Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-25 / 198. szám

Vadászaink életéből A szarvasnásszal főszezon kezdődik néhány nap múlva: a vérbeli vadász álmában már hallja az óvatos öreg bika kurta bőgését; a fiatalabb bolyongó-kereső szarvasbikák hosszú harsogását. Igyekszik most rendet tenni maga körül a vadász, hogy minél több időt tölt­hessen el majd az erdőn: meghallgatni az összecsapódó agancsok muzsikáját; az extázisbán levő bika dühös kaparását-dobolását. A főszezon azonban nemcsak azért főszezon, mert kezdődik a Magyarországon éli) legna­gyobb testű vad, a szarvas vadászata. A korántsem mel­lékes ,,egyehek-’ kerültek szóba, amikor Mátrai István mb. megyei fővadásszal sorra vettük a vadgazdálkodás és a vadászat időszerű tennivalóit. TERVTELJESÍTÉS. Szep­tember elejétől gyakorlatilag minden nagyvadunk lőhető, ebben az időszakban elkerül­hetetlen a vadgazdálkodási tervek teljesítésének áttekin­tése. A MAVOSZ megyei in­téző bizottságához befutott jelentések szerint a teljesítés aránya 35—45 százalékos. Ami az őzet illeti, elgondolkodtató ez az arány, hiszen a bak lö­vésére jó hat hétig — októ­ber 15-ig — van még lehető­ség. Utána csak suta és gida vadászható, a darabszám sze­rinti tervteljesítés azonban nem sértheti az arányokat. Körültekintő, gondos munká­val ki kell még használni ezt a másfél hónapot! * VADKÁR. A gabonafélékből a kukoricába szorult a vad; különösen szeptember végéig intenzíven folytatni kell a vadkárelhárító vadászatokat. Mindez több szempontból is indokolt. Egyrészt ez az eredményes vadászatnak, a tervteljesítésnek egyik fő te­rülete, másrészt megelőzhetők a viták, netán a perek. Itt jegyezzük meg, hogy a vad­kár elleni védekezés a vadász- társaságok és a mezőgazdák közös érdeke, feladata. Mint a megyei intéző bizottságon meg­tudtuk: megyeszerte élnek is a mezőgazdasági üzemek a kémiai védekezés — vadriasz­tás — eszközeivel, de sok he­lyütt tapasztalható a mecha­nikai védekezés is. A háztáji kukoricásokban is használható egyszerű és viszonylag eredmé­nyes módszerek: kifesgítpU drótra vagy zsinórra aggatott dobozok, nylonszalagok. éj­szakai lámpaégetés, gumiége­tés. A közös érdek megköve­teli, hogy ahol elmulasztják a védekezést, ott a vadászok hívják fel erre a tulajdonosok figyelmét. * BALESETVÉDELEM. Nóg- rád megyében már évek óta nem kellett hírt adni vadász- balesetekről, a most még job­ban megszaporodó lesvadásza­tok idején mégis érdemes szót ejteni a fegyelemről, a biz­tonsági követelményekről. így nélkülözhetetlen a megfelelő felszerelés. A látcső mellett — ami egyébként az eredményes selejtezéshez is nélkülözhetet­len — meg kell követelni, hogy esti lesvadászatra csak megfelelő fényerejű puska­lámpával kerülhessen sor. Ugyanígy nem mellőzhető a gyülekezőhelyre való beérke­zéskor a kézi lámpa haszná­lata. Még két fontos követel­mény: szigorúan ellenőrizni kell a beiratkozásokat és a megfelelő lőszer használatát. Az utóbbira példaként: még manapság is előfordul, hogy a leadott vaddisznóban tiltott lőszert — postát — találnak. UTÁNKERESÉS. A megyei intéző bizottságnak eddig is körülbelül tíz olyan nagyvad­ról van tudomása, ami sebzés után sorsára maradt, elpusz­tult, és tönkrement. Az előző mondat különösebb érvelés nélkül is bizonyítja: milyen fontos feladat az utánkeresés. Csak egy kis — esetleg reg­geli — pluszmunkáról van szó, hiszen az esetek túlnyo­mó többségében a már érték­telenné vált, bűzlő vadat a lövés helyétől alig 50—100 mé­terre találják meg. Tessék egy kicsit számolni: egy kis körültekintéssel milyen érté­ket menthetünk meg! az arányokat több helyütt na- gyonis rugalmasan értelmezik, ezért csökkenteni kell a kom­petenciát. Csak egyetlen példa: az őrhalmi tsz vt június 30- ig 27 darab vaddisznót lőtt ki, s ebből csupán 13 darab (!) került a MAVAD-hoz. Kom­mentár ehhez az étvágyhoz aligha kell! Mint ahogy ahhoz sem, hogy nem minden má­sodosztályúra lőtt vadat „kell megenni”. ETETÉS. A mindennapok vadászati teendői mellett már most gondolni kell a közeli holnapra is, rövidesen meg kell kezdeni a szoktató ete­téseket. Ennek előfeltétele, hogy kellő időben fel kell tölteni az etetőket, ehhez még a legalkalmasabbak az útviszo­nyok. Az erdőbe vonuló nagy­vad mellett nem nélkülözheti a gondoskodást az apróvad, a kihelyezett fácán sem. Eteté­sükre, az ocsú beszerzésére ebben az időszakban gyakor­latilag minden lehetőség adott. FÁCÁN. Az intéző bizottsá­gon összesített adatok szerint a 13 200 keltetett fácánból a nevelési veszteség után mint­egy 10 ezer darab került ki a területre. A kihelyezett fácá­nok megóvásának egyik fon­tos feltétele a dúvadirtás; a macskák, kutyák, rókák, egyéb ragadozók elriasztása, illetve elpusztítása. Legyen ez mos­tanában a hivatásos vadászok egyik • fő feladata, de érdemes ügyeletet, őrjáratot szervezni más vadászok részvételével is. S egy kis előzetes a fácán va­dászatával kapcsolatban: me­gyei instrukciót kapnak majd ugyan a vadásztársaságok, de ezzel együtt érvényesüljön a helyi belátás is. Példának oká­ért: a helyi ismeretek birto­kában a vt a kakasok kellő színeződéséig halassza el, korlátozza ennek a kedvenc sportnak a gyakorlását. ZSIGERELÉS. Az előbbi gondolatsort folytatva: gyak­ran a már meglevő, a szó szo­ros értelmében kézzel fogható . érteket sem becsüljük igazán. ,tja nem. így lenne, ajckor nem kerülne egyébként szépen lőtt, de az elkapkodott, hozzá nem értő zsigereléssel másodosztá­lyúvá „leminősített” vad az átvevőhelyre. Sok száz és ezer elveszett forint mondatja ki az intelmet: kellő időben és szakszerűen végezzék a zsige- relést minden vadásztársaság­nál! KOMPETENCIA. Mennyi kompetencia, azaz .vadászrész jár? Ügy véljük, ismernie kell minden vadásztársaságnak, hogy a lőtt őz, húsz, míg a vaddisznó tíz százaléka ma­radhat vadászrésznek. Ezeket NÓGRÁDI VADÁSZ. Kár, hogy elfogyott a helyünk, leg­alább kivonatosan célszerű lett volna ismertetni a NÓGRÁDI VADÁSZ újabb számának tar­talmát. Nem lett volna ha­szontalan, hiszen a lap sok vadászhoz a mai napig nem jutott el a társaságok vezetői­től! A megyei IB tapasztalja, hogy több helyütt mellőzik a továbbítást. Holott, egyszerű figyelmességről lenne szó. Ar­ról, hogy a soron következő levélhez, felhíváshoz mellékel­jék; egy nagyobb boríték kér­dése az egész. Ezen pedig nem múlhat a vadászújságban közreadott is­meretek hasznosítása. összeállította: Kelemen Gábor Allathumor — „állati * hámor SZÚNYOG A szúnyogmama a. kicsi­nyekhez: „Ha most szépen alusztok, holnap a nudista strandra megyünk”. ☆ Egy szúnyogcsalád az állat­kert felett repül. Az elefánt­ketrec felett megszólal a ma­ma: — Látjátok, gyerekeim, azokat a nagy állatokat? Azo­kat belőlünk csinálták! GÓLYA — „Jancsika, szeretnél egy testvérkét? Ha szófogadó le­szel, hamarosan hoz” egyet a gólya”. — „De mama. ha te ilyen butaságokban hiszel, akkor soha nem lesz testvérkém!” ☆ — „Pontosan meg tudom, mondani, mennyi idő alatt hoz a gólya . egy gyereket” — mondja Lencsiké a kis Ben­cének. — Egy óra alatt!” — Honnan tudod? — Hallottam, amikor mama azt mondta a szomszédasz- szonynak, hogy a nővérem egy gyenge órának köszönheti a gyermekét. • ☆ — Fricikém. hallottad'? A szomszédainkat meglátogatta a gólya! — Számqmra e,z nem új­ság, amilyen vékony a fal, ezt már kilenc hónappal ez­előtt megmondhattam volna. ☆ — Igaz-e Karcsika. hogy a gólya kisbabát hozott a nő­vérednek ? — Való igaz, de a papa azt mondta, kitekeri a nyakát annak az alaknak, ha elkapja. PAPAGÁJ — Kaphatnék egy beszélő papagájt? — Sajnos, hölgyem, pillanat, nyilag nincs raktáron. De mit szólna egy harkályhoz? — Tud az beszélni? — Azt nem, de morzézni igen! ☆ Egy úr a madárkereskedés­ben a papagájhoz: — Tud beszélni? A papagáj válaszol: És te tudsz-e repülni? ☆ Az árverésen egy hölgy egy gyönyörű papagájra vetett szemet. Állandóan ráígérnek, végül is rendkívül magas áron ugyan, de az övé lesz a madár. — Tud ez a papagáj egyál­talán beszélni? — kérdi vé­gül az árverezőtől. — Mi az hogy — kiált fel a papagáj, — hát mit gon­dolsz, ki hajtotta fel az árat? ■ír Egy nő reggel a barátját várja. Alighogy felhajtja a takarót a papagáj kalitkájáról, csöngetnek. Sietve újra be­takarja a kalitkát. * — A fene egye meg, de rö­vid ez a mai nap — duzzog a papagáj. EGÉR Az elefánt megpillant a lába előtt egy egeret. Felkacag: — Nahát. egy ilyen apróság — létezik egy­általában ilyen? Az egér sértődötten mor­mog: — De én sokáig beteg voltam. ☆ Az elefánt és az egér meg­jelennek az anyakönyvvezető­nél. NÓGRÁD — 1979. augusztus 25., szombat Munkavédelemről A napokban jelent meg a Mezőgazdasági Kiadó gondo­zásában a dr. Walz. Géza szer­kesztette Munkavédelem a mezőgazdaságban, az erdőgaz­daságban. a faiparban, és az élelmiszeriparban című könyv. A mezőgazdaság és az élel­miszeripar a statisztikai ada­tok szerint az egyik legveszé­lyesebb munkaterület. Az itt dolgozó szakembereknek, ve­zetőknek feladatuk tehát, a dolgozók testi épségének meg­óvása, a munka során fellé­pő veszélyes és ártalmas té­nyezőkkel szemben a megfe­lelő műszaki, .’ egészségügvi. jogi. szervezési és oktatási- nevelési eszközökkel. A könyvből megismerhetik az olvasók az egves foglal­kozási ártalmak megelőzésé­nek technikai eszközeit, azok szakszerű használatát és a megelőzésre vonatkozó mun­kaszervezési intézkedéseket. A szerzők rámutatnak, hogy az általános baleset-elhárító és egészségvédő óvó rendszabály rendelkezései minden munka­helyen kötelező érvényűek. Általános követelményként rögzítik a műszaki megelőzés magas színvonalát, a munka­végzés személyi feltételeinek szigorú betartását, a munka­helyen való magatartás sza­bályait. a munkaszervezési előírásokat. E rendelkezések részletes tárgyalására azért vállalkoz­tak a szerzők, hogy ezzel is megkönnyítsék az egyes szak­mák területén a munkavéde­lem megszervezését. Az álta­lános munkavédelmi szabá­lyok után ismertetik a me­zőgazdasági gépek sajátossá­gaihoz alkalmazkodó követel­ményeket is. A 148—167. oldalig dr. Walz Géza a tűzvédelem fél­tünk. Megismerteti az olva­sót a .vegyi anyag és a vegy­ipari tevékenység fogalmával, a méregtani alapfogalmak­kal és a mérgezéskor szük­séges eisőseaélvnyújtással. Az előző évek tapasztalatai szerint az összes mezőgazda- sági baleset közül legnagyobb számban az állatokkal és fo- gatos járművekkel végzett munka közben történt bal­eset, — adja tudtul dr. Walz Gézáné. aki az áll attenvesztés munkavédelmét foglalja ösz- sze. Dr. Káldi József, az erdé­szet és faipar, dr. Tör'k Sán­dor. az élelmiszeripar baleset­előidéző pillanataira hívja fel a figyelmet. A könvv tartalma és szer­kezeti felépítése alapján meg­felel az agrár, a mezőgazda- sági gépész, a kertész, az er­dő- és faipari mérnökképzés­ben. továbbá valamennyi ag­rár- és élemi szeripari felső- oktatási intézményben hasz­nálható tankönyvnek. Kodak István Tisztelt gázfogyasztók! Kérjük, hogy meghibásodott gázkészülékeiket a fűtési idény előtt szíveskedjenek megjavíttatni, illetve felülvizsgáltatni, mert ezzel elkerülhető a javítások felhalmozódása. Bejelentéseiket TIGÁZ szolnoki üzemegység Nógrád megyei kirendeltség 3104 Salgótarján, Csokonai út 1. sz. alatt tehetik meg. (Telefon: 24-69) adatával, szabályaival foglal­kozik. kezdve a minisztérium, az irányító szervek, a válla­lat vezetőiének, s végül a tűz­védelmi ■ felelős feladatával. Részletesen ír a tűzoltó anyagok, tűzoltó eszközök és berendezések tulajdonságai­ról, a gépek és létesítmények használati szabályairól. Ha a munkavédelemről be­szélünk, fontos megemlíte­nünk a munkahely elrendezé­sét. A munkahelyeket az agronómiái, a biztonságtech­nikai és az egészségvédelmi követelményeknek megfelelő­en kell kialakítani és töre­kedni kell a veszélyes, egész­ségre ártalmas, nehéz fizikai munka kiküszöbölésére. Dr. Török Szabolcs az anyagmozgatás és anyagtáro­lás biztonságtechnikájáról ír. Foglalkozik a kézi és gépi anyagmozgatás veszélyeivel, a gépi meghajtású targoncák és rakodógépek, valamint az emel oberende^ések: veszély­forrásaival. Az ágazati rész­ben dr. Walz Géza tollából a növénytermesztés és a vegy­szeres növényvédelem munka- védelmi kérdéseiről olvasha­— Micsoda, ti össze akartok házasodni? — kérdi a hiva­talnok meglepetten. ,— Mi az hogy akarunk? — cincogja az egér szégyenlősen. ☆ Két egér beszélget a labo­ratóriumban: — Hogy vagy megelégedve a professzorral ? — kérdi az egyik. — Öh, én nagyszerűen be­idomítottam: valahányszor megnyomom a csengőt, mindig enni ad! TEKNÖSBÉKA Teknőcmama a lányához: — Összeházasodni? Mit képzelsz: hiszen mindössze ötven éve ismeritek egymást! Aprőhírdelések 1.981-ig vizsgázott.IX- rendszámú Skoda el­adó. Érdeklődni: 29-72 telefonon, hétköznap 17 óra után. SALGÓTARJÁN. Hámán Kató-telep 51. alatt egyszobás lakás kerttel eladó. Ugyan­ott hétvégi víkend- tfeleknek megfelelő földterület átadó. özv. Szappan Józsefné. CSALÁDI ház, szo­ba, konyha, mellék- épületekkel, 2000 m2 gyümölcsössel, Etes községben eladó. Go­dó János, Etes. Rá­kóczi út 70. NDK sátras után­futót vennék. Márton, Ságújfalu, Dózsa út 41. PARKETTCSISZOLÖ gép 300-as hengerre] eladó. Márton, Ság­újfalu, Dózsa u. 41. IN 1200-as Zsiguli eladó. Balassagyar­mat, Molnár, Hársfa utca 5. FIATAL építőgépész üzemmérnök, mező- gazdasági, építőipari gyakorlattal állást vál­toztatna. Lakás «szük­séges. Leveleket a szé- csényi fényképészüz­letbe kérem. KERTES családi ház beköltözhetően eladó. Salgótarján, Néphad­sereg út 50. Érdek­lődni 16 óra után. P 21-as motorke­rékpár eladó. Mát- raszele, József A. üt 29. Fejes. IG-s Trabant eladó. Érdeklődni: 7 Kot­roczó, Nádújfalu, Le­nin út 22. kárpitozott garnitúra, kis szek­rény. 52-es férfibőr­kabát eladó. Salgó­tarján, Kistarján út 4. II. SALGÓTARJÁNBAN Sebaj-telepen két szoba, összkomfortos lakás eladó. Érdek­lődni: 33-73 (vasár­nap kivételével). UE rendszámú Tra­bant Hicomat eladó. Salgótarján, Nógrádi tér 6. 16. ajtó. Te­lefon: 32-69. TRABANT Limou­sin, 7 éves, eladó. Érdeklődni: délelőtt 8—9-ig. este 6—8-ig. Salgótarján, Munkás út 6. 11,9. Telefon: 31-88. HÉTVÉGI telek té­liesített faházzal Sal­gótarján Gedőc-tetőn eladó. Érdeklődni: 18 óra után a 28-83 te­lefonon. GARÁZS kiadó. Sal­gótarján, Martos Fló­ra út 50. HÁROMSZOBÁS kertes családi ház el­adó. Salgótarján, Ka­zinczy út 11. IV-s Trabant Lim. sürgősen eladó. Ér­deklődni lehet: 17 óra után, 43-04 te­lefonon. 40 éves, 167 cm ma­gas fiatalember rokkant nyugdíjas — szeretne megismer­kedni házasság cél­jából, korban hozzá­illő lánnyal vagy asz- szonnyal. Egy gyer­mek nem akadály. ..Hűség” jeligére a NÖGRÁD-kiadóba. KÉTSZOBÁS, nyá­ri konyhás családi ház kerttel eladó. Vizs­lás, Petőfi út 59. Be­ne Gyula. S 100-as Skoda eladó. Cím: Zagyva- pálfalva, Kinizsi Pál út 66. CZ rendszámú, 850- es Fiat, megkímélt állapotban 72 900 km- rel eladó. Salgótarján, Pécskö út 8. IV. 18. Munkahelyi telefon: 24-84/20. DIÁKLÁNYT ma­gamhoz vennék al­bérletbe. Cím: Csi­háné, ' Salgótarján, Lőwy Sándor út 2. VÍZVEZETÉK-SZE­RELÉST vállalok anyaggal. azonnalra. ,,Minőség” jeligére a NÓGRÁD-kiadóba. 3 éves, tolótetős Wartburg de Luxe el­adó. Cím: Szakács, Salgótarján, Rákóczi út 4. Telefon: 33-87, 17 óra után. PÁLYÁZATOT HIR­DETÜNK! A bujáki MN-erdészet vadá­szati feladatú, hagyo­mányos erdészkerület­be. szakmai gyakor­lattal 4 rendelkező nőtlen erdésztechni­kust keres. Szállást biztosítunk. Jelentke­zés az erdészet veze­tőiénél. GARÁZSAJTÓ kao- ható. hozott anyag­ból készítek. Murár asztalos. Salgótarján. Mezei út 22. (Károlv- akna). BALASSAGYAR­MATON, Nógrádi Sándor-lakótelep 5. épület. B lépcsőház II/1-, erkélyes, 2 szo­bás, OTP-öröklakás, átvállalással eladó. Érdeklődni: Balas­sagyarmat, 330/2-es járműbolt, Kossuth utca sarok. MZ 250-es Trophv motorkerékDár ió ál­lapotban eladó. Nád- úifalu. Béke-telep 5. GARZONLAKASO MAT városközpont kétszobásra cserélném ..ElySő emeletig előnv ben” jeligére a hír detőbe. SALGÓTARJÁNI MEOE-szervezet ku­tyakiképző iskolát szervezett mindenfaj­ta kutya részére K i egyes, K kettes szin­tű vizsgával, minden vasárnap 9 órától a Károly-akna kiképző- telepen. Erősáramú vil­lamos szakembert keresünk TERVEZŐI MUNKAKÖRBE. Jelentkezés: AG- ROBER V. Salgó­tarján, Mártírok útja 4. szám. SALGÓTARJÁN! kétszobás tanácsi la­kásomat balassagvar- matira cserélném. Varsa Lászlóné. Ér- sekvadkert. Sáevárf út 9. A PTÉRT Keres­kedelmi Vállalat Saleóbánya. fel­vesz: 1 fő arüössze- allIto. 1 fő SEGÉD­MUNKÁS. 1 fő KÖNYVELŐ 1 fő ALTAI.ANOS ADMINISZT­RÁTORT. BALASSAGYARMA­TON, Patvarci út 7. alatt 2 szobás, csalá­di ház beköltözhetően eladó. 412-es Moszkvics 1981-ig érvényes mű­szakival eladó. Péter Ferenc. Ipolytarnóc. A salgótarjáni sík­üveggyár felvételt hirdet azonnal: belépéssel,­FOSZAKÁCS­munkakör betöltésére. Fizetés a kollektív szerződés szerint Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi osztályán, szemé­lyesen. (Salgótar­ján, Budapesti út 29. szám.)

Next

/
Thumbnails
Contents