Nógrád. 1979. július (35. évfolyam. 152-177. szám)
1979-07-29 / 176. szám
Munkásfelvétel nincs Avagy nem minden ember nélkülözhetetlen AZT KÉRDEZTEM VIDÉKI GYÁRUNK IGAZGATÓJÁTÓL, miután meglehetős bő beszéddel taglalta egy nem megyebéli gyárban nyert tapasztalatait, hogy: „Eszerint mi jobbak lennénk munkafegyelemben?” Hát — bólogatott, s folytatta — az én másfél száz emberem közül, ha egy is ekkora „lógást csapna”, már kívülről nézegethetné a portásfülkét. De hát a felelős vezető háborgását kiváltó okról is ejtsünk már néhány szót. Az történt ugyanis — meséli —, hogy egyik terméküket kipróbálandó, amivel egyébként jelentős importot lehetne megtakarítani, a fővároshoz legközelebb eső házgyárba látogattak el. Nyolc óra előtt néhány perccel érkeztek az Igen-igen csendes, egyetlen gép zajától sem zavart hatalmas gyártócsarnokok egyikébe, s hogy velük foglalkozni csak az üzemvezető tudott, azt a reggeli szünetnek tudták be. Komótosan széjjelnéztek — másfél órányi csendben —, vizsgálgatva a berendezéseket, késztermékeket, majd a várakozást megunva faggatták a helyi vezetőt: mennyi itt az étkezésre fordított idő. Hát — tárta szét kezét az — már rég letelt. És amikor úgy vélik, ki is pihenték magukat, megkezdik a munkát. S maga miért nem nógatja őket? — néztek rá meglepetten. Az illető megint széttárta a karját: Ha macerálom őket itthagynak. Nekem pedig minden emberre szükségem van. De a betyár úristenit! — káromkodta el magát a nógrádi igazgató ott, s beszélgetésünkkor is. Lecsillapodva aztán kinyilvánította véleményét: Ha a munkafegyelem javításáról van szó, nincs nélkülözhetetlen ember. Csak a létszám mindenáron megtartása több kár, mint haszon. Saját példáin is igazolta: mióta néhány linkeskedőnek útilaput kötöttek a talpa alá, olyan precízen mennek a dolgok, hogy még... Pedig nem kevesebbről volt szó, minthogy a nyolc hegesztője közül hétnek mondott fel. Persze, egyik-másik melldöngető később visszakunyerálta volna magát, de ő nem engedett a negyvennyolcból. (Persze, szerencséje is volt, mert két héten belül pótolni tudta a hiányzó szakembereket.) Azóta rend van nálunk — bizonygatja. A délelőttös műszak két óráig, a délutános este tízig — műszak. Nem ér véget, mint régebben, negyed kettőkor, vagy kilenckor. Egy tény, szinte örök igazságként is felfogható az egyáltalán nem keménykezű, csupán következetes vezető szavaiból: nem minden ember nélkülözhetetlen. Ha olyan, menjen! Hat ember becsületes munkája kiteszi nyolc fegyelmezetlenét. Ezt tartotta — épp a minap hallottam róla — másik gyáregységünk főmérnöke, aki némi Önuralmat is erőltetve magára, igen szép hangnemben kérte fel a gyártásnál egyébként szinte nélkülözhetetlen, s ha nem volt ittas, kitűnően dolgozó szakemberét: Vedd szépen a munkakönyvedet, barátom! Másfél évig sok mindent elnéztünk neked, de most már betelt a pohár. Sz...ba lesztek majd nélkülem! — fenyegetőzött a valaki. S hogy mégsem így történt! Jólmenő szakmunkásképzésük eredményeként egy, ugyanarra a helyre állított fiatal dolgozójuk kétheti gyakorlat után túlszárnyalta minőségben és mennyiségben is az önmagát nagybetűs MES- TER-nek titulált „öreg harcost”. Igaz: az utóbbi esztendőkben meglehetős sokat panaszkodtak egyesek, hogy: „Nem tudom hozni a tervet, olyannyira nagy nálam a fluktuáció, s jelenleg is ennyivel meg eny- nyivel vagyunk kevesebben a keretszámnál.” S bebizonyítható tény még ma is — finomkerámiaipari nagyüzemünk legfőbb illetékese ejtett keserű szavakat róla —, hogy egyes üzemrészekben csak azért tartanak meg akármilyen munkaerőt, hogy jobban tudjanak a bértömeggel gazdálkodni. Pedig — hangsúlyozta —, ha ötvennel kevesebben lennénk is, megoldanánk feladatainkat. S kénytelenek vagyunk eltűrni a „sumákok” jelenlétét, akik lévén hógy maximálisan igyekeznek úgy álcázni semmittevésüket, hogy bele ne köthessünk, fegyelmileg el ne távolíthassuk őket a gyárból, szinte élőskodnek a nyakunkon. S ha — volt már ilyen példa — valakit meg akartunk fegyelmezni tétova- lassú-semmit-nem-éről munkája miatt, a munkaügyi döntőbizottság majd hogy nem ránkförmedt, állítván: ö ilyen ember! Igaz, nem dolgozik sztahanovista módon, de semmiféle fegyelmezetlenséget el nem követett eddig. Nehéz ügy egyébként, s elgondolkodtat: ily’ esetben mitévők lehetnénk...? Közlekedési nagyvállalatunk portáján hatalmas betűkkel kiirt tábla fogad: MUNKÁSFELVÉTEL NINCS! A sok ilyen meg olyan szakmunkásokat felveszünk kapuk előtti hirdetmény után a közlés szinte mellbevágja az embert. Ám nem sokáig, csupán addig, amíg az igazgató be nem bizonygatta, idézzük: „Állítom, nagyon sok gyár kapuján belül nemhogy létszámhiány nincs, hanem — munkaerő-felesiegge! is lehetne számolni. Ha jobban szerveznének, ha a gazdasági élet valamennyi területén kiaknáznák azokat a netán még fel nem derített lehetőségeket — tartalékokat, amik — hiába is tagadják egyesek, mert igen is, vannak!, tehát akkor kevesebb létszám is elegendő lenne. Illendő volna már ott tartanunk, hogy a nyolc óra az — nyolc óra munkával töltött idő legyen, s ne külön e célra készült igazgatói rendelkezéssel kelljen — a munkaidőn belüli csellengések miatt — szabályozni a központi te- telephelyen levő büfé reggeli bevásárlásénak rendjét! A meglevő becsületes, szívvel-lé- lekkel munkálkodókra kell támaszkodni, természetesen kellő ösztönzései, differenciált bérezései, s akkor a kevés többet ér a soknál! RÖVID KOMMENTAR, mérlegmegvonás, következtetés kívánkozott volna az írás végére, de ím: felesleges! Csak-csak ráérzőnk mór az igazgató utolsó mondatának igazságára. ..! Karácsony György ✓ El nem hangzott kérdések Azokat a kérdéseket a legnehezebb megválaszolni, amelyek el sem hangtanait. Evekkel ezelőtt a palotást termelőszövetkezet egyik közgyűlésén az elnök felsőt uu, néhányat ezek közűi. „Amikor a kenyér az asztalra kerül, ki kérdezi, hogy hány ember izzadt meg érte? Kinek jut eszébe, hogy egy kiló cukor miatt hányán tértek haza sajgó derékkal?” ök sem gondolnak erre, mert az izzadtságot letörlik, a derékfájás elmúlik. S különben is: holnap minden kezdődik újra elölről. * Libasorban vonultak ki a középvezetők a tanácsteremből. Vége a heti, szokásos munkamegbeszélésnek. Vájná Tamás, a közös gazdaság elnöke lehuppan a székre, mint egy hosszútévfutó az utolsó méterek után. Hol vannak még az utolsó méterek? — Nincs semmi, ami rendkívüli számba menne. Dolgozunk, hogy terveink megvalósuljanak — mondja csendesen. A falon abrosznyi táblázat. 'Ami fontos, mindent feltüntettek rajta, de a fél év teljes képéhez még a júniusi adatok hiányoznak. Nem tapsikolnak, de sopánkodásnak sincs nyoma. — A cselekvési programot, fél évre teljesítettük. A növénytermesztés időjárás okozta ■ veszteségeit szeretnénk ellensúlyozni. Lehetőségek kínálkoznak hozzá — jegyzi meg Liszkóczi Lajos, a pártalap- szervezet titkára. Vankó Ernő, az elnökhelyettes toppan be. — Barackmagot hoztak — újságolja s gyorson megbeszélik a melléküzem alapanyagának sorsát. Le kell pakolni, (két óra múlva ingerülten mutatta a telexet, tévedésből küldték nekik, visz- sza kell rakni!) — Készülök kifelé — sze- delőzködik az elnök. — Nézzük meg a gazdaságot! * Maga ül a volánhoz. Föld- útra fordul, mindjárt szemben a major bejáratával. Por- felő kerekedik, de a sebesség hetven-nyolcvan, ami kátyúk- tói tarkálló bitumines utakon nyaktörő lehet. Az üzemi utakra évente háromszázezer forintot költeneK. sima is mint a pingpongasztal. — A szemünk fénye —1 mutat a hibridkukorica-táblára. Vetőmag lesz belőle. Rövid szakmai előadás következik a technológiáról, hogy minden ötödik „apasor” külön vetették, s ha a legkisebb hibát vétette volna a traktoros, a termelési rendszer szigorú szabályai szerint a táblát kizárták volna. Nincs itt hiba. A pontos munka egyre inkább természetes ezen a vidéken. Másik oldalt a napraforgó tányérjai bólogatnak. Milliókat őriz a föld, amelyek borsó-, gabonaárbevételi kieséseket orvosolnak. Learatott táblák mellett suhanunk el. Felszántották, lezárták a talajt, akár holnap indulhatnának a vetőgépek. Szemet gyönyörködtető a héhalmi kukorica is. — Akik erre járnak, mind megcsodálják — ejt el egy megjegyzést a párttitkár. A cukorrépában tizenéves fiúk, lányok, kezükben kapa, hajladoznak, mint fiatal füzek. A fővárosból érkeztek a termelőszövetkezet vezetőinek ötlete volt, egy saját építőtábor. Kényelmes sátrákat vertek fel, pátolygatják a növényápolás izét kóstolgató KISZ-eseket, akik teljesítménye a tábor hirdetőtábláján hivalkodik. Az első napokon, még csak a számukra megállapított norma hatvan-hetven- százalókat teljesítették, de most már százötven százalék sem ritka. S hozzá az eltörött kapák, vízhólyagok a tenyereken, tábortűzi poénok forrásai. — Miért kell kapálni? — Nem hatott a vegyszer ezen a területen, kárba meg nem hagyjuk — válaszol Vaj-, na Tamás. Benn az irodájában díszhelyre kerül az előző turnus tagjaicól kapott oklevél, melyet a ™!magyar nyelv ápolásáért” érdemelt ki. Mosolyog. Arra gondolunk: aligha kap mezőgazdasági üzem vezetője Kazinczy-díjat valaha is. # A szarvasgedei szakosított húshasznú telepen Danyik Beszélgetések a városról (2.) A kábelgyári munkások az üzemben, a városi iskolákban, óvodákban egyformán, szívesen dolgoznak. Az igazság az, hogy Balassagyarmaton eddig sem futotta mindenre a közös pénzből. A város vezetői szigorú rendbe próbálták sorolni az igényeket, s megvalósításukhoz gyakran kérték az üzemek támogatását, a lakosság segítségét. Parkok, játszóterek, az autóparkoló, utcák, óvodák, iskolák viselik maguko'n a szocialista brigádok keze nyomát. A balassagyarmati üzemekben több mint háromszáz szocialista közösség tevékenykedik. A városépítő, városfejlesztő munkában majd mindegyikre számíthat a tanács. Tavaly meghaladta a hétmilliót a társadalmi munka értéke, amelyet a város lakói végeztek. Az évekre visszamenő összegezés pedig már ötvenmilliónál tart. Imre telepvezető odacsal az egyik istállóhoz. Amennyiben az épület a klasszikus értelemben Istállónak számít, mert könnyű faanyagból emelték, egy oldala teljesen nyitott, hogy a jószágok a természetes állapothoz közel kerüljenek. — A legkisebbek — mutatja be az újszülötteket. A néhány napos borjak esetlenül mozognak a vastag almon, a legelőn jöttek a világra. A telepen hétszáz állatot haton gondoznak, hozzá a legelőket. S a munkaszervezésről ne többet; mindnyájan megkapják szabadnapjukat is. Nem is olyan régen itt járt a FAO római főosztályvezetője. A húshasznú telep lenyűgözte. Florian Maniecki, a lengyel agrártudományi egyetem rektorhelyettese búcsúzáskor azt mondta: *A gazdaság filozófiája tetszik, a perspektivikus gondolkodás. ..” A telepen újabb száz férőhelyes istálló épül. Olcsó anyagokból, mindössze félmillió forintért készítik a tsz építőbrigódjának munkásai. Imre István, a kábelgyári pártvezetőség titkára pontosan olyaii, mint bármelyik munkás a gyárban. Pataki születésű, de húsz esztendeje Balassagyarmaton él. Nemcsak a városiak — Nálunk, a kábelgyárban, harminchat szocialista brigád dolgozik. Vannak köztük párttagok, pártonkívüliek, szakmunkások és betanított munkások, idősebbek és fiatalabbak, bölcsek, megfontoltak és hangosabbak Í6 • . . A kötőanyag, ami összehozta, együtt tartja ezt a sokféle embert: a munka! A családért, az üzemért, a városért . . . A kábelgyári brigádok többek között a Bajcsy úti iskolában, az Ifjúság úti óvodában dolgoznak, ha a szükség úgy hozza. Olyanok Is, akiknek Balassagyarmat csak a munkát adja, otthonuk valamelyik közeli községben van. S azok sem mondanak nemet, ha közös munkáról van szó, akiknek szabad ideje megoszlik a munka és tanulás között. A kábelgyári munkások közül négyszázan tanultak, tanulnak általános, vagy középiskolában a különböző szakmát adó tanfolyamokon. Ax érem két oldala A városban ötezer munkás és több mint ezer értelmiségi él, dolgozik. Mérnökök, pedagógusok, orvosok, közgazdászok. A gyárak. az üzemek lassan-lassan „kitermelik” a munkához szükséges szakembereket is. A fémipari vállalatnál mintegy negyven, a kábelgyárban majdcsak any- nyi műszaki szakember dolgozik. A városban él, alkot Farkas András, Jánossy Ferenc, Réti Zoltán. Évtizedek óta a városi kórházban gyógyít dr. Oppe EmilMadarász László is Balassagyarmaton tanít, amióta megkapta a diplomáját. — Volt egy esztendős tévelygésem . . . Szécsényben tanítottam — igazít helyre tréfás komolysággal. — Volt idő, amikor az értelmiség nem találta helyét a városban . . . Szűk lehetőségét látták a munkának, az alkotásnak. Azóta sokan rájöttek, hogy az éremnek két oldala van. Nem elég csak tétlenül várni a lehetőségekre! A nagyobb tudás, a szélesebb ismeret a felelősségből is nagyobb részt tételez . . • Már tudniillik abból a felelősségből, amely a szakmai, a politikai ismeretek folyamatos gyűjtésével együtt, annak szétosztására is ösztönöz. A napi munkában, a közéletben, mindenütt . . . Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy ma már Balassagyarmaton valamennyi pedagógus, mérnök, orvos, közgazdász elkötelezett, a közösségért fáradó ember. Egyre többen lesznek meggyőződésből tagjai a pártnak. Ám van közöttük vallásos, politikailag közömbös, mások gondjai iránt érzéketlen, meg anyagias is. De hát mindezek nem csupán az értelmiségre jellemző tulajdonságok, s bizony, jó időbe telik, amíg egészen veszendőbe mennek. Az értékek változása már kezdetét vette. Mondják, a városban félezer munkás tanul a dolgozók iskolájában, mert a munkában, a mindennapi életben is kevésnek tartja azt a tudást, amit eddig gyűjtögetett. A közgazdászok, a mérnökök, orvosok, pedagógusok, ügyészek és bírók meg a szervezési vezetés tudományi társaság kábelgyári ülésein vitáznak. Legutóbb arról, hogyan segítheti a korszerű technika az orvos gyógyító munkáját- A vita csak látszólag volt elméleti, Nagyon is gyakorlati igények fűtötték. Javában tart a városi kórház rekonstrukciója. Mennyit ér — — as összefogás? Rith Lajosné, a városi pártbizottság első titkára mondja: — A pártalapszervezetek-*"' ben, a párt, és tanácsi testületekben is jól együtt dolgoznak a munkások, az értelmiségiek. A városi pártbizottságban, a tanácsban nemcsak képviseleti arányuk növekedett . . . Ami en'nél sokkal fontosabb: aktivitásuk, tettre- készségük, felelősségük is. Közös a céljuk, a politika helyi megvalósítása. Ez pedig nem jelent egyebet, mint Jó minőségű munkát a gyárban, új lakásokat a városban, korszerű kórházat, művelődési központot, iskolákat és szállodát, no meg jó ivóvizet végre . . . A városi pártbizottságon, a ta'nácson sok múlik, hogy a tervekből a közeli években valóság legyen, De a tanácstagokon, meg a lakókon is- A tanácstagoknak — hetvenen vannak — tíz-tízezer forint tanácstagi alapot szavazott meg a testület. Ez a pénz’ arra jó, hogy körzetükben segíteni tudjanak, ahol éppen szükséges, ötletekben, segítőkészségbsn nincs hiány. A Lenin-iakótelepen a sportpályánál két-három tanácstag fogott össze. Mindjárt több lett a pénz, meg a munkáskéz is. Legalább százan dolgoztak ott társadalmi munkában. Vass Miklós, a tanácselnök magyarázza: — A megújuló város formálja lakóit is! Nincs nap, hogy ne erezném, egységes várostudat van születőben. A városban élő, tevékeny ember öntudata . . . Vincze Istvánná Bekukkantunk Páltelekre is. Kajzinger István —■ beosztása „mindenes” — kalauzol a Sirokkó-szárítókhoz. Belemarkolunk a búzába, meleg, nedves, a terményszállító kanalai már a raktározásra kész szemeket szórják. Az ocsu oldalt gyűlik. Mindenre igényt tartanak. — El ne felejtsem! A könyvelésben ki kell írni: munkád mellé add az eszed! — mondja Vájná Tamás. És a kérdés, hogy miért, ismét nem hangzik el. M. 8—hé Gyula Öt kontinens lobogói A leningrádi tengeri kikötőben évente öt kontinens 33 országából mintegy 4000 hajó érkezik. Az általuk szállítót?, hatalmas árumennyiséget fogadni, továbbítani kell. Itt közvetlenül érezhető a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok bővülése, az együttműködés növekedése. Érkezik ide kávé Afrikából, mandula Spanyolországból, gépek a világ minden tájáról. És innen indulnak útjukra a szovjet ipar híres termékei: szerszámgépek, gépkocsik, traktorok, energetikai berendezések, precíziós műszerek és fogyasztási cikkek egyaránt. { v NOGRÁD — 1971', július 29. vasárnap 3
