Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-31 / 177. szám

Lálogaiás a telepen /Vem mellékes a melléküzem Csak szellő lebben a sám- sonházai dombok között, lej­jebb érve, szemem-szám még­is telelesz fűrészporral. Kerí­téssel körbevett terület, ma­gas fákkal szegélyezve, kapu­ja mellett tetszetős kis fahá­zikóval. A nagybárkányi tsz. fafeldolgozó üzeme ez. A telepen nagy a nyüzsgés, éppen szállítás van. Rönkfa- rakások, fűrészelt fadarabok, fűrészporkupacok. Egy rako­dógép rönkfákat emel pótko­csijáról. Teherautón munká­sok serénykednek, le-lekíált- va a! .szállítótargoncát kezelő­nek. Az bólint, és kérésük szerint cselekszik. Keveset be­szélnek, óvják tüdejükét az alattomos fűrészportól. — Most már csak Istenes! — szólal meg mögöttem Ba- csa István. — Én itt vagyok azóta, amióta beindult az üzem. Most legalább már benn, a műhelyben nincs az a nagy por, mert van elszí­vónk. Régen nem volt. öten dolgoztunk akkoriban. A normát nehezen tudtuk telje­síteni. Csináltattak velünk sok mindent- Parkettaszegély- lécet, szőlőkarókat, no, meg azt a szép „Sámsoni garnitú­rát”. Tartozott hozzá lóca, szék, meg asztal. Garnitúrát csinálni öt emberrel, meg a mi fáinkból?! Nem jók a mi fáink erre. * Ilyen körülmények között került a termelőszövetkezet élére új vezetőség, Tolmácsi Ferenc elnök, és mások. Nagy körültekintéssel, kellő meg­fontoltsággal láttak a mellék- tevékenységek rekonstrukció­jához, és az, újak kialakítá­sához. A termelőszövetkezetnek nagy kiterjedésű erdeje van, viszont a fa minősége korlá­tokat szab a fafeldolgozásnak. A faüzemben rejlő lehetősé­gek adottak voltak. Megkezd­ték hát az üzem korszerűsíté­sét. Bővítették a létszámot, öt főről harmincra emelték. Ja­vítottak a munkakörülménye­ken, porelszívót szereltek a műhelybe, a fizikai munka könnyítésére pedig rakodó- és szállítógépeket vásároltak. Bolcsó Józseffel, a fűrész­üzem jelenlegi vezetőjével, a kapu melletti faházikó, az úgynevezett szociális épület egyik irodájában beszélge­tünk. — Az idei zárszámadó köz­gyűlésen kértük a vezetősé­get, hogy biztosítsanak vala­milyen tisztáiktodási lehetősé­get. Kérésünket teljesítették, most már tudunk naponta zu­hanyozni. Van ebédlő az épü­letben, így kulturált körülmé­nyek között étkezhetünk- Hi­deg-meleg vízzel Is el va­gyunk látva. Majd a termelőmunkára fordítva a szót, így folytat­ja: — Mi tulajdonképpen a 75-ös profilváltás óta számít­juk magunkat, üzemnek, én is azóta dolgozom itt. Azt tar­tottuk szem előtt, hogy ha már egyszer az adottságaink megvannak, akkor haszonnak is többnek kell lennie. A. pia­ci helyzet és fáink minősége szinte helyettünk döntöttek, amikor a — máig is gyártott — rakodólapok készítését megkezdtük. Több helyre is szállítunk, de a legnagyobb mennyiséget Dunaújváros kapja. * A sámsonházai faüzem nem szeretne megrekedni. Üj kéz­Nyári gyakorlaton Szécsényben a mezőgazda- sági szakközépiskolában csen­desek a folyosók, az osztály­termek. Érthető, hiszen a ’ nyár derekán vagyunk, „tom­bol” a szünet. Az igazgatói es a tanári szobában azon­ban nyoma sincs a vakáció­nak. — Az elmúlt napokban fe­jeztük * be a leveiezósök vizs­gáját — mondta iiacskó Pál, uz intézet igazgatója. — A jú­niusi csengőszó csak a taní­tás végét jelentette. Az okta­táshoz, szakmai képzéshez, neveléshez szervesen kapcso- . lódó tevékenységi formák to­vább folytatódnak júliusban is. Tanulóink kötelező nyári termelési gyakorlaton vesz­nek részt. Előkerült az eseménynap­tár, amelyben különböző szí­nű bejegyzések vannak. A „mindentudó kompjúter”-ből megtudható mindaz, ami a tanárok és diákok nyári el­foglaltságával összefügg. — Kénytelen voltam ehhez a módszerhez folyamodni, hiszen 38 tanár és szakoktató tevékenységét kell összefogni. Csak bonyolítja a munkán­kat, hogy Szécsényben há­rom épületben vagyunk elhe­lyezve és kihelyezett tagoza­tunk működik Balassagyar­maton. A nyári összefüggő gyakorlatokat közel negyven helyen végzik diákjaink. A növény- és állattenyész­tő, valamint a gépszerelő sza­kon tanuló elsőosztályosok négyhetes gyakorlatát, az is­kola tanműhelyében oldot­ták meg. — Hat osztályunk, amely 180 tanulót érint, 29 mező- gazdasági üzemben, 4—5 fős csoportokban végzik gyakor­latukat. • Ennek megszervezé­se nem kis gondot- jelentett az iskolavezetésnek. Termé­szetesen szaktanáraink figye­lemmel kísérik a gyermekek nyári munkáját. Hagyomány az intézmény­ben, hogy a diákok egy része csereakcióként az NDK-ban és Csehszlovákiában végzik a nyári gyakorlatot. Jelenleg a csehszlovák diákok Szécsény­ben bővítik gyakorlati tudá­sukat, Ismerkednek megyénk nevezetességeivel. A növény- és állattenyésztő szakon ta­nuló második osztály viszont Csehszlovákiában „ötvözi” el­méleti tudását a gyakorlati ismeretekkel. Ezeknek a ta­nulóknak július 8-án ér vé­get a tanév. A harmadéves növény- és állattenyésztők, valamint a mezőgazdasági gépszerelők július 1-től 21-ig az NDK-ban Güstrowban Is­merkednek német barátaink mezőgazdasági nagyüzemi termelésével. E2zel szemben a német diákokat a szécsényi intézmény fogadja. — A cseregyakorlatok jó szolgálatot tesznek abban, hogy az eredményeket a ta­nulók kölcsönösen megismer­jék. Űj technológiai eljáráso­kat sajátítanak el. Ezek mel­lett lehetőség adódik egy-egy nép életébe való bepillantás­ra, kultúrájuk megismerésére — vélekedett Racskó Pál. A kötelező gyakorlatok nem merítik ki az iskola nyári programját. Az Intézmény If­jú Gárda raja képviselte a járást a megyei szemlén. Ott lesznek az iskola tanulói a budapesti és szolnoki építőtá­borokban. Az Expressz Ifjú­sági és Diák Utazási Iroda szervezésében Balatonszeme- sen táborozik rríajd a diákok egv része. Az Iskola KlSZ-bi- zottságának tagjai Saigon is­merkednek a jövő év mozgal­mi feladataival. Jó módszere­ket sajátítanak el az Ifjúsági munka fejlesztése érdekében. Augusztusban a'z intézet ad otthont a megyei honismereti tábornak. — A többrétű nyári elfog­laltság a technikai személy­zetet is érinti. Különösen a gépkocsivezetőket és a kony­hai személyzetet. A nyári munka során a tanárok és a kisegítő személyzet elfoglalt­ságát úgy egyeztetjük, hogy a dolgozóknak legyen idejük pihenésre, szórakozásra, üdü­lésre; hogy augusztus végén pihenten, újult erővel tudjunk munkához fogni — vélekedett Racskó Pál, a szécsényi me­zőgazdasági szakközépiskola igazgatója. Szcnográdi Ferenc deményezések születnek, az egykori „adottsághaszon” cél­kitűzések értelmében, mint például az elhasználódott ra­kodólapok Javítása. — Árbevételt jelent ez ne­künk, kisebb munkaráfordí­tással — mondja Bolcsó Jó­zsef. — De jól jár a partner is, hiszen használható rakla­pot kap olcsóbban . . . A sámsonháziak legfőbb gondja most a piac megtartá­sa, új piacok kutatása. — Sok helyen foglalkoznak már a rakodólapok gyártásá­val. és a felvevőhelyek talán nem is olyan sokára telítőd­nek. Nekünk ezt nem lehet megvárnunk — tépelődik az értékesítés gondjain az üzem­vezető­A nagybárkányi termelő­szövetkezet sámsonházai fa­üzemének idei tervezett ár­bevétele tízmillió forint. Jú­nius 30-ig 5,3 millió forintot teljesítettek belőle. Tolmácsi Ferenc tsz-elnöka következőkben foglalja össze a melléktevékenységek szere­pét és jelentőségét: — Termelőszövetkezetünk a kedvezőtlen adottságú gazda­ságok közé tartozik, s hogy ezt némiképp ellensúlyozzuk, kiegészítőtevékenységek után'' kellett néznünk, mégpedig olyanok után, melyek bevé­telt jelentenek termelőszövet­kezetünknek. Ilyen a fafeldol­gozó üzemünk, melynek dol­gozói tavaly tízmillió forint értékű megmunkált faanyagot termeltek ipari ' üzemek szá­mára, a gazdaságnak pedig 2,5 millió tiszta nyereséget hoztak. Vagy megemlíteném a harisnyaválogató üzemün­ket. Az itt dolgozó 'nyolcvan asszony, hétmillió forint érté­kű bérmunkát végzett, mely­ből a mi jövedelmünk több mint kétmillió forint volt a múlt évben. Jelentős még a bérfuvarozásunk és a homok­bányánk tevékenysége is. Azt, hogy, a hágybárkányi termelőszövetkezetben jelen­tős szerepet játszanak a mel­léküzemágak, mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy az elmúlt gazdasági évben a termelőszövetkezet árbevéte­lének negyven, és nyereségé­nek nyolcvan százalékát ezek az ágazatok adták. De nem feledkeznek meg a növénytermesztésről, állatte­nyésztésről sem. Tuza’ Istvánné .»"e.t "r-* ; ■ ■ .J Mind több út kap új burkolatot Pásztón, így nemrégiben az Arany János utcában dől« goztak a gépek, megoldva az itt közlekedők ez irányú gondját. — kulcsár fotó — Hogyan állapítják meg a táppénz összegét ? A táppénz napi összegét a kereset napi átlagából számít­ják ki, ezt pedig a kereső- képtelenség első napját meg­előző, úgynevezett irányadó időszaknak a kereseti adatai alapján állapítják meg. Az irányadó - időszak: a kereső- képtelenség első napját meg­előző naptári év első napjá­tól az utolsó napjáig terjedő időszak. Lehetséges, hogy a biztosí­tott a keresőképtelenség első napját megelőző naptári év­ben egyetlen napot sem dol­gozott, mert új munkavállaló volt, katonai szolgálatot tel­jesített, vagy gyermekgondo­zási szabadságon volt. Ilyen esetben az irányadó időszak a keresőképtelenség bekövet­kezését a közvetlenül meg­előző naptári (bérfizetési) hó­nap utolsó napjáig terjedő időszak. Ha a biztosított az "eddig említett időszakban Sem végzett munkát, az irányadó időszak a keresőképtelenség bekövetkezésének hónapjában a hónap első napjától a ke­resőképtelenség első nap,,, eltelt időszak. a napi Átlagkereset kiszámítása A táppénz alapjául szolgáló napi átlagkeresetnek a klszá­A Könnyííbeton- és Szigetelőanyagipari Vállalat pásztói perlUfcldoigozó gyárában új beruházással bitumoperlit duzzasztómű épült. A próbaüzemelést már megkezdték. Előreláthatólag havonta mintegy 4000 köbméter duzzasz­tott perlitct ad a hőszigetelő lapok gyártásához. mításához — a prémium, a jutalék, az év végi részesedés és a jutalom napi átlaga nél­kül — azt a keresetet kell fi­gyelembe venni, amely a biz­tosítottnak az irányadó idő­szakban végzett munkájáért járt, függetlenül attól, hogy azt esetleg később fizették ki a dolgozónak. Prémiumként és jutalékként azt az össze­get kell figyelembe venni, amelyet ezen a címen az irányadó időszakban fizettek ki, függetlenül attól, hogy a prémium, illetőleg a jutalék mely időszakban végzett mun­káért jár. Év végi részesedésként és jutalékként — változatlanul — azt az összeget kell figye­lembe venni, amelyet ezen a címen keresőképtelenség első napját megelőző naptári év­ben fizettek ki. Ha az irányadó időszakban a biztosítottnak csak prémiu­mot, jutalékot, év végi része­sedést és jutalmat fizettek ezek alapján táppénzt megál­lapítani nem lehet. Az ilyen címen kifizetett kereset vagy keresetrészek csak akkor ve­hetők számításba, ha alapke­resete is volt a dolgozónak. Ez alól egy kivétel van, az alapkereset jellegű tiszta ju­talékos bér. Ha a biztosított 1979. már­cius 1-től keresőképtelen a közvetlen megelőző naptári évben 1978-ban és azt meg­előzően is ugyanannál a mun­káltatónál dolgozott, ahol a keresőképtelensége bekövet­kezett, a kereset napi átlagá­nak megállapításához az 1978. év az irányadó. Ez alatt a biztosítottnak havi 400Ü forint1 munkadíj járt éves szinten, tehát 48 000 forint munkabért kapott. Ezenkívül az 1977 de­cemberében végzett munká­jáért 1978. január hónapban 1000 forint prémiumot ka­pott, ugyancsak kifizették 1978-ban 1000 forint év végi részesedést, a kereset napi átlagát 43 000 -f 1000 + 1000 forint figyelembevételével kell megállapítani. A kereset napi átlagát — az év végi részesedés és juta­lom napi átlaga nélkül — úgy kell kiszámítani, hogy az irányadó időszakra figyelem­be vehető keresetet el kell osztani az irányadó időszak­ban biztosításban töltött na­poknak a következő napokkal csökkentett számával (osztó­szám) : a heti pihenőnapok, az Igazolt távoliét (keresőképte­lenség, fizetés nélküli szabad­ság stb.) napjai, föltéve, hogy a biztosítottnak ezekre a na­pokra keresete nem volt, az üzem időleges szünetelésének napjai, akkor Is, ha erre az Időre a biztosítottnak ezekre a napokra keresete nem volt, az üzem időleges szünetelésé­nek napjai, akkor is, ha er­re az Időre a biztosítottnak csökkentett keresete volt. Az irányadó időszakra fi­gyelembe vehető kereset és az osztószám hányadosas adja a napi átlagkeresetet, s ennek 05, illetőleg 75 százaléka a napi táppénz összege. HA ÖTNAPOS A MUNKAHÉT Eltérő szabály vonatkozik arra a biztosítottra, aki a ke­resőképtelenségkor reá érvé­nyes munkarend szerint a he­ti munkaidőt rendszeresen, te­hát minden naptári héten 6 napnál kevesebb munkanap alatt köteles ledolgozni, pl. 5 napos munkahétben dolgozik. Ilyenkor kiszámított napi ; lagkeresetet meg kell szoroz­ni hattal és a szorzatot el kell osztani 5 napos munkahét esetén öttel. Az így kiszámí­tott összeg a napi átlug. Min­den más esetben (ha kéthe­tenként jár szabadnap, ha a keresőképtelenség a biztosítás megszűnése után következett be) a napi átlagkeresetet az átlagos szabályok szerint kell kiszámítani. Például, ha a biz­tosított a keresőképtelenség bekövetkezésének naptári he­tében olyan munkarendben dolgozik, hogy minden má­sodik héten a szabad szom­batos és a szabad szombat a betegség bekövetkezésének he­tére esik, altkor az átlagke­resetét a 6 napos munkarend­ben dolgozókra Irányadó sza­bályok szerint kell kiszámí­tani, s a táppénz a heti pihe­nőnapok kivételével 6 mun­kanapra jár. Az év végi részesedés és a jutalom napi átlagát az egyéb keresetektől eltérően mindig külön kell megállapítani. Ha a biztosított 1079. feb­ruár 1-tól keresőképtelen ezen a héten munkarend szerint 8 munkanapot dolgozott a meg­előző évben év végi részesedés és jutalom címén 2000 forintot vett fel, akkor a 2000 forintot el kell osztani az 1979. évösz- szes napjainak, 365-nek a va­sárnapokkal (52) csökkentett számával, az osztószám tehát 313. Ha a biztosított 5 napon ét köteles munkát végezni, mert szombaton nem dolgozik, ak­kor a 2000 forintot el kell osz­tani 365 napnak a pihenőna­pokkal, vasárnapokkal (52) és a szombati napokkal (53) csökkentett számával az osz­tószám tehát 260. Megemlítjük, hogy év végi részesedésre és jutalomra csak akkor jár táppénz, ha a kere­sőképtelenség megszakítás nélkül 30 napnál hosszabb ideig tart, ilyenkor a juta­lomra a keresőképtelenség el­ső napjától az év végi része­sedésre pedig a keresőképte­lenség 31. napjától jár a be­teg részére táppénz. Ez érvé­nyes az évenként egy alka­lommal fizetett, munkahelyi, illetőleg munkaköri pótlékra és a pénzügyminiszter által meghatározott egyéb keret terhére fizetett díjazásra is. Gy. Gy. NOGRAD = 1979. július 31., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents