtatiiM

l