Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-04 / 154. szám

Jogi tanácsadó . KISIPAROSOK ADÓKEDVEZMÉNYE K. % Ottó olvasónk lapunk közelmúlt szá­múban olvasott a kisiparosok adómentessé­géről. Olvasónk az ott közölt feltételeknek nem felel meg, de már nyugdíjas. Erre va­ló tekintettel kérhet-e valamilyen adómér­séklést? — kérdezi. Valóban nem régen közöltünk választ a kisiparosokat megillető adómentességről, il­letve azok feltételeiről. Hatályos jogszabá­lyaink azonban az adómentességen túl ren­delkezik adókedvezményekről is. Idős korra való tekintettel a 60 éven felüli férfi és az 55 éven felüli női kisiparos kap adókedvez­ményt, rokkantság címén pedig — korra va­ló tekintet nélkül — az, aki munkaképessé­gét legalább 67 százalékban elvesztette. A kedvezmény az adóköteles jövedelem után járó adó 50 százalékáig terjedhet, de évi 5000 forintnál nem lehet több. A szakmunkástanulót foglalkoztató, a la­kosság szükségleteit kielégítő szolgáltató és javító iparost egy-egy tanuló után 20 szá­zalékos, de tanulónként legfeljebb évi 3000 forint, más kisiparost egy-egy tanuló után 15 százalékos, de legfeljebb évi 1500 forint adókedvezmény illeti meg. Az adókedvez­ményt ilyenkor a jogosultság időtartamára figyelemmel időarányosan kell megállapíta­ni. Húszszázalékos adókedvezményre jogosult az 5000-nél kisebb és hatvanszázalékos a 3000-nél kisebb lélekszámú községben mű­ködő és a helyi lakosság szükségleteit kielé­gítő szolgáltató és javító kisiparos, ha adó­köteles jövedelme az adóévben a 80 ezer fo­rintot nem haladja meg. A 20, illetve 60 százalékos adókedvezmény a 80 ezer forint­nál nagvobb jövedelemmel nem rendelkező lakossági szolgáltatóiparost akkor is megille­ti, ha tevékenységét nem kizárólag helyben, hanem olyan 3000, illetőleg 5000-nél kisebb lélekszámú községekben is gyakorolja, ahol ezt a lakosság szükséglete indokolja. TSZ-TACOK MUNKAIDEJE K. Istvánná olvasónk nemrég lépett be a termelőszövetkezetbe tagnak. Sérelmezi, hogy a reggeltől estig való munkavégzést megkö­vetelik, de túlórát nem fizetnek. Van-e erre valamilyen szabályzat? — kérdezi olvasónk. A tsz-tagra, családtagra és alkalmazottra kötelező évi, havi, heti és napi munkaidőt a tsz munkarendjében kell meghatározni. Ter­mészetes, hogy a nyári munkaidő a munka­rend alapján is hosszabb, mint a téli. Jog­szabály azonban ebben az esetben is beha­tárolja az előírt munkaidő tartamát. Ennek megfelelően az alaptevékenységben foglalkoz­tatott tagok, családtagok, és alkalmazottak törvényes munkaideje legfeljebb évi 3Ó00 óra lehet, az alaptevékenységen kívül foglalkoz­tatottak munkaideje pedig legfeljebb 'évi 2500 óra. A havi munkaidő a 270 órát, a napi törvényes munkaidő pedig a 12 órát nem haladhatja meg, de hat óránál kevesebb sem lehet. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a törvényes munkaidőn túl, túlmunka nem rendelhető el. A túlmunka idejére azon­ban a rendes munkadíjon túl túlmunkadíj- pótlék illeti meg. amely a munkarend szabá­lyainak megfelelően 25 százaléknál kevesebb és 100 százaléknál több nem lehet. A nem alaptevékenységben foglalkoztatott dolgozók esetében a túlmunka mértéke a havi 30 órát nem haladhatja meg. ** Nem jár túlmunkadíj azoknak a tagoknak, akik munkaidejük beosztását és- felhaszná­lását maguk határozzák meg. Dr. J. S. Újjászületik a Petőfi-híd Az ország egyik legforgal­masabb közlekedési csomó­pontjának átépítése kezdődött meg a közelmúltban Buda­pesten. A fővállalkozó híd­építő vállalattal együtt 35 vállalat dolgozik a Petőfi-hí- don, mely gyorsított ütemben — 18 hónap alatt — 700 mil­lió forint felújítási költséggel újjászületik. Az építők már lebontották az északi pályát, most az acélszerkezetek át­vizsgálásán és felületkezelé­sén van a sor. Éjt nappallá tevő munka folyik a Duna felett. A jel­kenő hőségben derékig vet­kőzve, védősisakban dolgoz­nak az építők. Az egyik bri­gád homokszórással maratja le a rozsdát a vasvázakról, A KÖZGÉP dolgozói a Eddig tízezer köbméter földet mozgattak meg. Felújítják az acélszerkezetet előkészíti a festéshez. Másutt hegesztőpisztoly fénye villan, elhelyezik az acélszerkezeten a zsalutáblákat. Még hárpm hét és megkezdődhet a pálya­test betonozása. Két műszakban négyszázan dolgoznak a híd felújításán. Heroikus erők vonultak itt fel: az óriás földmunkagépek eddig tízezer köbméten földet mozgattak meg a Boráros té­ri hídfőnél. Szombaton és vasárnap sincs megállás, mert az idő sürget: a tervek szerint 1980. októberében teljes szé­lességében megnyílik a híd a forgalom előtt. Griffelit 2000 frank ellopá­sával vádolják. A tárgyaláson megkérdezik, nem kíván-e vé­dőügyvédet fogadni. — Nem, köszönöm bíró úr, először is teljesen ártatlan va­gyok, másodszor ha az ügyvé­det kellene fizetnem, akkor aligha maradna valami a 2000­bői. * — Hogy érzi magát? — kér­di az orvos idős páciensét. — Kitűnően — hangzik a válasz — a napokban változ­tattam meg negyedszer a vég­rendeletemet. HUMOR — A férjem két napig volt a víkendházban és teljesen ki­merülve jött haza... — Maguknak van víkencjhá- zuk szomszédasszony? — Nekünk nincs, de az igaz­gatójának i'gen. V Kétesztertdei külföldi tar­tózkodás után tér haza Félix és azt kell tapasztalnia, hogy felesége két hónapja gyerme­ket hozott a világra. Félix tombol. — Kitől van a gyerek? Csak nem a legjobb barátomtól Paultól? — Nem, nem tőle. — Akkor csak Willitől le­het. — Hagy már abba! Azt kép­zeled, hogy csak te barátaidtól lehet! Mintha nekem nem is lehetnének barátaim. * — A férjemnek van valaki­je. — Miből gondolod? — Abból, hogy valaki fel- varrta az ingére a gombot! NÓGRÁD - 1979. július 4„ szerda A hőmérséklet fokozatosan emelkedik Heti időjárás-előrejelzés az alíöldi éa a tiszántúli megyéknek Az elmúlt hét elején ha­zánk időjárásában változás következett be, a hűvös, esős időt egy napsütéses, meleg időszak váltotta fel. A gyors felmelegedés néhány helyen zivatart is okozott, de a le­hullott csapadék mennyisége nem volt jelentős, csak egy­két helyen érte el a 10 mm-t. A nappali legmagasabb hő­mérséklet az Alföld egész te­rületén 30 fok fölött volt. Hét végén ismét hűvös, nedves le­vegő érte el a Kárpát-meden­cét, a napközben mért hőmér­sékletek még 24, 28 fok között voltak, de július első napjai­ban csak 20 fok közelében alakultak a nappali legmaga­sabb értékek. Az elmúlt hét második felében sokfelé esett eső, mennyisége az Alföld délkeleti és északkeleti részén meghaladta a 10 mm-t, Oros­háza és Tiszaszabolcs térsé­gében 20 mm-t mértek. A következő napokban vál­tozékony időre lehet számí­tani. Az időszak elején jODoá- ra borult, hűvös idő vá-'nató, többfelé lesz eső, záporeső. Később a felhőzet felszaka­dozik, már néhány órás nap­sütés Várható. A nappali hő­mérséklet eleinte 19, 24 fok között, később 25, 29 fok kö­zött várható. A legalacso­nyabb hajnali hőmérséklet eleinte 11, 16 fok között, ké­sőbb 13, 18 fok között alakul. ELŐREJELZÉS A MEZŐGAZDASÁGNAK Az elmúlt héten az Alföl­dön — Hajdú-Bihar megye kivételével — 2—20 mm kö­zötti csapadék hullott. Az északi középhegységben — Nógrád megyét kivéve — va­lamivel több, 8—51 mm kö­zötti eső volt. Ennek megfele­lően Pest, Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyékben to­vább növekedett a taiaj fel­ső rétegeinek nedvességtartal­ma és már sokfelé eléri a növények kedvező fejlődésé­hez szükséges szintet. A töb­bi megyékben azonban szük­séges, hogy tovább emelked­jék a talajnedvesség értéke. A hőmérséklet heti közép­értéke a Dunától keletre eső területeken 20—23 fok között alakult, ami 1—2 fokkal ma­gasabb, mint a sokévi átlag. A kezdődő aratási munkák szempontjából előnyös lenne, ha minél kevesebb gabona dőlne meg, és ha a táblák nem áznának fel túlságosan. Ilyen szempontból a nagy csapadékhozamú, erős széllel járó zivatarok, és a hosszú esőzések károsak. Az előrejelzések szerint azonban az időnként megnö­vekvő felhőzetből csak kisebb esőkre, záporokra számítha­tunk. A hőmérséklet fokoza­tosan emelkedik. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 12—17, a nappali maximumok eleinte 22—27, a hét végén 25—30 fok között várhatók. Megye Talajnedvesség-százalék 0—50 cm 50' —100 cm Pest 50—55 40—45 Nógrád 35—40 30—35 Heves 50—55 30—35 Szabolcs-Sz. 40—45 35—40 Borsod-A.-Z. 40—45 30—35 Szolnok 35—40 25—30 Hajdú-Bihar 50—55 30—35 Bács-Kiskun 45—50 30—35 Csongrád 40—45 25—30 Békés 40—45 30—35 Személy-, és kis tehergépkocsi karambolozott javítását. valamint műszeres futómű-beállítást. motordiagnosztikai vizsgálatokat rövid határidőre vállalunk. PENTAMER IPARI ÉS SZOLGÁLTATÓ SZÖVETKEZET 3070 Nagybátony, Bolyóki út 3. Apróhirdetések OLTOTT mész kap­ható. Halász Elemér Nagylóc, Rákóczi út 87. PÉCSKÖ-dombon 213 négyszögöles ugarte- tek eladó. Érdeklődni hétköznap a 29-32-es telefonon. 9—16 óráig. 1979-ben kelt sárga king, fiatalok eladók. Pásztó, Baross Gábor út 41. BÚTOROZOTT szoba azonnal kiadó. Csen­des otthonra talál. Te­lefon : 23-59. RÉTSAGON 2 és fél szobás öröklakás sür­gősen, azonnali be­költözéssel eladó. Ér­deklődni: Dejtár, Ifjú­ság út 24. FIATAL házaspár egy gyermekkel albér­leti szobát keres. ..Sürgős városi” jeli­gére a * NÖGRÁD- kiadóba. KÉTSZOBÁS örök­lakás kp-fOTP-átválla- lással eladó. Salgótar­ján, Kemerovo krt. E ’10. ÍI 3. Érdeklőd­ni hétfőtől péntekig 17 óra után. Felveszünk férfi- munkaerőt MOSÖGÉP­KEZELONEK, TELEPŐRNEK Nógrád megye: Patyolat Vállala- Saigótarján. „A háztáji áüattaf- tás" korszerűsítéséhez ajánljuk alábbi termé­keinket: TSL. napos és előnevelt csibe. Te- nyésznyúl új-zélandl es kaliforniai állomá­nyunkból. Sertés-, juh-, nyúl-, baromfi­táp valamennyi kor­csoportú állat részére. Csibét közvetlenül — tenyésznyulat szakcso­portok szervezésében — keveréktakarmányt csak kereskedelmi szervek útján forgal­mazunk. A mezőgaz­dasági nagyüzemekei közvetlenül szolgáljuk ki. Címünk: Mezőgaz­dasági Kombinát, Bá­bolna szendről, gazda­sága 3752 Szendrő. Te­lex: 64284. A Nógrád me­gyei Állami Épí­tőipari Vállalat érettségizett, gyors-, gépiről gyakorlattal ren­delkező ' titkárnőt keres. Jelentkezés a vállalat személy­zeti osztályán: Salgótarján. Mun­kás út 8. Telefon: 22-02. PETROV angol mechanikás rövid zon­gora eladó. Meg.e­kinhető délután Sal­gótarján, Rákóczi út 19. (garzon) VII. em. 7. SALGÓTARJÁN központjában kétszoz bás lakást átadok megegyezéssel. Érdek­lődni a 22-94 telefo­non. ELADÓ vagy bu­dapestire cserélném Salgótarján, Arany János út 23. alatti kétszoba összkomfor­tos, 60 m2-es szövet­kezeti lakásom. Aján­latokat: „Július" jel­igére a kiadóba. a Nógrád megyei Vendéglátó Vállalat üzemeltetésében ízletes ételekkel, színvonalas kiszolgálással várja vendégeit. Az étteremben népi zene, a presszóban tónezene kellemes szórakozást nyújt. Vällaljuh esküvőit, inmltettelt, talál hozóit rendezését! Nyitvatortós: Étterem: 8-tól 22 óráig Eszpresszó: 18-tól 02 óráig Nlindenhit szeretette! ráiinh!

Next

/
Thumbnails
Contents