Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-03 / 180. szám

Papírok és kapcsolatok

V

ajon egyetlen esztendőben ebben a ki6 megyében hány ezernyi meghívó és

műsorfüzet készül a kulturális propaganda szélesítése érdekében? Lelki szemeim előtt látom a gyűjteményt — a nagy hegynyi papír között van géppel írt, van stencilezett, rolázott és minőségi nyomdatechnikával készült, szürke, de színes, színes-érdektelen. Micsoda vegyes összeállítás!

Ha jómagam lennék e „gyűjtemény” tulajdonosa, egy kis válogatással folytatnám a számbavételt: melyik érkezett a céghez, melyik névre szólóan és melyik boríték címzése mögött rejlik személyes kapcsolat is (valóban minket hívnak, ismerve érdeklődésünket, igényeinket).

Valószínűleg jócskán megfogyatkozna a kupac, ha csak a valódi céljukat elért meghívókat tennénk egymás mellé, azaz amelyekkel elmentünk jegyet venni és élményül kaptunk cserébe egy előadást, tárlatot, koncertet, avagy egy tartalmas, értelmes tanácskozást (vannak ilyenek!!!)

A meghívás, a „papírpropaganda” minősége és mennyisége azonban keveset mond, komoly hiba lenne azonosítani a közművelődési szervező, propaganda munkával. Pár hónapos, hetes példák: a pásztói Orange — komplex műsor fél illetve negyed „házzal” ment a soksok helyen kirakott plakát, kidobott szórólap, számos telefon ellenére, mert még hiányoznak az olyan típusú klubok, melyek tömegbázist jelentenének a minden korosztályt érdeklő programok népszerűsítéséhez; a bánki víziszínpad nyitó koncertjének gyér közönsége sem a hiányos meghívások következménye (a rétsági művelődési központ propsgandamun- ja a legpozitívabbak közé tartozik, avagy a kevés jó közé?...) — hanem a szervezés idején éppen távol volt két előadó, elmaradt akkor a személyes, szóbeli szervezés az üzemekben. Mert ez utóbbi nélkül nem megy — a meghívó könnyen a fiókba, majd a papírkosárba kertil, azonban az élő szó megerősítheti a ..felhívó hatást”. Balassagyarmaton sem elégszenek meg a borítékok kiküldésével — a közönségszervezőkkel, községi népművelőkkel, a házba járó közösségek tagjaival való gyakori kapcsolattartás révén sikerülhet csak a jó szervezés — vallják.

De miért nem jönnek el mégsem oly sokán a meghívottak közül — érdemes kissé megvizsgálni a másik oldalt is. Ha nem kallódott el a meghívó, kikerült a plakát az üzemi hirdetőtáblára, telefon is figyelmeztetett a programra, a bejárás, az időhiány olyan sokszor hangoztatott érvei mellett (és ezek valóban visszatartóak) még sűrűn hallani azt: Bezzek a Hofi-estre nem hívogattak ennyire! A Piramis-koncertre nem szerveztek, nekünk nem hagytak jegyet!. .. Jogos a felvetés: ne úgy kerüljön ki a „Minden jegy elkelt” tábla egy-egy népszerű rendezvény előtt napokkal, hogy a legmegbízhatóbb közönségszervezőkre, az úgynevezett „nehéz műfaj” meg- kedveltetésében segítőkre nem gondolnak ilyenkor pár jeggyel. A kapcsolatok minőségét ez nagyban befolyásolhatja!

Persze, ez nem egyoldalú dolog — nem csak a népművelő feladatait, hibáit kell keresni a kulturális propaganda egyes gyengeségei láttán. Hiszen jó pár éve közművelődésről beszélünk, azt szeretnénk minél hatékonyabbá tenni, a szó teljesebb értelmében megvalósítani. Megalakultak és változó színvonalon működnek a gazdasági egységek művelődési bizottságai. Alig találnánk olyan munkatervet, amelyből hiányzik a megfogalmazás: „A korábbinál jobban fejlesztjük kapcsolatainkat a helyi közművelődési intézményekkel, élővé tesszük, mindennapossá az együttműködést stb, stb.” Legtöbb helyen még felelősé is van ennek a kapcsolattartásnak — mégis, kis mértékű a fejlődés ezen a területen. Miért? Nem hiszem, hogy tévedek: .sokaknál egyik oka a régi szemlélet megbújása: a népművelő dolga a szervezés, mi majd továbbítjuk. .. Azaz a kölcsönösség igénye hiányzik ezekben az esetekben. Még rosszabb, amikor még az egyodalú közeledés elől is elzárkóznak, nem tartanak igényt a munkásművelődési előadó, a kulturális intézmény segítségére, szolgáltatásaira, programjaira (mint például a tolmácsi Erdőkémiánál).

B

izonyára még sok összetevőt említhetnék. A hiba sőkszor bennünk van — ha nem tudunk elmenni egy előadásra, nem adjuk tovább a bérletet, jegyet, meghívót — ilyenkor a mi üres helyünkön tátongó foghíjakra néznek a többiek a kellemetlen érzéssel: Milyen jó ez az este, mégis fél ház előtt játszanak a művészek! őket nem vigasztalja, hogy minden jegy elkelt...

G. Kiss Magdolna

A Napforduló című tévéfilm egyik főszerepét Oszter Sándor alakítja

Film jegyzet

Transzszibériai express

A szovjethatalom megszilárdításáért folytatott küzdelem története izgalmas kalandokkal, váratlan fordulatokkal, meglepő eseményekkel telített. Alig győzött a forradalom, a barikád másik oldalán levők már acsar- kodtak. Kemény csaták sorát kellett vívni hosszú esztendőkön át a külső és belső ellenséggel. Válságos helyzetek is adódtak. A politikában, a diplomáciában csak ügyes fortélyokkal és jó taktikai érzékkel lehetett boldogulni.

Talán nem hangzik profánul, ha azt írom: mindez valóságos kincsesbánya a filmművészet számára —, s a lehetőséget Eizensteinék és utódjaik gyakran ki is használták. A szovjet film képeskönyvében lapozgatva elég sok olyan alkotást találunk, mely az említett tematikához kapcsolódik, s a harcol* fordulatosságát —, valamint pátoszát — tükrözi. A változatok száma jóformán végtelen. Ebbe a kategóriába sorolható —, hogy csak néhány példát említsek — a klasszikus Csa- pajev, a lírával átitatott Negyvenegyedik, a játékos Ragyogj, ragyogj, csillagom

Most a sor folytatódik. Eldar Urazbajev a Kazahfilm stúdióban megrendezte a Transzszibériai expresszi.

Időpont: a húszas évek vége. Helyszín: a Szovjetunió távol-keleti vidéke. A műfaj: politikai krimi.

A Szovjetunió ellen sokan szövetkeztek azzal a céllal, hogy megfojtják a fiatal államot. 1927 szeptemberében például éltették láb alól az egyik befolyásos japán üzletember, Szaito láns^át — csupán azért, mert vállalkozott a „kommunizmus hazájába” történő utazásra. Képzelhetni, miféle indulatok uralkodtak akkoriban, ha az egyszerű szimpatizánsnak ilyen sors jutott osztályrészül. De ez csak a kezdet. A gyilkosság hátterében egy elhárítási akció áll. Szaitót ezzel g brutális merénylettel akarják „lebeszélni” a szovjetunióbeli útról. Hősünk — a vérfagyasztó körülmények ellenére — vállalkozik a több ezer kilométer megtételére.

Most már meglehetősen ösz- szekuszálódnak a szálak. Szaito életét veszély fenyegeti, ugyanis az ugrásra készen álló emigránsok meg akarják ölni. Elképzelésük kegyetlen és aljas. A gyanút a szovjet különleges bizottság, a Cseka embereire szándékoznak terelni, mert így két legyet ütnének egy csapásra. A végrehajtó szerepét egy Mandzsúriában dolgozó bártulajdonosra osztják. Apró, de végzetes hiba a számításban: az illető — egy bizonyos Fan úr — valójában szovjet felderítő. A kártya lapjait keverő kalandorok hallatlanul nagyvonalúak. Még női kíséretet is adnak Fan — azaz Omar Ka- szimhanov — mellé, hogy ne unatkozzon a vonatozás hosz- szú órái alatt. Igaz, ennek más oka is van: a hölgynek a férfi szemmel tartása a feladata. majd neki kell a gyilkosságot „partnerére” kennie.

És még mindig nincs vége a „ki, kivel van” furcsa játékának. A Transzszibériai exp- resszben többször előfordul, hogy az ártatlan ábrázat bűnös szándékokat takar, vagy megfordítva. Annyit elárulhatok: a játszma----sőt játszm

ák — vesztese nem a szovjet elhárítás.

A Transzszibériai expressz szabálytalan emberi sorsokra iránvítja a figyelem reflektorát. A puskaporos levegőben nehezen lehet lélegezni — ,s ilyenkor más súlya és értéke van a megszokott gesztusoknak. Eldar Urazbajev

rendezésének erénye. hogy hitelesen teremti meg a történelmi-társadalmi miliőt. Noha sztorit mesél, egyetlen pillanatra sem feledkezik meg a politikai háttér megjelenítéséről sem. Az egvének világa mélyen a társadalmi valóságba ágyazott. Elmarasztalóan ítélhetjük meg a cselekmény- bonyolítást: egy-két epizód

erőltetett, s akkor is titkok köde üli meg a mesét, amikor az indokolatlan. Lehetne gyorsabb, lendületesebb az 'expozíció. Eldar Urazbajev egvébként tiszteli a konvenciókat: többé-kevésbé betartja a szabályokat, nem triikkö- Zik fölöslegesen, bár még néhány ötlet elkelt volna, s a figurák jellemzése is lehetne sokoldalúbb.

Vlagyimir Aliszov sejtelmes, atmoszferikus kéneket komponált A színészek közül megemlítjük Oleg Tabakovot, Natasa Arinbaszarovát, Oleg Vidovot (ők valamennyien régi ismerőseink), együttesükbe megfelelően illeszkednek be a többiek is: Aszanali Asimov, Nonna Tyerentyeva és Men-Don-Uk. —s —f

Néma repülés léggömbbel

Képünkön: Egy spanyol gyártmányú léggömb, amelyet nem a szokásos anyagból, po- liurctánnal impregnált nylonszövetből készítettek, hanem különlegesen vékony és erős

papíranyagból. Félő, hogy ez a forró levegős ballon inkább csak reklámcélokra lesz majd alkalmas, mintsem tartós repülésekre.

Gyakran megesik, hogy valamilyen elfelejtett találmány a technikai fejlődés magasabb szintjén felébred Csipkerózsika-álmából és új életre kel. Ez történt a Montgolfier test<a.)

Csak a ház volt új, a telek annál régibb: húsos levelű, egészséges diófák virultak rajta, összeérő lombozattal. Holmi bádogból való kerti asztal is akadt a portán, hozzáillő csámpás fonott székekkel. Ezekből hevenyészett garnitúrát Burján Péter a nyári árnyékba, s mire meg-, érkezett Dezső á sörösszatyorral, már odalent várták a hűvösben. Elég sokára jött, közben a kávé is langyos lett, amit Paula főzött, de a béke érdekében eltekintettek a késlekedő megintésétől.

Dezső önként mentegetőd- zött:

— Kézitusával jutottam ehhez a néhány üveg sörhöz. Ölik egymást az emberek a Sárgg. Csikóban.

Remélte az öreg, hogy fia

felfigyel az általa rögtönzött házi kerthelyiségre, de elfogyott a türelme— Észre se veszed a mi külön zöldvendéglőnket?!

— Nagy gondolat, papa — ismerte el boldogan a kőfaragó. — Itt tanítom meg inni az unokáimat.

Edit ekkor már a bejárat felé figyelt. Udvarukra lépett Félix Elek, a szomszéd. Mesz- sziről virított rajta a nyug- ágy-csíkozású ingkabát, nad- rágövje fölött ringott a pocakja. Hízelkedő, eleve bocsánatot kérő mosollyal közeledett és már messziről rákezd- te:

— Csókolom! . . . Jónapot! . . . Ugye nem dobnak

ki? . • .

Edit háziasszonyos fesztelenséggel válaszolt:

— Félix úrnak ennyire rossz a véleménye rólunk?

A szomszédot jól ismerték tízlépésnyi távolságról. Különösen pergő bőbeszédűségéből kaptak gyakori ízelítőt, jobbára a kerítésen át. Szószaporító természetére ezúttal sem cáfolt rá:

— Sőt. A legszívesebben külön-külön biztosítanám a család valamennyi tagját mélységes rokonszenvemről.

Dezső barátságosan végignézett a szomszédon.

— És mi korlátozza ebben?

— Közismerten félénk ember vagyok ... — húzta ösz- sze magát Félix Elek, s ettől lengeni kezdett a nyakában lógó feszület.

Mintha válaszával csalódást okozott volna Dezsőnek, tartózkodón mutatott az egyik rokkant fo'nottszékre.

— Foglaljon már helyet, Félix úr.

Fürgén váltott át hálára a szomszéd folytonos vigyora- S fürgén leült.

— Köszönöm. Így mindjárt kisebb a zavarom. Hogy elébe vágjak mindenféle szószaporításnak, ki kell nyilvánítani: szeretnék a lehető legjobb szomszédjuk lehni.

A nehézkes Burján Péter, aki önkéntelenül még nehezebb lett a rendkívül mozgékony Félix társaságában, helyeslőn állapította meg:

— Azt hiszem, ez a kívánság kölcsönös.

Máris exragadta tőle a szót a színes külsejű szomszéd.

— Helyesen tetszik mónda-, ni, Burján bácsi. De a magam hajlandóságát külön fontosnak tartom leszögezni.

Paula örült a látogatásnak. Részben irigyelte, de inkább tiszteletre méltónak találta a gazdag szomszédot.

— Félix úr, fogyasszon el velünk egy kávét.

A szomszéd erre heves mozdulattal a melléhez kapott.

— Köszönöm! Hálásan köszönöm! De a koffein erősen hat a szívemre- Az üzleti ügyek kegyetlenül izgalomban tartják életem motorját.

4 NQGRÁD — 1979. augu$ztu| 3., péntek

— Sok az adó? — érdeklődött mímelt egykedvűséggel az öreg.

— Az is, persze, minek tagadnám. De főképp a tempó. Az, kérem, szédületes. Nem lehet már bírni ezt a végsőkig felpörgetett iramot. Kérem, én a múlt rendszerben is magániparos voltam, méghozzá kezdő, tehát igazán pe- dálozni kellett, de ennyit azért mégsem követelt tőlem az élet.

Dezső a fogával feszítette le a söröskupakot.

— Ez érdekes. Még magának is jobb volt a múlt rendszerben, Félix úr?

— Ne huncutkodjon velem, Dezső. — mórikálta magát tréfaértő kuncogással a kisiparos. — Azért se szólom el magam.

— Akkor legalább igyon— Soha! Soha! — nyújtotta előre ijedten mindkét tenyerét Félix.

— A kedvemért. Lássuk, le tudja-e harapni az üvegről a kupakot.

— Na, de mit képzelsz — védte meg a vendéget Paula.

öt viszont Félix engesztelte puha hódolattal:

— Elvégre vasárnap van.

Kell a móka. Legyünk hát

gondtalan magánemberek. Egyszóval, forrón gratulálok grandiózus teljesítményükhöz. Mesés a siker. Egyetlen család összefogása elegendő volt ahhoz, hogy fölépítsenek egy egész társasházat. Bámulatos! Lenyűgöz»! Olyan ez, kérem, mintha a szocializmus szimbóluma lenne!

(Folytatjuk)

vérek találmányával, a meleg levegővel töltött léggömbbel is. A két francia feltaláló közel két évszázaddal ezelőtt felismerte, hogy a felmelegített levegő kiterjed és így könnyebbé válik (1 köbméter 0 C-fokról 80 C-fokra felmelegített levegő kb. 300 grammot veszít súlyából), ami felhasználható a magasba való felemelkedéshez. Később rájöttek, hogy akként is el lehet hagyni a földet, ha a jókora léggömböt a levegőnél köny- nyebb gázzal — hidrogénnel, héliummal — töltik meg. Mintegy 80 éve azután a motorral hajtott, kormányozható léggömbök, a léghajók is forgalomba álltak és egy ideig — a modern repülőgépek megjelenéséig — jelentős szerepet játszottak a légi közlekedésbenA forró levegős ballonok) „feltámadása” két fontos tényezőnek köszönhető. Elsősorban annak, hogy olyan műanyag szövetek jelentek meg, amelyek a 100 C-fok körüli hőt is elyiselik, kis légáteresztő képességűek és négyzetméterenként mindössze 0,4—0,6 kg súlyúak. Ugyanakkor különleges, propán gázzal üzemeltethető automata égőket is kifejlesztettek a ballon levegőterének felmelegítésére. E rendkívül erős égőnek állandóan ég a gyújtólángja, de az égő maga csak 30 másodpercenként lobban fel, öt másodperces üzemelése fél percre ellensúlyozza egy átlagos (kb. 1600 köbméteres) ballon levegőjének természetes lehűlését. A léggömb-repülés egyre népszerű- södő sportággá lép elő világszerte. Az iránta megnyilvánuló érdeklődést nagyban elősegítette három új-mexikói férfinek az Atlanti-óceán fölött az Újvilágból Európába való sikeres átrepülése k „Double—Eagle—II” nevű, héliummal töltött léggömbbe^ 1978-ban.

\