Nógrád. 1979. augusztus (35. évfolyam. 178-203. szám)

1979-08-25 / 198. szám

M irhOséá előtt Egy pontban bízik a MÁV Előre Az 1979—80-as labdarúgó- Idény kezdetére gondos mun­kával készültek a MÁV Elő­re labdarúgói. A csapatnál Szőke Miklós kapott vezető edzői mebízatást. Az új ed­ző az NB Il-es Fűzfő együt* tesétől szegődött a székesfe­hérvári NB I-es gárdához. Beszélgetésünkkor a követke­zőket mondta a csapat vár-« ható esélyeiről. — Első és legfontosabb célkitűzésünk, a MÁV Előre az újabb bajnokság sorát> helytálljon, úgy szerepeljen, hogy továbbra is az NB I- ben küzdhessen a bajnoki 'pontokért. Ilyenkor a baj­nokság kezdetén minden csa­pat újult erővel, új remé­nyekkel lép pályára. Mi is arra készülünk, hogy Salgó­tarjánban jó rajtot vegyünk. Ez ugyanis önbizalmat adhat a további szerepléshez. Az elmúlt bajnokságban a Salgó­tarján három pontot is el­csípett a MÁV Előrétől. Most arra törekszünk, hogy leg­alább egy ponttal térjünk majd haza Székesfehérvárra. — Mondanom sem kell, a csapatot ennek megfelelően alakítottuk ki. Ezen a mér­kőzésen különös gondot for­dítunk majd a védekezésre. Ez azonban nem azt jelenti, hogy lemondunk a támadás­ról, a gólszerzés lehetőségé­ről. Nyilván ezt a sportot ak­kor űzhetjük a legeredmé­nyesebben, ha a játék gólok­ban is kifejeződik. Felkészü­lésünk nem volt zavartalan, hiszen most is több labdarú­gó kiesése okoz gondot. Hor­váth hetek óta makacs sérü­léssel bajlódik, míg Kikillai sem áll a csapat rendelkezé­sére. — Tudjuk azt, hogy Sal­gótarjánban nehéz kilencven perc előtt állunk, ennek elle­nére szeretnénk olyan játé­kot mutatni, amellyel rászol­gálunk az egy pontra. Csapa­tom a következő: Paulus — Rábaközi, Szabó, Meggyes, Tóth — Sugár, Riding, Lechner — Bruder, Lazsányi, Uhr. k. t. A WinUxtertanáca tárgyalta Merre tartson a magyar sport? A nagy visszaszámlálás ja- szének helyzetét vitatták meg színvonala. A megtett intéz- vában tart Moszkvában, a kö- a kormány tagjai. Megállapí- kedések nem voltak elég ha­vetkező nyári olimpia váró- tották, hogy az eddig hozott tékonyak az erkölcsi alapok sában. A házigazdák jelenleg határozatok és azok végrehaj- megszilárdításához. A sport- már nem években vagy hóna- tásának eredményeként elő- mozgalom szinte minden te- pokban, sőt nem is hetekben, rehaladás történt. Így például rületén túlzott anyagias szel- hanem napokban számolják aa igazolt versenyzők száma, lem uralkodik a függetlení­ti 1980. július 19-ig — az ün- jelenleg már jóval meghalad- tett apparátus megnövekedelt, nepelyes megnyitóig — hátra- ja a negyedmilliót. A ver- a többnyire önzetlenül dolgo- levő időt. Egy ev múlva, senysport fejlődése mégis el- zó társadalmi munkások visz- ilyenkor már az eredményeket lentmondásos, a sport • és test- szavonultak, vagy egyszerűen értékeljük, elsősorban a ma- nevelés egyetlen területén sem kiszorultak a sportmozgalom- gyar színek képviselőinek sze- sikerült ugyanis maradékta- ból. replését tesszük mérlegre, lanul kihasználni a szellemi Örülünk a sikereknek és szó- és anyagi lehetőségeket, a kásosan bosszankodunk a sport nem tudott élni az ál­kudarcok nyomán. De, ho- lami, a kormány által bizto* gyan is szerepelnek majd ver- sított kedvező sényzőink Moszkvában, sőt a A határozat a helyzet érté­kelésének figyelembevételé­vel a sportágak differenciál­tabb fejlesztését írjíi elő. Az feltételekkel, alapsportágak: az atlétika és . . . . .az úszás támogatósát sürge­következő ötkarikás-randevú- Régl doJog’ hogy_ a gyo' tik, továbbá az adottságaik- kon? Hogyan lehetne meg- Syítás első, alapvető tétele a nak leginkább megfelelő állítani a magyar sport visz- betegség pontos meghatározá- sportágak fejlesztésére ösztön- szaesését? Hogyan szerezhet- sa. Ha ugyanis ismerjük a z*^ az illetékes helyi vezető­jük vissza többé-kevésbé el- bajt és annak forrásait, köny- ^et, a sportegyesületeket. A vesztett helyünket a világ él- nyebben meghatározhatjuk a versenysport fejlesztése ezzel vonalában? Kimondatlanul is gyógyítás módjait. Éppen egyidőben a jelenleg érvény­lényegében erről tárgyalt leg- ezért az előremutató, a sport ben levő szabályozók korsze- i.tAkhí i’üacón iá Mi n í «z-t^rta- egészét átfogó határozatok is- rűaítéset is iöénvli: a ielenle­meretében bízvást mondhat­juk, hogy az őszinte hangvé­tel jelentős mértékben hoz­zájárulhat az előrehaladáshoz. A legnépszerűbb sportágban. utóbbi ülésén a Miniszterta nács. A magyar sport átszerve­zése, az állami irányítás be­vezetése óta eltelt időszakban a kormány több alkalommal a labdarúgásban, például az foglalkozott a testnevelés elmúlt évek önámítq nyilat - egyes kérdéseivel. A most ho- kozataival ellentétben erő­zott határozatok és a koráb- sen visszaestünk. A vissza- biak között azonban alap- esés okai belső gyengeségek- vétő különbség van. ugyanis az elmúlt időszakban — állapították meg a Minisz­egyes részletkérdések kerül- tertanács ülésén. Nem érvé­tek napirendre — például az nyesültek a korszerű felké- iskolai testnevelés, majd ké- szítési módszerek, nem volt sőbb az ifjúsági tömegsport kielégítő a központi, sportszö- fejlesztése, —, addig ez al- vetségi, sportegyesületi irá- kalommal a magyar sport égé- nyitó és ellenőrző zést. ROMHÁNY—EG YHÁZAS- GERGE 1—1 (1—0) Hoffman játékvezető síp­jelére a következő összeáll!* J — Hornos. Túri — Torma, Kecskés, Sági, Balázs L., Ba­lázs I. Edző: Murányi János. E.-gcrge: Herczeg J. — Gecse A.. Szántó Z., Gordos L. — Gordos O., Tóth I. — Gordos T. (Bartha N.), Pál Gy„ Si­mon L., Simon I., Fekete I. EJző: László László. A len­rűsítését is igényli: a jelenle' gi minősítési, átigazo­lási és igazolási szabály­zat módosítását, a sporto­lók anyagi ösztönzési rendsze­rének korszerűsítését. Olyan átigazolási szabályzat kidolgo­zására született határozat, amely segíti a tehetségek fel­felé áramlását, a sport általá­nos, nemzeti érdekeit az egye- Amíg bői, hiányosságokból adódtak süléti érdekek elé helyezi és lehetőséget ad egyes sportági sajátosságok figyelembevéte­lére. A magyar sportéletben mun­kálkodó .valamennyi szakem­ber, az állami irányításban munka résztvevők, a szakszövetségek és egyesületi vezetők, edzők, de maguk a versenyzők is hosszú időszakra, több évre szóló iránymutatást kaptak. A többi most már valóban a he­lyes határozatok megvalósítá­sán múlik. A magyar sport csak akkor tarthat lépést, a mai, Világméretű fejlődéssel, ha a kormány határozatainak szellemében élni tud az egyre javuló lehetőségekkel, jobban kihasználja a feltételeket. Er­re kell mozgósítani az érde­kelt vezetőket, versenyzőket ■Jól tudjuk. hogy a sport egészségvédő, szórakoztató időtöltés ugyan, s még a nem­zetközi vetélkedésben is csu­pán játék. Mégsem lehet kö­zömbös, hogy ebben a já­tékban ki a győztes, a ma­gyar színek képviselői való­ban kihasználják-e a lehe­tőségeket, hogy ezzel valóban örömet szerezzenek a sport népes szurkolótáborának... V. D. Hét hősben játszották Pontot vesztett Romhány A megyei labdarúgó-bajnok- dületesebben kezdő vendégek ság őszi I. fordulójából a már a 2. percben megszerez- romhányi kerémiagyár csa- ték a vezetést Balázs I. sze- patának kérésére pályává- rencsés góljával. A sportszerű, lasztói jogcserével Egyházas- esetenként kemény mezöny- gergén játszották le a mérkő- küzdelemben a továbbiakban is a vendégek teremtettek több gólhelyzetet, a befejezés előtt három perccel azonban hazai gólnak örvendhetett a mintegy kétszázfőnyi közön­ség: tömörülésből, hét méter­ről Simon L. vágta a léc alá fásban kezdtek a csapatok: a kiegyenlítő gólt. Kovács, Iíamhány: Kovács J. —Kocz- Túri, Sági, illetve Herczeg, Si- ka L., Zagyi L., Szaszovszkl mo.n. ü., Szántó és Simon I. nyújtott jó teljesítményt. antló m. A győzelem reményében A jó rajt, sikeres szereplés 's ' f * alapja lehel Több hetes szünet után ma délután kezdetét veszi az 1979—80-as NB I-es labda­rúgó-bajnokság. Az STC fel­frissített szakmai vezetéssel és játékosgárdával kezdi az új idényt a MÁV Előre el­lenében. A labdarúgo-szaa­osztály csütörtökön szurkoló- ankétot rendezett, ahol az érdekelt szakvezetők beszá­moltak a labdarúgás rajon­góinak a felkészülésről, a ta­pasztalatokról és körvonalaz­ták a csapat esélyeit, ^továb­bi szereplését. Az élénk párbeszéd alkal­mával Varga László dr. az STC vezető edzője többek között hangoztatta, holy olyan , játékosokat igyekeztek iga­zolni, akik alkalmasak a csa­pat felfrissítésére. Olyan já­tékosokat, akik meg tudnak felelni a fő célkitűzésnek, a fizikai alapok megteremtésé­nek. Természetesen a Csa-. patépítés nem megy egyik napról a másikra, így jelen­leg kialakultak ugyan már a jövő csapatának körvonalai, de az együttes még nem komplett. Elhangzott az is. hogy a felkészülés nem volt zavar­talan. Ennek ellenére azon fáradozik a labdarúgó-szak­osztály vezetősége, hogy az őszi 'idényben kialakítsa a csapat gerincét, a csapat tör­zsét. Az együttes felkészülé­séről szólva elhangzott, hogy a labdarúgók egy-két kivétel­től eltekintve becsülettel dol­goztak, teljesítették az edző által előírt követelményeket. A nehéz megterhelés jelen­leg még kisebb fáradtságban érezteti hatását, később azon­ban pozitívan kell hogy je­lentkezzen ennek előnye. Célkitűzésként hangzott el. hogy az STC labdarúgó-szak­osztály vezetősége — figye­lembe véve az őszi sorsolást — az első tíz helyre várja a csapatot. Hozzátették azon­ban, talán reálisább lenne a biztos bentmaradás megcélzása. A vezető edző szólt arról, hogv az első. Öt mérkőzésen szeretnének öt pontot szerezni. Ha ezt a célt sikerül teljesíteni, akkor bátrabban tekinthetnek a to­vábbi találkozók elé. Sok múlik tehát az első öt mér­kőzésen. Ennek fontosságát és jelentőségét átérzi a lab­darúgócsapat Is. A vezető edző szavaiból ki­csendült az is. hogy a külön­böző szervek támogatásán túl nagyon sok segítséget vár­nak a szurkolóktól. A csapat tenni is kíván azért, hoav Salgótarjánban ismét megtel­jenek a stadion lelátói. A kö­zönségtől türelmet kér és vár a labdarúgó-szakosztálv, ugyanakkor számítanak/& lel­kes labdarúgó-rajongók buz­dítására. szurkolására. Az ankéton sok vélemény, javaslat, észrevétel, bírálat hangzott el n labdarúgást kedve’ők részéről. Felmerült többek között: milyen takti­kai elképzeléssel kívánja a* új vezető edző pályára külde­ni a csapatot. Kíváncsian érdeklődtek —, s ez nem vé­letlen — a ma délután sor­ra kerülő találkozón szereplő csapat összeállításáról. Ezzel kapcsolatban 15-ös keretet jelölt meg Varga László dr., amelyből pályára küldi maid a legjobb 11-et. A keret tag­jai a következők: Kun. Szűcs — Cséki. Csikk Kegye. Ko­vács J.. Varga. Kiss. Földi, Valuch. Szoó. Bíró. Kaidi; Berindán, Bástl. A fenti ke­retben nem látható több úi játékos neve. Ezek közlll Farkas, valamint Szijjártó is sérült. i Elhangzott a vezető edző részéről: olyan csapatot kí­ván kovácsolni. amelyikne’: minden tagja szívvel, lelke­sedéssel küzd az egyesület színeiért. Olyan csapatot, amely jó erőben van. nem gyáva és sportszerű keretek között törekszik a helytállás­ra. Nyilván ilyen együttes ki­alakítása nem megy eavilc nanról a másikra. Az egyik szurkoló is így vélekedett: A gyümölcsnek Is idő kell. how beérjen. Salgótarján és Nóe- rád megye sportszerető tár­sadalma arra számít, hogy ez az érési Idő ismét hosszú évekre, jó csapat alapjait teremti majd meg. amelv nem küzd kiesési gondokkal a nemzeti bajnokság első osz­tályában. Dcmény László Eredmények, táblázatok Pásztói járás. Felnőttek: Va­nyarc—Palotás 1—5, Buják— Bér 4—1, Felsőtold—-Mátra­szőllős 2—4, Kálló—Kisbá­gyon 2—6, Héhalom—Csécse 1—1, Tar—Ecseg 3—2, Szi- rák—Hasznos 2—2. A bajnokság állása 8. Ecseg , 9. Felsőtold 10. Vanyarc 11. Bér 12. Héhalom 14. Kisbágyon 13. Szirák 1 1-2 1 1-3 1 0-1 1 1-3 1-3 1-6 0-2 1. Kisbágyon 1 1­. 6-2 2 2. Palotás 1 1­­3-1 2 3. Buják 1 1­­4-1 2 4. Mátraszőllős 1 1 •­4-2 2 5. Tar 1 1­­3-2 2 6. Csécse 1­1­1-1 1 7. Héhalom 1­1 . 1-1 1 8. Hasznos 1­1­2-2 1 9. Szirák 1­1­2-2 1 10. Ecseg 1­­1 2-3­11. FelBŐtold 1­­1 2-4 _ 12. Kálló 1 .­1 2-8 . 13. Bér 1­­1 1-4­14. Vanyarc 1­­1 1-3­15. Erdőkürt szabadnapos Ifjúságiak: Vanyarc—Palo­tás 0—1, Buják—Bér 3—1, Felsőtold—Mátraszőllős 1—3, Kálló—Kisbágyen 0—1, Hé­halom—Csécse 1—3, Tar— Ecseg 2—1, Szirák—Hasznos 0—2. A bajnokság állása 1. Kálló 1 1 ­- 6-1 2 2. Buják 1 1 ­- 3-1 2 3. Csécse 1 1 ­- 3-1 2 4. Mátraszőllős 1 1 ­- 3-1 2 S. Hasznos 1 1 ­- 2-0 2 6. Tar 1 1 ­- 2-1 2 7. Palotás 1 1 ­- 1-0 2 15. Erdőkürt szabadnapos. Rétsági járás. A csoport: Felnőttek: Nógrád—Tolmács 8—0, Legénd—Romhány It. 1— 0, Tereske—Borsosberény 2— 3, Diósjenő—Nógrádsáp 0—4, Horpács, P.-berki—Szen­dehely 2—7, Berkenye—Nő­tincs 0—0, ösagárd—Felsőpe- tény 0—3, Nézsa—Nógrád Honv. 0—4. Ifjúságiak; Nógrád—Tolmács 7—1, Tereske—Borsosberény 3— 5, Diósjenő—Nógrádsáp 0— 0, Horpács, P.-berkt—Szen­dehely 1—6, Berkenye—Nő­tincs 1—3, Ösagárd—Felsőpe- tény 0—1. Megyei ifjúsági bajnokság: St. Síküveggyár—Szécsény 0— 1, (0—1). Góllövő: Földi M. Jó: Gál, Német, Földi, ill,: a hazai csapatból senki. sem nyújtott átlagon felüli telje­sítményt. Bárna—Bgy. SE II. 1— 10 (0—4). Góllövő: Bara­nyai (4), Bérezi (3),, Hegedűs (2), Csizmadia, ill,: Pusoma. ,, Arany- jel vénycscli az olimpiára” A hét végén, augusztus 26- án újabb megyei futópróbá­vá kerül sor Balassagyarmat környékén. Találkozás reggel 8.30 órakor a Volán-sportte­lepnél. Útvonal: Balassagyar­mat—Ipolyszög—Balassa­gyarmat. Minden jelentkezőt szeretettel várnak. Sikeres próbálkozást kíván az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Hét végi sportműsor SZOMBAT LABDARÚGÁS STC—MÁV Előre NB I-es labdarúgó-mérkőzés. Kohász­stadion, 10 óra. Előtte a két együttes tartalékcsapata mér­kőzik 14 órától. TEKE St. Síküveggyár—STC NB Il-es csapatbajnoki mérkőzés, délelőtt 9 óra, St. Öblösüveg­gyár tekecsarnoka. TERMÉSZETJÁRÁS Három megye — Pest, Ko­márom, Nógrád — természet- barátainak találkozója Bárt­kon. Túrák, horgászás, lab­dajátékok, este tábortűz. VASÁRNAP LABDARÚGÁS Megyei I. osztály: Egyhá- zasgerge—Pásztó v.: Miskei, Karancslapujtó—2. sz. Volán v.: Békési, Nagybátony—Ba­lassi SE v.: Szeberényi, Kazár —Somoskőújfalu v.: Fodor, Szőnyi SE—Szurdokpüspöki v.: Ágoston, Ötvözet MTE— Mátranovák v.: Heves megyei játékvezető, St. Bányagépgyár —Bárna v.: Lőcse, Vörös Csil­lag—St. Síküveggyár v.: Ma- kovinyi, Szécsény—Romhány, v.: Baksa. Pásztói járás: Ecseg —SZirák v.: Tóth, Csécse—Tar v.: Illés, Kisbágyon—Héhalom v.: Pelák, Mátraszőllős—Kálló v.: Székely, Bér-*FelsŐtold v.: Jaskó, Palotás—Buják v.; Győri, Erdőkürt—Vanyarc. v.: Veres. Rétsági járás, A csoport: Tolmács—Nézsa v.: Pusztai, Romhány II.—Nógrád v.: Ko­vács T., Borsosberény—Legénd v.: Bertyák, Nógrádsáp—Te­reske V.: Csari, Szendehely— Diósjenő V.: Kovács B., Nő­tincs—Horpács, P.-berkl v.: Kovács J., Felsőpetén)'—Ber­kenye v.: Hajzsel, Nógrád— ösagárd v.: Széles. A mérkő­zések kezdete 16 óra. % KÉZILABDA Pásztói járás, nők: Szirák— Hasznos, Csécse—Tar, Kis­bágyon—Héhalom, Mátraszől­lös—Kálló, Bér—Felsőtold, Pa­lotás-Buják, Erdőkürt—Va­nyarc. A mérkőzések kezdete 14.30 óra. TERMÉSZETJÁRÁS Pest, Komárom, Nógrád me­gye természetjáróinak találko­zója. Ismerkedés a Bánki-tó környékével, zárónap. A falusi dolgozók 28. nyá­ri spartakiádjának megyei dön­tője. Salgótarján, öblösüveg- gyári sporttelep. Ünnepélyes megnyitó 9.15 órakor. 9.30 órá­tól versenyek kezdete; atlé­tika (öblüsüveggyári sportte­lep), kézilabda (Építők-pá- lya), röplabda (öblösüveggyári sporttelep), kispályás labdarú­gás (gépipari szakközépiskola), teke (Dózsa-tekecsarnok), tor­na (gépipari szakközépiskola). Jó: Baranyai, Hegedűs. ill.: Pusoma. Mátranovák—St. Bá­nyagépgyér 1—0 (1—0). Gól­lövő: Serfőző. Jó: Vanó, ill.: Oravecz. Somoskőújfalu— STC II. 0—3 (0—2). Góllövő; Szerémi, Tolnai, Fekete. Jó: Juhász, Síerémi, ill.-: Kajzin- ger. 2. sz. Volán—Nagybátony 0—3 (0—2). Góllövő: Ponyi, Tóth, Verpeléti. Jó: Tóth, Verpeléti, ill.: a Volánból sen­ki nem dicsérhető. Pásztó—* Karancslapujtő 8—0 (3—0). Góllövő: Veres (3), Alapi (2), Fösvény (2), beáő. Jó; Veres, Fösvény, ill.: Orosz. Szurdok- püspöki—Ötvözet MTE 1—1 (1—0). Szurdokpüspöki: Krasz- r.ai — Hajnal J.. Kiss. Farkas, Szappan, Pompor, Tóth. Ottó, Zabók, Tari, Budai. Góllövő: Zabók, ill.! Fejes. Jó; Kiss, Zabók, Pompor, ill.: Angyal, Fejes. Jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen. Üalassi SE—Kazár 4—3 (1—0). Balassi SE: Balogh — Vidra, Szejbert, Kovács, Gál, Berki, Dóczi, Gönczöl, Molnár, Bodor, Lo­vas, Dolkó. Góllövő: Marti- kovszki, Székely, Medve. Hár- si, Miklósi, ill.: Gál II., Berki, Bodor. Az első forduló legjobb iramú mérkőzésén a nagyobb rutinnal rendelkező Kazár • megérdemelten nyert. Pásztói járás női kézilabda - eredményei: Vanyarc—Palotás 21—2, Buják—Bér 5—7, Fel­sőtold—Mátraszőllős 5—0. Kál­ló—Kisbágyon 0—5, Héhalom —Csécse 4—20, Tar—Szurdok- püspöki 5—0. A bajnokság állása 1. Sz.-püspök] 12 10 1 1 91-32 21 2. Erdőkürt 11 9 « 2 80-32 18 3. Mátraszőllős 12 ’ 9 1 2 00-36 17 4. Tar 12 8 1 3 90-72 17 5 Bér 12 7 1 4 62-47 13 6. Hasznos 11 5 2 4 57-38 12 7. Csécse 12 6­6 103-72 12 8. Felsőtold 12 5 1 6 72-80 11 9. Buják 12 4­8 63-87 10 18. Vanyarc 12 4 1 7 66-83 9 11. Kisbágyon 1 1­­3-0 2 12. Szirák 11­. 11 16-78 13. Kálló 11 .­11 16-78 14. Héhalom 1­­1 4-20 15. Palotás 1­­1 2-21 . J NÓGRÁD — 1979. augusztus 25., szombat 7 I

Next

/
Thumbnails
Contents