Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)

1979-07-31 / 177. szám

Kertbarátoknak' Véget ért a cseresznye- és a meggyszüret, letermett -a sza­móca, s érnek .a nyárközép gyümölcsei is Sajnos, sok kertben a dédelgetett, gyü­mölcstő' voskadő íáK .a szü­ret után azornnl mostoha- gyerekké válnak, növényvé­delmükre, IcvúDbi ápolásukra nem sok figyelem jut. Pedig a jövő esztendő sike­re. a termés gazdagsága múl­hat azon, ha ilyenkor elszapo­rodnak a kórokozók és kárte­vők, mert a kerttulajdonbs a szüret után a következő év tavaszáig rá sem néz fáira. A korán termő fákat, cser­jéket, s a szamócát a gyü- möicsérés után sem szabad gondozatlanul hagyni. A vé­dekezés költsége alig néhány forint, de az elveszthető ter­més már számottevő lehet. Ilyenkor tűnnek fel példá­ul a szövőlepke hálós fész­kei, amelyekben nyüzsögnek a kis hernyók. Vágjuk le és égessük el a fertőzött ágakat, mielőtt a kártevők szétmász­nak. Gondosan helyezzük el, cseréljük a hernyófogó öveket, így is sok kártételtől menthet­jük meg fáinkat. Irtsuk gyümölcsösünkben, kertünkben a gyomokat, hi­szen sok tápanyagot, vizet vonnak el haszonnövényeink­től, s egyben sok élősdi, be­tegség gazdanövényei is. A cseresznye, a meggy meg­kíván őszig 1—2 vegyszeres kezelést, permetezést. A Dit- rifon 50 WP, Orthocid 0,2 százalékos oldata ilyenkor jól védi a fákat. A málna és a ribiszke kártevői ellen is ilyenkor elengedhetetlen he­tente a védekezés a gombák és főleg a hajtáskárosító ro­varok ellen. Az Orthocid, vagy Zineb 0,2 százalékos oldata és a Bi 50 EC 0,1 százalékos ke­veréke a leggyakoribb kár­tevők ellen hatásos. De gondoljunk kertünk szorgos, ingyenes munkásaira, a madarakra is. Odúk kihe­lyezésével, Hatókkal, s télen etetéssel odacsalogathatjuk, megtelepítésre ' késztethetjük őket. Munkájuk szinte felbe­csülhetetlen fáink védelmé­ben. H. L. Kohászok sikeres startja A KNDK kohászati minisz­tériumának közleménye sze­rint az acélgyártás az idei ÓV'első hónapjaiban csaknem 20 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A nyersvas és egyéb vasipari termékek előállítása is jóval nagyobb lett. A vas- és acélkohászat a népgazdaság fejlesztésének megbízható alapja. Az acél­termelés jelenleg meghalad­ja az évi 4 millió tonnát. A néphatalom első éveinek pro­duktumánál ez 30-szor több. Az acélipari termékekből ma már exportra is jut, például a Szovjetunióba. A hétéves terv végére, 1984- re az acélgyártást 7.4—8 mil­lió, a hengereit acélt 5,6—6, a nyersvastea-melést pedig 6,4—7 millió tonnára növelik. E célok elérésére több üzem létesült szovjet segítséggel. Ezek egyike a Kin Csak ko­hászati kombinát, amely ma az ország nyersvastermelésé- nek felét, a" hengerelt áruk­nak a negyedét adja. Ugyan­csak szovjet segítséggel új alumíniumgyár is épül. ELÖOLIMPIA r 1 Moszkvában össz-szövetségi «partakiádot rendeznek a jö­vő évi olimpiára épített léte­sítményekben. A nagy érdek­lődéssel zajló előolimpia al­kalmából és egyben a moszk­vai olimpia népszerűsítésére a Magyar Posta július 31-én hét bélyegből álló sorozatot ad ki. Az egyes címletek az elő­ző küzdelmekre emlékeztet­nek, egy-egy jellegzetes épü­lettel idézik fel az 1952 óta lezajlott olimpiákat. 40 fillér: Helsinki, városháza — 60 fil­lér: Róma, Colosseum — 1 Ft: Tokió: Asakusa, — 2 Ft: Mexikó, katedrába, — 3 Ft: München, Miasszonyunk, temploma, 4 Ft: Montreal, városképrészlet, 5 Ft: Moszk­va, Lomonoszov egyetem a Misa mackóval- Az egyes bé­lyegeken megtaláljuk a ren­dező országok zászlóját és a moszkvai olimpia jelvényét. Az új kiadványt Widerkomm Ervin grafikusművész tervraj­za alapján hegy színben, of- szetnyomással állítja elő az Állami Nyomda 488 300 foga­zott és 14 900 vágott példány­ban. i ÉRME ÉS BÉLYEG’ A humizfilatélia aziokat fog­ja össze, akik a fémpénzek és a bélyeg kapcsolatát keresik. Az utóbbi még 140 esztendős sincs, így mint fiatalabb tisz­telettel mutatja be az évezre­des éremkincseket. Postánk most készül az éramgyűjtók köszöntésére. Svájcban rende­zendő találkozójukra ótértékű sorozatot tervezünk középko­ri, nemesfémekből vert pén­zek bemutatásával. Jól sike­rült az ókori érméket bemu­tató görög sorozat. Jelenleg használatos pénzek ritkábban kerülnek bélyegre, ezekből könnyű a bélyeget és a rajta ábrázolt érmét együtt az al­bumba helyezni. A holland posta 25 c névértékű apró- pénzképével serként takaré­kosságra. Málta a decimális pénzrendszer bevezetésekor a lakosságnak bélyegeken is be­mutatta az új érmék képét. Előfordul az is, hogy bélye­gek és érmek azonos indok alapján jelennek meg, leg­utóbb Görögország köszöntöt­te így postájának 150 éves ju­bileumát. Bélyegkincsek ké­pét ritkán látjuk nemesfé­mekbe ütve, ilyen készül a montreali olimpia alkalmából Kanada sorozatáról. Távo­labbról e témakörbe sorolha­tók a fémfóliára nyomtatott bélyegek is. Az 1955-ben ki­adott alumínium bélyegünk az elsők közé tartozik, azóta szá­mos arany-, vagy aranyozott lapra hyomott kiadvány is napvilágot látott. DETEKTÍVEK Miben hasonlítanak a nyo­mozók és a filatelisták ? A bűnüldöző és a gyűjtő szen­vedély egyaránt éles szemet, gondolkodó elmét kíván és itt is, ott is gyakorta kerül kéz­be a nagyító. Ez utóobit, mint közösen használt fegy­vert mutatja be új sorozatán San Marino. A krimik öt de- tektívjiösét, fantázia szülte Tiyomozózsepiket helyeztek nagyító alá , öt bélyegen. Az első címleten Maigret fel­ügyelő, Georges Simenon hő­se látható. Arcvonásai ugyan nem egyeznek meg a tv-né- zők által ismert arcképpel, de regény hőst mindenki saját képzelete alapján formálhat meg. A többi címleten Perry Mason (80 líra). Nero Wolfe (150 líra), Ellery Queen, és a befejező értéken, akit először kellett volna említeni: Sher­lock Holmes., Alakja Canon Doyle regényében 1887-ben látott napvilágot. Népszerűsé­ge teremtette meg a bűnügyi regények mai napig is sűrűn jelentkező és újabbnál újabb nyomozófigurákat formáló műfaját. A regénybeli ■ detek­tívek 1972-ben Nicaragua 12 bélyégből álló sorozatán sze­repeltek, ez az INTERPOL (a nemzetközi rendőri szervezet) 50 éves fennállása alkalmá­ból jelent meg. San Marino valószínűleg innen válogatott, mert a most bélyegre került öt figura ott már szerepelt. Az arcképek eltérnek és ott nem nagyító mögül figyelnek, hanem könyv lapjai közül lépnek elő a mesterdetektí- vek. Hazánkban 1300 nyilvántar­tott barlang van. Ezek közül leghosszabb a 25 000 .méteres Baradla—Domica barlangrend­szer és a 10 000 méteres Bu­dai Vár barlang. Magyarországon az első, tu­dományos barlangkutatás 1905-ben kezdődött, s 1910-ben alakult a Magyaghoni Föld­tani Társulat szervezésében a barlangkutató bizottság. Meg­bízásából Ströpl Gábor geog­ráfus 1911-ben már bejárja és' feltérképezi a gömör—tornai barlangvidéket, ahol 77 bar­lang adatait jegyzi fel. Az elődök nyomdokait kö­veti az 1958-ban alakult Ma­gyar Karszt és Barlangkutató Társaság, melynek 1000 lel­kes amatőr tagja őrzi, rend­szeresen gondozza a magyar karsztvidék természeti értéke­it és kutatja- a- még feltárás­ra váró területeket. Diákokat éppúgy találhatunk köztük mint egyetemi tanárokat. A Környezet és Természetvédel­mi Hivatal engedélyével nem csak feltárják a barlangokat, hanem fel is térképezik, klí­mafelméréseket végeznek, földtani és hidrológiai vizsgá­latokat folytatnak. Nem utolsó szempont a bar­langok idegenforgalmi hasz­nosítása sem, bár hazánkban nincs különösebb propagandá­juk, mivel a szállodai és vendéglátó-hálózat a barlan­gokhoz látogató turistákat nem tudja ellátni. A Magyar Karszt és Bar­langkutató Társaság tagjai minden héten ’ találkoznak Budapesten a Kossuth Lajos téri székházban, évenként pe­dig vándorgyűléseket rendez­nek, melyeken szakelőadáso­kat is tartanak, tapasztalat- cseréken vesznek részt. Az idén Aggteleken tartották a XXIV. országos vándorgyű­lést, ahol különböző túralehe­tőségek, ügyességi versenyek, vetítések és tudományos elő­adások várták az érdeklődő­ket. Abaligettől Aggtelekig va­lamennyi barlangunk egyedi és pótolhatatlan természeti kincs, a föld alatti világ rej­telmeit és szépségeit tárják elénk: impozáns’ kőoszlopo­kat, csipkefinom kristály füg­gönyöket, vízmarta szikiak ér­dekes formáit. Nem elég gyö­nyörködni bennük, hanem meg is kell óvni. Ágh Tihamér A csónakázótó a Nádor oszloppal A mongol film négy évtizede A mongol filmművészet alapjait mintegy 40 évvel, ez­előtt teremtették meg kiváló szovjet rendezők, filmszak­emberek, operatőrök segít­ségével. Az első mongol—szovjet koprodukciós film a „Mongó­lia fia” 1936-ban készült ei a kitűnő szovjet rendező — a „Kék expressz” és a „Turk- szib” alkotója — Hja Trau- berg irányításával. A hatvanas és hetvenes években bővültek a Mongol- kino kapcsolatai. Nemrégiben forgatták csehszlovák1-mon­gol produkciót „Hol van az Ondur-Kairkan hegység?” címmel, amelyben az eredeti ércbányászat megindulását ábrázolják. A Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat pályázatot tirdet balassagyarmati állomáshellyel terjesztési előadó munkakör betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei: — középiskolai és középfokú politikai iskolai végzettség, — erkölcsi bizonyítvány. Feladat: a NÓGRÁD, a Népszabadság és a Hírlapkiadó Vállalat egyéb lapjainak terjesztése; szervezési teendők ellátása a balassagyarmati és a rétsági járás területén. Fizetés és egyéb juttatás megállapodás, illetve a vál­lalati kollektív szerződés szerint. Pályázat részletes önélet­rajzzal benyújtható a válla­lat igazgatójához, 1979. au­gusztus 15-ig. Levélcím: 3100 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. ipróhirdetések BALASSAGYARMA­TON, a Lenin-lakóte- lep VII. épület 1. lép­cső III/10. alatt vil- lanyfűtéssel felszerelt, kétszobás szövetkezeti erkélyes lakás eladó. Érdeklődni 17 óra után. KISTÉRÉN YEI ne­velőotthon felvételre keres érettségivel ren­delkező gyermekfel­ügyelőket. Jelentkezés, az intézmény igazga­tójánál. KÉTSZOBÁS kom­fortos családi ház el­adó őszi költözéssel. Etes (Rauakna) Ka- ranesaljai út 4. busz­megállónál, Jónás. 50 család NB-méh eladó. Sótér Kálmán, Szilaspogony, Rákóczi út 64. KÉTSZINTES csa­ládi ház áron alul el­adó. Nagybatony, Jó* M út a. Kálló 2. sz. ABC- áruház vezető, ve­zetőhelyettes, to­vábbá 2 db meleg­konyhás bisztró­vezetői és -helyet­tesi munkakörök betöltésére PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK. Szakképzettség szükséges, bérezés a kollektív szer­ződés szerint. Jelentkezés: Szi- rák és Vidéke ÁFÉSZ kereske­delmi főosztályán. Szirák, Petőfi S. út 62. sz. ÁFÉSZ Igazgatóság.

Next

/
Thumbnails
Contents