Nógrád. 1979. szeptember (35. évfolyam. 204-229. szám)

1979-09-04 / 206. szám

* Jennivaló hőrom fpriitpfpn Középvezetőkön a sor A hatékonyság fokozása vagy közvetve, vagy közvet­lenül összefügg a szervezés­sel. A leghamarabb, a leg­könnyebben mozgósítható tar­talékok legtöbb vállalatnál a szervezésben rejlenek. Példa erre a 'Salgótarjáni ötvözet­gyár, ahol augusztusban in­tézkedési tervet állítottak össze a. hatékonyság fokozá­sára, s a konkrét teendők túlnyomó része a szervezésre vonatkozik. 18 helyett 20 tonna Előirányozták a gyár ille­tékesei a termékek mennyi­ségének növelését. Ez — a szakemberek szerint — a négy elektromos kemence jobb kihasználásával válik le­hetővé. Látszólag egyszerű föladat­ról van szó. Azt kell elérni, hogy egy-egy kemence az el­ső félévi 4 egész 634 ezred megawatt óránkénti , fölhasz­nálás helyett átlagosan 4 egész 7 tized megawattot fo­gyasszon. íly módon 18 tonna ferroszilícium helyett 20 ton­nányit bírnának előállítani kemencénként a gyáriak. ' Ez azonban összetett tenni­valók végrehajtását követeli. Pusztán az.' hogy az áram szabályozásával foglalkozó szakember nagyobb áramot kapcsol a kemencékre, nem elegendő. El kell érni, hogy a meglehetősen régi kemen­cék karbantartása az, eddigi­nél magasabb színvonalú le­gyen. Evégből, mind a tmk, mind a termelőüzem jegyző­könyvben rögzíti a kijavított kemencék átadását és átvéte­lét. s az ekkor támadt észre­vételeket. Ha hiányosság, ki­fogás merül föl, annak a tmk azonnal köteles elejét vennie ílyképp — talán — elkerül­hetőek lesznek a — koráb­ban sok gondot okozó — gép­romlások. Érték a salakban Anyag-, energia- és költ­ségcsökkentés körébe sorol­ták a gyáriak azt a fölada­tot, hogy növekvő kemence­teljesítményhez igazodva nö­veljék a kemencébe juttatan­dó elegyadagok mennyiségét is. Véleményük szerint ez a teendő az energiatakarékos­sággal függ össze oly módon, hogy ha a nagyobb áramföl­használással növelt kapaci­tást nem használják ki tel­jes mértékben, akkor — a céllal ellentétben — energia­pazarlás zajlik. Ha viszont kihasználják az adódó lehe­tőséget, akkor a termelés az energiaráfordítás mértéké­től nagyobb ütemben növek­szik. Ennek az előirányzatnak a megvalósítása legnagyobb mértékben a munkaterületen dolgozó művezetőktől függ. Nekik kell gondoskodni az ütemes adagolásról, s az ezt lehetővé tevő gépkihasználás­ról, meg létszám-átcsoportosí­tásról. Anyagmegtakarítási lehető­ség rejlik a vanádiumsalak földolgozásában. Az idáig végleges hulladék gyanánt kezelt salakban tonnánként 13 ezer forint értékű kinyer­hető anyag halmozódik. A ki­nyerésre szánt költség más- félszerese térül vissza, ez a gyáriak szerint megéri a rá­fordított energiát. A koksszal való takarékos­ságra is mód kínálkozik. Eb­ből a célból faforgácsot ho­zat a gyár Egerből. A fatör­melékkel a koksz egy részét tudják helyettesíteni. így — mivel a forgács sokszorta ol­csóbb a koksztól — számot­tevő összeggel kevesebb ke­rül az ötvözetgyár kiadáslis­tájára. Beállni a szintre Megkezdődött a balassagyarmati IPOLY Bútorgyárban a tet­szetős Rómeó szekrénysorok sorozatgyártása. A második fél évben ezerkétszáz garnitúrát küldőnek a boltokba. Konkrét teendőket határoz­tak meg a gyár vezetői az eszközgazdálkodás rugalma­sabbá tételére. Eszerint szep­tember végére minden mun­katerületen kötelesek „beáll­ni” a tervezett készletszintre. Ezt a szintet a továbbiakban nem léphetik túl. Így kény­szerítve lesznek a termelési program akkurátus betartásá­ra, a készletek változásának szemmel tartására. Fokozni kívánjuk az össz­hangot a termelés és az érté­kesítés folyamata között. Kü­lönösképp az úgynevezett „idegen készlet” — a már út­nak indított, de még a gyár készletében nyilvántartott termékek — mennyiségét kí­vánják csökkenteni. LjAz intézkedési terv — mint ,az eddigiekÖol,..ki.víl4.gJ lőtt — a középvezetők jjwn-' kajának serkentését célozza. Jobbára, olyan tennivalókat tartalmaz, amelyek természe­tesnek látszanak. Konkrét megfogalmazásuk alkalma­sint jobban e föladatokra irá­nyítja a figyelmet. így mód nyílik arra, hogy a kétheten- kint sorra kerülő műszaki ér­tekezleteken az illetékesek — az intézkedési terv pontjait sorra véve — számonkérhes- sék ezeknek az időszerű ten­nivalóknak a végrehajtását. — kulcsár-fotó — M. P, Az adott szó, a becsület kötelez \ A tervezett nyereséget teljesíteni kell A vezetők nem kaptak prémiumot ELŐTTEM AZ A FEL­JEGYZÉS, amelyben nagy betűkkel, aláhúzva a többi között ez olvasható: a ter­vezett nyereséget hozni kell... — Ezt ígértük, amikor a központ az év elején hozzá­járult ahhoz, hogy saját bér- fejlesztési lehetőségeinket a központi alapból még meg- toldjuk másfél százalékkal. Sajnos, az első fél évben, a megélői fezeit bérfejlesztés­hez szüftéges hatékonyság­gal, illetve az előírt nyere­séggel adósak maradtunk — •mondja bevezetésképpen Ka- nyó Ferenc, az öblösüveggyár gazdasági igazgatója. Az esedékes 59 millió fo­rint helyett 44 millió forint nyereséget hoztak. Amikor idáig jutottunk a beszélgetés­ben, nyílt az ajtó és belé­pett Kazihczi Gyula, a gyár műszaki igazgatóhelyettese. Ügy látszik neki is gondot okoz a nyereségtervtől való elmaradás, mert szívesen be­kapcsolódik az eszmecserébe. Az okokat firtatva előbb tré­fálkozva ugrat,' mondván: meg mered-e írni azt, amit mondok. Majd ezt követően ha az igazságot és a valósá­got fedik, akkor igen, vi­szontválasz után a követke­zőket mondja. — A jól jövedelmező stra­tégiai gyármányokból a ter­vezettnél 5—10 százalékkal termeltünk kevesebbet. A le­állítandó, illetve nem helyet­tesítő alacsony nyereséget hozó cikkekből pedig az előírtnál 30 százalékkal ter­meltünk többet. Ráadásul az értékesítésben is gondok je­lentkeztek. Az utóbbi időben csak a tovább dekorált ter­mékeket fogadja a piac. Még­hozzá jelentős mennyiségben. Ennefc kielégítését a szüksé­ges beégető-kapacitás hiánya akadályozta. Megoldása ér­dekében már hozzákezdtünk a festő III. üzem létrehozásá­hoz. Beindulása november közepén várható. Ettől kezd­ve a piac által igényelt jobb árutermékekből a jelenlegi­nél jóval többet gyártunk. Nem incselkedésképpen, de megkérdem: ugrásszerűen robbant be az új igény, vagy már előbb is voltak jelei. — NEM VOLT UGRÁS­SZERŰ! Apróbb kapacitáso­kat korábban is létrehoztunk. Ezek azonban kevésnek bi­zonyultak. Az idén azt ter­veztük, hogy az első negyed­évben egyik testvérgyárunk­ban található felesleges be­égető szalagot nálunk hasz­nosítjuk. Erre azért nem ke­rült sor, mert nem voltak meg hozzá a területi feltéte­lek. — Ha jól értettem, akkor a beégető-kapacitás létreho­zása kulcskérdés, a feltétele ez a stratégiatermékek nö­velésének? — Igen. Ez viszont együtt jár a nagy teljesítményű au­tomata gépek kihasználásá­val is. Kedvező hatása főleg a jövő esztendőben érezhető. Alig fejezi be gondolatait, máris Kanyó Ferenc folytat­ja: — Cselekvési programunk­ban , vállaltuk, hogy a nye­reség érdekében meggyorsít­juk az ajánlattételi munkát, vagyis lépést tartunk a fo­gyasztói igényekkel. E téren lényeges, számottevő előre-' lépés nem történt. Akik en­nek feltételeit biztosítják, csak a kézi gyártással kap­csolatos gyártmánytervezői munkát képesek elvégezni. Ugyanakkor nincs elegendő szakember a gyártóeszköz­gazdálkodáshoz, vagyis hi­ányzik a jó piaci munka ipari háttere. Ennek igazolására elmond­ja a csillárüveg példáját. En­nek a terméknek jó az élet­görbéje — jó áron értékesít­hető —, de már most , szük­ség volna az újabb kollekció kialakítására, előállításéra. Az előbb említett objektív okok miatt nem megy. Félő, hogy mire megszületnek az új típusok, addigra ez a ter­mék az értékesítés szempont­jából' már hullámvölgybe ke­rül. Ez irányú gondjaik meg­oldására pedig külső segít­ségre nem támaszkodhatnak. Emiatt lassú az ajánlattételi munka. Ügy néz ki, hogy a gondok nem járnak egyedül. Ebben az esztendőben a korábbiak­tól eltérően igen nehézkesen érkeznek be a tőkésexport­hoz szükséges importanya­gok. Igen sok és jogos pa­nasz hangzik el a vasútiko- csi-ellátásra. — Ügy néz ki mintha sír­nánk, bizonyítványunkat akarnánk megmagyarázni — szól ismét némi nosztalgiával Kanyó Ferenc, majd hozzá­fűzi: — Több éve, hogy 20— 25 százalékos nyereséghá­nyaddá! dolgozunk. Ezt a mindig magasabb követel­ményszinten megismételni nem könnyű dolog. Ebben az esztendőben 130 millió fo­rint nyereséget kell elér­nünk. Nem szerepel benne az a 17 millió, ami a szabá­lyozók változásából pluszként jelentkezik. Nincs még veszve a fej­sze nyele, mert az év végé­ig még sok olyan dolog tör­ténhet, ami a mostani ked­vezőtlen helyzetet ellenke­zőjére változtatja. Hogy még lehet és kell is sokat tenni, az alábbiak mutatják. Itt van például a készletgazdálkodás. A tervezett 70 millióval szemben 110 millióra nőtt. Ebben a jelentős növekedés­ben sok nem realizált nye­reség húzódik meg. Ennek is része van abban, hogy a gyár első számú vezetői, majd ezt követően a készletgazdál­kodás csökkentésében és a hatékonyság növelésében ér­dekeltek nem kaptak pré­miumot. Lehetőség kínálko­zik még a jelenleginél sok­kal ésszerűbb takarékosságra. Csökkenteni kell és lehet a kamatköltségeket, a selejtet, növelni a jó árukihozatal arányát. Intézkedtek az ener­giafelhasználás, a csomago­lóanyag mérséklésére, az áru­kibocsátás meggyorsítására, a saját elfekvő készletek mi­előbbi értékesítésére, a vásá­rolt készletek felülvizsgálatá­ra. A nyereség növelése ér­dekében gyorsítják a tőkés­exporttermékek szállítását. Augusztusban a szabad szom­batokon és vasárnapokon is árut szállítottak. A LEMARADÁS PÓTLÁ­SÁHOZ, a hátralevő felada­tok sikeres elvégzéséhez jó lehetőséget, politikai feltételt ad a XII. párt- kongresszus és hazánk felszabadulása 35. évfor­dulójának tiszteletére tett pótfelajánlások teljesítése. Végül az adott szó, a gyár dolgozóinak becsülete is kö­telezi a kollektívát. az éves nyereségterv teljesítésére. V. K. A munka „egyszerű" lélektana ■Z ezdetben voltak az úgynevezett fluktuációs vizsgála- tok. Végezték ezt eleinte mindazok, akik éppen ráér­tek, ám az igényesebb vállalatok csakhamar speciális kép­zettségű szakemberekre — szociológusokra, pszichológusok­ra — bízták annak kiderítését, hogy az emberek miért ván- ’ dorolnak egyik munkahelyről a másikra. Ezek a vizsgálatok egytől egyig megállapították, hogy az emberek kismillió ok miatt cserélgetik a munkahelyeiket, ám a több pénz, a ma­gasabb fizetés, mint a mozgást motiváló tényező, csak na­gyon sokadik, és szinte meilékes. Akkoriban nagy divatja volt a fluktuáció 'elleni dühödt sajtókirohanásoknak, ame­lyek — éppen az említett vizsgálatokra hagyatkozva, igaz: kissé leegyszerűsített módon — a labilis öntudatban vélték felfedezni a munkaerő-vándorlás legfőbb okát. Ma is em­lékszem az Oíion művezetőjére, aki — minden szociológiai és pszichológiai képzettség nélkül, csupán mindennapi gya­korlatára és emberismeretére támaszkodva — előttem is el­végzett . egy ilyesfajta fluktuációs elemzést. Emlékszem a számokra is: hat hónap alatt a mintegy százhúsz embert foglalkoztató műhely egyharmada kicserélődött. Az eltávo­zottak közül több mint húszán már hónapok óta kilincseltek órabéremelésért, mindhiába. Végül is a legeredményesebb módszerhez nyúltak: munkahelyet cseréltek, és egyszersmind egy-másfél, sőt két forinttal kerestek többet óránként. Ugyan­is ez volt a csere feltétele. Hasonló elemzést végzett el a nagy hírű finommechani­kai üzem gyáregységvezetője, arról sem feledkezve meg, hogy összehasonlítsa a „maszek”-elemzés végeredményét a „profik” megállapításával. Persze, nagy volt az eltérés, ám senki se gondolja, hogy a „profik” tudatosan hamisítot­ták meg vizsgálódásaik konklúzióit, ök csak azokat a vá­laszokat értékelhették és elemezhették, amelyeket kérdése­ikre a „vándormadarak” adtak. Senki sem volt olyan bo­lond, hogy akár távoztakor is bevallja: „azért megyek el, mert keveslem a fizetésem és ezért — kénytelen kelletlen — kihasználom a munkaerő iránti általános és korlátlan ke­resletet”. A művezető és a gyáregységvezető pedig — ha szabad így fogalmazni — „emberközelből” ismerte az indí­tóokokat. Más kérdés, hogy nem változtathatott ezeken az . okokon, sőt: ezzel kapcsolatos tájékoztatásait a vállalatok vezetői sem vették tudomásul. Inkább hittek a kétségkívül jóindulú és nagy szakmai tudással elkészített, de megbíz­hatatlan jelentéseknek. Napjainkra a feledés homálya borul a fluktuációs vizs­gálatokra: hiábavalóságukrína már nyilvánvaló. Az üzemek­ben dolgozó szociológusok, pszichológusok, sőt — mert ilyen is van — pedagógusok másfajta és remélhetően komolyabb tennivalókat kaptak. Ám azóta is gyakran eszembe jut egy másik — történetesen könnyűipari üzemben dolgozó — csoportvezető keserű kifakadása: „Nálunk laboratóriumi vizsgálatokkal állapítják meg az emberek pályaalkalmassá­gát. Pszichológusok járják időnként a műhelyeket, s má­sok is különböző rejtélyes vizsgálatokat végeznek. Filmes módszerekkel rögzítik a munkaidő-kihasználást, mozdulat­elemzéssel igyekeznek kideríteni a racionálisabb munkavég­zés lehetőségeit. De mit érnek velük? Ideküldenek egy embert, akit a pályaalkalmasságin jól minősítettek és 48 óra múlva kiderül, hogy erre a munkahelyre csak jobb hí­ján jött, hogy egészen mások az elképzelései. És hiába mon­dóm: nem megyek semmire az illetővel, senki sem hallgat rám. Kiderítik a lehető legszakszerűbb vizsgálatokkal, hogy csapnivaló módon dolgoznak az embereim, többek között azért, mert ócska, elavult berendezésekkel, rosszul elhelye­zett eszközökkel kénytelenek dolgozni. Hosszú vajúdás után és nem kevés pénz árán megszületik a korszerűen felsze­relt munkahely, de továbbra is futkosni kell a messzire levő raktárba, egyenként kivételezni a szükséges anyagokat, szer­számokat és alkatrészeket, mert a racionális szervezés, meg az anyagalkatrész- és szerszámhasználat ügyviteli rendje két különböző kategória. Arról nem is beszélve, hogy eseten­ként most a korszerű munkahelyek mellett üldögélnek az emberek tétlenül, mert ugye állásidő réme bennünket is fenyeget. Aztán: történt nemrégiben, hogy szakemberek hada, kérdőíves módszerrel kutatta, miért olyan magas az úgynevezett törtnapi hiányzások aránya a műhelyben? Te­hát amikor az emberek egy része napi néhány órára kér eltávozást. Dolgozott ezen a munkán vagy négy ember, nem is tudom hány napig. Pedig csak meg kellett volna néz­niük a kilépőcédulák másolatait, néhány óra alatt össze­gezhették volna az általam egyébként is jól ismert végered­ményt: menni kell a hivatalba, az OTP-hez, a biztosítóhoz, az útlevelet intézni, várni kell a szerelőt, a tüzelőt, vigyáz­ni kell a gyerekre, soroljam még?.? Az ilyesmit elmondom minden csoportvezetői tanácskozáson, és még sok minden mást is, ami alapvetően befolyásolja, éppenséggel rontja az emberek hangulatát, munkakedvét. Hiába! Rám nem hall­gatnak, a kollégáimra se, inkább vizsgálódnak, elemezget­nek, felméréseket készítenek... Keserű és sovány vigasz, hogy ezek után sem történik lényeges változás...” Meglehet: kissé hosszan idéztem a csoportvezetőt, és úgy tűnhet, mintha feltétel nélkül egyetértenék a mondatai­ból kicsendülő végkövetkeztetéssel, nevezetesen, hogy minek annyi speciális képzettségű szakember foglalkoztatása, mi­nek ez a sok tudományos felmérés, vizsgálat, meg miegyéb? ... Hadd jegyezzem meg gyorsan: nem erről van szó, és a munkahelyeket közvetlenül irányító vezetők, főnökök sin­csenek azon a véleményen, hogy az emberismeret tudomá­nyából felkészült szakemberek feleslegesek lennének a ter­melőüzemekben. Igenis szükség van rájuk, de a magas fokon műveit szociológia, pszichplógia tudománya mellett létezik a munka egyszerűbb, egészen elemi fokon művelt lélektana is, aminek nagy tudósai azok az emberek, akik hosszabb ideje irányítanak egy-egy munkahelyet, s akik a lehető legegyszerűbb módon ismerhetik' meg a rájuk bízott kis csoport „mikroklímáját”. Ügy, hogy nap mint nap ott élnek, dolgoznak abban a bizonyos kis csoportban, s bár az irányítással, vezetéssel kapcsolatos jogaik és lehetőségeik nagyon korlátozottak, emberismeretük bizony felér egy tudo­mányos felkészültségű szakember ismeretanyagával. Éppen ezért többet kellene, hallgatni rájuk, komolyabban kellene venni a véleményüket, tisztelni kellene azokat a nagyon egyszerű módszereket, amelyekkel könnyedén feltérképez­hetik a műhely, vagy csoport hangulatát, munkakedvét, il­letve az ezeket rontó, akadályozó tényezőket. ‘JL's persze: nem ártana tőlük tanulni. Megismerni a közeget, ahol ők dolgoznak és megismerni a mód­szereket, amelyek révén a sokszor bonyolultnak, komplikált­nak tűnő lélektani és szociológiai folyamatok is könnyen át­tekinthető nyitott könyvként állnak előttük. Az ilyesfajta gyakorlati stúdiumok talán hozzásegíthetnék a felsőbb be­osztású vezetőket ahhoz is, hogy a társadalomtudmány professzionalista szakembereit hivatásuk és tudományuk rangjának megfelelő tennivalókkal foglalkoztassák. Vértes Csaba NÓGRÁD — 1979. szeptember 4., kedd 3 I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents